Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-25 / 246. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 25. Egészségünkre ÚJ SZÓ-BÉBI Ki lesz a legrokonszenvesebb? Matyó Ilona férje nem vállalta a közszereplést E heti vendégünk: Matyó Ilona- A versenybe egyrészt a díjak mi­att jelentkeztem, másrészt pedig azért, mert rendkívül okos dolog­nak tartom, hogy az Egészsé­günkre című melléklet foglalko­zik a kismamákkal, a babákkal, a családtervezéssel és a terhes nők egészségi gondjaival. Sok gyakor­lati tanácsot, megszívlelendő és megvalósítható ötletet, tippet ol­vashatunk a rovatban. Dr. Czeizel Endre családtervezéssel, geneti­kával foglalkozó cikkeit is nagy érdeklődéssel olvasom. Számom­ra azért is hasznos a melléklet, mert a férjemmel, Gáborral sze­retnénk második gyermeket, az elsővel, a kétéves Barbarával je­lenleg szülési szabadságon va­gyok. Huszonhat évesen mentem férjhez, s bár mihamarább szeret­tünk volna utódot, két évig tar­tott, míg teherbe estem. Egészsé­ges, gyönyörű kislányunk szüle­tett hála Istennek-, noha császár- metszéssel jött a világra. Kezdet­ben az is gondot okozott, hogy nem volt elegendő tejem és nem ismertem a szoptatás technikáját. Szülés után depressziós is vol­tam, de ezen is sikerült túljutni, ebben főleg a férjem volt megér­tő, figyelmes támaszom. A szop­tatás technikájára és a szoptatási időre saját tapasztalataim alapján jöttem rá, igaz, már akkoriban is sok szakkönyvet, folyóiratot ol­vastam el. Nagy haszonnal forgat­tam a Veľká kniha o matke a dieťati című kiadványt is. Tizenöt hónapig szoptattam a kislányo­mat, az anyatejet értékes, pótol­hatatlan tápanyagnak tartom, nem beszélve a szoptatás lelki, pszichikai fontosságáról, a gyer­mek-anya kapcsolatban betöltött szerepéről. Emlékszem, a nővér­kék szerint a babának 10 perc alatt kellett volna jóllaknia, ezt nagyon furcsálltám, mert Barbara általában 20-30 perc alatt lakott jól, s nagyon örültem, amikor egy magyarországi szaklap is igazol­ta tapasztalatomat. A terhesség alatt, de kismamakoromban is ke­rültem a füstölt ételeket, gombát sem ettem, mert az jellegéből adódóan magába szívja a környe­zetben előforduló káros anyago­kat. Hasznos és egészséges dolog­nak tartom a tornát is. Sok zöld­séget, gyümölcsöt és a szoptatás ideje alatt rengeteg jogurtot et­tem. Nagyon fontos, hogy a szü­lésre lentiekben fel legyünk ké­szülve, nem szabad félni tőle. Eb­ben főleg a család, a legszűkebb környezet segíthet. Mivel 31 éves vagyok, s mert a férjem is rendkívül szeretne egy második gyermeket, ezért tudato­san készülünk rá, szeretnénk, ha azonnal teherbe esnék, tehát hogy tavasszal megszülhessem a kicsit. Ugyanakkor nem alkalma­zunk semmiféle speciális mód­szert, viszont kiszámítom, hogy mikor vagyok termékeny, általá­ban ugye a havi ciklus tizenne­gyedik napja a legkedvezőbb, nos, én ennek alapján számítom ki az alkalmat, s a férjemmel így időzítjük az együttléteket is. A múlt szombati mellékletben pont ezért is nagyon érdekes volt az időzített szeretkezésről szóló cikk, de rendkívül hasznos volt a magzatvédő vitaminokat bemuta­tó írás is. Noha kisfiút szeretnénk, ezt tudatosan nem igyekszünk be­folyásolni, lényeg, hogy egészsé­ges gyermekünk szülessen. Matyó Ilona érettségi után textil­ipari szakot végzett, de nem dolgo­zott a szakmában, mint elmondta, főleg a nyelvek érdeklik, angolul, németül és franciául beszél. Az anyasági szabadsága előtt titkár­nőként dolgozott, (buchlovics) KISMAMAPOSTA Nagyon szeretnék továbbra is részt venni a játékban, de közölnöm kell, hogy én már terhes vagyok, és való­színűleg februárban megszületik a baba. Döntsék el, mi legyen velem, én nagyon szeretnék maradni. Nagy Anikó, Bori, a játék egyik résztvevője Kedves Anikó, gratulálunk a terhes­ségéhez, s reméljük, ha világra jön a kicsi, hírt ad róla. Ami a játékban való maradást illeti, sajnos nem tud­juk kérését teljesíteni, ugyanis a je­lentkezés végső határideje szeptem­ber 15-e volt, s az volt a feltétel, hogy az Új Szó segítségével kezdik meg a kismama-jelöltek a terhesség­re való három hónapos felkészülést. Ön pedig már akkor terhes volt. Re­méljük, hogy egy más alkalommal ismét jelentkezik valamelyik játé­kunkba. Vállalkozók jelentkezését várjuk Örömmel fogadjuk azoknak a vállalkozóknak a jelentkezését, akik akár táplálék-kiegészítő­ket, akár szépségápoló vagy babaápoló szereket, gyermek- ruházati cikkeket, játékokat forgalmaznak. Cserében ezen a helyen bemutathatják termé­keiket. Az október-november-december hónapokban a legjobb vállalkozni rá - 6. rész Vannak-e optimális hónapok a fogamzásra? Gyakran felmerülő kérdés, hogy a különböző hónapokban bekövetke­ző fogamzások kimenetele között van-e valamiféle különbség. A vá­lasz egyértelmű: van, noha nem je­lentős. Hazánkban például augusz­tus körül halvaszületések gyakorisá­ga alacsonyabb az évi átlagnál. Ugyanez igaz a születést követő cse­csemőhalandóságra is. Februármárciusáprilis hónapokban viszont a halvaszületések valamivel gyakoribbak az évi átlagnál, és lé­nyegében ugyanez érvényes a cse­csemőhalandóságra is. Bizonyos ve­leszületett rendellenességek, így a csípőficam (újabban, az újszülöttkori szűréseknek köszön­hetően, általában már csak a csípőfi­camhajlam tüneteit észlelik az or­vosok) és a velőcsőzáródási rendel­lenességek (koponyahiány és nyitott gerinc) előfordulása is valamivel magasabb az év első hónapjaiban születettek között. Ezek az adatok persze a születésekre vonatkoznak. Hozzávetőleg kilenc hónapot vissza­számolva kapjuk meg a fogamzások időpontját. Eszerint a fogamzásra az október-november-december hóna­pokban a legjobb vállalkozni, mivel ezt követően a legalacsonyabb a hal­vaszületés, a csecsemőhalandóság és a veleszületett rendellenességek gyakorisága. Ugyanakkor az április­május körüli fogamzásokat követő­en valamivel gyakrabban kell a ter­hességek kedvezőtlen kimenetével számolni. Mindezek hátterében valószínűleg az áll, hogy a telet követően az em­beri szervezet tartalékai (így példá­ul a vitaminok) kimerülnek, és még nincs lehetőség teljes igényű pótlá­sukra (például gyümölcsökkel). Az említett jelenségek azonban szintén olyan statisztikai törvényszerűsé­gek, melyek csak a nagy számokra érvényesek, ezért egy-egy terhesség vállalásakor nincs különösebb jelen­tőségük. Van azonban egy gyakorla­ti szempont is. A tavaszutón szüle­tett kisbabák és édesanyák számára a nyár számos örömmel: napozás, szabad, levegő stb. járhat, melyek