Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-06 / 180. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 6. » Bemutató - VISION: ÉNEKELD VELEM! A magyar kereskedelmi tévékben is láthattuk, manapság hogyan születik meg a „sztárcsapat". Az Üstökösben és a Popsztárokban. Ez utóbbi lényegesebb volt, hiszen az így létrehozott öttagú Sugar & Spice magasabb fokon művelte a szakmát, nem beszélve arról, hogy a szívünkhöz is közelebb állt, két szlovákiai magyar lány kért és kapott benne helyet. Kovács Karin és Molnár Márta. Sajnos azonban a formáció jövője meg volt írva - ahogy az így megalakult csapatok többségének-, a Sugar & Spice egy lemez után feloszlott. De szerencsére mosta lányok újabb lehetőség előtt állnak, bebizonyíthatják, hogy nem véletlenül kerültek be a csapatba! Karin Emesével, a Sugar & Spice harmadik lánytagjával megalapította a 2Hot nevű duót, míg Márta egy sikeresélyes trió énekesnője lett. A neve: Vision. Rajta kívül egy másik lány, Eszter alkotja, illetve Krisztián, aki Sztevanovity Dusán fia. A trió bemutatkozó dala, az Énekeld velem! július közepén látott napvilágot, amelyet várhatóan már szeptemberben követ a nagylemez. A Vision dala vasárnap a Pop-mixben, a Randevú újdonságokat bemutató és slágerlistákat figyelő összeállításában lesz hallható, (pj) Randevú - Pátria Rádió, augusztus 10.10:05 -14:00 1998-ban volt egy rövid életű, kudarcba fulladt Eurythmics- összeállás. A Peace című lemez a kutyának sem kellett. Azóta semmi. Csak azt lehetett hallani, hogy Annie Lennox magánélete válságban van. Az idén visszatért. Bare című albuma csendes sikeralbum. Nem játsszák a dalait a rádiók, mégis világszerte az eladási listák élmezőnyében nyitott, és továbbra is ott tanyázik, így, két hónappal a megjelenése után is. »LEMEZAJÁNLÓ Elsőre úgy tűnhet, hogy Annie egy míves popalbummat könnyedén tért vissza a hosszú hallgatásából. Szó sincs azonban egyszerű történetről, mivel az elmúlt években az élete rohamléptékben vált katasztrofálissá, és harmadik szólólemezén ez hallatszikis. Nézzük meg a három Lennox-album borítóját! Az 1992-es Diva púderben-pompában mutatja a nyolcvanas évtized egyik legfontosabb angol new wave-pop-soul énekesnőjét, aki nem sokkal korábban még Dave Stewart oldalán a Eurythmics tagjaként sütkérezett a sikerekben. A három évvel később kiadott Medusa című átdolgozáslemez borítóján már meztelenül látható, és a hétköznapi nő imidzsét mutatja, bár látszik rajta a tanácstalanság is. A mostani albumborító önmagáért beszél... „Elegem lett az életből, és hogy ne haljak meg, muszáj volt kiénekelni magamból a gond(olat)okat'' - nyilatkozta az énekesnő. A zenei csomagolás nem túlzottan kiemelkedő, az egységes elektronikus hangszerpark éppen kielégítően szolgálja a dalokat. A lennoxi szenvedés szülte szerzemények viszont átlagon felüliek, feledtetik a helyenként gyenge ritmusképieteket és a „rossznak, nem rossz, de mégsem eléggé átütő" hangszerelési megoldásokat. Értelemszerűen főképp a lassú tempó dominál, poétikus mélység hívogat, Lennox érett hangja pedig a hallgatás után is megkapó. Hogy mi történt az énekesnővel, azt pontosan nem lehet tudni, a dalokból és a szűkszavú kommentárokból csak a problémái magja hámozható ki. Az egészen biztos, hogy az utóbbi években nem jött neki össze a szerelem, és az is fix, hogy kedvese ut; elhagyta az életereje is, no meg karrier sem volt felszálló ágban. Súlyos magái gyötörte a dalok írásakor, továbbá hite erősen ingadozott. Hogy mindezen térni mégéneklése nem csúszik giccsbe, az cs< kisebb stílusbravúr - az igazi siker a hogy az album a hátborzonga1 személyességtől elvonatkoztatva működik. A szenvedésből nem le szenvelgés, bátran kijelenthető: ez legjobb lemez, amihez Annie Lennoxni valaha is köze volt. Neki sikerült! magánéleti problémákból mi, hallgat! profitáltunk. Sajnos vagy nem, a mindenki döntse el saját maga. (est, p) Pink: album csak novemberben »ELŐZETES Az amerikai énekesnő már hosszú ideje dolgozik az új nagylemezén, de egészen idáig nem volt hajlandó annak a részleteiről nyilatkozni. A napokban megtört a csend, elárult néhány dolgot. P!nk nemrég a mozivásznon is sikerrel debütált, a Charlie angyalai című film második részében kapott egy apróbb szerepet. „Rendkívülien élveztem a forgatást, de most már minden energiámmala lemez elkészítésére szeretnék koncentrálni. A dalok nagy részét már felvettük, csak az utolsó simításokat kell elvégezni" - nyilatkozta. A nagylemez az előzetes ígéretektől eltérően nyár végéig biztosan nem készül el. P!nk minden igyekezete ellenére kifutott az időből, de szerinte nem is gond, hogy az anyag a vártnál később kerül a piacra. így legalább sokkal aprólékosabban végigmehet még egyszer a számokon, és biztos lehetabban, hogya kezéből kiadott munka tökéletes lesz. Az album a mostani információk szerint november tizenegyedikén jelenik meg Try This címmel. De P!nk addig is reflektorfényben maradhat, hiszen jelenleg is a listák élvonalában szerepela Charlie angyalai második részének betétdalával, a Feel Good Time cíművel, amelyet Madonna egykori háziproducerével, Willaim Orbittal készített. A God Is A DJ című felvétel már október végén beharangozza az albumot, így miután a Feel Good Time sikere alábbhagy, jön a folytatás. A slágeresélyes dal egy igazán energikus dancefloor-felvétel. Az énekesnő azt nem volt hajlandó elárulni, hogy kikkel dolgozott együtt az új dalokon. Korábban azonban már Linda Perry és Tim Armstrong is elmondta, hogy írtak számokat az albumára. Mindkettőjük közreműködött a sztár Mlssundaztood című nagylemezén is. (z,p) Iz egykori Nirvana »DÖNTÉS Krist Novoselic, a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb együttesének, a Nirvánának az alapító tagja a napokban bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a zenéléssel foglalkozni. A basszusgitáros jelenlegi együttesének a weblapján elmondta, hogy nagyon elege van már az egész cirkuszból... „Mind a mai napig olvasok számos sajtóterméket, nézem a tévét, ám amiket ott látok, egyre nagyobb szomorúsággal tölt el. Nem egy alkalommal úgy érzem magam, mint valaki egy idegen univerzumból. Olyan egészen elképesztően tehetségtelen előadókat tudnak a média segítségével felfuttatn hogy az ember nem is akar hinni az él zékszerveinek. Nem mondok neveke mert igazándiból nem is volna érteim egyeseket megsérteni" - áll Novoseli nyilatkozatában. A zenész 1985-be alapította meg Kurt Cobain és Dav Grohl társaságában a Nirvánát. Az ént kés 1994-es öngyilkossága után Groh hoz hasonlóan saját együttest hozol létre. Korántsem volt azonban akkor sikere, mint társának a Foo Figf tersszel, de ez saját bevallása szerir nem különösebben zavarta. Egyes híre szerint Novoselic a jövőben a politika val szeretne foglalkozni. (z,p) Annié szenvedésének lemeze Befejezi a niruana alapító tagja? &