Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-09 / 207. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. SZEPTEMBER 9. KOMMENTÁR Milyen tigris leszünk? PÁKOZDI GERTRÚD A visegrádi négyek országai közül Szlovákiában a legalacsonyabb az életszínvonal. Amikor Lengyelország, Csehország és Magyarország gazdaságpolitikusai államunk kedvező kilátásairól beszélnek, bizonyára nem erre a szomorú tényre gondolnak. Meglepődve tapasztaljuk, hogy Szlovákiát nyugdíj-, egészségügyi és szociális reformja kapcsán mind gyakrabban a gazdasági csoda küszöbén álló országként emlegetik. A gazdasági csodából egyelőre csak annyit érez a lakosság, hogy az alkotmány szerint nálunk ingyenes betegellátás már korántsem az, hogy a szociális segélyek - „munkahely-keresési ösztönzésként’ - egyre alacsonyabbak. A nyugdíjreformról meg kidolgozói azt állítják, hogy ha tervezetét a parlament kisebb módosításokkal elfogadja, néhány évtized múlva állítólag sem a nyugdíjasnak, sem az államnak nem kell attól tartania, nem lesz miből folyósítani. Mindezt hallva, olvasva a polgár nem érti, mi a fenét irigyel Szlovákia lakosától például az a Csehország, ahol szlovák pénznemre átszámítva az átlag- kereset 22 000 korona az itteni 13 500 koronával szemben. A szlovákiai munkanélküliség is, minden statisztikajavító adminisztratív módszer alkalmazása ellenére, még mindig 15 százalék körüli, e jelenség minden gazdasági következményével együtt. Közben az Európai Unióba lépésünktől már csak néhány hónap választ el, és nyilvánvaló, hogy az ezzel járó sokkhatások sem maradnak el. A Szlovák Tüdományos Akadémia a minap tette közzé az EU-csatlakozásunkkal foglalkozó hatástanulmányát. Eszerint a taggá válás után óhatatlanul jelentkező kezdeti nehézségek kapcsán a térség államai közül leginkább Szlovákia lakosainak életszínvonala csökken. Tehát aki áüagpolgárként abban bízik, hogy a jövő év májusától esetleg olcsóbbá válik számára a mindennapi élet, a valóságban csak álmodozik. Néhány év múlva - talán. Külföldi megítélésünk tehát jó. Dinamikusan növekedő gazdaságnak tartanak bennünket, az új Európa egyik ugrásra kész kistigrisének. A kormány következetesnek mutatkozó reformlépéseit meg - pillanatnyilag főleg - az itteni alacsony béreket a külföldi tőke azzal honorálja, hogy egyre látványosabb mértékben telepszik meg. Ajanuár- tól érvényes, 19 százalékos egyenlő adó ugyancsak nagy vonzerővel bír számára. Mindennek - igaz, csak óvatosan - csak örülhetünk. Hiszen ha a hazai vállalkozóknak sikerül a külföldi cégek megbízható beszállítóiként megerősödniük, akkor talán nemcsak a statisztikai kimutatásokban szerepel kevesebb állástalan, hanem a valóságban is. Hízelgő ugyan a külföld részéről elhangzó sok dicsérő szó, de ezzel az átlagpolgár nem lakik jól. Ettől - a 20 korona miatt is - még meggondolja, elmenjen-e orvoshoz, ha rosszul érzi magát. Meggondolja, a kínai piacon vegyen-e gyorsan tönkremenő, de olcsóbb holmit, vagy jobb minőségű, de drágább terméket vásároljon. Érdekeltek vagyunk abban, hogy az a bizonyos kistigris ne beteges macskává sikeredjék. JEGYZET Déjá VU J. GAZDAG JÓZSEF El szoktam olvasni Fáy Miklós írásait az Élet és Irodalomban. Utolsó oldal, Televízió című rovat. Nem szeretem különösebben Fáy vitriolos stílusát, az olykor kifejezetten goromba hangnemet, ahogy csípőből tüzet nyit mindenre, ami mozog. Nem szeretem, de azért elolvasom. Augusztus 8-án A magyar zongorázás 120 éve (valóban lehetetlen című) sorozat egyik részét találta meg. „A tévének az a dolga, hogy rossz legyen, a