Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)

2003-09-27 / 222. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 27. VENDÉGKOMMENTÁR A politikai kalandor VOJTEK KATALIN Volt már egyszer - nem is olyan rég - egy kalandorunk, aki a játéksza­bályokat durván felrúgó módszereivel alaposan össze tudta zavarni a szabályok korrekt betartásához ragaszkodókat. Nincs mit szépítgetni, a Horn Gyulának arcátlanul lakosságcserét ajánló, a szlovákságot a határon ugrásra kész magyar hadsereggel riogató Mečiar kalandor volt a javából, az a fajta, akit Bibó így jellemez: „Ez az az emberfajta, aki képes arra, hogy... a maga rövid lejáratú sikerkeresésében beleves­se magát a kaland olyanfajta lehetőségeibe, amelyektől minden távo­labbra néző jellem visszariad.” Bár Mikuláš Dzurinda kormányfőt egy­re gyakrabban hasonlítják Mečiarhoz, a fenti jellemzés nem illik rá. És főleg - hiányzik belőle az a magabiztosság és erőt mutató határozott­ság, amely a kalandorokra annyira jellemző. Egyetlen területen fölé­nyesen magabiztos és határozott: ha a magyarokról van szó. Jöhet bármi, ami velük kapcsolatos, ő nyomban gondolkodás nélkül, patto­gó stílusban elutasítja. így utasította el a napokban Magyarországnak azt a felvetését, hogy az ÉU alkotmánya rögzítse a kisebbségek jogait. Tudja egyáltalán Dzurinda, hogy mit utasít el? Elgondolkodott-e már azon, hogy Európában csak öt állam (Izland, Liechtenstein, Monaco, Portugália és San Marino) tekinthető egynyelvűnek, és kontinensünk minden tizedik lakója valamilyen nemzeti kisebbség tagja? Szerencsé­re akadnak, akik - Dzurindával ellentétben - gondolkodnak, és kezdik belátni a kisebbségekkel kapcsolatos klasszikus doktrínák tarthatat­lanságát. És persze abszurditását is, amelynek egyik legpregnánsabb megnyilvánulása az Európa Tanácsnak az ominózus 1201-es Ajánlás­hoz fűzött memoranduma, amely leszögezi, hogy az ott feltüntetett jo­gok egyéni jogok, amelyeket kollektive gyakorolnak, nem pedig kol­lektívjogok. A fából vaskarika megoldásoknak lassan bealkonyul, mert egyre többen vallják, hogy a kisebbségek jogainak rendezése nél­kül az európai egység formálisan sem képviselhető. A balkáni háború tömegeket döbbentett rá, hogy az etnikai konfliktusok nemcsak az adott állam biztonságát veszélyeztetik, hanem az egész térségét is. Most az EU alkotmányának megszövegezése egyedülálló alkalmat kí­nál a konfliktushordozó helyzet rendezésére. Aki ennek ellenére elzár­kózik a kisebbségi kollektív jogok problémakörének megoldását célzó törekvések elől, és azokat kizárólag magyar követelésnek állítja be, melyek elutasításával jó pontot kíván szerezni szlovák nacionalista kö­rökben, az szűklátókörű, józan belátásra képtelen politikus. Sőt, mondjuk ki nyíltan: politikai kalandor. JEGYZET nára is. Nem reális a szerepváltás azért sem, mert a próbatételre je­lentkező gardróbját, feltételezem, nem a szocialista ruhagyártás rendszerváltás utánra átöröklött raktárállományának végső kiáru­sításából származó darabok al­kotják (amiért már csak látszatra se lehet kisnyugdíjas). Minden valószínűség szerint kórlapján sem szerepel a szív- és érrendsze­ri megbetegedésekkel összefüggő és az emésztőrendszeri zavarok­kal járó számtalan visszafordítha- tadan nyavalya. Valószínű, az éj­jeliszekrényében sem halmozó­dott fel olyan eszméletlen meny- nyiségű gyógyszer, amely már- már egy kisebbfajta patika készle­tével vetekszik. Es ezekből az ilyen-olyan kórra előírt színes pi­rulákból sem vesz be reggel- délben-este, evés előtt-után- közben egész marokra valót. Sőt, injekciót sem megy szúratni más­naponként. És sorolhatnám szin­te a végtelenségig, miért nem re­ális az említett szerepcsere. Mert nem biztos, hogy a kisnyugdíjas létre átmenetileg vállalkozó érintettnek éppen az alatt az egy hónap alatt kell embert keríte­nie, aki pénzért lekaszálja az udvaron térdmagasságig felszö­kött gazt, vagy aki kiigazítja a kitöredezett léckerítést. Nem biztos, hogy éppen a választott hónapban kell váratlan kiadás­ként befizetnie a szemétdíjat, ugyanannyit, mint bármely ke­resőképes polgárnak, pedig ő csak kéthavonként egyszer tolja ki a megtelt kerekes kukát, hogy elszállítsák a szemetet. Nem kell hozzá túl nagy ész, hogy megál­lapíthassuk: a szerepcsere egy hónapja alatt semmi se biztos és semmi se valós a kisnyugdíjas létből. Annak keménységét nem lehet előjátékban, nyitányként kitapasztalni. A kisnyugdíjas lét egy ledolgozott élet után szakad az ember nyakába. Az nem egy hónapos túlélőshow! Egy hónapos túlélőshow TALLÓSI BÉLA Nagy okosan valaki úgy döntött, valaki, aki magas pozícióban, a lehető legmagasabbikak egyiké­ben tevékenykedik, hogy márpe­dig ő majd kipróbálja és csak azért is megmutatja. Na, nem va­lami performance vagy színházi monodráma bemutatására vállal­kozik - bár a tett, amelyre elhatá­rozta magát, az inkább rokonít­ható valamilyen elfuserált, eleve bukásra ítéltetett színházi pro­dukcióhoz, mint ép ésszel átgon­dolt, komoly, illetve komolyan ve­hető cselekedethez. Nos, az érin­tett úgy döntött, egy hónapon ke­resztül megpróbál kisnyugdíjas­ként étkezni, utazni, gyógykezel­tetni magát, hogy kiderüljön, meg tudna-e élni ő is 4500 koro­nából. Már most elárulhatom, meg tudna. Amiként, ilyen-olyan lemondások árán, nem kevesen bizonyítják ebben az országban, hogy meg tudnak, mert kénytele­nek, hiszen az ember élve nem bújhat a föld alá. Ezért aztán nem is az a nagy kérdés, hogy meg le­het-e élni, hanem hogy hogyan? A bibi ebben a szerepcsere-válla­lásban csak az, hogy nem reális. Mert a próbára jelentkezett érin­tett, tegyük fel, nem egyedül él hetven-egynehány évesen egy megviselt, megroggyant, évek óta nem festett, nem javított, horpadt tetejű lakásban. Nem él egyedül, mert húsz évvel ezelőtt nem vesz­tette el élete párját, majdnem há­rom évtizeden keresztül jóban- rosszban hű társát, támaszát, aki nélkül a magányos vidéki asszony ma már jóformán csak a tévével beszélget, a szappanoperák sze­replőivel folytat monológot, mi­velhogy állatot sem tart jó ideje; a nyugdíjból nem futja még gabo­FIGYELO VREME . Belgrádi lapértesülések szerint Szerbia nem békefenntartókat, hanem közel 250 csendőrt küld Afganisztánba, hogy az USA pa­rancsnoksága alatt harcoljanak az al-Kaida terrorszervezet és a tálibok ellen. A belgrádi hetüap közölte, hogy