Új Szó, 2003. december (56. évfolyam, 275-298. szám)
2003-12-06 / 280. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2003. DECEMBER 6. Családi kör 11 A Kassai úti óvodások több mint tíz éve már hagyományosan a szülőkkel együtt várják a Mikulást Mikulás és az angyalkák V. KRASZNICA MELITTA :lľ; /- P ' ~ A Mikulás természetesen teli puttonnyal érkezett (Vas Gyula felvétele) edves, vidám Mikulás-napi ünnepséget tartottak a héten a komáromi Kassai úti óvoda Micimackó csoportjában. Több mint tíz éve már hagyományosan a szülőkkel együtt várják a gyerekek a Mikulást, aki soha nem jön egyedül: magával hozza angyalkáit és persze a Krampuszt is. Ez utóbbi kissé ijesztő, kissé bolondos, de mint minden évben, ezúttal is nagy sikert aratott a gyerekek körében. Mert míg a Mikulástól csak krumplit, citromot és hagymát kapott a szerencsétlen, a kis óvodások közül többen megosztották vele ajándékba kapott cukorkájukat. Hiszen a Mikulás természetesen nem érkezett üres kézzel, vagyis üres puttonnyal, minden kis óvodás megkapta megérdemelt csomagját. Az óvodát, úgy látszik, csupa szófogadó gyermek látogatja, hiszen valamennyi csomagból kimaradt a virgács. Az ajándékokat kedves, vidám műsorral viszonozták az óvodások. „Fontosnak tartjuk, hogy együtt ünnepeljünk a szülőkkel, nagyszülőkkel, bevonva őket ilyenkor a közös játékba, az ügyességi versenyekbe, vagy éppen kis ajándékok készítésébe - mondja Michacs Szilvia, az óvoda igazgatója. - Nem szabad elfelejtenünk, hogy nagyanyáink idejében a téli estéken, kukoricahántás, fonás, vagy más közös foglalkozások során együtt énekeltek, játszottak a különböző generáció tagjai, és ez a meghitt együttlét napjainkban bizony hiányzik. A Mikulás-napról évről évre videofelvételt készítünk, és ismételten nagyon jó látni a szülők arcát, amint önfeledten játszanak csemetéikkel, csillog a szemük, erre a kis időre szinte visszaváltoznak ők is gyerekké.” Az óvoda egyébként más alkalmakkor is igyekszik közös programokat szervezni a szülőkkel, ősszel együtt faragják a töklámpásokat, és a gyereknapot is közösen ünnepük. Régen ilyentájt a gyerekek naponta jót cselekedtek, s akkor tehettek egy-egy szalmaszálat a kicsi Jézus üres jászolkájába Gyermekkorom adventjei BENKŐ TÍMEA Anyai nagyanyám adventben minden hajnalban elvitt rorátéta. Ketten bújtunk a fagyos hideg elől a hatalmas berliner kendő alá. Viccesen meg szokta jegyezni: „Most aki mögöttünk jön, azt hiszi, hogy kövér négylábú öregasszony vagyok...” Elmesélte, hogy gyerekkorában ilyentájt naponta kellett valami jót cselekedniük, s akkor tehettek egy-egy szalmaszálat a kicsi Jézus üres jászolkájába. Karácsonyig igyekeztek minél puhább fekhelyet készíteni. Nagyon sajnáltam, hogy nekem nincs ilyen jászolkám. Úgy gondoltam, én biztosan nagyon-nagyon jó tudnék lenni, csak ne nyomja miattam a kisdedet a kemény fekhely. Mama esténként olyan édes hársfateát főzött, hogy beleállt a csésze alján a cukorba a kiskanál. Ha megkérdezte, mit süssön az ünnepekre, szalagóros sütit kértem. „Az a szegények süteménye” - mondta. Bántam is én, a lényeg az, hogy finom. Még most is a számban van az íze. Nem vásárolt cukorkát vagy csokoládét. Ha édességre fájt a fogam, megengedte, hogy a tyúkólból friss tojást hozzak magamnak, és kikeverjem egy kis porcelán csészében a sárgáját porcukorral. Ennek következményeként a mai napig elnyalom a piskótatekercs tésztájának legalább a felét. Ő szoktatott rá a kristálycukorba mártott nedves kenyérre is. Gyakran tébláboltam körülötte, miközben varrt. Első varrógépét, egy lábbal hajtható singert, nagyanyjától kapta, akinek ugyan tizenöt unokája volt, de csak kedvencét halmozta el ilyen drága ajándékokkal. Amikor mama eladósorba került, a kelengyéjét is ő vásárolta. Mindig izgatott, milyen képet vághatott ehhez a többi tizennégy gyerek, mama azonban annál nagyobb diplomata, mintsem hogy ilyen „apróságokra” emlékezzék. Memóriája bámulatos módon szelektál: rákérdezek valamelyik régi eseményre, tudni