Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)
2003-10-07 / 230. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 7. Sport Leandróhoz hasonlóan a Ferencváros is padlóra került Debrecenben (nblhu-felvétel) Lipcsei Péter: tizenegy emberből tíz csődöt mondott Debrecenben A Löki elgázolta az FTC-t Debrecen. Rendhagyó idézettel kezdjük, hiszen a nyilatkozatot szinte kivétel nélkül elutasító vesztes ferencvárosijátékosok egyike mondta percekkel az 5:0-s DVSC-győzelemmel záruló mérkőzés lefújása után: „Átgázolt rajtunk a Löki - ez a véres valóság...” NEMZETI SPORT Rósa Dénes szavai voltak ezek, merthogy a DVSC valóban „elütötte” a forduló előtt még veretlen Ferencvárost. Lehetne abba kapaszkodni, hogy a vendégegyüttes nyolc hiányzója miatt (ebből négy játékos rendszeres kezdő Garami SPORTHÍRADÓ ♦ Pierluigi Collina fújja a szombati török-angol labdarúgó Eb-selejtezőt. Az olasz bírót a hétvégén megsérült dán Nielsen helyére nevezték. ♦ Elhunyt Dan Snyder, az NHL-ben szereplő Atlanta jégkorongozója, aki hat nappal korábban szenvedett súlyos autóbalesetet klubtársával, Dany Headeyvel. A 25 esztendős játékos a karambol óta kómában feküdt. ♦ Bécsi nemzetközi tenisztorna, 1. forduló: Nieminen (finn)-Kučera 7:6,6:0. ♦ Jin' Štoček cseh nagymester nyerte a Magas-Tátrában rendezett szlovák nemzetközi egyéni sakkbajnokságot. Tíz ország 251 játékosa ült asztalhoz. A szlovák bajnoki cím Mikuláš Maníké lett, a junior bajnokságon (felső korhatár 20 év) a 16 éves pozsonyi Mészáros Mihály bronzérmet szerzett. ♦ Női teke Extraliga, 4. forduló: Spoje-Zlaté Klasy 2880:2876. Legtöbb vendégpont: Maries Zsuzsa 503, Varga Mária 495, Varga Éva 481. Férfi I. liga (második osztály): Plešivec-Zlaté Klasy 3233:3158. ♦ Harmadik lett Lovisek Judit (Slávia UK) a junior párbajtőrözők alsóőrsi nemzetközi tornáján. A fiúk mezőnyében Setnický 6., Érsek a 7. helyen végzett. Tőrben a so- morjai Horony az 5., klubtársa, Bodó a 6. helyen fejezte be a juniorok versenyét. ♦ A havannai a vívó-vb első versenynapján a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők léptek pástra a 64-es táblára kerülésért. Valamennyi magyar, Varga Katalin, Varga Gabriella, Fekete Attila, Kulcsár Krisztián és Boczkó Gábor sikeresen vette az akadályt. ♦ Kapros Anikó a 128-ról a 93. helyre ugrott a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. Továbbra is a belga Clijsters vezet honfitársa, Kenin-Hardenne és az amerikai Serena Williams előtt, Hantuchová 13. József csapatában) kényszerült statisztaszerepre, ám ez nem fedné a valóságot. E helyütt egy újabb ferencvárosi labdarúgó, a csapatkapitány Lipcsei Péter sum- mázatát idézzük: „Tizenegy emberből tíz mondott csődöt vasárnap este. Ezek után nagy hiba lenne egymásra mutogatni, a gödörből, ahova kerültünk, közösen kell kimásznunk.” Azaz, Drágán Vukmir és a többiek hiányzása nem lehet ok arra, hogy a Ferencváros tulajdonképpen húsz perc játékot követően megadja magát, még akkor sem, ha a Debrecen kifejezetten jól kezdte a mérkőzést, és gyorsan vezetéshez jutott. Szentes Lázár