Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-13 / 286. szám, szombat
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 13. JEGYZET Férfias reggel 8ERECK JÓZSEF Ahogy egy férfi borotválkozik, kora reggel, abban benne van minden. Áll a mosdókagylónál, kék fürdőköpenyben, vagy derekára tekert törülközőben, csípőcsontjára simul a frottír, mint egy női tenyér. A bőre szappant lehel, esetleg fürdősót, a fogkrémtubus kupakját természetesen még nem csavarta vissza. Kis víztócsa csillogja körül meztelen lábfejét. Nem törli fel, majd felszárad. Nézegeti magát a tükörben. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem..., hogy kell-e ma feltétlenül borotválkoznom. Mert különben utálok. Végigsimítja az arcát. Még nem visszhangzik a borosta sercegése a fürdőszobában. Viszont szúr. Ha ma nem borotválkozom, holnap már nem fog szúrni. Nem fogja szúrni őt. A nőt. De az arcvizem illatát imádja. Nem csak azért, mert tulajdonképpen ő vette ajándékba karácsonyra (névnapra, szülinapra), és nem csak ő imádja. A többiek is, akikkel találkozom, a liftben, az utcán, a munkahelyen. Még a trafikoslány is, ha odahajolok cigarettáért a pici ablakához. De vissza a borotválkozáshoz. A villanyborotva természetesen megvetendő. Villanyborotválkozni reggelenként annyi, mint gyertyafényes vacsorán hamburgert rendelni. Az igazi férfi nem villanyborotvál. Az előveszi a zselét, a habzó borotvakrémet, a minimálisan dupla pengéjű borotvaéles szerszámot. A márkát most hagyjuk, ez itt nem a reklám helye. Szóval: biztos kézben a megbízható szerszám, s a férfi lentről felfelé, módszeresen, határozott mozdulatokkal kifaragja az arcát. Aztán tenyeréből arcvizet löttyint rá, illata belengi az egész lakást. A füle mellett marad némi szappanhab. Direkt nem törli le egy ideig. Elégedetten szemléli magát a borotválkozótükörben. Tessék, ma is férfi vagyok. A mű elkészült. És megoldja derekán a fürdőköpenyt vagy lekanyarítja a frottírtörülközőt. Egy pillanatra felragyog a teste. Aztán elmegy öltözködni, s nemsokára a hűvös utcára lép. Munkahelyén a reggeli kávéhoz kedvenc napilapjából szemezgeti a hírmorzsákat. Az egyikben arról olvas, hogy Valódi férfi elnevezéssel program indul kicsi hazánkban, mellyel a folyamatosan fogyatkozó és satnyuló férfipopulációt akarják megmenteni a szervezők. Merthogy egy friss felmérésből világosan kiderült, hogy „az átlag honi férfi négyszer ritkábban jár orvoshoz, mint felesége, túl sokat iszik, túl sokat dohányzik, egészségtelenül táplálkozik, túlsúlyos és folyamatosan lankad a szexuális teljesítőképessége”. A férfi azt gondolja, ez nem róla szól, mégis bűntudat fogja el, gyorsan elnyomja félig szívott cigarettáját, végigsimít borostás arcán, megszívja felbizsergó szuvas fogát, behúzza a pocakját, és arra a végkövetkeztetésre jut, hogy tényleg ideje lenne már elkalapálni legalább az asszonyt. Nem csak fantáziáim minden újabb nap reggelén... Mostantól sínadrágban TALLÓSI BÉLA Nekem most már annyi! Nem hittem, hogy engem ez valaha is utolérhet. Eddig úgy voltam vele, mint Kovács Kati, aki egykori kedvenc ifjúsági lapunkban, az Ifjúsági Magazinban, vagyis az IM-ben, anno, karrierje csúcsán arra a kérdésre, hogyan képzeli énekesi pályáját később, azt nyilatkozta tréfásan: „Ki mondta, hogy én valaha is megöregszem!?” Eddig én is azt hittem, hogy a test elhasználódásának