Új Szó, 2003. november (56. évfolyam, 252-274. szám)

2003-11-08 / 257. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az életekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüző pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra derítL ” (Arany János) 2003. november 8., szombat 7. évfolyam, 43. szám A szakemberek szerint ősszel növekszik a lelki betegségekben szenvedők száma, s növekszik a családtagok felelőssége is, hiszen a depressziósnak égető szüksége van a támogatásra A beteg cselekvésképtelen ban élő szülő állandóan kedvet­len, fáradt, ingerlékeny, tehát minden jel adott, ami depresszi­óra utal. Ő mit tehet ilyenkor? A depressziós embernek égetően nagy szüksége van a környezet se­gítségére. Kiszámíthatatlan visel­kedése ellenére igényli a körülötte élők támogatását. Az ilyen esetek­ben mindenekelőtt az a legfonto­sabb, hogy a családtag egyszerűen csak mellette legyen. Nem feltétle­nül szükséges a beszélgetés, a ta­nácsok osztogatása. A reményte­lenség idején a jelenlét néma bizo­nyítékul szolgál a szeretetről, és el­lensúlyozza a beteg elvetettség- érzetét. Lényeges, hogy ne segítse őt az önsajnálatában, önigazolásá­ban, de ne is ítélje el emiatt. Az, aki depresszióban szenved, mindenek­előtt megértésre és empátiára vá­gyik. Próbálja úgy irányítani a be­szélgetést, hogy a beteg ne csak önmagára gondoljon. A depresszi­ós személy azzal jellemezhető a leginkább, hogy állandóan önma­ga körül forognak gondolatai. A lelki terápia szempontjából a test­mozgásnak rendkívül fontos szere­pe van. A rendszeres sportolás jó­(Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) tékony hatással van a szervezetre, serkenti a vérkeringést, élénkíti a mirigyeket, „megtisztítja” az egész szervezetet. A családtag segítséget nyújthat a betegnek a fokozatos fele­lősségvállalásban. Lényeges azon­ban, hogy a segítő személy ne le­gyen nagyon vidám, túlzottan opti­mista, mert a depresszióban szen­vedők az így viselkedő embert irri- tálónak találják. Melyik családtípusra, a többge­nerációs, a teljes vagy a csonka modellre jellemző leginkább a depresszió? Bizonyos családokban a depresszió generációkon át végigkövethető. Ennek két oka ismert: az öröklött hajlam és az otthoni példa, a min­ta. A gyermek természetét nem változtathatjuk meg, de irányíthat­juk a nevelését. Előfordulhat, hogy bizonyos családokban a depresszió azért vonul végig, mert a gyerme­kek szüleik rossz példáját követik: ugyanolyan gondolkodási sémá­val, szókinccsel, problémamegol­dással rendelkeznek, mint szüleik. Látják a negativizmusukat, Önsaj­nálatukat, s ők is ezt követik. Depresszió a családban ben el tudják hárítani a depresszi­ót. Ezzel szemben a nők, főleg aki­ket gyermekkoruktól kezdve pasz- szívabb viselkedésre neveltek, ne­hezen tudják megakadályozni a negatív érzések.elhatalmasodását. A depresszióra való hajlam néha már a nagyon korai években jelent­kezik, ám sok esetben nehéz felis­merni. Röviden hogyan jellemezhető az a depressziós gyermek, akivel ha­ladéktalanul orvoshoz kell fordul­ni, szemben azzal, aki természe­téből adódóan érzékeny, vissza­húzódó? A depresszióban szenvedők nem­csak visszahúzódóak, hanem már szinte rendellenesen csendesek, zárkózottak. Az ilyen gyermek duzzog vagy elbújik a csoportos já­tékok során, miközben abban re­ménykedik, hogy egyszer csak va­laki észreveszi. Gyakran éppen a szülők ismerik fel legutoljára gyer­mekük depresszióját. Előfordulhat az is, hogy a depressziós gyermek nem visszahúzódóvá, hanem olyanná válik, akinek viselkedése kiszámíthatatlan, gyakran veszek­szik másokkal. A „rossz fiú” vagy a „problémás gyerek” hírébe kerül, holott az ilyen viselkedést segély­kiáltásként kellene értelmezni, .a kicsi burkoltan szeretetért, bátorí­tásért, ragaszkodásért könyörög, s éppen a magatartása miatt viszont további elutasítás éri. Mindez csökkenti önbecsülését, növeli ha­ragját, és továbbra is visszataszító módon viselkedik. Hogyan segíthet a szülő a beteg­ség megelőzésében vagy leküz­désében? A kialakuló depresszió elsődleges oka lehet a szülői szeretet és ra­gaszkodás hiánya. Minden gyer­mek, még a lobbanékony is, vágyik arra, hogy ragaszkodjanak hozzá, különben rideggé válik és erősödik az önsajnálata. A kicsiknek szüksé­gük van a feltétlen szeretetre, elfo­gadásra azok részéről, akik a leg­közelebb állnak hozzájuk. Az egyik legjobb dolog, amit a szülő annak érdekében tehet, hogy elősegítse a biztonság és a szeretet érzetét a gyermekben, ha maga rendszere­sen kifejezi az érzéseit. Nagyon fontos még a türelmes bátorítás, a dicséret, a gyereknek soha nem használ a folytonos kritizálás vagy hibáztatás. Egy családban azonban nemcsak az fordul elő, hogy a gyermek depressziós, hanem ennek a for­dítottja is: a fiatal felnőtt észre­veszi, hogy a vele egy háztartás­sem hisz, hogy életkedve valaha is visszatér. Mi okozza a depressziót? Szülő, gyermek, rokon, barát halá­la, a környezet megváltozása, csa­ládi konfliktusok, egzisztenciális problémák aggodalmat és fájdal­mat okozhatnak. Az ilyen esemé­nyeket követő depressziót a szak- irodalom reaktívnak nevezi, mert külső körülmények váltják ki. A re­aktív depresszió általános jelen­ség, s részben „egészségesnek” mondható. A legtöbb orvos a felka­varó eseményekre adott normális reakciónak tekinti. Ezzel ellentétes az endogén depresszió, mely a bel­ső, biokémiai vagy genetikai ténye­zők hatására alakul ki. Jellemző megnyilvánulási módja, hogy az egészséges ember minden látható ok nélkül kétségbeesik. A kétféle depresszió közti határvonal nem mindig éles, esetenként a reaktív depresszió is átalakulhat mély de­presszióvá. Heveny (akut) de­pressziónak nevezzük, ha a tüne­tek néhány hétig tartanak és visz- szafordíthatók. Idült depresszióról beszélünk abban az esetben, ami­kor hosszabb ideig tart, és a keze­lés hatására sem enyhül. Melyek a klinikai depresszió ko­rai tünetei? Milyen jelzések ese­tén kell a szülőnek a gyermekkel szakemberhez fordulnia? Egyik korai jel a szabálytalan al­vásritmus, de figyelmeztethet az általános ingerlékenység, az állan­dó fáradtság, az étvágytalanság, a kisebb kudarcok feldolgozására való képtelenség is. Mivel a súlyos depressziós beteg is sok esetben egészségesnek látszik, s úgy visel­kedik, mint bárki más, környezete azt hiheti, hogy túlérzékeny. Sok­szor a szülők észre sem veszik gyermekük betegségét, és egyre csak azt mondogatják neki: Szedd már össze magad! Tedd túl magad a dolgon! Ezek a tanácsok körülbe­lül annyit érnek, mintha egy szív­beteget buzdítanának arra, hogy kapja már össze magát. Ha a de­presszió sokáig tart, mindenkép­pen orvoshoz kell fordulni. Okozhat-e testi betegséget a de­presszió? A súlyos depresszió felemészti a beteg energiáját, felborítja alvási és étkezési szokásait, de fizikai fáj­dalommal is járhat, és fogékonyab­bá teheti a szervezetet különféle betegségekre. Téves azt hinni, hogy a depresszió önmagában szervi panaszokat okozhat. Ha ilyen tüneteink vannak, a háttér­ben más okok lehetnek, például pajzsmirigy-rendellenesség, szív- betegség, hiányos táplálkozás vagy cukorbetegség. Férfiaknál, nőknél vagy a gyer­mekeknél fordul elő gyakrabban depresszió? Statisztikai adatok szerint egypó­lusú depresszióval kétszer annyi nő fordul orvoshoz, mint férfi. A különbség talán a hormonokkal le­het összefüggésben. Szerepe lehet azonban annak is, hogy a depresz- sziót sok férfi titkolja, mert „férfi- atlannak” tartja. Sokan azt gondol­ják, hogy a férfiak a szellemi vagy fizikai tevékenységeikkel könnyeb­Hencze Mónika: „A gyermek természetét nem változtathatjuk meg, de irányíthatjuk a nevelését" (Képarchívum) KAMONCZA MÁRTA statisztikai adatok sze­rint az őszi hónapok­ban nő a lelki betegsé­gekben, főleg a de­presszióban szenvedők száma. Hencze Mónika pszichológussal beszélgettünk ar­ról, hogy hogyan segíthetnek a csa­ládtagok ennek leküzdésében. Elöljáróban tisztázzuk a fogal­mat: mit jelent a depresszió? A depresszió kifejezést a lelki álla­potok széles skálájára alkalmaz­zuk. Egyrészt a csalódás, szoron­gás okozta múló kedvetlenség le­írására, amelyet mindenki átél. Ebben az értelemben sokan de- preszsziósak vagyunk vasárnap esténként, amikor közeledni érez­zük a következő hét gondjait, ne­hézségeit. Másrészt beszélhetünk klinikai depresszióról, amit hete­kig tartó kétségbeesés jellemez, s már súlyos betegségnek számít. Bár a vasárnap esti lehangoltság és a klinikai depresszió meglehe­tősen távol áll egymástól, a kü­lönbség nem a hangulat minősé­gében, hanem annak intenzitásá­ban és időtartamában mutatko­zik. Az orvosok akkor beszélnek depresszióról, ha a páciensnél egy bizonyos tünetcsoport két hétnél tovább áll fenn. Ilyen tünetek a kétségbeesés, a letargia, a síró­görcs, a kimerültség, a hipo- chondria, az öngyűlölet, sőt szél­sőséges esetekben a téveszmék és hallucinációk is. A beteg cselek­vésképtelen, nemegyszer képtelen felkelni az ágyból. Sokszor abban Félelmetes, hogy el lehet bánni az emberrel: csúnya és öreg vagyok nekik, a feladataimat meg se nézték, a tudásom nem érdekelte őket, szóval, az ő szemükben semmit sem érek Nem elég, ha valaki okos és ügyes - jobb, ha fiatal és szép FIALA ILONA Nem szándékosan hallgatózom, amikor mások beszélgetnek az au­tóbuszban, de esetenként lehetet­len nem odafigyelni. így volt ez nemrég is az egyik pozsonyi városi járaton. Két jó megjelenésű, az öt­venes éveiben járó hölgy szállt föl az autóbuszra, közben folytatták a már megkezdett dialógust.- Azt mondd még el, hogy sikerült a felvételi az új munkahelyre! - szólt az egyik.- Ne is kérdezd - felelte a megnye- rőbb külsejű, jól ápolt nő. - Igyek­szem mihamarabb elfelejteni.- Miért, olyan nehéz volt?- A, dehogy - s indult a szóáradat.