Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-11 / 284. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 11. KOMMENTÁR Harc a százalékokért SIDÓ H. ZOLTÁN Szögezzük le már a legelején: Jó, minden elképzelést, ágazatot kielégítő állami költségvetés nincs, legalább is a mi tájainkon. Arról nem is szólva, hogy az egyes szaktárcák, főhatóságok sokszor eleve többet kérnek a közös kalapból, hiszen tudják, a büdzsé összeállítói szinte ösztönösen lefaragnak az igényekből. A jövő évi állami költségvetés mindezt azzal tetézi, hogy egyfajta plafont szabtak a hiánynak, amely 2004-ben nem lehet több, mint a bruttó hazai össztermék 3,9 százaléka. A deficit tudatos lefaragása örvendetes tény, hiszen a hiány kamatos kamatait a jövőben törleszteni kell. Ráadásul tudjuk, ha belátható időn belül be akarjuk vezetni az eurót, akkor a hiány nem lépheti túl a 3 százalékot. A kompromisszumok robotosai a szűk mozgásteret figyelembe véve mára jócskán megnyirbálták a követeléseket, s bár az ellenzék - szerepéhez méltóan - folyamatosan ostorozza a költségvetést, mégis szinte biztosra vehető ezen a héten a parlament megszavazza a büdzséről szóló törvénytervezetet. Hiszen ki szeretné 2004-et, az uniós tagságunk első évét ideiglenes költségvetéssel kezdeni? A szaktárcáknak adandó összegekről folytatott alkut vizsgáljuk meg egyeben példán, jelesül a mezőgazdaságnak nyújtandó közveden kifizetések arányának kialakulásán. A pénzügyminisztérium a költségvetés első tervezetében azt javasolta, a honi agrárszféra kapja meg a jelenlegi uniós tagállamok földművelésügyének szánt közveüen kifizetések 45 százalékát. Az MKP viszont, komolyan véve Mikuláš Dzurinda miniszterelnök korábbi ígéretét, ragaszkodott a felső határhoz, azaz az 55 százalékhoz. Természetesen nem öncélú számháborúról van szó, hanem arról, hogy a mezőgazdaság jövőre az uniós viszonyok, versenyhelyzet közepette hány milliárd koronából gazdálkodhat. A kormány második nekifutásra már 50 százalékos közvetlen kifizetést javasolt, jelezve, ez a felső határ. Az MKP ezt a kompromisszumot sem fogadta el, és a legutolsó koalíciós egyeztetéskor 52,5 százalékra tornázta fel a támogatási arányt. Csak a teljesség kedvéért: minden egyes százalék közel 100 millió korona juttatást jelent az ágazatnak. Tegnapra végre elült a csatazaj, hiszen a párt bejelentette: elfogadja ezt a mértékét is, mivel a költségvetési hiány tartása érdekében ennél tovább nem feszítheti a húrt. Ez politikai bölcsességre vall, s arra, hogy nem hajlandó az ellenzékkel, konkrétan a HZDS- szel együttműködve követelni a támogatás felső határát. Mindez talán azt jelenti, hogy az MKP feladná hónapokon át következetesen képviselt álláspontját? Nem egészen. Máris kikötötte, hogy a jövő évi költségvetés során befolyó esedeges többletbevételből elsőként a mező- gazdaság merítsen. Ráadásul az agrártárcán belüli átcsoportosítások szintén növelhetik a közveüen kifizetések arányát. Végül is minden területen így zajlik: a költségvetésből ki kell facsarni a maximumot, miközben a kiskapukon keresztül újabb forrásokat kell megcsapolni. JEGYZET Tüntessünk Kachorráért! JUHÁSZ LÁSZLÓ Nem, ezt már tényleg nem lehet tovább tűrni! Amit a magát köz- szolgálatinak mondó Magyar Televízió művel, az már minden elképzelést alulmúlik: képzeljék, az MTV rátette a mocskos kacsóját a mi egyeben Kachorránkra! De mi ezt nem hagyjuk szó nélkül, a Szabadság térre vonulunk, most szombaton, sokan leszünk, reméljük, elegen, öltözzünk fel melegen, és lehetőleg mindenki hozzon magával még egy Oreiro-ra- jongót. Ha nem is szóról-szóra ez állt a szerkesztőségünknek is elküldött e-maüben, a lényeg ugyanez: megrögzött Kachorra-nézők követelik az MTV vezetésétől, hogy a szemrevaló szökevénylány megpróbáltatásait taglaló végtelen sorozatot a műsorrendben tegyék vissza eredeti helyére, este fél hétre, mert ők reggel kilenckor nem tudják tövig rágni körmüket és könnyesre sírni szemüket. Hogy idézzem a körlevél szerzőjét (ahogy mostanában szokás, javítások nélkül): „A művésznő csodállói értetetíenul állnak ezelőtt a tény előtt,” mivel szerinte epizódonként majd’ ne- gyedmilliónyian nézték Natalia Oreiro legújabb domborítását. A szlovákiai magyar e-mailíró egyébként csak továbbította a művésznő magyarországi rajongói klubjának felhívását. A szerző ugyan nem fenyegetésnek szánja, mégis elborzasztó csak belegondolni is abba az esetleges végkifejletbe, amit az időpont-változtatás elkerülhetetlennek tűnő folyományaként felvillant: Az is meglehet - emeli fel figyelmeztetően mutatóujját egy pillanatra a billentyűzetről a felhívás tolmácsolója -, hogy Oreiro művésznő új albumait nem adják ki, és maga az isteni Naty sem látogat többé Magyarországra. Az egyesek által már eddig is „Baló Világ”-ként emlegetett köztévé kulturális műsorainak szerkesztősége azonban hajthatatlan, még ezek az érvek sem győzték meg őket, így elkerülhetetíennek tűnik a szombati tüntetés, amelynek során - ígérem, ez az utolsó idézet - állítólag több „szórólapos is aktiválódik majd.” Hát, nem tudom. Áprilisban a környezetvédelmi műsorok megszüntetése ellen tiltakoztak a Szabadság téren, tavaly nyáron a Friss Levegőért Polgári Kör tüntetett ugyanitt a személycserék miatt, most meg... Érdekes, a Dzsoki Juing fanklub tagjai kedvenc sorozatuk eltüntetése ellen nem tüntettek. Meg kellett érnem, felnézek a Dallas nézőire. FIGYELŐ Le Pen tábora stabil, de fogy Teljesen vagy túlnyomórészt azonosul a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) társadalmi értékítéleteivel a francia közvélemény 22 százaléka - derült ki a jövő tavasszal esedékes regionális választások előtt készített TNS-Sof- res felmérésből. A lakosság 75 százaléka viszont elutasítja, 70 %-a pedig a demokratikus rend szempontjából egyenesen veszélyesnek tekinti Jean-Marie Le Pen eszméit. A Le Monde elemzése arról tanúskodik, hogy az FN szemlélete és céljai stabilan meggyökereztek, banalizálódtak a társadalom egy jelentős szeletében. De az adatokból kitűnik, hogy a „nemzetvédő” szélsőjobb- oldal eszmerendszerét magáénak valló tábor - stabilizálódása dacára - kisebb, mint másfél éve (28% volt), amikor az elnökválasztás első fordulójából Le Pen a szavazatok 16,86 %-val továbbjutott a döntő fordulóba. Emlékezetes, hogy a második fordulóban csúfos kudarcot vallott a 82% fölötti eredményt elérő Jacques Chirackal szemben.- Megőrjítenek a karácsony előtti reklámok. Amikor végre vennék valamit, még olcsóbb ajánlatról hallok, ezért idáig egyetlen ajándékot se tudtam venni... (Peter Gossányi rajza) Mesterlövész-detektor, rejtőköd, pusztító mikrohullám és áramfegyver is lesz az arzenálban Szuperfegyverek terrortámadások ellen Az isztambuli merényletek óta már senki sem gondolja, hogy Európa érinthetetlen marad a terroristák számára. A szakértők jelenleg már olyan védelmi eszközök és fegyverek kifejlesztésén dolgoznak, amelyeket kifejezetten terroristák ellen, illetve terrortámadások kivédésére használnak majd. MTI-HÁTTÉR Az osztrák sajtó szerint Ausztria sem maradhat könnyű célpont a terroristák számara, a lapok a terrorista támadásokkal szembeni védelem néhány technikai újdonságával ismertették meg olvasóikat. Ezzel összefüggésben a Kurier hírt adott arról, hogy Bécsben német cégek - közöttük a Rhein- metall W and M GmbH - képviselői az osztrák hadsereg tisztjeit a védelmi eszközök olyan arzenáljával ismertették meg, amelynek a jó része még titkos. Már kifejlesztettek egy „mesterlövész-felfedező detektort”, amely a Sniper Location System elnevezést kapta. A lap úgy méltatta e detektor teljesítményét, hogy Lee MTI-HÁTTÉR Az elmúlt öt esztendőben 666 ember esett áldozatául az olasz maffiának. Az Eurispes olasz kutatóintézet kimutatása szerint a maffia által elkövetett gyilkosságok csaknem fele egymással rivalizáló klánok közötti leszámolás során