Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-07 / 230. szám, kedd

Kultúra ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 7 Rudolf Chmel átadta Az SZK Kulturális Minisztere Díját Mayer Judit kitüntetése ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Rudolf Chmel kulturális miniszter tegnap Mayer Judit szer­kesztőnek, műfordítónak, nyel­vésznek, továbbá Jozef Jablonický történésznek és publicistának, va­lamint Karol Chmel költőnek és műfordítónak átadta A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztere Díját. A tárcavezető Mayer Juditot műfordítói életműve, valamint a szlovákiai magyar nyelvművelés területén kifejtett eredményes munkássága elismerése jeléül tün­tette ki. Mayer Judit kérdésünkre a díját­adás után elmondta, az ő korában - idén ünnepelte nyolcvanadik születésnapját - díjakkal kapcso­latban már nem ösztönző erőről kell beszélni, sokkal inkább örülni kell annak, hogy elismerést kap az ember. „Tulajdonképpen sohasem számítottam díjakra - tette hozzá -, mindig az volt a véleményem, hogy azt teszem, ami a kötelessé­gem. Mindig úgy éreztem, hogy közkatonája vagyok itt a magyar kultúrának. Elégedett voltam a foglalkozásommal, mert tulajdon­képpen nem szerkesztőnek készül­tem, a véletleneken múlott, hogy az lettem. Tanár szerettem volna lenni, de a háború miatt nem tud­tam befejezni a tanulmányaimat. Akkor egy ideig, a hontalanság éveiben alkalmi munkákból éltem, és aztán, miután egy ideig hivatal­nok is voltam, bekerültem a Mező- gazdasági Kiadóba, ahol tizenkét évig dolgoztam. Ott neveltek belő­lem szerkesztőt. Utána kerültem az akkori szépirodalmi kiadóba, amelyből később a Madách lett.” Mayer Judit azt is elárulta, még nem fordult elő, hogy a magyar nyelvnek a műveléséért itt, Szlová­kiában szlovák kulturális miniszter kitüntetett volna valakit. Mint mondta, ezért is nagyon büszke a díjra, (tébé) „Mindig úgy éreztem, hogy közkatonája vagyok itt a magyar kultúrának" (Somogyi Tibor felvétele) Bartusz György kiállításának megnyitója Pozsony. Ma 17 órakor nyitják meg A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának kisgalériájában a hetvenéves Bartusz György Labili­tás című kiállítását, amellyel a háború utáni szlovákiai képzőművé­szetjelentős alakja napjaink globális problémáira reagál. A kiállí­tást Hushegyi Gábor nyitja meg. (tb) SZÍNHÁZ KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Cirkuszi álom 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: Chihiro Szellemországban (jap.) 16 Istenek városa (bra­zil) 18, 20.30 MLADOSŤ: Latin filmnapok - Édes élet (ol.) 17.30 Ifigenia (gör.) 20 MÚZEUM: Hűtlen játékok (cseh-szl.) 18 Kutya idők (osztrák) 20 PÓLUS - STER CENTURY: Bad Boys II. - Már megint a rosszfiúk (am.) 14.40, 16.35, 17.35, 19.30, 20.30 22.25 Ying xiong (hongkongi-kínai) 17.40, 20.10, 22.40 Hasrapacsi (cseh) 18.25,21 Pokolba a szerelemmel (am.) 16.20 A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka (am.) 14.20, 16.10, 17.10, 19, 20, 21.50 Túl mindenen (am.) 15.25 A Mindenóó (am.) 15.40,17.50,19.55, 22 A Szövetség (amerikai-német) 15.15, 17.45, 20.15, 22.35 Pinocchio (ol.) 14.05 KASSA TATRA: Bad Boys II. - Már megint a rosszfiúk (am.) 16.30 Istenek váro­sa (br.l) 19.30 CAPITOL: Ying xiong (hong.-kínai) 15.45, 18, 20.30 ÚSMEV: Bad Boys H. - Már megint a rosszfiúk (am.) 16,18.15,20.30 DÉL-SZLOVÁKIA GALÁNTA - VMK: Mezítelenül (ang.) 19 VÁGSELLYE - VMK: Isten haragja (amerikai) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Medveszív (orosz­észt) 19 LÉVA - JUNIOR: Extreme Ops (am.) 16.30,19 IPOLYSÁG - IPOLY: Pinocchio (ol.) 18 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Sporttolvajok (ang.-fr.-kan.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Amerikai pite 3 - Az esküvő (am.) 14, 16, 18, 20 Darkness - A rettegés háza (am.-sp.) 20.30 Doktor Szöszi 2. (am.) 15,17,19 Az igazság órája (am.) 19.15 A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka (am.) 14,16.45, 19.30 Lara Croft. Tomb Raider 2 - Az élet böl­csője (am.) 14.30, 16.45 Malacka, a hős (am.) 13 Max (kan.-ném.- magy.-ang.) 17.45, 20.15 A Mindenôó (am.) 13.15,15.30,18, 20.15 Oviapu (am.) 13, 15.15 Segítség, hal lettem! (dán-ír-ném.) 14.30, 16.15, 18.15 Terminátor 3.-A gépek lázadása (am.i) 15, 17.15, 20 Trükkös fiúk (am.) 14.45,17.30,19.45 Kisfaludy Károly Csalódások című vígjátéka 174 évvel a kassai ősbemutató után Régmúlt időknek vígj átéka Mikó István és Pólós Árpád az előadásban (Képarchívum Reszkessetek, szinglik! Itt jön Lombai uradalmi inspector, és originális plá- numokat fundál ki, hogy aki csak elébe kerül, megháza­sítsa. Persze mindenkinek a kiszemelt illetővel kellene frigyre lépnie, és ebből számtalan bonyodalom szö­vődik. Tudjuk, láttunk már ilyet eleget. JUHÁSZ KATALIN A helyzetkomikum helyzeteit előre kitaláljuk, mosolyogva várjuk a kö­vetkező „evidens” félreértést, ami nem is marad el. A karakterek is ré­gi ismerőseink, rögtön beazonosít­juk a tiszta, ártatlan vidéki kisasz- szonyt, a hozzá való ifjú hadna­gyot, a fess világfit, a tahó földes­urat, a nagyvilági dámát, a túlbuz­gó szolgát, satöbbi, satöbbi. Azt is tudjuk, milyen színészi eszközök­höz szoktak nyúlni azok, akiknek ilyen darabokban szerepet oszta­nak. Mit teszünk ezek után? Elme­nekülünk a szünetben? Dehogy! Végigélvezzük a két felvonást úgy, hogy nyálunk csorog. A siker titka a szövegben leledzik. Még csak nem is Kisfaludy Károlyt, „a magyar vígjáték atyját” illeti a dicséret, hanem a veretes, míves, ízes, egyszerre kecses és nehézkes, egyszerre fejlett és süldő magyar nyelvet. Őseink nyelvét, amelyet ekkor még nem fésült meg és nem font varkocsba Kazinczy és a többi nyelvújító társa. Még hemzsegnek benne az idegen eredetű szavak, de ott van a falusi emberek nyelve, a fülünknek oly kedves, patinás körmondatok, velős hasonlatok, elfeledett igeidők, régies ragok, vá­lasztékos jelzők. A jelenetek nem egy poénra vannak kihegyezve, számtalan frappáns lingvisztikái szépség gördíti tovább a dialógust. Nincs az a „vidéki tahó”, akit ne ra­gadna magával azonnal a dolog, mondtam a szünetben valakinek, aki aggódik, hogy eladhatatlan lesz a Csalódások című vígjáték. Egy francot! (Lám, annyi szókin­csem sincsen, mint egy uradalmi kertésznek Kisfaludy világában!) Bocsánat, amiért folyton a szöveg­könyvről áradozok, az előadásról meg még szó sem esett! Nem vélet­lenül. Az előadás inkább csak jele­netek laza láncolata, a szereplők kijönnek, megállnak egymással szemben, beszélnek, aztán el. Sok­szor Mikó István, a neves budapes­ti színművész menti meg a helyze­tet színre lépéseivel. Sokadszor rendez Kassán, ám most saját ma­gára osztotta a főszerepet, és jól tette. Mivel nézünk mi tévét, nem igazán tud meglepni minket, hozza a jól ismert Mikó István-os tárhá­zat, a jellegzetes mimikát, gesztu­sokat, settenkedéseket, sokat mon­dó hangsúlyokat. Azért nem hasz­nálom a „klisé” szót, mert Mikó maga teremtette meg, amije van, és a közönség szereti, hiába látja századszor. Olyan ez a komikus, mint a csokifagylalt: mindig egy­forma, és épp ez a jó benne. A kákán is csomót kereső kritikus legfeljebb azon gondolkozhat el, vajon hogyan játszhatták ezt a da­rabot a maga idejében, azaz 1829- ben Kassán, az ősbemutatón. Va­jon lehet-e modern eszközökkel el- komédiázni ezt a veretes szöveget? Hogyan hatott ez a történet a kora­beli közönségre, és hogyan hatna ránk, ha mai magyar nyelven ad­nák elő? Ilyen kérdéseket azonban Shakespeare-darabok esetében is felteszünk magunknak, és ettől kezdve nincs okunk panaszra, örömmel elhisszük, hogy letüdőz­hetjük régi korok levegőjét Mo- kány földesúr (Pólós Árpád) pipá­jából, vagy eltanulhatunk néhány urbánus női praktikát Köröndi Li­ditől, a fiatal özvegytől (Germán Lívia), esetleg kuncoghatunk azon, hogyan teszi a szépet Elemír gróf (Bocsárszky Attila) a naiv Lidinek (Kiss Szilvia), és hogyan dúl-fúl mindezen a még naivabb Elek (Maneses István). El fogom kérni a szövegkönyvet egy kis otthoni élvezkedésre, örü­lök, hogy előásták. Viszont empáti­ám is működik, látom magam előtt szegény színészeket, amint vért iz­zadva tanulják a szöveget. Nem le­hetett könnyű nekik, megérdemel­nének némi „nyelvi pótlékot” a fi­zetésük mellé. Az igényes beszéd a bemutatón még láthatóan akadá­lyozta őket a játékban, eltávolítot­ta tőlük a figurákat, ezért inkább csak leckét mondtak fel. Ám ha összeérik a dolog, igazi vérbő ko­média kerekedhet belőle. Én ugyan elhagytam volna a végéről a hosszadalmas toastot és a zenés­táncos betétet, de hadd villogjanak az inasok is (Flórián Szabolcs és Kovács Attila), ha már Kisfaludy volt szíves nekik is lapot osztani. Elnézést, amiért nem említem név szerint mind a tizenkét szereplőt legyen elég annyi, hogy ki-ki igye kezett belehelyezkedni a kívánt ka rakterbe, senki nem akarta leját szani a másikat a színpadról, é: ilyen daraboknál ez a fő követel mény. A díszlet a filc lugassal és £ fémváz Ámorral ugyan zavaró né ha, amikor a szerelmesek a lugas ban keresnek menedéket, az olyan mintha a Pepsi-Sziget egyik rek lámsátrába osonnának be. Gadu: Erika kezét nyilván az anyagi lehe tőségek kötötték meg, ilyen pénz hiányos helyzetben szemétkedéí lenne ilyesmibe belekötni. A mű­sorfüzet tetejére találtak egy szép korabeli dagerrotípiát, az előtér­ben pedig rendeztek egy kiállítási Cselényi Árpádnak a szövegkönyv által ihletett festményeiből. Bál egy ékelődő hozzáértő szerinl Cselényi nem ezt a művet, hanem Móricz Barbárok-ját olvasta el, e premier előtti kiállításnak sikere van, és hagyományt akarnak te­remteni belőle. El ne felejtsem: bonusz vendégként meghívták ne künk, tévénézőknek Győri Pétert a Kisvárosból, aki Kényesdi grófoi alakítja széles gesztusokkal, és akii Mikó Istvánnal együtt körbehor- doznak majd az országban is. Barak László Miféle szerzet vagy te? című verseskötetéről tartottak tegnap vitadélutánt ÁLLÁSFOGLALÁS Szűk témakörben is kiteljesedve MISLAY EDIT Pozsonyi páholy címmel új vitadél- után-sorozatot indított a Szlovákiai Magyar írók Társasága, a nyitó ren­dezvényt, amely Barak László Miféle szerzet vagy te? című, a Kalligram Kiadónál megjelent válogatásköte­tével foglalkozott, tegnap tartották a Magyar Intézetben. Tőzsér Árpád, a rendezvénysorozat házigazdája el­mondta: magyarországi előadókat szeremének meghívni, hogy a hazai magyar irodalom egy-egy friss köte­téről tartsanak előadást. Az írótársa­ság ezáltal növelni szeremé a hazai művek esélyét arra, hogy bekerülje­nek egy szélesebb irodalmi kontex­tusba. A Pozsonyi páholyba elsőként Csuhái István, az Élet és Irodalom szerkesztője ült be, aki előrebocsá­totta: megpróbált elfoguladan pil­lantást vetni Barak kötetére, és első­sorban e versek magyarországi kon­textusát tartotta szem előtt. Rokon vonásokat főként a kortársak mun­kásságával mutat Barak költészete, mondta Csuhái, a ’80-as évek elején indult nemzedékkel, melyhez töb­bek közt Zalán Tibor, Csordás Gábor és Parti Nagy Lajos tartozik. (Barak László nem tiltakozott a besorolás ellen, inkább elégedetten nyugtázta, mert mint megjegyezte, a legtalá­lóbban éppen Zalán Tibor jellemez­te őt, amikor költészetét „ironoman- tikusnak” nevezte.) Csuhái úgy lát­ja: Barak pályája hallatlanul egysé­ges, nagyon jellegzetes verseket ír, azonnal felismerhető a költői kézje­gye, függedenül attól, hogy a verset 25 vagy 45 évesen írta. A szerelem mint téma ugyan szinte teljesen hi­ányzik nála, annál erőteljesebben vannak viszont jelen már a kezde­tektől a politikai tematikájú költe­mények. S bár tematikailag szűk tér­ben mozog a költészete, ennek elle­nére ki tud teljesedni. A kötet egyik nagy meglepetése szerinte az, hogy a korábbi verseknek a továbbírt/át- írt változatai is megtalálhatók ben­ne. Ez a módszer a költészetben, mondta Csuhái István, nagyon ritka eljárás, és egyedinek, érdekesnek, tanulságosnak találja. És itt nem pusztán arról van szó, hogy a költő 50 felé újragondolja az életét, és fe­lülbírálja korábbi nézeteit. Csuhái úgy látja, hogy ezzel a verstovább- írással létrejön egy érdekes játék, amely olykor az illúzió dezilluzio- nálása, de fordítva is megtörténik: az illúziódanság után a költő újra illúzi­ókat „szerez” magának. Ezeknek a versfelülírásoknak további nagy ho- zadéka, hogy általa nagyon megerő­södnek a köítő gondolati típusú szö­vegei. Csuhái István olvasási titkát is megosztotta a közönséggel: hátulról kezdte olvasni a kötetet. Barak Lász­ló viszont azt mondta: ő tulajdon­képpen a kezdetektől egy verset ír. így talán nem is az a lényeg, honnan kezdünk hozzá az olvasásához, hanem hogy belevágjunk. A Kassai Thália Színház művész- együttese 2003. október 6-án tár­sulati ülést tartott. Bocsárszky Atti­la művészeti vezető beszámolt a kormány alelnökével és a megyei önkormányzat illetékeseivel októ­ber 4-én tartott megbeszélésről, Mivel a tárgyalások egyértelműen a színház vezetésének hiányossá­gaiként próbálták interpretálni az intézményben kialakult áldatlan helyzetet, a társulat a következő ál­lásfoglalást hozta. A színház vezetése helyesen járt el, amikor a megyei költségvetési tá­mogatásnak csak a megye terüle­tén történő működéshez biztosított szintje ellenére is fenntartotta az 1969-ben közakaratból és közada­kozásból létrehozott intézmény ko­rábbi össz-szlovákiai jellegét abban a hitben, hogy az év elejétől folya­matosan kért anyagi kiegészítés előbb-utóbb megérkezik. Nem ért egyet azzal, hogy a gazdasági sta­bilizálás érdekében a tárgyalások eredményével összhangban a szín­ház vezetése olyan lépéseket te­gyen, amely az intézmény erkölcsi és valós megszüntetéséhez vezet­het, nevezetesen: nem ért egyet a kilátásba helyezett elbocsátások­kal, az új produkcióknak a reperto­árból való törlésével, a megyén kí­vüli kiutazások felfüggesztésével, a gyermekelőadások kiiktatásával. Ellenben kéri az illetékeseket, hogy a szlovákiai magyarság kultúrájá­nak további gazdagítása érdekében a korábban megítélt, 1996 előtti ál­lapotok visszaállításával biztosít­sák a színház szerény, de elégséges működéséhez szükséges anyagi fel­tételeket. Barak László, Csuhái István és Tőzsér Árpád (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents