Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-21 / 267. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 21. KOMMENTÁR Kitől tanuljon az MKP? TÓTH MIHÁLY Ez év tavaszán, a második Dzurinda-koalíción belüli első összecsapásokat követően még így tettük fel a kérdést: kibírja ez a politikai szövetség 2006 őszéig? Ma már ezt kérdezzük: vajon a jelenlegi miniszterelnök képviseli Szlovákiát 2004. május elsején, az ország EU- taggá válásának napján? A kormányfő hívei sorok között is, kimondva is azzal érvelnek, hogy ártana az országnak, ha közvetlenül a belépés előtt lenne vezércsere. Kérdés, nekik van-e igazuk, vagy azoknak, akik (orvosi hasonlattal élve) állítják, nem tesz jót a szervezetnek, ha a feltétlenül szükségesnél hat hónapnál tovább tartják „gépen” a pácienst. Tudjuk, milyen intézkedések várhatók 2004 első napjától. Ha a jelenlegi viszonyok között azt mondjuk, a koalíció eredetileg fő ereje megroggyant, a 10 százalékon aluli pártok közé került, nyugodtan borítékolható, hogy a jövő esztendő első hat hónapjában eljelentéktelenedik. Tudjuk, miként porladt szét az SDKÚ. Látjuk, hogy a KDH a rá jellemző ügyetlenséggel, de a falusi lakosság egy bizonyos része támogatásában megalapozottan, reménykedve reagál az eseményekre. És azt is tudjuk, hogy a Pavol Rusko vezette ANO milyen hajtűkanyarokra hajlamos. Azt is jó lenne tudni, hogy a magyar párt mennyire van felkészülve a változásokra. Ugyanis nincs az a statisztikus, az az éles elméjű szociológus, aki kiszámítaná, politikai magatartásában a szlovákiai magyar hogyan reagál az újévtől bekövetkező változásokra. A pánikba esett miniszterelnök már csak abban bízik, hogy a baloldalon nincs kormányképes erő. Mert Fico ugyan megüti a szalonképesség mértékét, de vajon mely pártokkal szövetkezve tudna többségre szert tenni? Ha a jelenlegi koalíció Dzurinda vezetésével összeomlana, félő, hogy a felkészületlen baloldal és a cselekvésképtelen jobboldal által előidézett káosz lenne az úr. Súlyosbítaná a helyzetet, ha ez közvetlenül EU-taggá válásunk előtt következne be. A belépés közelségével való zsarolás lehetséges következményeit hadd ne részletezzem. Az uniós csatlakozás előtti időszakban az MKP vajon mivel járulhatna hozzá a koalíció konszolidálásához, majd később a hazai politikai struktúra stabilizálódásához? Eddig még alig volt észlelhető annak logikátlansága, hogy a túlnyomórészt nagyon szerény körülmények között élő jó fél millió szlovákiai magyart hangsúlyozottan jobboldali párt képviseli. Politikai válság van. Ilyenkor különösen indokolt az irányváltoztatás. Persze, nem úgy, hogy az „oroszlán” kedden bejelenti, szerdától a kelkáposztát kedveli. Ez hiteltelen lenne. De lenne egy megoldás: az MKP- ban meglehetősen népszerű Fidesz módszerének követése. Orbán Viktor egy nap rájött, liberálisként kevés számára az oxigén. Máról holnapra konzervatív lett. Megjósolható, hogy hangsúlyozottan jobboldaliként itt előbb-utóbb az MKP-t is gyötörni kezdi a légszomj. Irányváltoztatása, természetesen, nem úgy következhet be, hogy a pártvezetés bejelenti: mostantól baloldaliak vagyunk. De azt megtehetik, hogy közlik: potenciális választóinak a szociális érdekeit sokkal inkább figyelembe véve fognak politizálni. JEGYZET érteni, elég a politikai hovatartozás, összeköttetés - és minden megy a maga útján. Csak most már oda kéne arra is figyelni, mennyien, kik, miért maradtak még ezen a vidéken. Mire