Új Szó, 2003. szeptember (56. évfolyam, 201-224. szám)
2003-09-06 / 205. szám, szombat
Bár a férfiak többsége nem szívesen hall erről, bizonyított tény, hogy az ötödik x környékén őket is érinti a változókor Mit jelez a pocak? ÉLETMÓD ár a férfiak termékenysége nem szűnik meg a változás éveivel, probléma azért bőven akad a 45. életév környékén. Elsősorban a szívre és az erekre vannak hatással a korábbinál nagyobb mértékben a tesztoszteron nemi hormon hiányából fakadó fiziológiai változások. Bár a férfiak többsége nem szívesen hall erről, ma már bizonyított tény, hogy a teremtés koronáját is érinti a változókor problematikája, méghozzá legkésőbb az 50 éves kora környékén. Az életkor előrehaladtával ugyanis (különböző enzimek termelődésének csökkenése miatt) csökken a mellékvesék aktivitása, amelyek így lassan, de folyamatosan egyre kevesebb kortizolt („energia- és stresszhormont“), aldoszteront (a vérnyomás szabályozásáért, a só- és vízháztartásért felelős hormont), progeszteront (a szexuális ösztön mozgatóhormonja), tesztoszteront (férfi nemi hormon) és ösztrogént (női nemi hormont) termelnek. • A növekvő fáradsággal, illetve lustasággal szemben fokozott aktivitást kell kifejteni, s nagyon fontos a szervezet vitaminokkal és ásványi anyagokkal való ellátása is. Igenis fel kell állni a karosszékből, és sportolni kell, teljesen mindegy, hogy mit, hiszen a mozgás nemcsak az adrenalin termelődését segíti, hanem a tesztoszteronét is, ami a szexuális hajlandóság növekedése mellett a szív fokozott védelmét is segíti. A mozgás a szervezetet erősíti és a zsírt oldja, ugyanakkor oda kell figyelni a fokozatosság elvének megtartására. • Egy vizsgálat megállapította: az a férfi, aki 20 és 50 éves kora között naponta ugyanolyan távot tesz meg, évtizedenként átlagosan 1,5 kilót hízik, ami 23 cm-es csípőkerület-növekedésnek felel meg. Vagyis az alak- változás megakadályozása érdekében az adagot folyamatosan emelni kell, méghozzá nem is csekély mértékben. Aki 20 évesen 15 km-t fut, annak 50 évesen már 50 km-t kellene futni ahhoz, hogy az alakváltozást pusztán a mozgással el tudja kerülni! Ezért jó különféle sportokat kombinálni. • Ugyancsak vizsgálták, hogy milyen mértékben tehető felelőssé a változókor azért, hogy 45-55 éves korában sok férfi adja fel korábbi évtizedes kapcsolatát. A klimax kísérőjelenségeiből a férfiak érzik, hogy az ifjúság végképp elmúlt, és nem képesek ezzel az érzéssel megbirkózni, egyesek megpróbálnak görcsösen „megfiatalodni“: a középkategóriás limuzinból sportautóba ülnek, fiatalosabban öltözködnek, fiatalabbnak adják ki magukat a valóságosnál. Aki a változókorban ezeket az új fiatalságtényezőket keresi, általában fiatalabb partnemőre is vágyik. A tesztoszteronszint csökkenésével némely férfinél potenciazavarok is jelentkeznek. Ezt a problémát hidalják át egy új, friss szerelem segítségével, ami új hajtóerőt is jelent. Ugyan nem tartós a hatás, de legalább néhány évre ismét férfinak érzik magukat... A POCAK JELZÉSE A legújabb vizsgálatok szerint világos testi jele is van a férfiklimax kezdetének, s ez a jel a hason figyelhető meg. Ahogy a has egyre nagyobb és nagyobb lesz, a szervezet szinte észrevétlenül, de határozottan új helyzetbe, új életciklusba lép. Ha valald pocakot ereszt, noha nem iszik túl sok sört vagy más alkoholt, annak lassan érdemes felkészülnie e máig félreismert krízis közeledtére. A nőkkel szemben a férfiak esetében sem hőhullámokkal, sem depresszióval vagy erős hangulati hullámzásokkal nem jár együtt ez az állapot, ezért a „krízis“ nem annyira nyilvánvaló. A törvényszerűen jelentkező tesztoszteronhiány miatt • mérhetően csökken a szexuális késztetés, • egyben nő az érelmeszesedés veszélye. A férfiaknál csakúgy, mint a nők esetében, a kritikus időszakban csökken az ösztrogénszint, nő a szívinfarktus kockázata. MEGOLDÁS A HORMONPÓTLÁS? Talán a mesterséges tesztoszte- ronpótlás megoldást jelentene e problémák (és különösen a közvetlen egészségi kockázatok) csökkentésére, ám jelenleg az orvosok csak a legritkább esetekben javasolják ezt a módszert, mivel e hormonok bonyolult hatásairól egyelőre meglehetősen keveset tudunk. Több kutatócsoport is dolgozik e problémán, s így esély van arra, hogy a hormonpótlás a közeljövőben a férfiak számára is reális lehetőséggé válik, addig is maguknak az érintetteknek kell mindent elkövetniük a kellemetlen tünetek elkerülése érdekében. AZ 5 LEGJOBB SEGÍTSÉG 1 1. Aktívan kell élni. A sport a férfiak esetében nemcsak az adrenalin, hanem a tesztoszteron termelődését is pozitívan befolyásolja. 2. Nem szabad elveszíteni a realitásérzéket. A test változása bizonyos kor után teljesen természetes jelenség, mint ahogy az is, hogy a fiatalság gyorsaságát és frissességét 40-50 éves korában az ember nem erővel, hanem tapasztalatokkal egyenlíti ki. 3. Fontos a pozitív gondolkodás. Minden változásnak van jó oldala is, akár a szervezet, akár a kor idézi elő azokat. A kor előrehaladtával új erősségek kerülhetnek felszínre, például a megfontoltság, jobb esetben a nagy adag bölcsesség. 4. Élvezni kell a szerelmet. A szexuális életben talán már hiányzik a fiatalos gyorsaság és erő, ez azonban nem sokat számít. Aki érettebb (legalábbis sok nő ezt állítja), intenzívebben, gyengédebben, s így jobban szeret. 5. Fogadja el a korát. Semmi sem olyan relatív, mint a kor. Az a döntő, hogy hogyan érzi magát az ember és mihez kezd az életével. Pszichológusok szerint a mai férfi 50-55 éves korában éli „legjobb és legaktívabb éveit“, (k-v) GYÓGYTURMIX Reggelivel a túlsúly ellen Amerikai tudósok szerint az, aki nem szokott reggelizni, nagyobb eséllyel lesz kénytelen a kóros elhízás veszélyével szembenézni. A kutatók eredményei szerint négyszer-ötször nagyobb eséllyel szenved majd táplálékzavarban az az ember, aki nem szokott reggelizni. A legfontosabb eredmény: nem a hosszas koplalás hoz tartósan jó eredményt. A karcsú vonalak megtartása érdekében tanácsos inkább naponta többször, de csak keveset enni. Az ugyanis, aki hoszszasan koplal, végül farkaséhes lesz, és sokkal többet eszik, mintha például reggelizett volna néhány falatot. Márpedig minél többet eszik, annál kövérebb lesz... A hatalmas étvággyal bekebelezett rengeteg tápanyag ugyanis zsír formájában raktározódik a szervezetben, arra várva, hogy adott esetben energiává alakuljon át. Csakhogy erre legtöbbször nincs módja, mert hamarosan érkezik az újabb adag étel, az újabb elraktározandó tápanyag. Azok azonban, akik gyakrabban esznek, összességében kevesebb kalóriát vesznek magukhoz, mint akik kevesebbszer ugyan, de nagyobb mennyiséget fogyasztanak el. Bevált a trombózist előrejelző teszt Bécsben az AKH (Allgemeines KrankenHaus) munkatársai újfajta teszt-módszert dolgoztak ki a mélyvénás trombózis kockázatának megállapítására. Az AKH Bécsi Egyetemi Klinikájának professzora, dr. Paul A. Kyrie és munkatársai tízévnyi kutatómunka során tesztelték az úgynevezett D-Dimer tesztet. A Journal of the American Medical Association (JAMA) szaklapban publikált tanulmány szerint a legkörültekintőbb vizsgálatoknak vetették alá a módszert. Kyrie nyilatkozata szerint a módszer az akut trombózisos esetek vizsgálatára is kiválóan alkalmas. A trombózis esetében a pontos diagnózis felállítása nehéz, az esetek jelentős részében ugyanis igen enyhék a tünetek. Ezért jelentett komoly előrelépést a D-Dimer teszt. E teszt pozitív lehet akkor is, ha gyulladás miatt képződött a fibrin, ám ha a teszt negatív, egyértelműen Idzárható a mélyvénás trombózis és a tüdőembólia veszélye. A fájdalommentes teszt során vérmintát vesznek. A D-Dimer az érpályában képződött fibrinből származik, ezt vizsgálják. Segítségével az orvos akár évek távlatában is képes gyorsan és megbízhatóan jelezni, várható-e trombózis. Ehhez eddig harminc különféle vizsgálat volt szükséges - tette hozzá dr. Paul A. Kyrie. A módszer segítségével pontosabban fel lehet mérni azt is, hogy kell-e szednie az akut betegnek trombózis vagy tüdőembólia megelőzéséhez szükséges véralvadás-gátló gyógyszereket. Az AUREC (Austrian Study on Recurrent Venous Thromboembolism) névre keresztelt kutatást 1992-ben kezdték Kyrie professzor és Dr. Sabine Eichinger vezetésével. A kísérletbe kétezer személyt vontak be. Az erősen festékes bőr a fény 15 százalékát veri vissza A napsütés lelkesít ZLATA ČABAJOVÁ ember bőre a látható fény 50 százalékát veri vissza, s 5-10 százaléka éri el a bőr alatti szöveteket. A visszaverődés foka hasonlóan, mint az UV-sugárzás esetében, a bőrfesték mennyiségétől függ. Az erősen festékes bőr a fény 15 százalékát veri vissza, és 85 százalékát nyeli el. A világos bőr esetében ez az arány 35-50 százalék. A látható fény, főleg annak vörös része 20-25 nm mélységig hatol. A látható fény vörös és narancs- sárga tartománya ingerli az ideg- rendszert, a kék és a lila tartomány pedig tompító hatású. Elősegíti a sejtek oxigénnel való ellátását és a szövetek légzését. Ismert a verőfényes napsütés euforizáló, és az alacsony légnyomású, felhős, rossz látási viszonyú időjárás depresszív hatása. Bár a bőr a 780-1400 nm hullám- hosszú infravörös sugárzást is képes visszaverni, a sugárzás a legnagyobb mélységbe hatol. A kisebb hullámhossz esetében az A övezetben a sugárzás 20-40 százaléka verődik vissza. A többit elnyeli a bőr, s rendszerint már felső rétegei. A rövidebb hullámhosszú infravörös sugárzás 0,1-0,25 százaléka hatol a bőr alatti szövetekben, vagy még mélyebbre. A hőhatáson kívül ez a sugárzás tágítja az apró ereket, javítja a bőr és a bőr alatti szövetek vérellátását. A hatás csak néhány másodpercig tart és a sugárzás megszűnése után 30-60 perccel el is múlik. Az egyszeri sugárzás után nem mutatkozik pigmentáció, hanem csak többszöri sugárzás után. Az infravörös sugárzás enyhíti a fájdalmat, és csökkenti a görcsök kialakulásának veszélyét.