Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-28 / 273. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 28. Nagyszünet - Hirdetés 9 A diákoknak jövőre legalább egy tantárgyból emelt szintű érettségit kell tenniük Objektívebb értékelés Az új előírások szerint a diáknak csupán a negyedik évfolyam elején kell eldöntenie, hogy melyik tárgyból készül emelt szintű érettségi vizsgára (Képarchívum) Komárom. A 2004/2005-ös tanévtől kezdődően a közép­iskolákban lényegesen mó­dosul az eddigi érettségi vizsgák rendszere. Az új for­ma kidolgozói egy objektí­vebb, az európai feltétel- rendszert figyelembe vevő tudásfelmérés megalkotásá­ra törekedtek, ami egyben lehetővé teszi az egyes okta­tási intézmények tárgyilagos összehasonlítását is. V. KRASZNICA MELITTA A legfontosabb változásokról, az új érettségi rendszer előnyeiről és esetleges hátulütőiről Kustyán Ilo­nával, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatóhelyettesével beszélgettünk. A gimnáziumokban az eddigi négyről ötre növekszik az érettségi tárgyak száma. A diáknak kötelezően érettségiznie kell ma­gyarból, szlovákból, egy idegen nyelvből, egy természettudományi tárgyból (pl. matematika, fizika, kémia) és egy további, az általános műveltségi tantárgyakat felsoroló, központi listáról kiválasztott tárgy­ból. „Ha a diák például olaszból vagy pszichológiából szeretne érettségizni, de ezeket a tantárgya­kat az adott iskolában nem oktat­ják, vagy csak alacsony óraszám­ban, akkor a kerületi tanügyi hiva­taltól kérheti, hogy jelöljön ki szá­mára egy iskolát, ahol érettségi vizsgát tehet ezekből a tárgyakból” - magyarázta Kustyán Ilona. TOVÁBBI VÁLTOZÁSOK További változásnak számít, hogy ezentúl legkevesebb egy tantárgyból kötelezően emelt szintű érettségi vizsgát kell tennie a diáknak. „A rendszer kidolgozói tételesen felso­rolják, hogy melyik tantárgyakból lehet emelt szintű érettségit tenni, és melyikből nem. Megszabták azt is, hogy a négy év alatt hetente ösz- szesen hány órában kell látogatnia a diáknak azt a bizonyos tárgyat, ami­ből emelt szintű érettségit kíván ten­ni. Az angol és a német nyelv eseté­ben például ez az óraszám a 24, aki viszont alapfokú érettségivel is meg­elégszik, annak elegendő a négy év alatt elért heti 12 óraszám. Ez azt je­lenti, hogy azokban az iskolákban, ahol az egyes évfolyamokban heten­te csak 3 órában oktatják mondjuk az angolt, ott eleve csak alapszintű érettségit tehet a diák. Van viszont egy lényeges momentum, az idegen nyelvek esetében az alapiskolák 8. és 9. évfolyamában látogatott heti angol-, illetve németórák számát is figyelembe lehet venni.” EMELT SZINTŰ VIZSGA Az Állami Pedagógiai Intézet tantár­gyakra lebontva kidolgozta azokat a célkövetelményeket is, amelyek út­mutatóul szolgálnak a tanár számá­ra az alap-, illetve emelt szintű érett­ségi vizsgát tenni szándékozó diá­kokkal szemben támasztott igények megfogalmazása során. Az új rend­szer egyik buktatóját, hiányosságát éppen ezen a téren látja Kustyán Ilo­na. „Az új előírások szerint a diák­nak csupán a negyedik évfolyam elején kell eldöntenie, hogy melyik tárgyból készül emelt szintű érettsé­gi vizsgára. Addig minden tantárgy­ból az alap célkövetelményeknek megfelelő tananyagot tanulja vala­mennyi diák. A tanárnak tehát csak negyedikben lesz lehetősége arra, hogy a szakszemináriumok alatt az első évfolyamtól kezdve mélyreha­tóbban átvegye azt a tananyagot, amit az emelt szintű érettségi esetén megkövetel a rendszer. Vélemé­nyem szerint már harmadik évfo­lyamban döntenie kellene a diák­nak, és