Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-24 / 219. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 24. Nagyszünet 11 A tánc feledteti a problémákat, jó hangulatot teremt, levezeti a feszültségeket, látványos és szórakoztató Légy a parkett ördöge! Ha jó a kedved, nyugodtan perdülj te is táncra! Ha szeretsz táncolni, akkor ez a te napod, hiszen ez alkalommal a tánc egy érdekes formájáról, a versenytáncról lesz szó. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Táncolni sokféleképpen és sokféle helyen lehet. A tükör előtt otthon, házibuliban, diszkóban, az utcán, az iskolában, a lényeg, bárhol, ahol csak nem szégyelled. De vajon vannak-e a táncban szabályok? És ha vannak, vajon mik azok? Ki hinné, hogy a tánc is egyfajta sport? Amióta ember él a Földön, azóta él a tánc is vele együtt. Már az őskorban is tartottak az ősemberek bizonyos rituálékat, melyeket tánclépésekkel kísértek. Itt nem is inkább a mozdulatok finomságán volt a hangsúly, hanem a ritmusos mozdulatokon, melyek fokozták a szertartások varázsát. A tánc az életünknek alapvető elemévé vált. Amikor a kisgyerekjárni kezd, a zenét hallva már ösztönösen bizonyos táncra emlékeztető mozdulatokat tesz, mert jól érzi tőle magát. És el is hangzott a lényeg, amiért AZ EMBEREK SZERETNEK TÁNCOLNI. Feledteti a problémákat, jó hangulatot teremt, levezeti a feszültségeket, látványos és szórakoztató. A táncnak nagyon sok formája létezik, minden táncnak megvannak a saját lépéskombinációi. Most ezek közül emelnénk ki egyet, hogy egészen pontos legyek, a latin-amerikai versenytáncot. Ha kíváncsi vagy erre a sportra, gyere és tarts velünk! Mielőtt bármit is írnánk a versenytáncokról általában, fontos tudnotok, hogy a versenytánc két fő ágra bontható: a standard táncokra és a latin-amerikai táncokra. Mindkettő igen népszerű a maga nemében, de be kell vallani, hogy amelyik sokkal temperamentumosabb és vérpezsdítőbb, az a latin-amerikai tánc. Talán ez a két műfaj nem árul el még túl sokat számodra, de ha konkrétan megnevezzük őket, biztosan a fejedhez csapsz, mert nagyon ismerősnek hatnak majd. Míg a standard táncok közé tartoznak a tangó, a bécsi keringő, az angol keringő, a slow fox és a quick step, addig a latin-amerikai táncok közé a cha-cha-cha, a rumba, a szamba, a jive és a paso doble sorolható. Az pedig nem is csoda, hogy az utóbbi SOKKAL VÉRPEZSDÍTŐBB, hiszen ezeknek a táncoknak az őshazája Afrika. Ez esetben a testrészek külön mozgásáról van szó, ezzel szemben az európai táncoknál a mozgás a test központjából indul ki. Az afrikai táncot rabszolgák vitték Dél-Amerikába a XVII. és a XVIII. században. Az Észak-Amerikába telepített feketéknek a déliekkel ellentétben sokkal több idő kellett ahhoz, hogy a fehérek az ő táncstílusukat elfogadják. A XIX. századba kellett belépni ahhoz, hogy a fekete és a fehér mozgáskultúra elemei összeolvadjanak és megszülessen az afroamerikai táncstílus. Európában a latin-amerikai táncok a 20-as és 30-as évek elején kezdtek megjelenni. Azonban még nem ez volt AZ IGAZI ÁTTÖRÉS. A franciák voltak azok, akik szűrte nagyobb változtatások nélkül beépítették ezeket a táncokat kultúrájukba a H. vüágháború után, az 50-es évek tájékán. Csupán annyi változás történt, hogy a testi közelséget korlátozták az eredetihez képest. Az 50-es évek végén már a latinamerikai táncok is felvételt nyertek a tánciskolák programjába és mondanunk sem kell, hogy a fiatalok özönlöttek ezekre a táncórákra. Nézzük, mit is kell tudnunk a versenyekről! Minden versenyen különböző korosztályokban és versenyosztályokban lehet indulni. A versenyosztályokba pontgyűjtéssel juthatunk be. Minden megelőzött párért jár egy pont. Vannak kiemelt versenyek (ranglista versenyek, országos bajnokságok), ahol többletpontokat lehet gyűjteni. Ez annyit jelent, hogy a megelőzött párok nem 1, hanem 1,5 pontot érnek. A versenyeken egy-egy tánc 1,5 illetve 2 percig tart. Jogos a kérdés, hogy nem kevés ez egy kicsit? A válaszunk erre, hogy ismerhetitek a mondást, mely szerint (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) SOK KICSI SOKRA MEGY. Ezt azért mondjuk, mert az 5 táncselejtező, elődöntő, középdöntő és végül a döntő esetében ezek a percek összeadódnak, így hamar kiderül, hogy ez az idő nem is olyan kevés. Amit pedig feltétlenül fontos még tudni, ha valaha eljutnál egy ilyen versenyre, hogy a döntőben a hat legjobb páros táncol, a bírók pedig a helyezés számát pontozzák, tehát minél kevesebb pontot kap egy pár, annál közelebb kerül a dobogóhoz. Egyébként Magyarországon minden évben Szombathelyen rendezik meg a Savaria Nemzetközi Táncversenyt, melynek révén minden táncrajongó képet kaphat erről az izgalmas és látványos sportról. Ha elnyerte a tetszésedet és kedvet kaptál hozzá, keress a lakóhelyedhez közel egy olyan sportegyesületet, ahol részletes tájékoztatást adnak az ottani lehetőségekről, s már csak az marad hátra, hogy táncra perdülj és te légy a parkett ördöge! (s, he) Rajongó rovatunkban ezúttal Jim Carreyt mutatjuk be, aki megfogta az Isten lábát, és jól bele is kapaszkodott A valódi gumiarcú nevettető RAJONGÓ Akik ismerik, azt mondják róla, teljesen átlagos kisgyerek volt, leszámítva, hogy gumiarccal született. Már kissrácként állandóan poénkodott, és idétlenkedéseivel az ideg-összeroppanás szélére juttatta a tanárait. Az osztály kisördögéből aztán a világ nagy ne- vettetője lett. Jim Carrey idétlenkedéseivel már kiskorában is nagy hatással volt a környezetére. Osztálytársai bizonyára nagyon kedvelték a poénkodásaiért és a szünetekben tartott show-műsoraiért, a tanárai kikészültek tőle, mert képtelenség volt órát tartani miatta, a szülei számára pedig állandó Öröm- és boldogságforrást jelentett a kis Jim humora, amivel a legelkeserítőbb, legidegölőbb helyzetekben mosolyra tudta őket fakasztani. így tehát a Carrey családban állandó jelenség volt a röhögés, még az olyan szituációkban is, amelyekben más, normális családoknál az anyuka már rég sírva fakad a dühtől, az apuka kiabál a kölykökkel, a kölykök pedig duzzogva elvonulnak a szobájukba. Pedig nem volt rózsaszín álom az ő életük sem: apukája zenész volt, köztudottan nem egy olyan foglalkozás, ami biztos megélhetést jelent, ráadásul hamar átállt könyvelőnek, ahonnan kirúgták, és így az egész családnak munkát kellett vállalnia egy gyárban. Házukat eladták, egy mikrobuszban tengették az életüket, napról napra éltek. Mígnem Jim apukájának eszébe jutott egy ötlet: Mi lenne, ha Jim humorából próbálnának meg pénzt csinálni? Az első próbálkozás azonban nem járt sikerrel. 16 évesen állt először fizető közönség elé, akik bizony a műsora végén úgy gondolták, hogy erre kár volt pénzt adni, ezért aztán jól kifütyülték. Más ember talán egy ilyen lebőgés után venné a kalapját, és szép csendben odébbállna. Jim Carreyben azonban volt annyi spiritusz, bizonyítási vágy és akaraterő, hogy pár év múlva egy újabb műsorral állt elő. Érdemes volt újra próbálkoznia, mert elsöprő sikert aratott, sőt, hosszú távra is biztosította magának a megélhetést: fizetett komikus lett. Nemsokára elkezdődött filmes vagy inkább tévés karrierje is, de eleinte nem nagyon volt lehetősége arra, hogy kibontakoztassa tehetségét. Szerepelt egy rövid életű sorozatban (Duck factory), aztán mellékszerepeket játszott különböző filmekben (Előre a múltba, A földi lányok csábítók). 