Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-03 / 227. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 3 ■mm kommentár mHi Koalíciós fegyelmezés TÓTH MIHÁLY A védelmi miniszter leváltása körüli politikai hullámverés más-más módon hagyott nyomot a „vár” falai mögött élők tudatában, illetve a „váraljaiak” lelkében. A koalíció krémjének lelkiállapotát meglehetősen ismeri Pavol Rusko, így megengedhette magának, hogy küátásba helyezze: ha az ANO-ban Ivan Simkóhoz hasonlóan lesz fegyelmezetlen valamelyik tárcavezető, arra a volt védelmi miniszteréhez hasonló sors vár. A plebsz politikai tájékozottságáról, vagy ha úgy tetszik, igazságérzetéről viszont az árul el sokat, hogy a közemberek körében rohamosan növekedett a menesztett Šimko népszerűsége. Olcsó érv lenne arra hivatkozni, hogy Rusko a pártfegyelmet Gustáv Husáktól tanulta. Tény azonban, hogy a kérdések tisztázása nélküli pártfegyelem megkövetelése: fegyelmezés, ami a bolsevik típusú pártok sajátja. Nagyon rossz helyzetben van egy magát demokratikusnak minősítő kormányfő, ha a fegyelmet Rusko-módon értelmező politikustól kénytelen segítséget elfogadni... Mert amit egy pártban, netán koalícióban a fegyelem fogalmán érteni lehet, az csak ismereten alapulhat. Szavazáskor a kabinet tagjai feltehetően országos ügyről, fontos kérdésről döntenek. A Mojžiš-ugyben való első szavazáskor már javában folyt - és nem csak a kormányon belül - a sötétben tapogatódzás, miközben a miniszterelnök még mindig nem volt hajlandó elárulni, miért veszítette el a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője iránti bizalmát. Az ANO elnöke Rudolf Chmelnek küátásba helyezte, hogy ha továbbra is entel- lektüelhez méltóan vacillál (magyarán szólva: netán nem szavazza meg a miniszterelnök kegyvesztettjének kirúgását), záros határidőn belül veheti a kalapját. Úgy tudom, a kulturális miniszter soha nem volt tagja a kommunista pártnak. Találgathatjuk, vajon mi késztette arra, hogy elkötelezze magát egy Rusko-kaliberű személyiség által vezetett párt mellett. Chmel azért mindenképpen megérdemli, hogy jóhiszeműen viszonyuljunk hozzá. Az ANO színeiben feltehetően azért vált miniszterré, mert Rusko váltig állítja, hogy pártja: liberális párt. Valóban, Szlovákiának nagy szüksége lenne egy liberális pártra. Mint ahogy egy tisztességes baloldali pártra meg egy korszerű keresztény- demokrata pártra is szüksége lenne. Rusko lényegében azt üzente Chmelnek, hogy választania kell: vagy saját fejével gondolkodó, saját erkölcsi normáihoz igazodó értelmiségi lesz, vagy búcsút mond a mostani posztjának. Ruskónak van magához való esze. Felismerte, hogy lassan befejeződik az állami vagyon privatizálása, és hasonló helyzet alakul ki, mint Mikszáth korában, amikor a földbirtokát eltékozolt dzsentrinek a hivatalvállalás lett a végső menedéke. Akinek 1989 ősze óta nem jutott privatizálható vagyon, az most hivatalhoz akar jutni. Helyben, a városban, a megye keretei között vagy kormányszinten. Nincsenek iüúzióim, hogy más szlovákiai pártokban némely politikusok nem hajlamosak hasonlóan értelmezni a párt- és koalíciós fegyelmet, mint ahogy Dzurinda és Rusko értelmezi. Minél hajlamosabbak, annál könnyebb lesz a fegyelmezés. •k k k „Cikkzártakor” érkezett a hír, hogy Ján Mojžišt Dzurinda szavazat- többséggel menesztette. Lehet, hogy érvek felsorakoztatásával érte el célját. Ha nem, Dzurinda egy politikai őrmester segítségével fegyelmezte meg a végrehajtó hatalmat. JEGYZET pénzt kapok, mint amennyit maga keres! Apám tíz Uyen tanárt vehet nekem, mint maga” - vetette oda a felindult vállalkozócsemete, amikor a történelemtanár szóvá tette az iskolakerülést. Egy kisváros legjobb matektanára pedig tíz éve beállt fuvarozónak, aztán zöldséggel kezdett kereskedni, hogy lányait egyetemre járat- r hassa. A fél város anyagias árulónak tekintette, a másüt fele hősnek. Én ez utóbbiakhoz csatlakoznék. Pedagógus ismerőseim, akár férfiak, akár nők, tíz