Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-03 / 227. szám, péntek

Q Régió ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 3. Más nevén szült egy asszony , Losonc. Komoly meglepetés­ben volt része egy 31 éves fülekpüspöki asszonynak, miu­tán a községházáról felhívták, hogy menjen be a losonci szü­lészetre átvenni az újszülött gyermekét, akit három napja hagyott a kórházban. Az ügy­ben csak annyi volt a hiba, hogy a nő nem szült gyerme­ket. A kórház szülészeti osztá­lyának vezetője elmondta, hogy szombaton hajnalban fo­gadtak egy terhes anyát, aki reggel, nem sokkal a szülés után eltűnt a kórházból, s csak egy egészségügyi kártya ma­radt náluk, amely, mint kide­rült, nem is az övé volt. (TASR) A főpolgármester is bírál Pozsony. Andrej Ďurkovský is elégedetlen az épülő fővárosi Duna-híd miatt kialakult közle­kedési zűrzavarral. A főpolgár­mester szerint az építésvezetők nem tartanak be minden egyezséget, hiszen az építkezé­si anyagot az ígért vízi szállítás helyett a város útjain juttatják a helyszínre, amivel közlekedé­si dugókat okoznak. Ďurkovský a tegnapi helyszíni szemléjén kijelentette: a legrövidebb időn belül változtatni kell a kiala­kult helyzeten. (SITA) Borúth Andorra emlékeznek . . Sátoraljaújhely. A helyi szár­mazású, felvidéki kötődésű Borúth Andor festőművész szü­letésének 130. évfordulója al­kalmából szombaton 10 órától megemlékezést tartanak a vá­rosban. A Kazinczy Ferenc Mú­zeumban 11 órától emlékülést tartanak, ahol Kováts Dániel szerkesztő bemutatja Somogyi Gábor Borúth Andor az ember és a művész című monográfiá­ját. Ezt követően nyitják meg a festő életművét és -útját bemu­tató emlékkiállítást. Borúth Andor 1911-ben telepedett le Tátraszéplakon (Tatranská Polianka), és halála után a nagyszalóki (Veľký Slavkov) evangélikus temetőben helyez­ték örök nyugalomra, (am) Nyárbúcsúztató a gyermekfarmon Vágkirályfa. Már hagyomá­nyosan gyermekműsorral bú­csúztatják a nyarat a hétvégén a Vágkirályfa melletti Huma­nita Gyermekfarmon. A holnap 14 órakor kezdődő műsorral egyben különféle játékos verse­nyekre is invitálják a gyereke­ket, bemutatják a farm új westernjátékát, a sárkányere­gető versenybe pedig saját ké­szítésű sárkánnyal lehet bene­vezni. A legszebb és legjobban repülő sárkányokat díjazzák. A látogatók tetszés szerinti belé­pődíjat fizethetnek. A farm a Vágsellye és Galánta közötti fő- útról közelíthető meg. (gl) Csatornába csúszott autó . Nádszeg. A csodával határos módon menekült meg a biztos halálból egy nádszegi asszony és három kisgyermek. A nő au­tója csatornába csúszott az út­ról a Dunaszerdahelyi járás­ban, és csak egy arra haladó autós lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt súlyos tragé­dia. Egy állatorvos vette észre a személygépkocsit a vízben, s mindenkit sikerült kimentenie a csaknem teljesen elmerült jár­műből. Az események véleden összejátszása, hogy épp szeren- csédenség napján iátta meg a napvilágot az asszony lányának gyermeke, így a születésnapon mindannyian emlékezhetnek a balesetre, amely négy ember­életet követelő tragédiával is végződhetett volna, (ú) Az utolsó felújítási munkálatokat végzik Madách Imre alsósztregovai síremlékén, amelyet holnap a drámaköltő halálának 139. évfordulója alkalmából megkoszorúznak (Somogyi Tibor felvétele) A Galántai Kodály Zoltán Gimnázium alapítása ötvenedik évfordulójára emlékezik Félszázados alma mater Mátyusföld szívében