történt, és zömmel Nápoly térségében. A politikai, gazdasági és társadalmi kutatások római intézetének tanulmányát egy milánói tanácskozáson hoztak nyilvánosságra. Olaszországban a maffia virágzó vállalkozás, amely az elmúlt öt év alatt 43 milliárd eurónak megfelelő bevételre tett szert. A négy nagy bűnszövetkezet - a szicíliai Casa Nostra, a calabriai ‘Ndrang- heta, az apuliai Sacra Corona Unita és a nápolyi Camorra - bevételének „legjava” drogkereskedésből származott, 1999 óta 25,9 milliárd euró. Milliárdos bevételre tettek szert továbbá fegyverkeHarvey Oswald, Kennedy merénylője a puskáját se emeli fel, ha ez a berendezés már 1963-ban létezik. A rendszer állítólag azonnal jelez, ha a hatókörzetében lőfegyver bukkan fel. A Kurier a bécsi ENSZ-központ rajzával illusztrálta annak a mesterséges ködfelhőnek a működési mechanizmusát, amely állítólag olyannyira el tudja rejteni a különösen veszélyeztetett objektumokat - például atomerőműveket -, hogy azok „láthatatlanná” válnak irányítható lövedékek célkeresői, illetve öngyilkos repülések pilótái Kennedy merénylője a puskáját se emeli fel, ha a már 1963-ban létezik. számára. A ködburok állítólag nagyon rövid idő alatt beborítja a védendő objektumot, és eltéríti a kijelölt céltól a támadók rakétáit. Ez a rejtőköd - a korábbi változatoktól eltérően - már vízalapú és környezetbarát. Az újság egy másik rajza szerint bőröndnyi méretben már létezik egy olyan mikrohullámú berendezés, amely emberben nem tesz reskedelemből, prostitúcióból, zsarolásból és uzsorából is. A statisztikai kimutatás szerint a dél-olaszországi Calabriában a szicíliai Casa Nostra a kábítószer kereskedelemben tért veszít a ‘Ndranghetával szemben. A calabriai klánok mára a legveszélyesebb itáliai maffiaszervezetet alkotják, és a fő problémát jelentik a kormányzat számára. A ‘NdrangAz olasz maffiának már Ausztráliában is vannak kapcsolatai. heta „szíve és agya” ugyan Calabriában van, de a lehető legjobb kapcsolatokkal rendelkezik Eszak- és Dél-Amerikában, Albániában, Törökországban, Észak-Afrikában, továbbá jelen van már Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Hollandiában és a távoli Ausztráliában is. kárt, de képes arra, hogy minden elektronikai készüléket - telefont, számítógépet, elektronikus gyújtószerkezetet, rakéták célkeresőjét - tönkretegyen. Ismertették egy olyan „áramfegyvernek” a működését is, amely néhány percre mozgásképtelenné teszi a célszemélyt. A lap úgy véli, ezzel a fegyverrel nagyobb határozottsággal léphetnek majd akcióba a rendőrök és a katonák is, mivel eddig mindig problémát jelentett a számukra, hogy gyanús civilekre nyissanak tüzet. Az „áramfegyver” használata azonban nem jár végzetes következményekkel. Az osztrák olvasók hírt kaptak arról is, hogy egy kutatási program olyan robbanószer-felismerő készülék kifejlesztését célozza, amellyel még jóval a cél előtt felfedezhetőek és ártalmatlanná tehetők az öngyilkos merénylők. A Kurier egy másik írásában arról adott hírt, hogy Ausztriában több mint 100 azoknak az „érzékeny” létesítményeknek - például erőműveknek, transzformátorállomásoknak, távközlési központoknak - a száma, amelyeket általános terrorfenyegetés esetén biztosítani kell. A kábítószer-kereskedelemben a vezető szerepet a nápolyi klánok játsszák - a bevétel harmada az övék. A tanulmány szerzői szerint különben is a ‘Ndrangheta a leginkább terjeszkedő és megújhodásra képes bűnszövetkezet Olaszországban. A különböző vállalatokban való maffiarészesedés 7,5 milliárd eurót, a fegyverkereskedelem 5,2 milliárdot - itt a Camorra a főszereplő -, a prostitúció 2,2 milliárdot,'míg a zsarolás és az uzsorakamat 2 milliárd eurót hozott az olasz maffia konyhájára a fél évtized alatt. A csaknem hétszáz gyilkosság közel fele a bandaháborúk következménye, s azok fő helyszíne a Camorra szűkebb hazája, Campania tartomány, ahol 311 maffiagyilkosságot jegyeztek fel. Calabriában 144, Pugliában 108, míg Szicíliában „mindössze” 89 maffiagyilkosságot regisztráltak az elmúlt öt évben. TALLÓZÓ SZIALICSNAJAGAZETA „Botrányos dolog, hogy a gyerekeink kénytelenek elszenvedni az utcán zajló szexuális kurzust.” Tatjána Makszimova, a moszkvai ön- kormányzat tisztviselőjeként adta ezt a helyzetismeretét, de talán az anyai aggodalom is kitört belőle. Moszkva a köztéri szerelem miatt aggódik és Jurij Luzskov főpolgármester a harmadik újraválasztásához közeledve, rendet akar ezen a téren is. És főként a Vörös téren, itt kezdené a rendcsinálást. Betiltaná a szabadtéri csókot, mely a Szovjetunió összeomlása után terjedt el, vodkázással, lerészegedés- sel, az ezzel együtt járó ocsmány beszéddel, köpködéssel. Már a nemzetközi sajtó is tudni véli, hogy nemcsak az utcai viselkedés illemkódexén dolgoznak, hanem az ellenőrzés stratégiája is készül. Ennek megfelelően a rendőrök előkészítő tanfolyamokon vesznek részt, hogy minden eshetőségre éberen figyeljenek és szakszerűen intézkedjenek. Például arra: hogyan lehet megkülönböztetni az „üyen” csókot az „olyan” csóktól. A kézcsók például nem kihágás. A pályaudvari puszi sem tekinthető szemérem elleni vétségnek. No de mikor kezd el ketyegni a büntethetőség órája? Ha történetesen nyitott szájak találkoznak és intenzív munkába kezdenek - a moszkvai sajtó a modellt a „french kissing” helyi alkalmazásában jelölte meg -, netán stopperrel kellene mérni az utcai szerelemnek ezt a válfaját? Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a hatóság készül az utcák és a terek visszafoglalására. Már azt is tudni vélik, hogy az akció január 7-én indul, az ortodox karácsony ünnepén. Az érintettek tehát jó, ha előre tudják, hogy a vétkező szerelmeseket a minimálbér ötszörösének megfelelő összeggel sújtják. NEW YORK POST Radioaktív robbanófejjel, úgynevezett „piszkos bombával” felszerelt rakétáknak kelt lába a moldovai szakadár Dnyeszter menti Köztársaságban. A 38 Alazan típusú rakétát utoljára egy Tyirasz- polhoz közeli katonai raktárban látták az amerikai lap internetes kiadása szerint. A hagyományos robbanószerből és radioaktív anyagból készülő „piszkos bomba” robbanáskor nem indít el láncreakciót, de jelentős területen okoz sugárszennyeződést. A szovjet gyártmányú, karcsú Alazan rakéták eredeti rendeltetésük szerint meteorológiai célokra, így jégesőt hozó felhők szétoszlatására szolgálnak. Oazu Nantoi, a chisi- naui (kisinyovi) Politikai Tanulmányok Intézetének a munkatársa a saját szemével látta azoknak az orosz katonai dokumentumoknak a fénymásolatát, amelyek szerint 38 Alazan rakéta tűnt el a raktárából. A radiológiai robbanófejet 14 rakétából ugyan kiszerelték, a többi 24 azonban bevethető állapotban volt. Az Alazan hatótávolsága 12-13 kilométer. A Dnyeszter menti Köztársaság a Szovjetunió 1991-es összeomlásával függetlenné vált Moldovai Köztársaságtól szakadt el. A Dnyeszter menti államalakulat a nemzetközi feketepiac illegális fegyverkereskedőinek egyik kedvenc területe, a feltételezések szerint az al-Kaida terrorhálózat megbízottjai is megfordultak itt. A moldovai kormány nem volt hajlandó kommentálni az értesülést, a Dnyeszter menti Köztársaság védelmi minisztériuma puszta propagandának nevezte. Oroszország 2 ezer katonát tart a térségben, hivatalosan az ottani hadiraktárak őrzésére. Az EBESZ-szel kötött megállapodás értelmében Moszkvának még idén ki kellene vonnia katonáit és a hadianyagot. Moldova a minap utasította el azt a moszkvai tervet, hogy az orosz katonák békefenntartókként továbbra is a területen maradjanak 2020-ig, a Moldovai Köztársaságból és a Dnyeszter menti Köztársaságból pedig hozzanak létre szövetségi államot. Támogatja viszont azt az elképzelést, hogy vezényeljenek nemzetközi béke- fenntartó erőt a Dnyeszter túlpartjára. Nyolc milliárd eurónál több az olasz alvilág éves bevétele, legjobban a drog fizet Öt év alatt 666 maffiagyilkosság