volt elég az elmúlt másfél évtizedet megközelítő idő? Nem született stratégia, csak taktika, ami a percnek, a pillanatnyi túlélésnek szolgál csupán. Nem mértük fel, mink van, kikkel és mire lehet számítani. Nem sikeredett egy összefogó nemzetstratégiát kidolgozni. Mintha erre egyáltalán nem lenne igény. Pedig a történelem olvasztótégelyében éppen az olyan népek tűnnek el, amelyek nem képesek identitásuk tisztázására. Marad a röghöz kötöttség. Akik még nem mentek el valamilyen oknál fogva tengeren túlra, vagy csak valamelyik kicsit nyugatabbra fekvő országba órabéres betanított munkásnak, bébicsősznek, hajópincérnek, szemetesnek és takarítónak, azok azon csodálkoznak, mi tartja még mindig itt őket. Talán az ősök sírja, mert arra nem lehet kereket szerelni és áttolni néhány határon, átúsztatni tengereken. Most már a kisbojtos kötött sapka is drágább, a tapétaragasztóból sem fogy annyi. A stencilgépeket fénymásolók váltották fel. Csak mennyien leszünk még itt a bársonyos huszadik, vagy harmincadik évfordulóján? A forradalmak mindig éhesek, legszívesebben pedig saját gyermekeiket falják fel. Darál minket a történelem. Bohóságunk legszebb ősze SZÁSZI ZOLTÁN Soha annyi kisbojtos kötött sapka nem fogyott el az üzletekben, mint azon az őszön. Jól ment a nyomdáknak, felforrósítva tekergették, s mit tagadjam, tekergettem a stencilgépet akkortájt, mint egy kézimalmot, amin a múltat kívántam ledarálni. Hát ledaráltam. Úgy sikerült, hogy kicsit az ujjam vége is odalett. Azóta is fáj. Nagy nemzeti össze- borulás, jaj de nagyon szerettük egymást érzés, hiánycikké váló tapétaragasztó, telefirkált plakátok, amelyekből itt-ott még mindig rejteget pár négyzetcentimé- ternyi fecnit a hirdetőtáblák némelyike. Aztán kihúzták a lábunk alól az eufóriát, most már az EU-nak örülhetnénk, de valahogy savanyú a szőlő. A forradalom bársonyából daróc lett, rongyszőnyegeken topognánk, ha lennének, régi újságokkal fűtünk, és szelíd szomorúsággal vesszük napról napra tudomásul, valami megint elsiklott a kezünk közül. A régi arcokból, a barikádok két oldalán állókból vagy süllyesztőben eltűnt, kikopott politikusok lettek, vagy percemberkévé váló karrieristák. Ebben az országban végül is minden lehet, Amerika hozzánk képest kisfalu, ez itt az igazi lehetőségek hazája. Nem kell semmihez sem FIGYELŐ HOSPODÁRSKÉ NOVINY „Szlovákia kormányai az önálló szlovák állam megalakulása óta tartózkodó és kissé elnyomó magatartást tanúsítottak a magyar kisebbség iránt” - mondta Miroslav Kusý politológus a cseh napilapnak. Megjegyezte, ennek gyökereit a szlovák múltban kell keresni. „A szlovákok és a magyarok már megtanultak együtt élni. A problémákat a politikusok váltják ki” - állítja. Megjegyezte, a kisebbségek autonómiájától nem kell félni. „Az autonómia szükségmegoldás. Akkor kell alkalmazni, ha a kapcsolatok annyira kiéleződnek, hogy lehetetlen a normális együttélés” - véli Kusý. TALLÓZÓ NYEZAVISZIMAJA GAZETA Oroszországban a fő belpolitikai kérdés már most az, hogy ki követi Vlagyimir Putyint az elnöki poszton 2008-ban - írta a Nyezaviszi- maja Gazeta tegnap a decemberi parlamenti választás előtti kampány légkörét elemezve. Az orosz napilap szerint a kampány „napirendje” azt mutatja: nem egyszerűen az új parlament megválasztásáról van szó, hanem a politikai, ületve az üzleti elit viszony- rendszerének felülvizsgálatáról. Ez pedig szorosan kapcsolódik a 2008-as elnökválasztáshoz. Putyin