Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-13 / 235. szám, hétfő
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 13. ■■■■■( KOMMENTÁR Dzurinda szemöldöke TÓTH MIHÁLY Helyzetismeretből elégtelenre vizsgázott a kormány. Nem arra gondolok itt, hogy fiatal, egészséges és jómódú szociális ügyi miniszterünk kevélyen és példamutatási szándékkal azt üzente az orvoshoz menni vagy betegen is dolgozni kérdés megválaszolásán töprengő 58 éves, sípoló tüdejű és minimálbért élvező melósnak, hogy ő (mármint a miniszter) soha még egy napot se töltött táppénzen. És nem is arra próbálom emlékeztetni olvasóimat, hogy mit gondolok arról a kormánytagról, aki azzal írta be nevét a szlovákiai magyar politizálás történetébe, hogy romaügyben illetékes miniszterelnök-helyettesként azt ajánlotta munka nélküli cigány polgártársainknak, hogy patkószöggyár- tással enyhítsék anyagi gondjaikat. Sejthető, hogy az ilyen megnyilvánulások hatására milyen következtetéseket vonnak le az érintettek. A kérdés lényege azonban az, hogy a miniszteri elképzelések nyomán csökken-e a táppénzcsalók száma, javul-e a bérből élők egészségi állapota, a patkószöggyártás beindításával pedig a cigányputrik népessége megindul-e a civilizáció irányába. A kormány és az ellenzék mérvadói egy emberként köpik a markukat, hogy ha törik, ha szakad, leleplezik a törvénysértően meggazdagodottakat. A hatalomgyakorlók számára e szándék megvalósítása nem egyszerű vizsga lesz. Alapos helyzetismeret nélkül ez a terv sem hajtható végre. A rendőrnek, a speciális feladatokkal megbízott nyomozónak tudnia kell, hol keresse a lehetséges vétkeseket. A kormányjavaslat értelmében a vagyonszerzési visszaéléssel gyanúsíthatás alsó határát úgy 1,2 milliós tulajdonnál kell megállapítani. Ez a minimálbér 200-szorosa. A kormány ezzel beismerte, hogy halvány fogalma sincs az országban uralkodó viszonyokról. Ha a magas minisztérium így ismeri az ár- és bérviszonyokat, a lakosság vagyoni helyzetét, ha hasonló színvonalon vagyunk felkészülve a NATO-, illetve az EU-tagságra, akkor stílusos lenne, ha Dzu- rinda és csapata - valahányszor az Európához csatlakozásról van szó - hátrébb parancsolná az agarait. Az 1,2 milliós határ megvonása a Robert Fico által javasolt 6 millió koronás határhoz képest első tekintetre azt sugallja, hogy a hivatalban levő kormány kérlelhetetlensége ötszöröse a - mi tagadás - már nagyon kormányozhatnék ellenzék kérlelhe- tetlenségének. De úgy is értelmezhető ez a szigor, hogy meghirdetésekor Mikuláš Dzurinda abból indul ki, hogy itt mindenki elfelejtette az elemi matematikát, és senki se tudja kiszámítani, hogy az elmúlt évtizedben bekövetkezett pénzromlás hatására hány családnak van 1,2 millió koronát meghaladó vagyona. Egy színvonalasabb panelházi lakás többe kerül. így nem százezres, hanem milliós nagyságrendű azoknak a száma, akikre a kormány által javasolt vagyoneredet-bizo- nyítási kötelezettség vonatkozna. Nem is túlságosan légből kapott az a föltételezés, hogy a Dzurinda-kormányhoz közel álló érdekcsoportoknak nem fűlik a foguk az igazi vagyoneredet-bizonyításhoz. Félmillió eset kivizsgálása csak káoszt idézhet elő. Néhány ezeré viszont rávilágítana a lényegre. Dzurinda összevonta szemöldökét. Ettől azonban