Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-19 / 265. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 19. ■■■■I- KOMMENTÁR Sevi, a túlélő MALINÁK ISTVÁN Irakhoz vagy a közel-keleti helyzethez képest a grúziai válság korántsem nevezhető a világpolitika kulcskérdésének, a nemzetközi sajtó mégis nagyobb teret szentel neki, mint amennyit látszólag megérdemel. Ez gyanússá teszi a dolgot, s ha azt firtatjuk, ugyan mi állhat a háttérben, azt kell mondani, mint minden hasonló esetben: a pénz, sok pénz. Pillanatnyilag többesélyesnek tűnik a válság megoldása. Gyanús az is, hogy a nagyhatalmak eddig még nem tették le hivatalosnak tekinthető nyilatkozat formájában a garast - legalábbis tegnap reggelig nem. Mintha várakozó álláspontra helyezkedtek volna, pedig a háttérben kemény alkudozások folynak. Egyedül Putyin mondta, hogy támogatja az ellenzék által lemondásra felszólított Eduard Se- vardnadzét, aki az elmúlt évtizedben sok borsot tört Moszkva orra alá. Sevardnadze pedig forró köszöneteket mondott, hangsúlyozva, mennyire fontos a grúz gazdasági és politikai élet számára az orosz barátság. Vagyis: mindkét oldalról rángatják a mézesmadzagot. Amerika még hallgat, pedig - mint a BBC szellemesen megjegyezte - Tbilisziben úgy tekintenek a washingtoni nagykövetre, mintha Sevardnadze kormányának egyik minisztere lenne. Grúzia geopolitikai szerepét megnövelte, hogy az amerikai és török tervek szerint területén kell áthaladnia annak a kulcsfontosságú vezetéknek, amely a hatalmas Kaszpi-tengeri olajkincset áramoltatná Európába, Oroszország megkerülésével. Ezzel megszűnnének az orosz és az iráni olajtól való bizonyos függőségek, Moszkva elveszítené azt a hatékony eszközt, amellyel nyomást gyakorol a kaukázusi és középázsiai államokra. Tehát az olajvezeték durván sérti a Kreml érdekeit; a terrorizmus elleni harcban szövődött látványos orosz-amerikai barátság oldalvizén, Grúziában ütköznek az orosz és az amerikai érdekek. Nyilvánvaló, hogy a grúz válságból Moszkva profitálhat. Amíg Tbilisziben tüntetett az ellenzék és meghirdette az állampolgári engedetlenséget, addig Moszkvában tárgyalt Aszlan Abisadze, a Grúzián belüli Adzsár Autonóm Köztársaság vezetője. Nem is akárkivel: Igor Ivanov külügyminiszterrel. Abisadze - pártja a hírek szerint meglepően jó eredményt ért el a november 2-i választásokon - minden nyilatkozatában azt hangsúlyozza, hogy ő is ellenzéki, de Sevardna- dzét támogatja a tényleges ellenzékkel szemben. Tehát Abisadze lehet az új nyerő ember, egyes hírek szerint Sevardnadze neki adná át a hatalmat. A harmadik erős ember, aki nyerőnek is tekinti magát, Mihail Szaakasvili volt igazságügy-miniszter, az ellenzék tényleges vezére. De a nacionalista húrokat pengető Szaakasvili a többi grúziai kisebbségnek sem felel meg, mert nyugatbarát retorikája mellett jó néhány kisebbségellenes nyilatkozatot tett. Az első számú erős ember még mindig a 75 éves Eduard Sevardnadze, a „Sevi”, a nagypolitikai játékok mestere, aki 1992 óta államfő, 1995- ben és 2000-ben is újraválasztották, éspedig 80 százalékos többséggel! A pályája ismert: a brezsnyevi érában volt grúz KGB-főnök, majd első titkár, 1985-től Gorbacsov külügyminisztereként az egyik legnagyobb nemzetközi tekintéllyel bíró szovjet reformpolitikussá vált. 1992-ben tért haza, megmentőként fogadták a polgárháborúktól vérző országban. Sikerült úgy-ahogy stabilizálnia a helyzetet, igaz - és Szaakasvüi- ék ezt is a szemére vetik - úgy tűnik, véglegesen elvesztette Abháziét és Dél-Oszétiát. Az