Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)
2003-11-10 / 258. szám, hétfő
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. NOVEMBER 10. KOMMENTÁR Gengszterváltás SZILVÁSSY JÓZSEF Elszomorodik, elég gyakran pedig megdöbben manapság az ember, ha nyugdíjassal vagy más szegény emberrel beszélget. Eddig is szinte naponta filléres gondokkal szembesültek, de amit most zúdítanak rájuk, az egyszerűen embertelen. Szombaton egy bodrogközi idős pedagógus hölgy rebegte el, hogy évek óta egyre nehezebben kapargatja össze az életét fenntartó gyógyszerek árát, de az elmúlt héten hiába gyűjtötte össze a pénzt, ő Királyhelme- cen, a fia pedig Tőketerebesen nem kapta meg a felírt tablettákat. Minek ide nyugdíjreform, amikor ez a kormány szinte már a szó szoros értelemében halálba kergeti az időseket és a súlyos betegeket, akiktől az ellehetetlenülő és a számukra hovatovább megfizethetetlen egészségügyi szolgáltatások következtében elveszi az emberséges élet lehetőségét - szakadt ki belőle a panasz. Keserűen tette hozzá, hogy ami itt történt, az nem rendszerváltozás volt, hanem gengszterváltás. Gátlástalan alakok lopkodtak össze milliárdokat - miként legújabban az Általános Hitelbank több volt, illetve egy mai igazgatótanácsi tagjáról derült ki ez akik a markukba röhögtek, most meg ügyvédjeik révén jogi kibúvókat keresnek, és szinte biztosra veszem, hogy találnak. Mindeközben ezt a bankot és más pénzintézményt is a mi adóinkból hizlalták fel, hogy az állam jókora ráfizetéssel túladhasson rajtuk. Akadtak nagy számban politikusok, akik szemet hunytak a harácsolás fölött, nyilván azért is, mert személyes hasznot húzhattak mindebből - lásd Mečiar trencsénteplici luxusvilláját és néhai holdudvarának mesés vagyonát -, s jó ideig a pártkasszát is gyarapíthatták. Az idős pedagógus szerint az öt évvel ezelőtti kormányváltás sem hozott fordulatot, hiszen Ivan Mikloš minden állítólagos reformja eddig arra épült, hogy miként lehet még több pénzt kifacsarni az átlagpolgártól. Rudolf Zajac nagy csinnadrattával beharangozott egészségügyi változtatásaiból pedig annyi valósult meg, hogy hovatovább mindenért fizetni kell, s januártól - ha a parlamenti képviselők ezúttal is beadják a derekukat - még a mostaninál is többet. Tiltakoznak a fogorvosok, súlyos egészségkárosodásokat vetítenek előre, lassan elfogynak a gyógyszerek a patikákból, járási és más kórházakat építenek le, szinte már minden érdekelt hábo- rog, csak a tárcavezető látja rózsásnak a jelent meg a jövőt, s egyre csak azon töri a fejét, hogy még mi mindent fizettessen meg a teljesen megkopasztott kispénzű polgárral. Akikből ugyebár több millió él ebben az országban. Akiknek ugyanolyan lesújtó a véleményük erről a kabinetről és az előző kormányokról, mint király- helmeci sorstársuknak. Ebben a súlyos helyzetben egyáltalán nem demagógia, ha a politikusainknak szegezzük a kérdést: a keresztény értékrendet, vagyis a szociális segítőkészséget, az együttérzést, a felebaráti szeretet zászlójára tűző három kormánypárt miként engedheti dáridózni az emberek végső tűrőképességét próbára tevő egészségügyi tárcavezetőt? Miért nem veszik már észre a kormányban, hogy érzéketlen politikájukkal egyre több csalódott és nekikeseredett polgárt - százezreket - taszítanak a teljes kiábrándultságba vagy a szakszervezeti és a Fico-féle álpróféták karmaiba. Bizony, nincs már messze az a pillanat, amikor ismét tömegek zúdulnak ki az uteákra, hogy elkergessék azokat, akik jogrendet, jólétet hirdettek. S lám, tizennégy év múltán jól csak ők élnek ebben a politikai dilettantizmustól és morális fertőtől fuldokló országban. Szépbe szőtt eszméink megóvása érdekében ébresztőt és riadót kell fújni ennek az öntelt, pöffesz- kedő kormánynak, hogy ne csak az ország nemzetközi imázsával, hanem végre a polgárok valódi gondjaival is törődjék. Talán, talán még nem késő eszmélni, észhez térni. Nincs Zsiga, ki lázítana TÓTH MIHÁLY Valaki kesztyűt dobott törvényhozóink lába elé: próbálná ki, hogyan lehet létezni létminimum körüli összegből. A kihívást egy képviselő asszony elfogadta, és bejelentette: havi kiadását novemberben 4500 koronára korlátozza. Taglalhatnám, mennyire nem életszagú egy ilyen kísérlet. Nem teszem. Pedig nyilvánvaló, hogy