egyetlen újgazdag se kap szívinfarktust. A UPC átverése SZILVÁSSY JÓZSEF Megértük azt, amit még annak idején Pezlár és Šlapka elvtársak - a fiatalabbaknak: mindketten mindenható ideológiai titkárok voltak- sem mertek megtenni, pedig nagyon fenték a fogukat erre a lépésre. A UPC pozsonyi székhelyű kábeltévés társaság az elmúlt napokban minden előzetes értesítés nélkül csökkentette az úgynevezett alapcsomag kínálatát, s kivette a magyar közszolgálati tévé programját is a választható csatornák közül. A csallóközi és más régiók magyar nézői ezentúl csak azt a két budapesti kereskedelmi adást nézhetik, amely sokak szerint gagyi. A szellemi és morális alvilág legmélyére süllyedt műsoraikkal pedig nemzedékek értékrendjét pusztítják. Annyi esélyt sem hagyott a társaság, hogy legalább válogathassunk a fokozatosan javuló magyar közszolgálati tévé és valamelyik kereskedelmi tévécsatorna között. Felháborodásunkat semmivel sem csökkenti, hogy némely német és cseh adó programját sem nézhetjük ezután. Azokhoz tartozom, akik lakótelepi vagy családi házban lakó sorstársaimhoz hasonlóan hittek az eredetileg holland társaság csábos ígéreteinek, s tízezrekhez hasonlóan előfizettem a kínálatukat. Akkor lettek gyanúsak, amikor cápaként viselkedve felfaltak több kis kábeltársaságot. Aztán - még nem jogerős bírósági ítélet szerint - monopóliumukkal visszaélve emelték az árakat. Azok az önkormányzatok és helyi kábeltársaságok jártak jól, amelyek nem sétáltak be önként s dalolva a csapdájukba, hanem mozgósították saját anyagi és szellemi erőforrásaikat. Duna- szerdahelyen, Nagymegyeren, Köbölkúton és máshol is saját kábeltévét hoztak létre, amelyek rendszeresen sugároznak saját információt is, ugyanakkor az előfizetők kívánságának és anyagi lehetőségeiknek megfelelően kínálnak tévéadókat. Ám sok olyan település akad, ahol tétova volt az önkormányzat vagy éppen nem rendelkezett a szükséges anyagiakkal, s ahol emiatt most a lakosok nagy többsége a gátlástalan társaság kénye-kedvének van kiszolgáltatva. Ä botrányos ügynek jogi vonatkozásai vannak, hiszen a UPC megkérdezésünk, mi több: a tájékoztatásunk nélkül csökkentette a kínálatát. S nem mellékes a nemzetiségi szempont sem. Ugyanis a társaság egyszerűen elzárta sok szlovákiai magyar elől a budapesti közszolgálati tévét. Ezt még a két említett főideológus sem merészelte megtenni, félve a haragunktól. A vadkapitalizmus azonban a jelek szerint nincs semmire és senkire tekintettel. Most rajtunk a sor, hogy bebizonyítsuk UPC uraméknak hogy mégsem garázdálkodhatnak úgy, ahogy csak akarnak. Vagy visszaállítják a magyar egyet, vagy nélkülük is boldogulunk. Valaha azt mondták, hogy dőljön össze az a vendégfogadó, ahol nem kínálnak kedvünkre való ételt, italt. Ebből kiindulva tiltakoznunk kell a megemészthetetlen döntés ellen. S ha tiltakozásunk és megalapozott kérésünk sem segít, akkor tegyünk azért, hogy dőljön össze ez a társaság is. FIGYELŐ Bush: Irakban van előrelépés George W. Bush amerikai elnök szerint a washingtoni kormány vüágos stratégiájának köszönhetően van előrelépés Irakban. „A sok rossz hír ellenére is van haladás, a sajtó azonban ezekről nem tájékoztatja megfelelően az amerikai közvéleményt” - hangsúlyozta az amerikai elnök szokásos szombati rádióbeszédében. Bush sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a szenzációra éhes hírközlőszervek szűrőjén nem képesek áttörni az amerikai közvéleményhez a pozitív fejleményekről szóló beszámolók.