abházok elszakadási harcát Moszkva támogatta, ez az első ok, amiért Sevi komolyan összerúgta a port Moszkvával. Aztán a Pankiszi-szorosba beszivárgott csecsének miatt tört ki majdnem fegyveres konfliktus Grúzia és Oroszország között. A Jelcint követő Putyin katonai segítséget ajánlott neki a „csecsen banditák” likvidálásához, de Sevi ebből nem kért. Inkább az USA-tól kért és kapott is katonai (tanácsadói) segítséget s azzal hergelte Putyint, hogy kérni fogja Grúzia felvételét a NATO-ba. Grúziában még minden megtörténhet. A polgárháború senkinek sem használna. JEGYZET Hallgat a régi dicsőség KOVÁCS ÁGNES Krasznahorka büszke várára hiába borul most már az éj homálya. Nem vész bele a sötétségbe, minden része megvan világítva. Nem mindennapi látvány, különösen a Szoroskő tetejéről. Az Andrássy- mauzóleummal fénylő szigetek ebben a nagy gömöri sötétségben. Amikor pár napja ünnepélyesen bekapcsolták a díszkivilágítást, az újságírók és filmesek hada mellett jó pár helybeli is meghallgatta a csípős hidegben elmondott ünnepi beszédeket. Többek között elnökünkre voltak kíváncsiak, aki nem beszélt sokat, talán ő is fázott. Nem is ezzel van a baj, inkább azzal, ahogyan beszélt. Nekem nagyon hiányzott az a nyelv, amelynek jelenlétéről valahogy igyekeznek megfeledkezni ebben az országban. Különösen ilyen országra szóló események kapcsán feledkeznek meg arról, hogy Gömörnek igencsak sok köze van a magyar kultúrához. Az elnök váltott néhány mondatot az emberekkel, akik el voltak ragadtatva attól, hogy magyarul is szólt hozzájuk. Ebből látszik, hogy nálunk a nyelvek szimbiózisa még mindig nem természetes, még mindig egekig magasztalják emlékeikben, ha egy szlovák prominens személy szegény magyarok nyelvén is szól pár szót. Persze, csak a kulisszák mögött, mert hiába bizonygatta nekik Schuster, hogy ő nem fél magyarul beszélni, az emelvényen neki sem volt eszében, hogy a krasznahorkai vár és mauzóleum valaha azé a nemes családé volt, akiket Andrássyaknak hívtak. Ja, és közülük egy nemes férfiú, gróf Andrássy Gyula magyar külügyminiszter is volt. Meg azt is elfelejtette, hogy a vár története és az egész környéké ízig-vérig magyar (volt), és az ott megjelent kíváncsiskodók többsége is az. Persze, az elmarasztalás nem csak az elnöknek szól, mert voltak ott ám más illetékesek is, akik szépen beszélik nyelvünket. Bennük sem volt kurázsi. No persze, ez a vár már a szlovák nemzeti örökséghez tartozik, „ajándékba” kapta Szlovákia. De nézzem az érem másik oldalát: még szerencse, hogy gondját viselik, nem úgy, mint megannyi csodás kastélyét és kúriáét, amelyek többsége megállíthatatlanul pusztul. Az aztán meg már senkit sem zavar - kivéve a magyar turistákat - hogy a várban egy árva felirat sincs az ő nyelvükön. Az Unióban állítólag teljesen természetes lesz a többnyelvűség. Szlovákiában is, legalábbis elméletben. Mert a minapi példa láttán engem már nem győznek meg erről egykönnyen. Ha minden részletében komolyan gondolná Szlovákia az Uniót, akkor ideje volna az ehhez hasonló események során gyakorolni a példát. A „nép soraiban” a ceremónia végén bátortalanul felhangzott a Krasznahorka büszke vára című bús gömöri himnusz. Két sor után elhalt. Deák Ferenc szavai jutnak eszembe, hogy amit erőszakkal elvesznek, az visszaszerezhető, de amit a nemzet önként felad, az menthetetlen. TALLÓZÓ THE WALL STREET JOURNAL Világszerte torzkép alakult ki az E- gyesült Államokról, amely szinte ördögi színben festi le az ország hatalmát, és a Föld összes baját megpróbálja az amerikaiakra visszavezetni - figyelmeztetett a lapban Jack Straw brit külügyminiszter. Straw emlékeztet, hogy a nyugat-európai országok a múlt héten emlékeztek az I. világháborút lezáró fegyverszünetre, s hogy az USA hatalmas áldozatokat hozott ekkor, és a II. világháború során Európa megmentéséért. A transzatlanti partnerség életbevágó volt biztonságunk és jólétünk szempontjából az elmúlt fél évszázadban. Fennmaradása érdekében ezt a kapcsolatot folyamatosan gondozni kell. Másfelől az amerikaiaknak is kellene tenniük azért, hogy az izolacionizmus ne mérgezze meg a nemzetközi kapcsolatokat; az amerikai termékek vásárlását szorgalmazó kampány is csak azoknak az európaiaknak az érveit erősíti, akik gyengíteni akarják a kapcsolatokat. „Nincs cigányság, csak cigányok vannak, akik mindenféle tudományos elvárásnak fittyet hányva élik az életüket" Bazi nagy roma vita Négy-öt ember van Magyar- országon, aki eldönti, ki a rasszista - jelentette ki Fábry Sándor a Roma Polgárjogi Alapítvány vitafórumán. CZENE GÁBOR Fábry Sándor, aki saját megítélése szerint is a szórakoztató műfaj pá- raüan alakja, ismét hozzátett egy darabkát a médiatörténelemhez. Nagy nézettségű esti műsorának legutóbbi adásába kizárólag cigány vendégeket hívott meg. A TV 2 Bazi nagy roma lagzija után ez volt az RTL Klub bazi nagy roma showdere. A műsorban szereplő romák elmondásából kiderült például, hogy a cigányok rongyrázók („ha egy lakodalomban ezernél kevesebb ember van, akkor az szánalmas”), hímsovi- niszták („egy asszony csak a férfi háta mögött mehet, mellette nem”), fiúgyermeküket megkoronázzák („természetesen színarany, direkt neki csináltattuk”). Nem utolsósorban azt is megtudhattuk, hogy a vajda élet és halál ura, „az olyan nálunk, cigányoknál, mint az indiánoknál a törzsfőnök”. A valóságelemeket tódításokkal és szimpla hazugságokkal vegyítő ro- makavalkád csak arra volt alkalmas, hogy Fábry hathatós közreműködésével ellenszenvessé tegye a romákat. Mondom én. Mert a romáknak, egy részüknek legalábbis, tetszett. Az egyik bulvárlapban Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke azt nyilatkozta, hogy ez „egy nagyon jól összeszedett műsor volt” és „biztosan jót tett a romák elfogadásának”. Nem győzött lelkendezni Raduly József, a 100 tagú cigányzenekar vezetője és Bódi Guszti énekes sem. Ilyenek lennének a cigányok? A Roma Polgárjogi Alapítvány úgy látta a legjobbnak, ha fórumot szervez a kérdés megvitatására. Az alapítvány Nefelejcs utcai székNem szabad egy műsoron számon kérni a romák összes problémáját. házában tartott rendezvényen bemelegítésképpen két nem cigány előadó döngölte agyagba a roma showdert. György Péter esztéta aljas provokációnak, majd rasszistának minősítette a műsort. Szóba hozta az Irigy Hónaljmirigy nagy felháborodást kiváltó cigányparódiáját - a Bazi nagy roma lagzit -, érzékeltetve, hogy a „civilizált rosszindulatban” fogant Fábry-féle show még azt is alulmúlta. Szuhay Péter néprajzkutató más megközelítésből bírálta a paródiánál „rafináltabb és manipulatívabb” Fábry- műsort. Legfőbb kifogása az volt, hogy a roma showder a XDC század szemléletmódjának megfelelően „egzotikus vademberekként” igyekezett bemutatni a cigányokat. Daróczi Ágnes, a más esetekben erősen kritikus roma értelmiségi viszont védelmébe vette a műsort. Ahhoz képest, amit várt, kellemesen csalódott. A Fábry-show erényei közé sorolta, hogy a romákról végre nem a műsorvezető, hanem a szerkesztő-alkotótársként bevont romák beszéltek, ráadásul még cigány nyelven is megszólalhattak. Nem szabad egyetlen műsoron számon kérni a romák valamennyi problémáját - igyekezett csitítani a kedélyeket Daróczi Ágnes. Összességében kedvező benyomásokat szerzett Daróczi János, a közszolgálati televízió roma magazinjának szerkesztője is. Ezzel szemben Horváth Aladár, a házigazda Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője - amennyire meg lehet ítélni, a jelenlévők többségével egyetértésben - lesújtó véleménnyel volt a látottakról. Horváth Aladár a rendezvény elején bejelentette, hogy Fábry éppen következő műsora felvételén dolgozik, csak akkor tud jönni, ha a forgatás időben befejeződik. Többen legyintettek. Aztán, amikor már kezdett unalmassá válni a vita, nyűt az ajtó, és a beáramló hideg esti levegő - valamint egyik munkatársa - kíséretében belépett Fábry Sándor. Az előtérben dohányzók elnyomták a cigit, az iszogatok felkortyintották a maradék sört, a távozni készülők visszatették kabátjukat a fogasra. Újra megtelt a terem. Néhány perc alatt Fábryra zúdult a fórum során elhangzott vádak sűrítménye: aljasság, rasszizmus, becstelenség. Fábry, aki emberi méltóságában érezte bántva magát, gyakori közbeszólásokkal fejezte ki nemtetszését. „Négy-öt ember van Magyar- országon, áld eldönti, ki a rasszista. Az egyik te vagy” - mondta György Péternek, és megemlítette még Vásárhelyi Mária médiaszociológus, valamint Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője nevét. Utalt arra is, hogy politikai motivációkat sejt a bírálatözön mögött. Amikor az egyik nem roma résztvevő szólásra jelentkezett, megkérte a közönséget, hogy a továbbiakban inkább cigányok, mint „szabad demokrata pártkatonák” szóljanak hozzá. Fábry mindent egybevetve jónak és sikeresnek ítélte a roma showdert. Visszautasította a feltételezést, hogy tisztességtelen szándékkal készítette volna a műsort. Azokkal, akik pusztán üzleti megfontolásokat gyanítottak a háttérben, Fábry Sándor ellenérvként közölte: nincs szüksége cigányokra ahhoz, hogy magas nézettséget produkáljon. Romakép a médiában. A szervezők ezt a címet adták a rendezvénynek. A hallgatóság becsületsértésekkel tarkított szópárbajok élményével gazdagodott, de annak eldöntéséhez, milyen is az, amikor a sajtóban hitelesen ábrázolják a cigányságot, nem kerültünk közelebb. Talán nem is nagyon fogunk. Horváth Aladár a pécsi Gandhi Gimnázium néhai igazgatóját, Bogdán Jánost idézte: nincs olyan, hogy cigányság, csak cigányok vannak, akik mindenféle tudományos elvárásnak fittyet hányva élik az életüket. Ki így, ki úgy. Még az is lehet, hogy ilyen egyszerű. A „faj elkorcsosulásának" megelőzése érdekében találták ki az IQ-t, az intelligenciahányados mérését is Háború a gyengék és fogyatékosok ellen MTI-HÁTTÉR „Háború a gyengék ellen. Amerikai kampány az urak fajának létrehozására” címmel könyv jelent Edwin Black tollából, akinek az „IBM és a Holokauszt” című tanulmánya nagy vitát váltott ki. A kötet az amerikai demokrácia egyik legsötétebb és leginkább elhallgatott fejezetére, több mint 60 ezer ember sterilizálására, házasságkötésének megtiltására, táborokba küldésére derít fényt. 1921 nyarán a New York-i bevándorlási hivatalnak sok dolga akadt. Az intézmény eredetileg a szegény emigránsok támogatására jött létre, de mással kezdett foglalkozni. „Er- kölcsüeg, intellektuálisan vagy fizikailag csökkent képességű emberek” után kutatott és hamarosan több ezer esetet vizsgált. A 430. eset a 18 éves zsidó Éva Sztyepanovics: .Férjhez adandó korban van, de szellemileg gyenge, nem megengedhető, hogy gyerekei legyenek.