év güri- zés után is alig keresnek annyit, mint a fővárosi hipermarketek árufeltöltői. A görkoris, miniszoknyás informátorlánykákat és a pénztárosokat nem is említem, ők az alapiskola-igazgatók fizetését kapják. Sosem fogom elfelejteni égjük egyetemi tanáromat, aki bevaüotta, hogy azért engedheti meg magának a tanítást, mert a felesége sikeres ingatlanügynök, és képes eltartani a családot. Kíváncsi vagyok, meddig tart a pedagógusok határtalan türelme, mikor lázadnak fel. Egy lázadóról már tudok: angoltanár, és rendszeresen szabad foglalkozást vezényel az osztálynak, miközben ő használati utasításokat fordít különböző importtermékekhez. Egy brosúráért annyit kap, mint az iskolában havonta. Akár nők, akár férfiak JUHÁSZ KATALIN Olvasom, hogy német konzervatív politikusok szerint férfikvótákat keüene bevezetni az iskolákban, hogy megakadályozzák a tanári pálya teljes elnőiesedését. Nyugat-Európában a férfiak elsősorban a pálya alacsony presztízse miatt választanak más hivatást, a nők viszont azért szeretnek tanítani, mert így több időt tölthetnek a családdal. A két hónapos vakáció valóban csábító indok, úgy látszik, arrafelé az anyagi megbecsülés kérdése csak másodlagosan vetődik fel. Az viszont kiolvasható a hírből, hogy Németországban már egészen nyíltan a gyengébb teljesítményű egyetemistáknak javasolják, hogy menjenek tanítani. Nálunk két eset lehetséges: vagy megszáüott pedagógusaikat valaki, vagy gyengébb képességű, azaz nem talál magának jobb áüást. A megszállottak idővel belefáradnak a reménytelen jövőkép nézegetésébe, főleg akkor, ha tanítás helyett mind gyakrabban nevelniük, fegyelmezniük kell a mind rakoncátlanabb nebulókat. „Több zsebFIGYELÖ MAGYAR SZÓ 4 Az újvidéki lap szerint a kettős állampolgárság ügye elmozdult a holtpontról, viszont a Magyarok Világszövetségének népszavazási kezdeményezése nem használ a délvidéki magyarok ügyének, mi több, veszélyes következményekkel járhat. Az újság a kettős állampolgárság iránti kérelemmel kapcsolatban azt írja, hogy „a kérelmezett fél kezdeti érzéketlensége, mereven visszautasító magatartása, olykor már becsmérlésnek is beillő üzengetései lassanként tompultak és enyhültek”, és a Vajdasági Magyar Szövetség szerepváüalása után kézlegyintés helyett szakértői tárgyalások megkezdését kínálta fel a jelenlegi magyar hatalom. Megtörtént az elmozdulás a holtpontról, és ez reménnyel tölti el a vajdasági magyarokat; időközben az MVSZ úgy ítélte meg, hogy segíteni kíván, és hamarosan megkezdi aláírás-gyűjtési akcióját. TALLÓZÓ OROSZ SAJTÓ Az orosz rendőrök bárkinek bármi kor elvehetik a kocsiját, hogy azt ül dözéshez vagy riadó esetén a szolgá lati helyükre jutáshoz felhasználjál - ismertette a január 1-jétől életb< lépő módosítást a Moszkovszki Komszomolec. Az orosz kormány ál tál jóváhagyott szabálymódosítás ér telmében nemcsak a közúti rend őrök, hanem egyebek között a bel ügyminisztérium, a belbiztonság szolgálat és a titkosszolgálatok mun katársai is autója elhagyására „kér hetnek” bárkit Oroszországban. P rendőröknek - a bűnözők üldözésér és munkahelyükre való eljutáson ki vül - idegen kocsit lesz joguk használni akkor is, ha az elfogott bűnözőt kell egy megadott helyre szállítani, vagy közúti baleset esetén sürgősen kórházba kell vinni a sérülteket A lap értékelése szerint az új szabál) minden elképzelhető törvénnyel ütközik. A magántulajdonhoz való alapjogot csak szövetségi szintű törvényben lehet korlátozni. A nagy egyesülési igyekezet visszaüthet, és a legeslegrosszabb esetben akár a szervezet felbomlásához is vezethet Kibővült unió a régiek nélkül? Kockázatos vállalkozásra készül az EU több tagállama. Az uniós állampolgárok közönyétől megszeppent politikusok Laakenben elhatározták, hogy egy európai alkotmánnyal teszik vonzóbbá a polgárok számára az uniót. ROCKENBAUER NÓRA És hogy felkeltsék az emberek érdeklődését, alkotmányozó kon- ventet hoztak létre, illetve társadalmi vitát kezdeményeztek. Miután