számára már most az a legfontosabb, hogy megfelelő utódot találjon, olyant, aki - hozzá hasonlóan - garantálni fogja elődje érinthetet- lenségét. Az újság szerint Putyin minden bizonnyal már tudja, kit szemelt ki, hiszen ő általában évekkel előre megtervezi az ilyen lépéseket. így történt ez az elnöki hivatal jelenlegi vezetője, Dmitrij Med- vegyev esetében is, akiről már négy évvel ezelőtt kijelentette, ő lesz az adminisztráció új vezetője. Oroszország nem bánná a jelenlegi grúz vezetés bukását és az ellenzék hatalomra jutását Grúzia elválaszt és összeköt A világ, de elsősorban Európa közvéleménye viszonylag élénk figyelemmel kísérte az elmúlt hetek grúziai eseményeit. Mi az oka ennek az ország nagyságával nem igazán indokolható figyelemnek? Grúzia kis ország, lakossága és területe alapján még európai mércével mérve is a kevésbé jelentősek közé tartozik, ráadásul Európából nézve eléggé távol van. A válasz: az ország geopolitikai fekvése. ONDREJCSÁK RÓBERT Grúzia e tényező következtében jelentősebb szerepet játszik a nagyhatalmak számításaiban, mint az puszta méreteiből következne. Oroszországból nézve a Kaukázuson túli régióban terül el, amely már évszázadok (sőt, évezredek) óta rendkívül fontos geopolitikai összekötőkapocs a nagyhatalmak észak-déli és kelet-nyugati irányú érdekei érvényesítésénél. A régió, attól függően, hogy melyik nagyhatalom szempontjából vizsgáljuk és müyen az éppen aktuális belpolitikai konstelláció - és ennek következtében a külpolitikai irányvonal -, összekötőkapocs vagy elválasztó zóna szerepét töltheti be. Ez természetesen érvényes Oroszország számára is, hiszen a hagyományos déli irányú orosz geopolitikai irányvonal egyik fontos állomása Grúzia, akár a Kaukázus térségét vizsgáljuk, akár még tovább, a Közel-Kelet felé haladunk. A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy Oroszország a jelenlegi belpolitikai, gazdasági, társadalmi és katonai körülményei következtében csak viszonylag korlátozott eszközökkel rendelkezik az aktív fellépés. re ezen a téren, és inkább defenzív lépésekre kényszerül, amelyek célja a megmaradt orosz befolyás megőrzése és a délről észak felé irányuló geopolitikai nyomás feltartóztatása. Az Egyesült Államok számára Grúzia a hídfő szerepét tölti be, az Európából Eurázsia instabil belső területei felé haladó irányvonal fontos állomása. Európa számára Grúzia, csakúgy, mint az egész kaukázusi régió, elsősorban a stabüitást nélkülöző perifériát jelenti. Európa első számú érdeke tehát a lehető legmagasabb fokú stabüitás elősegítése a térségben. Meg kell jegyezni, hogy Európa egészében véve is viszonylag korlátozott katonai eszközökkel rendelkezik az ottani helyzet katonai eszközökkel való befolyásolására, amely a többi érdekelt hatalom álláspontja miatt is problémás lehet. A konkrét katonai eszközöknél még korlátozottabb az európaiak elhatározása a katonai erő alkalmazására a térségben, amelynek a legfőbb oka - a katonai fellépéssel szembeni általános európai óvatosságon túl -, hogy annak ellenére, hogy a régiót általában európai érdekeltségnek (is) tekintik, vannak Európa számára fontosabb területek is, amelyek stabilizálása prioritást élvez. Ilyen a Balkán, de ide lehetne sorolni a Közel-Keletet (britek, franciák) és Afrikát is (ezen belül is Észak- és Nyugat-Afrika, franciák). Az oroszokon, amerikaiakon és az európaiakon kívül meg kell említeni még két országot, amelyeknek