Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)

2003-12-11 / 284. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 11. Közélet 5 Az autóbusz-közlekedési vállalat az érintett községektől anyagi hozzájárulást követel a járatok működtetéséhez Tovább ritkuló buszjáratok Szalay Rozália, Kolozsnéma polgármestere szerint a közlekedési vállalat­tal kötött szerződés év végéig érvényes Földes Csaba, Csicsó polgármestere: Nem engedünk a zsarolásnak (Somogyi Tibor felvételei) RÖVIDEN Mikor érkezik a nyugdíj? Pozsony. A posta figyelmezteti a lakosságot, hogy az ünnepek miatt változik egyes nyugdíjkifizetések dátuma. Az eredetileg december 24-re tervezett nyugdíjakat egy nappal korábban, már 23-án kikül­dik, míg a január 6-án esedékes nyugdíjkifizetés egy nappal később, azaz január 7-én lesz. (TASR) Egymást marják a kommunisták Kassa. A KSS alelnöke, Ivan Hopta nem támogatja párttársa, Dagmar Bollová indulását a jövőre esedékes köztársaságielnök-vá­lasztáson. Bollová - aki 1994-ben még az SDĽ tagja volt - szerinte inkább szociáldemokrata, mint kommunista érzelmű. Példaként említette, hogy ő is megszavazta azt a javaslatot, mely alapján az ál­lam 80 ezer koronával támogatják a kommunizmus áldozatait. Eze­ket az embereket Hopta továbbra is a szocializmus ellenségeinek és felforgatóknak tartja. (TASR) Schuster mégis elmegy Törökországba Pozsony. A jövő hét elején Rudolf Schuster háromnapos hivatalos látogatásra indul Törökországba. Az államfő útja az eredeti tervek­hez képest egy nappal rövidebb lesz, így nem látogat el Isztambul­ba, ahol egy gazdasági fórumon kellett volna felszólalnia. Isztam­bulban novemberben robbantottak az iszlám terroristák, az áldoza­tok száma akkor meghaladta a hatvanat. (TASR) Dirigált az elnök Pozsony. Akár csak tavaly karácsony előtt, idén magához ragadta a karmesteri pálcát Rudolf Schuster köztársasági elnök és levezényel­te a szlovákiai nagykövetek és diplomaták karának adventi koncert­jét. Ezután több folklórcsoport és operaénekes szórakoztatta az el­nöki palota vendégeit. A 2004-es „ csatlakozási év küszöbén Schuster köszönetét mondott a diplomatáknak - s különös az ame­rikai nagykövetnek - amiért országaik támogatták Szlovákia integ­rációs igyekezetét. (SITA) Kétszázhúsz embert küld el a rádió Pozsony. A Szlovák Rádió hírműsorának (Rádiožurnál) három jól ismert munkatárását is elbocsátotta a vezetés, s ők úgy érzik, nem a létszámleépítés miatt válnak meg tőlük, hanem azért, mert az új műsorstruktúra miatt kritizálni merték a közszolgálati intézmény vezetőségét. Nora Gubková, Michal Dzurjanin és Juraj Rybanskýn kívül valószínűleg felmondanak Michal Tvarožeknek és Jarmila Toseckának is. Az idén szeptemberben kezdődött és jövő márciusig tartó létszámleépítés során összesen 220 alkalmazottól válik meg a Szlovák Rádió, hogy elérjék a tervezett 950 fős létszámot. (TASR) Év végi állami prémiumok Pozsony. Hét központi állami hivatal igazgatója, például a statiszti­kai hivatal, a monopolellenes hivatal, a közjogi méltóságok védel­mét biztosító hivatal, továbbá a roma kormánybiztos év végi jutal­mát hagyta jóvá tegnap a kormány: ők háromhavi fizetésüket kap­ják a karácsonyfa alá. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) élére ok­tóberben, ideiglenesen kinevezett Matej Sudor ennek csak felét vi­heti haza (TASR) A tandíj nagyságánál magasabb kölcsön kell Kifogásolják a tervezett diákhitel-rendszert Értesüléseink szerint a magánosított érsekújvári Szlovák Autóbusz-közleke­dési Vállalat (SAD) több járat megszüntetését tervezi. A változás kellemetlenül érinti a csallóközi Csicsó lakosait, akik amiatt is felháborodtak, hogy minderről a buszsofőr­től kell értesülniük, hivata­los tájékoztatás nem volt. PÉTERÉI SZONYA A Bermuda-háromszögként emle­getett öt község - Csallóközara- nyos, Csicsó, Füss, Nagykeszi, Ko­lozsnéma - megközelíthető Komá­rom, illetve Nagymegyer felől. Alig van járat, amelyik ne telne meg, a legkihasználtabbak a reggeli, és a kora illetve késő délutáni buszok. A kisiskolák várható megszünteté­se után még több gyerek lesz kény­telen buszozni. Az utasok, mi mást tehettek, megszokták a zsúfoltsá­got és az elöregedett járművek ráz­kódását. A hivatalnokok, a gimna­zisták és a főiskolások rendszerint a Komáromból 17.20-kor induló busszal érkeznek haza. Úgy hírlik, épp ez a járat szűnik meg. - Reggel fél hétkor indulok Komáromba, es­te fél hétre érek haza. Külön órákra is járok, hetente kétszer, három­szor. Ha megszűnne a 17.20-as busz, több mint egy órát csavarog­nom kellene Komáromban. Sötét­ben, esőben, hidegben. Nem ér­tem, miért nem tiltakoznak az érintett falvak polgármesterei, hi­szen sok utasról van szó - mondott véleményt egy neve elhallgatását kérő csicsói fiatal. Kolozsnémán a járókelők alig tud­nak valamit a járatok megszűnésé­ről. - Idén nyáron az érsekújvári SAD tudatta velünk, hogy a térség­ben több járat ráfizetéses, s ha azt akarjuk, hogy a községek lakói el­jussanak Komáromba és Nagyme- gyerre, járuljunk hozzá a költsé­gekhez. Követeléseiket nem tá­masztották alá érvekkel, a ráfize­tést „bizonyító” statisztikáik pedig nem vették figyelembe a heti- és havi jegyekkel közlekedőket. Hiá­ba figyelmeztettük őket erre a „té­vedésre”, mondták a magukét: ha nem fizetünk, megszűnnek a jára­tok - ismertette Szalay Rozália Ko­lozsnéma polgármestere. Az alsócsallóközi régió polgármeste­rei, engedve a kényszernek, vállal­ták a hozzájárulás térítését, a költ­ségeket az utasok száma szerint osztották el. Kolozsnéma az év vé­géig érvényes szerződés értelmé­ben havi 1000 korona hozzájáru­lást fizet a magáncégnek. Néhány hete viszont a SAD új szerződéster­vezetet juttatott el a községekbe, Kolozsnémára az eredeti meghosz- szabbítását, változatlan anyagi kö­vetelésekkel. - Egy eltérés szerepel benne, a dec. 31 -ei terminust de­cember 14-re módosították. A ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Elriaszthatja a dél-koreai befektetőt az átláthatatlan politi­kai helyzet, és előfordulhat, hogy a Hyundai-gyárat mégsem Szlováki­ában, hanem Lengyelországban építik fel. „A külföldi befektetőket elbizonytalaníthatják a politikai csatározások. A jelenlegi kormány például garanciát jelent a Hyundai számára, hogy Szlovákiában beve­zetik az egyenadót, különböző be­fektetést serkentő intézkedéseket foganatosítanak, stabil fejlődésre számítanak. Pozsony ennek kö­szönhetően tudja felvenni a