Galánta. Október 6. és 11. között nagyszabású rendez­vénysorozattal emlékeznek meg a Galántai Kodály Zol­tán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium fennállásának 50. évfordulójáról. GAÁL LÁSZLÓ Az előkészületek részeként jelent még a Gimnázium Mátyusföld köz­pontjában - A Galántai Kodály Zol­tán Magyar Tanítási Nyelvű Gim­názium ötven éve (1953-2003) cí­mű könyv. A kiadvány szerkesztője Pukkai László történész, aki maga is en­nek az iskolának a diákja, majd hosszú évekig a tanára volt. „A könyv bevezetőben nagy általános­ságban foglalkozik a szlovákiai, il­letve a csehszlovákiai magyar okta­tásüggyel, majd bemutatja, milyen körülmények között jött létre az is­kola. Külön fejezetek foglalkoznak az iskola tanáraival, az iskolaépü­letekkel, az iskola diákjaival. Az itt érettségizett összes diát neve meg­található az évkönyvben, de az is­kola alkalmazottai is benne van­nak. Nagyon fontos az iskolában folyó kulturális tevékenységgel, az ifjúsági szervezetekkel valamint a szülők és az iskola kapcsolatával foglalkozó rész. Érdekes az iskola volt diákjainak visszaemlékezése. A művésztől, a költőtől kezdve a jo­gászig vagy a programozóig sok mindenkinek a visszaemlékezése olvasható itt, Pék László pedig az ő igazgatása alatti évekre emlékezik vissza egy írásban” - nyilatkozta lapunknak Rencés István, a gimná­zium igazgatója. A könyv másik ré­szében a tavalyi év feldolgozása ol­vasható. Az évkönyv egyelőre az is­kola titkárságán és az osztályfőnö­Rencés István igazgató a jubileumi évkönyvvel(Szőcs Hajnalka felvétele) köknél rendelhető meg, de az ün­nepségen is árusítani fogják, az ára 110 korona körül lesz. Az 50. évfordulóról való megemlé­kezés rendezvénysorozata október 6-án sportnappal kezdődik. A nemzetközi röplapda-tornára meg­hívták a szekszárdi gimnázium, a galántai szlovák gimnázium spor­tolóit, de jelen lesz Galánta német- országi testvérvárosának, Stocke- raunak is a gimnáziumi csapata. Október 7-én és 8-án tantárgyver­senyeket tartanak, a környező alap­iskolák diákjainak részvételével. Október 9-én zenei akadémiát szer­veznek az alapiskolák zenét oktató tanárainak, valamint zenei témájú kvízt rendeznek az általános isko­lák csapatainak részvételével. A jö­vő héten pénteken kerül sor az isko­la történetét bemutató kiállítás megnyitójára. A rendezvénysoro­zat kicsúcsosodása a jövő heti pén­teki délutáni kultúrműsor, amely­ben zömmel a volt diákok szerepel­nek. A tervek szerint ott lesznek az irodalmi színpad régi tagjai, és a Ghymes együttes, amelynek három tagja ebben az iskolában érettségi­zett, a peredi Bendő zenekar, Écsi Gyöngyi és mások. A Galántai Kas­tély Klub a jelenlegi gimnazisták­nak szervez jubileumi bulit. Szom­baton osztálytalálkozókat tarthat­nak az itt végzett diákok, este nyolctól pedig iskolabál lesz a mű­velődési házban. „Sokan heti öt helyett hét napig dolgoznak, a törvényesség határán egyensúlyozunk" Kevés a városi rendőr Kassán JUHÁSZ KATALIN Kassa. A városi rendőrség parancs­noka szerint a jelenlegi 144 fős állo­mány kevés a közbiztonság javításá­hoz, Kassa vezetése viszont azt állít­ja, nincs pénz ennél több városi rendőrre. A polgárok néhány évvel ezelőtt még elégedetten állapíthat­ták meg, hogy amerre néznek, mo­solygó járőröket látnak az utcán. Előbb a mosoly hervadt le az arcok­ról, aztán fokozatosan fogyatkozni kezdett az állomány is, amely „fény­korában”, 1999-ben a 300 főt is