Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-12 / 210. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 12. Merre van az előre? TÓTH MIHÁLY A miniszterelnök pozíciójának stabilitása szempontjából rendkívül kedvezőtlen pillanatban robbant ki a Nemzetbiztonsági Hivatal főnökének leváltása körüli viszály. Normális viszonyok között - még bonyolult szerkezetű koalícióban is - a kormányfő tekintélye elegendő ahhoz, hogy egy ilyen bizalomvesztés kinyilvánítása után a kabinet tagjai felsorakozzanak a szövetség vezetője mögé. Vagy - rosszabb esetben - a miniszterek többsége felsorakozzék. Mikuláš Dzurinda az elmúlt hetekben maga gondoskodott róla, hogy kormánya tagjainak többsége, sőt még a saját pártjából vétetett miniszterek egyike is nemet mondjon Ján Mojžiš leváltásának kezdeményezésére. A „tudom, de nem mondom meg”-jellegű érvelés még csak elviselhető, ha a kormányfő és a lakosság viszonylatában a miniszterelnök az összeesküvők kilétét (a leleplezés eredményessége miatt) ideig-óráig titkolja. A lakosság körében - de a koalícióhoz tartozó politikusok között is - az keltett visszatetszést, hogy a kormányfő senkit nem nevezett meg azok közül, akik rajta kívül - vagy a végrehajtó hatalomban, vagy a koalíciós vezetők közül - szerint érdemesek, főképp pedig (nemzetbiztonsági szempontból) megbízhatóak lennének a státustitok megismerésére. Az ilyen magatartás a közelmúltra emlékezőket az ötvenes évek Moszkvája és holdudvara praktikáira emlékezteti. A rosszabb me- móriájúak pedig a miniszterelnök pozíciója megrendülésének jeleként fogták fel, hogy Dzurinda egyedül maradt titkával. Az pedig, hogy végül saját kormányában se sikerült elérnie a többség támogatását, azt a benyomást kelti, hogy Dzurinda politikailag Szlovákia beteg emberévé vált. A Dzurinda kontra Mojžiš eset érdekes párhuzamok megvonására ragadtat sokakat. Koalíciós partnerei hangsúlyozottan figyelmeztették a miniszterelnököt Brüsszel negatív reagálásának lehetőségére. Bizonyítható, hogy nem ellendrukkerei fondorlatáról van szó. A Brüsszel nemtetszésével érvelés máskor rossz szájízt idézne elő. Főképp azoknál, akik 25-30 éve úgy jellemezték hazánk és az akkori szövetségesünk közötti viszonyt: Moszkva eltüsszenti magát, és erre Pozsony (Budapest, Bukarest, Ulánbátor stb.) 40 fokos lázzal ágynak esik. Nem attól megy el az ember kedve, hogy a miniszterelnökkel ellentétesen vélekedők arra hivatkoznak, hogy a NATO-ban szeretik Ján Mojžišt. Az lehangoló, hogy Dzurinda hirtelen és többször is azzal érvelt, hogy Szlovákia szuverén ország. Ebben a konkrét esetben egy vezető politikus legfeljebb kínjában érvel így. Rendben van (persze, semmi sincs rendben), Szlovákia kormányfője a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójának megtartása kérdésében máshogy vélekedik, mint a belügyminiszter, eltérően legalább két koalíciós pártelnök társától és még számos koalíciós partnerétől. A véleménykülönbség oka: Dzurinda senkivel se hajlandó megosztani a titkot. Ennek következményeként felsorakozott aZok közé, akik ha minden kötél szakad, összeesküvéssel érvelnek. Mit sejtet, hogy Dzurindának nem sikerült többséget szereznie? Főképp azt, hogy kabinetje tagjainak többsége nem kíván politikai hullajelöltté válni. Látható, hogy a miniszterelnök sejti, nem ismétlődik meg, ami tavaly ősszel bekövetkezett, így pártja részére az előremenekülés taktikáját választotta. Csak a miniszterelnök nem hajlandó elárulni, szerinte merre van az előre. JEGYZET Jellemek. megtörése MARTIN M. ŠIMEČKA Ennek az országnak nincs szerencséje a kormányfőkkel. Mikuláš Dzurinda tegnapelőtt tudomásunkra hozta, hogy az emberi méltóság számára olyan politikai veszélyt jelent, amelyet mindenáron fel kell számolnia. Még akkor is, ha egyik legközelebbi barátja tesz róla tanúbizonyságot, aki nélkül ő talán el sem jutott volna a hatalom hőn áhított csúcsára. Ez az ország mindössze egy évvel ezelőtt