Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-25 / 270. szám, kedd
Q Régió ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 25. Halálos baleset Nagymagyarnál Nagymagyar. Halálos közúti baleset történt vasárnap reggel Nagymagyar és Somorja között - tájékoztatta lapunkat Martin Korch nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő. A Škoda Favorit 29 éves sofőrje ismeretlen okból lehajtott az egyenes útról, és autójával egy fának ütközött. A férfit a somorjai rendelőintézetbe szállították, ahol az orvosok már nem tudták megmenteni az életét, (ú) Megöllek, ha elválsz tőlem! Érsekújvár. Vasárnap este a tettelegességig fajult egy válófélben lévő, még együtt lakó házaspár vitája a város legnagyobb lakótelepén. „A férj előbb csak szóban, majd tettlegesen is fenyegette a feleségét. Közben azt kiabálta, ha elválik tőle, nincs többé biztonságban az élete, mert gondolkodás nélkül megöli őt” - tájékoztatott Ján Stark érsek- # újvári járási rendőrparancs- nok-helyettes. A fenyegető ellen eljárás indult, (szi) Megégett az idős férfi Kassa. Belehalt égési sérüléseibe az a 86 éves férfi, akinek tegnapelőtt este kigyulladt a lakása. A tűzoltókat a szomszédok hívták ki, akik a férfi segélykiáltásaira lettek figyelmesek. A lakás ajtaja be volt zárva, így a tűzoltóknak az erkélyen keresztül kellett bejutniuk. A lakásban megtalálták az idős férfit, s azonnal riasztották mentőket. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. Az ügy érdekessége, hogy a lakásban csak a férfi égett meg, illetve az a szék, amelyen ült. (TASR) Fiatalkorúak a puhói sírrongálók Puhó. Három fiatalkorú fiú ellen indított eljárást a rendőrség a helyi zsidó temető 22 sírkövének megrongálása miatt. Ők beismerték tettüket, ám azt állítják, csak bújócskát játszottak a temetőben, s eközben dőltek le a sírkövek. Rajtuk kívül az elkövetők között volt három kiskorú is, ellenük nem indítható büntetőjogi eljárás. (TASR) Lefülelt embercsempészek Pozsony. A rendőrség és a határőrség az elmúlt hét folyamán összesen 363 külföldi menekültet fogott el. A legtöbbet, 137-et a csehszlovák határ közelében sikerült elkapni. A külföldiek közül 215 folyamodott menekültjogi státusért, de egyelőre egy sem kapta meg azt. Rajtuk kívül négy, szlovák állampolgárságú embercsempész rendőrkézre került. (TASR) Túlélte a vasúti balesetet Ajnácskő. Szerencséje volt egy 60 éves férfinak, aki a vasúti átjárón autójával az éppen arra haladó vonattal ütközött. Az Opel Vectra sofőrje nem vette figyelembe a leeresztett sorompókat, a sínekre hajtott, ahol oldalba kapta a lassan haladó szerelvény. Az autó jobb oldala teljesen behorpadt, de a férfi nem sérült meg. Az Opelen 150 ezer korona kár keletkezett, a mozdonynak csak az ütközőjét kell kikalapálni. (SITA) A gázáremelés miatt a miszlókaiak is füstölögnek. Kassa városrészében szinte minden háztartásban van gáz, az emberek azonban fával és más tüzelőanyaggal fűtenek. (TASR-felvétel) Felmerült a gyanú, hogy a diákok gyakorlat helyett az ellenzéknek gyűjtöttek aláírást Politikai iskolázás Belica: az adófizetők pénzét herdálják az MKP miatt Traumatizált képviselők? VRABEC MÁRIA Nyitna. A megyei képviselő-testület 22. ülésén sem jutott dűlőre a lévai kórház ügye, a többséggel rendelkező MKP-frakdó ismét nem szavazott egységesen, ezért sem igazgatócserére, sem átszervezésre nem kerülhet sor az intézményben - véli Milan Belica. Nyitra megye elnöke szerint a történet már kezd a közgyűlés munkáját is megbénító rémálommá válni - eddig négy soron kívüli ülést hívtak össze a témában, de egyiken sem született döntés. „Ráadásul, szerintem törvényellenes, hogy heti rendszerességgel ugyanarról szavazunk, mert a megyei önkormányzatok működéséről szóló jogszabály pontosan meghatározza, hogy a képviselő-testület kéthavonta ülésezzen. Az, ami itt folyik, az adófizetők pénzének herdálása az MKP- frakdó belső ellentétei miatt, mert ha egységesek lennének, már rég megszavazhatták volna a saját javaslatukat. Az időhúzás miatt még a kórház szükséges transzformációja sem kezdődhet el, mert ezt a kérdést, illetve a kórházigazgató leváltására, valamint az új kinevezésére vonatkozó javaslatot ugyanazon programpontban tárgyalják. Ez az ügy olyannyira traumatizálja a testületet, hogy más kérdésekben is sorra döntésképtelen, vagy egyszerűen meg sem tudjuk tartani az üléseket, mert nem jelzi jelenlétét szükséges számú képviselő. Sajnos, a sajtóval sem tudok olyan részletesen értekezni, ahogyan szeretnék, a képviselők ugyanis megszüntették a szóvivői állást, és azóta sem hajlandók újra megszavazni.” Belica a megyére váró legnagyobb feladatnak a másod- és harmadosztályú közutak, valamint a regionális vasutak működtetését tartja. Elmondta, Nyitra megye hatáskörébe a jövő évtől 2150 kilométer közút tartozik majd, és a megyei önkormányzatnak kell rendeznie az utak alatti földterületek tulajdonjogi viszonyait is. Ez azt jelenti, hogy a jogos tulajdonosok vagy más ingatlant kapnak, vagy pénzt. A helyközi buszközlekedés esetében Nyitra megyében nem kell a járatok komolyabb ritkítására számítani. A minisztérium 150 millió korona támogatást ígért a buszközlekedésre, és ezáltal végre ebben a régióban is az országosnak megfelelő szintű lesz a kilométerenkénti és utasonkénti állami dotáció. Magyarországi szakértői küldöttség járt Nádszegen Losonc. Felmerült a gyanú, hogy szakmai gyakorlat helyett a Dzurinda-kormány leváltását szorgalmazó ellenzéki petíciós ívekre gyűjtötte az elégedetlen losonci polgárok aláírásait négy fodrásztanuló a város egyik legforgalmasabb utcáján. SZÁSZI ZOLTÁN A lányoknak a losonci Összevont Szolgáltatói Szakközépiskola másodikos tanulóiként szakmai gyakorlaton kellett volna lenniük a városi közüzemi vállalatánál, ám teljesen mással voltak kénytelenek foglalatoskodni. A múlt héten szerdán és csütörtökön, napi négy órán keresztül állítólag aláírásokat gyűjtöttek, amiért cserébe állítólag egy szabadnapot ígért nekik a „szakmai gyakorlatod’ felügyelő pedagógus. Az akcióról az iskola vezetésének nem volt tudomása, Müan Šebiak iskolaigazgató csak pénteken este értesült az esetről. Elmondása szerint azonnali belső vizsgálatot indított, hogy kiderítéssé, valóban az iskola növendékei gyűjtötték-e az aláírásokat, vagy csak megfordultak az aláírásgyűjtő asztal környékén - a történetnek ugyanis ilyen változata is van. Az igazgató eddigi információi szerint lehetséges, hogy az ígért szabadnap reményében elvállalták a feladatot, mit sem sejtve cselekedetük következményeiről. A belső vizsgálatnak legkésőbb holnap le kell zárulnia. Milan Šebian hangsúlyozta, nem tűr meg semmüyen politizálást az iskola falain belül, és ha az aláírásgyűjtés ténye bebizonyosodik, szigorúan megbünteti a fide- lósöket. Névtelen feljelentés alapján az oktatási tárca is vizsgálatot indított. „Az esetet alaposan ki kell vizsgálni. Az biztos, hogy a gyerekek