kellemsebbé tehetik az első heteket, hónapokat. Akik tehát valóban mindent meg kí­vánnak tenni az optimális családter­vezés érdekében, azok a fogamzási hónapok előnyeit is hasznosíthatják, azt is számításba véve, hogy hazánk­ban a tervezett fogamzás eléréshez átlagosan négy hónap szükséges. A tüszőrepedés meghatározásának említett két módszerével és az opti­mális fogamzási nap megcélzásával azonban ez az idő csökkenthető, és a tervezett hónap plusz-mínusz egy­két hónap eltéréssel biztosítható. S mivel optimálisnak nem egy, hanem több hónap (október - november­december) tekinthető, ez a kívánt fogamzás elérését megkönnyíti. Komoly erőfeszítések történtek a ve­leszületett rendellenességek meg­előzése érdekében. Az anti-D injek­ció (pontosabban anti-D-gamma- globulin) például az anyagyermek Rh-vércsoport-összeférhetetlensé- gét védi ki, ha az Rh-negatív nők a szülést vagy vetélést követő 72 órán belül megkapják. Az újszülöttkori szűrések segítségével többek között megelőzhető a csípőficam és az ér­telmi fogyatékosság egyiktípusa: a fenilketonuria. A genetikai tanács­adás révén biztosítható, hogy még a fokozottan veszélyeztetett családok döntő többségében is egészséges gyermekek szülessenek. A terhesség alatti magzati vizsgálat is egyre fon­tosabb eszközei a súlyos rendelle­nességek megelőzésének. Ide tarto­zik a magzatvízvételt és a magzatbu- rokminta vételét követően a magzati sejtek enzim, fehérje, kromoszóma stb. vizsgálata csakúgy, mint a ve­szélytelen ultrahangvizsgálat. A magzatvízvétel a terhesség tizenha­todik hete körül történik, és ha szük­séges, a súlyosan rendellenes mag­zatok születése a terhesség megsza­kításával a 20. hétig, még megelőz­hető. Ezt a módszert leggyakrabban a koponyahiányos és nyitott gerincű (velőcsőzáródási rendellenességben szenvedő) gyermekek világra jötté­nek megakadályozása céljából al­kalmazzuk. Újabban az anyai vér­ben egy speciális magzati fehérje (alfa-fatoprotein) kimutatása és az ultrahangvizsgálat együttes alkal­mazása is gyakorta elégségesnek bi­zonyul felismerésükre. A velőcsőzáródásos rendellenességek áldozatainak száma viszonylag ma­gas: ezer újszülött közül kettőnél fordul elő. Ráadásul az ártalom sú­lyos: többségük halálos, de az élvemaradottakban is gyakori az ér­telmi fogyatékosság, mozgássérült- ség, vizelési és székelési probléma. Hazánkban az elmúlt évtizedben évente mintegy háromszáz gyermek született ilyen rendellenességgel. A velőcsőzáródási rendellenesség felismerése a terhesség korai szaka­szában komoly előrelépés, de nem jelenti az igazi megoldást. Ahogy könnyes szemmel, a súlyosan rend­ellenes magzat méhen belüli felis­merése és a terhességmegszakítás elhatározása után már több terhes asszony mondta: „Nagy dolog, hogy már képesek a terhesség ötödik hó­napjában felismerni a súlyos rendel­lenességet, de az igazán nagy tett az lenne, ha meg tudnák előzni az ilyen utódoknak már a fogamzását is.“ Ez az óhaj amely néhány évvel ezelőtt még a szakemberek szemében is utópiának tűnt most valóra válhat a magzatvédő vitamin révén. Részletek Dr. Czeizel Endre: Az egészséges utódokért című mun­kájából PÁRTERÁPIA Vágyfokozó ízek és illatok Valljuk be őszintén: nincs olyan ínycsiklandó étel, amely automati­kusan felkeltené nemi vágyunkat. De megfelelő élelmi anyagokkal agyunk és testünk kémiai folyamatait hatásosan befolyásolhatjuk. A keleti bazárok többségében megtaláljuk azokat a fűszerkeveréke­ket, állati csontőrleményeket, amelyeknek vágykeltő hatást tulajdo­nítanak. A gyakorlatban azonban ezeknek nagyobb a mitikus szere­pük, mint valódi fokozó erejük. MIÉRT ÉPPEN LAZAC ÉS KAVIÁR? Azt mindenki tudja, hogy szexualitásunkat a hormonok irányítják. Azt viszont már kevesebben, hogy céltudatos étkezéssel a hormon- termelés befolyásolható. Építőanyaguk ugyanis nem más, mint fe­hérje pontosabban bizonyos aminosavak (fehérjealkotók). Ezek fe­lelősek vágyunkért és vérkeringésünkért. Bizonyos agyi tevékenysé­gekért felelős anyagok (például a boldogságérzet kiváltásáért fele­lősek) ugyancsak aminosavakból épülnek fel. Éppen ezért a fehérjé­ben gazdag táplálékok (mint a hal, az osztriga, a garnélarák, a tej­termékek, az olajos magvak és a diófélék) közvetve hatással lehet­nek szexuális életünkre. A DISZNÓSÁGOK IS VÁGYKELTÖK? Nem. Aki azt hiszi, hogy egy ropogósra sült karajjal ágyba viheti kedvesét, az téved. Bár a disznóhús fehérjében gazdag, sok tejter­mékkel együtt hizlaló zsírba és káros koleszterinbe csomagolva jut­hat csak hozzá. Ez a keverék nemcsak a gyomrot terheli meg és telíti el, de a vérkeringésre is rossz hatású. Az amerikai kutatók az impo­tencia egyik okozójaként tartják számon a károsan magas koleszte­rinszintet. Ezenkívül a túl sok zsír nemcsak a férfi nemi hormon, a tesztoszteron termelődését zavarja, de hizlal is. Márpedig az elhí­zottak többsége kevésbé intenzív szexuális életet él normális testsú­lyú társaikhoz képest. AJÁNDÉK Testápolás minden nap VERSENY A mindennapi testápoláshoz elengedhetetlenül hozzátartozik a test­ápoló tej használata. A legutóbbi felmérések szerint a nők 27 százalé­ka naponta, 20 százaléka hetente 4-6-szor, 28 százaléka pedig 2-3- szor használ testápolót. A bőr egyik alapvető feladata, hogy megőrizze a nedvességet. A korral és a kedvezőtlen külső hatások következtében azonban veszít rugalmasságából és természetes szépségéből. Ezért na­gyon fontos a hidratálás. A vízhiá­nyos bőr száraz, felszíne ráncos, pikkelyes. A helyesen hidratált bőr rugalmas, feszes és szép. A jövendő kismamáknak is jó minőségű hidra­táló testápolót kell használniuk. Tippünk: A Dove NutriCare Body Milk, amely egyebek között E-vi- tamint tartalmaz, amelyet a fia­talság vitaminjának is neveznek. Hidratálja a bőrt, . antioxidánsként hat, enyhíti az allergiás tüneteket. További alkotó eleme a barackmag- kivonat, amely A-vitaminban és ás­ványi sókban gazdag. Hidratálja, táplálja a bőrt, s nem lesz tőle a bőr zsíros tapintású. Kérdésünk Mi a bőr legfontosabb feladata? Válaszaikat nyílt posta levelezőla­pon szerkesztőségünk címére küld­jék. A kismama-jelöltek és három ol­vasónk is próbálhatják a bemutatott terméket. í TESTÁPOLÓ í cĎove NutriCare Body Milk 'forrt «l*M H*9Ul *V- ... rt «mmi - «luft* isli-m mr*P*n*l ■nctm* - («*>«.-Kttfw./«: i !iimw,’ j liGtoßGONKRti AZ ÚJ SZÓ MELLÉKLETE | Szerkeszti: Kovács Ilona Levélcím: Egészségünkre, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 461, fax: 02/59 233 469

Next

/
Thumbnails
Contents