választotta a jobbá válás reményét. Ma pedig miniszterelnöke cinikusan pusztítja jellemeit, és a társadalom tudomására hozza, hogy a szolgalelkűek és gyávák győzedelmeskednek - feltéve, hogy a hatalmon lévő mellé állnak. Szerdán így viselkedett az elnöksége. Lvan Šimko éveken át egy nagy kereszténydemokrata pártról álmodott, Konrad Adenauer példája szerintiről, akit - micsoda tévedés! - bizonyára éppen Dzurindá- ban vélt felfedezni. Áldozatává vált azonban saját álmának, amely most az egész ország számára válik rémálommá. A kormányfő tegnapelőtt bebizonyította, valójában nem érdekli Szlovákia külföldi jó híre. És nem csak az nem. Bebizonyította, azok a reformok sem érdeklik, amelyekkel külföldön büszkélkedik. Elfogadhatják a képviselők a lehető legjobb törvényeket, ha a megtört jellemek államában sohasem fognak igazán működni. Vladimír Palkó belügyminiszter néhány nappal ezelőtt nagyon komoly dolgokat mondott a politikát, a gazdaságot, a sajtót és a titkosszolgálatokat átszövő maffiáról. Dzurinda miniszterelnök a legcsekélyebb figyelmet sem szentelte ezeknek a szavaknak. Éppen azok leváltásával volt ugyanis elfoglalva, akik ennek a maffiának az útjában állnak. A szerző a Sme főszerkesztője- Nem adom át a stafétabotot, mert elveszítettem a bizalmat irántad, mint az a Dzurinda egyre több politikussal szemben... (Peter Gossányi rajza) Öröm meg üröm címmel közölt kommentárt a kettős állampolgárság körüli ellentmondásokról az újvidéki lap. Rámutatott arra, hogy az Orbán-kormány aláírta az Európai Unióval a szerződést az ország vízumrendszerének átszervezéséről, s ettől kezdve már tudni lehetett, hogy a leválasztott nemzettest egy részére vízumkötelezettség vár. Ezt egyfelől elhallgatták a vajdasági magyarok elől, semmilyen könnyítést nem kértek számukra, a Medgyessy- kormány pedig egészen a hét elejéig menekült az ezzel kapcsolatos kérdések elől. Az ingyenes vízum bevezetésének bejelentése óriási fordulat, s ez nyüvánvaló összefüggésben áll a kettős állampolgársággal kapcsolatos kampánnyal. Olyan vehemenciával folyik most már Magyar- országon a politikai csatározás ennek kapcsán, hogy vélhetően jobbnak látta a magyar kormány a kedélyek csillapítása érdekében inkább az ingyenes nemzeti vízumot megadni. A lap emlékeztetett arra, hogy Szabó Vümos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára egy hete még úgy nyilatkozott, hogy nem tartja reálisnak a díjmentes vízumot. A politikai szólamok újrafogalmazásán túl nemigen érdekelte a magyar kormányt, hogy mi lesz a vajdasági magyarsággal a vízumkényszer alkalmazása után. (m) Irak messze van Amerikától, s Bushra még visszaüthet, hogy maga tette meg a terror elleni háború csataterévé 9/11, az örökre lefoglalt dátum 9/11 - két szikár szám, Amerikában többnyire csak ekként emlegetik. A kilencedik hónap tizenegyedik napja már örökre lefoglalt dátum. AVAR JÁNOS S ez illik azokhoz a lerombolt felhőkarcolókhoz is, noha pusztán az amerikaiak rövidítésmániájára vall abban a - megint csak stílszerűen - 24/7 (hét napon és huszonnégy órán át szakadatlan) tempójú, vagyis nonstop világban, amelyet szó szerint megtor- pantott két éve az a leírhatatlan látvány. Tömérdek szörnyűség volt már a történelemben, de tömegtragédiának valószínűleg soha ennyien nem lehettek tehetetlen - és hitetlenkedő - globális szemtanúi. Külön is bizarrá tette a látványt, hogy megannyi hasonló jelenetet nézhettünk már filmen, s ezúttal folyton figyelmeztetnünk kellett magunkat: ez valódi. Már abban az órában tudhattuk, hogy e 9/11 után többé tényleg semmi sem lesz ugyanaz. Ahogy a japánok időszámítása is alighanem Hirosima előttre és utánra tagolódik. Van abban valami sorsszerű, hogy akkor bizonyul be a szuperhatalom - és persze az egész fejlett világ - sebezhetősége, amikorra vetélytárs nélkül maradt, s katonailag még csak fenyegetni sem képes senki. Az amerikaiak látszólag hasonlót éltek át félszázada, az első