ver­senyt a visegrádi országokkal, ha viszont működésképtelenné válik a kormánykoalíció, veszélybe kerül a reformok megvalósítása, ami soka­kat elriaszthat” - magyarázta la­punknak Michal Vašečka, az IVO társadalomkutató intézet munka­társa. Pavol Rusko gazdasági mi­niszter már észlelt olyan jelzése­ket, melyek szerint a Hyundai kissé elbizonytalanodott, Mikuláš Dzu­szomszédos községek nem jártak ilyen jól, ezért megállapodtunk, hogy nem fogadjuk el a módosítá­sokat. Ráadásul a községekről szó­ló törvény értelmében nem is tá­mogathatunk magánvállalkozót. Az időpontváltozást meg végképp nem értjük, december végéig vala­mennyien az eredeti szerződésben rögzítettek szerint fizetünk - ma­gyarázta. Csicsón, mivel nagyobb községről van szó, többen érintettek. - Nehe­zen érthető, hogy a SAD az egyik leginkább kihasznált járat megszű­nését tervezi azzal az indokkal, hogy ráfizetéses. Rengeteg felnőtt és diák utazik a 17.20-as járaton, a busz zsúfolásig megtelik. Innen minden messze van, ha járatok szűnnek meg, a közeli községekbe sem jutunk el. Nem hagyhatjuk, hogy elzárjanak bennünket a külvi­lágtól. Polgármestereknek kellene erélyesen fellépniük az önkény el­rinda kormányfő pedig elismerte: lengyel kollégája telefonon érdek­lődött az egyenadóról szóló tör­vényről. A lengyel miniszterelnök értesülé­sek szerint örült annak, hogy Rudolf Schuster nem írta alá a jogszabályt, és Leszek Miller ezért még a kórház­ból is figyelemmel kísérte a tervezet parlamenti újratárgyalását. A képhez hozzátartozik, hogy a Hyundai elsősorban autó-összesze­relő üzemet szeretne létesíteni. Eb­ben az esetben viszont a bérszínvo­nal számít döntő tényezőnek, már­pedig az átlagfizetések terén a szlo­vák munkaerő jóval olcsóbb, mint a lengyel. Vagyis ha nálunk a döntés meghozataláig, 2004 első feléig nem tör ki komolyabb belpolitikai válság, akkor valószínűsíthető, hogy Szlovákia kerül ki győztesen a nagyberuházásért folytatott küzde­lemből. A dél-koreai társaság kép­viselői éppen tegnap vizsgálták meg a zsolnai telephelyet, ahol megvalósulhat az 1,5 milliárd dol­láros invesztíció, (sza, shz) len - monda a csicsói Rigó Katalin. Földes Csaba polgármester szerint az érintett községeknek nincs pén­zük a közlekedés finanszírozására. - Igaz, a múltban vállaltuk az este kilenckor Komáromból induló au­tóbusz költségtérítését, hogy az es­ti műszakosok haza tudjanak jön­ni. Az új szerződés értelmében a SAD tetemes összeget követel, s újabban már nem csak két járathoz kellene hozzájárulnunk. A Csicsó- Nemesócsa (13.45) illetve a Nagy- megyer-Komárom (14.20) járatok­hoz havi 1 878 koronával, a Ko- lozsnéma-Komárom (14.40) és a Csicsó-Komárom (15.30) buszok­hoz 22 499 koronával, valamint a Nagymegyer-Komárom (19.55) és Komárom-Nemesócsa (20.40) já­ratokhoz 21 558 koronával. A szer­ződésből nem derül ki, hogy vala­mennyi, tehát az öt községtől köve- telik-e az anyagi hozzájárulást, vagy csak Csicsótól. A tervezetet MTI-HÍR Budapest. Szlovákia és Magyaror­szág állampolgárai a tervek szerint már 2004. május 1-je előtt is átlép­hetnék személyi igazolvánnyal a magyar-szlovák határt. A két or­szág illetékesei tegnap állapodtak meg abban, hogy ennek megfelelő­en módosítják