Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-08 / 231. szám, szerda
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 8. KOMMENTÁR Gogol forog a sírjában MALINÁK ISTVÁN' Ámulj világ: a vasárnapi csecsen elnökválasztáson minden a legnagyobb rendben zajlott, atrocitás tényleg nem történt, a részvétel csúcsot döntögetett, meghaladta a nyolcvanöt százalékot. Ami Moszkva szerint azt bizonyítja, hogy minden törvényes volt, a Kreml által támogatott egykori vallási vezető, Ahmad Kadirov törvényes elnöke a csecsen népnek, beköszönt a rend és a nyugalom korszaka, s hogy a lényeget idézzük: „az elnökválasztással befejeződött a köztársaság visszatérése az egységes oroszországi alkotmányos térségbe”. Idézzünk egy másik véleményt is: „A csecsenföldi elnökválasztás az erőszak légkörében zajlott, nem volt pluralizmus, túlságosan kevés jelölt indult és hiányoztak a független médiumok, amelyek megfigyelhették volna a szavazás menetét.” Ezt Jaap de Hoop Scheffer holland külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke mondta, ami igazából azért lényeges, mert nemsokára ő veszi át a NATO főtitkári tisztét. Mindenki tudja, hogy Csecsenföldön nagy disznóság történt, ráadásul a Kreml is tudja, hogy a világ tudja, ezért olyan dühítő az az arrogáns nagyképűség, amellyel ezt megengedte magának. Putyin ad a látszatra, illetve csak arra ad, mert tudja, hogy a lényegbe egyelőre sem Nyu- gat-Európa, sem Washington nem akar beleszólni. S ha majd esetleg akarnának, akkor már késő lesz. A szovjet időkre emlékeztető részvételi arányt független moszkvai elemzők és napilapok is nagy blöffnek tartják. Már azt az alapvető moszkvai bejelentést is hamisnak ítélik, miszerint a csecsen lakosság száma jelenleg meghaladja az egymilliót, a választásra jogosultaké pedig közel hatszázezer. Ők a 2. csecsen háború után a lakosok számát 600-700 ezerre becsülik. Ilyen részvételi arányhoz az kellett volna, hogy az oroszok ellen harcoló csecsen fegyveresek és a köztársaságból elmenekültek döntő része is az urnákhoz járuljon. Ami biztos: a megszálló orosz hadsereg katonái egy szálig szavaztak - ugye, nem semmi, hogy ők is dönthettek arról, ki legyen a csecsének elnöke. Mindezért az elemzők holtbiztosra veszik, hogy Putyinék, miután eltávolították az útból Kadirov lehetséges ellenfeleit, sok-sok ezer holt lelket is mozgósítottak a siker érdekében - Gogol foroghat a sírjában. Aligha hihető, hogy Kadirov megválasztása után a csecsének befejezettnek nyilvánítják az orosz elnyomók elleni, másfél évszázados harcukat. Az orosz birodalmi logika szerint mindenképpen azt a látszatot kell kelteni, hogy Kadirov demokratikusan megválasztott vezető, s aki majd ellene fellép, az a „demokratikus rendszer” ellen lép fel, vagyis: terrorista. S hogy Putyin kész a terrorizmussal bármi áron leszámolni, azt a moszkvai színházi túszejtő akció is bizonyította - meg előzőleg az ő egész hatalomra kerülése. Máig nem tudta ugyanis tisztázni magát a vád alól, amely szerint az 1999-es házrobbantásokat az orosz titkosszolgálat követte el, hogy megindíthassák a második csecsen háborút. A múlt hét végén az orosz katonai vezetés rendkívül keményen támadva a NATO-t meghirdette az új, „nyitott katonai doktrínát”, amely az atomerő alkalmazása mellett számos olyan kitételt tartalmaz, mint „Oroszország a katonai erőt a külpolitika eszközének tekinti”. A csecsen választás napján pedig Putyin - nem sokkal a nagyon barátságos és