Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-06 / 255. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 6. Sport Hernan Crespo (balra), a Chelsea argentin csatára kezdte meg a gólgyártást egykori csapata, a római Lazio ellen (Reuters-felvétel) Bajnokok Ligája - Beckhamék örülhetnek az iksznek: Iker Casillas bravúrjai mentették meg a Real Madridot Belgrádban Háromszáz debreceni drukker utazott Szalonikibe Verhetők a görögök MTI-JELENTÉS Szaloniki. Szentes Lázár, a Debrece­ni VSC-MegaForce labdarúgócsapa­tának vezetőedzője korántsem tart­ja verhetetlennek együttese UEFA Kupa-ellenfelét, a görög PAOK Sza- lonikit. „Minden gárdának van gyenge pontja, így riválisunknak is. Mi azon leszünk, hogy ezt kihasz­náljuk. Erősségük viszont a gyorsa­ság és a sok labdaszerzés, amire nagyon oda kell majd figyelnünk” - mondta a hajdúságiak trénere. Szentes hozzátette: jó egyéni ké­pességű futballisták alkotják a PA- OK-ot, de sérülések miatt egy két kulcsjátékosára nem számíthat kollégája, Angelosz Anasztaszia- disz. A DVSC honlapjának értesülé­se szerint körülbelül 300 magyar szurkoló tekinti meg a helyszínen a 20.15-kor kezdődő összecsapást. A legutóbbi öt magyar-görög pár­harc az európai kupasorozatokban: 1996-1997, UEFA Kupa, 1. forduló: Olimpiakosz-FTC 1:3, 2:2; 1997- 1998, UEFA Kupa, 1. ford.: OFI Kré- ta-FTC 3:0, 1:2; 1998-1999, UEFA Kupa, selejtező: AEK Athén-FTC 4:0,2:4; 1999-2000, UEFA Kupa, 1. forduló: AEK Athén-MTK 1:0, 1:2; 2000-2001, UEFA Kupa, selejtező: AEK Athén-Vasas 2:0, 2:2. UEFA KUPA-MENU Pozsony. A PAOK Szaloniki-Debre- ceni mérkőzésen kívül további 22 ta­lálkozóra kerül sor ma a labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójában. A MŰSOR - 16.45: Gaziantepspor- Lens; 17.00: Slavia Praha-Levszki Szófia, Szp. Moszkva-Dinamo Bu- curesti; 17.30: Din. Zagreb-Dnyep- ropetrovszk; 18.00: Schalke- Bröndby; 18.30: Utrecht-Auxerre, Valerenga-Wisla Kraków, Bordeaux -Hearts; 19.00: Panioniosz-Barce­lona, Genclerbirligi-Sp. Lisboa; 20.00: Villarreal-Torpedo; 20.10: Steaua-Liverpool; 20.15: FC Köben- havn-Mallorca; 20.30: Salzburg- Parma, Basel-Newcastle, Dortmund -Sochaux; 21.45: Perugia-Arisz Sza­loniki; Feyenoord-Teplice; 21.00: AS Roma-Hajdúk Split; 21.05: Man. City-Grodzisk; 22.00: Benfica-Mol- de, Valencia-Mac. Haifa. A 2. fordu­ló előrehozott mérkőzésén: Trond- heim-CZ Beograd 0:0. (ú) Abramovics bevette Rómát Corretja: Kislányom miatt néha elhanyagolom a teniszt Hangulatrontó nézők ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A Partizán Beograd elleni döntetlennel a Real Madrid elsőként kvalifikálta magát a legjobb 16 közé a BL-ben. ÖSSZEÁLLÍTÁS ..................ť" A Lazio otthonában elért magabiz­tos _4:0.