a hölgy élete egyhónapi műnyomor- gás után visszatér eredeti kerékvágásába. A rendszerváltás Í4. évfordulójára olyan helyzet alakult ki, hogy már annak örülnünk kell, ha az elit körében akad egy fehér holló, aki úgy tesz, mintha valamikor, nagyon régen hallott volna harangozni valamit a szolidaritásról. A képviselő asszony ígéri, hogy majd hasznosítja élete takaréklángra állításának tapasztalatait. ígérni ígérheti, lehet, komolyan is gondolja, csak éppen nem fogja tudni megvalósítani. Nem, ha a Dzurinda-kormány a rendszerváltás kárvallottjaihoz és haszonélvezőihez fűződő szigorában továbbra se alkalmaz egyenlő mércét. A bírósági ítélethozatallal befejezett privatizációs perek, adócsalási esetek, banki visszaélések kis száma mutatja, hogy államunk mennyire elnéző azokkal szemben, akikre úgy maradt rá jelentős vagyon, mint szamárra a fül. Másrészt a munkavállalói jogok és a szociális juttatások lefaragása, a szegények iránti utálat mesterséges gerjesztése mutatja a vesztesekkel szemben megnyilvánuló szigor fokozódását. Jelenet a közelmúltból: a legmegbízhatóbb bankok egyikének minősített pénzintézetben az ügyfél 3000 koronát akart számláján elhelyezni. Másnapra kellett halasztania, mert személyi igazolványát otthon felejtette. Miközben ez szemem láttára megesett, éppen azt olvashattam az egyik napilapban, hogy ugyanebből a bankból, ma is hivatalban levők asszisztenciájával több mint kétmilliárdot loptak el. A tettesnél bizonyára ott volt a személyi igazolványa... Tehát az állam korántsem szimmetrikusan viszonyul az alsó néposztályhoz és a rendszerváltás nyerteseihez. Kinek kellene az aszimmetria létére és veszélyére figyelmeztetni? Magyarország történelmének egy epizódja jut az eszembe. Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején, 1936-ban történt, hogy a szegénység miatti társadalmi földrengéstől tartó polgári írók egy csoportja találkozót szervezett a kormányfővel. Az írástudók vagy nem mertek, vagy nem akartak rámutatni a lényegre. Senki se pendítette meg, hogy a hárommillió koldus az arisztokraták és az egyház tulajdonolta nagybirtokok következménye. Végül aztán Móricz Zsig- mond is szót kért, és felolvasta egy alföldi szegényparasztcsalád heti étrendjét. Megfagyott a légkör, és Gömbös ezt mondotta Móricz- nak: Zsiga, te már megint lázítasz. Az még csak valahogy érthető, hogy a politikai osztályban nálunk ma nincs, aki a kormányban „felolvasná a nyomorgók heti étrendjét”. Az viszont fáj, hogy „Zsiga” sincs, aki figyelmeztetne.- Szivi, te olyan befolyásos ember vagy. Karácsonyra nem tudnál megajándékozni azzal, hogy megválasztatod magad a parlament egyik alelnökének? (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ MOSCOW NEWS Az orosz kapitalizmus olyan fázisá-1 ba léphet, amelyben a tőkéseknek' azzal kell számolniuk, hogy az ál-j Iámtól függenek - nyilatkozott a/ Jukosz-ügy fejleményeit borúlátói an értékelő Soros György magyar származású amerikai üzletember' a hetilap legújabb számában. Mih ail Hodorkovszkij, az olajcég volt elnöke állt az élére annak a mozgalomnak, amely a „banditakapita^z- mus” helyett egy civilizáltabb, törvénytisztelőbb kapitalizmus megteremtésére törekedett. Ez a fejlődési modell azonban az üzletember letartóztatásával megszakadt - vélekedett a pénzember. Soros szerint kétség sem fér ahhoz, hogy a Hodorkovszkijjal szembeni vádak politikai indíttatásúak. A multimilliárdos Hodorkovszkij lefogása nagyon tetszhet az oligarchákkal szemben érthető módon ellenséges érzületű közvéleménynek, de a volt Jukosz-elnök a legfelvilágosultabb orosz oligarcha - mondta. Oroszország szuverén besorolásának csökkentését helyezte kilátásba a Standard and Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet a Jukosz-ügy miatt. Döntő mértékben befolyásolta az EU biztonságpolitikáját az iraki háború és a körülötte kialakult diplomáciai válság ESDP: a három nagy és a többiek A közös európai biztonság- és védelempolitika (ESDP) számára a jelenlegi évben máig történt események legalább olyan fontosak voltak, mint 1999, amelyet általában mérföldkőként szoktak emlegetni az európai biztonságpolitika fejlődésében. ONDREJCSÁK RÓBERT Nagyon fontos volt annak a megállapodásnak a megkötése a NATO és az Európai Unió között, amely