két év alatt fokozatosan fel­készülni az emelt szintű érettségi­re.” Az igazgatóhelyettes szerint az eddigi gimnáziumi tananyag köze­lebb áll az emelt szintű érettségi kö­vetelményekhez. Ebben nincs sem­mi meglepő, hiszen a gimnáziumok elsőrendű feladata a főiskolákra, egyetemekre való felkészítés. TÖBB RÉSZBŐL ÁLL MAJD AZ ÉRETTSÉGI Az eddig felsoroltakon kívül válto­zik magának az érettséginek a le­bonyolítása is. Egyes tárgyak ese­tében - matematika, szlovák, ma­gyar, idegen nyelv - három rész­ből áll majd a vizsga: egy külső írásbeli részből, amelyet közpon­tilag állítanának össze és minden iskola számára egységes lesz. Ezt az írásbelit nem érdemjegyekkel, hanem százalékban kifejezve érté­kelik majd. A másik rész a szóbeli, amire érdemjegyet kapnak a diá­kok, a harmadik pedig egy írásbe­li dolgozat, fogalmazás, amelynek témáit ugyancsak központilag ha­tározzák meg - hasonlóan, mint az 1989 előtti írásbeli érettségik esetében - és százalékban kifejez­ve értékelik majd. Az előbbiekben felsorolt tantárgyakon kívül a töb­biből csak szóbeli vizsga lesz, mégpedig egy háromtagú - egy külső és két, az adott intézmény tanáraiból álló - tantárgybizott­ság előtt. „A külső írásbeli felmé­rés már nem teljesen ismeretlen diákjaink előtt, hiszen 1999 óra a negyedikesek központilag kiadott Monitor tesztet írnak, ami lénye­gében már az új érettségi előké­szítése, tesztelése” - mondta Kustyán Ilona. ÁTÉRTÉKELT FELVÉTELI RENDSZER Beszélgetőtársunk egészében véve jónak tartja az új érettségi rendszert, ami véleménye szerint akkor teljesí­tené igazán küldetését, ha arra kap­csolódóan a felsőfokú intézmények is átértékelnél felvételi rendszerü­ket. „Az új érettségi az eddigieknél sokkal objektívebb képet ad majd a végzős diákok tudásáról. Ezért jó lenne, ha eredményét a főiskolák, egyetemek figyelembe vennék, és valamilyen kulcs alapján beszámíta­nák a felvételi során. Az utóbbi évek­ben jól jövedelmező üzletág lett az egyetemi felvételire való felkészítés. Pedig erre a gimnáziumok, illetve bizonyos irányzatok esetében a szakközépiskolák a leghivatottab- bak. Az új érettségi rendszer megho­nosításával nem lehet kifogás, hogy az érdemjegyek nem tükrözik objek­tiven a különböző középiskolából érkező diákok tudásszintjét” - tette hozzá. 1999 óra a negyedikesek központilag kiadott Monitor tesztet írnak, ami lényegében már az új érettségi előkészítése, tesztelése (Képarchívum) VICYORGÓ Rendőr Az apa és 8 éves kisfia együtt au­tóznak. Az apa átmegy egy piros lámpán, és zavartan mondja a fi­únak:- Ó, ez egy szabálytalan dolog volt!- Semmi baj, apa! - mondja a fiú.- A mögöttünk jövő rendőrautó is átjött rajta. Tanú A fiatal katonatiszt így szól a ba­rátjához:- Képzeld, megnősülök. Eljönnél tanúnak?- Természetesen. Soha nem szok­tam cserbenhagyni a bajtársaimat, ha szerencsétlenség éri őket! Meggyőző XVI. Lajost mérnökei próbálják meggyőzni, hogy építtessen vas­utat Párizs és Lyon között. Ami­kor már minden érvük kifogyott, megjegyzik:- Uram! Képzelje el, hogy azután 2 órával hamarabb érhet Lyonba! A király:- Na és? Mit csináljak én két órá­val hamarabb Lyonban? Felfedező hadjárat A gazdag amerikai hazajön sza­badságról, és döbbenten látja, hogy egy indián beköltözött a há­zába családostul. Felháborodot­tan az indiánhoz fordul:- Ez meg mit jelentsen?- Ne izgasd magad, csak felfedez­tük a házadat! - mondta nyugod­tan az indián. Ébresztő! (vicclap.hu) www.providentfinancial.sk 1880-tól működő brit társaság. PROVIDENT FINANCIAL Van kihez fordulnia

Next

/
Thumbnails
Contents