-ás győzelmét követően a Chelsea szinte már biztosan tovább­jutott a G-csoportból. „Nagyon erő­sen kezdett az ellenfelünk, ennek el­lenére saját stílusunkat próbáltuk játszani. Tartottuk a labdát és gólo­kat lőttünk. A rómaiak az idegenben elszenvedett vereség miatt egy kicsit önveszélyes taktikát választottak, így nekünk több esélyünk volt a gól­szerzésre” - értékelte a látottakat a londoniak olasz mestere, Claudio Ranieri. A csoport másik találkozó­ján a Besiktas csak egy hajrában szerzett góllal tudta legyőzni a Spar- tát. A prágaiak ezúttal csalódást okoztak híveiknek, nem tudták megismételni az előző két körben (Lazio 2:2, Besiktas 2:1) nyújtott teljesítményüket, s végül megérde­melten kaptak ki a mérkőzést szinte végigtámadó Besiktastól. A játéknap meglepetése születhe­tett volna Belgrádban, ha a szeren­cse nem pártol el a Partizán játéko­saitól - a Real elsősorban Iker Ca­sillas bravúrjainak köszönheti, hogy ponttal távozott. „Fantaszti­kus hangulatot teremtettek a szur­kolók, ezért részben nekik köszön­hetjük ezt az eredményt. Számítá­saim szerint még meg lehet a má­sodik hely, ha megnyerjük mindkét hátralévő mérkőzésünket” - szá­molgatott a Partizán német meste­re, Lothar Matthäus. A címvédő AC Milan a belga FC Bruges otthonában aratott l:0-ás győzelmének köszönhetően átvet­te a vezetést a H-csoportban. Az olaszok az előző fordulóban el­szenvedett hazai vereséget szeret­ték volna elfeledtetni a szurkolók­kal, de Alessandro Nesta kiállítása után csak a szerencsének - és a barzil Kaká szépségdíjas kapásgól­jának - köszönhetik a győzelmet. Szabics Imre együttese, a VfB Stuttgart a görög Panathinaikosz Athén elleni 3:l-es győzelmével szinte már biztosan továbbjutó. A svábok sikerében oroszlánrészt vállalt Szabics Imre ékpárja, Ke­vin Kuranyi, aki az első gólnál ép­pen a magyar válogatott csatár elé tálalt, igaz, a menteni igyekvő Fisszasz megfosztotta az egykori ferencvárosi futballistát attól, hogy harmadszor is eredményes legyen a sorozatban. Az UEFA kivizsgálja a Lazio szerb védőjének, Szinisa Mihajlovicsnak a sportszerűden viselkedését. A hátvéd a Chelsea elleni meccsen második sárga lapja után már az 53. percben a kiállítás sorsára ju­tott, az UEFA mégis azt a jelenetet vizsgálja, amikor Adrian Mutu felé köpött. „Ilyesmik gyakran előfor­dulnak a pályán, sajnálnám, ha hosszabb időre eltiltanák” - mond­ta sportszerűen Mutu. Az esetet az orosz Valentin Ivanov játékvezető nem vette észre, de a televíziós fel­vételek alapján Mihajlovics eltiltás­ra számíthat, (ú, mti) Pozsony. A második fordulót is sike­resen vette az ide Tatra Banka Open legnagyobb külföldi sztárja, a spa­nyol Alex Corretja. Háromjátszmás, rendkívül látványos csatában győzte le német ellenfelét, Alexander Pop- pöt, s így a legjobb nyolc közé került. „Nehezen találtam meg a megfelelő játékstílust, ezért Poppnak az elején sikerült előnyt szereznie. Főleg szer­vái okoztak gondot” - nyüatkozta a meccs után a spanyol. Corretja el­mondta: jól érzi magát Pozsonyban, és újra szeretné visszanyerni régi formáját, amiben leginkább nemrég született kislánya gátolja. „Szeret­nék minél több időt vele tölteni, így néha elhanyagolom a teniszt.” Dó- minik Hrbatý és Karol Beck is gond nélkül jutott tovább. „Nagyon gyors mérkőzést játszottunk, úgy érzem, teljesítményem még az Andy Rod­dick elleni játékomat is felülmúlta” - nyilatkozta Hrbatý a román Ha- nescu elleni mérkőzése után. Saj­nos a félig megtelt lelátókon többen is akadtak, akik bekiabálásaikkal rontották az összecsapás hangula­tát. Bár a bírók naponta többször is figyelmeztetik a nézőket, szinte percenként csörrennek a mobiltele­fonok. Eredmények - 1. forduló: Rosset (svájci)-Carlsen (dán) 6:7, 6:4, 6:1; Van Lottum (holland)- Carraz (francia) 6:2, 6:2; Zelenay (szlovák)-Ascione (francia) 6:4, 4:6, 6:2. 