a hatályos vízum­egyezményt. A magyar-szlovák Belügyi Vegyes Bizottság Budapes­ten tartott ülésén Martin Pado szlovák belügyi államtitkár és He­SITA-HÍR Pozsony. Egy háromtagú család ki­adásai januártól havi 1700 koroná­val emelkednek, állítja saját számí­tásai alapján a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ). A négytagú csa­visszautasítjuk, hiszen ekkora költ­séget nem vállalhatunk. Az alsó­csallóközi régió polgármestereinek véleményét tolmácsolom: nem en­gedünk a zsarolásnak - mondta Földes Csaba. Ismertetni szerettük volna a közle­kedési vállalat álláspontját, érveit. Komáromban tudatták, hogy csak­is az érsekújvári székhelyű igazga­tóság beleegyezésével nyilatkoz­hatnak. A hosszas telefonálgatás ellenére sem sikerült időpontot egyeztetnünk az illetékesekkel, jobbnak látták, ha írásban tesszük fel kérdéseinket. Azért, mert rossz tapasztalatuk van a sajtóval. Az iránt érdeklődtünk. 1. Mely járatok megszüntetését tervezik? 2. Igaz- e, hogy a községekkel 2003. de­cember 31-ig megkötött szerződé­sek december 14-vel érvényüket vesztik? 3. A statisztikai kimutatá­sokban miért nem szerepelnek a heti-és havi jegyekkel utazók? 4. A diákok utaztatása fejében az állam mekkora összeget fizet a magán­cégnek? 5. Ha a SAD „ésszerűsíte­ni” kíván, miért nem azokat a jára­tokat szünteti meg, amelyeken va­lóban kevés az utas? Hana Jahódníková az érsekújvári SAD közlekedési igazgatója írásban tájékoztatott több járat megszűné­séről, pl. Komárom-Perbete, Komá- rom-Karva, Komárom-Párkány, Ko- márom-Pat-Dunamocs, Komárom- Szilas-Nagymegyer, Komárom-Csi- csó (Csicsóról Komáromba 16.20- kor, Komáromból Csicsóra 17.25- kor induló), Komárom-Naszvad-Ér- sekújvár, Komárom-Érsekújvár, Ko­márom-Nemesócsa-Kolozsnéma (5.55-kor), a Komárom-Nagykeszi- Csicsó-Nagymegyer (reggel 5-kor Nagykeszi-Nemesócsa között), Ko- márom-Ekel-Tany (16.30-kor) Me- gyercs-Komárom (17.15-kor) Ko- márom-Ekel között. Elmondta, a községekkel kötött, anyagi követe­léseket is magába foglaló szerző­dések határidejét a menetrendvál­tozás dátumához igazították, te­hát 2003. december 13-hoz. Az igazgató állítja, hogy a statiszti­kákban számoltak a hetijeggyel közlekedőkkel is. - Az Érsekújvári SAD 51 százalékban állami rész­vénytársaság, az állam költségve­téséből a közérdekben végzett te­vékenységet, vagyis az utazási kedvezményeket támogatja. Janu­ártól szeptemberig az állami tá­mogatás a kedvezmények 58 szá­zalékát fedezte csupán, a vesztesé­get tehát nem - áll az írásos nyilat­kozatban. Tudtunkra adta azt is, hogy a járatok redukálása nem a magasabb haszon érdekében tör­ténik, hanem a veszteség csökken­tése miatt, a menetrendek készíté­sekor tárgyaltak a megyei hivata­lokkal. Igyekeztek megtartani azo­kat a járatokat, amelyek az iskolá­sokat, dolgozókat szállítják, a hi­vatalokba, illetve az egészségügyi intézetekbe jutást az új menetrend figyelembe veszi. gedűs András, a magyar belügyi tárca helyettes államtitkára vezeté­sével, a két minisztérium munka­társai áttekintették a hatáskörükbe tartozó területeken folytatott együttműködést. Kiemelkedő fon­tosságúnak tartották a közös hatá­ron átvezető utak, hidak, vasúti összeköttetések helyreállításának mielőbbi megkezdését, mivel erre a két ország EU-csatlakozását kö­vetően egyre nagyobb igény jelent­kezik. Iádnál ez az összeg legalább 2280 korona lesz, de a számok még emel­kedhetnek, jelentette be tegnap Ivan Saktor. A szakszervezeti vezér szerint jövőre biztosan csökken az életszínvonal, és a lakosság egyhar- mada szegénységben fog élni. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Diáktanács nem ért egyet sem a teljes körű tandíj-, sem az oktatási tárca elképzeléseiben szereplő új típusú diákhitel-rend- szer bevezetésével. A hallgatók képviselői ellenzik, hogy jövő szep­tembertől mind a nappali, mind a levelező tagozaton részben költ­ségtérítésessé váljék a felsőfokú képzés. Nem értenek egyet azzal sem, hogy a szociálisösztöndíj-alap feltöltéséhez az állam a kollégiu­mok jövő évi költségvetéséből von­na el 500 milliót. A Diáktanács elnöke Boris Sloboda nehezményezi, amiért a diákhite­lekről szóló törvénytervezet megal­kotásában sem az egyetemek, sem ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Legalábbis ezt állítja több kelet-szlovákiai polgármester, mivel hamarosan újra vízum nélkül lehet utazni Nagy-Britanniába. A Nagy- mihályi járásban lévő Ungpálóc (Pavlovce nad Uhom) községben kö­zel 2000 roma él, az ottani polgár- mester szerint régebben is jártak külföldre, most sem lesz másképp. Hasonló a helyzet Nagyidán is, az ottani polgármester szerint a mű­veltebb és gazdagabb romák indul­nak majd újra útnak. A Roma Parla­ment elnöke, Ladislav Fizik szerint csak karácsony után várható komo­lyabb áradat, ugyanis ez a romák számára is komoly ünnep, amit hallgatóik nem vehettek részt. Véle­ménye szerint a jelenlegi diákhitel­rendszer jól működik, nem igényel változtatásokat. A hallgatók képvi­selői elfogadhatatlannak tartják, hogy a terveknek megfelelően leg­feljebb csak a tandíjnak megfelelő összegben lesz igényelhető a hitel. A diákok attól is tartanak, hogy a kollégiumok költségvetésének megkurtításával jelentősen emel­kedik majd a diákszállók díja. Sloboda szerint a tandíjrendszer részleges bevezetésével számos végzős középiskolást fosztanának meg a továbbtanulás lehetőségé­től, valamint egyre több hazai di­ák folytatná felsőfokú tanulmá­nyait külföldön, főként Csehor­szágban. (t, rv) mindenki otthon akar megülni. Azt állítja, ha kiderül, hogy a brit be­vándorlási hivatal munkatársai fő­leg a romákat fordítják majd vissza, azonnal tiltakozni fognak. Nagy- Britannia sokat szigorított a mene­kültügyi elbírálásokon, Szlovákiát pedig teljesen biztonságos ország­nak tartja, így majdnem teljesen ki­zárt, hogy a jövőben bárki mene­kültstátust, vagy anyagi segítséget kapna a szigetországban. Szeptem­berben az országban több roma ci­vil szervezet felvilágosító munkába kezdett a roma csoportok között. Kisszebenben néhány roma kisgye­rek már tízig tud angolul számolni és néhány színt is el tud mondani az idegen nyelven, (s, t, p) Megingathatja a befektetőket a kormányválság Megijedhet a Hyundai Januártól havi 1700 korona pluszkiadás Tovább szegényedünk Kizárt, hogy Nagy-Britannia menekültstátust ad Csomagolnak a romák Könnyítések a magyar-szlovák határ átlépéséhez Elég lesz a személyi

Next

/
Thumbnails
Contents