fogja, bogy, mondjuk, keddi napon történt, és, teszem azt, bordó szövetruha volt rajta, de hogy melyik évben? „Ki emlékszik már arra?” Karácsonykor nem díszítette ki a házat, gondolom, belefáradt. Mi, unokák, nem értettük, miért nincs karácsonyfája. Elviselheteüen volt éjféli misére menet, hogy csak az ő ablakában nem villogott díszes fenyő. Temperával apró izzókat színesre festettünk, apu ezekből szerelt színes világítást, s mégiscsak díszítettünk neki egy picinyke műfenyőt, hogy az ő ablaka se maradjon sötét. Ez a mostani, már a 86. karácsonya lesz. A neki szánt ajándékot már be is csomagoltam. Nem lesz isten tudja milyen nagy meglepetés, mert évek óta könyvet veszek neki. A legutóbbi ünnepen nevetve meg is jegyezte: „Valid be, te örökölni akarsz...” (A szerző felvétele) CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! is megnyerheti. Beküldési határ3. Hol várják a Mikulást a idő: december 10. szüleikkel együtt az óvodá. 1! I M£i Nem kell mást tennie, csak figyelsok? Azt..; r c? ceptkonyve mesen elolvasni hétvégi magazi1. Mit jelent a mammon? a) Komáromban nunk írásait, s akkor gond nélkül a) nyereségvágy b) Galántán #i JU' "ľ"IPť"' '"'ii11 meg tudja jelölni a helyes válab) pénz c) Kassán m '■mrrji i szokat kvízünk kérdéseire. A c) gazdagság megfejtést levelezőlapon küldje 4. Mit kapott sok-sok évvel ezbe a Családi Kör címére, de ne fe2. Mióta praktizál dr Ferencz előtt nagyanyjától a tizenöt ledje el feltüntetni a sajátját sem. Éva? unoka közül a kedvenc? Mert ha velünk játszik, nemcsak a) 1967 a) varrógépet hogy jól szórakozik, kis szerenb)1995 b) könyvet csévél az Új Nő IV. receptkönyvét c) 2003 c) edényeket November 29-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: le, 2a, 3a, 4c, 5c. Az ízvilág ajándékát Szabó Zsuzsa, tornai kedves olvasónk nyerte. SZÓ Ml SZÓ Fegyverrel a kézben, várva Mikulásra LŐRINCZ ADRIÁN Na végre! Hát csak felvirradt a nagy nap! Reggel csukafejessel vetem ugyan bele magam a munkába, mert a munka - azon kívül, hogy nemesít - egyebek közt arra is jó, hogy a várakozás hosszú óráit kitöltse vele az ember. írnom kell. Úgy érzem, valami olyasmiről, hogy azért ilyen ez az egész világ, mert ti, emberek, gyarlók vagytok, és bevallom, én is egy kicsit. A nagy igazságtalanságokról, arról, miként tesszük lassan lakhatatlanná ezt a gyönyörű kis bolygót, meg a tolerancia hiányáról, az egymás meg nem értéséről. A szeretetlenségről. A mondatok és szavak, melyek máskor maguktól jönnek, hogy alig győzöm őket papírra vetni, most valahogy távol maradnak. Érzem, hogy ott motoszkálnak a fejemben, de nem tudnak előjönni, mert valami - vagy valaki - állandóan eléjük furako- dik. Feladom; betűmentes napot tartok. Amint ezt így eldöntőm, egyszerre csak emlékek rohamoznak meg. Hiszen december hatodika, Miklós napja van! A szülői ház, valahol keleten, a nagy hegyek közé ékelt völgyben. Ilyentájt ott már derékig ért a hó. A hatalmas udvarra hóember vigyázott, répaorra fölött szigorúan pislogva a világba. Nekem legalábbis úgy tűnt, hogy pislogott, néha meg cinkosan hunyorított; kiváltképp akkor, ha csínytevésen ért bennünket, gyerekeket. A fészerben hatalmas szánkó, melyen három gyerek is kényelmesen elfért. Ugyanitt tanyázott a két „rénszarvas” is, nagyapám hűséges vadászebei, akik mindig megtisztelőnek tartották, ha befogtuk őket a szán elé. Egyszer csengőt is akasztottunk a nyakukba, hadd tudja a falu népe, hogy boldog télidő, a Télapóra várás ideje van, ám a két kopó ettől teljesen megvadult, és a szánnal együtt a még be nem fagyott patakba rohant. „Megbolondítjátok azt a két szegény kutyát” - morogta nagyapám nem sok meggyőződéssel, mert ő maga is alig bírta már kivárni a Télapót. Ha megígérte, hogy jól fog viselkedni, az unokáktól csokit kapott. Mikulás-várás boldog ideje van - villan át az agyamon, és otthagyva csapot-papot, rohanok a nyüzsgő városon keresztül Aranyma- szatomhoz, a se Télapót, se Mikulást még sosem látott Bogihoz. Nem veszem észre