Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-19 / 265. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 19. Sport HIRDETÉS Újra sereghajtó a komáromi VC, a tapasztalatlan csapatnak még mindig nincs edzője Szaporodó vereségek Komárom. A női röplabda Extraligában a visszavágó-sorozat mérkőzéseivel megkezdődött az alapszakasz második felvonása. A komáromi VC hazai pályán a Doprastav együttesét fogadta, s újra sima, 3:0-ás vereséget szenvedett, a táblázaton pedig lecsúszott az utolsó helyre. KERESZTÉNYI GÁBOR Az eddig lejátszott mérkőzések alapján ismert, hogy a Duna-parti együttes szenved az idei bajnokságban. Az első, 9 fordulós felvonásban mindössze egyetlen győzelmet szerzett, azt is a hasonló gondokkal küzködő nyitraiakkal szemben. A komáromi csapat harmadik éve szerepel a legmagasabb osztályban. Az előző két évadban kimondottan sikeres volt, de hozzá kell tenni, hogy mindezt nagyrészt idegen, hivatásos játékosokkal érte el. A mostani csapat gerincét fiatal, tapasztalatlan, saját nevelésű röplabdások alkotják. A klub pénzügyi gondokkal küzködik, így eléggé kérdéses, hogyan alakul a bajnokság végéig a komáromi női röplabda sorsa. A Doprastav elleni mérkőzés is bizonyította, hogy a fiatal együttes éretlen az élvonalra. Szűk a játékoskeret, ráadásul sérülések is sújtják a csapatot. Lassan egy hónapja nincs vezetőedzője. Hilda Mazúrovával szerződést bontott a klub, a munkát egyelőre a volt másodedző, Kiss Tibor irányítja, ideiglenesen. Van kiút a korántsem rózsás helyzetből? Kiss Tibor, megbízott edző: „Sérültjeink közül nagyon hiányzik a két magas sáncoló játékosunk, ami a szombati találkozón is nagyon megmutatkozott. Nem beszélve a többiek tapasztalatlanságáról. Az edzőkérdést is mihamarabb meg kell oldanunk, mert én már nem szándékozom megújítani edzői li- cencemet. Ha a klubvezetés az átigazolási időszak végéig nem tud erősítést szerezni, akkor Komáromban búcsút inthetünk a női Extraligának. Remélem, találnak megoldást.” Kiss Péter, klubmenedzser: „Az igaz, hogy a Doprastav elleni találkozón nagyon hiányoztak a sérült játékosaink, de én úgy láttam, hogy a lányoknak már a mérkőzés előtt megrendült az önbizalmuk. Vereségünk mégsem volt megalázó. Nekünk a nyitraiak és valószínűleg a kassaiak elleni mérkőzésekre kell majd összpontosítanunk, velük szemben van keresnivalónk. Mindenképpen erősítések után kell néznünk, minél hamarabb találunk megoldást, annál jobb. A héten két edzővel is tárgyalni fogok, remélem, legalább az egyikkel sikerül megegyezni.“ BAJNOKI PONTOKÉRT ASZTALITENISZ Férfi Extraliga. 4. kettősforduló: Mi- chalovce-Čadca 5:10, Ružombe- rok-Malacky A 2:10, Tvrdošín- Nižná-Malacky B 10:8, Rača-Ko- márno 10:1 (vendégpont: Macha- lík), Rožňava-Čadca 1:10, Ružom- berok-Malacky B 10:8, Tvrdošín- Nižná-Malacky A 4:10, ŠKST Bra- tislava-Komárno 10:2 (vendégpontok Machalík és Hodál 1-1). Az állás: 1. Čadca 18, 2. Malacky A17, 3. ŠKST Bratislava 15...10. Rožňava 5. Női Extraliga, 4. kettősforduló: Šarišské Michaľany-Dunajská Streda 5:5 (vendégpontok: Fekete 3,5, Karika 1,5), Ružomberok-Nit- ra A 2:8, Malacky-Topvar Topoľčany 0:10, Trnávka-SKST Topoľčany 1:9, Lokomotíva Košice-Dunajská Streda 3:7 (csallóközi pontok: Fekete 3,5, Balázsy 2, Karika 1,5), Ružomberok-Nitra A 5:5, Malacky-ŠKST Topoľčany 1:9, Trnávka-Topvar Topoľčany 1:9. Az állás: 1. Topvar 18, 2. ŠKST Topoľčany 16, 3. Nitra 15...10. Lokomotíva Košice 6. SAKK Extraliga, 3. forduló: Nitra-Košice 2:6; Levice-Prešov 4:4; Rajecké Teplice-Nové Zámky 4,5:3,5; Liptov Stred-Hoffer Komárno 3:5, Hlohovec-Dunaj Bratislava 5,5:2,5; Dubnica-Slovan Bratislava 3,5:4,5. 