Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-19 / 265. szám, szerda
24 Panoráma ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 19. A Star alkoholizmussal vádolta őt, a művésznő 24 millió forintos büntetést követel Mindig is tisztelte a nőket az Edda énekese, aki egyébként imád udvarolni Pataky Attila nem hűtlen többé NAPTÁR November 19 EGY GONDOLAT „A pénz csak azoknak fontos, akiknek sosem volt.” Liz Taylor NÉVNAP Erzsébet A héber eredetű név jelentése: Isten az én esküvésem. A szlovák Alžbeták is ma ünnepelnek. .^.LÉyf.oRDyL^iN.K 15 éve hunyt el Christina Onassis görög milliomoslány. A híres-hírhedt multimilliomos, Aristoteles Onassis lánya boldogtalan volt, nem tudott mit kezdeni a pénzével. Négy férjet fogyasztott el, 38 évesen haít meg. 175 éve hunyt el Franz Schubert osztrák zeneszerző. Egy időben az Esterházy családnál volt zenetanár, mindössze egyszer szánta rá magát arra, hogy saját műveiből a nagy nyilvánosság előtt hangversenyt adjon. Műveit szívesebben játszotta szűk baráti körben. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 35 éves Jónás Rita színésznő. 1991-ben megkapta a Színikritikusok Díját a Macskajáték Egérke szerepéért. Félje Damyi Tamás olimpiai bajnok úszó. 70 éves Larry King amerikai televíziós újságíró. 65 éves Ted Turner amerikai médiacézár, a CNN műholdas televíziós társaság tulajdonosa, a híres színésznő, Jane Fonda férje. NAPI VICC A százados rosszallóan mondja az őrmesternek:- Jaj, Padlizsán! Ha nem piálna állandóan, már maga is legalább főhadnagy lehetne!- Elhiszem - feleli az őrmester -, de ha bepiálok, akkor legalább tábornoknak érzem magam. KORRIDOR Budapest. „Én döntöttem úgy, hogy hűséges leszek, és nem bántam meg. A flört még belefér, de csak játékból” - árulta el Pataky Attila, az Edda énekese. Sok sztár nyilvánvalóan kihasználja a koncertek után kínálkozó lehetőségeket. Mint Pataky Attila elmondta, ő „maximum csak felhasználta” a fellépéseket követő felkéréseket. Az énekes külön hangsúlyozta, hogy fel, és nem ki: a kihasználás ugyanis csak az egyik fél számára jó, míg a „felhasználás” mindkét féllel tisztességes. Tizenhárom évvel ezelőtt, számtalan hódítása után is minden tapasztalatára szüksége volt ahhoz, hogy meghódítsa jelenlegi kedvesét, Beát. „Beával nem volt könnyű, de megérte. Úgy érzem, megtaláltam benne a lelki társamat, és mivel ilyenből csak egy van az életben, meg kell becsülni” - mondta a Pataky Attila, akitől többek között azt is sikerült megtudni, hogy imád udvarolni és édesanyja nevelésének köszönhetően rettenetesen tiszteli a nőket. Hernádi Judit perel Budapest. Összesen 24 millió forint megfizetésére akarja kötelezni Hernádi Judit a Star magazint, mert a nyáron valótlanul írta róla, hogy az alkoholba menekült. A személyiségijogi per hétfőn kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon. MTI-JELENTÉS A színésznő keresetében 12 millió forint kártérítést és 12 millió forint - az államnak megfizetendő - közérdekű bírság kiszabását követeli, s a kártérítést jótékony célra fordítaná. Emellett a jó hírnévhez, becsülethez, emberi méltósághoz és magánélethez fűződő jog megsértésének megállapítását és elégtételadásként a Star magazin egy számának betiltását is kéri. A színésznő ügyvédje szerint ideje, hogy az ilyen ügyekben változzék az ítélkezési gyakorlat, majd kifejtette, hogy „a jelenleg rendelkezésre álló eszközök, úgy látszik, nem alkalmasak arra, hogy a csak üzleti szempontokat szem előtt tartó bulvárújságírást visszatartsák a személyiségi jogi jogsértésektől”. A Star kifogásolt számának címlapján közölt fénykép Hernádit egy pezsgős pohárral ábrázolja. „Bánatában alkoholba menekült, segítsetek Hernádin!” - fogalmazott a lap. A cikk további állításai szerint a színésznőn eluralkodott a kétségbeesés, teljesen maga alatt van. „Megdöbbenéssel olvastam a cikket, semmi igazságalapja, először azt hittem, hogy összetévesztettek valakivel” - jegyezte meg a bíróság előtt az ismert színésznő. Elmondta: szakmájában és magánéletében „Hitelemet vesztettem az emberek előtt, és ezt nagyon nehéz visszaszerezni" (Somogyi Tibor felvétele) is számos negatív következménye volt a cikknek. „Hitelemet vesztettem