speciális érdekeik vannak Grúziával és a Kaukázus térségével kapcsolatban: Törökországot és Iránt. Igaz, Törökország esetében kérdéses, Európához lehetne-e sorolni. A jelenlegi esetben, az európaitól speciálisabb és-eltérő török érdekek, valamint a közvetlen földrajzi érintettség, szomszédság miatt helyesebb Törökországot külön említeni. Számára ugyanis létfontosságú a kaukázusi török befolyás erősítése és az ottani államok függedensége, elsősorban az orosz, másodsorban az iráni érdekeltségek miatt. Ezért, míg Európa esetében a Kaukázus bizonyos esetekben akár alkutéma is lehet az átfogó, stratégiai szintű európai-orosz tárgyalások során, Törökország nem engedhet bizonyos speciális érdekeiből. Ennek következtében a török pozíció sok esetben közelebb áll az amerikaihoz, mint az európaihoz. Irán a kilencvenes évek elején viszonylag intenzív külpolitikát folytatott a Kaukázusban, azonban az Grúzia a déli irányú orosz geopolitikai irányvonal fontos állomása. utóbbi időben az őt közvetlenül érintő térség erőviszonyainak radikális módosulása miatt (Szaddám Húszéin bukása Irakban, a Talibáné Afganisztánban, az amerikai pozíciók erősödése, sőt, közvetlen amerikai katonai jelenlét az Iránnal határos térségben) megváltoztak külpolitikájának prioritásai. Földrajzi fekvésének következtében Grúzia katonai-stratégiai szempontból is fontos szerepet tölthet be. Azonkívül, hogy területéről elméletileg ellenőrizhető a már említett régiók jelentős hányada, Grúzia a világ jelenleg legfontosabb és legintenzívebb válsággócaihoz vezető tranzitútvonalak, légifolyosók mentén terül el. Az Európából a Közel- Keletre (például Irakba) és Közép- Ázsiába (Afganisztánba) irányuló potenciális haderő-átcsoportosítás legrövidebb útvonalai mentén fekszik, s ez mindenki számára egyértelművé vált az Egyesült Államok elmúlt két évben végrehajtott katonai akciói során. Ezenkívül figyelembe kell venni, hogy Grúzia szomszédságában olyan országok, régiók találhatóak, amelyek létfontosságú szerepet töltenek be a fejlett ipari országok energiaszükségleteinek kielégítésében. A Közel-Kelet, ezen belül is a moszuli olajmezők csupán néhány száz kilométerre, délre találhatóak, csakúgy, mint a Kaspi-tenger. Az energiahordozók lelőhelyei és a tranzitútvonalak miatt Grúzia az energetikai geopolitika egyik kulcsfontosságú láncszemévé vált. Annak ellenére tehát, hogy természetesen csak passzív eleme ezeknek a tényezőknek, mégis fontos szerepet játszik, lásd például a Baku és Ceyhan közti kőolajvezeték esetét, amely gyakorlatilag függetlenítené a nyugati világ hozzáférését a kaspi olajforrásokhoz Oroszországtól. Grúzia Eduard Sevard- nadze vezetése alatt egyértelműen a nyugati világ felé fordult: csak a nagyon intenzív orosz diplomáciai és katonai zsarolás következtében lépett be a Független Államok Közösségébe, utolsóként, ráadásul élénk érdeklődést mutatott a NA- TO-csatlakozás iránt is. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy Oroszország nem nagyon bánná a jelenlegi grúz vezetés bukását és az elméletileg oroszbarát ellenzék hatalomra jutását. Persze, az oroszoknak, ha ezt nem is érnék el, az is nagyon megfelelne, ha állandósulna az instabilitás Grúziában, hiszen ezzel részben kiiktatnák egyik regionális ellenfelüket. Ráadásul, ha minden kötél szakad és polgárháború tör ki Grúziában, veszélyben kerülhet a Baku-Ceyhan vezeték építése is, ami a stratégiai előnyökön kívül komoly