már előrehaladott állapotban vannak az előkészüle­tek, s korábbi lapértesülésekkel szemben Szerbia nem békefenn­tartó katonákat, hanem egy zász- lóaljnyi csendőrt - közel 250 főt - küld Afganisztánba, annak is a legproblematikusabb vidékére, Kandahár környékére. TALLÓZÓ NYEZAVISZIMAJA GAZETA- Amióta politikus lettem, már az anyósomat is beszéddel fogadom! (Peter Gossányi rajza) HÉTVÉG(R)E Olvasónaplók olvasata Kedves gyerekek! Ugye, tud­játok, hogy az olvasónapló nem azért van, hogy én, a ta­nító bácsi unalmamban azt olvasgassam, hanem azért, hogy megbizonyosodjam ró­la, nem mulasztottátok-e el elolvasni azt, amit feladatul adtam. Na mármost, akkora ötöst kaptatok mindannyian, mint a Godzilla. Lusta ban­da, van pofátok ilyen olvasó­naplókat leadni!? MOLNÁR NORBERT Tantó bácsinak jelentem, nem ol­vastam el a Ján Mojžiš aktáját, ami amúgy sincs a széfemben, mert nem sikerült megszereznem, csak az első részét. Meghallgattam ugyan, amit mások mondtak, már­mint azok, akik olvasták, de a má­sodik rész nekik sincs meg, nehéz hozzájutni. Ettől függetlenül hatá­rozott véleményem van a műről, de nem árulom el, mert nem szok­tam, mert felelősségteljesen állok a kérdéshez, ahogy szoktam. És különben is, azt hiszem, tantó bá­csi, már válaszoltam a kérdéseire. Mikuláš Dzurinda, VI. A. Tantó úr, sajnálattal kell közöl­nöm, hogy bármit olvastam is, nem beszélhetek róla. De megbuk­tatni úgyse tud, mert a brüsszeli tanári kar mögöttem áll. Ján Mojžiš, az X-akták nagy rajongója Kedves Tanító úr, döbbenettel vet­tem tudomásul, hogy a Dzsénsz In- telidzsent Dájdzsesztet kellett vol­na elolvasnom. Elszomorít, hogy ebben az osztályban ilyen provo­katív feladatokat kap az ember, bezzeg a régi osztály harcolt az ilyesmi ellen. Megjegyzem, nincs itt minden rendben. Jövő héten fe­jezem be a pápa emlékiratainak megírását, arról kérjen tőlem be­számolót. Rudolf Schuster, VI. C. Tisztelt Tantó Bácsi! Bár elolvas­tam a Jane’s Intelligence Digest legújabb számának Szlovákiáról szóló cikkét, de nem értettem meg, mert angolul volt. Különben sem szeretem a JID dolgozatait, mert gyanúsan sok bennük a fik­ció. Nincs nekem időm ilyenekkel bíbelődni, egyelőre még A kőszívű ember fiai utolsó oldalaival birkó­zom. Bugár Béla, VI. A. Tancsikám, csak kedden neveztek ki az osztály gazdasági felelősének, nem várhatja tőlem, hogy máris elol­vassam Soros György A pénz alkími­ája című művecskéjét. Éppen most Jövő héten fejezem be a pápa emlékiratai­nak megírását. fejeztem be a Nemcsics menesztése című remekbe szabott novellámat, olvassa el. A kritika elmarasztalja, de teszek rájuk. Pavol Rusko, VI. B. Mélyen tisztelt Tanító Úr, csalódást kell okoznom közvetlenül azután, hogy az osztályelnök bizalmasa lettem, de a Győzelmes bukás című Jilemnický-darabot bár átfutottam és megértettem, ám színvonala si­lány. Ha nem akarja, hogy megha­Irak demokratizálásában talán ki­törő örömmel segítenék más orszá­gok az Egyesült Államokat, ha Wa­shington egy csepp önkritikát gya­korolva beismerné, hogy hiba volt Irak ellen háborút indítani - írta Igor Makszimicsev, az Orosz Tudo­mányos Akadémia Európa-intéze- tének