Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-22 / 268. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 22. Bagdadban találatok érték a Sheraton és a Palestine szállodát, rakéták csapódtak be az iraki olajipari minisztérium épületébe Házi rakétavetők szamárkordékon Rendőrök kutatják át a szamár vontatta, házilag gyártott rakétavetőt (TASR/EPA felvétel) Mecset elleni támadás Bombay. Pokolgépes merényletet követtek el tegnap a nyugat-indiai Mahárástra szövetségi állam egyik mecseténél. Legkevesebb 26 sérültje van a robbantásnak, amelyet a muzulmán böjti hónap, a ra- madán záró eseményei előtt követtek el Parbháni városban. A merénylet nyomán több erőszakos cselekmény is történt, ezért a rendőrség kijárási tilalmat rendelt el. Három hónapja Bombayben olyan pokolgépes merénylet történt, amelyben 52-en meghaltak, több mint 150-en megsérültek. A rendőrség a merényletet egy radikális muzulmán diák- csoport számlájára írta. (MTI) Cseh-magyar katonai tervek Budapest. A tervek szerint a cseh haderő repülőgépeinek szállítási kapacitását használhatná majd a jövőben a Magyar Honvédség - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter újságírókkal, miután tegnap találkozott a cseh partnerével, Miroslav Kos- telkával. Megvizsgálják azt is, hogy a Mi-24-es helikopterek modernizációja kapcsán vannak-e együttműködési lehetőségek. A magyar pilóták felkészítéséhez a jövőben is vásárolnak repülési időt a cseh hadseregtől. (MTI) Funar újabb kirohanása Bukarest. A székelyföldi autonómia szorgalmazói veszélyeztetik Románia területi egységét, ezért a hatóságoknak le kellene tartóztatniuk őket - vallja Gheorghe Funar kolozsvári polgármester. A szélsőségesen nacionalista, magyarellenes kirohanásairól ismert kolozsvári polgármester a román állam egységének megbontásával vádolja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének tagjait. Funar az EMNT és az októberben létrejött Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2004. március 15-én ki akarja kiáltani Székelyföld területi autonómiáját, s „kis Magyarországod’ kíván létrehozni. (MTI) Vizsgálják Paksas lemondatását Vilnius. Rolandas Paksas litván államfő leváltásának lehetőségét vizsgálják a balti köztársaság parlamenti pártjai, miután egy titkosszolgálati jelentés a múlt hónapban fényt derített az elnöki hivatal tagjainak állítólagos alvilági kapcsolataira. Litvániában belpolitikai válságot okozott, hogy az említettjelentés szerint orosz alvilági kapcsolatokkal gyanúsítható az államfő több tanácsadója, hivatalának néhány tagja. A botrány alig fél évvel Litvánia európai uniós és NATO- csatlakozása előtt robbant ki. A litván parlament november elején különbizottságot hozott létre az ügy kivizsgálására. A bizottság december elsejéig teszi közzé jelentését. (MTI) Paksas az ártatlanságát hangoztatja, aláhúzva, hogy nem sértette meg sem a litván alkotmányt, sem a litván törvényeket (Képarchívum) Bagdad. Több robbanás történt Bagdad központjában tegnap reggel: rakétatalálatok érték a Sheraton és a Palestine szállodát, és rakéták csapódtak be az iraki olajipari minisztérium épületébe is. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Sok nyugati újságíró és üzletember tartózkodott mindkét hotelben a robbanások idején. Halálos áldozatról nem érkezett jelentés. Amerikai katonai források szerint egy személy - egy amerikai civil - sérült meg a Tigris folyó partján álló Palestine hotelben; sérülése súlyos. A Sheratonban és az olajipari minisztériumban nem történt személyi sérülés. A minisztérium épülete üres volt még a korai órán. Szemtanúk szerint a két robbanástól sújtott Sheraton szállodából evakuálták a vendégeket, sőt a hotel környékét is kiürítették. Amerikai katonai forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint a Palestine hotelt három