nézőnek meg az, hogy szidja” - így Fáy. Két héttel későbbi írásában „mérhetetlenül idegesítőnek” nevezi, hogy a médiaszemélyiségek oda-vissza alapon egymással készítenek interjút, „a beszélgetés meg olyan, amilyen. Semmilyen”. Fáy dühöng, látjátok, mondja, üyen az, amikor egy filmproducer munka- lehetőséget ad egy műsorvezetőnek, aki ezért cserébe meghívja tereferélni, ráadásul végig olyasmiről beszélgetnek, „amit elmesélni legalább annyira unalmas, mint végighallgatni”. Eddig Fáy és az ÉS, itt jöhetne a pont. Jöhetne, de még nem jön. Két héttel ezután (szeptember 4-én) ugyanis kezembe került egyik hetüa- punk tévéműsor-melléklete, harmadik oldalán a Médiasarok rovattal. Felejthető nyár volt, írja a szerző (aki, előrebocsátom, nem azonos Fáy Miklóssal), mert üdülés híján a médiától várt volna ki- kapcsolódást, de nem kapott. „Dehát (sic!) tudjuk: a tévének az a dolga, hogy rossz műsorokat sugározzon... a nézőnek meg az, hogy szidja.” Jé, mondaná Alice Tükörországban, hiszen itt már voltam! Déja vu? Legyen. Az újságírói etika fogalomtára alighanem más kifejezést használ ilyen esetben. Bevallom, alapvetően gyanakvó vagyok a déja vu jelenséggel szemben; elhessegetem, kizárom, nem veszek róla tudomást. Nem tisztességes dolog az idő részéről, hogy fölénye tudatában még gúnyt is űz belőlem, hogy az adott pillanatban úgy tűnik, mintha én ezt már átéltem (olvastam) volna. De ahogy tovább olvasom a jegyzetet, az a fránya déjá vu (amit az újságírói etika fogalomtára alighanem stb.) mondatról mondatra erősödik. A szerző (aki nem azonos Fáy Miklóssal) ugyanis a kárhoztatott tévé után a rádióra fókuszál, azt nehezményezve (vajon ki találja ki hamarabb), hogy a médiaszemélyiségek egymással készítenek interjúkat, „melyek bennfentesek és unalmasak”. „Te meghívsz a műsorodba, én meghívlak a műsoromba, nem is kell már témán gondolkodni.” Pedig talán nem ártana. Nemcsak a médiaszemélyiségeknek nem ártana, hanem egy jegyzetírónak sem: gondolkodni a témán. Vagy ha már nem gondolkodik (eseüeg gondolkodik, de nem talál, vagy gondolkodik, de mégis másnál talál), akkor legalább utalásszerűén megemlíthetné az eredeti szerző (ez esetben Fáy Miklós) nevét. Nem teszi. „A hallgató pedig le van szarva” - sommázza szerzőnk. Rövid glosszája mintha arról szólna: az olvasó is. FIGYELŐ LA LIBRE BELGIQUE Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök lemondása a közel- keleti válság minden érdekeltjének veszteség - írta a belga lap. Veszteség a palesztinoknak, mert elszigeteli őket a nemzetközi porondon, erősíti a szélsőségeseik helyzetét, és késlelteti a független palesztin állam létrejöttét, ami az egyeden lehetséges kiút a válságból. Kudarc Ariel Sáron izraeli miniszterelnöknek, akinek korábban sikerült kiszorítani a tárgyalóasztal palesztin oldaláról Jasszer Arafatot, a Palesztin Hatóság elnökét, és helyette lovaggá ütnie Mahmúd Abbászt. Most kiderült, hogy Arafat - ha tetszik az amerikaiaknak és Izraelnek, ha nem - olyan tényező, akivel számolni kénytelenek.- Mi nagyon jól haladunk a reformmal, miniszter úr. Már vettünk fel létszámcsökkentési főosztályvezetőt és osztályvezető-helyettest is! (Lehoczki István rajza) A zimonyi bűnbanda a múlt év végén döntötte el, hogy meggyilkolja Djindjicset Részletek a vádiratból A zimonyi klán és szövetségesei a múlt év végén döntötték el, hogy meggyilkolják Zoran Djindjicset, s két sikertelen merényletkísérlet után ejtettek halálos sebet a szerb miniszterelnökön - áll abban a vádiratban, amelyet a március 12-i merénylet miatt emelt a bűnbanda tagjai ellen a szerb ügyészség. PETKY JÓZSEF A szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekben eljáró különleges ügyészség augusztus 21-én emelt vádat 44 személy ellen a merényletben való részvétel és gyilkosságra való összeesküvés címén. A Vecsernje Novoszti című belgrádi napilap hozzájutott a vádirathoz, és szemelvényeket közölt a 41 oldalas periratból. A vádirat részben megerősíti a belgrádi sajtóban korábban közzétett rendőrségi információkat, de tartalmaz új elemeket is a március 12-i merényletről. A vádirat szerint Zoran Djindjics meggyilkolásának terve 2002 végén született, az összeesküvők három hónapon át készülődtek a gyilkosságra, s februárban láttak hozzá a terv végrehajtásához. A merénylet értelmi szerzője a zimonyi klán két vezetője, Milorad Lukovics „Legija” és Dusán Spasojevics „Siptar” volt. Legija korábban a titkosszolgálati elitegységnek, az úgynevezett vörös sapkás osztagnak volt a parancsnoka, s jelenleg szökésben van, a „klánalapító” Siptart viszont a merénylet utáni napokban tűzharcban megölte a rendőrség. A bűnbanda február folyamán kétszer is próbálkozott Djindjics meggyilkolásával: egyszer február 16-án Bubanj Pótoknál, amikor a miniszterelnök a dél-szerbiai Kopaonik hegységben töltött szabadságáról tért vissza, illetve február 21-én, egy belgrádi főútnál. Az utóbbi merényletkísérlethez hozzá is látott a klán, egy teherautóval útját állták a miniszterelnököt szállító konvojnak, s a rendőrség eleinte közúti balesetnek vélte a történteket. Mindkét merényletkísérlet, illetve a gyilkosság egyik főszervezője Ninosz- lav Konstantinovics „Nino”, a zimonyi klán „pajszeros csoportjának” vezetője volt, aki jelenleg ugyancsak szökésben van. A két sikertelen kísérlet után Nino talált rá a szerb kormánypalota melletti épületben levő üres irodahelyiségre. Zvezdan Jovanovics, a vörös sapkások helyettes parancsnoka és „fegyverhordozója”, Alek- szandar Simovics az üres szobában három napon át - mindennap 10-től 15 óráig - lesben várta a gyilkossághoz megfelelő pillanatot. A gyilkos fegyvert, a Koch und Heckler típusú távcsöves puskát Legija bocsátotta rendelkezésükre, a fegyver a vörös sapkásoké volt. A merénylet előtt Jovanovics kipróbálta a puskát az Újvidék melletti Fruska Gora erdejében. Március 12-én a kormányépület mögötti parkolóba érkezve, DjindA március 12-i gyilkosságban a zimonyi bűnbanda 15 tagja vett részt. jics kiszállt gépkocsijából, és a testőréhez fordult, hogy átvegye tőle mankóját (a miniszterelnök február 18-án futballozás közben ínszakadást szenvedett, ezért megműtötték és gipszbe tették a sérült végtagot). Jovanovics ekkor két lövést adott le, de - korábbi hírekkel ellentétben - csak egyszer találta el a miniszterelnököt. Az egyik golyó Djindjics jobb mellkasába fúródott, a másik megsebesítette testőrét, Milan Veruovicsot. A merénylet után a tettesek gépkocsival menekültek el a helyszínről, az épület előtti Admirala Geprata utcában egy klántag várt rájuk. A februári merényletkísérletekben és a március 12-i gyilkosságban közvetlenül a zimonyi bűnbanda 15 tagja vett részt. A vádirat szerint az összeesküvők felbujtója Aco Tomics tábornok, a katonai elhárítás egykori parancsnoka volt. Tomics jóval a merénylet előtt a szakszolgálat épületében találkozott Legijával és Sip- tarral, lehallgatásból származó adatokat továbbított nekik, és azzal traktálta őket, hogy Momcsilo Perisics szerb miniszterelnök-helyettes kémbotránya után le kell tartóztatni minden kormánytagot, és államcsínyt kell végrehajtani. Azt tanácsolta