gyümölcsöző eszmecseréje után Bushsal - egy amerikai lapnak adott interjújában kendőzetlenül bírálta az USA iraki politikáját. Ismét okot adott Brüsszelnek meg Washingtonnak arra, hogy békítgessék őt, s ne figyeljenek oda arra, amit Csecsenföldön művel. JEGYZET Konfettis hangulatban JUHÁSZ KATALIN Nehéz elmagyarázni, szavakba önteni, mi bajom is van tulajdonképpen, de mivel az imént felszólítottak, hogy terápiás céllal írjam ki magamból az egészet, felsorolom, mi szomorított el az utóbbi napokban. Hátha... Az egyik tévécsatornán megtudtam, hogy egy félmaffiánus országban élek, ahol bárkit büntetlenül le lehet hallgatni, és a gazdasági rendőrség tulajdonképpen a legfelsőbb politikai körök nagyszabású machinációit hivatott fedezni. Ijedten átkapcsoltam más csatornára, ott meg nyolcvanezer forintért éppen azt kellett megfejtenie a telefonálónak, hogy „Az Egyperces novellák szerzője, hat betű: .rkény”, és a derék magyar nem tudta. Pánikszerűen kapcsoltam tovább, híres emberek utaztak kalandtúrára a tudálékos műsorvezetővel, olyan helyekre, ahová én sohasem fogok eljutni. Hamar feladtam, gondoltam, brazíliai vízesés helyett legalább hajat mosok, ám ez is túl merész ötletnek bizonyult, mivel meleg víz helyett valami teaszerű, undorító lé folyt a csapból, azaz a bér- házlakó ember olyan jelentékte- lep kis pontja a vüágegyetem- nek, hogy azt is mások döntik el helyette, mikor tisztálkodhat. Kétségbeesésemben felhívtam a közelben lakó barátnőmet, akinél szintén nem volt meleg víz, ennek ellenére azzal próbált vigasztalni, hogy van két kezem, két lábam, működik mindkét vesém, satöbbi. (Ennek tényleg örülök, mert a múlt héten meg voltam győződve róla, hogy csontrákom van, aztán kiderült, hogy csupán enyhe ízületi gyulladás, vagyis nem kell amputálni a jobb kezemet. Legalábbis egyelőre.) A kiteregetett ruhát épp az imént szarták le az ereszen fészkelő madarak, moshatom újra. A tévét már be se merem kapcsolni. A fenti szomszéd pedig reggel kölcsön akarta kérni azt a fúrót, ami már három hónapja nála van, illetve jelenleg senki sem tudja, hol is van. És ma még ki se léptem az utcára... FIGYELŐ Féltik az NBÚ függetlenségét A NATO félti a szlovák Nemzet- biztonsági Hivatal függetlenségét, miután a kormány visszahívta igazgatóját, írja a Financial Times. A vezető brit gazdasági napilap a katonai szervezet meg nem nevezett, magas beosztású munkatársaira hivatkozik. A névtelenségbe burkolózó diplomaták azt állítják, ha Mikulšš Dzurinda környezetéből választják az új vezetőt, oda lehet a hivatal függetlensége. Az egyik diplomata szerint Szlovákiának meg kell győznie a NATO-t, hogy az új jelölt politikailag független lesz. A cikk idézi a leváltott Ján Možžššt, szerinte részben azért hívták őt vissza, mivel nem volt hajlandó egy, a kormányfőhöz közelálló cégnek kiadni a nemzetbiztonsági engedélyeket. A lap szerint ez akár meg is kérdőjelezheti Szlovákia csatlakozását a NATO-hoz. TALLÓZÓ MLADÁ FRONTA DNES A cseh lap szerint Európa egyesülésében komoly gondot jelenthet, hogy nincsenek megoldva a XX. század két háborús konfliktusa után hátramaradt problémák. Az I. világháború után a győztesek meghirdették a nemzeti önrendelkezés elvét, de a békekonferencia eredménye nem volt más, mint egyszerű hatalmi döntés. Magyarország így veszített el 3 millió magyart. A még szörnyűbb II. vüágháború után nem született békeszerződés, s ez Kelet-Eu- rópa szovjet megszállásához vezetet. A látens