folyamatát megúszom, s a kaszás suhintásáig megmaradok fiatal szálfának. Az ám! Az egész azzal kezdődött, hogy a múlt héten kizökkentem életem megszokott kerékvágásából, a munkahely, otthon, munkahely, otthon monotóniájából - soha semmi szórakozás, kikapcsolódás, felüdülés, relaxáció, önkímélés és egyéb felüdítő kényeztetések. A nagyon közeli múltban azonban a szerkesztőségi, kb. két négyzetméternyi helyemet a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál idejére egy lényegesen kényelmesebb multiplex mozira cseréltem fel. Pechemre ez a mozi az egyik plázában van, így aztán a vetítések szünetében elkezdtem plázázni, vagyis csak úgy céltalanul fel-alá mászkálni a hatalmas üzletvárosban. Már majdnem kialakult ez irányú függőségem, olyannyira, hogy ha a női nemhez tartoznék, nyugodtan megbélyegezhettek volna azzal, plázacica lettem. (Azokat a fiatal lányokat hívják így, akik a plázákban múlatják mindennapjaikat.) Ám a filmszemlének vége lett, s vele együtt az én új keletű szenvedélyemnek is. Pontosabban csak majdnem. A minap már nem bírtam tovább, bevágtattam az egyik plázába, s ott egy olyan márkaboltba, amely az általam is még megengedhető árakon kínál aránylag divatos ruhaneműt. De még milyen divatosat! Ezt ott, akkor az elárusító kisasszonykával szembesülve tudatosítottam. A hölgy rám nézett, mustrálgatott, méregetett, mintha egy bolygóközi lény termett volna eléje a divat- árucikk-boltban. Nem mondom, a fellépésével gond nem volt, kedvesen tudakolózott afelől, mivel szolgálhat, s én rávágtam, talán valamilyen nadrággal. De valószínű azért e ruhaneműt választottam, mert épp a nadrágrészleg előtt álldogáltunk, s nem volt kitűzött vásárlási célom. A hölgyemény ugyancsak meghökkent. „És milyen nadrágra gondol?” - érdeklődött. „Hát én tudjam!” - reagáltam bután, mi több, hülyén. Ő pedig elnézett a messzibe, a körakasztók, pultok és polcok közé, s tűnődött, mintha a világ leglehetetlenebb dolgát kértem volna tőle, s nem nadrágot a nadrágboltban. Aztán leakasztott egyet, és beküldött vele a próbafülkébe. S miután magamra ráncigáltam a kínált árut, elhúztam a kabinfüggönyt, hogy a kisasszony szakvéleményét kérjem. „Ó, mintha magára öntötték volna! - mondta némi iróniával, majd a kolléganője felé fordult, és neki magyarázta: „a bácsi hozzánk jött, mert modem akar lenni, hát én kiválasztottam neki a legmenőbb fazoné’. Ekkor kezdett repedezni felettem a mennyezett, és szakadozni a menny. Én, a bácsi, aki felett elrepült „az ifjúság édes madara”, modem akarok lenni! Na puff, megkaptam. A bácsi, aki azt hitte, hogy még messze van a bácsi kortól, s az ifjúsága örök, ott állt tükör és elárusítónő közt talpig menő farmerben. Koptatott seggű, térdben varrott, a szárán pánttal befejezett, ilyen-olyan zsebekkel megtűzdelt szupermodem nadrágcsodában, összetörtén. Én, a bácsi, akit a kisasszony már csak kitérdelt sínadrágban tud elképzelni. Azóta csak gyalog járok. Nehogy a villamoson felálljanak a bácsinak! FIGYELŐ A kormányok akcióprogramjai és a rendőrség fokozott fellépése ellenére még mindig elterjedt Délkelet-Európában az ember- csempészet - állapítja meg az EBESZ és az ENSZ jelentése. A dokumentum felhívja a figyelmet, hogy egyre jobban elszigetelik azokat a nőket és gyermekeket, akiket Nyugaton prostituáltként vagy kényszermunkásként dolgoztatnak, ezért a korábbinál