az emberek előtt, és ezt nagyon nehéz visszaszerezni.” Hozzátette: szerepektől, interjúktól esett el a cikk miatt. „Idős édesapám nagyon megijedt a hír hallatán, a lányom megjegyzéseket kapott a környezetétől, az apja pedig ügyvédekhez fordult, hogy megtudja, hogyan veheti magához a gyereket, ha igazak a rólam szóló hírek.” A Star meg sem kereste őt a róla szóló cikk készítése kapcsán. Alföldi Róbert színész a hétfői tárgyaláson tanúként elmondta: évek óta jó, baráti viszonyban van Hernádival, előfordult, hogy heteken át szinte minden idejüket együtt töltötték, mégsem tapasztalt semmi olyat, ami a kifogásolt írást alátámasztaná. Tapasztalata szerint a művésznő csak szénsav- mentes ásványvizet fogyaszt. Alföldi hozzátette: a szakmában rendszeresen téma volt a cikk. A Star jogi képviselője a tárgyaláson a kereset elutasítását kérte. A polgári per januárban tanúk meghallgatásával folytatódik. HOROSZKÓP Kos: Megpróbál a legjobb módon alkalmazkodni környezetéhez, de az most alig sikerül. Nem is kellene ezt a vonalat erőltetnie. Keressen inkább egyéni utakat. Bika: Ha esetleg valamilyen téren az életében változtatásokat akar, akkor itt a megfelelő idő, hogy felismerje és megragadja az alkalmas pillanatokat. Ikrek: Egy rötidke időre teljesen lekötik szakmai és üzleti ügyei. A pénzügyek most előtérbe kerülnek, nagy lendülettel kezd néhány tárgyalást, de aztán teljesen elszáll a lelkesedése. Rák: Valaki megtetszett Önnek mostanában, de nem szívesen kezdeményez. Büszkesége ugyanis keveredik gátlásosságával, és ennek eredményeképpen csak vár és ábrándozik. Oroszlán: Igencsak előnyös változások várhatók üzleti kapcsolataiban. De semmi nem történik aktív közreműködése nélkül. Ne kényeskedjen már, mindent vegyen komolyan. Szűz: Mintha mérsékelné társas aktivitását, azaz átmenetileg visszavonulni látszik. Ez meglehetősen okos taktika, így legalább erőt gyűjthet az újabb csatározásokhoz. Mérleg: Sok „nemszeretem” dologgal kell foglalkoznia mostanában, mégis úgy tűnik, nem hiábavalóak az erőfeszítések, amiket saját nyugalma érdekében tesz. Skorpió: Ez az az időszak, amikor érdemes kérni, vagy legalább elfogadni rokonai jó tanácsait és hatékony támogatását is. A viták, sőt esetleg a veszekedések csak bonyolítanák a helyzetét. Nyilas: Akadhatnak irigyei. Ez kellemetlen, de még mindig nagyobb öröm, mintha sajnálniuk kellene valamiért. Egy új kapcsolatra is szert tehet, amely teljesen elüt minden eddigitől. Bak: Nem nagyon szokott törődni azzal, hogy mit beszélnek az emberek, most sem érdemes komolyan venni az esetleges megjegyzéseket. Ellenségeket azért ne szerezzen magának. Vízöntő: Sokat tanulhat most Önmagáról és a nagyvilágról, különösen az Önhöz közel álló személyekkel való találkozásai révén. Jól figyeljen: az élet egy iskola, tele varázslatos dolgokkal. Halak: Ha csak szűk körben tisztelik jobban, már annak is igazán érdemes örülni. Mindennél többet ér, ha az ember elégedett önmagával, és látja, hogy nem hiába fáradozott. Spóroljunk a vízzel Öntisztító piszoár New York. Vége a vízöblítésnek, legalábbis a férfi vizeldékben: egy amerikai cég a piacon új találmánnyal, vízöblítés nélküli piszoárral jelentkezett, ami jelentősen csökkenti a szagokat, megakadályozza a baktériumok terjedését, és nem utolsó sorban nagy mennyiségű vizet spórol meg. Az újfajta piszoárt a lefolyócsőbe szerelhető speciális szűrőbetéttel árusítják, a betét a vizeletet tovább engedve megköti a szagokat, és egyben minimálisra csökkenti a baktériumok terjedését. A filtert persze időnként cserélni kell, egy ilyen eszköz - minőségtől függően - 1000-7000 ügyfél kiszolgálására elegendő. Az ötletes szerkezet külsőre megtévesztésig hasonlít a hagyományos, öblítéssel működő vizeldékre. Hiányzik azonban a vízöblítő megindírására szolgáló kar, melynek megérintésétől érthető okokból idegenkedő ügyfeleknek nem kell akrobatikus mozdulatokat tenni, hogy könyökkel vagy vállal valahogy mégis elindítsák az öblítést. (MTI/AFP) Vakcinát tesztelnek a hepatitis C-vírus ellen Megszülethet a védőoltás NOL-ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Az amerikai Saint Louis Egyetem orvosi karának kutatói most először tesztelnek