Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-12 / 260. szám, szerda
Régió ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 12. Gazdag zsákmány a karácsonyi piacra. A negyven hektáros bőgellői (Dunaszerdahelyi járás) halastóból hálóval mázsaszám fogják ki a pontyot. (TASR-felvétel) Kassán e hét végéig húsz családnak kell elhagynia a Vodárenská utcai nyomortanyát A legszomorúbb barakk A kétéves képzésre november 25-én lehet jelentkezni Lakberendezői tanfolyam V. KRASZNICA MELITTA Pozsonytól tanulna Budapest Pozsony. A budapesti önkormányzat tagjai tegnap a szlovák fővárosban ismerkedtek a városi rendőrség intézményével. Bár Budapesten egyelőre hasonló rendőrség nem létezik, a közeljövőben létre kívánjákJiozni azt, s a pozsonyi példából is sokat lehetne tanulni -jelentette ki Danielisz Béla, a magyar küldöttség vezetője. A vendégeket délután Andrej Ďurkovský főpolgármester is fogadta. (SITA) Drágább épületben a megyei hivatal Nagyszombat. Új épületbe költözik Nagyszombat megye önkormányzata, amelynek használatáért az eddiginél lényegesen nagyobb bérleti díjat kell fizetni. Míg eddig egy állami tulajdonú épületben bérelték az irodákat, a jövőben egy magánkézben lévő épületbe költöznek. Peter Tomeček megyei elnök szerint sokkal több lesz a hely. A hivatal munkatársai ezzel nem értenek egyet, hiszen a korábbi 900 négyzetméter bérelt terület csak 1000 négyzetméterre nő, de az eddigi 250 ezer korona helyett évente majdnem hárommilliót kell majd fizetniük. (TASR) Bírócsere egy gyilkossági perben Besztercebánya. A Besztercebányai Kerületi Bíróságon új bíró vezeti azt a tárgyalást, amelyen Marián Karcéi meggyilkolásával foglalkoznak. Az illető Mikuláš Černák egyik perében tanú és sértett volt, de 2000-ben brutális módon meggyilkolták. Az ügyet egyszer már tárgyalta a bíróság, de Daniel Lipšic igazságügyi miniszter felfüggesztette hivatalából az akkori bírót, akitől az ügyet a többi Černák- perben híressé vált Ľubomír Sámuel vette át. (TASR) A „diákbarát" bankautomata Pozsony. Az átlagosnál sokkal több mosolygós diákarcot lehetett tegnap látni az egyik malomvölgyi kollégium bankautomatája körül, ugyanis a gép százkoronások helyett ötszázasokat adott ki. A tulajdonos Istrobanka vezetése szerint elcserélték a két bankjegyfajta fiókjait, ezért jártak néhányan jól. Arról, hogy a bank mennyit vesztett az ügyleten, s megpróbálják-e valamilyen módon visszaszerezni a pénzt, egyelőre nem nyilatkoznak, az automatát pedig már megjavították. (TASR) Hat év a baltás támadónak Pozsony. Az ügyészség által javasolt tíz esztendő helyett hat év szabadság- vesztésre ítélték tegnap azt a rokkantnyugdíjas férfit, aki idén márciusban baltával akarta agyonverni a főbérlőjét. Az albérlőnek kölcsönös megállapodás alapján el kellett volna hagynia a lakást, ám a költöztetéskor hirtelen az ingatlan tulajdonosára támadt. Az súlyos sérüléseket szenvedett, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. (TASR) StrédI Terézia előadása Érsekújvár. A Czuczor Gergely Alapiskolában ma 13 órakor Strédl Terézia pszichológus a diákokkal találkozik, majd 16 órától a szülőknek tart előadást a serdülőkori problémákról, (száz) Kassa. E hét végéig húsz családnak kell elhagynia a Vodárenská utcai roma nyomortanyát. A város vezetése úgy határozott, ideiglenes megoldásként Unimo-barak- kokba költöztetik az illegális lakásfoglalókat, méghozzá a Luník IX lakótelepre. JUHÁSZ KATALIN A főpolgármesteri hivatal szóvivője szerint a döntésnek nem faji okai vannak, egyszerűen arról van szó, hogy a 95 százalékban romák által lakott városrész területén volt megfelelő hely az ideiglenes lakóházak felállítására. Május elején néhány család már az említett lakótelepre költözött; őket bérlakásokban helyezték el, mivel állandó lakhellyel rendelkeztek a Vodárenská utcában. Helyükre csakhamar új lakásLECZO ZOLTÁN Királyhelmec. Harmadszor kénytelen kiírni pályázatot a szabadidőközpont igazgatói posztjának a betöltésére a helyi önkormányzat, mert a legutóbbi ülésén nem sikerült olyan jelöltet megválasztaniuk, aki minden érintett fél számára elfogadható lenne. Az első pályázatot még júliusban hirdették meg, de az akkori két jelentkező egyike sem felelt meg a kiírásban szereplő feltételeknek. Az októberben másodszor is kiírt pályázatra négyen jelentkeztek, s a királyhelmeci városi iskolatanács közülük választotta ki a számára elfogadható személyt, majd javasSZÁZ ILDIKÓ Udvard. A cukrászműhelybe, a szakácsok konyhájába, az elektro- műszérészek laboratóriumába egyaránt betekintettek az Udvard i Összevont Középiskola tegnapi nyílt napjának látogatói. Szalai Tibor igazgatóhelyettestől megtudtuk, részben a helyi szövetkezet autóbuszával biztosították, hogy három járásból csaknem négyszázan kereshessék fel intézményüket. Az érsekújvári alapiskolásokon kívül Nagykérről, Szímőről, Párkányból és Csúzról jöttek diákok pedagógusaik kíséretében. Jöttek csoportok a komáromi járásbeli Perfoglalók érkeztek, és a város tulajdonában lévő régi bérház állapota tovább romlott. Szakértők szerint az objektum menthetetlen, az ösz- szedőlés szélén áll, ezért sürgősen le kell bontani. A lakáshivatal év végéig újabb barakkot épít azok részére, akik a Luník IX. lakótelep bérházainak pincéiben vertek tanyát, így összesen harminc lakás áll majd a romák rendelkezésére, ám legfeljebb öt hónapos időtartamra. Ez alatt az idő alatt mindenki köteles állandó lakhelyet találni magának. „A barakkokban egy gondnoknak kinevezett lakó felel a rendért és a tisztaságért, vele a városi lakáshivatal szabályos munkavállalási szerződést kötött. Aki nem tartja be az előírásokat, nem fizet az energiaszolgáltatásért, azonnali hatállyal az utcára kerül” - tudtuk meg Zuzana Bobríková szóvivőtől. A hivatalnak nem kis energiájába kerül latot tett kinevezésére. A helyi képviselő-testület ülésén azonban ez a jelölt nem kapta meg a kinevezéséhez szükséges kellő számú szavazatot. A közeljövőben így, a hatályos törvények értelmében a tisztség betöltésére újabb pályázatot kell meghirdetnie az intézmény fenntartójának. Balog József, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, hogy a szabadidőközponttal kapcsolatos egyéb problémák is megoldásra várnak. Az az épület, ahol a központ működött, egyházi tulajdonban volt, így innen az intézménynek a helyi magyar alapiskola régi épületébe kellett költöznie. Ez az épület azonbetéről és Ógyalláról, és találkoztunk zselízi és oroszkai tanulókkal is. A távolabbról érkezők a kollégiumi elhelyezés iránt érdeklődtek, amire az iskola szomszédságában van lehetőség. A nyílt napon nagyszülőkkel is találkoztunk, akik unokájukkal együtt néztek körül a választott iskolában. „Az anyanyelvükön továbbtanulók számára olyan kétéves mezőgazdász szakot is ajánlunk, melyre azok is jelentkezhetnek, akik a hetedik és nyolcadik osztályokat nem látogatták. Az említett szak elvégzése után máris a harmadik osztályban folytatják a mezőgazdasággal kapcsolatos tudmeggyőzni az energiaszolgáltatót, hogy a barakkokat egyáltalán rákössék a fővezetékre. Ha a bérlők nem fizetnek rendszeresen, a vállalat azonnal megszünteti a szolgáltatást. A barakklakóktól jelképes bérleti díjat is kémek majd, ám egyelőre nem tudni, mennyit. A kezdeményezés a lakáshivatal számára mindenképp veszteséges, a romák el- költöztetését azonban nem lehetett tovább halogatni, mivel a városközponthoz közeli Vodárenská utcában hatalmas szemétkupacok csúfították a környezetet, nyaranta járvány fenyegetett, a nem roma lakók pedig tiltakozó levelekkel bombázták a főpolgármesteri hivatalt. Mivel senki sem fizetett a fűtésért és a villanyért, mindkét szolgáltatást nélkülözniük kellett, viszont esténként sokan tüzet raktak a nappaliban, ezért a tűzoltók mindennapos vendégek voltak az utcában. ban rossz állapotban