Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-27 / 247. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 27. KOMMENTÁR Szellemi építkezés SZILVÁSSY JÓZSEF Mostanság valóban van okunk örömre, hiszen az elmúlt csütörtöki parlamenti döntésnek köszönhetően a szlovákiai magyarság sok évtizedes óhaja vált valóra. Helyénvaló hát itt és most elismeréssel szólni a Magyar Koalíció Pártjának céltudatos, a jelenlegi pozícióját kiválóan érvényesítő politizálásáról, amely nélkül nem lett volna Selye János Egyetem. Teljes joggal süvegelhetjük meg a kormánykoalíció szlovák politikusait is, akik képesek voltak túltenni magukat előítéleteiken, kételyeiken, az ellenzék és a hejszlovákok kitartó hangoskodásain, s kivétel nélkül támogatták a felsőoktatási intézmény létrehozását. Ők sokkal európaiabban viselkedtek, mint azok a szlovák újságíró kollégák, akik álnokul azt emelték ki a hírben, hogy milyen súlyos milliókba kerül az államnak az egyetem beindítása és működtetése. Nekik annyit érdemes válaszolni, hogy hazai magyar oktatásra, kultúrára még így is jóval kevesebb pénz jut az adóinkból, mint az országos átlag. S annak a szlovák nacionalistának, aki most azon fanyalog, hogy nem lesz szaktekintély és kellő tudományos fokozattal rendelkező szakember Komáromban, frissítsük fel az emlékezetét. Idézzük fel neki, hogy több mint nyolc évtizeddel ezelőtt valójában cseh vendégtanárok alapították meg a Komenský Egyetemet, amely ma a szlovákiai értelmiségképzés és tudományos élet egyik jelentős központja. Tudom, merőben más volt a kor, de nekünk is jók a lehetőségeink az egyetemi oktatógárda fokozatos kineveléséhez. Ehhez azonban szellemi önösszeszedésre van szükségünk. Ennek érdekében a jogos öröm és ünneplés után beköszöntő hétköznapokon tudomásul kell venni, hogy a Selye János Egyetemnek csak akkor lehet szakmai színvonala és rangja, ha kizárólag tudományos, tehát szakmai szempontok alapján működik majd, s nem pártszempontok vagy megalomániás elképzelések szerint. Tehát csak a fokozatos és szuverén szellemi építkezés lehet célravezető. A célirányos stratégia kimunkálása pedig csupán úgy képzelhető el, ha szakembereink képesek lesznek együttgondolkodni, szellemi kapacitásukat, energiájukat értelmes és nemzeti közösségünket szolgáló ügyre fordítani. Nem az ünneprontás, hanem a tanulságok hangsúlyozásának a szándékával írom le, hogy az egyetem akkreditálásához szükséges dokumentumok kidolgozásában ez a szakmai összefogás, sajnos, nem valósult meg. Magunknak ártunk, éspedig nagyon, ha az illetékesek képtelenek lesznek véget vetni a kicsinyes és nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából kimondottan tragikus viszálykodásoknak. Mostantól az egyetem léte és jövője, a hazai magyar értelmiségképzés sikere a tét. Ez pedig olyan sorsdöntő és nemes ügy, amely remélhetően minden illetékest végre jó útra térít. Az MKP mozgástere TÓTH MIHÁLY Nem a véleden műve, hanem a választásra jogosultak elvárásainak tükröződése, hogy jelenleg három olyan párt működik, amely vezetőségének nem kell attól rettegnie, hogy a legközelebbi, akár előrehozott, akár rendes időpontban megtartott választásokon kataklizma- szerű vereséget szenved. Ezek egyike a Magyar Koalíció Pártja. Ha esik, ha fúj, ez a politikai erő belátható időn belül mindig „begereblyézi” a maga 9-10-11 százalékát, miközben csak mellékes tényező, hogy működése során az MKP iránti rokonszenvet alig-alig veszélyeztették privatizációs botrányok. A szlovákiai magyarnál kevés kiszámíthatóbb és fegyelmezettebb választópolgár van ezen a sárgolyón. Más dolog, hogy a szlovákiai magyar valóságot kevéssé ismerő külországi politológusok meglehetős gyanakvással szemlélik e tulajdonságot. Az MKP- val szemben kritikusan megnyilvánuló hazai magyar értelmiségiek közül is csak kevesen tekintik korszerűnek ezt a magatartást. Helyzetismeret alapján azonban még a bírálók többsége is azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy a muszáj nagy úr. Kérdés, van-e akkora hatalma ennek az úrnak, hogy a magyar pártot még a politikai aprómunkában