futballistái tudatosan felépített akciókat vezettek, agresszíven és a találkozóra MTI-JELENTÉS Budapest. A lengyelek elleni szombati (17.00) labdarúgó Európa-baj- noki selejtezőn csak a győzelem adhat reményt a pótkvalifikációt jelentő 2. hely megszerzésére, így Gellei Imre szövetségi kapitány ennek jegyében készíti fel játékosait. A tegnap délutántól Tatán készülő keretből sérüléssel bajlódik Fehér ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Sokáig úgy nézett ki, hogy a kézilabdázók után a röplab- dázók is utat találnak a közös csehszlovák bajnokság felé. Tavaly már készülőben volt a női pontvadászat szereposztása, kezdetben mindössze két szlovákiai csapattal. A hazai klubok még ebbe is belementek volna, tudomásul véve, hogy kettőnél több cseh együttes indulhat. A közös bajnokságot a cseh klubok is támogatták, ám a cseh szövetség vezérkara a tervezetet lesöpörte az asztalról. Azóta semmi érdemleges nem történt, ha csak az nevezhető annak, hogy Csehországban megpróbálnak valamit tenni azért, hogy az ügy elmozduljon a holtpontról. Az idő rövidsége miatt láthatóan maximálisan ráhangolódva futballoztak, és ütötték ki a zöld-fehéreket, csodálatos estét szerezve ezzel szurkolóiknak. Szentes Lázárnak ezúttal is Kiss Zoltán volt az aduja, a Belgiumban is megforduló labdarúgó védekező középpályásként kezdte a találkozót, ám Dombi Tibor cseréjét követően ő húzódott a villámszélső elárvult helyére. „Kis szerencse azért van benne, hogy ennyi gólt sikerült rúgnunk - mondta Kiss Zoltán. - Elvégre az idén volt már olyan meccsünk, amelyen nagyobb helyzetekből sem sikerült a kapuba találnunk. Most minden összejött, és remélem, a legközelebbi hazai meccsünkön, az NK Varteks elleni UEFA Kupa-visszavágón is telt ház lesz.” Csaba és Gera Zoltán, de mindketten csatlakoznak társaikhoz. A térdproblémákkal bajlódó Szabics Imre ugyanakkor csak szerdán érkezik meg Stuttgartból, így a pénteken még csak biztonsági tartalékként jelölt Kovács Zoltán is elkezdi az edzőtáborozást. A szövetségi kapitány valószínűleg szerdán délután dönt arról, hogy a sérültek közül ki folytathatja a felkészülést. azonban már aligha lesz ősztől közös pontvadászat, legfeljebb jövőre. „Férfi vonalon a csehek még a Cseh-Szlovák Kupa tető alá hozásáról sem akarnak hallani, idén már Világligát játszottak, s nem érzik, hogy szükségük lenne a szlovák csapatokra - állapította meg Ľubomír Stražay, a szlovákiai ligaklubok főmenedzsere. - A nőknél ugyan nem jött össze a közös bajnokság, de a Cseh-Szlovák Kupa ebben az évadban is sorra kerül. Lebonyolítása abban tér el az előzőtől, hogy külön-külön lejátsszák a két ország kupasorozatát, majd a két-két döntős egy szlovákiai négyes tornán méri össze tudását a közös kupáért. Erre várhatóan márciusban kerül sor” - tájékoztatott a főmenedzser, (jmk) SPORT A KÉPERNYŐN m2 -17.30: PVSK-Szolnok. Női kosárlabda jótékonysági gála EUROSPORT- 12.00: Filders- tadti női tenisztorna (élő közvetítés) GALAXIE SPORT - 11:40: Aston Villa-Bolton angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés (ismétlés) 15:30: Liverpool-Arsenal angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés (ismétlés) 22:40: Internazionale-AC Milan olasz bajnoki labdarúgómérkőzés (ismétlés) Gera Zoltán és Fehér Csaba sérüléssel bajlódik Szabics csak holnap jön Miért nincs még cseh-szlovák röplabdabajnokság? Megrekedt igyekezet VILLÁMINTERJÚ Pinte Attilával első rimaszombati góljáról Szombaton a II. labdarúgóliga tizenegyedik fordulójában a rimaszombati együttes 3:0-ra legyőzte az alsóházban tanyázó DAC-ot. A hazaiak első találatát Pinte Attila szerezte, ez volt a harminckét éves, huszonkilencszeres válogatott középpályás első gólja a gömöri csapatban. A vártnál könnyebben szerezték meg a három pontot. Az első félidőben taktikusan tartották a labdát, s ügyesen védekeztek a csallóköziek. Szünet után nagyobb sebességre kapcsoltunk, sok helyzetet kidolgoztunk, ám amíg nem vezettünk idegesen futballoztunk. Hosszú idő után talált a hálóba, miként született a gólja? Piszár Jóska pazar passza után megiramodtam, aztán tizenkilenc méterről ballal laposan a bal alsó sarokba lőttem. Már korábban is akadt lehetőségem, ám Sánta Peti bravúrosan hárította közeli lövésemet. Egyébként legfőbb ideje, hogy betaláltam, hiszen lassan egy éve lesz annak, hogy tétmérkőzésen, még a Panioniosz mezében eredményes voltam. Utána már ment minden, mint a karikacsapás? Ezt azért nem mondanám, de teljesen beszorítottuk a szívós du- naszerdahelyieket. a gólokon kívül kétszer a kapufát találtuk el. Annak is örülök, hogy átadásom után született második találatunk, Staš biztosan lőtt a hálóba. A végeredményt egy védelmi hibát követően Piszár állította be. Ha jobban odafigyelünk, nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Végre győztünk a felújított rimaszombati stadionban, remélem, ezzel vége a balszerencsés hazai döntetlen-sorozatunknak. Úgy tűnik egyre jobban belelendül, s kezdi visszanyerni formáját. Elismerem, teljesítményemen eleinte érződött a hosszú, 8 hónapos kihagyás. Az utóbbi mérkőzéseken viszont kimondottan ment a játék, eddig csak a gól hiányzott. Bizonyítani akarom, jól döntöttek a vezetők, amikor leigazoltak. Ha elégedettek lesznek velem, könnyen elképzelhető, hogy meghosszabbítom a decemberben lejáró szerződést, (sz. z.) KÜLFÖLDI FUTBALLBAJNOKSÁGOK ANGLIA 12. Malaga 6 2 1 3 5:7 7 10. T.Enschede 7 3 0 4 11:15 9 13. Valladolid 6 2 1 3 9:16 7 11. Utrecht 7 2 2 3 7:9 8 1. Arsenal 8 6 2 0 16:6 20 14. Murcia 6 1 3 2 5:8 6 12. Roosendaal 7 2 2 3 7:9 8 2. Manchester United 8 6 1 1 16:3 19 15. Celza Vigo 6 1 2 3 6:9 5 13. Groningen 7 2 2 3 5:8 8 3. Chelsea 7 6 1 0 18:7 19 16. Mallorca 6 1 2 3 5:10 5 14. Breda 7 2 1 4 9:10 7 4. Fulham 7 4 2 1 15:9 14 17. Zaragoza 6 1 1 4 4:8 4 15. Volendam 7 1 3 3 9:11 6 5. Birmingham 7 4 2 1 8:5 14 18. Atl. Madrid 6 1 1 4 2:10 4 16. Arnhem 7 1 2 4 10:14 5 6. Manchester City 8 3 3 2 14:9 12 19. Albacete 6 1 0 5 3:9 3 17. Den Haag 7 1 2 4 5:12 5 7. Southampton 8 3 3 2 8:5 12 20. Espanol 6 0 2 4 7:12 2 18. Zwolle 7 0 2 5 3:12 2 8, Liverpool 8 3 2 3 12:9 11 9. Charlton 8 3 2 3 12:12 11 NÉMETORSZÁG