rakétatalálat érte: a tizenhatodik, a tizenötödik és a nyolcadik emelet magasságában. Mind a Sheraton, mind pedig a Palestine hotel amerikai katonák által fokozottan őrzött körzetben található. Az olajipari minisztérium épületét nyolc rakéta találta el, de csak kettő robbant fel közülük. Tűz ütött ki a negyedik emelet magasságában; lángok csaptak ki, és sűrű füst gomolygott az épületből. A tűzoltók gyorsan elfojtották a lángokat. Amerikai katonák lezárták az épület környékét a jáÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Isztambul/London. Nem javasolja a pozsonyi külügyminisztérium a szlovák állampolgároknak, hogy az elkövetkező napokban a törökországi Isztambulba utazzanak. Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor lehetőleg kerüljék el a forgalmas kereszteződéseket, tereket, piacokat, szupermarketeket, vagyis azokat a helyeket, ahol egyidejűleg sok ember tartózkodik. A brit külügyminisztérium információi szerint újabb támadások érhetik a Törökországban lévő brit érdekeltségeket. A közlemény úgy fogalmaz, hogy újabb támadások várhatók, s a lehetséges célpontokat kétségtelenül a Nagy-Britanni- ával tartott kapcsolatok miatt választották ki. Egy korábbi közleményben a brit külügyminisztérium azt tanácsolta, hogy a britek csak halaszthatatlan esetben utazzanak Törökországba. A török rendőrség azonosította azt a két öngyilkos merénylőt, aki csütörtökön támadást hajtott végre Isztambulban két brit érdekeltség MTI-HÍREK London. A Scotland Yard tegnapi összesítése szerint százezren vettek részt a még éjszaka is tartó csütörtöki londoni tüntetésen, amelyet a szervezők az amerikai elnök látogatása és az iraki háború ellen hívtak össze. A rendőrség és a tüntetést szervezők becslése között jelentős az eltérés, ez utóbbiak 220 ezerre tették részvevők létszámát. De egyetértés volt abban, hogy ez volt az eddigi legnagyobb hétközi tömegmegmozdulás Londonban. A csütörtöki felvonulás jórészt baj nélkül zajlott le. Becslések szerint a tüntetők közé ezer olyan külföldi vegyülhetett, akik kifejezetten rendzavarási céllal érkeztek Londonba, késő estig azonban ilyesminek nem volt nyoma. A Scotland rókelők elől, sőt újságírókat sem engedtek a közeibe. Két házilagos készítésű rakétavetőt találtak tegnap Bagdadban az olasz nagykövetség épülete közelében. Mindkét rakétavetőt szamárkordéra szerelték fel, és mindkettő el volt látva időzítő szerkezettel. Ezek áramforrásául egy-egy gépkocsiakkumulátort használtak a „konstruktőrök”. Az egyik rakétavetőben 30, a másikban 22 rakéta volt indításra készen elhelyezve. A fegyvereket szénával takarták le. A meghiúsult merénylet előkészítői rossz angolsággal és tiszta arabsággal írt üzeneteket is hagytak a kordákon. Az egyiken ez állt: „Rétjük, hogy Irak felszabadításig ne működjenek együtt a betolakodókkal. Minden idegen erőnek, különösen a zsidóknak és az amerikaiaknak távozniuk kell hazánkból.” Az egyik rakéta-in- dítóállásként használt szamárkordé a diplomáciai képviselet melletti utcában állt, a másik a nagykövetségtől hatszáz méternyire egy leánygimnázium előtt. Egy helybeli boltos értesítette a rendőrséget, amikor látta, hogy egy férfi megállítja boltja előtt a kordét, majd futva távozik a helyszínről. Az Irakban tartózkodó olaszok ellen várható támadásokról értesült az olasz misszió násziríjai parancsnoksága. Az olaszok aggodalmait a két bagdadi rakétavető is fokozta. E jelentések miatt az olasz katonák a legszükségesebbekre korlátozták bázisukon kívüli tevékenységüket, és meghozták a megfelelő biztonsági intézkedéseket. Ellenőriznek minden merényletről szóló információt, még a legvalószínűtlenebbet is. Az Irakban tartózkodó olaellen. A Hürriyet török lap jelentése szerint két török állampolgárságú személyről, Azad Ekinciről és Feridun Ugurlu iszlámista szélsőségesekről van