semmiképpen sem hibásak, őket félrevezették. Ha beigazolódik a felelős pedagógus hibája, az iskolai rendszabályok megsértése miatt felelősségre fogom vonni. Intézményünknek 1300 tanulójaés 110 pedagógusa van. Mindenféle előfordul, s ami a legsajnálatosabb, a politika is bekerült az iskola falai közé” - nyilatkozta az igazgató. A városi hivatal működési rendjét is átalakították, az ügyosztályokat megszüntették Személycserék Királyhelmecen LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. Újabb személycseréket és átszervezéseket hajtottak végre a városi hivatalban. A jelenlegi polgármester, Nagy Dezső hivatalba lépésekor mindenkinek esélyt kívánt adni arra, hogy munkájával bizonyítsa rátermettségét és szorgalmát. A cikkben ugyanakkor azt is jelezte, hogy „a türelmi idő lassan lejári’. Úgy tűnik, hogy Királyhelmecen valóban eljött a változtatások ideje. A közelmúltban nemcsak személycserék voltak, hanem a városi hivatal működési rendjét is átalakították. Novembertől nincsenek ügyosztályok, az egyes területekkel ösz- szefüggó feladatokat szakelőadók látják el. Az ő munkájukat közvetlenül Balog József, a hivatal vezetője irányítja. Erre azért volt szükség, mert az eddigi ügymenet nem volt eléggé áttekinthető. A közügyi és jogi osztály egyik dolgozójának munkaköre megszűnt; a feleslegessé vált alkalmazottat nem bocsátották el, hanem más munkakörbe helyezték. Azt, hogy ő elfogadja-e a felkínált beosztást, vagy távozik-e a városházáról, egyelőre nem lehet tudni, mert jelenleg éppen szabadságát tölti. Bodnár Péter, aki hosszú évekig volt az építési osztály vezetője, közös megegyezéssel távozott posztjáról. Az ő feladatainak egy részét a hivatal egyik régebbi alkalmazottja, Balogh György vette át. A legutóbbi önkormányzati ülésen a képviselők megvonták a bizalmat Pető Pétertől, a városi rendőrség parancsnokától, akinek leváltását a polgármester már korábban is szorgalmazta. Az intézményt jelenleg Tipcsák Géza, ideiglenesen megbízott vezető irányítja. A városi hivatal új vidékfejlesztési szakelőadót is alkalmazott, akinek a különböző támogatási rendszerek nyomon követése, illetve a pályázatok kidolgozása lesz a feladata. A pénzügyi részlegen szintén új szakelőadó van, Švistun László, ő a város vagyonát kezeli, valamint a költségvetés tervezésével foglalkozik. A város két év elteltével újra leltárt készít a teljes vagyonáról. Az ezzel kapcsolatos feladatok ellátására év végéig részmunkaidőben alkalmaznak egy személyt. Nagy Dezső elmondta, a közeljövőben további változások is várhatók a hivatalban, amelyekről később szeremé tájékoztatni a közvéleményt. Átok az alkotmánybírákra a Cervanová-ügy vádlottjainak megítélt kártérítés miatt Rétestésztaként nyúló perek JUHÁSZ KATALIN Kassa. Válogatott átkokat tartalmazó névtelen leveleket kapott az Alkotmánybíróság múlt heti döntése kapcsán, amikor 2,3 millió korona kártérítést ítéltek meg az úgynevezett Cervanová-ügy vádlottjainak. A 27 évvel ezelőtt történt gyilkosság vádlottainak perét 1990-ben újították fel, azóta várnak a bíróság jogerős döntésére, ami laikus szemmel nézve is elhúzódó ügynek tekinthető. „Mi nem azt néztük, bűnösök-e vagy ártatlanok az illetők, ebben az illetékes járásbíróságnak kell döntenie. Nem diszkriminálhatjuk viszont a hét vádlottat, őket ugyanúgy megilleti a kártérítés, mint bárki mást ebben az országban” - mondta az üggyel kapcsolatban Ján Mazák, az Alkotmánybíróság elnöke. Határozottan