ellenségeskedés lezárása nem jelentheti Európa alapos átrendezését. Legfeljebb a sérelmek mérséklése lehetséges, például a nemzeti kisebbségek politikai jogainak biztosítása. Ezt azonban még senki sem tette meg. Nem kizárt, hogy az egyesülő Európa alapjaiba a viszály almája is be van építve, s csak idő kérdése egy újabb konfliktus. Azokat a földeket államosítják most, amelyeket mindmáig nem sikerült államosítani, amelyeket senki nem kobzott el Önmagunk ellen elkövetett bűn A pozsonyi parlament október 21-én kezdődő ülésszakán olyan törvény is tárgyalásra kerül, amelyet az MKP kiemelten a sajátjának tekint. Megnevezése: „Törvény (tervezet) a földtulajdonjog visszaadására, az SzNT 180/1995-ös törvényének módosítására és kiegészítésére a földtulajdonnal kapcsolatos egyes intézkedésekről a későbbi előírások függvényében”. SOÓKY LÁSZLÓ Bonyolult a tervezet megnevezése, nyögvenyelős az indoklása, a Szlovákiában élő magyarság számára katasztrofális lesz a végeredménye. Mitől bonyolult ez a tervezet? Attól, hogy a rendszerváltozás után megszületett, a föld tulajdonviszonyait rendező meghatározó, a Felvidék magyarságát alapvetően hátrányosan megkülönböztető törvényt, tételesen a 229/1991-es Földtörvényt és a 180/1995-ös számú földhöz kapcsolódó tulajdonviszonyok rendezését előirányzó jogszabályt igyekszik spekulatív módon egy masszává gyúrni, miközben hamis információkat közvetít és a demagógia fegyverével megtéveszti a lakosságot. Az egyik üyen légből kapott sugalma- zás szerint: „Mi attól tartunk, hogy belépünk az Unióba, ahol hároméves átmenet és védő intézkedések után bárki megvásárolhatja a földjeinket, s mi ezt nem akarjuk.” Az Unió sem akarja, sót az EU a föld- tulajdonlással kapcsolatban semmiféle igényt, vagy követelményt nem támaszt a csatlakozásra váró országokkal szemben. Ezt nem én mondom, hanem maga a taglalt törvény- tervezet előterjesztője abban a dokumentumban, amelyet „betétként” a törvénytervezethez csatolt. E dokumentum 5. pontja leszögezi, hogy „Tekintettel a módosításra kerülő probléma országon belüli mivoltára, az EU-s jogrenddel való összehasonlítása tárgytalan.” Bennünket, felvidéki magyarokat ugyanennek a dokumentumnak a 4. pontja érint: „A primáris jogban a törvénytervezet megoldásra váró kérdései az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkelyének 2. bekezdését érintik (amszterdami változat), amely leszögezi, hogy az Unió tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat, úgy, ahogy ezt a Rómában, 1950. november 4-én aláírt egyezmény garantálja, amely a tagállamok alkotmányos hagyományain alapul. (...)” A törvénytervezetet az uniós jogrend szemszögéből szakértők nem vizsgálták meg, s véleményt sem alkottak róla. Miről szól a törvénytervezet? Egymással párhuzamosan két probléma megoldására keresi a választ: 1. Az elkobzáson alapuló földva- gyonnal kapcsolatos kárpótlási időszak egy évi időtartamra való megnyitása. 2. Az „ismeretlen tulajdonosú föld- vagyon” előbb állami, majd önkormányzati vagyonba való átutalása. Szimpatikus megfogalmazás, különösen, ha fenntartások nélkül kizárólag az önkormányzati vagyon gyarapodására gondolunk, mert ezt sugallja a törvényalkotó üzenete. Az 1. pont azon jogosult személyekre vonatkozik, akiket az 1947-1955 között hatályos jogszabályok alapján fosztottak meg földvagyonuktól az 1948. február 25-e és 1990. január 1-je közötti időszakban, tehát a Szlovákiába kényszerült magyarság ebben a vonatkozásban 