szó, akiket már az isztambuli zsinagógák elleni szombati öngyükos merényletekkel összefüggésben is kerestek a hatóságok. Eddig hét személyt vettek őrizetbe és hallgattak ki a csütörtöki isztambuli merényletekkel összefüggésben. Tegnapi adatok Inkább javítják, mintsem rontják Törökország uniós kilátásait. szerint 27 halálos áldozata és csaknem 450 sebesültje van a brit főkonzulátus és a brit HSBC bank isztambuli épülete ellen elkövetett csütörtöki robbantásos merényleteknek. Az al-Kaida terrorszervezet tegnap egy iszlámista internetes honlapon vállalta a merényletek elkövetését, s közleménye szerint az akció egyik célpontja a robbanásban Yard korábbi legfőbb aggodalma az volt, hogy a demonstrációt esetleg az al-Kaida terrorszervezet használhatja ki támadásra. Az amerikai elnök tegnap, nagy- britanniai állami látogatásának utolsó napján a brit kormányfő vidéki választókörzetébe kirándult. George Busht a biztonsági őrök által megszállt kis észak-angliai faluban tiltakozók tömege fogadta. A példátlan szigorúságú óvintézkedések miatt fel sem merült, hogy Bush közúton tegye meg a 250 kilométeres utat az észak-angliai Sedgefieldbe, Tony Blair választó- körzetének központjába. Az egész elnöki kíséret ezért a két Boeing 747-es különrepülőgéppel, az Air Force One-nal és az Air Force Two- val, valamint a helikopterekkel, a gépkocsikat szállító repülőkkel szók túlnyomó többsége Násziríja körzetében koncentrálódik. A támaszpontokon és járőrszolgálatban tartózkodó olaszokon kívül vannak olasz katonák és civilek a koalíció ideiglenes hatóságának székházában is. A napokban egy itmeghalt Roger Short brit főkonzul volt. Az állítólagos közlemény aláírójaként a nemzetközi terrorhálózat ugyanazon sejtje, az Abu Hafsz al-Maszri Brigádok szerepel, amely a szombati, isztambuli zsinagógáknál végrehajtott robbantások elkövetését is vállalta. Az arab nyelvű szöveg szerint a támadás célja pedig „az iszlám ellen harcoló Nagy-Britannia nyugalmának tönkretétele”. Előző nap egy névtelen telefonáló az al-Kaida és a Nagy Iszlám Keleti Harci Front (IBDA-C) nevű török csoport nevében vállalta a merényleteket. Az Isztambulban tartózkodó Jack Straw brit külügyminiszter tegnap a civilizáció elleni támadásnak nevezte a merényleteket, amelyek szerinte sokkal inkább javítják, mintsem rontják Törökország uniós csatlakozási kilátásait. Straw iszlám országnak és „nagy demokráciának” nevezte Törökországot. A terroristák látszólag ugyan brit létesítményeket vettek célba, a merényleteknek mégis sokkal több török áldozata volt - hangsúlyozta. (MTI, TASR) együtt áttelepült a Sedgefieldhez közeli kis Tees-side repülőtérre, amelyet teljesen elfoglaltak a hatalmas gépek. Blair és felesége, Cherie a falu kétszáz éves pubjába, a Dunn Cow Innbe hívta meg ebédre Busht és nejét, Laurát. Az esemény teljesen felborította Sedgefield életét: a háromezer lelket számláló falut ezerötszáz rendőr szállta meg, a Scotland Yard különleges terrorellenes ügyosztályának detektívjei lehegesztették a környékbeli csatornanyílásokat, és lezárták a pub szellőzőnyílásait is. Nem hivatalos értesülések szerint a sedgefieldi ebéd rendőri biztosításának költségei elérik az egymillió fontot. A menü állítólag nem került többe húsz fontnál. A Bush házaspár tegnap este hazautazott. teni merényletben tizenkilenc olasz veszette életét. Több akció során összesen 131 feltételezett lázadót vettek őrizetbe az amerikai katonák Irakban. A hadsereg közleménye szerint a megelőző 24 órában a szunnita háMTI-HÍR London. Az EU-csadakozás előtt a visegrádi országok választói - általában helyesen ítélve - nem az ideológiai alapállás, hanem a reformokhoz szükséges hozzáértés alapján voksoltak az egyes pártokra. A csatlakozás megvalósulása után azonban ez megfordulhat - áll a The Economist legutóbbi számában közölt terjedelmes