1994-ben azonban rámosolygott Carreyre a szerencse, vagy úgy is mondhatnánk, Carrey megfogta az Isten lábát és jól belé is kapaszkodott: ez évtől kezdve egymás után jöttek ugyanis az igazi sikerfilmek, főszerepek: az Ace Ventura, az Állati Nyomozoo, a Maszk, a Dumb és Dumber, és az egész világ jól megjegyezte magának ezt a hihetetlen gumiarcot. De Carrey kipróbálta magát komolyabb szerepekben is: a Truman Show címszereplőjeként és Miloš Forman Ember a Holdon című mozijának főszereplőjeként is elnyerte a kritikusok tetszését. Bár a közönség soraiból sokakban megütközést keltett, hogy az idétlenkedés után komoly szerepekben lehetett látni őt. Szerencsére Jim Carrey azért nem idegbajos: várja az időt, hogy egyszer majd komolyan veszik és ki tud törni az idegbeteg gumiarcú komikusszerepből, de addig is jól érzi magát abban a jó rugalmas bőrében. Mostanában újra egy jópofa filmben láthatjuk őt: a Minden6ó-ban, melyben Jim Carrey ezúttal is megmosolyogtat minket, (n) Jim Carrey várja az időt, hogy egyszer majd komolyan veszik, és ki tud törni az idegbeteg gumiarcú komikusszerepből (google.com) SZAMÁRFÜL Saint-Exupéry: A kis herceg • Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényében igazi mesevüág tárul elénk a B612-es kisbolygón. Tulajdonosa, egy rejtélyes kisfiú, aki gyermeki naivitásával, tiszta szívvel indul felfedezni a környező bolygókat, s megpróbálja megérteni a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatása során megtanulja, hogyan nem szabad élni, az élet értelmét pedig a róka árulja el neki. A legnagyobb kincs a szeretet, s az ember mindig felelős a barátjáért, azért, akit „megszelídített”. Az író elnézést kér a gyerekektől, amiért elsősorban nem nekik, hanem felnőttnek ajánlja a könyvet. Egy felnőttnek, aki ugyanolyan gyerek volt annak idején, mint ők. Mentségként hozza fel, hogy ez a felnőtt a legjobb barátja, és nagy szüksége van vigasztalásra, mivel Franciaországban él, ahol fázik és éhezik. Az író elmeséli, hogy hat éves korában egyik kedvenc könyvében, mely az őserdőkről szólt, látott egy képet, amint egy óriáskígyó elnyel egy vadállatot. Színes ceruzával ő is készített akkor egy rajzot, ami egy ilyen kígyót ábrázolt egy elefánttal a gyomrában. A kígyó kívülről hasonlított egy kalapra. Megmutatta a felnőtteknek, kíváncsi volt, ők rájönnek-e, mit rejt a kép. Persze mindenki azt hitte, egy kalapot. Amikor a kisfiú elárulja, ő milyen céllal készítette a rajzot, a felnőttek azt javasolják neki, hogy inkább a tanulással foglalkozzon, nem pedig üyen butaságokkal. Festői pályafutásának ezzel vége szakadt, ezért más mesterséget kellett választania. Megtanult hát repülőgépet vezetni. Azóta berepülte már szinte az egész világot, és rengeteg emberrel találkozott. Gyermekkori rajzát mindezek ellenére megőrizte, és ha valakit értelmesebbnek tartott a többieknél, elővette a rajzot, és megkérdezte az illetőt, hogy szerinte mi van a képen. De a válasz mindig az volt: „ez egy kalap”. Az író hat évvel ezelőtt egy alkalommal kénytelen volt kényszerleszállást végezni a Szaharában, mert a gépe meghibásodott. Egyedül volt, és ivóvize alig egy hétre volt csak elég. Teljesen egyedül maradt a hatalmas ho- mokteftger közepén. Magányos volt. így hajtotta álomra a fejét, s nem csoda, hogy igencsak meglepődött, amikor hajnalban arra ébredt, hogy valaki furcsa hangon megszólítja, és azt kéri tőle, hogy rajzoljon neki egy bárányt. Felkapta a fejét és nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy egy kicsi emberke áll előtte, olyan gyerekforma, aki egyáltalán nem úgy néz ki, mintha eltévedt volna. így ismerkedik meg az író a kis herceggel. Elkezdenek beszélgetni, de a kis herceg nem