Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-21 / 267. szám, péntek
Nagyszünet hirdetés ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 21. RAJONGÓ Gérard Depardieu Szinte nem telik el úgy egy év, hogy ne találkoznánk vele a mozivásznon, a legeslegkülönfélébb szerepekben. Es el kell ismernünk, hogy ugyanolyan meggyőzően alakítja a nagy szerelmest, mint a bumfordi parasztot vagy a simlis bűnözőt. Hiába, a nagy színészek már csak ilyenek... Gerard Depardieu-vel kapcsolatban szinte közhely felemlegetni, hogy a színészet mentette meg a bűnöző-sorstól. A kis francia iparvárosban született színészt ugyanis inkább az utca nevelte, mint a szülei, és belebonyolódott egy-két meleg helyzetbe a bandának köszönhetően. Egy szociális munkásnak köszönheti, hogy a bűnözés ingoványos útja helyett a világhírt hozó deszkákra lépett. A nagy váltásra 16 éves korában került sor, ekkortól kezdve játszott színpadon, de nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a filmvásznon is megjelenjen: 1975-ben, 27 évesen játszott először egy francia filmben. Talán nem kell részletesen ecsetelni, minek köszönheti Depardieu, hogy pillanatok alatt nagy felfedezett lett. Elég csak ránézni: már a külseje is árulkodik arról a sokszínűségről, amelyről szerepalakításaiban is tanúbizonyságot tesz. Egy behemót nagy ember, éles arcvonásokkal, a kemény arc közepén azonban ott díszeleg egy orr, amüyen senkinek nincs, és ami ellenállhatatlan bájt kölcsönöz az amúgy szigorú arcnak. A szemeivel pedig olyan szerelmesen vagy ártatlanul tud nézni, hogy csak na. Ha azonban a szerepe úgy kívánja, minden vonását a fenséges, hősies megjelenés szolgálatába tudja állítani. Egyszóval ezerarcú ember ő, olyan színész, akihez hasonló tehetséggel ritkán találkozhatunk, nem beszélve arról, hogy megjelenése azonnal sajátos atmoszférát tud kölcsönözni egy filmnek. Talán ti is úgy gondoljátok, hogy igazán megérdemelne egy Oscar- díjat. Mi az oka, hogy még nem kapott? Talán megdöbbentően hangzik, de az amerikai sajtó. Mint ahogy az szokásos, elkezdtek a sztár magánéletében turkálni, és zűrös fiatalságát kellő fűszerezéssel tálalták a nagyközönségnek, hogy eléijék: egy valaha volt rosszfiú, akinek még a rendőrséggel is volt dolga, ne kaphasson ekkora elismerést. Mintha elfeledkeztek volna róla, hogy az Oscar-díjat nem a legszentebb életért osztják, hanem a kiemelkedő színészi tevékenységért... No, de ne szomorkodjunk, és ne is sajnáljuk emiatt Depardieu-t, azért nincs híján így sem a különféle díjaknak. Depardieu amúgy sem az a sajnálni való típus: nagyon is tudja élvezni az életet: imád nagyokat enni, és természetesen nem tud ellenállni a jó francia boroknak. Ami pedig a hölgyeket illeti, el kell ismernünk, hogy jó az ízlése: Carole Bouquet-val, a csodaszép francia modellel él együtt. Ami a családi környezetét illeti, szinte nincs körülötte rokon, akinek ne lenne köze a filmezéshez: fia, Guülaume Depardieu szintén színészkedik, méghozzá nem is akárhogy, és lánya, Julie Depardieu is a filmes világban dolgozik. Az utóbbi években Depardieu kicsit visszafogta magát, mármint ami a munkát illeti. Ez azt jelenti, hogy most már nem forgat le fél év alatt küenc (!) filmet, mint mondjuk 2000 előtt tette. Ennek a rohanós életmódnak ugyanis egy szívinfarktus lett az eredménye, ami, azt hiszem, mindenkit elgondolkoztatna azon, hogy talán valamit változtatni kell az életstílusán. Depardieu most tehát egészségesebben él, és reméljük, még jó sokáig! Ha kedveled őt, és szívesen megnéznéd, mit alakít legújabban, ülj be a Balhé