1945-1948 között újra kirekedt a történelemből. Feltehető a kérdés, hogy a törvényalkotó nem követ-e el alkotmányossági mulasztást a törvény megalkotását illetően? A 2. pont legalább ennyire izgalmas és a magyarság szempontjából legalább ennyire lehangoló. Az „isme- reden tulajdonosú földterület’^mint elmeszülemény 1994-ben került a felszínre, s 1995-ben a 180-as számú törvényben rögzítették Mečiar jogászai, mint szakkifejezést. Azon földterületeket bélyegezték meg ezzel a jelzővel, amelyekre nem állítottak ki tulajdoni lapot, hanem birtoklap igazolja a tulajdonos kilétét. Nem árulok el titkot azzal, ha kijelentem, hogy az ismereüen tulajdonosú földvagyon tulajdonosi jogviszonyát az itt élő magyarok a kisbőröndökben őrizgetett birtoklapokkal igazolni tudják. Ezt maga Mečiar is elismerte, amikor kijelentette, hogy „az állam mulasztást követett el akkor, amikor nem vette figyelembe a birtoklapokat, mert Szlovákiában minden négyzetméternyi földterületnek van gazdája”. Ezeket a földterületeket ugyanis sem az akkor hatályos kobzási törvények, sem pedig a kitelepítési szerződés nem érintette. Azokat a földeket államosítják most, amelyeket mindmáig nem sikerült államosítani, olyan földeket koboz most el a törvényhozás, amelyet eddig senki nem kobzott el. Mi indokolja hát e törvénytervezet prioritását és sürgősséggel való elfogadását, különös tekintettel arra, Az értelmezési zűrzavar arra utal, hogy már leosztották a cinkelt lapokat. hogy 1995-ben a 180-as törvényt az akkori MKDM-Együttélés koalíció nem szavazta meg? Szlovák részről az államosítás sürgetése érthető, hiszen a földpiac beindulásakor hatályos törvény birtokában az állami földalap nyilván kereskedési jogot szerez a földbirtokhoz. Ennél is markánsabb ok viszont az, hogy ha Szlovákiának nem sikerülne államosítania a jelenleg magyar birtoklapokon található parcellákat, a termőfölddel való kereskedelem blokációs idejének leteltével ez a közel félmillió hektárra becsült terület csak az eredeti tulajdonostól volna megvásárolható, ami nem csupán azért lenne kínos a nemzetállam számára, mert a magyarok helyzetbe kerülnének, hanem azért is, mert önmaguk hazugságaitól bekerítve szembekerülnének azzal a ténnyel, hogy Benešnek a földhöz kapcsolódó dekrétumai igenis hatályosak a jogállamiságot hirdető Szlovákiában. A szlovák fél sürgető igyekezete tehát, ha állampolgári szemmel nézve elfogadhatatlan is, egy nemzetállamban gondolkodó politikusi gárda szándékait figyelembe véve érthető. Földügyekkel foglalkozó magyar ügyvédek, földügyi szakemberek viszont értedenül állnak azelőtt, hogy e törvénytervezet gesztora az a mezőgazdasági minisztérium, a- melynek élén magyar miniszter áll, aki a közelmúltban ezt nyilatkozta: „A földtulajdon marad az egyetlen állandó érték mindannyiunk számára, melynek elherdálása önmagunk ellen elkövetett bűn lenne.” Egy másik dokumentumban, mely ugyanebben a műhelyben született, „A mezőgazdasági földpiac fejlesztésére irányuló intézkedési javaslat’ címen ezt olvashatjuk: „A jelenlegi jogszabályok módosításával bebiztosítani azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik az ismeretlen tulajdonosú földterületek privatizálását, ezáltal fellendíteni a mezőgazdasági földdel való kereskedelmet.” Ez az értelmezési zűrzavar arra utal, hogy valahol valakik még a törvény megszületése előtt leosztották a cinkelt lapokat, ugyanis, ha az eredeti szándék és a törvény- tervezet szerint a földvagyon az önkormányzatokhoz kerülne, akkor a mezőgazdasági minisztérium nem tenne meghatározó lépéseket a termőföld privatizációja érdekében, mivel nincs beleszólása az ön- kormányzatok munkájába. Gál Gábor, az MKP földügyi szakértője a kérdéskört illetően így nyilatkozott: ,A jelenleg hatályos törvény értelmében a nevesítetlen földek az állam tulajdonába kerülnének, és nincs lehetőségünk e norma hatástalanítására. Csak annyit tudtunk elérni, hogy azok a földek, melyek tulajdonosát nem sikerül beazonosítani, ne az államra, hanem az önkormányzatokra szálljanak, mert az állam nem jó gazda. Vagyis a kisebbik rosszat választottuk.” Egy kormánypártnak, ha hajlandó lenne meghallgatni civil szakértők véleményét is a témát ületően, számos lehetősége lenne arra, hogy a törvénytervezet európai arculatot öltsön, s elkerülje azt a példátlan blamázst, amely felé sodródik. Az Irak elleni támadás megindításához hiányzott az igazolható „casus belli", vagyis a háborús ok Blix: Bush és Blair torzított, de nem hazudott MTI-HÁTTÉR Eltorzította és túlértelmezte az iraki fegyverzettel kapcsolatos tényeket az amerikai elnök és a brit kormányfő, de szándékos hazugsággal nem lehet vádolni őket - jelentette ki Hans Blix a Le Monde-nak. Az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek (UNMOVIC) volt vezetője a párizsi lapnak adott interjúban elhárította azt a feltételezést, hogy Bush és Blair tudatosan vezették félre a közvéleményt, amikor az iraki tömeg- pusztító fegyverekre hivatkozva indítottak háborút. „Azt lehet felróni nekik, hogy nem tudták, mi a valós helyzet, s így eltorzították az információkat, súlyosabbnak ítélték a helyzetet, mint amilyen volt, de nem hazudtak,, - hangsúlyozta a svéd diplomata. Ezúttal is leszögezte, hogy az iraki háborúhoz hiányzott az igazolható „casus belli“. A washingtoni kormány megbízását teljesítő Kay-vizsgálóbizottság jelentéséből kiemelte, hogy az megerősíti: eddig nem találtak Irakban tömegpusztító fegyvereket. Hozzáfűzte, nem lehet állítani, hogy ilyen eszközök a jövőben sem fognak előkerülni, de ennek egyre kisebb a valószínűsége. Kategorikusan hangsúlyozta viszont, „semmi bizonyíték nincs arra, hogy Irak nyilvánvaló és azonnali katonai veszélyt képviselt volna 2003 márciusában“, azaz a Szad- dám rezsimje elleni amerikai-brit hadművelet megindításakor. Blix véleménye szerint egyre kevésbé tartható az a hipotézis, hogy az iraki diktátor a háború előtt elrejtette volna fegyverzetét, az a feltételezés pedig, hogy külföldre, nevezetesen Szíriába szállította volna ezeket az eszközöket, szintén kevéssé tűnik meggyőzőnek. „Nehezen tudom elhinni, hogy Szíria tárt karokkal fogadott volna be ilyen fegyvereket“ - mutatott rá Blix, aki szerint Da- maszkusznak ehhez semmi érdeke nem fűződött. Úgy vélte, számításba kell venni, hogy a megkérdezett iraki tudósok a felkínált jelentős jutalom reményében, vagy csak azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, előadhatták azt, amit a bizottság hallani akart. Felhívta viszont a figyelmet, hogy az amerikai vizsgálóbizottság jelentésében egyáltalán nem szerepelnek azok az alumíniumcsövek, amelyeket a háború előtti biztonsági tanácsi vitában úgy mutattak be, mint amelyek alátámaszthatnák a gyanút, hogy Irak urániumdúsításra törekedett. Szerinte önmagában az, hogy az állítólagos laboratóriumok képesek lennének agresszív célokra felhasználható anyagot előállítani, magát a célt még nem bizonyítja.