az emberek arcán az elfásultságot, és nem dühítenek az elkeseredésükben egyre erőszakosabbá váló nyugdíjasok, sem a troliban fennhangon telefonáló nagyon fontos emberek. Hiszen ma Mikulás-látogatás forog fenn...! A hideg, sötét lépcsőházban két állig felfegyverzett emberkébe botiok. Egyikük „helybéli”, a másik a szomszéd ház lakója. Terepszínű nadrágban, mellényben, szemükbe húzott fekete sapkában ülnek a hideg kövön. Az egyik kezében hatalmas, duplacsövű játékpuska - olyan, mint a Terminátornak volt az első részben a másik műanyag ninjakardot szorongat. Mindkettőjük apja „fizikai szabadfoglalkozású” - az egyik az átkozott szerrel látja el a széles környék lakosságát, míg a másik harmadik ligás maffiózó; az a fajta, mellyel tele vannak az ország fegyházai és börtönei. Mert mindig az ilyenek buknak le leghamarabb. A két kölyök bizalmatlanul mér végig- ha tizenöt évvel idősebbek volnának, isten bizony, megijednék tőlük és valami köszönésfélét morognak.- Hát ti? Nem fáztok itt? - kérdem. Vállrándítás a válasz. - Nem járt még itt a Mikulás? - próbálkozom újra, mire összenéznek.- Mi is őrá várunk - mondja a ninjakölyök, szorosabbra fogva kezében a gyíklesőt. - Fegyverszállítmány érkezik - bólogat komolyan a másik, és hogy nyomatékot adjon szavainak, nagyot ránt puskáján, jelezve, hogy itt nem babra megy a játék. Télapó Mikulás, a titokzatos fegyverkereskedő? Nem rossz... csak egy kicsit kétségbeejtő. A sok furfangos társasjáték, a Delfin-könyvek meg az első, igazi ezermesterkészlet jut eszembe; ezeket mind attól a tiszteletreméltó, rénszarvasok vontatta szánon utazó, kéményen keresztül lopakodó, nagyszakállú úriembertől kaptam, akiről mindig csak jót feltételeztem. Még akkor is, ha az ajándék mellé virgács is került, miheztartás végett. Most meg kiderül róla, hogy fegyverrel is kereskedik. Ha ez így megy tovább, a mai gyerekek rövidesen nem fogják meglátni Jézuskát a géppuskától... Megmászom a napi kötelező emeleteket, és elégedetten nyugtázom, hogy otthon minden rendben. Borzas szakállammal kisleányomnak én vagyok a Mikulás; örömmel borul a nyakamba, és hosszas csacsogásba kezd, hiszen annyi közölnivalója van... Az igazi Mikulásról egyelőre nem szólok semmit, mert most már én sem vagyok biztos benne, ki is ő valójában. A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Formák kikenése sütéshez, főzéshez A formát - tepsit, lábast, felfújt- formát stb. - jól kitöröljük, azután mogyorónyi vajat vagy zsírt teszünk a közepére és ezt vagy tiszta vajpapírdarabbal vagy kenőtollal kenjük szét, hogy az edény belseje egyenletesen át legyen kenve. Ha kezünkkel kenjük, sohasem ilyen egyenletes! Azután a recept leírása szerint liszttel vagy morzsával behintjük úgy, hogy a lisztből vagy morzsából egy jó kanállal beleteszünk, szétrázzuk, hogy mindenütt egyenletes legyen, a felesleget pedig leöntjük. A kikent formában már nem szabad keverni az anyagot! Formázózsák A fánkkitoló nyílása túlságosan nagy, és így nem alkalmas arra, hogy díszítésekhez használjuk. Ha meg akarjuk takarítani azt a kiadást, amit egy erre a célra szükséges eszköz vásárlása jelent, házilag készíthetünk egy úgynevezett formázózsákot, Erős, jól mosható anyagból varrunk egy 20 cm hosszú stanicli formájú zsákot, amelynek a felső bősége is 20 cm. Az alsó nyílásához hozzávarrunk egy 3/4-1 cm vastag fémgyűrűt, ettől 3 cm távolságra pedig a saját anyagából erősítjük meg a zacskót egy csíkkal. Ezután belülről beállítunk a zacskóba egy fémkúpot, amelynek a hegyes vége szirmokra van behasítva. A kúpnak egész szorosan kell az alsó gyűrűkhöz tapadnia. (Ilyen kúpokat minden vaskereskedésben lehet kapni.) A formázózsákot sohasem szabad függőlegesen tartani, mert akkor túl sok anyag ömlik ki belőle, és nagyon hirtelen ömlik, úgy, hogy nem lehet szépen díszíteni vele. Félig oldalra hajlítva tartsuk a zsákot. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KOR HÉTVÉGI MAGAZIN Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
