Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-12 / 285. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 12. LJ G U' ONDOLAT Faludi Ádám a beatköltészetből indult, ám úgy gondoljuk, ez a poézis már első kötete megjelenésekor sem volt teljesen korszerűnek nevezhető, s mára sem lett korszerűbb Visszajátszott Napraforgó? KOCUR LÁSZLÓ „szlovenszkói rém”, A Fábry Zoltán veti pa­pírra némi keserű (ön) iróniával egy ké- sei írásában, hogy Ma­gyarországon csak a másik Fábri Zoltánt, a filmrendezőt ismerik, pontos i-vel. Nos legalább ilyen balszerencse, ha valakit Faludinak hívnak. Vélhetően min­denki „azt” a másikat ismeri, ipszi- lonnal; vagy - ha az irodalomtörté­neti stúdiumokhoz vonzódik - a XVIII. századi, Fortuna szekerét okosan megülő jezsuita páter jut­hat eszébe. Dolgozatunkban mi most mégis - éppen ezért? - nem Faludy Györggyel vagy Faludi Fe­renccel kívánunk foglalkozni - no­ha mindkét életmű roppant izgal­mas -, hanem a tatabányai, ponto­sabban bánhidai Faludi Adám Nap­raforgó c. kötetével. Napraforgó. E cím hallatán az „át­lagolvasóban” (?) Van Gogh-remi- niszcenciák rémlenek fel, esedeg Krúdy Gyula regénye. Nincs tehát szerencséje szerzőnknek a címmel sem! - jegyezhetnénk meg bisszig módon. De a kötet olvastán úgy tűnt - ha jól olvastuk a kötetet -, a szöveg nem működtet Van Gogh-i utalásrendszert; ellen-utalásrend- szert sem, nem „visszaszerezni” próbálja meg a napraforgót: „SAJÁT" NAPRAFORGÓJA VAN ezt szeretné bemutatni. A Haltrich Györgyi által tervezett, rendkívül esztétikus küllemével is a címet idéző kötet a nyolcadik Faludi köteteinek sorában. Fél év­század alatt nyolc kötet. Hogy ez sok-e vagy kevés, ennek megítélé­sére hadd ne vállalkozzunk, pro és kontra egyaránt találhatunk példá­kat az irodalom történetében; sze­rencsére nem' ennek alapján kell véleményt mondanunk. Az viszont tanulságos lehet, ha a kötetek meg­jelenésének időpontjára vetünk egy pillantást. Faludi első kötete, a Szögletes virág 1988-ban jelent meg. Hogy ennek irodalompoliti­kai okai voltak-e, vagy szerzőnk ek­korra érezte magát kötetre érett­nek, erre nézvést nem találtunk adatot. Mindenesetre a nyolc kötet ennek a lényegesen szűkebb perió­dusnak a termése. Megkésett indu­ló - oszthatnánk ki felületesen az irodalomkritikai gondolkodásban bevettnek mondható címkét. S ha már így - szokásunktól eltérően - belebocsátkoztunk bizonyos élet­rajzi adatok taglalásába, nem hagy­hatjuk figyelmen kívül, hogy Faludi ötvenéves múlt a Napraforgó c. kö­tet megjelenésekor. Ez megfelelő pillanat lehet az összegzésre, szám­vetésre, gondoljunk csak Vas István Ötven felé c. versére, vagy Petrinek a Vas István-verset megidéző „Öt­ven felé”c. költeményére; de említ­hetnénk a szinte közhelyszerűen is­mert összegző verseket is, mint a Visszatekintés Arany Jánostól, Kosztolányi Számadása, vagy a Kész a leltár József Attila tollából. Tehát a kötet ilyen olvasatot is felkí­nál, amit csak erősít, hogy nem hol­mi füzetről, hanem százoldalas kö­tetről van szó. Az S3 KÖLTEMÉNY három ciklusra oszlik, ezek: az Ősz- költemények, a Reggeli civilizáció és a Tévéiéiben. Az első két ciklus a Tévéletbenre való előkészületként is felfogható. Míg az Ősz-költemé­nyek és a Reggeli civilizáció terei jól lokalizálhatok, s a versek jórészt beszélőjük hétköznapjaiból merítik témájukat, addig a Tévéiéiben a lí­rai én és a transzcendencia viszo­nyára kérdez, s ad kiábrándult, re­zignált, komoran szarkasztikus, ér­tékvesztésről árulkodó válaszokat. Az Ősz-költemények tere folyama­tosan tágul, az első költemény locusa Máriakálnok, a cikluszáró Viszi a Voyager a konyhámat pedig az addigi versekben megidézett személyes tereket az űrig tágítja, olyan terek