elér­te. Az egyre tetemesebb adósságo­kat felhalmozó város minden lehet­séges módon igyekezett takarékos­kodni, ennek az igyekezetnek esett áldozatul a „Biztonságos Kassa” el­nevezésű kezdeményezés is, amely­nek keretében növelték a rendőrök létszámát. Egyre kevesebb pénz ju­tott a rendfenntartásra, és a szerv úgy segített magán, ahogyan tudott; többek között előre megszabott havi kvóták szerint bírságolták a tilosban parkoló autókat. Az ádáthatatlan gazdálkodás miatt idén tavasszal menesztették a városi rendőrség pa­rancsnokát, helyére az addigi jogi osztályvezető, Dušan Šlosár lépett - egyelőre megbízottként. A város ve­zetése átszervezést várt tőle, ami meg is történt: a nyári hónapokban jóval több parkolójegy fogyott, mint korábban, mivel a rendőrök újabban nemcsak bírságolnak és elvontat­nak, hanem előbb barátságosan fi­gyelmeztetik is az autósokat, ha kell, többször is. Šlosár szerint azonban legkevesebb 200 főre lenne szükség ahhoz, hogy a hatóság zavartalanul működhessen. „Sokan heti öt nap helyett hét napig dolgoznak, ami annyit jelent, hogy a törvényesség határán egyensúlyo­zunk. Másképpen azonban nem le­het megoldani azt, hogy hat város­részben napi huszonnégy órás szol­gálatot teljesítsünk, a többi kerület­ben pedig az érvényes beosztás sze­rint rendszeresen járőrözzünk. A nyugati városrészben, azaz a legna­gyobb városkerületek egyikében így is csupán tizenhat embert tudunk ki­küldeni, ami nagyon kevés” - állítja a megbízott rendőrkapitány. A járőrök feladata elsősorban a városi rendele­tek betartásának ellenőrzése, ám rendbontás esetén szintén felléphet­nek, erőszak gyanújának esetén pe­dig egy nagykorú lakó szóbeli enge­délyével a lakásba is beléphetnek. A közelmúltban néhány rendőrnek azért kellett elhagynia a testületet, mert elfelejtették, meddig terjed a hatáskörük, és intézkedés helyett bántalmazni kezdték a feltételezett rendbontókat. Az elbocsátottak he­lyére ugyan felvehettek új alkalma­zottakat, állománybővítésre azon­ban továbbra sincs pénzt. A rendőr­ség fenntartása évi 56 millió koroná­ba kerül, a jobboldali városi képvise­lők ezt is indokolatlanul soknak tart­ják. A szerv 1998 óta állami támoga­tás nélkül működik. > i i A szlovák és a magyar államfő közösen leplezhetné le Közadakozás Petőfi . rimaszombati szobráért SZÁSZI ZOLTÁN Rimaszombat. A város magyar civil szervezetei közadakozásra hívják fel az egyetemes és a szlovákiai ma­gyarságot, annak érdekében, hogy jövőre, 155 évvel a költőóriás halála után Rimaszombatban felállíthassák Petőfi Sándor szobrát. A közadakozási felhívás meghirdeté­séről a Rimaszombat és Vidéke Pol­gári Társulás idén agusztusban foga­dott el határozatot. A cél az, hogy 2004. március 15-én a Tompa Mi­hály Református Gimnázium előtti területre kerülhessen Petőfi Sándor egész alakos bronzszobra. A közada­kozást a Rimaszombati Járási Hiva­tal belügyi osztályának 2003/38183. számú engedélye alapján hirdette meg a polgári társulás. Az Izsó Miklósnak, Ferenczy István tanítványának műhelyében készült pályázatnyertes, eredetileg a buda­pesti Petőfi térre szánt szoborterv gipszöntvényét több mint 120 éve a rimaszombati Gömöri Múzeumban őrzik. A látványterv szerint az élet­nagyságúnál nagyobb bronzszobrot a gimnázium főbejárata mellett he­lyeznék el. A Rimaszombat és Vidé­ke Polgári Társulás - mint Petőfi­szobor Bizottság - annak a reményé­nek ad hangot, hogy a költő halálá­nak 155. évfordulója évében, Szlo­vákia és Magyarország uniós csatla­kozásának esztendejében a két ál­lam elnöke fogja leleplezni a szlovák anyanyelvű Hrúz Mária fiának, Pe­tőfi Sándornak a szobrát. A költsé­gek fedezésére tett felhívás és a köz­adakozás szabályszerű lebonyolítá­sáért Bán Zoltán, Hacsi Attila és B. Kovács István vállal felelősséget. Az adományokat az alábbi koronás bankszámlára kérik befizetni: OTP Banka Slovensko, Rimavská Sobota 6807382/5200. A Petőfi-szobor Bizottság tisztelet­beli elnöke Erdélyi Géza, az Szlová­kiai Református Keresztyén Egyház püspöke. B. Kovács István, a bizott­ság elnöke lapunknak azt nyilatkoz­ta, hogy tudomása szerint az egykori Gömör-Kishont megye területén száz éve nem avattak egészalakos szobrot. A műtárgyvédelem és a szo­bor gond nélküli kivitelezése érde­kében a mintát nagyon gondos eljá­rással kell levenni a gipszöntvény­ről, terep- és környezetrendezésre is szükség lesz, a talpazatot pedig az eredeti elképzeléseknek megfelelő, süttői kőből kel elkészíteni. Két árvája maradt a meggyilkolt bátorkeszii férfinak Kocsijában lőtték főbe ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÁS Bátorkeszi/Felsőnémeti. Szerdán reggel egy leparkolt Avia teherautó­ban holtan találták a felsőnémeti ha­tárátkelőhely közelében a bátor­keszii M. Attilát. A 36 éves férfi Oro­szországba igyekezett, ahová felvo­nókat szállított volna Olaszország­ból. A határhoz vezető hosszú kocsi­sorba hétfőn este sorakozott be. A többi kamionsofőrnek később gya­nússá vált a hétfő este óta egy hely­ben álló jármű, ezért egy másik Avia kulcsával kinyitották a lefüggönyö­zött kabin ajtaját. Megdöbbenésük­re egy főbelőtt férfit találtak ott. M. Attila egy bátorkeszii székhelyű magán fuvartársaságnál dolgozott közel két éve, és általában Oroszor­szágba szállított árut. Özvegyétől, Adriannától megtudtuk, hogy leg­utoljára hétfőn reggel találkoztak, amikor félje Érsekújvárba ment el­vámoltatni a rakományt, hogy on­nan folytassa útját kelet felé. Az öz­vegy tegnap délutánig semmi köze­lebbi tájékoztatást nem kapott arról, hogy pontosan mikor és milyen kö­rülmények között halt meg a félje. A szerencsédenül járt fiatalember két kiskorú gyermeket, egy négyéves kislányt és egy 12 éves fiút hagyott hátra. A cég vezetőjét, ahol M. Attila dolgozott, tegnap nem sikerült elér­nünk, munkatársai állítása szerint éppen a tragédiával kapcsolatos ügyintézés miatt volt távol. Az ügy­ben gyilkosság vádjával ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás. A nagyközönség holnaptól látogathatja az új győri fürdőt. A vendégeket három beltéri szauna és egy faházas szaunakert várja. Termálvízzel három medencét töltenek fel. A két élménymedence mellett további kettő ki­úszóval közelíthető meg, az emeleten van az ötödik medence, illetve egy gyerekmedence. (Képarchívum) AZ MKP LAKOSSÁGI FÓRUMAI A Magar Koalíció Pártja (MKP) szombaton 18 órakor a következő bodrogközi településeken tart la­kossági fórumot: Borsi, művelődési ház - Farkas Iván, Gál Gábor Ladmóc, művelődési ház - Pász­tor István Bodrogszerdahely, művelődési ház - Gyurovszky László Nagytárkány, iskola - Szigeti László Ágcsernyő, művelődési ház ­Duray Miklós Kisdobra, művelődési ház - Köte­les László Boly, kultúrház - Berényi József Kisgéres, művelődési ház - Si­mon Zsolt Őrös, művelődési ház - Miklós László Királyhelmec, városi művelődési központ - Bugár Béla

Next

/
Thumbnails
Contents