“. A 918. eset az olasz Vittorio Castellino: „Eugenetikái és gazdasági szempontból nem megfelelő.“ E szentenciákat Charles Davenport, a Long Is- landi Cold Spring Harbor Laboratory mellett működő eugenetikái részleg igazgatója mondta ki. A laboratóriumot három nagy amerikai dinasztia finanszírozta: a Carnegie, a Rockefeller és a Harriman. Black sok esetet rekonstruál könyvében. Feketékről, indiánokról, arabokról, olaszokról, mindazokról van szó, akik a világ szegény, déli részéről érkeztek, vagy Amerika volt a hazájuk, de nem feleltek meg az újonnan felállított normáknak. A biológus Davenport szóhasználata szerint az intézkedések célja az USA „faji higiéniájának” helyreállítása volt, az angolszász faj megtisztítása az alacsonyabb rendű etnikumok fertőzésétől. Az eugenetika nevében sok amerikai állam hozott törvényeket a „csökkentettek” kasztrálására, számuk 1930-ra elérte a 27- et. A törvények nem találtak egyetértésre a nép részéről, de a politika és a tudományos világ tekintélyes része támogatta azokat, például az amerikai orvosok szövetsége, Woodrow Wilson elnök, Alexander Bell feltaláló és mások. Az eugenetika doktrínáját az angol Francis Galten dolgozta ki, az amerikai körülményekhez pedig Alfréd Poetz, egy connecticuti német orvos igazította. A vezető osztály félt a faj elkorcsosulásától nem akartak kereszteződést a „szeméttel“, ahogy ők nevezték az említett embercsoportokat. E cél érdekében találták ki még az IQ-t, az intelligenciahányados mérését is. Az IBM és a Holokausztban Black a társaság és a nácizmus közti kapcsolatról ír. Új könyvében ezen túlmegy. Az eugenetika híveit azzal vádolja, hogy mintát szolgáltattak a zsidók megsemmisítéséhez. Bár vitatják azt a megállapítását, hogy az „aljas fajkiválasztást mi találtuk fel”, tény, hogy a tant exportálni akarták. 1929 őszén az eugenetikái szervezetek nemzetközi föderációja Rómában tartott konferenciát, amelynek célja volt ellenintézkedéseket bevezetni a „faj megfertőzésével” szemben. Mussolini, mint más európai kormányfők, beleegyezett abba, hogy a kivándorlókat indulásuk előtt szigorú vizsgálatnak vetik alá. Később az Egyesült Államok bevándorlási keretet állapított meg, amelyekben a déliek számát az északiak javára lecsökkentette. Csak 1952-ben hoztak olyan törvényt, amely lehetővé teszi egy bevándorló számára, hogy amerikai állampolgár legyen tekintet nélkül etnikai hovatartozására. Black a könyvéhez csatolt dokumentumokról készített fotókópiákat. Köztük van egy, A fekete gólya című film, amely olyan „fertőzött” gyerek eutanáziájáról szól, aki halála után a Paradicsomba kerül. Olvasói megismerkedhetnek egy felhívással is, amely taglalja, hogy melyek azok a házasságok, amelyeket nem szabad megkötni. „Mi, amerikaiak, akik ügyelünk csirkéink, sertéseink, teheneink pedigréjére, meddig bízzuk gyermekeink utódait a véleüenre, vagy a vak érzelemre?” - kérdezik benne. Black szerint az is kétségtelen, hogy az eugenetika kiagyalóinak kapcsolatuk volt a nácikkal. 1933-ban, amikor Németországban elrendelték 400 ezer állampolgár - köztük epüepsziás és testi hibás emberek sterilizálását, a Cold Spring Harbor laboratórium vezetői örömünnepet ültek. A hivatalos Amerika 1940-41-ben is tapsolt a hitleri árjá- sításnak - írja. Ez volt az egyik oka annak, hogy a nagyhatalom kezdetben szemet hunyt a zsidók üldözése felett és emlékeztet arra, hogy a nürnbergi perben vezető nácik hozták fel mentőkörülménynek az amerikai eugenetikái alapon hozott ítéleteket.
