Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-06 / 180. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 6. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés Q A kisvállalkozók péntekig fizethetnek a tb-alapoknak Ne felejtsük el a j árulékokat Júliusban 425 ezren kerestek munkát Szlovákiában Pozsony. Azoknak a vállalkozóknak, akiknek a tavalyi bevételei meghaladták a 121 ezer koronát, augusztus 8-ig be kell fizetniük a társadalombiztosítási járulékokat, vagyis a beteg-, a nyugdíj- és az egészségbiztosítást, valamint a foglalkoztatási alap járulékát. ÚJS ZÓ>Ö SSZEFOG LALÓ A biztosítás nagyságát ugyanis a folyó év júliusától a következő év júniusáig tartó időszakra számítják ki, az előző év bevételei alapján. Kiszámításához az adóalap felét veszik figyelembe. A járulék- fizető így levonja a bevételekből a kiadásait, ezt elosztja kettővel, és a végösszeget elosztja azoknak a hónapoknak a számával, amelyekben az előző évben vállalkozott. Ebből a kivetési alapból a betegbiztosításra 4,8, a nyugdíjbiztosításra 28 százalékos járulékot fizetünk. A legalacsonyabb kivetési alap 4 ezer korona, a felső határ 32 ezer korona. Betegbiztosításra így 192 és 1536 korona közötti, a nyugdíjbiztosításra 1120 és 8960 A legalacsonyabb kivetési alap 4 ezer, a felső határ 32 ezer korona. korona közötti összeget fizethetünk. Azok, akiknek a tavalyi bevétele 121 ezer korona alatt volt, nem kötelesek beteg- és nyugdíj- biztosítást fizetni. A törvény szerint azonban ők is fizethetnek önkéntes biztosítást. Más a helyzet azokkal a vállalkozókkal, akik átalányadót fizetnek. Náluk a kivetési alap a befizetett adó egy hatoda. Ha ez alacsonyabb, mint a minimális kivetési alap, akkor a beteg- és nyugdíjjárulékot 4 ezer koronából számítják ki. Magasabb kivetési alapot azonban a betegbiztosításra a járulékfizető nem határozhat meg. Gyakorlatilag így jelenleg csak azok az átalányadózók fizethetnek a minimálisnál magasabb betegbiztosítást, akik egymillió koronánál magasabb durva bevétel után fizettek átalányadót. Az egészségbiztosítás a kivetési alap 14 százaléka. Ez minimum 3 ezer korona, legfeljebb pedig 32 A foglalkoztatási alapba a vállalkozók a kivetési alap 3 százalékát fizetik. ezer korona. Az egészségbiztosítás így 420 és 4480 korona között mozog. Átalányadót fizető vállalkozóink esetében az egészségbiztosítás 500 ezer koronás éves bruttó bevételig 560 korona, 500 ezer koronás bevétel felett 700 korona, egymilliós bevétel felett pedig 840 korona. A foglalkoztatási alapba a vállalkozók a kivetési alap 3 százalékát fizetik. Ennél a minimális kivetési alap 3 ezer korona, a felső határ pedig 24 ezer korona. Az előbbi esetében a járulék összege 90 korona, az utóbbinál 720 korona. Átalányadózóink szintén 3 ezer és 24 ezer korona között szabhatják meg a kivetési alapot. A járulék nagyságától függ aztán, hogy mekkora munkanélküli segélyben részesülnek az érintettek. Ennek a felső határa 6315 korona. (No, ú) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A nyüvántartott állástalanok száma júliusban elérte a 425 ezret - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal előzetes jelentéséből. Szlovákiában az elmúlt hónapban a regisztrált munkanélküliség így júniushoz képest 0,6%-kal csökkent. Jelentős változás állt be azonban a tavalyi évhez képest, amikor az év közepén 16%-kal több állástalant tartottak számon, mint idén. Azon Pozsony. Ha a dél-koreai Hyundai Motor Szlovákiában építené fel új üzemét, azt biztosan nem Pozsonyba vagy annak közelébe telepítené - nyilatkozta Mária Mikusová, a Szlovák Befektetés-fejlesztési Ügynökség osztályvezetője. Pontos helyszínt azonban Mikusová sem árult el, mivel szerinte a Hyundai a Pozsony. A Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat (SAD) 17 regionális részvénytársasága a transzformációt követő idei első félévben 34,6 millió koronás veszteséget könyvelhetett el. Tavaly ugyanakkor a gazdálkodásukat még 88,3 milliós nyereséggel zárták. Eddigi kiadásaik 274 millió koronával, vagyis 8,5%-kal voltak magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Bevételeik ugyanakkor kevesebb mint 5%-kal, vagyis 151 millió koronával nőttek. A cémunkanélküliek száma, akik kedvező állásajánlat esetén azonnal képesek munkába állni, júliusban 387 578 volt, vagyis az előző hónaphoz képest nem változott. Az egyre javuló munkanélküliségi mutatóink azonban még mindig elmaradnak az uniós átlagtól. Az eurózóna országaiban ugyanis júniusban az aktív életkorúak közül 8,9%-nyian voltak állás nélkül, a 15 tagú Európai Unióban pedig a munkanélküliek aránya 8,1%-ot ért el. (ú, MTI) befektetéssel kapcsolatos információkat szeptember végéig nem kívánja nyilvánosságra hozni. A vezető dél-koreai autógyár a jövő év májusáig dönt arról, hogy 1,5 milliárd eurós beruházással készülő üzemét nálunk, vagy a régió valamely más országában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovéniában vagy Romániában építse-e meg. gek közérdekű közlekedésként számon tartott, államilag dotált tevékenységükből 100 millió koronás veszteséget halmoztak fel. Egyéb, nem dotált kereskedelmi tevékenységük nyeresége ugyan 65,7 millió korona volt, ez azonban már nem volt elég ahhoz, hogy nyereségessé tegye a cég egészét. Ján Vrba, az Autóbusz-közlekedési Vállalatok Szervezetének képviselője szerint az állami dotációk csökkenése miatt az ágazat továbbra is stagnál. Szerinte az egyetlen pozitív fejleménynek az új kisebbségi tulajdonosok befektetései számítanak. (TASR) A dél-koreai Hyundai biztosan nem Pozsonyt választaná Jövő májusig döntenek / SITA-HÍR Az állami dotációk hiánya miatt stagnál az ágazat Veszteségesek a buszok / ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK A Penta megtette nyilvános ajánlatát Pozsony. A Penta pénzügyi csoport által ellenőrzött kassai vasmű (VSZ) tegnap nyilvános ajánlatot tett a cég kisrészvényeseinek tulajdonrészére. Ezeknek részvényenként 89 koronás vételárat ajánl. A nyilvános ajánlattételre azt követően kerül sor, hogy a cég legutóbbi közgyűlése visszavonta részvényeit a nyilvános tőzsdei kereskedésből. Ez ellen a kisrészvényesek mellett tiltakozott a részvények 16,5%-át birtokló vagyonalap is. A nyilvános ajánlattételben felajánlott összegnek köszönhetően a vagyonalap így 240 millió koronához juthatna. (TASR) Mentőöv a Fischer utazási irodának Prága. A végrehajtók által fenyegetett cseh Fischer utazási iroda nagy valószínűséggel mégis megmenekül. A cégtulajdonos Václav Fischer ugyanis megegyezett a cseh olajmágnás és pénzügyi mágus Karel Komáfekkel, aki átvenné az utazási iroda adósságállományának döntő részét. A teljes sikerhez az kell, hogy a Fischer három fő hitelezője, a Komercní banka, a CSA légitársaság és a cseh reptérfelügyelet vonja vissza a Fischer elleni keresetet, s egyezzen bele abba, hogy Komáíek vásárolja vissza a bajbajutott cég tartozásának döntő részét, (c, MfD) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 41,791 Lengyel zloty 9,583 Angol font 59,374 Magyar forint (100) 15,940 Cseh korona 1,300 Svéd korona 4,532 Dán korona 5,621 Szlovén tollár (100) 17,795 Japán ien (100) 30,591 Sváici frank 27,246 Kanadai dollár 26,158 USA-dollár 36,822 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 40,77-43,07 35,85-38,25 1,27-1,33 15,01-17,01 OTP Bank 40,85-42,98 36,00-38,00 1,27-1,33 15,41-16,59 Postabank 40,64-42,94 35,46-38,18 1,27-1,33 14,14-17,74 Szí. Takarékpénztár 40,84-42,83 35,95-37,80 1,26-1,34 15,28-16,72 Tatra banka 40,87-43,05 36,06-37,98 1,28-1,34 15,38-16,64 UniBanka 40,89-42,99 44,44-34,67 1,27-1,33 35,23-15,38 Általános Hitelbank 40,86-43,04 36,02-37,94 1,27-1,34 15,14-16,90 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) MEGEMLEKEZES APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL Már nincs holnap, ennyi volt az élet. El sem búcsúzhattam, el kellett mennem. Ne sújatok, hagyjatok pihenni, Könnyek nélkül is lehet rám emlékezni. Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Fájó szívvel emlékezünk augusztus 6-án, halálának első évfordulóján KOLECSANYI FERENCRE (Galánta), aki 49 évet élt. Özvegy édesanyja, testvérei: Marta és Éva családjukkal, a Katona család és a közeli rokonság GA-158 Fájó seb a szívben feledni nem enged, mert olyan ember ment el, kit feledni nem lehet. Fájó szívvel emlékezünk haláluk első és második évfordulóján drága jó szüléinkre, PÓDA GIZELLÁRA és NÉMETH JÁNOSRA (Beketfa). A gyászoló család DS-1019 Semmi mást nem tudunk már adni, Csupán imával és pár virággal emlékezni! Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva emlékezünk a drágajó férjre, édesapára és nagyapára, ANTAL VINCÉRE . (Pódafa), akit az Úr 13 éve, augusztus 6-án szólított magához. Szeretetét és jóságát örökre megőrzi szerető családja DS-979 ♦ Húscsirkék eladók. Tel: 0905/466 326. DS-957 ♦ Eladó használt (nagy hullámú) 125x90 cm-es hullámpala és kúppala nagyobb mennyiségben Csüizradványon. Darabja 80 Sk. Tel.: 031/554 1218. DS-972 ♦ Eladó búza, árpa, zab, triticale. Tel.: 0908/089360. KNU-351 ♦ Vennék jó állapotban lévő Sony autórádiót. Tel: 0907/183 360. DS-1018 ♦ Kertészládák eladók. 0903/361 783. ♦ Gyógyítás minden betegségből, átok, rontás kitisztítása. Tel.: 0902/496 163. KNU-343 ♦ Kiadó 40 m2-es, klimatizált helyiség Dunaszerdahelyen, a város központjában. Alkalmas irodának, orvosi rendelőnek, kozmetikai vagy pedikűrszalonnak. Tel: 031/552 5123, este. DS-1020 UJ-1124 ♦ Eladó fehér Skoda Favorit 136LX, vontatóberendezéssel, pót- alkatrészekkel, téli gumikkal. Gyártási év: 1993. Ár: 95 000 Sk. Tel: 0903/740 515, 0903/151606. UJ-1125 _______INGATLAN_______ ♦ V ennék házat telekkel, ill. építési telket (min. 10 á) Pozsony környékén 35 km-ig. Tel.: 0907/287 778. UJ-1119 ♦ Kiváló fekvésű régebbi, négyszobás családi ház eladó 6,5 áras telken Szőgyénben (Svodín). Hálózati vízellátás és földgázbekötés. Tel: 035/774 0516. KNU-355 ________VEGYES________ ♦ P ohotovosf Kft., hitelek 60 ezertől 2 millió koronáig, kezeskedés ingatlannal. Tel.: 0902/155 155, 0908/155 155. UJ-616 ♦ Komáromban vállalkozási célra ingatlanok bérelhetők. Tel: 0905/468 711, 0905/513 569. KNU-317 ♦ Készbeton házhoz, előnyösen Dunaszerdahely környékén. Tel.: 031/559 8110. DS-958 Palást község szeretettel meghívja Önöket 2003. augusztus 9-én és 10-én megrendezendő faluünnepségre. Augusztus 9- én, szombaton, a műsorok keretében kipróbálhatják kézügyességüket a kézműves foglalkozásokon agyagozásban, fafaragásban, tojáskarcolásban, kosárfonásban, bábkészítésben, mézeskalács-díszítésben, virágkötésben, szalmafonásban. Részt vehetnek a Toldi-próbán, céllövészetben íjjal és légpuskával, asztalitenisz-versenyen, gulyásfő- ző-versenyen, megtekinthetik a vadász-, kézimunka-, tűzoltó-, cserkész- és kutyakiállítást. Eltölthetnek egy meglepetésekkel teli napot a cserkész-, lovagi és indiántáborban. A délutáni órákban a szabadtéri színpadon megtekinthetik a színvonalas kultúrműsort, majd az esti órákban szemtanúi lehetnek egy török csatának. A késő esti órákban vidám zeneszó mellett utcabálon szórakozhatnak. Augusztus 10-én, vasárnap ünnepi misén vehetnek részt a palásti csata emlékére a kápolnánál, a délutáni órákban koncertműsor lesz a templomban, majd kultúrműsor bemutatására kerül sor a szabadtéri színpadon. Az ünnepségeket lovasbemutatóval majd záróünnepséggel fejezzük be. Értékes nyereményekről, jó gulyásról és frissítőkről gondoskodunk. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. UJ-1126 ♦ Tarottanfolyam Virten. Tel.: 0903/794 161. KNU-353 ♦ Falnedvesség eltávolítása, mérése. Tel.: 0904/646 409 - Galánta. GA-159 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! Címünk: PETIT PRESS a.s. Námestie SNP 30 814 64 Bratislava tel.: 02/ 592 33 228 592 33 235 fax: 02/592 33 295 Vydavatel'stvo PETIT PRESS, a.s. Reklám-menedzsert keresünk az ÚJ SZÓ és a Vasárnap hirdetőirodájába a Dunaszerdahelyi járásból! Feltételek:- legalább középiskolai végzettség,- számítógépes ismeretek,- járművezetői engedély,- a szlovák és a magyar nyelv tökéletes ismerete, -jó fellépés. Kínálatunk:- jó kereseti lehetőség, teljesítmény szerinti bérezés,- munkaterület a lakhely környékén,- továbbképzési lehetőség. Életrajzzal ellátott jelentkezésüket (kérjük a telefonszámot is feltüntetni) küldjék a következő címre: Petit Press, a. s. Obchodné oddelenie Námestie SNP 30 814 64 Bratislava Tel.: 02/592 33 228, 592 33 235, fax: 02/592 33 296 e-mail: beata.schavelova@petitpress.sk Kevesebb az állástalan