emberen egy olyan kísérleti vakcinát, amely reményeik szerint védettséget nyújt majd a világszerte 170 millió embert megfertőző hepatitis C-vírussal szemben. Sharon Frey, a kutatások vezetője szerint a vakcinát három különféle dózisban próbálják ki, és először - mint ahogyan az a klinikai próbáknál szokás - a biztonságosságát tesztelik. A hepatitis C-víruš az USA-ban mintegy 40 ezer új fertőzést és 10 ezer halálesetet okoz évente, s a négyezer májátültetés mintegy feléért lehet felelős. A hepatitis C-vírus vér, vérkészítmények útján, valamint fertőzött vérrel szennyezett tűvel teljed. A vérkészítményeket ma már szigorúan ellenőrzik erre a vírusra is, továbbá az egyszer használatos eszközök elterjedése révén a kórházi fertőzések valószínűsége elenyészően kicsi. Ugyanakkor az apró bőrsérüléseken bejutó, parányi mennyiségű vér is fertőzést tud okozni. Ezért fennáll a fertőzés veszélye tetoválás, akupunktúra, testékszer felhelyezése során is. Igen veszélyeztetettek az intravénás droghasználók. Hepatitis C esetében a szexuális úton történő fertőződés valószínűsége elenyésző. A vírust hordozó anya sem veszélyezteti újszülöttjét, ilyen eredetű megbetegedést eddig nem észleltek. A hepatitisfertőzések a májrák szempontjából kockázati tényezőt jelentenek. A májrákok az esetek többségében (70-80 százalékban) májzsugortól érintett, úgynevezett cirrotikus májban alakulnak ki. Májzsugor viszont a máj krónikus károsodása és a károsodás kapcsán kialakuló krónikus gyulladás miatt jön létre. Ezt hosszan tartó krónikus alkoholizmus és/vagy májgyulladást (hepatitist) okozó vírusfertőzések válthatják ki. Nálunk és a nyugati országokban a krónikus alkoholizmus következtében kialakuló máj- cirrózis a gyakoribb, de egyre nagyobb gondot kell fordítani a vírus- fertőzések elleni védekezésre. A hepatitis B ellen már létezik védőoltás, a hepatitis C ellen még nem. A kutatók évek óta folyamatosan dolgoznak a problémán, ám eddig nem jutottak közel a végleges megoldáshoz, mivel a mutációk miatt a vírus szerkezete folyamatosan változik - reagált a hírre Telegdy László, a budapesti Szent László Kórház főorvosa. A szakember szerint a legújabb biztató kísérletek ellenére kétséges, hogy mikor lesz tömegesen alkalmazható az oltóanyag. Gyermekálom, a pszichológusoknak inkább rémálom Középkorú Barbie KORRIDOR Bécs. A Barbie-babák 45 évvel ezelőtt indultak világhódító útjukra. A család mára igen nagy lett, hiszen Barbarának van már barátja, húga, barátnői és még sok más társa is. A jubileumi 45. évforduló megünneplésére a bécsi Art Centerben került sor, ahol több mint kétezren gyűltek össze a nagy eseményre. Az igencsak drága, csontsovány „bombázó” babák egyébként még a divat- tervezőket is megihlették, hiszen Armani, Givenchy és a neves Oscar de la Renta is álmodott már estélyi ruhát a babának. A Barbie-világ persze közben rohamosan változik. Ma már létezik afro eszkimó, amerikai, orosz és japán Barbie is. Az eredetileg kék szemű műanyag vagy porcelán - szőkeségekért az egész világon rajonganak a gyerekek, akik a pszichológus szerint egy irreális világgal szembesülnek a babán keresztül. Barbie méretei például teljesen ellentmondásosak. Ha ugyanis tényleg létezne, úgy 35-ös lába, 190 cm-es testmagassága és 40-es dereka lenne. A gyerekeket azonban ezek a tények nem igazán érdeklik és rengeteg babát kérnek szüleiktől, hogy belemerülhessenek a rózsaszínű álomvüágba. A tükör mindig őszinte (Képarchívum) www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Mislay Edit - kultúra (59233430), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), Korpás Árpád - régió (59233436), J. Mészáros Károly - sport (59233431) A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László Szerkesztőség: Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos Királyhelmec: 0907/773835, Kassa: 055/6002225, 0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Kiadja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30, 811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228, 59233235, 59233200, 59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151, 820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. of arculat.««