visszautasította a névtelen levelekben szereplő állításokat, miszerint a bíróság az adófizetők pénzéből gyilkosoknak fizet. Az elhúzódó bírósági ügyekkel kapcsolatban Mazák egy meglehetősen kedveződen tendenciára is felhívta a sajtó figyelmét. A taláros testülethez már 61 olyan beadvány érkezett, amelyek kezdeményezőinek egyszer már igazat adtak abban, hogy ügyüket az illetékes bíróságok feleslegesen húzták-halasztották. A bíróságokat az alkotmánybírák kártérítésre kötelezték, azok azonban nem fizettek. „Ez nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, ilyen esetben a sértett kénytelen a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulni, ami viszont rossz bizonyítvány Szlovákia számára” - jelentette ld Mazák. Hozzátette, hasonló ügyekben eddig összesen 3,3 milliárd korona anyagi kártérítést igényeltek a polgárok, a taláros testület ebből mintegy 10 milliót ítélt jogosnak. A késlekedő bírókat az igazságügy-miniszter vonhatja felelősségre, és Daniel Lipšic már jó néhány ilyen tárgyú fegyelmi eljárást indított. „Szélsőséges esetekről is tudomást szereztünk, egy járásbíró például tizenhét hónapig nem tudta megszerezni a bírósági szakértők listáját, ami a huszonegyedik században meglehetősen hiheteüenül hangzik. Végül az ügyben érintett személy a kerületi bírósághoz folyamodott, hogy kerítsék elő neki a listád’ - mesélte keserű mosollyal Mazák. Elismeri ugyan, hogy sok járásbíróság túlterhelt, ám az ügyelosztás összehangolása már nem alkotmánybírósági feladat. Európai színvonalú egészségügyi központ PÉTERÉI SZONYA Nádszeg. Az idén május 10-én átadott Szent Erzsébet Egészségügyi Szociális Központban járt a minap a magyarországi Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium küldöttsége. Az egészségügyi intézménybe folyamatosan költöznek az ellátásra szoruló nyugdíjasok. „Amikor 2001 októbereién megkezdődtek az építési munkálatok, kevesen voltak, akik hittek elképzeléseink megvalósításában. Mi azonban tisztában voltunk azzal - mivel, sajnos, kevés gyerek születik -, hogy az idősek gondozásának kell előtétbe kerülnie. Kezdettől fogva úgy intéztük az engedélyeket, hogy a nyugdíjasotthonban egy hospice részt különítsünk el a halálos betegeknek. Meggyőződésem ugyanis, hogy vissza kell adni a halál méltóságát” - mondta a központba látogató budapesti vendégeknek Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere. A delegáció tapasztalatszerzés céljából érkezett, s mint Erős András, az Országos Alapellátási Intézet főigazgató-helyettese lapunkkal közölte, a nádszegi otthon európai színvonalú. „Az EU-ba lépés után valószínűsíthető, hogy a közeli országokban élők is majd ebben a központban kívánják leélni hátralévő életüket. Magyarországon mindeddig nem sikerült egy fedél alá hozni az időskori szociális és egészségügyi ellátást” - vélekedett Erős András. A tanácskozáson szóba kerültek a magyarországi és a szlovákiai egészségügyi ellátás anyagi gondjai éppúgy, mint a hazai egészségügyi reform számos buktatója. Peter To- meéek, Nagyszombat megye elnöke örömmel nyugtázta a magyar vendégek elismerését, s nem tagadta: Nádszeg sikere egyben az egész megyejó hírét öregbíti. Nemcsak ő, hanem az Általános Egészségbiztosító galántai tórendeltségének igazgatója is megígérte, hogy nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is segíteni kívánja a központot. MUZBíM A pozsonyi Fő téren már áll a karácsonyfa (Pavol Funtál felvétele)