is sebezhetőbbek és nehezebb őket azonosítani. Az alábbi vallomást az interneten szörfözve találtam, már nem emlékszem, pontosan hol, ha eszembe jut, később elmondom vagy leírom. Benne Mikuláš Dzurin- da kormányfő tesz tanúvallomást több aktuális ügyben. Az eredeti szöveget változtatások nélkül idemásolom, lesz, ami lesz. JUHÁSZ LÁSZLÓ „Hát, kérem szépen, akkor itt vannak ezek a dolgok, amikről én sok mindent tudok, csak nem tudom, kitől. Pontosan már nem emlékszem, de még valamikor 2002-ben észrevettem, hogy rudolf Schuster köztársasági elnök valamiért pikkel rám. Azóta pedig folyamatosan folytatta ellenem a lejárató kampányát. Legutóbb pedig múlt pénteken megint folytatta ellenem a lejárató kampányt a parlamentben. Azt mondta, hogy én csak a saját pártérdekeimet tartom szem előtt, és szűk érdekszövetségeket kötök a koalíción belül a kormányban, és hatalmi döntéseket döntök. És hogy én vagyok a felelős a botrányokért. Meg hogy civakodik a parlament, azt is mondta a Suszter, és ezen össze is vesztek a rendes SDKÚ-sok a sok nem rendes SDKÚ-ssal. Szóval, ilyeneket mondott az elnök, és én ott ültem mögötte, hallottam mindent, és ha nekem valami konkrétum még az eszembe jut, azt a vallomásom további részében majd ismertetem, ha el nem felejtem. Hol is tartottam? Ja igen, a rossz eszdékúsoknál, akik platformcsoportocskát alkottak egy frakcióban a héten. Amikor én annak idején egy csoportocská- ról beszéltem, akkor még nem arra gondoltam, amelyik később a Šim- ko körül kialakult, aki egy áruló, és ezt már azelőtt is hallottam valakitől, hogy én magam rájöttem volna, most már meg nem mondom maguknak egészen pontosan, hogy ki mondta, de majd utánanézek, és megmondom. Majd. Azt is a héten hallottam, hogy Robert Nemčič lehet a prágai nagykövetünk. Külügyi forrásából származó információk ezek, amiket nem cáfolok, de nem is cáfolok. De én azért itt és most fel tudnék sorolni öt vagy hat embert, akinek még ismerem a nevét. Még mondok egy hírt, amit még nem mondtam, pedig nagyon lényeges, hogy a mojzsis irodavezetője, a puhí egyszer valahol találkozott valakivel, aki hallotta, hogy ketten vagy hárman, erre már nem emlékszem pontosan, szóval hogy beszélgetnek arról, pontosabban valakivel arról, hogy mit mondott az illető az összeesküvésről ellenem, meg az SDKÚ ellen. Nem tudom, kicsoda, de a jövő héten ezt is eljuttatom majd az ügyészségre. És még azt akarom, hogy a Vajzer amerikai nagykövet is egy követ fújt a žiakkal, aid benne volt a vonatocskában, a botrányban vagy ügyben inkább, legalábbis az információim szerint, amelynek forrását most nem nevezem meg. És ez a vajzer állítólag sohasem találkozott a Szigethyvel, aki viszont azt terjesztette rólam, hogy nem támogatom a harcot a zsidógyűlölet felszámolása ellen. És szerintem a Dzsémsz Bond az egy ügynök. De ezt nem tőlem tudják. Most akkor ismertetem azokat a forrásokat, ahonnan merítettem: A Harry Potter legújabb, ötödik kötete, a lányom asztalán találtam, nem tudom, ki tette oda. Ha neki HETI GAZDA(G)SAG Ellenzéki ötletrohamok - nagyobb lesz a deficit TUBA LAJOS A hét témája természetesen a 2004-es állami költségvetés parlamenti vitája, majd tegnapi ellenzéki megváltoztatása és elfogadása volt. Az ellenzék elfogadott és tapssal kísért módosító indítványai nyomán 360 millió koronával nő az államháztartás hiánya a