Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-09 / 207. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 9. Sport Véget ért az US Open: a 21 esztendős amerikai teniszező a fináléban simán legyőzte a spanyol Ferrerót Roddick első Grand Slam-sikere Andy Roddick boldogan pózol a győzelemért járó trófeával (Reuters-felvétel) New York. Az amerikai Andy Roddick nyerte a férfi egyest az év utolsó tenisz Grand Slam-tornáján, a New York-i US Openen, miután a döntőben három játszmában legyőzte a spanyol Juan Carlos Ferrerót Roddick pályafutása első GS-trófeáját gyűjtötte be. ÖSSZEÁLLÍTÁS A hazai közönség előtt teniszező 21 éves Andy Roddick kezdett jobban, rendkívül kemény, pontos és agresszív alapvonaljátékával már a negyedik gémben elnyerte Fererro adogatását, s előnyét egészen a szett végéig megőrizte. Az amerikai, aki a hálónál is könyörtelenül fejezte a pontokat, 27 perc alatt nyerte meg az első játszmát a nála két esztendővel idősebb Ferrero ellen. A folytatásban az idei francia nyílt teniszbajnokságon diadalmaskodó spanyol klasszis összeszedte magát - nagy ritkán még a hálóig is előremerészkedett - és egészen 6:6-ig fej-fej mellett haladt a kétjátékos. Igaz, Roddick is többet hibázott ebben a játszmában. A rövidítés elején kivételesen szép labdameneteket láthatott a közönség, ám a hétfőtől világranglista-vezető Ferreto hiába tett meg mindent az egyenlítésért, a bátran kockáztató Roddick végül megnyerte az összességében 40 percig tartó második felvonást A harmadik, s egyben utolsó játszmában 3:2-es Roddick-vezetésnél az amerikainak két lehetősége is volt a játék elnyerésére - s ezzel a mérkőzés sorsa is eldőlni látszott-, ám a spanyol végül fogcsikorgatva megnyerte az adogatását, s egyenlített. A tengerentúli nagyon biztosan hozta a szerváját, a spanyol azonban fáradni látszott, megingott, s ellenfele ezt azonnal ki is használta, a 8. játékban elnyerte Ferrero adogatását, s ezzel megpecsételődött Ferrero sorsa: Roddick végül 1 óra 43 perc alattnyert. A győztes Andy Roddick egymillió, a vesztes Juan Carlos Ferrero 500 ezer dollárt kapott a US Openen nyújtott teljesítményéért. A döntősök nyilatkozatai - Andy Roddick: - Egészen kis korom óta erről a csodálatos sikerről álmodoztam és ez végre megvalósult. Még most sem tudom elhinni, hogy valóban megtörtént, s én győztem. Ma nincs boldogabb ember nálam a földkerekén. Juan Carlos Ferrero: - Az egyik szemem sír, a másik meg nevet, hiszen elvesztettem a döntőt, de hétfőtől én vagyok a világelső. Hiába tettem meg mindent a győzelemért, Andy elképesztően jól adogatott és remekül játszott. Martina Navratilovának nem sikerült az újabb bravúr, mivel oldalán a nála 29 esztendővel fiatalabb Kuznyecovával kikapott a női páros fináléjában. Az egészen pontosan 46 éves és 324 napos Navrati- lová lehetett volna minden idők legidősebb US Open-bajnoka. A korrekorder így továbbra is Margaret Osborne Dupont marad, aki 1960- as vegyespáros sikerekor 42 esztendős és 166 napos volt. EREDMÉNYEK - férfi egyes, döntő: Andy Roddick (amerikai, 4.)-Juan Carlos Ferrero 6:3, 7:6 (7:2), 6:3 Vegyespáros, döntő: Srebotnik, Bryan (szlovén, amerikai, 8.)