ez utóbbi teljes érdektelenségbe fulladt, a tagállamok jó része, valamint az Európai Parlament úgy gondolta: az alkotmányról rendezett népszavazással viszi közelebb a néphez az európai eszmét, így bizonyítandó, hogy az EU igazi demokratikus szervezet, nem pedig a brüsszeli bürokraták fogságában szenvedő, túlszabályozott óriás. Csakhogy a nagy igyekezet visszaüthet, és a legrosszabb esetben akár a szervezet bomlásához is vezethet. Az alkotmányról huszonöt, igencsak különböző érdekű országnak kell megegyeznie, és az eldöntendő kérdések nagy része a hatalommegoszlásról szól. Például: kinek mekkora súlya legyen a döntés- hozatalban, vagy hogy minden tagállamnak legyen-e azonos jogú biztosa a brüsszeli bizottságban, és milyen területeken szűnjön meg a nemzeti vétó lehetősége. Most ezeket még tetézik olyan - a politikusok számára esetleg kevésbé fontos, de a népszavazásra hívandó emberek fantáziáját jobban megragadó - témák, mint a kereszténység megemlítése vagy a kisebbségek védelme. S mindezt egyhangúlag kell elfogadni. Az optimisták szerint az EU eddig is megoldotta ezeket a vitákat, és lám az alkotmányozó konvent képes volt előállni egy - legalábbis a testület elnöke, Valery Giscard d’Estaing szerint - konszenzuson alapuló szövegtervezettel. Ezt a konszenzust azonban nem támasztotta alá szavazás, sőt nyolcán kisebbségi véleményt fogalmaztak meg. Az azóta folyó vitában még arról sem sikerült megegyezniük a tagállamoknak, hogy a közösen elfogadott ,jó alap” kifejezés azt jelenti, hogy apró módosításokkal véglegesíthető a szöveg, vagy pedig hogy jó kiindulóalap a kormányközi konferencián újra megnyíló vitához. Ráadásul eddig is láthattuk, hogy egy-egy kínkeservesen megszült, a legkisebb közös többszörös elvén alapuló kompromisszum Csak a politikusok számára volt az, otthon a nép elutasította őket. Maastricht után a dánok részére kellett engedményeket tenni, miután az első népszavazáson negatív eredmény született. A nizzai szerződésre az írek mondtak nemet, és csak óriási kormánypropaganda révén sikerült azt másodszor elfogadtatni. Most a legtöbb helyen azért terHuszonöt, igencsak különböző érdekű országnak kell megegyeznie. veznek referendumot, mert a közvélemény erre hajlik, ráadásul ezek olyan országok, ahol az alkotmánytervezet a legtöbb bírálatot kapta. A nagy engedményekkel elfogadott végső szövegből az emberek leginkább arra fognak emlékezni, amit nem sikerült elérni. Hiszen azzal volt tele legtöbbet a sajtó. A kormányoknak mégis mint valami nagyon fontosat és jót kell eladniuk az alkotmányt a szavazóknak. S ebben sok esetben nem számíthatnak majd az ellenzékre, különösen, ha létezik erősebb euroszkeptikus tábor. Ha megtörik a népszerűségét vesztő Tony Blair ellenállása, és a britek is népszavaznak, akkor akár négyöt tagállamban - dánok, svédek, britek, finnek, írek - is elutasíthatják az új alapszerződést. Márpedig az igen kényes helyzetet idézhet elő. A kormány- és államfőknek még el kell dönteniük, mi történik ebbe az esetben. Szemétre kerül az egész alkotmány, vagy ha egy adott számú ország - mondjuk, az államok kétharmada - ratifikálja, akkor mégis életbe lép. De mi lesz akkor a nemet mondókkal? Mégis vonatkozni fog rájuk? A logikus lépés az lenne, hogy egy következő népszavazáson már arról kellene dönteniük, mégis elfogadják-e az eredeti szöveget, vagy kilépnek a szervezetből. A nagyobbik dán kormánypárt már eleve úgy kíván szavaztatni az alkotmányról, hogy ha az emberek elutasítják, akkor az az ország távozását jelenti az EU-ból. De milyen új kibővülő közösség lenne az, ahonnan éppen többen is távoznak? Azért akarják megölni, mert kiadná a hágai törvényszéknek a háborús bűntettekkel vádolt Ratko Mladics tábornokot Chicagói csetnikelc fenyegetik Marovicsot PETKY JÓZSEF Lapértesülések szerint chicagói csetnikek fenyegették meg halálosan Szvetozar Marovicsot, s a hatóságok emiatt jelentős mértékben megerősítették a szerbia- montenegrói