szput- nyik fellövésekor, hiszen az interkontinentális rakéta már oda is elérhetett volna, ahová a szintén traumatikusan ható, de mégiscsak a távoli szigetre zúduló japán orvtámadás sem. Ám azok a rakéták silóikban maradtak mindvégig a hidegháborúban. S lehetett bár azóta is a fejük fölött függő Damoklész kardja az atombomba, rázhatta meg az amerikaiakat két évtizede a (nukleáris háború utáni állapotokat bemutatni igyekvő) Másnap című film, a két New York-i - ráadásul jelképpé vált - óriástorony leomlása egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt. S hogy mégis megtörtént, az valóban megváltoztatta viszonyukat a világhoz. Ez annak ellenére igaz, hogy érzékelhetően csökkent a mindennapokat eleinte átható félelem, még a rendszeres riadóztatások is rutinszerűvé váltak, s ma már megint kíméletlenül köszörülik az - utána tabuként tisztelt - elnökön a nyelvüket a késő esti tévéműsorok humoristái. Bush népszerűségi indexe pedig már csak nagyjából akkora, mint volt 2001. szeptember 10-én. Amint a kisebb-na- gyobb tragédiák után lenni szokott, az élet folytatódik, de ez a 9/11 gyaníthatóan sohasem válhat a mindennapokra alig ható emlékké. Ez még akkor se következhetne be, ha elkapnák Oszama bin Ladern vagy akár az összes ismert nevű terroristát. Hiszen soha sem hihetnék, hogy valamennyit. Pedig talán nem igaz a Kasszandrák tétele, s nem áll egy terrorista helyébe tucatnyi, meg kiképezni sem olyan könnyű őket, mint amikor államuk volt egy államban (sőt nem is egyben). Különben sincs értelme az iszlám világot holmi terroristatábornak látni, az al-Kaida e két év alatt szinte csak a perifériákon volt képes újabb akciókra. Fenyegetésre persze továbbra is, s minden kormányzat rettegve tudja, mennyire és mily sok pontján sebezhető a modern társadalom. S még inkább azzá teszi a fanatizált öngyilkos merénylők újbóli feltűnése. Némi reményt kínálhat, hogy talán a terroristák is belekerültek a 22-es csapdájába: hasonló méretű gyilkolást ma jóval nehezebb lenne megvalósítani, megszervezni, mint 9/11 előtt, a jelképes célpontok pedig sokkal védettebbek. Vélhetően ez is oka, soraik megritkí- tásán túlmenően, hogy a terroristák nem „adták alább”, viszont képtelenek voltak rálicitálni. Ha mégis sikerülne nekik, a világ rögvest visszakerülne a 9/11 napjának állapotába, ahol egyébként, Az al-Kaida szinte csak a perifériákon volt képes újabb akciókra. politikusként, Bush mintha ott is próbálná tartani. Ez emberileg is érthető, hiszen a terror elleni háborút befejezni valószínűleg sohasem lehet, s az „esetleges elnökből” e dráma csinált nemzeti, sőt világvezetőt. Miközben annyi szó esett a megelőző háború jogosságáról, kevesebb a permanens hadviselés prózai (belpolitikai) előnyeiről. Amerikában azonban még a világháború idején is lezajlott a választási vetélkedő, politikai védettséget Bush sem élvezhet örökké. S mivel az Oszama elleni hadakozás (nem kis mértékben a Fehér Ház tudatos taktikája okán) lényegében összefolyt a Szaddámot kia- kolbólítóval, az iraki fejezet lezáratlansága fokozatosan kikezdi azt az elnöki nimbuszt, amit Bush a 9/11 utáni napokban tudott csak megszerezni. Megint egy múltbéli példa: Kennedy meggyilkolásának traumája az egekbe lendítette utódát, történelmi méretű választási győzelemre, ám Johnsont felőrölte a megriyerhetetlen, távoli háború, amelybe reménytelenül beleragadt. Irak is messze van, s Bushra még visszaüthet, hogy maga erőltette a terror elleni háború csataterévé. E 9/11 első évfordulója táján az elnök a következő eldöntendő terrordominóként tüntette fel Bagdadot, s ha hamarosan kiderül, hogy nincsenek meg a tömegpusztító fegyverek, sőt a Szad- dám-Oszama-szálak sem, akkor a vállalkozás távoli és az amerikaiak számára már korántsem létfontosságú. Akként pedig (hasonlóan Vietnamhoz) absztrakt kalanddá válik. Viszont felettébb drágává, ezért Bush is úgy járhat, mint Johnson, aki egyszerre akart háborúzni