- Maga a pályázat ugyanolyan volt, mint bármelyik más cégnél. írásbeli teszt a tudásszint felméré­sére, angol feladványok - hiszen amerikai vállalat hirdette a ver­senyt -, pszichoteszt, ezt már mind ismerem. Az elmúlt másfél év alatt ez volt a tizenegyedik felvételi vizs­gám. Harminc éven át dolgoztam titkárnőként, pardon, ma úgy mondják, az igazgató asszisztense­ként. A kisujjamban van minden teendő, mindemellett jó pár tanfo­lyamot is elvégeztem, senki sem mondhatja, hogy az évek haladtá­val nem újítottam fel a tudásomat. Az angol az anyanyelvem után a második, hisz tudod, 12 éves koro­mig Londonban éltünk, azután pe­dig, amikor Szlovákiába, édes­anyám szülőföldjére költöztünk, a diplomaták számára fenntartott is­kolába jártam, angolul érettségiz­tem. Az édesapámmal a mai napig angolul beszélünk, s ezelőtt nyolc éven át egy amerikai kereskedelmi cégnél dolgoztam.- Akkor mi volt a baj? - kérdezte barátnője szinte helyettem is, mert már égtem a vágytól, hogy meg­tudjam, miért volt a pályázat olyan felejteni való.- A válogatás. Nehogy azt hidd, hogy a tudás és a képességek szerint választották ki a „megfelelő” mun­kaerőt! Még a vizsga előtt volt alkal­munk beszélgetni egymással. Csak hatan voltunk felvételizők. Nagyon könnyen fel tudtam mérni, ki mit tud. Volt ott egy lányka, most végez­te a kereskedelmi akadémiát. Tanult ugyan angolt, de alig makogott vala­mit. Gyakorlata - egy mákszemnyi se! De nagyon helyeske volt: magas, karcsú, szende tekintetű, az öltözé­ke divatos... Jól tippelsz. Ő kapta meg az állást. Én odamentem a mitugrász fiatal­emberhez, aki az egész felvételit irányította - koromnál fogva eny- nyit már megengedhetek magam­nak -, s kértem, magyarázza el, hogyhogy nem én nyertem meg a pályázatot, amikor az angolteszttel biztosan maximális pontszámot ér­tem el, s a többi feladat is nevetsé­gesen egyszerű volt a számomra. Ezzel szemben éppen a győztes kis­lány aligha tudta megoldani azo­kat a feladatokat, amelyek bizo­nyos gyakorlati tapasztalatokat igényeltek. Tudod, mit felelt az a gyerek? Hogy nekik olyan ember kell, akit tovább képezhetnek, akit alakítani, nevelni, korrigálni tud­nak. Rákérdeztem, hogy akkor meg mi a fenének hirdettek pályá­zatot, Akár kiállítattak volna az ut­cára, és összeszedhettek volna né­hány arra járó „alakítható” kis­lányt. Azt felelte a kis taknyos, hogy ők bizony szabályosan jártak el, amikor pályázatot hirdettek. Végül pedig a számukra alkalmas­nak tűnő alanyok közül válogattak. Ez azt jelenti, hogy engem figye­lembe se vettek. Csúnya és öreg va­gyok nekik, az általam megoldott feladatokat meg se nézték, vagyis a tudásom nem érdekelte őket. Szóval, az ő szemükben semmit sem érek, semmit se számítok...- Dehogy vagy csúnya. És a tudá­sod! Bár legalább fele annyit tudna minden titkárnő - próbálta vigasz­talni barátnőjét a másik.- Várj csak, én tisztában vagyok a kvalitásaimmal! Tudom, hogy nem vagyok csúnya, sőt Öreg sem. És tudatában vagyok tudásomnak is, és az évek során összegyűjtött tapasztalataimnak. Épp ez a ször­nyű: hogy egy húsz év körüli „me­nedzser” pontosan ennek az ellen­kezőjét akarja velem elhitetni. Ezt csinálják velem már másfél éve. Ez az, amit már-már nem bírok el­viselni. Itt már le kellett szállnom az autó­buszról, de még hallottam a hölgy sóhajtozással kísért mondatait, amelyekkel maradéktalanul egyet­értek: Félelmetes, hogy el lehet bánni az emberrel. De ez így valahogy nincs rendben. Egyáltalán nincs rendben...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents