Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-10 / 233. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 10. KOMMENTÁR Krajcáros ideológusok TÓTH MIHÁLY Diplomáciai bravúr, ahogy Václav Klaus cseh köztársasági elnök Budapesten arról nyilatkozott, hogy az EU alkotmányában történjék-e utalás a keresztény hagyományokra. Túdomásul vesszük - mondotta - ha a többség úgy dönt, hogy utalás történjék, de nem tör ki éhségsztrájk, ha nem. A cseh államfő nem sértette meg vendéglátói közül azokat, akik lényegesnek tekintik ezt az utalást. Ugyanakkor ködösítésre, egy- részt-másrészt-szerű semmitmondásra se volt hajlandó. Klaus sorok közötti kirándulást tett a távoli múltba, egészen a fehérhegyi csatáig és az ezt követő 300 esztendőbe, amely alatt a Habsburg-barát klérus asszisztálásával úgyszólván megsemmisült a cseh nemzet. A csehek államfője számára fontos volt, hogy Budapesten ne porcelánboltba szabadult elefántként nyilvánuljon meg. De még ennél is fontosabbnak tartotta, hogy Csehország lakossága felvüágosult többségének értékrendjével összhangban nyüatkozzék. A csehek, a szlovákok és a magyarok történelmi tudatának minősége közötti különbségről sokat elárul, hogy a csehek a klérus, az egyház által a nemzetnek okozott sérelmet idestova 400 év alatt se voltak hajlandók feledni, míg a szlovákok és a magyarok vezető politikusainak jelentős része néhány évtized alatt napirendre tért afölött, ami az egyház politikába kapcsolódásával itt 1939 és 1945, amott pedig 1919 és 1945 között történt. Ha Szlovákia lakosainak többsége nem szenvedne emlékezetvesztésben, a bolse- vizmus kudarca és bukása se tudná meg nem történtté tenni mindazt, amit a Tiso-érában a klérus tudtával és támogatásával a politika elkövetett. A magyarországi jobboldali pártok is csak a tömeges emlékezetkiesésnek köszönhetően glancolhatják fényesre a két háború közötti évtizedeket és üthetik a vasat a kereszténység uniós alkotmányba történő beillesztéséért. Szlovákia alkotmánya kimondja, hogy az állam „sem ideológiához, sem valláshoz nem kötődik”. Ezt viszonylagossá tenné, ha az EU-alkotmánynak akárcsak a bevezetőjében is szerepelnének az úgymond keresztény politikai erők által szorgalmazott utalások. Mind Szlovákia, mind a Magyar Köztársaság kis ország, így nehezen elképzelhető a közszereplők anonimitásba burkolózása. Aki a rendszer- váltás óta csak némileg is figyelemmel kíséri a közéleti eseményeket, észlelhette, melyik politikai párt, melyik közszereplő hogyan viszonyul a két világháború közötti és a háború alatti olyan eseményekhez, amelyek attól még nem váltak szalonképessé, hogy a bolsevizmus is nemet mondott rájuk. Túdjuk, mely politikai erők próbáltak már 1989 decemberében emléktáblát elhelyezni hétpróbás szlovák fasiszták működésének egykori színhelyén. Túdjuk, hogy Magyarországon ha valaki azt _ mondja, hogy „keresztény nemzeti”, azon bizonyos körökben azt ülik érteni, hogy „nem zsidó”. És mit tesz isten, az ilyen finoman szinoní- mázók szorgalmazzák elsősorban, hogy a kereszténység és az egyház kerüljön be az EU alkotmányába. Az ilyen krajcáros ideológusok rákmenetbe irányítanák a társadalmat. Végső soron lehetetlenné tennék az állam és az egyház különválasztását. JEGYZET Egy választó vallomása JUHÁSZ KATALIN Maria Hernandez Cruz vagyok, pénztárosnő egy San Diego-i éjjel-nappaliban, és hiszem, hogy mostantól az én életem is megváltozik. Be