Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-28 / 199. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 28. KOMMENTÁR Kenyér helyett sztráda MOLNÁR IVÁN Szárazság, a felvásárlói árak csökkenése, piacvesztés -néhány dolog, amely önmagában is elég lenne ahhoz, hogy a hazai mezőgazdaság a padlóra kerüljön. Ilyen helyzetben minden normális országban a legkevesebb, hogy az állam lehetőségeihez mérten a lehető legnagyobb mértékben igyekszik átsegíteni az ágazatot a nehéz időszakon. Szlovákia, úgy látszik, e téren is kivételnek számít. Nemcsak a szárazság okozta károk enyhítésétől ódzkodik, hanem most már szinte biztosan jelentősen le kívánja faragni az európai uniós csatlakozásunkat követő támogatásokat is az ágazat számára. Az ihletet az adta, hogy az Európai Bizottság a nyár közepén azt .javasolta” Szlovákiának, az uniós támogatásokból a jövőben kevesebb pénzt fordítson a mezőgazdaságra, és többet az infrastrukturális fejlesztésekre. Ez ugyanis szerintük nagyobb hasznot hoz majd az államnak, Tnint holmi vidéki mezőgazdasági termelők támogatása. Noha a magyar lakosság egy jelentős részének az egyedüli megélhetési forrása a mezőgazdaság, az uniós javaslatot - amely egyáltalán nem kötelező érvényű számunkra - Gyu- rovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter is támogatja. Fő érve, hogy a mezőgazdaság nem képes teljesíteni a Nemzeti Fejlesztési Terv fő célját, vagyis a bruttó hazai termék növelését, és az ágazat nincs felkészülve a támogatások fogadására sem. Teszi mindezt annak ellenére, hogy egyelőre még nem mérték fel pontosan, melyik ágazat milyen támogatást lenne képes felhasználni. A bruttó hazai termék növelésének lelkes támogatói szerint a mezőgazdaság a hazai összterméknek mindössze 4-5 százalékát adja, elfelejtik azonban, hogy a mezőgazdaságot nem lehet pusztán egy makrogazdasági mutatóval mérni. Figyelembe kellene venniük azt is, hogy az ágazat jelenleg mintegy 100 ezer embert foglalkoztat, amire szorosan kötődik nem csak az élelmiszeripar, de más ágazatok is. A mezőgazdaság közvetlen és közvetett hozzájárulása a bruttó hazai termékhez eléri a 10-12 százalékot. Ha az ágazat nem kapja meg az uniós támogatásoknak még a korábban tervezett 24 százalékát sem, a vidékfejlesztésről szóló szép szólamok elvesztik megalapozottságukat, hiszen a mezőgazdaság leépítése miatt a vidék egyszerűen elnéptelenedik. Különösen érvényes ez a magyarok lakta területekre, ahol a lakosságjelentős része dolgozik a mezőgazdaságban, ráadásul, ahol már ma is magasabb a munkanélküliség, mint az ország többi részén. Uniós csatlakozásunkat követően nekik esélyük sem lesz arra, hogy felvegyék a versenyt a túldotált nyugat-európai kollégáikkal. Hogy problémáikon hogyan segít majd az, ha Eszak-Szlovákiában milliárdokat ölnek az autópálya-programba, azt egyelőre senki sem képes megválaszolni. Mint ahogy azt sem, hogy mindehhez miért segédkezik egy olyan miniszter is, akit az MKP jelölt erre a posztra. JEGYZET- Pozitívan szemléld a helyzetet! Európában örülnének, ha ennyi viz lenne a Dunában... (Peter Gossányi karikatúrája) A béke „irakizálása" olyan végzetes lehet, mint az egykori „vietnamizálási" próbálkozás Nem félünk a farkastól? Kémikusok kerüljenek. JUHÁSZ KATALIN Most mondják meg! Hogyan szálljon az ember villamosra ezek után? Nem elég az a rengeteg agyafúrt ellenőr, a mind professzionálisabb mobiltelefon-tolvajok és a hovatovább egyre agresszívabb tónusban ülőhelyet követelő nyugdíjasok. Mostantól már a hátizsákos utasoktól is óvakodni kell, Mert ki tudja, mi mindent tart magánál az illető önvédelmi célból? Önök is hallhatták a tévében a szakértőket: manapság minden hobbiboltban hozzáférhet az ember robbanóanyag előállítására alkalmas vegyszerekhez, aceton-peroxidot gyártani szinte gyerekjáték, hajszőkítésre vagy folttisztításra használatos hidrogén-peroxidból, sósavból és acetonból minden tizenhat éves eminens kémikus készíthet bombát. A Nyugati téri eset akár nálunk, Kassán is megtörténhetett volna, én például pont a 6os villamoson utazom nap mint nap. Mostantól juszt se