érintésével, mint Ore­gon („Talán az oregoni farmon / kifogyott az üzemanyag / ... Ken Kesey lekászálódott az ülésről”), az Aoxomoxoa Rezervátum, a Mo­unt Everest, egy németországi la­kás stb. Ugyancsak ebben a ciklus­ban vetődik fel a Tévéiéiben (egyik) központi problémáját ké­pező test-lélek dichotómia, a Nyomja meg a kettős keresztet. Üzenet elküldve c. versben, érintve a részlegesség-egészlegesség kér­dését is. A már említet cikluszáró költeményben aztán újra előkerül ez a kérdéskör, a folyamatosságot biztosítandó, ui. a középső, leg­hosszabb ciklus nem reflektál erre a problémára: „Konyhának neve­zem azt a helyet, / ahol élek, a bé­kével osztva meg a helyet. A szo­bák- / ba hálni járok, mint a lélek.” Az egyetemesség felé való elmoz­dulás dokumentumai azok a ver­sek, melyekben a lírai én Földdel való kommunikációra, vagy a Föld abszurd módon történő meghódí­tására tesz kísérletet (Egyes népek, Utazás a boltba). Ez utóbbi költe­ményben egyfajta „szellemi kör­nyezet” kijelölése is megtörténik. Ennek részei a Repülő Tudomány, a filmezés (Panasonic kamera használati utasítása), a Műhely Márai-száma, a Rockinform, Ora- vecz Imre versei, Petri György ver­sei, A jóga tudománya, Reverdy Üvegtócsái, Henry sorsa a tragikus sorsú Berrymantől, Szentkuthy Az egyetlen metafora felé c. kötete és a 2120 South Michigan Avenue le­meze. De tévednénk, ha az itt fel­sorolt kötetekkel próbálnánk meg rokonítani Faludi költészetét, ter­mékenyebb próbálkozás a másik irányba, a rockzene felé indulni. Faludi Ádám a beatköltészetből in­dult, ám úgy gondoljuk, ez a poézis már első kötete megjelenésekor sem volt teljesen korszerűnek ne­vezhető, s mára sem lett korsze­rűbb. Első, avantgárd, kísérletező Szögletes virág c. kötetének Utolsó ének egy ismeretlen eposzból c. versét „Az évtized regöseinek (1965-1975)” ajánlja, s a többi - általunk ismert - kötetében is hangsúlyos ez a szólam. Különö­sen a Visszajátszás c. kötetének azonos című versében, amelyben a felsorakoztatott - sajnos, csak fel­sorakoztatott, de tovább nem értel­mezett - hatalmas művelődési anyagban, mely a XX. század egé­szét fogja át, A ROCKZENE FONTOSABB ESEMÉNYEI azonos pozícióba kerülnek a világ- történelem sorsfordulóival, illetve az ezekben feloldódó (?) magán­történelemmel. A (rock)zene is­mert tényezői e kötetben is megje­lennek: az AC/DC, a By by Johny c. dal, a Rolling Stones, booth randolf (sic!), Dylan Thomas, a Golden Jazz Era. 2002-ben és ötvenen túl beatköltészetet művelni - mindezt leginkább furcsálljuk. Hisz mind­azok az eszmék, melyek jegyében ez a költészet fogant, mára csődöt mondtak, mind Nyugat-Európá- ban, mind Kelet-Közép-Európában, s persze a tengerentúlon is. Ahogy Pécsi Györgyi is írja: „Faludi anak­ronizmusa nemzedéki attitűd: (mostanáig) az utolsó olyan nem­zedék tagjaként indult, a hatvanas évek beat-nemzedékének hátszelé­vel, amely még valóban és mélyen hitt egy igazságosabb, méltányo- sabb, emberszabásúbb világban. Egészen másban persze, mint amit a Lajtától keletre eső, létező szocia­lizmus hirdetett, hitük sem a keleti birodalom sugározta baloldaliság- ban, hanem egy nemes elkötele­zettségben jelentkezett. Amiből természetesen sem akkor, sem ké­sőbb nem lett semmi, hanem lett belőle egy vadkapitalizmus, a hitek illúziókká, majd pedig anakroniz­mussá koptak, a nemes eszmék hir­detői, vallói meg szépen kimentek a divatból.”1 Anakronisztikus. Igen, talán ez lenne a „politikailag kor­rekt” megfogalmazás, mely a re­cenzens számára is kényelmesebb volna, de nem mehetünk el észre­vétlenül a mellett a tény mellett, hogy Faludi Ádám versei (néhány kivételtől eltekintve) csaknem azo­nos hangon szólalnak meg a Szög­letes virágban és a