továbbá a két klánvezérnek, hogy maradjanak következetesek politikai meggyőződésükhöz, különben „az ország árulók kezére kerül”. A tábornok ígéretet tett a két klánvezetőnek, hogy a hadsereg Kobra nevű különleges egysége puccs esetén nem fog szembeszállni a vörös sapkásokkal. Tomics és a zimonyi klán- vezetők között közvetítő szerepet vállalt Boriszlav Mikelics, az egykori Krajinai Szerb Köztársaság kormányfője, aki a horvátországi háború óta Belgrádban él, és múltbeli kapcsolatai révén hozzájuthatott bennfentes információkhoz a kormányban. Mikelics saját lakásán és Siptar zimonyi villájában szervezte meg Tomics és a klánvezetők találkozóit, illetve tájékoztatta őket a hágai Nemzetközi Törvényszék információiról, amelyeket az intézmény eljuttatott a szerb kormányhoz. A vádirat szerint hasonlóképpen összekötője és besúgója volt a klánnak egy Drágán Vu- jicsics nevű személy, akinek a neve eddig nem szerepelt a belgrádi sajtóban. Aco Tomicsot mindig is Vo- jiszlav Kostunica volt jugoszláv államfő bizalmasaként tartott számon a belgrádi sajtó. A szerbiai kormánykoalíció és személyesen Djindjics is többször szorgalmazta a milosevicsi tábornok leváltását, de Kostunica erre sosem volt hajlandó. Tomicsot Jugoszlávia megszűnte után menesztette az új szerbia-montenegrói legfelsőbb védelmi tanács. A vádlottak között szerepel egyébiránt három ügyvéd is; ők a zimonyi bűnbanda megbízásából akadályoztatták a klántagok elleni hatósági vizsgálatokat. Az összeesküvők közé sorolja a vádirat Gradisa Katicsot is, aki a rendkívüli állapot idején betiltott Identitet nevű lap főszerkesztőjét volt, s a zimonyiak megrendelésére írta cikkeit. VISSZHANG Visszautasítom! * Az Új Szó szeptember 6-i, szombati számának 2. oldalán Tuba Lajos tollából félrevezető, rosszindulatú, szakmailag teljességgel megalapo- zadan írás jelent meg az EU pénzügyi alapjairól. Az írás azt kívánta szuggerálni az olvasónak, hogy az MKP, illetve a párt által delegált kormánytagok nem a kellő szinten kezelik a vidékpolitikát, illetve a mező- gazdaság témakörét. A feltételezést a kormánytagok nevében visszautasítom, és az alábbiakban cáfolni kívánom. A kérdés, amelyet meg kellett oldanunk, a következő volt: mely strukturális alapokból hány százalékot óhajt, illetve lesz képes Szlovákia felhasználni az elkövetkező három évben. Az idén februárban egy voluntarista elképzelés született, amelynek értelmében az EU mezőgazdasági alapjából 27%-ot javasoltak meríteni az illetékes tárcák. Tekintettel a pénzek felhasználásának bonyolult módjára ebből az alapból, az unió figyelmeztetett bennünket, hogy ilyen magas százalék- arányban nem fogjuk tudni meríteni a pénzeket. Ebből az alapból az EU jelenlegi tagállamai 12-14%-ot képesek meríteni, a legmagasabb kvóta Finnország esetében van; körülbelül 20%. Az a veszély fenyeget tehát, hogy eme bonyolult alapra irreálisan magas pénzeket tervezünk be, amelyeket aztán képtelenek lennénk felhasználni, így 2006 végén elvesznének. Júniustól az illetékes minisztériumoknak programtervezeteket kellett letenniük az asztalra; a mező- gazdasági tárca maga is belátta, hogy a 27% irreálisan magas szám. Összehasonlításul engedtessék meg ideírnom, hogy ugyanebből az alapból Lengyelország 14,4%-ot, Csehország 11,5%-ot, Magyarország 17,5%-ot kíván (lesz képes) meríteni. Mi tehát úgy csökkentettük 15,4%-ra a merítés arányát, hogy ezeket a pénzeket 100%-ban képesek legyünk felhasználni. Ehhez a százalékarányhoz hozzá kell számolni 2,7%-ot, amelyet a vidékfejlesztésre fogunk fordítani, ám azt a sokkal enyhébb kritériumokat követelő régiófejlesztési alapból fogjuk finanszírozni. A különbözetet a déli gyorsforgalmi út megépítésére kívánjuk felhasználni, mivel illuzórikus Dél-Szlovákia fejlesztéséről beszélni elfogadható úthálózat nélkül. Ami pedig a mezőgazdaságba irányuló pénzeket illeti, ott a helyzet a következő: a tárca költségvetése az idén 13 milliárd korona, a jövő évi költségvetés tervezete szerint ez 18 milliárdra nő. Az MKP ezt az összeget szeretné még 600-800 mülió koronával megnövelni. Azt állítani tehát, hogy a kormány a mezőgazdaságot mostohagyerekként kezelné, badarság. Történik ez olyan időszakban, amikor az illetékes tárca a szociális juttatásokat éppen lefaragja, s jövőre az egészségügyre és az oktatásügyre alig-alig tudunk többet adni. Ilyen körülmények között jogos az az elvárás is, hogy a mezőgazdaságban folytatni kell a hatékony reformokat, hogy az ágazat megállja a helyét az EU-beli versenyhelyzetben. Az elmúlt hónapokban nagyon durva támadásoknak voltunk kitéve, amelyek célja az volt, hogy kivegyék az MKP miniszterei kezéből az ÉU- alapok témáját. Mi felelősséggel viszonyulunk ehhez a kérdéshez is, s tudjuk, hogy 2006-ban a valódi fel- használás alapján fognak megítélni bennünket. Biztosítani szeretnék mindenkit: tudjuk, mit akarunk, s meg is fogjuk azt valósítani. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes LEVELBONTAS Hova jutott az ország? ’ Nem hiszem, hogy egyedül volnék az országban, aki „nekem minden mindegy”-alapon belenyugszik ebbe az eszeveszett országirányításba. Az ember csak kapkodja a fejét a sok esztelen, meggondoladan intézkedéstől. Először is az egészségügyi elöljárók kellene, hogy megvizsgáltassák magukat, mert szerintem nagy bajban vannak. Utána jöhet a pénzügyi szféra. Mert még ilyen hozzá nem értő szakértő lesz a pénzügyi főzseni, addig csak apadni fog a már úgyis csaknem üres államkassza. Ne azon törjék a fejüket, hogy milyen hitelforrásokból merítsenek előre, aztán majdcsak valaki kifizeti, hanem azon, hogy ha már felveszem azt a hitelt, nemes célra fordítsam. Mert kérdezem én: minek kell nekünk az észak-szlovákiai autópályába beleölni a rengeteg pénzt? Melyik szegény ember fog azon közlekedni? Azon törnék a fejüket, hogy az iskolák helyzetét oldanák meg. Már elnézést és tisztelet a kivételnek, de annyi hülye van ebben az országban, hogy a fele is sok lenne. Ha pedig iskolabezárások vagy -összevonások lesznek, vagy nem tudom, mit akarnak, még rágondolni is rossz, hogy mi lesz. A pártok kampánypénzei ne rúgjanak több tucat millióra, mert erre semmi szükség. Van elég ingyenélő, ingyenevő. Nem kéne még nagyobb asztalokat teríteni, mert egyszer csak kitörik az asztalláb, és a sok jó falat a földre kerül. Hány szorult helyzetben levő családon lehetne segítem az eszem-iszom pénzeken? Hány iskola villany- és gázszámláját lehetne belőle kifizetni? Nem említettem még a mezőgazdaságot, az állattenyésztést, amely ágazat még ma is jó pár ember megélhetési forrása. Rettenetesen nagy a baj ebben az országban, nem tudom, meddig lehet még a bajt fokozni. A rendszerváltással eltörölték a kommunizmust, mert az volt a bűnös mindenért. Nem voltam párttag soha, nem is leszek, míg élek, de ne feledjük, hogy még ma is abból élünk, ami akkor felépült. Mindenkinek volt munkahelye, a fiatalok kölcsönt kaptak. Sorolhatnám tovább, de minek? Jó lenne, ha az ilyen olvasói leveleket ne csak azok olvassnák el, akik mindent a saját bőrükön tapasztalnak, hanem azok is, akik miatt ide jutottunk. Létai Józsefné Izsa
