Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-02 / 226. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 2. Tudomány - hirdetés Hányingert kelt a következő generációs mobilsugárzás Semmit sem kell tudni a beszélgetésről: már akkor He lehet hallgatni a telefont, amikor a még fel sem vették Szájon át hat? A következő generációs mobilhálózatok rádiójelei fejfájást és hányingert okozhatnak egy holland tanulmány szerint. A holland gazdasági, egészségügyi és távközlési minisztériumok által közösen megrendelt vizsgálat a jelenlegi és a harmadik generációs, gyors adatátvitelre is alkalmas mobilhálózatok bázisállomásai által kibocsátott sugárzás hatását hasonlította össze. ÖSSZEFOGLALÓ „A harmadik generációs bázisállomások által kibocsátott sugárzásnak kitett személyek bizsergő érzést, fejfájást és hányingert tapasztaltak” - nyilatkozta a holland egészségügyi minisztérium szóvivője. A jelenleg használatos bázis- állomások esetében nem tapasztaltak ilyen hatást a holland TNO technológiai kutatóintézet vizsgálata során. MTI-HiRÖSSZEFOGLALÓ Kína október közepén indítja a kozmoszba első űrhajósát, közvedenül a kommunista párt plenáris ülése után - jelentette a Venvejpo című hongkongi napilap tegnapi számában. Pekingi kormányhoz közel álló forrásaira hivatkozva azt írta: az október 11-e és 14-e között esedékes plénum után várható, hogy a Sencsou-5 űrhajóval emberes küldetést hajtanak végre. Az ázsiai ország űrkutatását a hadsereg irányítja, s az űrprogramot szigorú titoktartás övezi. Az év eleje óta hivatalos kínai Meglepő módon mind a jelenlegi, mind a harmadik generációs mobiljelek javították az agy kognitív funkcióit, így az emlékező- és reagáló képességet is. A kutatók szerint a kísérletben részt vevő személyek éberebbek lettek, amikor rádióhullámoknak tették ki őket. A gazdasági, egészségügyi és távközlési miniszterek szerint további kutatások szükségesek ahhoz, hogy igazolják a vizsgálat eredményeit és felderítsék a hosszú távú egészségügyi hatásokat és a jelenség okát. A miniszterek az Európai Bizottsággal is megvitatják a tanulmány eredményeit, mondta a szóvivő. A vizsgálat úgynevezett kettős vakteszt volt, vagyis sem a kutatók, sem a vizsgálati személyek nem tudták, hogy mely bázisállomások bocsátanak ki sugárzást, és melyek nem. A GSM-rendszerű mobilszolgáltatók nemzetközi szövetsége, a GSM Association egyelőre tanulmányozza a kutatási jelentést és még nem nyilatkozott a kérdésben. illetékesek azonban mind gyakrabban utalnak arra, hogy a történelmi küldetésre valószínűleg októberben kerül sor. A kínai űrutazás sikere esetén a volt Szovjetunió és az USA után Kína lesz a harmadik olyan ország, amely önerőből embert kiiL- dött a világűrbe. Kínai állampolgár egyébként még nem járt a kozmoszban. A hongkongi lap már megszellőztette, hogy már a csiucsüani űrközpontban tartózkodik az a tizennégy kínai űrhajósjelölt, akik közül nagy valószínűséggel egy vagy kettő - kínai kifejezéssel - tajkonauta indul el a háromszemélyes űrhajóval. ÖSSZEFOGLALÓ Izraeli tudósok biztonsági rést találtak a világ legelterjedtebb, és eddig a legbiztonságosabbnak hitt mobiltelefon-rendszerében, a GSM-ben. A hiba kihasználásával lehallgathatók a beszélgetések, és a hívó fél személyazonossága is meghamisítható, írta a New Scientist. A tekintélyes tudományos lap szerint a világon forgalomban lévő mobiltelefonok 71 százaléka, 850 millió készülék használja a GSM rendszert, melyről most bebizonyosodott, hogy korántsem annyira biztonságos, mint korábban gondolták. (A másik elterjedt szabványról, a CDMA-ról már korábban kiderült, hogy feltörhető.) A biztonsági résre a hai- fai Technion-Israel műszaki intézet kutatói, Eli Biham professzor és két tanítványa, Elad Barkan és Nathan Keller találtak rá. MEGDÖBBENTEK A hiba Barkannak tűnt fel, aki észrevette, hogy a titkosítás nem megfelelő sorrendben történik: a rendszer először kijavítja az esetleges zajokat és az interferenciát a digitális adatfolyamban, és csak azután titkosítja azt. Ez lehetőséget ad egy klasszikus MITM- (man in the middle) támadásra, azaz arra, hogy a készülék és a bázisállomás között valaki elfogja a hívást. „Először nem akartam elhinni - nyilatkozta Biham a New Scien- tistnek. - De aztán újra és újra ellenőriztük, és ez volt az igazság.” A felfedezést a Santa Barbarában rendezett Crypto 2003 titkosítási konferencián ismertették, ahol a résztvevők - Bihamék elmondása szerint - „megdöbbenéssel és elképedve” reagáltak. Nem csoda, hiszen a módszert megalkotása után is szuperbiztosnak hitték. Még ebben a hónapban indulhat a kínai űrhajós Kongresszus után repül Feltörhető a „szuperbiztos” GSM-titkosítás CSÖRGÉS KÖZBEN TÖRIK A GSM-titkosítás kulcsai egészen 1999-ig szigorúan titkosak voltak, de ekkor Marc Bricenonak, a kaliforniai egyetem munkatársának sikerült visszafejtenie a használt algoritmusokat. Azóta sokan próbálkoztak a rendszer feltörésével, de minden eljárásnak ugyanaz volt a gyengéje: a hívás első pár percét le kellett volna valahogyan hallgatni, hogy a hívás tartalmának ismeretében meg lehessen fejteni a kódot. Mivel erre általában nincs lehetőség (ha pedig van, akkor már felesleges feltörni a titkosítást), ezek a próbálkozások sosem jutottak el a gyakorlati fázisba. A Technion módszerének alkalmazásához azonban semmit sem kell tudni a hívás tartalmáról, és a titkosítás már akkor feltörhető, amikor a telefont még fel sem vették. A kutatók az 1996-ban bevezetett A5/2 verziójú titkosítással kísérleteztek. 2003-ban ennek egy továbbfejlesztett változata is megjelent, de Biham szerint az eljárás az ellen is használható. NINCS VALÓDI VESZÉLY A nemzetközi mobilgyártókat képviselő GSM Szövetség szerint a kutatás messzebbre megy, mint a korábbi elméleti munkák, és a módszer használhatónak tűnik. De lan Vo- lans szóvivő a New Scientistnek azt mondta, hogy a hiba inkább csak elvi, mint valóságos, mivel a rendszer feltörése nagyon sokba kerülne, és a szükséges berendezés kezelése is hatalmas szaktudást igényel. A GSM-felhasználókat ezért szerinte nem fenyegeti valódi veszély.Biham csapata szabadalmi kérelmet nyújtott be az eljárásra, melyet elmondásuk szerint csak törvényes célra, például nyomozó hatóságoknak licen- celnének. Abban a Technion és a GSM Szövetség is egyetért, hogy a harmadik generációs hálózatokat a hiba nem érinti. (Illusztrációs felvétel) többlete van az előnyök kártyája AZ OTP KONTÓVAL MINDIG TÖBBET ENGEDHET MEG MAGÁNAK! Ha 2003. 10. 1-től 12. 31-ig futamidős betétszámlát nyit vagy megújít 20 OOO Sk minimális összeggel, 90 napos lekötéssel 1 százalékkal növeljük kamatjait új betétjéhez ingyen jár az előnyök kártyája a SPHERE Card amellyel Szlovákia és Csehország több mint 4000 üzletében 5-50 % árengedményhez juthat www.otpbanka.sk OTP BANKA SLOVENSKO