Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-09 / 232. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 9. Kitekintő 9 A házassági törvény módosítása a majd két évtizedig tartó Pinochet-diktatúra végeztével kerülhetett csak napirendre, a katolikus egyház heves ellenkezése közepette Holtomiglan, holtáiglan - Chilében tilos a válás Chilei kislányok. Az egyház a jövő nemzedék érdekében ellenzi a válást, miközben egyre több a házasságon kívül született gyermek (Képarchívum) Heves vitákat, indulatokat váltott ki Chilében a katolikus egyháznak a válás ellen mozgósító televíziós reklám- sorozata. ORTUTAY L. GYULA A legnagyobb, az állami TVN és a Chiletelevisión visszautasította az egyházi hirdetés vetítését, másik három csatorna viszont ingyen adott időt, sőt napi többszöri ismétléssel tett eleget az egyház kérésének. A televíziós kampány szeptember 19-én kezdődött és várhatóan október végéig tart, egy időben az új házassági törvény parlamenti megvitatásával. Mint az El Mercurio santiagói napilap írta, az első reklámfilm - egyesült államokbeli felmérésre hivatkozva - a válásnak a gyerekekre gyakorolt hátrányos következményeit sokkszerűen hangsúlyozta: miszerint a különélő szülők gyerekei körében jóval magasabb a bűnözők, a kábítószer-fogyasztók, az alkoholisták aránya, mint a teljes családokban. A meggyőzésnek eme módszere még papi körökben is kiváltott ellenérzéseket: Felipe Berrios jezsuita szerzetes például nyílt levélben kifogásolta, hogy a tévés reklám „megbélyegezte mindazokat a gyerekeket, akik önhibájukon kívül élnek szétszakadt családban”. Chilében - a polgári értékrendet valló országok közül egyik kivételként - egyelőre még az 1884-ből datálódott házassági törvény a hatályos, amely nem ismeri el a válást. (Az akkori törvény egyébként a fiúknál 14, a lányoknál 12 éves kor betöltésétől engedélyezte a házasságot.) Az idejétmúlt házassági törvény módosítása, a válás intézményes bevezetésének lehetősége a majd két évtizedig tartó Pinochet- diktatúra végeztével, a demokratikus kormányzás 1990-es helyreállítását követően kerülhetett napirendre, a katolikus egyházi hierarchia heves ellenkezése közepette. Chile lakosságának 77 százaléka katolikus, ám a közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége, 70 százaléka egyetért a válás lehetőségének törvényi kimondásával, így a chilei parlament alsóháza 1997-ben el is fogadta az új házassági törvény tervezetét. A felsőház, a szenátus viszont csak hatéves késéssel, az idén augusztusban 33 igen és 13 nem vokssal adott zöld jelzést a törvénytervezet megvitatásának, s most októberben kezdik áttekinteni a módosító indítványokat. A dél-amerikai államban - mint egykor más olyan katolikus országokban is, ahol nem volt válás - a kiskaput a házasságkötés semmissé nyilvánítása jelentette. Ehhez elsősorban jó ügyvédre, tehát pénzre van szükség. Állítólag eléggé elterjedt a gyakorlat: mint a The New York Times úja, évente a chilei bíróságok ötezer esetben mondják ki - például a házasságkötési iratok hibás voltára, hamis tanúkra és más indokokra hivatkozva -, hogy a házasság valójában sohasem állt fenn. Jóval nagyobb azok szálfia, akik formailag ugyan házasok maradtak, de különváltak valamelyik fél döntésére. Közben terjed Chilében is a nem legalizált együttélés, egyebek között éppen a válás tilalma miatt. A valós helyzetet jól jellemzi, hogy a házasságon kívül született gyerekek aránya Chilében az 1990-es 23 százalékról egy évtizeddel később 39 százalékra nőtt. A válás legalizálása mellett szól az is, hogy a jelenleg érvényben lévő házassági törvény alapján a féljek nagy része (állítólag a házasságok mintegy 70 százaléka esetében) igényt tart a