és szociális államot felépíteni. Vajon az iraki számla és a rohamosan növekvő deficit láttán meddig tarthat ki adócsökkentő hitvallása mellett a mostani elnök? A neokonzervatívok tételére pedig könnyen Johnsonék dominóteóriájának sorsa várhat. Az pedig kivált ironikus, hogy az esztendeje oly büszkén vállalt unilateralizmus mindössze egy évig élt, hiszen Bush vasárnap Ca- nossát járt az ENSZ-nél és szövetségeseinél. Lám, egyedül még egy szuperhatalomnak sem megy. S ezt erőltetve kis híján el is játszotta a világ 9/11-i rokonszenvét. A szerző hírlapíró FIGYELŐ No, ki az úr ■ Szlovákiában? Mikuláš Dzurinda miniszterelnök kész megmutatni mindenkinek, hogy ki az úr Szlovákiában - írja tegnapi számában a befolyásos brit gazdasági-pénzügyi napilap, a Financial Times. Az újság emlékeztet, hogy a pozsonyi kormányfő bejelentette, hogy őt és az országot egy titkos csoport fenyegeti, melynek tagjai - szlovákiai lapok szerint - vállalkozók, rendőrök, újságírók. Dzurinda közéjük sorolta Ján Mojžišt, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjét is. Az utóbbi napok történései egyeseket Vladimír Mečiar korszakára emlékeztetik. A miniszterelnök szerdán felszólította a kormányt, hogy váltsa le Mojžišt, mivel elveszítette bizalmát. Néhány cinikus megfigyelő állítja, hogy erre azért volt szükség, mert Mojžiš nem hajlandó el- siklani Dzurinda egyes, vezető posztokra törekvő és állami megrendelésekre váró barátainak sötét üzelmei felett. A kabinet megosztott, Mojžišt nem váltotta le, de senki sem hiszi, hogy Dzurinda feladja elképzelésének megvalósítását. A lap szerint Szlovákiában egyfajta erős kormány működik, s az ország nemsokára az Európai Unió részévé válik. KRONOLÓGIA Vezető politikusok elleni halálos merényletek ÖSSZEFOGLALÓ Szerdán Stockholm egyik áruházában egy ismeretlen tettes hasba szúrta Ánna Lindh svéd külügyminisztert. Anna Lindh tegnap reggel belehalt sérüléseibe. Svéd politikus ellen legutóbb 1986. február 28-án követtek el merényletet, amikor Stockholmban meggyilkolták Olof Palme miniszterelnököt. Az alábbi összeállítás jelentős politikusok ellen elkövetett halálos végű merényletekről szól. ♦ 2002. február 14. - A kabuli repülőtéren az elutazásukra napok óta váró dühödt zarándokok agyonverték Abdul Rehmant, az afgán átmeneti kormány légiforgalmi és turisztikai miniszterét. ♦ 2002. március 16. - Két ismeretlen fegyveres agyonlőtte a kolumbiai Cali városának érsekét, Isaías Duarte Cancinót. Az egyházi vezető kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe ♦ 2002. május 6. - Hüversum városában fejbe lőtték Pim Fortuynt, a Le- efbaar Nederland (Élhető Hollandia) nevű szélsőjobboldali mozgalom vezérét, aki belehalt sérüléseibe. ♦ 2002. július 6. - Kabul központjában levő hivatala előtt ismeretlen fegyveresek meggyilkolták Abdul Kadirt, Afganisztán - 2002. június 22-én hivatalba lépett - pastu nemzetiségű alelnökét, közmunkaügyi minisztert. ♦ 2003. március - Megtalálták a 2000. augusztus 25-én eltűnt Ivan Stambolics szerb elnök holttestét. A politikus elrablását és kivégzését Rade Markovicsnak, a milosevicsi titkosszolgálat egykori teljhatalmú főnökének parancsára hajtotta végre az úgynevezetet vörös sapkás osztag öt tagja. ♦ 2003. március 12. - Belgrádban merénylet áldozata lett Zoran Djind- jics szerb miniszterelnök, akit a kormány épülete előtt, szolgálati gépkocsijából kiszállva érte a távolról leadott lövés. A kormányfő belehalt sérüléseibe. A merénylet kitervelé- sét és elkövetését az úgynevezett zi- monyi klán tagjai és az egykori titkosszolgálati kommandó, a vörös sapkás osztag 15 tagja hajtotta végre. (A szerb miniszterelnök ellen február 21-én sikertelen merényletet kíséreltek meg.) ♦ 2003. augusztus 27. - Pokolgépes merényletben megölték a Da- gesztáni Köztársaság külkapcsola- tokért, valamint nemzetiségi és tájékoztatási ügyekért felelős miniszterét, Mohamed-Szaleh Guszaje- vet. (MTI-Sajtóadatbank)