2. forduló: Corretja (spa- nyol)-Popp (német) 4:6, 6:4, 6:2; Kohlmann (német)-Karlovič (hor­váti 7:6, 7:6. (sd) SZERDAI BL-EREDMÉNYEK Eltiltották az FC Köbenhavn-Ferencváros játékvezetőjét A-CSOPORT: Bayern München-Lyon 1:2 (1:1), gólszerzők: Makaay (15.), ill. Ju- ninho (8.), Elber (53.); Celtic Glasgow-Anderlecht Brüsszel 3:1 (3:0), g.: Henrik Larsson (12), Miller (17.), Sutton (29.), ill. Din- dane (77.). 1. Lyon 4 2 114 :4 7 2. Celtic 4 2 0 2 6: :4 6 3. Bayern 4 12 15: :5 5 4. Anderlecht 4 112 3: :5 4 B-CSOPORT: Internazionale-Lokomotiv Moszk­va 1:1 (1:0), g. Recoba (14.), ill. Loskov (54.), Arsenal-Din. Kijev 1:0 (0:0), g. A. Cole (88.). t. Inter 4 2 1 1 6:5 7 2. Kijev 4 2 0 2 5:4 6 3. Lokomotiv 4 12 1 4:3 5 4. Arsenal 4 112 2:5 4 C-CSOPORT: AS Monaco-Deportivo La Coruna (5:2), g. Rothen (2.), Giuly (11.), Prso (25., 29., 45., 49.), Plašil (47.), Cissé (67.) ill. Tristan (39., 52.), Scaloni (44.); PSWEindho- ven-AEK Athén (0:0), g.: Bouma (51.), Robben (63.). 1. Monaco 4 3 0 1 14:5 9 2. la Coruna 4 2 1 1 7:9 7 3. Eindhoven 4 2 0 2 4:4 6 4. AEK Athén 4 0 1 3 1:8 1 D-CSOPORT: San Sebastian-Juventus 0:0; Olimpiakosz-Galatasaray Isztam­bul 3:0 (2:0), g. Mavrogenidisz (6.), Castillo (34.), Giovanni (94.). 1. Juventus 4 3 1 0 8:4 10 2. San Sebastian 4 2 1 1 5:5 7 3. Olimpiakosz 4 1 0 3 4:4 3 4. Galatasaray 4 1 0 3 3:7 3 CHAMPIONS LEAGUE Tűzijáték Monacóban Tizenegy gól: új BL-rekord! A Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai játéknapján megdőlt az ed­digi gólrekord. A csúcsot a 2000 ok­tóberében játszott Paris St. Germa- in-Trondheim (7:2) találkozó tartot­ta, a tegnap esti Monaco-La Coruna mérkőzés 52. percében Diego Tris- tán szépítő gólja (7:3) a párharc tize­dik találata volt - a mérkőzésen vé­gül tizenegy (8:3) gól esett. A mona­cói csapatban Dado Prso négy gólt lőtt, és ez előtte csak két játékosnak sikerült a Bajnokok Ligájában: Mar­co van Bastennek (AC Milan) 1992- ben és Simone Inzaghinak (Lazio) 2000-ben. (Reuters) Műhibákért büntetés MTI-HÍR Szófia. A Bolgár Labdarúgó Szövet­ség március 15-ig eltiltotta Ivan Dobrinov játékvezetőt, mert a Szla- via Szófia-Levszki Szófia rangadón hibát-hibára halmozott: előbb nem adott meg egy szabályos gólt a haza­iaknak, majd később „elmulasztott” kiállítani több vendégjátékost. Dob­rinov neve a Ferencváros szurkolói­nak is bevésődhetett az emlékezeté­be, hiszen ő vezette a magyar csapat október 15-ei UEFA Kupa-találkozó­ját Koppenhágában. A Fradi l:0-ra vezetett, amikor a játékvezető a ren­des játékidő után megadott egy vi­tatható 11-est a Köbenhavnnak. A házigazdák értékesítették a bün­tetőt, ezzel kiharcolták a ráadást, majd a 11-es párbajt követően végül ők kerültek a 2. fordulóba. Az Internazionale feljelentette a Real Madridot Fizetni kell Ronaldóért EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK Újabb doppingügy Kadhafi fia lebukott Róma. Fennakadt a doppingvizsgá­laton al-Szadi Kadhafi, az olasz él­vonalbeli Perugia labdarúgója, a lí­biai államfő fia. A nyáron igazolt