4. forduló: Nitra-Prešov 2,5:5,5; Levice-Košice 2:6; Raj. Tepli- ce-Hoffer Komárno 3:5; Liptov Stred-Nové Zámky 3:5; Hloho- vec-Slovan 3,5:4,5; Dubnica-Du- naj 4:4. Vezet a százszázalékos komáromi Hoffer 12 ponttal a 7 pontos kassaiak előtt. RÉGIÓFOCI JÁRÁSI BAJNOKSÁG - LÉVA, 15. forduló: Hont. Vrbica-St. Tekov 2:0 (2:0), g.: Balia, Sliačan; Šarov- ce-Jur n/Hr. 1:2 (0:0), g.: Janšík, Ul. Oben, Frtús; Kozárovce-Pod- lužany_l:2 (1:2), g.: Jašek, ill. Sze- nesi, Šebo; V. Kozmálovce-Tek. Lužany 2:2 (0:1), g.: Mucha, Ľ. Ta- riška, ill. Páchnik 2; Plášťovce-Lok 3:0 (3:0), g.: Zsóka, Bőm, Križan; Žemberovce-Kalinčiakovo 5:2 (3:0), g.: Chovan 2, Nedorolík, Kiš, Flašik, ill. Fürjés, Ivančo; D. Pi- al-Keť 6:1 (3:1), g.: Marek Trgiňa 2, František Trgiňa, Bielik, Zumer, Kašo, ül. Gál; Pohr. Ruskov-N. Tekov 5:1 (4:1), g.: Varga 2, Szalai, Lakatos, Berec, ill. Kacian. 1. Jur n/Hronom 15 12 1 2 62:10 37 2. Hont. Vrbica 15 10 4 1 38:14 34 3. Tek. Lužany 15 10 2 3 34:18 32 4. V. Kozmálovce 15 9 1 5 25:22 28 5. St. Tekov 15 8 1 6 31:2825 6. Šárovce 15 7 2 6 26:21 23 7. Dol. Piai 15 7 1 7 36:33 22 8. Plášťovce 14 7 1 6 35:35 22 9. Kalinčiakovo 15 6 3 6 30:32 21 10. Podlužany 15 7 0 8 32:52 21 11. Pohr. Ruskov 15 6 1 8 29:30 19 12. Žemberovce 15 5 2 8 27:31 17 13. Két' 14 4 2 8 23:36 14 14, Kozárovce 15 4 1 10 13:28 13 15. N. Tekov 15 3 0 12 14:37 9 16. Lok 15 3 0 12 16:44 9 NŐI LABDARÚGÁS Női I. fociliga, 13. v forduló, előrejátszott meccsek: Čadca-Lo- komotíva 1:0, g.: Škovránková; N. Zámky-Slovan 1:5, g.: Paxnerová, ill. Schleiferová 2, Spaščuková, Pramuková, Rozborová; Humen- né-Žiar n/H. 0:9, g.: Ižová 3, Lukács 3, Kolenová 2, Cmiková. (t) MEGKÉRDEZTÜK Hoffer Ferencet, a komáromi bajnokcsapat klubelnökét és tulajdonosát Négy párharc után öt pontos előnnyel vezetnek. Újra bajnoki címre törnek a 11 fordulós sakk Extraligában? Ha az ellenfelek hagyják, akkor biztosan. Egyelőre úgy néz ki, hogy könnyebb a helyzetünk, mint tavaly volt. Nehéznek vélt riválisainkkal már találkoztunk, gyorsan leszakadtak tőlünk. Pedig a bajnokság előtt nem erre számítottunk, mert csak a dobogóra kerülést tűztük ki célul. Most meg az is előfordulhat, hogy akár pontveszteség nélkül érünk célba. Legalább is szeretnénk, ha így történne. Keretünk ugyanolyan erős, mint tavaly volt, csupán a nyolcas táblán nem játszik nemzetközi minősítésű játékos. Hráček, Meduna, Lipka, Salai, Zetocha, Petrán és Balogh Tamás mellett Borošová, Strachan, Ber- za és Čertek juthat szóhoz, (jmk) 1880-tól működő brit társaság PROVIDENT FINANCIAL készpénz PROVIDENT'NfOVONM. HÍVJON INGVEN provident'V>'N*NCIAE hívjon INGYEN PROVIDENT INF0V0NAL 0800 124 124 www.providentfinancial.sk Mi legyen a folytatás? Kiss Tibor tanácsokat osztogat a lányoknak, Kiss Péter egyelőre csak figyeli a fejleményeket. (Milan Drozd felvétele)