tervezetthez képest. Ez azt jelenti, hogy képviselők ötletrohamai 0,03 százalékkal, a bruttó hazai termék 3,93 százalékára növelték a tervezett deficitet. Ezt tehát letudtuk, de egy másik nagy, ráadásul nemzetközi vonatkozású gazdasági csata még előttünk áll. Életünket és vérünket a Hyunadai- ért - körülbelül ebbe a fázisba jutott Pavol Rusko és csapata az elmúlt napokban a zsolnai autógyárért folyó küzdelemben. A lengyelek nem tudnak olyat ígérni, amit mi nem adnánk meg - mondják, közpénzben ez jelenleg mintegy 4,2 milliárd koronát jelent. De lehet ez több is, hiszen a miniszter szerint miért adnának a koreaiaknak kevesebbet, mint a franciáknak, akik pedig 7 milliárdot kaptak. Végül is nem a saját zsebükből adják. A kampány azonban valószínűleg elérte a mélypontját. Egy eddig ismeretlen exporttámogató cég munkatársa elmondta, hogy a Hyundai megbízásából a héten Zsolnán járt szakértői csoport számára a legnagyobb előnyök listáját a munkaerő ára vezette, mondván: a bérek nálunk legfeljebb a felét érik el a Lengyelországban várható színvonalnak. Tehát nem azt mondták, hogy felzárkózó kis országként esetleg 10-15 százalékkal olcsóbban dolgoztatjuk a hazai munkásokat, mint a hasonló helyzetben levő lengyelek. Az ötvenszázalékos különbség durva, és azt, aki nyilvánosan ilyenre hivatkozik, azonnal el kellene távolítani a közéletből. Ha pedig nagyon magas beosztásban van, ahonnét nem szoktak az utcára kerülni, akkor küldjék el valamelyik banánköz- társaságba nagykövetnek. Ha egy A nyugdíjreform kapcsán a chilei utazás felpezsdítette a vitát. autógyárat csak az éhbér reményében lehet idehozni, akkor inkább felejtsük el. A négymilliárd koronát pedig osszák szét hazai vállalkozók közt, ők ebből produkálnak legalább annyi hasznot az országnak, mint amit a Hyundaitól várhatunk. Egy, a héten közzétett brit elemzés szerint egyébként a mai tempóval 38 év alatt hoznánk be az Európai Unió átlagos színvonalát. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de azért ez nem kellemes hír. Főleg akkor, ha közben az illetékesek azt képzelik, hogy az olcsó munkaerő az ország fő versenyelőnye. A liberálisok egyébként azt mondják, hogy mindenkinek esélyt kell adni a kiugrásra, utána viszont főként rajta múlik, mennyire él ezzel. Ha a gazdaság- fejlesztés fő célja, hogy a mozdítható közpénzek felhasználásával országszerte tízezreket kényszerít- sen az autógyárak futószalagja mellé, ez nem kifejezetten ennek a szellemében történik. Ezt valaki Ruskónak is elárulhatná. Aki egyébként érdeklődik a víziók iránt, érdemes tanulmányoznia a Szlovákia uniós jövőjéről a héten megjelent publikációt, amely egy valószínű, illetve egy kívánt forgatókönyvet elemez. Érdekessége, hogy több szerzője sokkal pesszimistább véleményt vázol fel, mint amit két évvel ezelőtt, egy hasonló műben képviselt. A bérek példájánál maradva, valószínűnek tartják, hogy a foglalkoztatottság nem javul jelentősen, csökkenni fog viszont a munkaidő. A kívánt változatban ezt a bérek emelkedése kísérné.,Nem biztos, hogy ez túl kellemes kép, de gondoljunk csak arra, hogy ennek alternatívája a meéiarizmus évek végén kirajzolódott román út, márpedig a brit elemzés szerint ők legjobb esetben is csak nyolcvan év alatt érik utol az EU-t. A nyugdíjreform kapcsán a chilei utazás felpezsdítette a vitát, amihez valószínűleg az is hozzájárult, hogy