keü vallanom, hogy Bruce Willist jobban csípem, mint Arnold Schwartzeneggert, kedvenc filmem a Die Hard első része, de mivel az isteni Bruce sajnos nem indult a kormányzóságért, egyértelmű volt, hogy Ar- nie-ra szavazok. Nem érdekel a politika, ám annyit saját bőrömön is érzek, hogy rossz nekünk, sokat keü dolgoznunk kevés pénzért, az ország leggazdagabb állama pedig tele van szegény emberrel. Hozzánk például egyre többen járnak olyanok, akik mindent összefogdosnak, megnéznek, aztán csak egy dobozos kólát vesznek. Hiszem, hogy Schwart- zeneggerből jó kormányzó lesz. Számtalanszor megmentette már a világot a katasztrófáktól, mindig védelmezte a gyengéket, és még akkor is szorult bele némi empátia, amikor robotot játszott. Ha nem lenne tehetséges, nem kapott volna fümszerepeket. A tévében azt mondta, az emberek kormányzója akar lenni, minden kaliforniai emberé. És ellenállhatatlanul mosolygott közben, még akkor sem borult ki, amikor megdobálták tojással. Ötvenhat évesen is jóképű, fiatalos, sokkal jobban néz ki, mint Gray Davis, Larry Flyntről nem is beszélve. Érthetően, egyszerű mondatokban beszél, még Jósé, a tízéves fiam is megérti. Az pedig, hogy külföldi, igazán nem számít, a mi családunk is mexikói, a szomszédok olaszok, a harmadik szomszéd meg valami Hoüandia nevű helyről származik. Az én nagyapámnak se volt semmije, amikor ide települt, mégis boldogult valahogy, pont egy filmsztár fogadta fel őt kertésznek. Egyébként is, ha valakinek amerikai felesége van, már amerikainak számít, és Arnie egy Kennedy-lányt vett el, vagyis valahol a demokraták is elismerik őt. Az eddigi kormányzónkról nem sokat tudtam, legutóbb el se mentem szavazni, Schartzeneggerről viszont sokat tudok, hiszen minden cikket elolvastam róla a People magazinban. Majd szépen mindent stabilizál, rendbe hoz, ahogyan azt megígérte. Hiszen a filmjeiben is minden sikerült neki! TALLÓZÓ DIE PRESSE . A Nyugat 35 évvel ezelőtt úgy értékelte, hogy a Varsói Szerződés csapatainak 1968-as csehszlovákiai bevonulása nem vezet háborúvá szélesedő konfliktushoz - jelentette ki az osztrák katonai hírszerzés egykori vezetője. Alexander Buschek tábornok megerősítette, szervezetének információi és elemzései azt mutatták akkor: a csehszlovákiai beavatkozás megmarad a szövetségen belüli konfliktus keretei között. A tábornok kifejtette, semmi sem ösztönözte a Szovjetuniót, hogy egy blokkon belüli konfliktuson túllépjen, és előrelát- hatatlan kimenetelű háborúba keveredjen a NATO-val. Felix Schneider grazi történész szerint a CIA is az osztrák hírszerzéssel azonos állásponton volt, ráadásul úgy, hogy a prágai tavasz belső irányítóinak a köréből is sikerült minden fejleményről információkat nyernie. Az amerikaiak nem is szakították meg csapataik egy részének a kivonását Nyugat-Eu- rópából, még akkor sem, amikor a Varsói Szerződés alakulatai már Csehszlovákiában masíroztak. Izrael évek óta háborús készültségben él, jelentősen megcsappant az idegenforgalomból származó bevétele Mindenki veszítene a háborúval A palesztin terroristák ellen Szíria területén végrehajtott izraeli támadást követően sokakban felmerült a kérdés, lesz-e ennek következtében újabb háború a Közel- Keleten Izrael és Szíria, esetleg más arab országok között. A válasz: nem. ONDREJCSÁK RÓBERT Legalábbis jelenleg nem, hiszen hosszabb távon természetesen semmit nem lehet kizárni. Ennek oka