Napraforgósán, legfeljebb ez utóbbiban némileg le- tisztultabban, holott közben letelt tizenhárom év. Az első ciklus olvastán emlékezetes versélménnyel nem gazdagodunk, s koherensen végigvitt ciklusszer­vező elvet sem bizonyosan talá­lunk. A kötet következő ciklusa a Reggeli civilizáció címet viseli, s Ž001. no­vember- 2002. február közti „ébre­déseket és ráébredéseket” tartal­maz, ez a kötet leghosszabb ciklu­sa, hosszabb, mint a másik kettő együttvéve, huszonkilenc vers ka­pott itt helyet. A ciklust kezdő költemény, a Páncé­lozott versek DIALÓGUSRA PRÓBÁL LÉPNI a Tévéiéiben c. ciklussal: mindkét ciklus nyitóverse militáns hangon szólal meg: „páncélozott versek”, „vállról indítható évszakom”, „izgá­ga szabadcsapatom” (Páncélozott versek), ill. „Támadom a tévét”, „El­sötétített este”, „Vissza a bázisra”, „A bevetés után megágyazok” (Szobaszimulátor). A tévé-élet kontaminációjaként és minőségjel­zői szóösszetételként is olvasható Tévéletre burkolt, rendkívül ötletes utalás történik, a Páncélozott ver­sek elején és végén - ez a fajta kere­tes szerkesztés gyakori Faludi e kö­tetében - egyaránt olvasható a lé­ben szó, mely a Leben szó fonetikus átírása is lehet, ezt támogathatja jelzőjük is: tévedés-lében, ill. saját­lében. Ebben a ciklusban is tovább folytatódik a beates megszólalás, gyakoriak a sorkizártan tördelt, így küllemükkel is a prózai szöveg be­nyomását keltő prózaversek (Az, A hajnal függönye, Nyári eső kabát­ban, Elengedett kormánnyal szű­külő körökben, Félmalom). Az irányzatra nézvést tipikusnak mondható szabad asszociációs technika is megfigyelhető a versek­ben, par excellence módon a Félmalom c. prózaversben, mely­nek talán a címe is ide vezethetjük vissza: „Fogtam a kezed. Ruhák, / cipők, karfiolleves. Meg dzsinnek és a Győri Ba- / lett. A vallomásról a villamos jut eszembe, a faülé-/ ses. A faülésesről Siófok meg egy gom­bóc fahéj ízű / fagyi”. A beatköltészet további fontos ele­me, a szexualitás - ha jól olvassuk a ciklust - mindössze egy költe­ményben „konkretizálódik”, a Ma­dárfeleségben, ahol a meglehető­sen profán aktus szakrális térben, egy templomban történik. Az adri­ai út hetvenötben c. versben is „el­borít a sok fenék mell és comb / a sötétben”, de a vers nem (csak) ezért lehet fontos. A költemény te­re és ideje egykor ténylegesen léte­ző, a szocialista táboron belül vi­szonylag a legnagyobb mozgástér­rel rendelkező beatkultúrát, a ju­goszláviait idézi meg. Gondoljunk csak Davor Slamnig vagy Antun Šoljan prózájára, ill. Aleksandar Flakernak a tendenciát ismertető könyvére, a Modelle der Jeans Prosára (Scriptor Verlag, Kronberg, 1975.). Aztán van itt vers egy későbeatnikes, némiképp az intellektualitás felé elmozduló csínytevésről, mikor Az üzenetrög­zítő mondta c. vers beszélője fel­hívja a saját adószámát. A beatköltészetet tehát tanítani le­hetne Faludi kötete segítségével, de nem tudjuk, kellene-e. Hisz már az Alagsori műveletek recenzense azt írta a kötetről: „a továbblépéshez váltásra is szükség van. Vagy a mű­fajban, vagy a költői világ szemléle­tében és poétikájában.”2 És ez a vál­tás nem történt meg. Márpedig ab­ban semmi izgalmas nincs, ha a szerző nyolcadszor is prezentálja azt, amit már először, másodszor is tudott. Bár e sorok írójának szkep­ticizmusát némiképp oldja, hogy egy adott szinten történik reflexió az előző kötet (ek) re, NÉHÁNY FONTOSABB vezérmotívum mentén a szerző megkísérli to­vábbírni a Visszajátszás c. köteté­nek néhány versét. Ilyen Leitmotiv Timothy Leary, „a sav prófétája”, aki a Visszajátszásban „Szabad utat követel a savnak”, a Naprafor­gósán viszont nominális szöveg- környezetben szinte statikussá me­revedik: „Timothy Leary a Sav Pró­fétája és a műhippik / Az Élet Nagysága viaszból szónoklat köz­ben / háború az altamonti síkon / Makett az óriástölgy tövében / üzemszerű működés közben.” A Voyagerrel, mely a Visszajátszás­ban „elhagyta a Naprendszert az Üzenettel, ott utazunk abban a compact aranylemezben, / A Voyager mindörökké annyi idős, mint a lányom. / Naprendszer lá­nyom, s az én kavargó csülagaim, miket egy spirál rendezett össze”, a Napraforgó ban sem történik sem­mi újszerű, legfeljebb tán még in­kább személyesebbé válik: „A Voyager-2 kislányommal / egyko­rú, startjuk 77-ben. A Syrius kör­nyékére a / Voyager-2 csak 358 ezer év múlva jut el. Amikor / kis­lányom álmodott, ezt az utat a pil­lanatnál rövi- / debb idő alatt tette meg.” A Visszajátszásban „elekt­roncsőszimfónia, elektroncsőszim­fónia” formában szereplő elektron­cső a Napraforgóban antropomor- fizálódik, s belép a Tévéiéiben c. ciklus test-lélek problematikájába: „és simogatom az elektroncsövet / szeretem az elektroncsövet / a ki­hűlt elektroncső élőlény / akár a gőzmozdony / lopakodva járkál mindkettőben / amit én úgy nevez­nék hogy lélek / és olyan jól érzi magát a gőzmozdonyban / s az elektroncsőben / semmi kincsért nem riasztaná fel / egyiket sem.” A Visszajátszás Odüsszeusza az „ár­bochoz kikötve”, a Napraforgóban a Levél a Sárvíz-csatornának c. versben - mely a Visszajátszásban cikluscímként funkcionál - köszön vissza, gyermekkori olvasmányél­ményekre is visszautalva: „A szom­júság kínzócölöpén eszméltem / szemközt a jeladásra váró irokézek / szíjakat feszítene oszlopukra idegkötelek / rá egy pillanatra már nem is indiánok / Odüsszeus meg az árboc / hajózás a túl-száraz föl­dön / de kiszabadítom magamban Houdinit”. A Napraforgó tehát a Visszajátszás felől olvasva folyamatszerűségé­ben többet mutat meg magából. A Visszajátszásé, „ötven felé”készült kötetet tekinthetjük az életmű ad­digi összegzésének, szintéziskísér­letnek, melynek szerzője szemé­lyes terébe asszimilálja a XX. szá­zad történéseit a kötetcímadó hosszúversben; továbbra is kulti- válja a beatköltészetet, de korrek­cióra való törekvést vélünk felfe­dezni abban, hogy megtörténik egy új szellemi horizont kijelölése is. A Mittel & Cogito c. versben Tő- zsér Árpád és Zbigniew Herbert vonódik be a diskurzusba, a Fernando Pessoa meglátogatja az ezredfordulót címűben a portugál költő, Napsütötte Kassákban pedig Kassák Lajos. Talán éppen ezért könyvelhetjük el visszalépésként a Napraforgót, mert a költő tájéko­zódása nem a Visszajátszásban esetlegesen bevezetett irányba mozdul el, hanem az azt megelőző kötetek felé. így az egyébként nem rossz Tév­éiéiben c. ciklus is legfeljebb ha „lokális maximumként” olvasható. Az „egy képeslapra” alcímet viselő szöveghez háromsoros szöveg tar­tozik, mintegy lábjegyzetként: „lennék vagy volnék / holdról nap­ra forgó / közérzetben mindennapi bevásárló”. A cikluscím és a vers utolsó sorának epentézise előre- vetít(het)i a fogyasztói életforma bírálatát, mert lényegileg ez törté­nik a ciklus verseiben: egy transzcendenciátlanított, ÁLTALÁNOS ÉRTÉKVESZTETTSÉGET mutató, tévé-, mobiltelefon- és fo­gyasztásközpontú világ bemutatá­sa és bírálata. A ciklust két előhang vezeti be, a Szobaszimulátor, mely dialogizál a Reggeli civilizáció nyi­tóversével; és talán a világfalu ana­lógiájára megalkotott Világjáróka, melyet referenciális olvasatra való törekvés esetén akár realistának is nevezhetnénk. Ezt követi a római számokkal jelölt hét vers, melyek rendkívül erőteljes és koherens belső utalásrendszert működtet­nek, folyamatosan reflektálva egy­másra. A kötet második versében bevezetett test-lélek problematikát az I. abszurd entrée-ja bontja to­vább: „Annyi lélek nem készül a kozmikus üllőn, / amennyi test testből keletkezik”. A vers második felének három szakaszában az „ahogy mondod” refrénként tér vissza, s csak az utolsó sorban de­rül ki, hogy az Isten az, aki mond­ja; az Isten, aki unalmas és ráadá­sul „valamit elcseszett”. Ugyanez az Isten „vacak isteneként tér visz- sza a III. versben. A „lélek tengerésze” kiasztikus szerkezetbe foglal három költe­ményt, az I.