fogok, megvárom inkább a 9-est, bár azon meg a telefonomat lopták el tavasszal. Mostantól számomra nincs biztonságos villamos. Illetve inkább olyan érzésem van, mint mikor először vásároltam „új, szálkamentes” halfasírtot, és azon nyomban belém nyilallt, micsoda veszélynek voltam kitéve, amíg a „régi, szálkásat” fogyasztottam. Olyan számítógépes vírusról is hallottam már, amely vírusölő programnak adja ki magát. Hogy a foltos hatást keltő barnítókrémről vagy az érelszorító térdharisnyáról ne is beszéljünk... Bizalmatlanságom odáig fajult, hogy reggel hosszasan méregettem a hatos kiszerelésben kapható tojások egyikét, csak azért, mert valamivel nagyobb volt társainál. Aztán jehovistá- nak néztem egy hajléktalan, újságot áruló szerencsétlent, pedig rendszeresen vásárolom a Nóta benét. Végül a villamoson - mondanom sem kell, miért - távolabb húzódtam egy szemüveges, kémikusfizimiskájú sráctól, aki egy feltűnő színű hátizsákot viselt... Filmvetítés volt minap a Pentagonban. A különleges erők parancsnokai időszerűnek vélték bemutatni a tisztikarnak az egykor világsikert aratott „Algíri csatát”. AVAR JÁNOS Mintegy okulásul, hogyan szenvedhet vereséget a jóval erősebb hadsereg (a filmben és a történelemben: a francia) a városi gerilla-hadviselésre berendezkedő helyiektől. Nem mintha a - pályájukat többnyire az indokínai fronton elkezdő - főtisztek nem válogathattak volna az amerikaiaknak kétségtelenül jóval emlékezetesebb katonai fiaskó megannyi fümjéből, de Vietnam gyaníthatóan még mindig trauma és tabu az ötszögletű épületóriásban. Ám a sajtóban már megint elkezdték emlegetni a közíró Kasszandrák. Szaporodnak a baljós jelek, s velük felidéződnek az óva intő emlékek. Amikor e napokban arról zajlik a közéleti vita, hogy jóval több katonát kellene küldeni az iraki pacifikálásra, hogyan is ne jutna sokak eszébe a vietnami eszkaláció. Mígnem 1968 tavaszán a kormányzaton kívüli öregek tanácsa esztelenségnek nyilvánította az addigra már félmilliós sereg további szaporítását (amint azt a vezénylő tábornok, Westmoreland kérte, sokadik győzelmi ígéretével téve csábítóvá). Három évtizedbe telt, mire sikerült kiűzni a Pentagonból Vietnam kísér- tetét. Vezérkari főnökként Powell hatalmas ármádiával vívta meg az első öbölháborút, pedig nem is akarták elfoglalni Irakot. Most a pentagoni neokon polgári csapat ugyan bebizonyította, hogy Szad- dám diktatúrája jóval kisebb erővel is könnyedén megdönthető, ám a béke „irakizálása” a jelek szerint ugyanolyan végzetes vállalkozássá válhat, mint egykor a hiábavaló próbálkozás a „vietnamizálásra”. Irakba ugyanis özönlenek az iszlámista gerillák. Meg is állapította keserű iróniával a New York Times publicistanője, hogy a Bush-csapatnak sikerült létrehoznia azt a szörnyet, amelynek rémével riogatta bele a háborúba a lakosságot. Mert nemcsak (az egyelőre fel nem lelt) tömegpusztító fegyverek mítoszára volt szüksége a Fehér Háznak, hanem ama látszatra is, hogy - a különben szekuláris - Bagdad jószerivel az iszlám dzsihád, az Amerika- ellenes szent háború fellegvárává vált, sőt netán a szeptember 11-ei kamikaze terroristák tettestársává is. Az amerikaiak jó fele el is hitte ezt, s mostantól már nem is alaptalanul hiheti: a szaúdi rendőrség szerint az elmúlt két hónapban három- mezer férfi tűnt el otthonról, s róluk a Financial Times tudni véli, hogy átszöktek a határon, harcolni Irakban a külföldi hitedének ellen. S ha a vietnami traumára a háború washingtoni kezelése emlékeztet, az iszlámista fanatikusok beszivárgása éppenséggel a szovjetek afganisztáni háborúját idézi fel, utóvégre Oszama bin Laden is ottani önkéntesként kezdte. Irak vélhetően inkább biztatja revánslehetőséggel az Vietnam még mindig trauma és tabu az ötszögletű épületóriásban. Afganisztánban mégiscsak idegen arab terroristákat, hiszen ott egyelőre könnyebben elvegyülhetnek a békében csalódott lakosság körében. Bush elnöksége múlhat azon, hogy mennyire és meddig. Vietnam kulcsmondása volt azé az amerikai kapitányé, aki szerint „ezt a háborút azon nyomban megnyernénk, ha a rizsföldeken kapáló