van, vagyis nem alkalmas arra, hogy termeiben kulturált körülmények között gyermekekkel foglalkozhassanak. Ezért ideiglenesen a szabadidő- központ foglalkozásainak egy részét a magyar alapiskolában, másik részét a szlovák alapiskola helyiségeiben tartják. Az önkormányzat szeretné a régi napközi otthon épületében elhelyezni a szabadidő- központot, ám ennek a felújítása közel hétszázezer koronát igényelne. Az önkormányzat saját költség- vetéséből ezt nem tudja megoldani, ezért állami támogatást kér, illetve pályázati forrásokat is igénybe szeretne venni a kialakult helyzet rendezésére. nivalók elsajátítását. A kétéves, ugyancsak magyar, autószerelői szak mellett három év leforgása alatt mezőgazdászokat, autószerelőket, szakács-pincéreket és cukrászokat képezünk anyanyelvükön” - tájékoztatott Kóta Róbert, az iskola igazgatója. Négyéves szakon elektroműszerészeket, mezőgazdász- vállalkozókat oktatnak magyarul, és vállalkozói szak is van. Érettségi után a környezetismeret szakon szlovákul és magyarul is, a közigazgatási szakon pedig államnyelven tanulhatnak az érdeklődők. Magyarból, szlovákból és matematikából csak túljelentkezés esetén kell felvételizniük az érdeklődőknek. Komárom. Februártól magyar nyelvű lakberendezői tanfolyam indul Komáromban, hazai akkreditálását azonban nem sikerült elérni. A tanfolyam szervezője a győri székhelyű Cosmoplus Iroda, amely már idén szeptemberben tervezte elindítani a kétéves tanfolyamot, ezért júniusban felvételt is hirdetett. A késedelem okairól Rázsó Ferenc- né, az iroda vezetője elmondta: szerették volna Szlovákiában is akkreditáltatni a képzést, ami szeptemberig nem sikerült. Időközben, hosz- szas utánajárást követően megtudták, hogy Szlovákiában hiányzik az önálló felnőttképzés törvényi háttere, így akkreditálni sem tudják a tanfolyamot. A képzést azonban - ha kissé megkésve is - mindenképpen be szeretnék indítani, és hallgatóik a magyar oktatási minisztérium oklevelét kapják majd. .Jövőre mindkét ország tagja lesz az Európai Uniónak, és bízom benne, hogy az oklevelünket az itteni hatóságok is elfogadják majd - mondta Rázsó Ferencné. - Azok számára pedig, akik önálló vállalkozóként folytatják majd ezt a tevékenységet, úgysem a papír lesz a fontos, hanem az itt szerzett tudás.” Az irodavezető tájékoztatása szerint Magyarországon már 10 éve foglalkoznak ilyen irányú képzéssel, végRárósmulyad. Az Ipoly menti község önkormányzata pályázati úton 150 ezer koronát nyert műemléktemploma nyolc kerub szobrának renoválására. A tetőszerkezetből kilépő, vasbetonból készült elemen álló szobrok alkotója Sidló Ferenc, a szecesszió szobrászatának kiváló képviselője. Rárósmulyad temploma a Kőrffy család megrendelésére, Medgyaszay István tervei alapján 1910-ben készült el, és azért építészeti és műemlékvédelmi különlegesség, mert ennél építkezésénél használták először a korabeli Magyarországon a monolitikus beton Vágsellye. Szombaton 8 órakor nyílik a vágvecsei TESCO Hypermarket. A maga háromezer négyzetméteres területével a legkisebb középeurópai hipermarket, ugyanakkor a legnagyobb áruház Vágsellyén a legszélesebb árukínálattal és a leghosz- szabb nyitvatartási idővel. Naponta - a hétvégén is - 6-tól 22 óráig tart nyitva. A legek sorában a vágsellyei Hipermarket igazgatója, Marek Petrám a legfiatalabb a hasonló üzletházak igazgatói közül. Az új üzlet- központban több mint húszezer fajta áru várja a vásárlókat, akiket 14 pénztárnál fogadnak. Ezek között JUHÁSZ KATALIN Kassa. Önkormányzati képviselőket, vállalkozókat, mezőgazdászokat, az oktatásügyben és a kultúra területén dolgozókat várnak arra a kassai konferenciasorozatra, amelynek első részét holnap 9 órától rendezik meg a kassai TeleDom művelődési központban. Az előadók között megtaláljuk az építésügyi és vidékfejlesztési minisztérium szakembereit, valamint uniós alapokkal foglalkozó független tanácsadókat