is rákényszerítheti a szlovák pártok követésére. Tisztázzuk a fogalmakat. A privatizációs jutalékok bezsebeléséhez, a titkosszolgálatok, az ügyészség; a bíróságok stb. politikai kezes báránnyá tételéhez képest politikai aprómunkának tekinthető annak eldöntése, hogy regionális szinten ki legyen a hivatalfőnök, kit nevezzenek ki a tévétanács tagjává, minisztériumban referenssé, a faluban „kisbíróvá”. Mondani se kell, hogy az előbbi felsorolás nem konkrét munkaterületekre vonatkozik. Vele csak arra mutatok rá, hogy mennyire helytelen, ha kinevezéseknél az „én is Záhorák, te is Záhorák” koalíciós megfelelőjeként „én is szenei, te is szenei” módszer érvényesül. A politikai struktúra rothadásnak indulását nagymértékben meggyorsította, hogy a többpártrendszerben szinte egy az egyben lekoppintották a kinevezések pártállami gyakorlatát, a párthovatartozás szerinti értékelést. Helyzeténél fogva az MKP sem a múltban nem lehetett egyenrangú partner a privatizációs akciókat érintő döntéshozatalban, és ha akar is, legfeljebb csak tüsténkedhetett volna a titkosszolgálati játékok környékén. Következésképpen erkölcsi rothadása se lehetett volna oly látványos, mint az utóbbi hónapokban tapasztalhattuk a kormánykoalíció fő erejének háza táján. A maga módján azonban - a hatáskörébe került államigazgatási vagy önkormányzati teendők végrehajtóinak demokratikusabb kiválasztásában - országosan példát mutathatna. Kis ország ez, és keretei között még kisebb a magyarok által befolyásolt szféra. Itt még országosan is mindenki mindenkit ismert. Hát még magyar viszonylatban! Tudjuk egymásról, hogy ki hány pénzt ér. Területünkön, személyi ügyekben példát mutathatnánk. FIGYELŐ DER SPIEGEL A 2001. szeptember 11-én elkövetett amerikai merényletek kiter- velői részletes beismerő vallomást tettek az amerikai nyomozók előtt - írja legújabb számában a hamburgi hírmagazin. Amerikai és német biztonsági szakembereknek meggyőződésük, hogy Kálid Sejk Mohammed és az egykori hamburgi diák, Ramzi bin as-Siba vallomásainak segítségével rekonstruálható a merényletsorozat előtörténete. A beszámoló szerint 1996 óta fontolgatták, hogy repülőgépekkel amerikai célpontokat támadnak meg. Mohammed először robbanóanyaggal megtöltött kis repülőgépeket akart alkalmazni, de Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője a tervet állítólag azzal a mondattal vetette el, hogy „minek neked fejsze, amikor buldózert is bevethetsz”. A biztonsági szakemberek szerint ez volt az a pillanat, amikor felmerült az utasszállító repülőgépek elrablásának gondolata. Eredetileg az amerikai parlament székhelye is a célpontok között szerepelt.- Drágám, kiszámoltam, hogy ha harminc évig szorgalmasan takarékoskodunk, akkor talán vehetünk egy lakást, s azután már gyermekünk is lehet... (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ LE SOjR Az izraeli vezetés szerint Jasszer Arafat palesztin elnök egészségi állapota az elmúlt hetekben romlott, s ez a folyamat csak gyorsulni fog: így a Ariel Sáron miniszterelnök és tanácsadói már nem Arafat esedeges kiutasításának lehetőségét tervezik, hanem hamarosan bekövetkező halálának következményeivel foglalkoznak - írja a belga napüap. Az újság szerint Sáron és tanácsadói úgy gondolják, az így keletkező hatalmi űrt arra használhatnák fel, hogy az izraeli haderő megszállja a Gázai öveze--* tét, s ezzel végzetes csapást méljen a Palesztin Hatóságra. A rendőrség és a hadsereg szakértői számos forgatókönyvön dolgoznak: egyesek ezek közül Arafat halála nyomán az izraeli arabok felkelését, a palesztin területeken futótűzként terjedő tüntetéseket és az erőszakos akciók megsokszorozódását valószínűsítik, mások viszont éppen a palesztinok apátiájára számítanak, arra, hogy már belefáradtak a három éve folyó felkelésbe, intifádába. Minden forgató- könyv abból az alaptételből indul ki, hogy Arafat halála után a Palesztin Hatóság is megszűnik, s ehelyett számos kis, minden ellenőrzés nélkül működő fegyveres csoport fog felbukkanni. A palesztin biztonsági szolgálatok már felvették a kapcsolatot azzal a 