az állami költségvetés után a parlament várhatóan pontot tesz a második pillér zilált történetére. Ennek itt az ideje, hiszen a vita oda fajult, hogy a szociális ügyi minisztérium szóvivője a minap a sajtóban lumpenproletárnak nevezte a témával foglalkozó egykori főosztályvezetőt, a „dreamteam” létrehozóját. Vajon mi lesz itt akkor, ha napirendre kerül a még ennél is jobban eltolt harmadik pillér? Akkor talán a családtagok kerülnek sorra? Végezetül a Horizont pénzügyi szolgáltató vesztes ügyfelei is egy apró lépéssel közelebb kerültek a pénzükhöz. Az első körben felkínált vagyon iránt 39-en érdeklődtek, így könnyen megtörténhet, hogy kárpótlásként valamicskét már a jövő év elején is fizetni tudnak. Tény viszont, hogy a cég híres kassai belvárosi bevásárlóközpontját egyelőre senki sem akarja megvenni százmillió koronáért. Nagy reményeket azonban nem szabad fűzni a kiárusításhoz. A hivatalosan becsült érték alapján minden befektetett száz koronából húsz koronát lehetne visszaadni, de nagy valószínűséggel ennek is csak egy részét tudják behajtani. TALLÓZÓ BRIT SAJTÓ Nem sok esélyt jósoltak a brit lapok az EU-bővítéshez kidolgozott uniós alkotmánytervezet elfogadására a hét végi brüsszeli csúcson; egyes lapvélemények szerint nem is lenne baj a sikertelenség. A The Times szerint a csúcs nehézségi fokát a diplomáciai nyelv „öt ingesnek” minősíti, mivel a részvevők várhatóan hosszú napokon és éjeken át alkudoznak majd. Tony Blair brit kormányfő gondolatait azonban várhatóan nem ingeinek mosatási számlája köti le, hanem egy olyan, valamely hajnali órán születő eseüeges „kompromisszum”, amely aztán visszajár majd kísérteni őt és országát. A lap szerint Nagy-Britannia támogatna egy olyan javaslatot, amely öt évre jegelné a szavazati súlyozás körül kirobbant vitát. Az elemzés szerint azonban a várható brüsszeli „lóvásártéri alkudozás” fő nehézsége az, hogy az alku tárgya egy öszvér. Blair néhány éve, varsói látogatásán azt mondta - és igaza volt -, hogy alapelveket rögzítő, rövid összesítő dokumentumot pártolna egy teljes, uniós szintű alkotmánnyal szemben.- Jövőre a településünkön bevezetjük a járdakoptatási meg a levegőfogyasztási díjat és a tompított fény luxusadóját, s akkor talán nem lesz üres a kasszánk! (Lehoczki István rajza) HÉTVÉG(R)E Elfogtunk egy vallomást esetleg eszébe jut, akkor legkésőbb hétfőn postázom. Nem a lányomat, az információt. Az Új Szó tegnapi száma, ami egy napilap, amelyet valaki lefordított nekem, úgy emlékszem, hogy az illető beszélt magyarul, de ennek még majd utánanézek. Azt hiszem, hogy zsidó volt az illető. Az én egyik interjúm a JOJ tévében, december valahányadikán volt a televízióban. Már nem tudom, ki volt a riporter, de ennek könnyen utána lehet nézni, fel van játszva. A SIS által hozzám eljuttatott titkosszolgálati dokumentum, amelyik Jám Ojžiš megbízhatatlanságáról szól, és amit én sohasem kaptam meg, később még az asztalomról is eltűnt, úgyhogy ez biztos. Még annyit akarok mondani, hogy ha most nem is voltam mindig teljesen konkrét, az nem volt szándékos, mert nem tudtam mindent specifikálni, mert sok a dolgom, mérnök vagyok meg miniszterelnök, elfelejti az ember, na. És most már nincs mint hozzátennem ehhez, de ha még mindig eszembe jutna valami konkrétum, akkor azt majd írásban elmondom.” Vallomástevő: Ing. Mikuláš Dzurinda