is. Szó esik az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájáról, az alapok nyújtotta támogatás kihasználásának lehetőségeiről, az infrastrukturális háttér megteremtésének módjairól, valamint a Brüsszel által egyre inkább előnyben részesített, zőseik pedig rendkívül keresettek és anyagilag is elismerik munkájukat. Általában bútorházakban, fürdőszoba- és konyhastúdiókban helyezkednek el, de az építőipar számos területén tudják kamatoztatni tudásukat; sok esetben rájuk bízzák irodaházak, szállodák, éttermek belső terének kivitelezését is. Az önköltséges tanfolyamra bármilyen irányzatú középiskolai érettségivel rendelkező, jó rajzkészséggel megáldott személyek jelentkezését várják. A résztvevők félévenként vizsgát tesznek, csak azt követően folytathatják a képzést. Az első hónapokban alapozó tantárgyakat hallgatnak, ábrázoló geometriát, színtant, grafikát, művészettörténetet, az oktatók magyarországi és szlovákiai középiskolai és egyetemi tanárok. A beiratkozás - felvételi vizsgát ugyanis nem kell tenni - november 25-én 14 órától lesz Komáromban, a Selye János Gimnáziumban. Az érdeklődőknek az érettségi bizonyítványukat kell bemutatniuk. A képzés heti egy vagy két alkalommal Komáromban folyik majd, mégpedig a késő délutáni órákban, így munka mellett is végezhető. Rázsó Ferencné arra kéri azokat az érdeklődőket, akik júniusban részt vettek a felvételin, hogy újra jelenjenek meg a beiratkozáson, korábbi jelentkezésüket ugyanis nem tudják figyelembe venni. és a szerelt vasbetonelemek kombinációját. A magyar építészeti szakma véleménye szerint ennek az eljárásnak az alkalmazása mintegy 15- 20 évvel megelőzte kora francia és olasz építőtechnikai megoldásait. A helyiek büszkék is a templomra. Jekkel László polgármester és Párák József római katolikus lelkipásztor a felújítási munkálatok folytatására is szeretne pénzt előteremteni. „A 150 ezer korona azonban nem elég a teljes renováláshoz. Az idő kikezdi a vasbetont is. Most további forrásokat keresünk, hogy jövőre folytathassuk a templom toronyrészének renoválását” - nyilatkozta Rárósmulyad polgármestere. lesz úgynevezett gyorspénztár is, ahol azok fizethetnek, akik tíznél kevesebb fajta árut vesznek. Külön pénztár szolgál a gyerekkel vásárlóknak, egy pedig a várandós anyáknak. Az üzlet előtti 230 férőhelyes parkolóban külön kijelölt helyek állnak a gyerekkel érkező családok rendelkezésére. Ezenkívül az üzlet előterében 2 bankautomata, kávéautomata, kávédaráló és nyilvános WC is van. Szombattól egyhetes vásárlói verseny is indul: a bizonyos összeg felett vásárlók között 20 díjat sorsolnak majd ki, az első díj egy tízezer korona értékű tárgyi ajándék, a huszadik egy 200 koronás vásárlási utalvány lesz. úgynevezett 6. számú keretprogramról is, amely a tudásalapú társadalom megteremtésére helyezi a hangsúlyt. A konferenciát szervező Novitech részvénytársaság minden hozzáférhető jogi személy címére meghívót küldött, eddig hozzávetőleg negyvenen jelezték részvételüket. Az érdeklődőknek a vita során konkrét ügyekben is lehetőségük nyílik tanácsot kérni a jelen lévő szakemberektől, és azokat is váiják, akik egyelőre nem tudják pontosan, milyen téren szeretnének pályázni. November folyamán még egy hasonló jellegű szemináriumot rendeznek Kassán, brüsszeli előadókkal. További információkat a 055/ 727 42 52 telefonszámon, "vagy a www.euprojekt.sk internetes portálon kaphatnak az érdeklődők. Királyhelmec önkormányzatának nincs pénze a kiszemelt épület felújítására Egy szabadidőközpont kálváriája Diákcsalogató nyílt napot tartottak tegnap az Udvardi Összevont Szakközépiskolában Négyszázan három járasból Rárósmulyad pénzt keres temploma renoválásához Megúj ultalc a lcerubok SZÁSZI ZOLTÁN A vágsellyei lesz a legkisebb közép-európai hipermarket Szombaton nyílik a Tesco GAÁL LÁSZLÓ Ma Kassán a pályázati lehetőségekről és tudnivalókról Információk az EU-ról