lehetővé tette, hogy az EU saját válságkezelő hadműveletei során igénybe vehesse az Észak-atlanti Szövetség tervezési kapacitásait, parancsnoki struktúráit s még több olyan NATO-képességet és -kapacitást, amellyel az európai országok nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben rendelkeznek (az ún. Berlin plus). Döntő mértékben befolyásolta az EU biztonság- politikájának fejlődését az iraki háború és a körülötte kialakult transzatlanti és európai diplomáciai válság, amely egyrészt rámutatott a folyamat alapvető gyengeségére, viszont ezzel egyidejűleg katalizátorként hatott az újabb tervek, elképzelések kidolgozására. Az ESDP körüli szakmai és politikai párbeszéd egyik elindítója az áprilisi francia-német-belga-lu- xemburgi csúcstalálkozó volt. Ennek legfontosabb ajánlásai - az európai védelmi unió létrehozása, a kollektív védelem elvének belefoglalása az EU alkotmányába és egy autonóm európai katonai tervezési központ létrehozása az EU hadműveletei számára, amelyek során nem fogják felhasználni a NATO kapacitásait és eszközeit - jelentős diplomáciai vihart kavart az Atlanti-óceánon innen és túl. Noha a négyes csúcs ajánlásaival az EU tagállamainak csak a kisebbik része értett egyet, nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hiszen a három legnagyobb tagország közül Franciaország és Németország a kezdeményezők között volt. Ennek következtében a szervezeten belül olyan vita (vagy párbeszéd, ez nézőpont és interpretáció kérdése) alakult ki, amely gyakorlatilag jelenleg kulminál, és amelynek eredménye döntő mértékben meg fogja határozni az Európai Unió jellegét (például olyan alapvető kérdésekben billenhet el a mérleg nyelve, mint hogy az EU és biztonságpolitikája a NATO alternatívájaként vagy annak kiegészítéseként fejlődik tovább, az EU és az USA a jövőben stratégiai partnerek vagy stratégiai konkurensek lesznek, az EU az USA partnere vagy ellensúlya akar-e lenni). Fontos momentum volt az EU olasz elnöksége által az ESDP fejlődésének megtárgyalására összehívott római csúcs, amelyen a tagállamok képviselői mellett a 10 belépő ország vezetői is részt vettek. A tanácskozás fő témája az a brit javaslat volt, amely - nem meglepő módon, ismerve a londoni álláspontot - kritizálta az áprilisi kezdeményezést. Alternatív megoldásként egy katonai tervezési sejt létrehozását javasolta az EU hadműveletei számára, amelynek székhelye a NATO szövetségesek haderejének európai főparancsnokságán (SHAPE) lenne. Gyakorlatilag tehát két javaslat állt egymással szemben: a francia-német, amely szerint a strukturált együttműködés elve alapján néhány kiemelt tagállam létrehozná az autonóm katonai tervezési központot az EU hadműveletei számára, és az említett brit modell, amely sokkal közelebbi kapcsolatot feltételezett az EU és a NATO között, s garantálná, hogy a NATO marad a legfontosabb biztonság- politikai és védelmi szervezet Európában. Az uniós tagállamok többsége a brit tervezetet támogatta, a felesleges duplicitások elkerülésének szükségességére mutatott rá, és kritizálta a franciákat, hogy az EU-n belül egy exkluzív klub létrehozására törekszenek. Patthelyzet alakult ki, mivel egyik fél sem engedett: mindketten elég erősnek érezték pozíciójukat - a franciák és a németek elsősorban saját befolyásukban és súlyukban bíztak, míg a britek bírták a tagállamok többségének, továbbá Washington támogatását. Előrelépés a szeptember 20-i berlini brit-fran- cia-német hármas csúcson született. London módosította addigi álláspontját, és beleegyezett a közös „európai” tervezési kapacitások és parancsnoki struktúrák létrehozásába, amelyek elméletileg lehetővé tennék az EU számára, hogy válság- kezelő hadműveleteket hajtson végre a NATO segítsége nélkül. Ez nagyon fontos lépés volt, hiszen brit részvétel nélkül gyakorlatilag nincs értelme semmilyen európai kezdeményezésnek a biztonság- és védelempolitika terén, figyelembe véve Nagy-Britannia katonai kapacitásaAz uniós tagállamok többsége a brit tervezetet támogatta. it és képességeit (ezt még a franciák is elismerték). A három ország megegyezett, hogy az említett cél érdekében együtt fognak működni a többi 22 tagországgal (beleértve a májusban csatlakozókat), azonban szükség esetén csak néhány