felmérésben. A vezető brit gazdasági-politikai hetilap tegnapi kiadásának 15 oldalas EU- bővítési melléklete szerint a csatla- kozás lezajlása után ismét az ideológia kerülhet előtérbe a hozzáértés rovására Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban. Ez nem feltétlenül kellemes kilátás, az euroszkepticiz- musnak ugyanis szabadabban hangot lehet adni akkor, ha a politikusoknak már nem kell attól tartaniuk, hogy kijelentéseikkel esetíeg zamti-hír Tbiliszi. Eduard Sevardnadze grúz elnök egyik közeli munkatársa tegnap beismerte, hogy a november 2-i választásokon súlyos csalásokat követtek el. Tedo Dzsaparidze, a nemzetbiztonsági tanács titkára mindazonáltal felszólította az új parlamentet, hogy kezdje meg munkáját és működjön az új előrehozott választásokig, amelyeket - mint tbiliszi sajtóértekezletén javasolta - a 2005- ben esedékes elnökválasztással egy időben kellene megrendezni. Határozottan elítélte az ellenzéknek azt a követelését, hogy Eduard Sevardnadze elnököt el kell távolítani a hatalomból. Dzsaparidze a ország ösz- szes politikai erejét felelőssé tette a súlyos szabálytalanságokért. „Mind a szavazás, mind a szavazatszámlálás folyamán történtek hamisítások. Ebben lehetőségeihez képest és egyetértéses alapon minden politikai erő részt vett” - mondta. Egyúttal figyelmeztetett az erőszakos cselekmények veszélyére, óva intve a politikai élet szereplőit a tíz éve véromszögként emlegetett térségben; Ramádi és Fallúdzsa városokban tartóztatták le a feltételezett lázadókat. A katonák fegyvereket, műholdas mobiltelefonokat, külföldi valutát és hamis személyi okmányokat is lefoglaltak. vart okozhatnak a csatlakozási tárgyalásokban. A folyóirat Orbán Viktort nevezi a „tanulmányozásra legérdemesebb közép-európai politikusok egyikének”. Schöpflin György, a Londonban élő magyar politológiaprofesszor, akit a The Economist „a Fidesszel rokonszen- vezőnek” minősít, a lapnak azt mondta: Orbán olyan magyar önazonosság-tudatot szorgalmaz, amely „keményre fent, de nem önpusztító”, és amelynek üzenete az, hogy „a magyaroknak nem kell szégyellniük, hogy magyarok”. A The Economist szerint ezzel nem is lenne probléma, ha „a magyarországi kommunista gondolkodásmód maradványai nem kapcsolnák még mindig össze a nemzeti azonosság- tudatot a nacionalizmussal, a nacionalizmust pedig a fasizmussal”. Ezt a logikát továbbra is használják a Fidesszel szemben a párt ellenfelei - áll a cikkben. get ért grúz polgárháborúhoz hasonló vérontásoktól. Sevardnadze belső körének egyes tagjait azzal vádolta, hogy a belpolitikai helyzetet illetően félretájékoztatták az államfőt és ezzel ártottak külföldi tekintélyének. A kulturális miniszter, az állami televízió vezetője és a helyettes főállamügyész már a hét első felében lemondott, tiltakozásul amiatt, ahogy a kormány a válságot kezeli. Megfigyelők szerint Dzsaparidze bejelentése arra utal, hogy a kormány megosztottá vált, miközben tegnap délután is ellenzéki tüntetők tömegei közeledtek vidékről a főváros felé. Az elnöki palotát a nap folyamán erős rendőrkordonnal vették körül, de Dzsaparidze nyilatkozata kétségeket ébreszt a fegyveres erők lojalitása iránt. Sevardnadze elnöki megbízatása alapján ma délutánra hívta össze az új parlament alakuló ülését. Az ellenzéki vezetők sajtótájékoztatójukon közölték: a választási csalás miatt nem fogadják el a választási bizottság határozatát, és nem vesznek részt az új parlament munkájában. Az al-Kaida egyik célpontja állítólag a merényletben elhunyt brit főkonzul volt Azonosították a két merénylőt Az alig háromezer lelket számláló észak-angliai falut ezerötszáz rendőr szállta meg Drága ebéd egy kiskocsmában A The Economist elemzése a visegrádi országokról Több lesz az ideológia Sevardnadze ma délutánra hívta össze az új parlamentet Beismerték a csalást