munkatársa. Hozzátette: az önkritikának azonban még a jelei sem fedezhetők fel az amerikai kül­politikai irányítói körében. A polito­lógus véleménye szerint az USA most az ENSZ vállaira akarja tenni azokat a terheket, amelyekkel az amerikai haderő Irakban találko­zott. Ezekre a várható nehézségek­re pedig előre figyelmeztették Ame­rikát az erő alkalmazásával egyet nem értő államok. Washington rá­adásul úgy kívánja megosztani a fe­lelősséget, hogy eközben a meg­szálló erők minden parancsnoki funkcióját megtartaná magának. Az Egyesült Államok által az ENSZ elé terjesztett határozat Irak ügyé­ben a háború előtti tengerentúli po­litikai irányvonal folytatásáról ta­núskodik. Énnek az a lényege, hogy Washington egymaga dönt a világ sorsáról, a többi ország pedig támo­gathatja az amerikai lépéseket, ma­gára vállalhatja a költségek egy ré­szét és katonákat küldhet az ameri­kai csapatok támogatására - muta­tott rá Makszimicsev. sadjón a szívem és elszoruljon a torkom, ne várjon tőlem élményte­li beszámolókat. Ön sem tudna mosolyogni, ha épp fenéken billen­tették. Ivan Šimko, bukott diák Tantó úr! A Csenkóné árváit nem tudom értelmezni, az első öt oldal után röhögőgörcsöt kaptam. Hogy értsem, hogy nincs munkája annak, aki dolgozni akar? Mi az, hogy nincs mivel megetetni a gye­reket? Kapnának tőlem reformot, az tuti. Ľudo Kaník, VI. B. Tantó! Sztrájkolok egy nagyot, nem vagyok hajlandó olvasni baromsá­gokat, inkább megnézném DVD-n - mert nekem kettő is van a gyerek­szobámban -, de ezt a Csankónét, vagy kit, nem digitalizálták még, na mármost, állítólag a Tviszt Olivér se volt sokkal gazdagabb, mégis átír­ták DVD-re. Engem viszont mindez amúgy sem érint, mert már írtam, hogy beszüntettem a munkát, de ne jöjjön nekem itt azzal, hogy nem volt mit, mert sosem dolgoztam. Én egész életemben az osztályomért harcoltam. Ivan Saktor, VI. B. HETI GAZDA(G)SÁG Kezdődhet a nagy össznépi nyugdíj tanulás TUBA LAJOS Az első lépés meglenne, a folytatást pedig majd meglátjuk. A parlament, ha nem is a múlt év végén remélt közmegegyezéssel, de a héten elfo­gadta a nyugdíjbiztosítás első pillé­rét bevezető törvényt. Ennek ered­ményeként most két nagy csoport áll nehéz feladat előtt. A Szociális Biztosítónak három hónapja van az új rendszer előkészítésére (igaz, elv­ben már legalább négy éve készül rá). Helyzetét könnyíti, hogy a re­form részeként a héten ezt is államo­sították, sőt a nyáron új, megbízható igazgatót kapott, vagyis ilyen szem­pontból ideális körülményeket te­remtettek az intenzív munkájához. A másik nagy csoport az ország egész lakossága, hiszen a nyugdíj mindenkit érint. Vagyis majdnem mindenkit, mert ezentúl aki nem dolgozik, az nem is eszik. Vagyis, aki nem fizeti kellő ideig a nyugdíjbizto­sítást, idős korában is csak a szociál­is biztosításra számíthat. Januártól különben sok üyen, a múltból örö­költ rés tömődik el, említsük csak a szimulánsok várható kellemetlensé­geit. Az átmenet sem lesz fájdalom- mentes, így dicsérendő, hogy a par­lament néhány esetben beépített né­hány éves átmeneti időszakot. Egyelőre maradjunk abban, hogy ja­nuártól egy más rendszerben talál­juk magunkat, és