feleségük vagyonának kezelési jogára, s ezt egyoldalúan rögzítik is a házassági okiratban. A nők másik fő sérelme, hogy ha férjük elhagyta őket, nem kérelmezhettek gyerektartást, minthogy nincs válás. Ugyanakkor a kongresszusban 1999-ben már elfogadtak törvényt arról, hogy az apáknak (akár DNS-vizsgálat alapján) el kell ismerniük a házasságon kívül született gyermeküket. Erre azért is szükség volt, mert a születési anyakönyvben a gyerek „törvénytelenként” lett regisztrálva, ami a későbbiekben hátrányt jelenthetett, például bizonyos elitiskolába való jelentkezéskor. Állítólag 2000-ben, az említett törvény bevezetésének első évében több mint egymillió chilei kérelmezett új születési bizonyítványt. Adriana Munoz képviselőnő, aki az alsóházban az 1997-es új házassági törvénytervezet egyik fő kezdeményezője volt, most felháborodottan kifogásolja a katolikus egyház „beavatkozását” egy polgári ügybe „majd két évszázaddal azután, hogy hivatalosan szétválasztották az államot és az egyházat”. Francisco Javier, Santiago főváros bíborosa még júniusban kiadott főpásztori levelében ugyanis „a család szétzúzásának” szándékával azonosította a válást engedélyező törvény- tervezetet. Mint írta, sok állam éppen ezt tette, s ezen államok tapasztalata jelzi, hogy „a válás bevezetése nem a helyes út”. A szenátus augusztusi döntése óta, a jelek szerint, az egyház védelmi harcba kezdett, próbálja menteni, ami menthető, azaz immár a házasság felbontásának megnehezítésére, lassítására törekszik módosító indítványaival. A katolikus egyház kampánya, a centrista keresztény- demokrata párt és más konzervatív erők mozgósításával nem is hatástalan. Mint az El Mercurio írja: az egyik közvélemény-kutatás szerint a lakosságnak több mint fele egyetértene azzal a módosítással, hogy állampolgári jogon választani lehessen a válást kizáró és a válást engedélyező házasságkötés típusa között. Az egyház egy másik propagált módosító indítványa, hogy a két fél válási egyetértése esetén is legalább hároméves határidőt kössenek ki a házasság felmondásáig. Ugyanez öt év lenne, ha csak az egyik fél kívánja a válást. A katolikus egyház egyébként ragaszkodik ahhoz, hogy az új törvény továbbra se legalizálja az egyneműek egybekelését, illetve az abortuszt. (Chilében tilos az abortusz akkor is, ha az anya életét a terhesség veszélyezteti.) „A törvénytervezet ügye kezd bonyolulttá válni, néhány módosítási indítvány problémákat okozhat” - ismeri el Maria Antonieta Sea képviselőnő. Ám bízik abban, hogy végül sikerül olyan törvényt elfogadni, amely Chüe 15 milliós lakosságának biztosítja a házasság felbontásának „civilizált és becsületes módját”. A tervezet szerint a házassági korhatárt mindkét nem esetében 16 év betöltésére emelnék, s családi bíróságokat állítanak fel a válások lefolytatására. A szobrot restaurálták, megszilárdították, a letört darabokat pótolták, az alakokat patinázták A lovak tartása anyagi csődbe döntheti Klestiléket Aradon rács mögött maradt a Szabadság TIBORI SZABÓ ZOLTÁN Erdélyben mindenki arra készült, hogy idén október 5-én Aradon leleplezik a helyreállított Szabadságszoborcsoportot. Ezt a reményt azonban a román nacionalizmus szinte az utolsó pillanatban ismét szertefoszlana. Murádin Jenő kolozsvári művészettörténészt arra kértem, hogy elevenítse fel a remekműnek a történetét, amellyel az 1848-as forradalom és szabadságharc 13 vértanúja kivégzésének a helyét jelölték meg. Már a kiegyezést követő évben, 1868-ban megalakult a szoborbizottság, amely már egy évvel később fel akarta volna avatni az emlékművet. Zala György - aki végül újraalkotta, s elkészítette a Huszár Adolf által elkezdett szoborkompozíciót - a Ferenc József-i kor legjelentősebb köztéri szobrásza, aki Fadrusz Jánossal és Stróbl Alajossal együtt a magyar historizmus nagy alkotóhármasához tartozott. Zala teljesen magyar szobrot alkotott. A fő alak, Hungária sokkal monumentálisabb, de a mellékalakok sem úgy néznek ki, mint a Huszár makettjén. Az aradi szoborra a pénzt Magyarország lakossága adta össze, mégpedig nem is csak a magyarok. A megmaradt gyűjtőívekből kiderül, hogy az adományozók között szép számmal akadtak románok, szerbek, svábok és zsidók is. BEDESZKÁZZÁK, ELVISZIK A Szabadság-szobrot 1890-ben leplezték le Arad egyik központi terén. Ott állt a szobor 1919-ig, amikor meggyalázták. Bedeszkázták, majd 1925 júliusában eltávolították helyéről. 1954-ben a román kormány azt kérte Magyarországtól, hogy a második világháborúban a magyar területen elesett román katonák sírjait gondozza, s azokat emlékművekkel jelölje meg. Ezt a magyar fél teljesítette. Ennek pedig az lett volna az ellentétele, hogy Aradon visszaállítják a Szabadság-szobrot. Nem így történt. Az 1989. decemberi események után Bukarestbe mentek az RMDSZ helyi vezetői, akiket egyik helyről a másikra küldözgették. Végül Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter vette rá román kollégáját, Valériu Stoicát, s rajta keresztül Radu Vasile kormányfőt, hogy a szobrot adják ki a várból, így kerültek a szobor alakjai 1999. október 1-jén az aradi minorita rendház udvarára. 1999: ELVI EGYETÉRTÉS Az emlékmű köztéri felállításába azonban a román vezetés továbbra sem óhajtott beleegyezni. A legfőbb ellenérv a központi alakon szereplő „Hungária” felirat, amely nacionalista román történészek szerint Nagy-Magyarországra utal. (A kezében kardot tartó Hungária alakját egyébként Zala György a New York- i Szabadság-szobor hatására készítette el, amelyet ő még Franciaországban látott.) A „román-magyar megbékélési park létesítéséről” és a benne „kiemelt helyre kerülő” Zala- emlékmű felállításáról az 1999. július 23-i marosvásárhelyi miniszter- elnöki találkozón született elvi egyetértés Orbán Viktor és Adrian Nastase között. 2001-ben a baloldali román kormánypárt és az őt a parlamentben támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség megállapodott a szobor újraállításában. Ez 2001-ben és 2002-ben egyaránt szerepelt a magyar-román tárgyalási jegyzőkönyvekben, 2002-ben a két fél már helyi szinten is megegyezett a szobor helyreállításában. Tavaly novemberben a román többségű aradi tanács elhatározta, hogy a szoborcsoportot a Tűzoltók terén, a város református temploma és magyar gimnáziuma szomszédságában állítják fel. A folyamatban lévő munkálatok ellenére, Adrian Nastase román miniszterelnök többször is arról beszélt az elmúlt év során, hogy a szobor szimbólumrendszere a románságot sérti, semmi keresnivalója köztéren, át kell adni Magyarországnak. Az RMDSZ és a magyar kormány erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak, a 2004-ben esedékes helyhatósági és parlamenti választások szempontjai többet nyomtak a latba Bukarestben. Medgyessy Péter magyar kormányfő a hatalmi beavatkozást követően, 2003. szeptember 23.-án Bukarestben kijelentette: Európában az ígéreteket teljesíteni szokás, s Magyarország azt várja, hogy Románia a korábbi ígéreteit, az egyezséget váltsa valóra. Legújabb román ígéret szerint december végéig dolgozza majd ki a román kormánypárt és az RMDSZ azt a „megbékélési park-tervet”, amely mindkét fél számára elfogadható megoldást kínál. SAJGÓ, NYÍLT SEB Murádin Jenő szerint a kudarc ellenére fontos lépések történtek az idén: több millió forintos költséggel megtörtént a szobor restaurálása, szilárdítása, a szoborról letört darabokat pótolták, az alakokat patinázták. Úgy