- Krasznoruckaja, Nestor (orosz, kanadai, 5.) 5:7, 7:5, 7:6 (7:5). esztendős és 166 napos volt. Női páros, döntő: Ruano Pascual, Suarez (spanyol, argentin 2.)- Kuznyecova, Navratilova (orosz, amerikai, 4.) 6:2, 6:3. Férfi páros, döntő: Björkman, Wo- odbridge (svéd, ausztrál, 4.)- Bryan, Bryan (amerikai, 2.) 5:7, 6:0, 7:5. (MTI, sr) ANDY RODDICK NÉVJEGYKÁRTYÁJA Született: 1982. augusztus 30., Omaha (EgyesültÁllamok). Lakóhelye: Boca Raton (Egyesült Államok). Magasság/testsúly: 1.85 m/81 kg. Ütőfogása: jobbkezes. Profijátékos: 2000 óta. Jelenlegi vüágranglista-helye- zése: 4. Legjobb világranglistahelyezése: 4. (2003. augusztus 11.). Jelenlegi helyezése a világbajnoki pontversenyben (ATP Race): 1. Legjobb helyezése a világbajnoki pontversenyben: 1. (2003. augusztus 18.). Tornagyőzelmei: 10. Összes nyert pénzdíja: 3 620 311 dollár. Idei nyert pénzdíja, egyesben: 1 680 477 dohár. (MTI) Fontos Eb-selejtezőt játszik Rigában a magyar válogatott KOSÁRLABDA-EB Kevés a döntetlen MTI-JELENTÉS Riga. Megérkezett Rigába a magyar futballválogatott a holnap (20.00) sorra kerülő lettországi labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre. Este a meccs színhelyén edzést tartott a csapat. Gellei Imre szövetségi kapitány együttesére már csak két mérkőzés vár - az utolsó október 11-én hazai pályán Lengyelország ellen -, s reális esély mutatkozik a 4. csoport második helyének megszerzésére. Néhány nappal ezelőtt sokan úgy gondolták, hogy Rigában már a döntetlen is jó eredménynek számítana, s ez ugyan még most igaz, de ♦ Közös megegyezéssel szerződést bontott Jozef Valovič szakvezető és a Slovan futballklub. Az együttest egyelőre az eddigi másodedző, Libor Fašiang irányítja. Ugyanis az Edzőbizottság nem fogadta el az ukrán Oleg Tárán jelölését a tréneri posztra, mivel nem rendelkezik megfelelő képesítéssel. ♦ Monego Bay (Jamaica), férfi tenisztorna páros döntő: Carlson, Spracklin (amerikaiaik)-Krošlák, Sebők (szlovákiaiak) 6:1, 6:4. ► Labdarúgó vb-selejtezők: Ko- umbia-Brazília 1:2, Angel, ill. Ro- taldo, Kaká; Uruguay-Bolívia 5:0, Shevantón 2, Forlán 2, Abeijón. ► Síkvízi kajak-kenu viadal a Slá- ■ia UK Kupáért (200 m - Kl: 1 ’arr György 7:49,28;^ K2: 1. Ne- nec, Tarr (mindkettő ŠKP Bratisla- a) 7:16,16, idősebb ifjúsági lászombat óta kissé átrendeződtek az erőviszonyok a kvintettben. A lengyelek ugyanis meglepetésre simán, 2:0-re nyertek a lett fővárosban, így egy pontra megközelítették a magyarokat. Mivel szerdán otthon lépnek pályára a listavezető svédek ellen, még az is előfordulhat - kedvezőtlen esetben -, hogy megelőzik a Gellei-csapatot. Ezért Liszteséknek csak a rigai győzelem jelentené biztosan azt, hogy megőrzik mostani második helyüket. Sőt, ha ez így lenne és a svédek begyűjtenék a három pontot Chorzówban, már az utolsó forduló előtt biztossá válna a skandinávok első, illetve a magyarok második helye. nyok: 1. Győri Katalin 9:16,83; C2, idősebb ifjúsági fiúk: 1. Vajkai Gábor, Bölcskei István (mind komáromi) 9:18,43. ♦ Női tenisz-világranglista: 1. Clysters 6589 pont; 2. Henin 6259; 3. S. Williams 4955 ... 14. Hantuchová 1621 ... 46. Mandula 777 ... 69. Cervanová 558 ... 