című filmre! Noha Depardieu nem főszereplő benne, de azért sokat dob a filmen, ami egyébként egy nagyon jópofa, kalandos, gengszteres történet! (n, he) Már a külseje is árulkodik arról a sokszínűségről, amelyről szerepalakításaiban is tanúbizonyságot tesz (Képarchívum) A szociálisan rászoruló diákok számára nagy segítséget jelent, hogy tanulmányi ösztöndíjba részesülhetnek Nyílt nap a Duna utcai gimiben Szerdán nyílt napot tartottak a Duna utcai Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. Délelőtt folyamán az érdeklődő diákok és szüleik részt vehettek a gimnázium tanítási óráin, déltől pedig a tanáriban az iskola vezetőivel és a tanári karral beszélgethettek. HORVÁTH ERIKA Dávid Béla, az iskola igazgatója az érdeklődőknek elmondta, hogy a gimnázium tanárai elkötelezettjei a színvonalas, diákközpontú oktatásnak és nevelésnek. Ezt a minőségi oktatási programok folytán elért eredmények is igazolják. A tanulók három osztálytípus közül választhatnak: az idegen nyelvekkel (angol, német) bővített osztályt, matematikával, fizikával és informatikával bővítettet, valamint általános osztályt. A felvételi vizsgákat az iskolába jelentkezők írásban végzik magyar nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom tantárgyakból és matematikából. A nyelvi osztályba való besorolás végett a felvételt nyert tanulók beszélgetésen vesznek részt, melyen felmérik idegen nyelvi tudásszintjüket. A felvételi vizsga a 2004/2005-ös tanévre 2004. május 4-én lesz, az alapiskolás diákok a jelentkezési íveiket február 15-ig juttathatják el az iskolába. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy a szociálisan rászoruló diákoknak a bécsi székhelyű Szent István Egylet, a Rákóczi Szövetség és a Ratio Educationis polgári társulás ösztöndíjat biztosít. Az iskola bekapcsolódott az EU Comenius programjának nemzetközi hálózatba, mely lehetővé teszi a tanárok és diákok tapasztalatcseréjét, a program lehetővé teszi azt is, hogy a tehetséges diákok tanulmányutakon vegyenek részt Európa több országában. Újdonságnak számít egy német és osztrák oktatási program bevezetése, melynek célja, hogy a diákok olyan érettségi bizonyítványt szerezhessenek, amelyet német nyelvterületen is elismernek. A gimnázium a múlt tanévtől bekapcsolódott a Visegrádi Négyek Tanuljunk együtt elnevezésű oktatási programjába, mely lehetőséget nyújt a tanulóknak, hogy részt vegyenek csehországi, lengyelországi, magyarországi oktatási-nevelési projektumokban. A nyílt napon Kulcsár Mónika, a gimnázium nevelési tanácsadója elmondta, hogy az iskolában tanuló diákok sok előnyhöz jutnak azért, mert a fővárosban folytatják középiskolai tanulmányaikat, hiszen a városban rengeteg egyetem és főiskola található, nem beszélve a kulturális, művelődési és szórakozási lehetőségekről. A gimnáziumban a tanulók diákújságot is kiadnak, melynek címe a Rosta. Ebben az újságban a diákok írásai, versei, novellái jelennek meg, valamint az iskola diákéletével kapcsolatosan riportok és cikkek a gimnazisták tollából. Az iskolarádió már második éve kéthetente zenés diákműsort sugároz. A 2004/2005-ös tanévtől az érettségi vizsgák új modell szerint zajlanak majd. Ennek szerves részét képezik a Monitor-tesztek, melyekbe a Duna utcai gimnázium a kezdetektől fogva belekapcsolódott. Sok diák félelemmel tekint erre az érettségi formára, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a gimnazisták többsége minden gond nélkül megcsinálja a teszteket. Az iskola tanári kara a 2000/2001-es tanévben egy minőségi oktatási program bevezetésére szánta