pedig egyszerű: gyakorlatilag senki nem akar háborút az érintett országok közül, senkinek nem állna érdekében egy ilyen háború, és mindenki csak vesztene vele - kivéve természetesen a szélsőséges és terrorista mozgalmakat, amelyek csak nyernének a bizonytalan helyzetben. Vegyük sorban az érintett országokat, Izraelt, Szíriát, Jordániát, Libanont, Egyiptomot, de természetesen - mivel „közel-keleti hatalom” - az Egyesült Államokat is. Izrael célja a támadással elsősorban az volt hogy lerombolja a terroristák infrastruktúráját, másodsorban, afféle rejtett szándékként, hogy figyelmeztesse Szíriát a terroristák túlzott támogatásának veszélyeire. Az izraeli akciót érdemes az új biztonsági környezet függvényében vizsgálni. Ebben a környezetben, mint az 2001. szeptember 11.- én egyértelműen megmutatkozott, a nyugati országok biztonsága most már nem garantálható a határaik mentén, a veszélyforrások kiiktatása érdekében már azok kialakulásának helyén mindent meg kell tenni megszüntetésükre. Ezt megértve vállalkozott Izrael már húsz évvel ezelőtt is arra, hogy megelőző csapást mérjen az iraki Osi- rekben épülő atomerőműre, megakadályozandó ezzel, hogy Irak atomhatalommá váljon. A néhány napja végrehajtott izraeli akció céljai egyértelműen korlátozattak voltak és csak az említett két tényező elérésére irányultak. Semmiképp nem arról van szó, hogy Izrael háborút szeretne. Sőt, Izrael nem akar háborút, hiszen ez ellentétes érdekeivel. Nem áll érdekében megelőző katonai akciót indítani a térség államai ellen, hiszen azok jelenleg nem képesek komoly támadó hadműveletet indítani ellene. Ezen kívül mit érne el Tel-Aviv egy ilyen akcióval? Kétségkívül elfoglalhatná a szomszédos országok területének jelentős részét, ez azonban nem oldaná meg biztonsági problémáit, amelyek elsősorban a palesztin terrorizmusból erednének. Ráadásul a jelenlegi jordániai, egyiptomi, sőt szíriai vezetés bukása esetén csak rosszabb jöhet ezekben az országokban. Ne feledjük a gazdasági gondokat sem. A palesztin csoportokkal szembeni harc következtében Izrael gyakorlatilag már néhány éve folyamatos háborús készültségben van és a terrorista támadások miatt a turizmusból származó jövedelem is jelentősen megcsappant. Mindez pedig komoly gazdasági gondokkal jár, amelyeket egy regionális háború csak fokozna. Szíriának még kevésbé áll érdekében egy Izrael elleni háború. A szíriai fegyveres erők színvonala az elmúlt évtizedben jelentősen romlott, hiszen a Szovjetunióból már nem érkeznek a kedvezményes katonai szállítmányok, a szíriai gazdaság pedig nem képes arra, hogy biztosítsa a megfelelő forrásokat fegyverzete modernizálására, vagy legalább szinten tartására. Ennek következtében a szíriai hadsereg, bár számszerűleg nagy, több ezer tankkal, ületve több száz harci repülővel rendelkezik, nem képes komoly hadműveletet végrehajtani és nem lenne képes megvédeni az országot sem az izraeli, sem a török fegyveres erőkkel szemben. Ennek tudható be az is, hogy Damaszkusz viszonylag enyhén reagált az izraeli akcióra. Úgy 15-20 évvel ezelőtt még szinte biztos, hogy katonai lépéseket is foganatosított volna, most azonban valószínűleg annak a rémképe lebegett a szíriai vezetők szeme előtt, hogy az izraeli haderő olyan ütemben nyomul előre Damaszkusz felé, mint fél éve az amerikai hadsereg Bagdad irányába. Jordániának, mint a térség egyik leggyengébb országának, szintén