csak azt tudjuk ajánlani mindenkinek, hogy most három hónapig próbálják ezt megta­nulni a sajtóból. Aki még ennyit sem tesz az önmenedzselésért, januártól magára vessen. Mondhatnánk, per­sze, hogy egy bölcs és előrelátó kor­mány egy ilyen kaliberű rendszer- változást az egyszerű emberek szá­mára valamiféle megbízható taná­Januártól különben sok ilyen, a múltból örö­költ rés tömődik el. csadó hálózat felállításával igyek­szik megemészthetővé tenni, de hát a miénk örül, hogy él, ilyen pluszt nem nagyon várhatunk el tőle. Az­után pedig majd panaszkodik, hogy a tüdejét is kiköpte a nagy reformi­gyekezetben, mégis elfordultak tőle a választók. De készüljünk inkább az októberi nyugdíjfordulóra, amely sokkal rázósabbnak mutatkozik a mostaninál. A magánnyugdíjpénz­tárak már a kormánykoalíción belül sem örvendenek egyértelmű támo­gatásnak. Sokan ugyanis nem bíz­nak abban, hogy a saját tőkeszám­lán felhalmozott pénz hozama ma­gasabb lesz, mint a szociális biztosí­tásból várható összeg. A héten ezzel kapcsolatban újabb kiábrándító fel­vetést is olvashattunk. Eszerint a tőkeszámlánkon felhalmozódó pénz eseüeg nem lesz örökölhető. Ez már kész tragédia lenne, hiszen a sok le­faragás miatt szinte már az maradt az utolsó reményünk, hogy ha már olyan országban kell élnünk, ahol nem csak a mosónők halnak korári, legalább a nyugdíjspórolásunkat to­vábbadjuk a gyermekeinknek. Ha még ezt is elveszik tőlünk, akkor iga­zán nem értjük, mi a fenéért kockáz­tatnánk a második pülért, amikor az első pillérben maradva sokkal bizto­sabbra mehetünk. Sőt, kissé a mai helyzet köszön majd vissza, amikor, ugye, minden előrelátó ember a hi­vatalos sémákon kívül takarékosko­dik a nyugdíjas éveire. Ez pedig rossz bizonyítvány lenne egy olyan politikai garnitúra számára, amely azt ígérte, hogy egy rendes nyugdí­jat garantáló rendszert hoz létre, és ezért legfeljebb feláldozza a még privatizálható állami vagyont. Örvendezhettünk annak a hírnek, hogy nagy előrehaladás történt Brüsszelben a strukturális alapok felhasználásáról szóló tárgyalások során. A bejelentés, hogy az utol­sókból elsők lettünk, talán kicsit túlzottra sikerült, mert hogyan zá­rulhattak le a tárgyalások, amikor maradtak nyitott kérdések, de hát ez nem von le semmit a nagy ugrás értékéből. Mi viszont kénytelen­kelletlen maradunk a földön, és a saját perspektívánkból nézzük a helyzetet. így például kíváncsian várjuk, miért nem szerepel a ked­vező, 20 százalékos önrészbe sorolt témák között a néhány hete olyan nagy vitát kiváltó vidékfejlesztési támogatás. Ennek csak egy pozitív magyarázata lehet, kormányunk a faluktól még ennél is kisebb ön­részt igényel majd, így várjuk en­nek bejelentését. Meg aztán a Brüsszel iránti kötelezettség teljesí­tése után következhet a hazai nagy- közönség, talán ezúttal nem neve­zik az újságírót az ellenség ügynö­kének, ha azt állítja, hogy a struk­turális alapok indulásának küszö­bén az érintett hazai szubjektumok szinte semmit sem tudnak arról, hogy mi vár rájuk. Ezen tehát a legfőbb ideje változtatni, mert az ilyen helyzet különféle, nem túl hí­zelgő találgatásokra ad alkalmat.

Next

/
Thumbnails
Contents