AUSZTRIA 10. Portsmouth 8 2 3 3 10:9 9 11. Blackburn 8 2 2 4 15:16 8 1. Bremen 8 6 1 1 21:9 19 1, Rapid 12 9 2 1 24:13 29 12. Everton 8 2 2 4 12:14 8 2. Leverkusen 8 6 1 1 18:6 19 2. Austria 12 6 4 2 22:11 22 13. Aston Villa 8 2 2 4 8:12 8 3. Stuttgart 8 5 3 0 9:0 18 3. Bregenz 12 6 2 4 20:19 20 14. Tottenham 8 2 2 4 8:12 8 4. Bayern 8 5 2 1 21:12 17 4. GAK 12 5 3 4 19:17 18 15. Bolton 8 1 5 2 6:12 8 5. Dortmund 8 5 1 2 13:6 16 5. Mattersburg 12 4 5 3 16:17 17 16. Leeds 8 2 2 4 8:17 8 6. Bochum 8 3 3 2 14:10 12 6. Admira 12 3 4 5 16:13 13 17. Middlesbrough 8 2 1 5 7:14 7 7. Freiburg 8 3 3 2 12:11 12 7. Sturm 12 3 3 6 14:16 12 18. Newcastle 7 1 3 3 8:10 6 8. Wolfsburg 8 4 0 4 17:18 12 8. Pasching 12 3 3 6 16:23 12 19. Leicester 8 1 2 5 10:15 5 9. Hannover 8 3 2 3 15:15 11 9. Kärnten 12 2 5 5 9:22 11 20. Wolverhampton 8 1 2 5 3:18 5 10. Schalke 8 2 4 2 10:12 10 10. Salzburg 12 3 1 8 14:19 10 11. 1860 München 8 3 1 4 7:11 10 OLASZORSZÁG 12. Hamburg 8 2 2 4 7:15 8 TÖRÖKORSZÁG 13. Kaiserslautern 8 3 1 4 8:12 7 5. forduló: Internazionale-AC J Mi14. Rostock 8 1 2 5 10:16 5 1. Besiktas 8 7 1 0 24:6 22 lan 1:3, góllövők: Martins (78.) , il15. Frankfurt 8 1 2 5 6:13 5 2. Fenerbahce 8 6 1 1 20:13 19 letve Inzaghi (39.), Kaka (46.), Sev16. Hertha 8 0 5 3 6:13 5 3. Galatasaray 8 5 2 1 16:11 17 csenko (77.); Perugia-Reggina 0:0. 17. Mönchengladbach 8 1 2 5 6:14 5 4. Malatayspor 8 5 0 3 14:7 15 1. Juventus 5 4 1 0 13:5 13 18. Köln 8 1 1 6 7:14 4 5. Denizlispor 8 4 2 2 15:7 14 2. AC Milan 5 4 1 0 11:3 13 6. Istanbulspor 8 4 2 2 15:10 14 3. AS Roma 5 3 2 0 12:3 11 BELGIUM 7. Rizespor 8 4 2 2 9:10 14 4. Parma 5 3 2 0 10:5 11 8. Gaziantepspor 8 4 1 3 10:8 13 5. Lazio 5 3 1 1 11:7 10 8. forduló: AnderlechtFC Bruges 9. Trabzonspor 8 4 1 3 11:12 13 6. Internazionale 5 2 2 1 4:3 8 1:1. 10. Genderbirligi 8 3 1 4 16:9 10 7. Chievo 5 2 1 2 8:6 7 1. Anderlecht 8 7 1 026:6 22 11. Ankaragücü 8 3 1 4 10:13 10 8. Modena 5 2 1 2 6:4 7 2. Oenk 8 5 2 1 16:7 17 12. Konyaspor 8 2 2 4 11:17 8 9. Udinese 5 2 1 2 5:4 7 3. FC Bruges 8 4 3 1 17:8 15 13, Samsunspor 8 2 2 4 13:20 8 10. Siena 5 1 3 1 7:4 6 4. Mouscron 8 3 4 1 14:9 13 14. Diyarbakirspor 8 2 1 5 11:15 7 11. Sampdoria 5 1 2 2 5:6 5 5. Gent 8 3 4 1 13:9 13 15. Adanaspor 8 2 0 6 6:16 6 12. Brescia 5 1 2 2 10:13 5 6. SLLiege 8 4 1 3 12:8 13 16, Bursaspor 8 1 3 4 5:12 6 13. Reggina 5 0 4 1 7:9 4 7. St.Truiden 8 3 4 1 9:7 13 17. Elazigspor 8 1 2 5 10:24 5 14. Bologna 5 1 1 3 6:8 4 8. Lierse 8 3 3 2 10:9 12 18. Sebatspor 8 1 0 7 10:15 3 15 Perugia 5 0 3 2 4:10 3 9. Westerlo 8 3 3 2 12:12 12 16. Lecce 5 1 0 4 6:14 3 10. La Louviere 8 2 5 1 9:6 11 CSEHORSZÁG 17. Empoli 5 0 2 3 4:15 2 11. Beerschot 8 2 4 2 7:5 10 18. Ancona 5 0 1 4 2:12 1 12. Cr. Bruges 8 2 4 2 3:6 10 10. forduló: Sparta-Plzeň 3:1 13. Beveren 8 3 0 5 10:16 9 (1:0), g.: Kováč (13.), Jun (63.), SPANYOLORSZÁG 14. Antwerp 8 2 1 5 4:18 7 Kind (81.), ill. Smíšek (79.). 15. Mons 8 0 5 3 6:13 5 1. Ostrava 10 7 3 0 21:7 24 6. forduló: FC Barcelona-Valencia 16. Charleroi 8 0 4 4 2:7 4 2. Sparta 10 5 4 1 19:6 19 0:1, góllövő: Oliveira (14.); Real 17. Zolder 8 0 2 6 2:13 2 3. Teplice 10 5 4 1 14:8 19 Madrid-Espanyol 2:1, Ronaldo 18. Lokeren 8 0 2 6 5:18 2 4. Olomouc 10 5 3 2 18:8 18 (53., 82.), ill. Alex (90.); 5. Slavia 10 5 2 3 13:6 17 1. Valencia 6 5 1 0 9:1 16 HOLLANDIA 6. Brno 10 4 4 2 14:11 16 2. La Coruna 6 5 0 1 15:5 15 7. Pribram 10 4 2 4 14:9 14 3. Real Madrid 6 4 1 1 15:8 13 1. Ajax 7 6 0 1 19:7 18 8. Liberec 10 3 5 2 9:7 14 4. Villarreal 6 3 3 0 7:3 12 2. Eindhoven 7 5 1 1 19:6 16 9. Zlin 10 4 2 4 11:12 14 5. Osasuna 6 3 2 1 8:5 11 3. Alkmaar 7 5 1 1 13:5 16 10. České Budéjovice 10 3 2 5 11:15 11 6. San Sebastian 6 2 3 1 7:4 9 4. Heerenveen 7 5 0 2 8:5 15 11. Opava 10 3 2 5 9:18 11 7 Betis Sevilla 6 2 3 1 7:5 9 5. Feyenoord 7 4 1 2 12:8 13 12. St. Mésto 10 2 4 4 11:15 10 8. FC Sevilla 6 2 3 1 6:5 9 6. Waalwijk 7 4 0 3 11:7 12 13. Jablonec 10 1 6 3 5:12 9 9. Barcelona 6 2 3 1 5:4 9 7, RodaKerkrade 7 2 4 1 8:6 10 14. Plzeň 10 2 3 5 10:20 9 10. Bilbao 6 2 2 2 8:6 8 8. Tilburg 7 3 1 3 7:16 10 15. Žižkov 10 2 2 6 7:14 8 11. Santander 6 2 2 2 7:5 8 9. Nijmegen 7 3 0 4 9:12 9 16. Blšany 10 0 2 8 7:25 2 SPORTFOGADÁS A LOTO 40. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyereményei - I. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 11 nyertes á 19 351 korona; 4. díj: 533 nyertes á 576 korona; 5. díj: 11 514 nyertes á 82 korona. A szerdai sorsolásra átvitt JACKPOT- nyeremény: 14 713 405 korona. II. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 14 nyertes á 15 205 korona; 4. díj: 743 nyertes á 413 korona; 5. díj: 13 599 nyertes á 69 korona. A szerdai sorsolásra átvitt JACKPOT- nyeremény: 3 000 000 korona. A JOKER nyereményei - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 100 000 korona; 3. díj: 2 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 53 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 649 nyertes á 100 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt JACKPOT-nyeremény: 393 135 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 40. játékhetének nyereményei: telitalálatos szelvény nem volt, a 4 találatosok- ra egyenként 2 551 094 forintot, a 3 találatosokra egyenként 29 224 forintot, a 2 találatosokra egyenként 1432 forintot fizetnek. A Joker-játékban telitalálatos szelvény egy volt, nyereménye: 33 481 462 forint. Hatoslottó: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 3 379 482 forintot, 5 találatos szelvényre egyenként 218 031 forintot, a 4 találatos szelvényekre egyenként 3 784 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 832 forintot fizetnek. TOTÓ 40. heti nyertes tipposzlopa: 2,1, 1, 1,1,1, 2,1,2,1,1,1, X- 2. Nyeremények: 13 plusz 1 találatos szelvényre 908 375 forintot, 13 találatosokra: 169 000, 12 találatosokra: 4414,11 találatosokra: 424, 10 találatosokra: 130 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6 és 5 találatos nem volt, 4 találatosokra 17 341 forintot fizetnek. A KENŐ tegnapi nyerőszámai a következők: 3, 4, 5, 10, 14, 20, 29, 32, 35, 41, 45, 49, 59, 60, 64, 65, 67', 74, 76, 79. (SITA, MTI)