-ben és a III.-ban lélek tengerésze, az V.-ben tengerész lel­kére változik, baudelaire-i remi­niszcenciákat keltve. Az „uram teremtőm” szókapcsolat a blaszfémikus közegben „uram te- metőm”-re változik (I., III.); a szö­veg konstruálta terekben „mobilte­lefonálók gyülekeznek” (L, VI.); a transzcendens és a profán szféra között sínautó közlekedik (II., IV.); a világot nadrágban érkező bomba fenyegeti (L, V.) stb. Láthatjuk te­hát, a ciklus szemantikai elemekre alapozott globális kohéziója rend­kívül erős, a szerkesztésnek ez a módja tetszetősen tudatos, azon­ban általában csak két, legfeljebb három verset kapcsol össze ilyen szoros módon, egyébként csak laza tematikai rokonság köti össze a verseket, melyek közül bővebben a IV. és a VII. számúval foglalko­zunk. AIV. vers gyökereit szintén a Visz- szajátszásban kell keresnünk, ott említődik a szilva motívuma (mely aztán a Napraforgóban epentézises formában tér vissza): „Szilvafát ültetek bele néhányat / hogy árnyat adjanak nyári napo­kon s másodsorban / lekvárhoz és cefréhez alapanyagot” (Egy siker­telen kísérlet leírása). Mindez szinte szó szerint található meg a IV. versben, mely a hippi-korszak ideológiájára nagy hatást gyakorló buddhista vallás tanaival indít: „megkeresni a legrövidebb utat / a vágyak elvesztéséhez.” Ezt követi a szívátültetés ötletes epentézises formája, a „szilvátültetés”. Az Ómagyar Mária-siralom óta nép­szerű világ-virág rímpár betűcse­réjéből komplex, grammatikailag is koherens világ-értelmezés bom­lik ki. majd egy újabb, szintén a Viszszajátszásban, Rimbaud nyo­mán bevezetett, de a Napraforgón is végigvonuló motívumra lehe­tünk figyelmesek, ez pedig a réz: „rézmeleg van a főzdében”. A pá­linkafőzés tradicionális aktusa, mely itt szinte szakrális szintre emelkedik, próbál szembeszállni a felgyorsult fejlődéssel: „az idő le­lassításának híve vagyok, / meg- megállítom a féktelen gyorsulás­robogón”. A szakaszt újfent a rézmeleg főzde képe zárja, majd a vers tere a múlt felé tágul ki - álom az emlékben -, innen térünk vissza a pálinkafőzés aktusához, lezárva a teret. A költeményt egy kollázs zárja, mely a vers előző so­raiból készült. Azaz a vers zárlata kivonatosan utal a vers egészére, de tovább nem lép. A VII. számú vers is ilyen: az előző, számozott versekből megismert mondatok, szókapcsolatok sorra térnek vis­sza, így áll össze a rendkívül hang­súlyos (ciklus- és kötetzáró) pozí­cióban levő vers. Azonban az újraelmondáshoz véleményünk szerint nem társul minőségi von- zat. Lehet, hogy már nem is lehet mit mondani, csak a szavak újra(és újra)rendezését lehet do­kumentálni? Mindenesetre a két vers befejező megoldása, különö­sen a kötet egészének szintjére is kiterjeszthető utolsóé az egész kö­tetre vonatkoztatható: a Naprafor­gó beszélője újra és újra fel akarja hívni figyelmünket (az általa konstruált lehetséges) világ érték(té)vesztésére. Dicsérendő ez az igyekezet, legfeljebb az hagy némi szkepszist az olvasóban, hogy a szerző ezt már előző hét kötetében is megtette. (AB-ART, Pozsony, 2002) A kritika a tatabányai Új Forrás felkérésére készült Jegyzetek 1 Pécsi Györgyi: Visszajátszás. Véletlen Balett 2000/2. http://www.tar.hu/faludiadam/visszajat szasref.html 2 http://www.tar.hu/faludiadam/alagsori ref.html

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents