Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-13 / 235. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 13. ■■■■■( KOMMENTÁR Dzurinda szemöldöke TÓTH MIHÁLY Helyzetismeretből elégtelenre vizsgázott a kormány. Nem arra gondo­lok itt, hogy fiatal, egészséges és jómódú szociális ügyi miniszterünk kevélyen és példamutatási szándékkal azt üzente az orvoshoz menni vagy betegen is dolgozni kérdés megválaszolásán töprengő 58 éves, sí­poló tüdejű és minimálbért élvező melósnak, hogy ő (mármint a mi­niszter) soha még egy napot se töltött táppénzen. És nem is arra pró­bálom emlékeztetni olvasóimat, hogy mit gondolok arról a kormány­tagról, aki azzal írta be nevét a szlovákiai magyar politizálás történeté­be, hogy romaügyben illetékes miniszterelnök-helyettesként azt aján­lotta munka nélküli cigány polgártársainknak, hogy patkószöggyár- tással enyhítsék anyagi gondjaikat. Sejthető, hogy az ilyen megnyilvá­nulások hatására milyen következtetéseket vonnak le az érintettek. A kérdés lényege azonban az, hogy a miniszteri elképzelések nyomán csökken-e a táppénzcsalók száma, javul-e a bérből élők egészségi álla­pota, a patkószöggyártás beindításával pedig a cigányputrik népessé­ge megindul-e a civilizáció irányába. A kormány és az ellenzék mérva­dói egy emberként köpik a markukat, hogy ha törik, ha szakad, lelep­lezik a törvénysértően meggazdagodottakat. A hatalomgyakorlók szá­mára e szándék megvalósítása nem egyszerű vizsga lesz. Alapos hely­zetismeret nélkül ez a terv sem hajtható végre. A rendőrnek, a speciá­lis feladatokkal megbízott nyomozónak tudnia kell, hol keresse a le­hetséges vétkeseket. A kormányjavaslat értelmében a vagyonszerzési visszaéléssel gyanúsíthatás alsó határát úgy 1,2 milliós tulajdonnál kell megállapítani. Ez a minimálbér 200-szorosa. A kormány ezzel be­ismerte, hogy halvány fogalma sincs az országban uralkodó viszo­nyokról. Ha a magas minisztérium így ismeri az ár- és bérviszonyokat, a lakosság vagyoni helyzetét, ha hasonló színvonalon vagyunk felké­szülve a NATO-, illetve az EU-tagságra, akkor stílusos lenne, ha Dzu- rinda és csapata - valahányszor az Európához csatlakozásról van szó - hátrébb parancsolná az agarait. Az 1,2 milliós határ megvonása a Ro­bert Fico által javasolt 6 millió koronás határhoz képest első tekintetre azt sugallja, hogy a hivatalban levő kormány kérlelhetetlensége ötszö­röse a - mi tagadás - már nagyon kormányozhatnék ellenzék kérlelhe- tetlenségének. De úgy is értelmezhető ez a szigor, hogy meghirdetése­kor Mikuláš Dzurinda abból indul ki, hogy itt mindenki elfelejtette az elemi matematikát, és senki se tudja kiszámítani, hogy az elmúlt évti­zedben bekövetkezett pénzromlás hatására hány családnak van 1,2 millió koronát meghaladó vagyona. Egy színvonalasabb panelházi la­kás többe kerül. így nem százezres, hanem milliós nagyságrendű azoknak a száma, akikre a kormány által javasolt vagyoneredet-bizo- nyítási kötelezettség vonatkozna. Nem is túlságosan légből kapott az a föltételezés, hogy a Dzurinda-kormányhoz közel álló érdekcsoportok­nak nem fűlik a foguk az igazi vagyoneredet-bizonyításhoz. Félmillió eset kivizsgálása csak káoszt idézhet elő. Néhány ezeré viszont rávilá­gítana a lényegre. Dzurinda összevonta szemöldökét. Ettől azonban egyetlen újgazdag se kap szívinfarktust. A UPC átverése SZILVÁSSY JÓZSEF Megértük azt, amit még annak idején Pezlár és Šlapka elvtársak - a fi­atalabbaknak: mindketten mindenható ideológiai titkárok voltak- sem mertek megtenni, pedig nagyon fenték a fogukat erre a lépésre. A UPC pozsonyi székhelyű kábeltévés társaság az elmúlt napokban min­den előzetes értesítés nélkül csökkentette az úgynevezett alapcsomag kínálatát, s kivette a magyar közszolgálati tévé programját is a választ­ható csatornák közül. A csallóközi és más régiók magyar nézői ezentúl csak azt a két budapesti kereskedelmi adást nézhetik, amely sokak sze­rint gagyi. A szellemi és morális alvilág legmélyére süllyedt műsoraik­kal pedig nemzedékek értékrendjét pusztítják. Annyi esélyt sem ha­gyott a társaság, hogy legalább válogathassunk a fokozatosan javuló magyar közszolgálati tévé és valamelyik kereskedelmi tévécsatorna között. Felháborodásunkat semmivel sem csökkenti, hogy némely né­met és cseh adó programját sem nézhetjük ezután. Azokhoz tartozom, akik lakótelepi vagy családi házban lakó sorstársaimhoz hasonlóan hittek az eredetileg holland társaság csábos ígéreteinek, s tízezrekhez hasonlóan előfizettem a kínálatukat. Akkor lettek gyanúsak, amikor cápaként viselkedve felfaltak több kis kábeltársaságot. Aztán - még nem jogerős bírósági ítélet szerint - monopóliumukkal visszaélve emelték az árakat. Azok az önkormányzatok és helyi kábeltársaságok jártak jól, amelyek nem sétáltak be önként s dalolva a csapdájukba, hanem mozgósították saját anyagi és szellemi erőforrásaikat. Duna- szerdahelyen, Nagymegyeren, Köbölkúton és máshol is saját kábelté­vét hoztak létre, amelyek rendszeresen sugároznak saját információt is, ugyanakkor az előfizetők kívánságának és anyagi lehetőségeiknek megfelelően kínálnak tévéadókat. Ám sok olyan település akad, ahol tétova volt az önkormányzat vagy éppen nem rendelkezett a szükséges anyagiakkal, s ahol emiatt most a lakosok nagy többsége a gátlástalan társaság kénye-kedvének van kiszolgáltatva. Ä botrányos ügynek jogi vonatkozásai vannak, hiszen a UPC megkérdezésünk, mi több: a tájé­koztatásunk nélkül csökkentette a kínálatát. S nem mellékes a nemzeti­ségi szempont sem. Ugyanis a társaság egyszerűen elzárta sok szlováki­ai magyar elől a budapesti közszolgálati tévét. Ezt még a két említett főideológus sem merészelte megtenni, félve a haragunktól. A vadkap­italizmus azonban a jelek szerint nincs semmire és senkire tekintettel. Most rajtunk a sor, hogy bebizonyítsuk UPC uraméknak hogy mégsem garázdálkodhatnak úgy, ahogy csak akarnak. Vagy visszaállítják a ma­gyar egyet, vagy nélkülük is boldogulunk. Valaha azt mondták, hogy dőljön össze az a vendégfogadó, ahol nem kínálnak kedvünkre való ételt, italt. Ebből kiindulva tiltakoznunk kell a megemészthetetlen dön­tés ellen. S ha tiltakozásunk és megalapozott kérésünk sem segít, akkor tegyünk azért, hogy dőljön össze ez a társaság is. FIGYELŐ Bush: Irakban van előrelépés George W. Bush amerikai elnök szerint a washingtoni kormány vüágos stratégiájának köszön­hetően van előrelépés Irakban. „A sok rossz hír ellenére is van haladás, a sajtó azonban ezekről nem tájékoztatja megfelelően az amerikai közvéleményt” - hang­súlyozta az amerikai elnök szoká­sos szombati rádióbeszédében. Bush sajnálkozásának adott han­got amiatt, hogy a szenzációra éhes hírközlőszervek szűrőjén nem képesek áttörni az amerikai közvéleményhez a pozitív fejle­ményekről szóló beszámolók.- Olyan fagyos lett a légkör az elmúlt napokban, mint amilyen a pozsonyi kormánykoalíció között már hóna­pok óta! (Peter Gossányi rajza) TALLÓZÓ CORRIERE DELLA SERA ■ A Nobel-díj-bizottság elnöke szerint a pápa megfelelő jelölt volt a béke­díjra, de az idén más szempontokat mérlegeltek a döntéshozók. Öle Danbolt Mjos, a Nobel-díj-bizottság elnöke a milánói újságnak úgy nyi­latkozott, hogy mindig, jó jelölteket” terjesztenek fel, és „természetesen közéjük tartozott” a pápa is. „Csak annyit mondhatok, hogy sok körül­ményt szemügyre vettünk, és végül Sitin Ebadi (iráni jogásznő, emberi jogi harcos) mellett döntöttünk - je­lentette ki a bizottság elnöke a Nobel-békedíj pénteki odaítélésével kapcsolatban. - Mindenkinek vilá­gos volt, előttünk is, hogy sok kósza hír is kering II. János Pál és Václav Havel volt cseh elnök körül.” Mjos vi­tatja, hogy a díjat a teheráni rezsim ellenében ítélték volna oda. „A No­bel-békedíj soha nem irányult senki ellen, csak valaki mellett szól. Sitin Ebadi kitüntetése az emberi értékek, a vallások és különböző kultúrák kö­zötti párbeszéd, a nők és gyermekek jogai melletti kiállás elismerése. A díj Ebadi és gyerekeket segítő szer­vezetének támogatását jelenti” - kö­zölte. Az olaszok többsége úgy véle­kedik, hogy II. János Pál rászolgált volna a Nobel-békedíjra. Méltó válasz a méltatlan képviseletnek: az államhatalmi bürokrácia a csírájában fojtja meg szándékainkat Mellébeszélés - felsőfokon Tisztelt MKP-s kormányta­gok! Elég volt a mellé­beszélésből, az alkudozá­sokból, az alibista és sem­mitmondó válaszokból, ígé­retekből. Egyszer s minden­korra elég. PETRIK SZILÁRD Engem, a kassai Thália színészét alul lehet fizetni, anyagilag és mo­rálisan lehetetlen helyzetbe lehet hozni, lehet sajnálni és siratni, de - nem tudok jobb kifejezést - hülyé­nek ne nézzen senki. Előrebocsátom, nem Kolár Péter igazgatót védem, megvédi ő ma­gát minden fórum előtt. Még azt sem zárom ki az Önök kedvéért (bár maga a felvetés is banális), hogy rosszul gazdálkodik a nagy kegyesen átutalt könyöradomá- nyokkal. A költségvetésünk nevet­séges. Budapesti barátaim nem hiszik el, hogy ennyi pénzből ki tudunk hozni egy viszonylag tisz­tességes évadot. Hát nem is lehet, tisztelt politikus urak. Önmagá­ban már ez a tény vérlázító, de menjünk csak tovább. Szigorú és következetes tény­szerűséggel! Feleségem középiskolai tanár, ma­gyar gyerekeket oktat, egyebek kö­zött magyar irodalmat és etikát ta­nít, havi nettó 9500 koronáért. Én 500 koronával többet keresek, két gyermeket kéne eltartanunk. Számoljunk csak. Kettőnk havi összbevétele 19 500 korona. Kiadá­sunk (ha leszámítom a cigarettát, kozmetikust és fodrászt) 26 000 ko­rona. Ruhatárunkról inkább nem ejtenék szót. A spórolás pedig csak szép álom marad. Nyomorgunk. Tisztelt uraim, az adósok börtöne fenyeget. Ez nem vicc, és nem olcsó hatásvadászat. Ezek a rideg tények. Nagyon ostobák vagyunk viszont, hogy dolgozni, játszani akarunk, kreatív művészi tevékenységet aka­runk folytatni - mindenáron. Az igazgatómnak esetleg azt vet­hetem a szemére, hogy az egy év­ben lejátszott előadásaink száma statisztikailag igen előkelő helyen áll. Szó szerint belebetegszünk a munkába, mert szeretünk dolgoz­ni, és mert erkölcsi kötelességünk kielégíteni a nézőt. A honorárium ugyanis tőle érkezik, taps és mo­soly formájában. De ebből még nem tudunk díszletet és kosztümöt gyártani, s a fiamnak sem vehetek új cipőt (a régi már nyomja a nagy­lábujját). Egyszóval: hirdetjük az igét Ki- rályhelmectől Pozsonyig, Záhony­tól Sopronig. Fűtetlen autóbuszon több ezer kilométer zötykölődés közepette. Tisztelt Csáky Pál miniszterelnök­helyettes úr! Elkölteni csak pénzt lehet. Ami nincs, azzal nem lehet rosszul gazdálkodni. Mit tud Ön a színházunk működé­séről? Mit tud lelki rezdülése­inkről? Mit tud a kétségbeesés szé­lén vergődő, munkájukat kitűnően végző kollégáim szó szerinti éhe­zéséről? Mit tud arról, hogy ha Po­zsonyba hívnak szerepválogatásra reklámügyben (mert film, ugye, nem készül szegény hazánkban), nem tudunk elmenni, mert nincs pénzünk vonatra, benzinre?! A színházi próbák és előadások sűrűsége miatt nem tudunk eleget tenni meghívásoknak, ahol ma­gánműsorainkkal középiskolákban és kis falvakban okoznánk örömöt, szereznénk nagyobb megbecsü­lést, s - nem mellesleg - kiegészít­hetnénk éhbérünket. Milyen mér­tékben fogja fel Kolár Péter több ezer kilométerét (sofőr nélkül), hogy belföldről és külföldről egyaránt pénzeket, a létfenntartá­sunkhoz szükséges morzsákat összegyűjtögesse. Ja, hogy köz­ben esetleg akaratlanul kormá­nyunk rossz hírét kelti? Hát, ez benne van a pakliban. Egyébként arra nem gondolt, tisztelt Csáky úr, hogy az esetle­ges hibákért (mert az ember hi­bákat vét - ilyen a természete) az évek óta átláthatatlan pénzügyi helyzet a felelős? Hogy heti rend­szerességgel, sőt kitűnő improvi- zatív készséggel akár naponta többször új döntést kell hozni 150 korona átcsoportosításáról? Ta­lán ha eltöltene 2-3 hónapot eb­ben a szegény, ámde családias „légkörben”, döbbenne rá a „bi­zarr” és „groteszk” fogalmak va­lódijelentésére. Addig megkérem: ne védekezzék támadással, mert halvány fogal­ma, fogalmuk sincs a valóságról. A közönségünket pedig kérném nem félrevezetni, és adóját nemcsak EU-ünnepségre, hanem esetleg adósságunk kifizetésére is fordíta­ni, esetleg tehetős vállalkozó bará­taikat, ismerőseiket a Thália és a Nem tudom, hol keres­sem a nagyvonalúságot, empátiát, humanizmust. komáromi Jókai Színház számla­számát megadva buzdítani, hogy évente 1000 koronával járuljanak hozzá az alkotóművészhez méltó életmód megteremtéséhez. Nem tudom. Nem tudom, hol ke­ressem a nagyvonalúságot, empá­tiát, humanizmust. Elutasítást, igazgatószidást, kö­zönyt érzek és tapasztalok. Ön, há­la Istennek, még csak-csak elláto­gat előadásainkra, de politikustár­sai (ismételten tisztelet a kivétel­nek) még szunyókálni sem járnak el pozsonyi vendégjátékainkra. Nagyon kérem, ne háborogjon, Csáky úr. Javasolnám inkább az őszinte, emberi szót: Jaj, nyűg ez a Thália, Kolár Péter minden lében kanál, felforgató elem. Fárasztó és idegesítő a magatartása, ténykedé­se, követelései. Ezek a tudatlan szí­nészek meg kiállnak mellette. Kár. Legalább ennyit. Keleti végvár, Thália papjai, a ma­gyar szó hírvivői, a kultúra aláza­tos szolgái... Röhögnöm és sírnom kell egyszerre, de nem teszem. Mást teszek. Ha megjön az eszem, elhagyom szülővárosom, és áttele­pülök Magyarországra. Családom eltartása fontosabb számomra a ki­sebbségi sors mártírszerepében va­ló tetszelgésnél. ígéreteikkel torkig vagyok, érzé­ketlenségük, rövidlátásuk mától fogva hidegen hagy. Nem fogok Önökre szavazni csak azért, mert magyar vagyok. Végezetül: Önök elfogadtak egy úgy­nevezett munkatörvénykönyvet és közalkalmazotti törvényt, amellyel, mindezek tetejébe, napi szinten le­hetetlenül el a színház működése. A hatalmat átvette az ostoba bürokrá­cia, hogy csírájában fojtsa meg tisz­tességes szándékainkat. Jaroslav Hašek csak ámulna és bámulna. Va­lószínűleg újraírná a Švejket ennyi marhaság láttán. Magyarán: Minden (ismétlem, minden) működésünk el­len szól. Állandó stressz, megalku­vás, tehetetlenség. A művészi sza­badság megfojtása. Munkájukhoz mindezek ellenére kívánok jó egészséget, kitartást, remek diplomáciai érzéket. Remé­lem, az enyémhez hasonló gon­dokkal nem szembesülnek nap mint nap, és kívánom, menjenek el helyettem is nyaralni valamilyen szép, kellemes távoli helyre, ahol kipihenhetik a politikai csatározá­sok fáradalmait. A szerző a Thália Színház művé­sze LEVÉLBONTÁS Cseréljünk a képviselőkkel! Az utóbbi időben hiába keres­tem a „Levélbontás”-ban az ár­emelésekkel, megszorításokkal kapcsolatos olvasói reagáláso­kat. Amelyekre - ha tetszett - azt szoktam magamban monda­ni, „de jól megírta” az illető. Ta­lán úgy vagyunk, vannak vele embertársaink, minek hallassuk szavunkat, úgyis hiába. Én több levelet megírtam mostanában, de nem adtam fel. Ez lenne a be­letörődés, reményvesztés, mert úgy vélem, kevesen olvassák, vagy nem azok, akiknek kellene az ilyen leveleket, vagy pedig ők sem tudnak segíteni a dolgokon. De érdeklődéssel olvastam az Új Szó címlapján, hogy kiábrándult a lakosság, az ország jövőjét bi­zonytalannak látja. Ez a cikk „adta” kezembe a tollat. Már az év elején is sok volt a remény- vesztett ember, amikor nem győztük kapkodni a fejünket a sok drasztikus áremelés, meg­szorítás miatt. Aztán sokan ab­ban kezdtek bízni, hogy az EU- csatlakozással majd változik a helyzet. De már kezdik kapisgál- ni, egyelőre nem hoz Kánaánt, hanem további áremeléseket, amelyek a kisembereket még ki­sebbé, még szerencsétlenebbé teszik. Nemcsak anyagilag, ha­nem emberi mivoltukban is. Már ma is, ha az egyedül élő kis­nyugdíjas kifizeti a lakásfenntar­tási költségeit, elgondolkodhat, hogyan tartsa fenn magát. Vagy gondoljunk a munkanélküliekre, a szociális segélyből élőkre, ne­kik talán még nehezebb. A kis- keresetűeknek sem rózsásabb a helyzetük, közben gyermekeik továbbtanulására is gondolniuk kell. A társadalom nagy rétegét már az idei megszorító intézke­dések is a padlóra küldték. Hogy mi lesz január elsejétől? - ezt még talán politikusaink sem tudják. De hogy jó nem, az biz­tos. Közben egy „honanyánk” megpróbál egy hónapig 4500 koronából megélni. Sokunknak ehhez nem kell főiskola, hogy rájöjjünk, neki ez csak úgy fog sikerülni, ha a lakásfenntartási költségeit, étkezését, gyógysze­reit a parlamenti fizetéséből fog­ja fedezni. Másképp ez lehetet­len. A fordítottja számunkra jobb lenne, ha mi is megpróbál­hatnánk, mi mindent lehet vásá­rolni, hogyan lehet megélni par­lamenti fizetésből! Ruhás Teréz Vágfüzes

Next

/
Thumbnails
Contents