- Olyan fagyos lett a légkör az elmúlt napokban, mint amilyen a pozsonyi kormánykoalíció között már hónapok óta! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ CORRIERE DELLA SERA ■ A Nobel-díj-bizottság elnöke szerint a pápa megfelelő jelölt volt a békedíjra, de az idén más szempontokat mérlegeltek a döntéshozók. Öle Danbolt Mjos, a Nobel-díj-bizottság elnöke a milánói újságnak úgy nyilatkozott, hogy mindig, jó jelölteket” terjesztenek fel, és „természetesen közéjük tartozott” a pápa is. „Csak annyit mondhatok, hogy sok körülményt szemügyre vettünk, és végül Sitin Ebadi (iráni jogásznő, emberi jogi harcos) mellett döntöttünk - jelentette ki a bizottság elnöke a Nobel-békedíj pénteki odaítélésével kapcsolatban. - Mindenkinek világos volt, előttünk is, hogy sok kósza hír is kering II. János Pál és Václav Havel volt cseh elnök körül.” Mjos vitatja, hogy a díjat a teheráni rezsim ellenében ítélték volna oda. „A Nobel-békedíj soha nem irányult senki ellen, csak valaki mellett szól. Sitin Ebadi kitüntetése az emberi értékek, a vallások és különböző kultúrák közötti párbeszéd, a nők és gyermekek jogai melletti kiállás elismerése. A díj Ebadi és gyerekeket segítő szervezetének támogatását jelenti” - közölte. Az olaszok többsége úgy vélekedik, hogy II. János Pál rászolgált volna a Nobel-békedíjra. Méltó válasz a méltatlan képviseletnek: az államhatalmi bürokrácia a csírájában fojtja meg szándékainkat Mellébeszélés - felsőfokon Tisztelt MKP-s kormánytagok! Elég volt a mellébeszélésből, az alkudozásokból, az alibista és semmitmondó válaszokból, ígéretekből. Egyszer s mindenkorra elég. PETRIK SZILÁRD Engem, a kassai Thália színészét alul lehet fizetni, anyagilag és morálisan lehetetlen helyzetbe lehet hozni, lehet sajnálni és siratni, de - nem tudok jobb kifejezést - hülyének ne nézzen senki. Előrebocsátom, nem Kolár Péter igazgatót védem, megvédi ő magát minden fórum előtt. Még azt sem zárom ki az Önök kedvéért (bár maga a felvetés is banális), hogy rosszul gazdálkodik a nagy kegyesen átutalt könyöradomá- nyokkal. A költségvetésünk nevetséges. Budapesti barátaim nem hiszik el, hogy ennyi pénzből ki tudunk hozni egy viszonylag tisztességes évadot. Hát nem is lehet, tisztelt politikus urak. Önmagában már ez a tény vérlázító, de menjünk csak tovább. Szigorú és következetes tényszerűséggel! Feleségem középiskolai tanár, magyar gyerekeket oktat, egyebek között magyar irodalmat és etikát tanít, havi nettó 9500 koronáért. Én 500 koronával többet keresek, két gyermeket kéne eltartanunk. Számoljunk csak. Kettőnk havi összbevétele 19 500 korona. Kiadásunk (ha leszámítom a cigarettát, kozmetikust és fodrászt) 26 000 korona. Ruhatárunkról inkább nem ejtenék szót. A spórolás pedig csak szép álom marad. Nyomorgunk. Tisztelt uraim, az adósok börtöne fenyeget. Ez nem vicc, és nem olcsó hatásvadászat. Ezek a rideg tények. Nagyon ostobák vagyunk viszont, hogy dolgozni, játszani akarunk, kreatív művészi tevékenységet akarunk folytatni - mindenáron. Az igazgatómnak esetleg azt vethetem a szemére, hogy az egy évben lejátszott előadásaink száma statisztikailag igen előkelő helyen áll. Szó szerint belebetegszünk a munkába, mert szeretünk dolgozni, és mert erkölcsi kötelességünk kielégíteni a nézőt. A honorárium ugyanis tőle érkezik, taps és mosoly formájában. De ebből még nem tudunk díszletet és kosztümöt gyártani, s a fiamnak sem vehetek új cipőt (a régi már nyomja a nagylábujját). Egyszóval: hirdetjük az igét Ki- rályhelmectől Pozsonyig, Záhonytól Sopronig. Fűtetlen autóbuszon több ezer kilométer zötykölődés közepette. Tisztelt Csáky Pál miniszterelnökhelyettes úr! Elkölteni csak pénzt lehet. Ami nincs, azzal nem lehet rosszul gazdálkodni. Mit tud Ön a színházunk működéséről? Mit tud lelki rezdüléseinkről? Mit tud a kétségbeesés szélén vergődő, munkájukat kitűnően végző kollégáim szó szerinti éhezéséről? Mit tud arról, hogy ha Pozsonyba hívnak szerepválogatásra reklámügyben (mert film, ugye, nem készül szegény hazánkban), nem tudunk elmenni, mert nincs pénzünk vonatra, benzinre?! A színházi próbák és előadások sűrűsége miatt nem tudunk eleget tenni meghívásoknak, ahol magánműsorainkkal középiskolákban és kis falvakban okoznánk örömöt, szereznénk nagyobb megbecsülést, s - nem mellesleg - kiegészíthetnénk éhbérünket. Milyen mértékben fogja fel Kolár Péter több ezer kilométerét (sofőr nélkül), hogy belföldről és külföldről egyaránt pénzeket, a létfenntartásunkhoz szükséges morzsákat összegyűjtögesse. Ja, hogy közben esetleg akaratlanul kormányunk rossz hírét kelti? Hát, ez benne van a pakliban. Egyébként arra nem gondolt, tisztelt Csáky úr, hogy az esetleges hibákért (mert az ember hibákat vét - ilyen a természete) az évek óta átláthatatlan pénzügyi helyzet a felelős? Hogy heti rendszerességgel, sőt kitűnő improvi- zatív készséggel akár naponta többször új döntést kell hozni 150 korona átcsoportosításáról? Talán ha eltöltene 2-3 hónapot ebben a szegény, ámde családias „légkörben”, döbbenne rá a „bizarr” és „groteszk” fogalmak valódijelentésére. Addig megkérem: ne védekezzék támadással, mert halvány fogalma, fogalmuk sincs a valóságról. A közönségünket pedig kérném nem félrevezetni, és adóját nemcsak EU-ünnepségre, hanem esetleg adósságunk kifizetésére is fordítani, esetleg tehetős vállalkozó barátaikat, ismerőseiket a Thália és a Nem tudom, hol keressem a nagyvonalúságot, empátiát, humanizmust. komáromi Jókai Színház számlaszámát megadva buzdítani, hogy évente 1000 koronával járuljanak hozzá az alkotóművészhez méltó életmód megteremtéséhez. Nem tudom. Nem tudom, hol keressem a nagyvonalúságot, empátiát, humanizmust. Elutasítást, igazgatószidást, közönyt érzek és tapasztalok. Ön, hála Istennek, még csak-csak ellátogat előadásainkra, de politikustársai (ismételten tisztelet a kivételnek) még szunyókálni sem járnak el pozsonyi vendégjátékainkra. Nagyon kérem, ne háborogjon, Csáky úr. Javasolnám inkább az őszinte, emberi szót: Jaj, nyűg ez a Thália, Kolár Péter minden lében kanál, felforgató elem. Fárasztó és idegesítő a magatartása, ténykedése, követelései. Ezek a tudatlan színészek meg kiállnak mellette. Kár. Legalább ennyit. Keleti végvár, Thália papjai, a magyar szó hírvivői, a kultúra alázatos szolgái... Röhögnöm és sírnom kell egyszerre, de nem teszem. Mást teszek. Ha megjön az eszem, elhagyom szülővárosom, és áttelepülök Magyarországra. Családom eltartása fontosabb számomra a kisebbségi sors mártírszerepében való tetszelgésnél. ígéreteikkel torkig vagyok, érzéketlenségük, rövidlátásuk mától fogva hidegen hagy. Nem fogok Önökre szavazni csak azért, mert magyar vagyok. Végezetül: Önök elfogadtak egy úgynevezett munkatörvénykönyvet és közalkalmazotti törvényt, amellyel, mindezek tetejébe, napi szinten lehetetlenül el a színház működése. A hatalmat átvette az ostoba bürokrácia, hogy csírájában fojtsa meg tisztességes szándékainkat. Jaroslav Hašek csak ámulna és bámulna. Valószínűleg újraírná a Švejket ennyi marhaság láttán. Magyarán: Minden (ismétlem, minden) működésünk ellen szól. Állandó stressz, megalkuvás, tehetetlenség. A művészi szabadság megfojtása. Munkájukhoz mindezek ellenére kívánok jó egészséget, kitartást, remek diplomáciai érzéket. Remélem, az enyémhez hasonló gondokkal nem szembesülnek nap mint nap, és kívánom, menjenek el helyettem is nyaralni valamilyen szép, kellemes távoli helyre, ahol kipihenhetik a politikai csatározások fáradalmait. A szerző a Thália Színház művésze LEVÉLBONTÁS Cseréljünk a képviselőkkel! Az utóbbi időben hiába kerestem a „Levélbontás”-ban az áremelésekkel, megszorításokkal kapcsolatos olvasói reagálásokat. Amelyekre - ha tetszett - azt szoktam magamban mondani, „de jól megírta” az illető. Talán úgy vagyunk, vannak vele embertársaink, minek hallassuk szavunkat, úgyis hiába. Én több levelet megírtam mostanában, de nem adtam fel. Ez lenne a beletörődés, reményvesztés, mert úgy vélem, kevesen olvassák, vagy nem azok, akiknek kellene az ilyen leveleket, vagy pedig ők sem tudnak segíteni a dolgokon. De érdeklődéssel olvastam az Új Szó címlapján, hogy kiábrándult a lakosság, az ország jövőjét bizonytalannak látja. Ez a cikk „adta” kezembe a tollat. Már az év elején is sok volt a remény- vesztett ember, amikor nem győztük kapkodni a fejünket a sok drasztikus áremelés, megszorítás miatt. Aztán sokan abban kezdtek bízni, hogy az EU- csatlakozással majd változik a helyzet. De már kezdik kapisgál- ni, egyelőre nem hoz Kánaánt, hanem további áremeléseket, amelyek a kisembereket még kisebbé, még szerencsétlenebbé teszik. Nemcsak anyagilag, hanem emberi mivoltukban is. Már ma is, ha az egyedül élő kisnyugdíjas kifizeti a lakásfenntartási költségeit, elgondolkodhat, hogyan tartsa fenn magát. Vagy gondoljunk a munkanélküliekre, a szociális segélyből élőkre, nekik talán még nehezebb. A kis- keresetűeknek sem rózsásabb a helyzetük, közben gyermekeik továbbtanulására is gondolniuk kell. A társadalom nagy rétegét már az idei megszorító intézkedések is a padlóra küldték. Hogy mi lesz január elsejétől? - ezt még talán politikusaink sem tudják. De hogy jó nem, az biztos. Közben egy „honanyánk” megpróbál egy hónapig 4500 koronából megélni. Sokunknak ehhez nem kell főiskola, hogy rájöjjünk, neki ez csak úgy fog sikerülni, ha a lakásfenntartási költségeit, étkezését, gyógyszereit a parlamenti fizetéséből fogja fedezni. Másképp ez lehetetlen. A fordítottja számunkra jobb lenne, ha mi is megpróbálhatnánk, mi mindent lehet vásárolni, hogyan lehet megélni parlamenti fizetésből! Ruhás Teréz Vágfüzes