gazdasági előnyöket jelentene Moszkva számára. Több nemzetközi politológus és jogász dolgozta ki az önrendelkezésről szóló elképzeléseket Tervezet Székelyföld regionális autonómiájáról MTI-HÁTTÉR A Székelyföld önrendelkezését és a Románia többi területén élő nemzeti kisebbségek autonómiáját érintő tervezetet dolgozott ki egy romániai magyar és nemzetközi politológusokból és jogászokból álló szakértői csoport Bakk Miklós politológusnak, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatójának a vezetésével. Bakk Miklós elmondta, a tervezet még munkafázisban van, ezért nem lehet véglegesnek tekinteni. A tervezet három kerettörvényből áll, de az elképzelések még képlékenyek, pontosabb kidolgozásra szorulnak. Az első kerettörvény a regionális tanácsok által vezetett romániai régiók működéséről szól, tartalmazza a régiók működési feltételeit, a fontosabb intézmények hatásköreit. A tervezet készítői rögzítették, hogyan kellene elképzeléseik szerint módosítani a romániai államháztartást annak érdekében, hogy ezek a régiók működőképesek legyenek. A második és a harmadik kerettörvény különleges jogállású régióvá alakítaná Székelyföldet. így a Hargita, Kovászna és Maros megye egy részéből álló Székelyföld regionális autonómiával rendelkezne. A tervezet szerint ezen a területen bevezetnék a teljes kétnyelvűséget, így mind a román, mind a magyar nyelv hivatalossá válna. Ez arra kötelezné a köztisztviselőket, hogy mindkét nyelvet ismerjék. A közoktatás rendszere is hasonlóképpen épülne fel, a két nemzetiség diákjai külön intézményekben tanulnának. A tervek szerint Székelyföld az önkormányzati és parlamenti választásokon kívül saját regionális választási rendszerét is kidolgozná. A szakértői csoport a nem Székelyföldön élő romániai magyarok számára a nem területhez kötött, kulturális-személyi elvű autonómiát tartja alkalmasnak, ennek részleteit azonban még nem határozták meg. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben fellépő, októberben megalakult Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székelyföld autonómiájáról szóló jogszabály véglegesítését és annak a román parlament elé terjesztését tűzte ki célul. Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, a decemberben megalakuló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményező testületének tagja az MTI-nek elmondta: a szakértői testület abból az autonómiatervezetből indul ki, amely Csapó Józsefnek, az SZNT elnökének a nevéhez fűződik. Az EMNT és a szakértők társadalmi párbeszédet kívánnak folytatni a tervezetről a román politikai elittel. Toró úgy véli, hogy a székelyföldi területi és a személyi elvű autonómia ügyét együtt kell szorgalmazni. Az elképzelések szerint az EMNT lenne a romániai magyarság parlamentje, amely egyesíti majd a jelenleg Romániában működő polgári köröket, a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester által vezetett Magyar Polgári Szövetséget és az SZNT-t. Az RMDSZ vezetői és Markó Béla szövetségi elnök politikáját támogató tagjai azonban úgy vélik, hogy az EMNT és az SZNT a romániai magyarságnak csupán egy kisebb hányadát képviseli. E politikusok közül többen korszerűtlennek tartják a Csapó-féle autonómiaelképzelést, úgy vélik, hogy az a romániai magyarság elszigetelődését eredményezi.- Kisunokám, te még talán megtapasztalod, hogy lesz olyan kor, amikor tisztességes munkából is meg lehet majd gazdagodni... (Peter Gossányi rajza)