nem áll érdekében egy háború, legkevésbé pedig Izraellel szemben, amellyel az elmúlt évtizedben viszonylag nor- malizálta kapcsolatait. Jordánia különben sem a belső stabilitás mintaképe - annak ellenére, hogy saját gyengesége miatt szorosan kötődik az Egyesült Államokhoz - hiszen az ország lakosságának csaknem fele palesztin menekült, akik egyszer már megpróbálták de Egy közel-keleti háború minden érintett számára csak negatívumot hozna. facto szétverni az országot - láss csodát - Jasszer Arafat hathatós közreműködésével. A palesztinok döntő többsége szintén nem igazán támogatna egy háborút, hiszen bármilyen háború, amelyet Izrael vívna arab szomszédaival, a palesztinok helyzetén csak rontana. Érdekes eset Libanon, mely szintén komolyan érdekelt az ügyben, már csak azért is, mert területén nagyjából 30 ezres szíriai hadsereg állomásozik. (Ezzel kapcsolatban, és kicsit visszatérve a már tárgyalt szíriai fegyveres erőkhöz, közszájon forog a térségben egy anekdota: „Miért nem vonul ld még most sem a szíriai hadsereg Libanonból? Válasz: Mert nem tudják beindítani régi járműveiket.”) Egységes libanoni érdekről nagyon nehéz beszélni, hiszen az ország az egyes, egymással ellenséges frakciók között van felosztva, a központi kormány hatalma minimális. Természetesen ez nagyon jó táptalaj a különféle terrorista csoportok számára. Egyiptom számára egy térségbeli háború szintén előnytelen lenne, Izraellel 1979 óta formálisan normális a kapcsolata (bár, ahogy Kissinger megjegyezte, az Izraelbe rendelt egyiptomi nagykövetnek nem sok dolga akad). Egyiptomnak nincs olyan problémája, amelyet egy ellene indítható háborúval megoldhatna, sőt, ha megint vereséget szenvedne, összeomolhatna a jelenlegi viszonylag Nyugat-barát rendszer is. Abban az esetben, ha Egyiptom nem is lenne közvetlen részese egy térségbeli háborúnak, még mindig számtalan veszélyt hordozna magában az egyiptomi érdekek számára. Az egyik ilyen veszély az általános térségbeli stabilitás megingása, a másik pedig a pozícióvesztés az izraeli győzelem esetén. További negatívum, hogy tovább csökkennének a turizmusból származó kulcsfontosságú bevételek. Ráadásul, ha a kairói kormány kívül is szándékozna maradni egy Izrael elleni háborúból, szinte biztos, hogy a lakosság jelentős része - a hagyományos Izrael-el- lenességből táplálkozva - követelné a háborúba lépést. Egy üyen belső ellentét pedig megingathatná az egész rendszer stabilitását. Egyértelműen a háborúval szemben foglal állást az Egyesült Államok is, amely semmit nem kíván kevésbé, mint még egy nagy intenzitású konfliktust a Közel-Keleten. A leírtak alapján 'elmondható, hogy amennyiben a jelenlegi körülmények nem változnak meg drámaian, nem várható háború a térségben. Ennek legfőbb oka, hogy minden potenciálisan érintett ország számára csak negatívumot hozna, ezért senkinek nem áll érdekében. LEVÉLBONTÁS Mindig az • építők győztek A rozsnyói Kossuth-szobor visszaállításának - eredeti helyére - nemes ügyét hetek óta nyomon követem. Teszem ezt irodalom- és művelődéstörténészként, s mindenekelőtt amaz indítékból, hogy a középiskolai tanulmányaim három évét Rozsnyón: a pedagógiai gimnázium diákjaként végeztem, s 1956-ban érettségiztem. Rozsnyóhoz azóta is érzékeny szálakkal kötődöm. E ragaszkodásommal kívánom bizonyítani mostani szót kérésemet, bízván a hallók hallásában, a látók látásában, és a felelősök okos