csatárt az egyik bajnoki mérkőzés után ellenőrizték, és szervezetében a norandoszteron nevű szer nyoma­ira bukkantak. A 30 éves játékos jú­lius elején két évre szóló, 600 ezer dolláros szerződést írt alá a Perugi- ával. Egyébként tagja a Juventus vezetőségének, résztulajdonosa a másodosztályú Triestinának, de vannak üzleti érdekeltségei a Lazió- ban és az AS Romában is. (MTI) ♦ Aranyérmet szerzett Érsek Attila a horvátországi Porecben zajló ví­vó vb-n: a Slávia UK párbajtőrözője az elődöntőben a svájci Dederdin- get (15:7), a döntőben pedig az ukrán Rejzlint (15:8) verte. ♦ Peter Dzúrik úgy döntött, január elsejével felbontja a szerződését a pozsonyi Slovan futballklubbal. ♦ Női kosárlabda Euroliga, 3. for­duló, A-csoport: Ružomberok-Bar- celona 70:74, Sopron-Chieti 85:63. B-csoport: Szamara-Valenciennes 82:70, Gdynia-Valencia 88:83. ♦ A Szlovák Kosárlabda Szövetség 7000 koronás pénzbírsággal és négy meccsre szóló feltételes büntetéssel sújtotta Jeleňa Mozgovaját, a rózsa­hegyi női együttes vezetőedzőjét. Az orosz tréner a Poprad elleni bajno­kin meglökte a játékvezetőt. ♦ NBA-eredmények: Indiana-Den- ver 71:60; New Jersey-Houston 75:86; Müwaukee-LA Lakers 107:113; San Antonio-Miami 80:73. ♦ A Szeged legyőzte a kassai Del­tát a női kosárlabda EK 3- forduló­jában. Közép-európai Főcsoport, C-csoport: Szeviép-Szeged-Delta Košice 78:77. ♦ A göteborgi légfegyveres Eb nyitó­napján a futócéllövők 40 vegyes szá­mában 1149 ponttal Szlovákia lett az első, Magyarország (1137) a har­madik. Egyéniben Ľubomír Pelaché (385) bronzérmes lett. ♦ Luis Femandez lett az Espanyol Barcelona labdarúgócsapatának új edzője, miután a klubvezetés me­nesztette Javier Clementét. ♦ Az angol labdarúgó-válogatott és az Arsenal korábbi csapatkapitá­nya, Tony Adams lesz a harmadosz­tályú Wycombe vezetőedzője. ♦ Sportfogadás (45. játékhét), LO- TO, I. HÚZÁS: 11,19,33,37,39,40, pótszám: 21. II. HÚZÁS: 7, 19, 29, 40, 42, 44, pótszám: 18. Joker: 683 571. A KENŐ tegnap nyerőszámai: 8, 14, 18, 19, 21, 22, 30, 34, 41, 45, 46,47,51,52, 61,62,74,77, 78, 79. MTI-HÍR Genf. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felszólította a Real Madridot, hogy fizesse ki az Intema- zionalénak a brazil csatárcsillag, Ro­naldo vételárának utolsó hátralékát - az olasz klub vezetői szeptember elején feljelentették a spanyol egye­sületet. A királyi gárda a vételár egy részével tartozik a milánói együttes­nek. A tavalyi világbajnokság gólki­rálya 2002 augusztusában 35 mülió euróért (hozzávetőlegesen egymilli- árd-négyszázmillió koronáért) - ezt megkapták az olaszok - és egy 10 müliót érő játékosért került Madrid­ba, de az Internek szánt argentin kö­zéppályás, Santiago Solari nem volt hajlandó elszerződni a fővárosi egyesülettől. A FIFA döntése értel­mében Florentino Perez klubelnök­nek most már a 10 millió eurót (400 millió korona) kell kifizetnie. SPORT A KÉPERNYŐN M2 -17.55: Magyarország-Szlo- vákia jégkorong-mérkőzés (élő) ČT 2:16.55: Slavia Pra­ha-Levszki Szófia labdarúgó UEFA Kupa-mérkőzés (élő) 18.55: Csehország-Svédország jégkorong-mérkőzés (élő) ORF 1 - 20.15: Salzburg-Par- ma labdarúgó UEFA Kupa- mérkőzés (élő)

Next

/
Thumbnails
Contents