kiválasztott országgal. A brit engedményért „cserébe” viszont Franciaország és Németország már egyszer deklarálta, hogy az ESDP megerősítése és az autonóm katonai központ létrehozása nem gyengíti meg a NATO jelenlegi kulcspozícióját. Október elején a tagállamok Rómában tető alá hoztak egy végeleges kompromisszumot, amely az „EU stratégiai parancsnokságának” létrehozását célozza. Ez az EU katonai bizottságának részeként alakulna meg, és nem csak a hadműveleti tervezés, hanem az egyes nemzeti parancsnoki struktúrák közötti koordináció is a feladata lenne. Az egyes hadműveleti parancsnokságok ad hoc alapon jönnének létre, mindig az adott hadművelet igényeinek megfelelően és a már létező „nemzeti” struktúrákon belül. Jelenleg 5 olyan „nemzeti” (értsd: tagállami) parancsnokság van, amely szükség esetén úgy is működhetne, mint hadműveleti parancsnokság az EU- műveletek végrehajtására. Ez az öt állam Franciaország, Nagy-Britan- nia, Németország, Olaszország és Görögország. A brit álláspont módosulása következtében tehát valamelyest enyhült az Irak miatt az ESDP-vel kapcsolatos válság. Az egész folyamatból leszűrhető még egy nagyon fontos tanulság: az európai biztonság- és védelempolitika fejlődése és alakulása lapvetően a három legfontosabb tagország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország egyetértésén áll vagy bukik (ezen belül is elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia megállapodásán, hiszen ha Európa két legerősebb katonai hatalma - amelynek nincs konkurenciája - megegyezik, akkor lendülnek mozgásba az események). Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy a brit álláspont módosulása semmi esetre sem jelenti London stratégiai prioritásainak megváltozását, ezért csak taktikai meghátrálásnak tekinthető. A britek el akarták kerülni, hogy kiszoruljanak a döntéshozatali pozícióból az európai biztonság kérdésében, ezért előremenekültek. Az ESDP tehát azokon a területeken fog fejlődni, amelyben London, Párizs és Berlin megegyezik, a többi tagállam pedig csatlakozhat a „három nagy” kezdeményezéseihez, azonban alapvetően nem befolyásolhatja az eseményeket. LEVELBONTAS Kikényszerített közmondások Érdeklődéssel olvastam az Új Szó 2003. november 5-i számában Lévai Józsefné levelét. Azzal a mondással végződik, hogy „kutyaugatás nem hallatszik az égbe”. írása az első betűtől az utolsóig igaz. Sajnos, nálunk az a közmondás is igaz, hogy „a kutya ugat, a karaván halad”. A karavánról - ugyebár - a vezető, a haladásról pedig a hajcsárok gondoskodnak. A terheket cipelő „tevék” örüljenek, ha szúrós sivatagi tövist legelhetnek. Nem így képzeltük el a rendszer- váltást, de hát a politikában „kéz kezet mos”, és a politikusoknak is ,jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok”. Nem jobbak ők sem a „Deákné vásznánál”, és amint tudjuk, „holló hollónak nem vájja ki a szemét”. A választásokon bíztunk abban, hogy majd az új vezetés kihúzza az ország szekerét a kátyúból, de - sajnos - beigazolódott a közmondás, hogy „aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”. Nem tudatosítják, hogy „aki szelet vet, vihart arat”. A nagy osztogatásnál ők sem „nézték az ajándék lónak a fogát”. Az ország javait, kincseit „ma nekem, holnap nekeď’-alapon szétosztották, nekünk, kisembereknek meg azt tanácsolták, hogy „addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér”. De nekünk lassan se ágyunk, se takarónk nem lesz, hiszen a „szegény embert még az ág is húzza”. Érdeklődve olvastam azt is, hogy Anna Záhorská, a parlament egészségügyi bizottságának az elnöke eltökélte, hogy egy hónapig 4500 koronából fog élni. Nagyon szép elhatározás, csak - sajnos - „egy fecske nem csinál nyarat”. Jó lenne, ha a további 149 képviselő, a miniszterek, , az államfő, a milliomosok, az újgazdagok is megpróbálnának megélni a munkanélkülieknek, a kiskeresetűeknek, a kisnyugdíjasoknak juttatott alamizsnából. Nem kívánom, hogy a képviselő asszony a 4500 koronából még heti orvoslátogatásra, netán néhányhetes kórházi kezelésre is szoruljon. Lehet, hogy e pár sor megírása előtt elgondolkodhattam volna azon, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”, de elvégre is, „akinek nem inge, ne vegye magára”. Id. Klebecska István Farnad