véli, a szoborcsoport eddig csupán belső seb volt, amely valahol mélyen saj- gott. Mostanra azonban már nyílt seb, turisták sokasága keresi fel a ma rácsokkal elzárt térségben látható alkotást, a Szabadság-szobrot - rácsok mögött! Kolozsvár, 2003. október Ma rácsokkal elzárt térségben látható a szoborcsoport (Dömötör Ede felvétele) Ajándék ló és elnöki bér SZÁSZI JÚLIA Margot Klestil-Löffler, az osztrák államfő neje valószínűleg egy életre megtanulta, mit szabad arab házigazdák előtt dicsérni, és miről jobb hallgatni. Az osztrák First Lady 2001 októberében a hivatalos szaúd-arábiai látogatáson Fahd király jelenlétében, a házigazda nemes paripái láttán azt találta mondani, hogy gyermekkorát falun töltötte, és imádja a lovakat. Több se kellett a dúsgazdag uralkodónak, komolyan véve a keleti vendéglátás alapszabályait, rögvest megajándékozta kedves vendégeit az áhított holmival: két arabs telivér már 2002 elején megérkezett Schwechatra. Némi zűrzavar után a ffeudenaui akkor még működő lóversenypálya istállóiban helyezték el őket, lévén a lipiciai ménesnek otthont adó stájerországi Piber távol esik Bécstől - és a megajándékozottól. Margót Löffler ugyanis ettől kezdve szinte minden szabadidejét az ajándéklovakkal tölti. Lelkesedése csak akkor kezdett némiképp lohadni, amikor az első számlák megérkeztek. Az elhelyezésért lovanként havi 500 eurót kér Freudenau, s ehhez jönnek még az orvosi költségek - ráadásul két héttel ezelőtt megérkezett az újabb szállítmány: a szaúdi uralkodó végtelen barátsága jeleként további négy paripát és két tevét küldött Thomas Klestil címére. A sajtó szerint Margot Klestil egyébként annak rendje és módja szerint befizette az adót, amely az ajándékozott tárgy után az államnak jár, mire az osztrák sajtó elkezdte feszegetni, vajon elfogadhat-e Frau Klestil, a külügyminisztérium magas rangú tisztviselője ilyen értékes ajándékot a megvesztegetés bűntettének vádja nélkül. Bár már a jogászi állásfoglalás tisztázta az ügyet - arra hivatkozva, hogy a vád csak azt a közhivatalnokot érheti, aki valamilyen „szívesség” ellenében fogad el ajándékot - a First Lady nem hagyta annyiban. A Die Presse hasábjain „Dr. Margót Löffler-Klestil, Hofburg” aláírású levelében felvilágosította a világot arról, hogy bár a lovakat ő látogatja, azokat férje, az államfő kapta Margot Klestil (Képarchívum) ajándékba, a szaúdi uralkodó személyes megbecsülése jeleként. Innentől kezdve viszont a házaspár érdeke tisztázni, vajon valójában kit illet ez az ajándék? Mert ha az államot, akkor talán a tartási költségek sem a Klestil házaspárt terhelik. Az ajándék história mindenesetre alkalmat adott a sajtónak arra, hogy kicsit kutakodjon az elnök és neje zsebében. Az eredmény: a lótartás anyagi romlásba dönti őket. Klestil ugyan bruttó 21 ezer eurót keres (évente 14-szer) - de inkább csak papíron. A csaknem 7 ezer eurós nyugdíjjárulék és az első feleségnek havonta utalt 4 és fél ezer eurós tartásdíj mellett az adó, a szolgálati autó használatáért kirótt összeg, és ki tudja még mennyi minden levonása után Klestil 2600 eurót kap kézhez havonta, ugyanannyit, mint külügyi alkalmazott felesége. Az immár hat ló ,Jakbére” önmagában havi 3 ezer eurót visz el, nem beszélve arról, hogy az újabb szállítmány fele betegen érkezett, s az azonnali operáció és állatkórházi ellátás vagyonokba kerül. Márpedig a lovaktól „megszabadulni” nem egyszerű dolog. Na de mit szólna a szaúdi uralkodó, ha kiderülne, hogy Klestil eladta vagy továbbajándékozta a barátság e jeleit. És hogyan befolyásolná egy ilyen aktus az államközi kapcsolatokat, az oly fontos kereskedelmet, amely a látogatás óta egyébként kimutathatóan fellendült. Bécs, 2003. október