80. Czink458. ♦ Bukaresti férfi tenisztorna, 1. forduló. Melzer-Beck 6:4,1:6, 7:6. ♦ Menesztették a Viktoria Žižkov futballcsapatának vezetőedzőjét, Vétézslav Lavičkát. Ideiglenesen Vá- lav Horecký irányítja az együttest. ♦ Emmanuel Petit, a Chelsea francia labdarúgója lemondta a nemzeti együttesben való szereplést. A játékos szerint Jaques Santini nem a megfelelő ember a csapat irányítására. Befejeződtek a csoportküzdelmek a svédországi férfi kosárlabda Eu- rópa-bajnokságon. A francia, a litván, a spanyol és a görög válogatott egyenes ágon jutott be negyeddöntőjébe. A csoport: Olaszország-Bosznia- Hercegovina 80:72. A végeredmény: 1. Franciaország 6 pont, 2. Szlovénia 5, 3. Olaszország 4, 4. Bosznia-Hercegovina 3. B csoport: Izrael-Lettország 91:75. 1. Litvánia 6, 2. Németország 5, 3. Izrael 4, 4. Lettország 3. C csoport: Oroszország-SvédorFenyegették az angolokat Huhogtak Heslceyre Skopje. Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága is foglalkozik a Macedónia-Anglia Eb-selejtezőn történtekkel. Az angol szövetség ugyanis rádiós és televíziós felvételeket jutatott el az UEFA illetékeseihez, bizonyítandó a csapatot ért rasszista megnyilvánulásokat. David Beckham közben azt nyilatkozta, leköpték és megfenyegették őket a hazai játékosok. „Engem kétszer-háromször is leköptek a macedónok, de kijutott a jóból csapattársaimnak is. A csúcs az volt, amikor az ellenfél egyik játékosa azt mondta nekem: nem jutunk ki élve a stadionból” - sérelmezte Beckham. A csereként pályára lépő Emile Hes- key kapott hideget-meleget, a színes bőrű csatárra „huhogtak” a szurkolók, s megalázó kifejezéseket kiabáltak a pályára. Miután mindez a brit rádiós és a tévés közvetítésbe is behallatszott, az Angol Labdarúgó Szövetség az európai szövetséghez fordult. (MTI) SPORTHÍRADÓ szág 92:71. 1. Spanyolország 6, 2. Oroszország 5, 3. Szerbia-Monte- negró 4, 4. Svédország 3. D csoport: Törökország-Horvátor- szág 75:72. 1. Görögország 6, 2. Törökország 5, 3. Horvátország 4, 4. Ukrajna 3. Az utolsók (Bosznia-Hercegovina, Lettország, Svédország, Ukrajna) búcsúztak, míg a második és harmadik helyezettek (Szlovénia, Olaszország, Németország, Izrael, Oroszország, Szerbia-Montenegró, Törökország, Horvátország) folytatják a küzdelmeket, (sr) RÖPLABDA-EB Lipcse/Karlsruhe. Tegnap és ma szünetelnek a küzdelmek a Németországban zajló férfi röplabda Ebn. A csoportok első két helyezettjei bejutnak az elődöntőbe, a 3. és a 4. helyen végző együttesek az 5.-8. helyért játszhatnak. I. CSOPORT (Lipcse): Hollandia- Lengyelország 3:2 , Szerbia/Mon- tenegró-Oroszország 3:1, Görög- ország-Bulgária 3:1. 1. Szerbia/Montenegró 2. Oroszország 3. Hollandia 4. Lengyelország 5. Görögország 6. Bulgária 3 3 0 9:2 6 3 2 1 7:4 5 3 2 1 7:7 5 3 1 2 6:6 4 3 1 2 5:7 4 3 0 3 1:9 3 II. CSOPORT (Karlsruhe): Csehország-Szlovákia 3 Fraciaország 3:1 Spanyolország 3: 1. Németország 2. Olaszország 3. Franciaország 4. Csehország 5. Szlovákia 6. Spanyolország 1, Olaszpország- Németország- I. 3 3 0 8:2 6 3 3 0 9:2 6 3 2 1 7:3 5 3 1 2 4.7 4 3 0 3 2:9 3 3 0 3 1:9 3 Szlovákia holnap Olaszországgal, csütörtökön Spanyolországgal mérkőzik, (sr) JEGYZET