sokat árul el magáról. Csak azt hajtogatja, milyen jó is lesz neki az új báránykájával az ő pici bolygóján, ahonnan jött. Amikor az író rajzolni akar a báránykának egy karót és egy kötelet is, hogy ki tudja őt kötözni, nehogy elkóboroljon, a kis herceg azonnal visszautasítja. Szomorúsággal a hangjában mondja el, hogy nem akkora az a bolygó, hogy ott bárki el tudjon kóborolni. Kiderül, hogy a bolygó, ahol a kis herceg él, alig nagyobb egy háznál, és a csillagászok is csak egyetlen egyszer észlelték, 1909-ben. A kis herceg mostanáig nagyon magányosan élt a bolygóján, s minden vágya egy barát volt. Most már van barátja, akit magával vihet. A kisbárány. Az író egyre idegesebb, amiért nem halad a gép javításával. Akis herceget viszont csak egy dolog izgatja. Az, hogy a bárányok megeszik-e a virágokat. Az író igennel válaszol. „Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.” De ha a bárány megeszi, az számára olyan, mintha egy csillag kialudna. Megharagszik az íróra, amiért úgy beszélt vele, mint egy felnőtt és zokogásban tör ki. Ahogy leszáll az éjszaka, az író nem győzi vigasztalni és ringami pici barátját. Megígéri, hogy rajzol a báránynak egy szájkosarat, hogy ne tudja megenni a rózsáját, a virágnak pedig egy vértet. Amikor eljött a bolygóról, kitisztította a vulkánjait és kigyomlálta a majomkenyérfákat. Végezetül el akart köszönni a rózsától. A kis herceg elindul, hogy sorra látogassa a bolygókat, egyrészt hogy foglakozást keressen és művelődhessen is. Az első bolygón egy király lakik. A király bolygója után a hiú bolygóját látogatja meg, majd következik az iszákos és az üzletember bolygója. Az üzletember folyton csak számol, es azt hajtogatja, hogy ő csak komoly dolgokkal foglalkozik, nincs ideje semmi haszontalanra. A geográfus bolygója tízszer nagyobb volt az eddigieknél. A geográfus megkéri őt, hogy meséljen a bolygójáról, hogy azt is feljegyezhesse. De csak azt írja fel, ami maradandó. A kis herceg a Föld nevű bolygó felé veszi az irányt. A bolygó elkápráztatja. Az első lény, akivel találkozik, a Kígyó. A Kígyó felajánlja neki, hogy ha egyszer visszavágyik, ő szívesen segít neki a hazatérésben. Ahhoz viszont meg kell marnia (s bár ezt így nem mondja ki, de mindketten értik, miről van szó). A kis herceg földi életének talán legfontosabb időszaka a rókával töltött idő. A róka megérteti vele, hogy mi a barátság. Például, hogy lehet ezer meg ezer ugyanolyan rózsa, mint az övé, mégsem hasonlíthatnak a sajátjára, mert nem fontosak a számára. Valaki azért lesz fontos a számunkra, mert időt vesztegetünk rá. Amíg nem ismersz meg és nem szelídítesz meg valakit, addig éppen olyan, mint a többi száz meg száz másik társa. De ha a barátoddá teszed, akkor már ő lesz az egyeden. Most már a róka is a kis herceg barátja, mert megszelídítette. S megtanította a legfontosabb dologra: az igazán fontos dolgokat csak a szívünkkel látjuk, úgy, ahogy a szemünkkel képtelenek vagyunk rá. Az írónak közben sikerült megjavítani a gépét. A kis hercegnek vissza kell mennie a virágjához, akiért felelős. Az író mindenáron el akarja kísérni, vele akar lenni, de a kis herceg ellenkezik. Tudja, hogy fájni fog az írónak a látvány. Mert olyan lesz, mintha meghalna. Ezt a testet ugyanis nem viheti magával. Amikor este útra kél, az író mégis vele tart. Kézen fogva mennek a kúthoz. Majd pár lépéssel a cél előtt a kis herceg elengedi az író kezét és egyedül megy tovább. Egy sárga villanás látszik csupán a bokájánál, ő pedig csendben tűri, majd szelíden eldől. Az író sokáig szomorú még kis barátja miatt, de reggel, mikor visz- szatér, már nincs ott a pici test. (s) A B612-es kisbolygó tulajdonosa (Képarchívum)