el magát. A minőségi oktatási program első feladata az volt, hogy felmérjék, mennyire elégedettek a szülők és az iskola diákjai a Duna utcán folyó oktatás színvonalával. A felmérésből kiderült, hogy a szülők 86,36 százaléka az intézményt eredményes, továbbtanulásra jól felkészítő iskolának tartja. Ennek bizonyítéka az egyetemre felvételt nyert diákok magas százaléka is. A minőségi oktatást az elért eredmények is igazolják (Horváth Árpád illusztrációs felvétele) Amilyen versenyre csak lehet, benevezik, de Sloboda Katalin nem csak a sportot szereti Fiatal tehetség a szenei gimnáziumban NESZMÉRI TÜNDE A Szenei Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium a kicsi iskolák közé tartozik, mégis mindig van olyan diákja (szerencsére gyakran több is), aki miatt érdemes erre az oktatási intézményre odafigyelni. Mostanság a szenei magyar gimnázium nem csak a diákok sikereivel dicsekedhet, hiszen bővítik az iskolát. A diákokra visszatérve, Sloboda Katalinnak mindenképpen érdemes pár szót szentelni. Első ránézésre visszahúzódó, fiatal lány, aki minden reggel siet a suliba. Mindez igaz is, csak Kati napi teendői a gimnáziumi tanítás után nem zárulnak le a tanulással, rendszeresen sportol, hogy a versenyeken jó eredményt érhessen el. Kati több sportversenyen vett már részt, és a tornatanára méltán büszke lehet rá, mindig meg lehet elégedve a teljesítményeivel. A szlovákiai középiskolások hétpróbáján egyedüli magyarként vett részt. Ez azért is figyelemre méltó, hiszen Kati még csak most másodikos. De mindenben jó, aminek köze van az atlétikához. Amilyen versenyre csak lehet, benevezik őt, és Kati mindenütt kitűnően meg is állja a helyét. Mióta sportolsz? Komolyabban körülbelül hat éve, alapiskola hatodik osztályától, akkor nagyon megszerettem, és azóta, ha időm engedi, tornázom. Sportolás közben levezetem az egész nap felgyülemlett fölösleges energiáimat, kellemesen elfáradok, és meg is nyugszom. Sportolás nélkül el sem tudnám képzelni az életemet. Nem beszélve arról, hogy az agyam is jobban fog, ha előtte mozogtam egy kicsit. Hol szeretnél továbbtanulni? Gondolom a jövőben testneveléssel kapcsolatos szakmát szeretnél választani. Nem éppen. Valamikor óvónő szerettem volna lenni, mert nagyon szeretem a gyerekeket, és nagyon érdekel a mai napig a kicsi gyerekek világa. De most éppen a rendőrakadémia az, ahova a szívem húz. Ha jól tudom, ott sem lesz hátrány, hogy szeretem a sportot. Tudom, hogy sok rendőrviccet mondanak majd nekem és rólam, de úgy gondolom, hogy az is egy szép szakma, és rendőrökre mindig szükség van. Ha jól tudom, színjátszó is vagy. Igen, ez szintén nagyon érdekel. A gimnáziumban szerencsére van színjátszó társulat. Csak az szomorít el, hogy minden évben búcsúzni kell valakitől, mert nemcsak a színjátszást szeretem, hanem az embereket is, akikkel együtt dolgozunk. Már tavaly is játszottam, tehát amióta ide járok a gimnáziumba, a színjátszó körben sok barátra leltem. Azt sajnálom, hogy még mindig sok az olyan diáktársam, aki nagyon passzív, ezt a diákönkormányzat tagjaként is tapasztalom. Úgy gondolom, ezek a diákok nem tudják, hogy mit hagynak ki, hiszen ez nemcsak munka, hanem jó tapasztalatszerzési lehetőség is, és ha az ember szereti csinálni, jó szórakozás is lehet. Mindenben jó, aminek köze van az atlétikához (A szerző felvétele) Jó hír :) Klub A héten az alábbi előfizetőinknek kedvezett a szerencse: Ondrej Koska, Rimaszombat Ing. Anton Matko, Árvaváralja Margita Szöllösová, Kassa A nyerteseknek gratulálunk! Az ajándékot postán küldjük. Petít Press