Futballörömeink J. GAZDAG JÓZSEF Az öreg kontinens a szerdai Eb-selejtezőkre készül. Cseh-holland, német-skót, szerb-olasz - lehet válogatni a remek párharcok közül. Mindegyik jó focit, vagy legalábbis hatalmas csatát ígér, hiszen nagy a tét. A zsolnai szlovák-macedón randevú nem ígér jó focit, és tétje sincs. Hogyan lesz itt futball-láz? A szlovák szövetség leleményes: ha már a válogatott élőhalott, és önerőből nem megy, akkor hívjuk meg a FIFA-elnököt, hívjuk meg Piatinit, nyissák meg ők az ország büszkeségét, szemünk fényét, az új edzőközpontot. És akkor becsúszott a hiba. Vagy inkább így: hibák. A szövetség emberei nem voltak eléggé körültekintők. Ha azok lettek volna, alighanem tolmácsot is importálnak, úgy talán elkerülték volna a sajtótájékoztató malőrjeit. „Valami Joe Vengloš”, mondta értetlenül a tolmács (mire a mellette ülő Piatini elmagyarázza neki, kiről is van szó: íme, ott ül hátul), a húsz éven aluliak világbajnokságát, amin Szlovákia is részt vesz, „valami Dohában” rendezik meg (mire Piatini odahajol, és megsúgja, hogy Doha bizony Katar fővárosa). Ha a szövetség emberei körültekintőbbek, valószínűleg megtiltják az újságírónak, hogy a lelátó közepére üljön, oda, ahonnan leleplezhetek a méregdrága stadion elemi hiányosságai: tudniillik hogy nem látni a pálya minden részét. Ehelyett csak azt tiltották meg neki, hogy belépjen a VIP-terembe, hiába szeretne interjút készíteni Platinivel. Aztán amikor az újságíró mégis bejut a VIP-terembe (Piatini a gyerekkori kedvence volt), a szövetség szóvivője (még csak nem is a biztonsági szolgálat adóvevős gorillája) azonnal lecsap rá: ebben a társaságban nincs mit keresnie. Szerencsére azonban vannak vidámabb dolgok is. A szlovák bajnok például verhető ellenfelet kapott az UEFA Kupában. Hogy idén tizenegy tétmeccsen mindössze kétszer tudott győzni? Fátylat rá! Meg aztán itt lesz a Barcelona is. „Mindig is arra vágytam, hogy egyszer a_Nou Campbari edzőként a kispadon üljek” - repesett az örömtől Štefan Zaťko, a Púchov trénere. Hát... vajon tényleg olyan felemelő érzés lehet a kispadon ülni, miközben az ellenfél B-csapa- ta kiütéssel győz? Szerbia-Montenegróból érdeklődnek a kassai 1.FC iránt Balkáni befektetők? ÚJ SZÓ-JELENTÉS Kassa/Pozsony. Megoldódhatnak a gondok a hónapok óta súlyos gondokkal küszködő 1. FC Košice labdarúgócsapatánál. A hírek szerint Szerbia-Montenegróból érdeklődnek a kétszeres szlovák bajnok iránt, s az állítólagos befektetőnek a legutóbb bajnokságot nyerő, s a Newcastle-t búcsúztajrva BL-csoportba jutó belgrádi Partizánban is vannak érdekeltségei. „Mi is csak az újságokból értesültünk a hírről, mint ahogy arról is, hogy a lehetséges külföldi befektetők hétvégén eljönnek bennünket megnézni egy edzőmeecsre, amiből végül nem lett semmi. Ma pedig már azt lehetett hallani, hogy a hétvégi, rimaszombatiak elleni találkozón fognak figyelni bennünket” - tudtuk meg Nagy Róberttól, a kassaiak középpályásától. Értesüléseink szerint a klubbal együtt a VŠA-beli stadion is érdekelné az új befektetőket, bár ez nem az l.FC, hanem a VSŽ Rt. tulajdona. „Jelen pillanatban nem mondhatok semmit árról, hogy kivel tárgyalunk, de talán már két-három nap múlva konkrétumokkal is szolgálhatunk. Amíg a szerződést nem kötjük meg, addig nem lenne ésszerű nyilvánosságra hozni a részleteket” - válaszolta kérdésünkre Róbert Varga, az 1. FC vezérigazgatója, (jgj) Nehéz mérkőzés vár a Jurkemik-legénységre Videóztak Némethék ÖSSZEÁLLÍTÁS Zsolna. A holnapi Eb-selejtezőre készülő szlovák futballválogatott tagjai tegnap délelőtt megnézték a Macedónia-Anglia (1:2) találkozó videofelvételét. Alaposan feltérképezték Drágán Kanatla- rovszki védenceinek játékát. „Szerdai ellenfelünk jól teljesítményt nyújtott a szigetországiak ellen, elsősorban Hrisztov és Sa- kiri jeleskedett. Nagyon oda kell figyelnünk a két gólerős csatárra. Egy biztos, rendkívül nehéz kilencven perc vár ránk” - mondta Jozef Šuran másodedző. A Middlesbrough csapatában légióskodó Németh Szüárd sem számít könnyű mérkőzésre: „A gyors és kemény macedónok ellen egyáltalán nem leányálom futballozni. Azonban hazai pályán feltétlenül nyerni akarunk, s bízom benne, hogy győztesen hagyjuk el a játékteret.” A macedónok ma érkeznek Szlovákiába, s este a találkozó színhelyén edzést tartanak, (sz) SPORTFOGADÁS A LOTO 36. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyereményei - I. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 9 nyertes á 21 029 korona; 4. díj: 591 nyertes á 462 korona; 5. díj: 11 130 nyertes á 75 korona. A szerdai sorsolásra átvitt JACKPOT-nyere- mény: 8 299134 korona. II. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 nyertes á 18 926 korona; 4. díj: 604 nyertes á 452 korona; 5. díj: 12 802 nyertes á 65 korona. A szerdai sorsolásra átvitt JACKPOT-nyeremény: 10 210 606 korona. A JOKER nyereményei - 1. és.2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 8 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 47 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 562 nyertes á 100 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt JACKPOT- nyeremény: 1 592 585 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 36. heti nyereményei: telitalálatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra egyenként 891 056 forintot, a 3 találatosokra egyenként 10 744 forintot, a 2 találatosokra egyenként 748 forintot fizetnek. A Joker játékban telitalálatos szelvény nem volt. A várható főnyeremény: 2,815 milliárd forint. HATOSLOTTÓ: 6 találatos szelvény nem volt, az 5 plusz 1 találatos szelvényre egyenként 11 709 133 forintot, az 5 találatos szelvényre egyenként 220 927 forintot, a 4 találatos szelvényekre egyenként 3 533 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 715 forintot fizetnek. A TOTÓ 36. heti nyertes tipposzlo- pa: 2, X, 1, 2, 2, X, 2, 2, X, 1,1,1,1 - 2. Nyeremények: a 13 plusz 1 találatos szelvényre 790 350 forintot,a 13 találatosokra: 140 062, a 12 találatosokra: 3511, a 11 találatosokra: 314, a 10 találatosokra: 94 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6 találatos nem volt, az 5 találatosokra 19 112 forintot, a 4 találatosokra 2 164 forintot fizetnek. A KENŐ tegnapi nyerőszámai a következők : 4, 7, 12, 13, 17, 18, 19, 28, 29, 30, 34, 39, 48, 49, 56, 57, 59, 66, 68, 74. (SITA, MTI)