államfő védelmét. Az általában jól értesült Vijesti című podgoricai lap az elnöki kabinetből származó forrásokra hivatkozva azt írta: a biztonsági szolgálat figyelmét felkeltette az, hogy Marovicsot egyre több fenyegetés éri, amióta kormánya - az államfő egyben a miniszteri tanács elnöke is -, illetve az államfő által vezetett legfelsőbb védelmi tanács több döntést hozott javítandó az együttműködést a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Nemrégiben egy titkos chicagói csetnik szervezet levelében arról tájékoztatta Marovicsot, hogy „halálra ítélte”, mert nyilvánosan készségét fejezte ki, hogy az ország kiadja Hágának Ratko Mladicsot, a háborús bűntettekkel és népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot, ha kiderül, hogy a tábornok az ország területén tartózkodik. A Vijesti szerint ez utóbbi fenyegetést nagyon komolyan vették a szakszolgálatok, s Marovics már legutóbbi egyesült államokbeli látogatásán is fokozott védelmet kapott. Szvetozar Marovicsot március 7-én választotta meg a parlament a délszláv államközösség első államfőjévé, s már a beiktatása utáni napokban kiderült, hogy az új elnök merőben másként tekint az ország nemzetközi kötelezettségeire, így a Hágával való együttműködésre is, mint elődje, Vojiszlav Kostunica. A volt jugoszláv államfő sohasem volt hajlandó önkéntes feladásra felszólítani a hágai törvényszék vádlottjait, és epés megjegyzéseket tett az intézmény működésére. Marovics viszont már beiktatásakor parancsoló szükségszerűségnek nevezte az együttműködést Hágával, majd képmutatással vádolta meg a belgrádi „politikai elit egy részét”, amiért megszavazta az intézménnyel való együttműködést szabályozó törvényt, ugyanakkor nem hajlandó végrehajtani a jogszabályt. Kostunicának érezhetően fenntartásai voltak a Nyugat iránt, s inkább - elemzők szerint - az orosz befolyásnak volt a híve, viszont Marovics nyíltan a NATO-hoz való közeledés mellett foglalt állást. Kostunica hagyományőrző, egyházbarát politikus hírében állt, Marovics pedig megválasztása után éles szavakkal bírálta a szerb ortodox egyházat nacionalizmusa és a milosevicsi erők iránti rokonszenve miatt. A szer- bia-montenegrói államfőt a hadsereg Kobra nevű osztagának különlegesen kiképezett kommandósai védik. A testőrök között vannak azonban a montenegrói belügyi szervek emberei is, akik már akkor is oltalmat nyújtottak Marovicsnak, amikor még a montenegrói parlament elnöke volt. Belgrádi lapok korábban arról cikkeztek, hogy a politikus azért „hozta magával” testőrségét Montenegróból, mert nem bízott a szerb belügyi szervekben. LEVÉLBONTÁS Akikért a harang szól... Érdeklődve olvastam az Új Szó hasábjain a földreformról szóló Téma-oldalt. Máig nem tudok belenyugodni abba, hogy a szülőfalumból elkerültem 1962-ben. 1943-ban születtem. Ma is meg tudom mutatni Nagydarócban, az akkori Füleki járásban a földünket, réteket, erdőt. A losonci bíróságon a papírjaimat elvették, nem maradt a kezemben semmi. Csak pénzembe került az egész. Nincs támogatóm, testvéreim, akik segítségemre lennének. A szüleim után miért nem használhatom az elkonfiskált földeket, miért használhatja más, idegen?! Miért szedték el azt, amihez nem volt joguk! Vagy miért nem kaphatjuk vissza a tulajdonunkat?! Én nő létemre szégyellem az egész társaságot. A férjem ugyanígy van Bolykon. Meddig megy ez így! Tisztességes ügyvédet keresünk, aki akkor kér, ha dolgozott is érte valamit. Legyen már rend. A görbe utakat tegyék, rakják egyenesbe. Van mit rendbe hozni, lenne! Ne vegyék olyan könnyen el a másét, mert az nem tud kapaszkodni. Ha mi el nem vesszük a másét - más se tegye ezt, csak annyija legyen, amit munkájával szerez, és ne több. Amíg ez meg nem szűnik, nem lesz rend Szlovákiában. Pedig csak egyszer kellene igazságos törvényt hozni, a többi már jönne magától. M. Dedinská Losonc- Ez a fa úgy veszíti el a leveleit, mint a pozsonyi koalíció a parlamenti többségét... (Peter Gossányi rajza)