4-5 személlyel, aki adott esetben Arafat örökébe léphet. Olyasmit tettek a múlt héten a szlovákiai kormánykoalíció tagjai, amit még egyik szomszédnál sem sikerült elérni Tévhitek, kötelező búslakodások Vannak a magyar közgondolkodásban tipikus, mondjuk úgy, regionális baromságok. NAGY IVÁN ZSOLT Hogy ezeket a politika gerjesztette, vagy a köz hangolja rá a politikusok egy részét is, azt nehéz lenne eldönteni; maradjunk abban, hogy ezek a mentális, érzelmi reflexek valahogy kialakultak. Ami rossz, de ha az egészet történelmi összefüggésben nézzük, tulajdonképpen érthető. Az igazi gond az, hogy a jelek szerint szabadulni is nehéz tőlük. Főként, ha egyesek nem is akarnak. Ott van például a magyarok - legalábbis sok magyar - képzete a térség többi népével szembeni felsőbbrendűségről. Dacára annak, hogy például gazdasági téren néhányan közvetlenül a nyomunkban vannak, vagy már meg is előztek; hogy a magyar politikai élet stílusa alig-alig különbözik a balkáninak kikiáltott romántól; hogy nálunk délszláv típusú nemzeti gyűlölködés alighanem csak azért nincs, mert az országban nincsenek számottevő kisebbségek. Ha pedig mindehhez a néppel valaki még azt is érzékelteti - amire azért az előző ciklusban volt már példa -, hogy regionális középhatalommá váltunk, válhatunk, kínos naivitás lenne mentalitásváltásra számítani. De még realitásérzékre sem. így aztán jó előre felkészülhetünk a felismerés elkerülhetetlen pofonjaira. Amit persze sokan megint csak nem fognak elismerni. Éppen úgy, ahogy akadtak olyanok is, akik még akkor is a magyar NATO-ma- gatartást védték, helyeselték, amikor már az egész világ tudta, hogy megróttak minket, nem is egyszer - olykor éppen a velünk egyszerre belépett közép-európaiakkal példálózva. De ugyanilyen visszatérő regionális rögeszme az is, hogy a szomszédos országokban élő magyarokat kizárólag elnyomják, ha ölni nem is ölik őket, de jogaikat lábbal tiporják. Aminek - tegyük nyomban hozzá - azért több alapja van, mint az előbbinek. Elég arra gondolni, hogy a bukaresti belügyben még a minap is a románok szemében a fasiszta revizionizmust, irredentizmust képviselő alkotásnak nevezték az aradi Szabadság-szobrot, amelyet ezért vissza kell adni Magyarországnak, vagy ha ez nem megy, feltétlenül zárt helyen kellene őrizni. Ostobaság, de ezt mondják. És nem mondható barátibbnak az a magatartás sem - nevezzük krónikus sumákolásnak -, amit a státustörvény ügyében Pozsony produkál. Hogy ez sokakat felháborít, dühít, az rendben van. Csakhogy a magyar közvélemény egy része kizáJó előre felkészülhetünk a felismerés elkerülhetetlen pofonjaira. rólag e mozzanatokat akarja látni. Miközben, ugye, Romániában elfogadnak egy olyan alkotmánymódosítást, amely nemcsak az országot teszi demokratikusabbá (önmagában is jó dolog), hanem alapjoggá emeli a kisebbségek anyanyelvhasználatát is, s áldását adja a magyaroknak (is) nagyon fontos felekezeti oktatásra. Sőt a székely- földi román templomépítéseket támogató Bukarestnél azért el lehetett érni azt is, hogy pénzt adjon a Csíkszeredái, úgynevezett Mako- vecz-templom építésére. Az pedig, hogy a szlovákiai kormánykoalíció képviselői kivétel nélkül támogatták az államilag finanszírozott, önálló magyar egyetem létrehozását, még talán a romániainál is nagyobb eredmény. Olyasmit tett a pozsonyi koalíció, amit még egyik szomszédnál sem sikerült elérni. (Nem mellékesen nagy segítséget nyújtottak a magyar költségvetésnek is, hiszen miként mondhatta volna azt Budapest, hogy a szlovákiai magyaroknak nem csinál magánegyetemet, ha már egyszer Romániában alapított és fenntart egyet.) Ezeknek a dolgoknak azonban mintha Magyarországon nem, vagy csak visszafogottan illenék örülni. Mintha az lenne a baj, hogy ilyenkor nem lehet kellőképpen búslakodni, lélekből oláhozni és tótozni, árulóknak nevezni azokat, akik mindezt a románoknál, szlovákoknál kitaktikázták, s furcsa lenne azokat a magyarokat támogatni, akik ezeket az „árulókat” próbálják - sokszor talán öncélúan - megállítani. Nem jósolnak teljesen gondtalan életet a szakemberek annak, aki