döntésében - igazodván az EU-csatlakozás követelményeihez, melynek alfája és ómegája a történelmi igazság tisztelete. Azaz: annak a tudományosan bizonyított ténynek a tudatosítása, hogy Kossuth Lajos nem csak a magyarság egyik legnagyobbja, hanem a 19. század Európájának egyik legzseniálisabb publicistája, szónoka és politikusa. Fél éves egyesült államokbeli körútja során az amerikai nép, elismervén az emberiség boldogulásáért végzett forradalmi tetteit, olyannyira megszerette, hogy ott akarta tartani... Mára mind a magyar, mind a külhoni történészek Kossuthtal foglalkozó munkáiban megszületett az egyértelműen pozitívnak mondható Kossuth-kép. Ma már ezt csak Pozsony és Bukarest nem akarja tudomásul venni éspedig ama megfontolásból, hogy tovább hangoztathassák a trianoni diktátum igazságtalanságait. Pedig hát - a magyarságon kívül - éppen e két régió tartozik hálával a kossuthi tettekért: éspedig a márciusi forradalmi törvényekben, legfőképpen pedig a Dunai Államszövetség tervezetében megfogalmazott törekvéseiért. Vagy legalábbis tudniuk kellene - napi döntéseikkel meg igazolni! -, hogy Kossuth már 1862-ben üy ódái magasztossággal fordul a Kárpát-medence népeihez: „Az ég nevére kérem a magyar, szláv és román testvéreket, borítsanak fátylat a múltra, s nyújtsanak egymásnak kezet, fölkelvén mint egy ember a közös szabadságért...” Kossuth idézett gondolatai jól összecsengenek Illyés Gyulának a mához szóló intő szavaival: „Nem tesz jó szolgálatot más nemzetnek az, aki a maga nemzetét rosszul szolgálja. Valamennyi nemzetjogából ad fel az valamit, aki a maga nemzetének jogaiból csak egy szemernyit is fölad.” S hadd tegyem hozzá, nagy költőnk megszívlelendő szavaihoz, a magam szent hitvallását: a szlovákiai magyar nem lesz jobb, hasznosabb polgára hazájának azáltal, ha anyanyelvét és kultúráját - de: hogy szegényebb emberré válik, tartalmatlanabb életet fog élni, abban biztos vagyok. Igen: biztos vagyok benne, merrrna már, sajnos, ilyen sajnálatra méltó emberekkel nap mint nap találkozom! Hadd figyelmeztessem magunkat: az emberi civilizáció kezdete óta mindig a falat rakok, a hittel és szeretettel iskolát, templomot építők győztek, és sohasem a rombolók. A gyűlölettől gyötört, űzött, a lelki béklyó szorításában és hazugságban vergődő ember előbb-utóbb önmagát is elemészti. Nálunk ma még - fájdalom - a hatalom értelmezése szerint a demokrácia: a többség uralma a kisebbség fölött, pedig a demokrácia minőségét éppen a többségnek a kisebbséghez való viszonya határozza meg. Örök igazság marad tehát Gandhi megállapítása: „Egy civilizációt arról lehet megítélni, ahogyan kisebbségeivel bánik.” Ideje lenne, hogy a hatalom megszívlelje a tudósok és külhoni politikusok intő szavait: Ma, az egységesülő Európában, a nemzeti kizárólagosság idejétmúlt téveszméjének eszeveszett hajszolása nemcsak komikus, hanem végzetesen tragikus is. Megakadályozza ugyanis a szlovák nemzeti fejlődés korszerűsödését. Akár korának nagy européeréhez, Széchenyihez is fordulhatunk tanácsért, aki már 1842-ben - a Kárpát-medencei nemzeti rivalizálódás tetőzése idején ily példaértékű toleráns nyilatkozatot tesz: ....a nemzetiség lélek, s a lelket nem lehet állami eszközökkel megváltoztatni”. Révész Bertalan Nyitragerencsér- Mi a velőscsontokért, a pozsonyi politikusok meg újabban ismét a privatizációs koncokért vicsorognak egymásra! (Peter Gossányi rajza)