elviszi a magyarországi ötöslottó rekord nyereményét Éppúgy nagy teher lehet a sok pénz, mint a kevés ÖSSZEÁLLÍTÁS Már több mint négymilliárd forint a tét az ötöslottón: a minden idők legnagyobb magyarországi nyereményének leendő tulajdonosa egy csapásra az ország leggazdagabb- jai közé emelkedhet. A milliárdos vagyon a korlátlan szabadság lehetőségét ígéri - aki megnyeri, oda utazhat, ahová akar, olyan házat épít, olyan autót vásárol, amilyet csak szeretne, és dolgoznia sem kell többet. Élete végéig gondtalanul megélhet ennyi pénzből - elméletileg. A leendő nyertes valószínűleg csak mosolyogna, ha most azt mondanák neki: ahelyett, hogy a könnyen jött milliárdos vagyon felszabadítaná, olyan terhet jelenthet majd a számára, amellyel nehéz lesz megbirkóznia. Márpedig - mondják a szakemberek - ez utóbbi áll közelebb a valósághoz. Pszichológusok szerint azok többsége, akik óriási összeget nyernek a lottón, a szerencsét komoly traumaként élik meg. A sorsolás után egy rövid ideig talán felhőtlen a boldogságuk, ám ezutánjön a sokkhatás, a depresszió, ürességérzés - ahhoz hasonló, amelyet nagyobb teljesítmények, egy komolyabb vizsga után is átélhet az ember. Már maga a tény, hogy egy fantázia váratlanul, anélkül, hogy tennénk érte, valósággá válik, sokak számára rémisztő - mondják az Ego Klinika munkatársai. De a győztesek gyorsan rájönnek arra is: akkora vagyon szakadt a nyakukba, amivel nem tanultak meg bánni. A pénz nem feltétlenül teszi gondtalanná az életüket. Egy Egy svájci bank biztonságos, de alig 1-1,5 százalékos kamatot fizet. gazdag ember hétköznapja általában stresszesebb, mint azé, aki fizetésből él - hangsúlyozzák a szakemberek. Döntéseivel ugyanis sokkal nagyobb kockázatot kell vállalnia. Egy rossz lépésével százmilliókat is veszíthet, annyi pénzt, amennyit egy átlagember életében összesen nem keres meg. Aki egyik pillanatról a másikra jut óriási vagyonhoz, nincs hozzászokva ehhez a kockázatvállaláshoz - teszik hozzá. Márpedig egy többmilliárdos vagyon esetében minden döntés kockázatos. A pénzt befektetési szakemberek szerint nem célszerű egy helyen tartani, sem egyetlen pénzügyi eszközbe fektetni - ez ugyanis veszélyes. Minél több helyen és formában kamatozik az összeg, a biztonság annál nagyobb. De hová fektessen be, akinek ebben nincs tapasztalata? Egy svájci bank biztonságos, de évente alig 1-1,5 százalékos kamatot fizet, a külföldi valutára váltott pénz értéke pedig ki van téve az árfolyamváltozásoknak is. Ha a svájci frank, az amerikai dollár vagy az euró gyengül a forinttal szemben, a következmény több tíz- vagy százmilliós veszteség lehet. Ha a nyertes csak itthon szeretné befektetni a pénzét, ezzel is pluszkockázatot vállal, hiszen egy - mondjuk, az 1998-as orosz pénzügyi válsághoz hasonló - regionális krízis ismét százmilliókkal kurtíthatja meg a féltett vagyont. Az állampapír hozamát felemésztheti a vártnál nagyobb infláció, akárcsak a bankbetét kamatát, és egy hitelintézet is csődbe mehet. Márpedig a betétbiztosítás bankonként csupán néhány milliós - és nincs annyi pénzintézet Magyarországon, hogy négymilliárd forintot fel lehessen osztani közöttük a garancia mértékének megfelelően. A hozzáértők persze mindig hangsúlyozzák: ha a nyertes nincs otthon a pénzügyek világában, legjobb, ha friss vagyonát befektetési szakemberre bízza. Ám a vagyonkezelő sem vesz le minden terhet a pénz gazdájának válláról, kiválasztása pedig éppúgy kockázatokat hordoz, mint más befektetési döntések. Erre a brókerbotrány elég példát szolgáltatott a közelmúltban. Négymilliárd forint persze olyan sok pénz, amennyit elveszteni is szinte lehetetlen, hacsak valamilyen extrém gazdasági válsághelyzetben nem, és gyakorlatilag akkor sem lehet felélni, ha gazdája csak költi, anélkül, hogy a pénz hozamával a legkevésbé is törődne. A szakemberek mégis állítják: szerencsés esetben is hosszú idő, amíg egy lottónyertes megtanul élni a vagyonával, és hozzászokik ahhoz, hogy a sok pénz sem jár feltétlenül kevesebb gonddal, mint a kevés. Ha ez sikerül neki, akár irigyelni is lehet. (N)