öreg paraszt elárulná nekünk, hol bujkál az ellenség, ahelyett, hogy annak mutatja meg, hol vagyunk mi”. Történelmi irónia, hogy a Szaddám szétszaladt csapatain könnyedén úrrá lett amerikaiak most megint a „szívekért és agyakért” mérkőznek a legyőzöttnek hitt ellenséggel. De itt talán mégsem esélytelenül. Vietnamot egyszerűen nem merték legázolni a túlnyomó haderővel, mert tartottak a koreai háború milliónyi kínai önkéntesének újbóli megjelenésétől. A felemás hadviselés lett kudarcra kárhoztatva. Irak szomszédainak legtöbbje persze nem Kína, de szintúgy Amerika fiaskójában volna érdekelt, hiszen nemcsak a szíriai, iráni, hanem - a papíron szövetséges - szaúdi rezsim számára is vészes lenne a valamennyire is életképes bagdadi demokrácia. Hagyják is beszivárogni a terroristákat, akik láthatóan pompás kapcsolatokat alakítottak ki a baathista utóvéddel. S miközben Teherán nyilvánvalóan támogatja az iraki síiták törekvését a szintén teokratikus államra, ami persze a szunnita és kurd kisebbség rémálma, a mindennapi terror átgondolt stratégiáról árulkodik. Egyfelől a napi nyugalmat, ellátást zavarná meg, hogy a káosz kizárja „az öreg paraszt” pálfordulását, másfelől tudatosan adagolja az amerikai áldozatokat. Szervezői jól emlékeznek a Reagan- kormányzat kihátrálására Bejrutból, néhány, sok halottat követelő öngyilkos robbantás nyomán. Azokat pedig a napi rendszerességgel elkövetett kis merényletek készítették elő, folyamatosan szállítva a - Fehér Házat Vietnam óta rettegéssel eltöltő - nemzeti lobogóval letakart hullazsákokat a delaware-i támaszpontra. Szeptember 11-e után sem az afganisztáni, sem az iraki veszteségek nem érték el egyelőre az amerikai lakosság (Vietnam után nagyon alacsonyra tett) ingerküszöbét, de ez változhat. Főleg akkor, ha a Bush-kormány is naponta árulja el, hogy csak haditerve volt, béketervét kapkodva rögtönzi. Fontosabb lenne már a tömegpusztító fegyverek megtalálásánál is rálelni az iszlám terroristák lakossági szálait pusztító stratégiára. Mert ha ez nem sikerül, a Guardian szemleírója szerint az amerikaiak Bushon számon kérve fognak rájönni, hogy nem a nekik beígért arab demokrácia felett bábáskodtak, hanem terroristák bázisa jött létre ott, ahol a karanténba zárt Szaddám már csak a sajátjait terrorizálta. A szerző publicista TALLÓZÓ CSEH SAJTÓ * Az eddigi csehszlovák, illetve cseh állanifők közül Václav Klaus az első, aki hivatalba lépésekor, illetőleg hivatali idejének első félévében egyetlen kegyelmi kérvényt sem bírált el kedvezően - írja a prágai sajtó. Petr Hájek, az államfő szóvivője szerint Klaushoz eddig több mint 400 kegyelmi kérvényt nyújtottak be, s ebből mintegy kétszázat az elnök már elbírált és elutasított. Klaus elődjét, Václav Havelt jó egy évtizeden át élesen bírálta a cseh sajtó, mert túl gyakran adott kegyelmet, s a haszonélvezők között sokszor közeli ismerősei is voltak. A februárban megválasztott Klaus viszont már röviddel hivatalba lépése után jelezte, hogy csak rendkívüli esetekben kíván élni jogával. Fél évvel megválasztása után eddig még egyetlen esetben sem adott kegyelmet. Ä cseh alkotmány szerint a kegyelemadás joga az államfőé, s döntését senki előtt sem kell megindokolnia. A korábbi cseh vagy csehszlovák államfők hivatalba lépésükkor mindig adtak kisebb vagy nagyobb mértékű amnesztiát. Havel - akinek első amnesztiája 1990 elején nagy vihart kavart, mert a közvélemény szerint állítólag sok bűnöző is idő előtt szabadlábra került, s a börtönökben lázadások törtek ki - döntéseit rendszeresen véleményeztette az igazságügyi tárcával, olykor ellene döntött, olykor vita nélkül a tárcára hagyta a végső döntést is. Klaus viszont bejelentette, hogy most minden esetben ő fogja meghozni a végső döntést. Az igazságügyi minisztériumban jelenleg mintegy 2500 kegyelmi kérvény fekszik, amelyeket még Havel idejében nyújtottak be. Ezeket a tárca szakértői véleményezik, majd a miniszter aláírásával kerülnek az államfői irodába. A végső döntés az elnöké. Klaus jelenleg szabadságon van, így bizonyos, hogy az első eseüeges pozitív kegyelmi döntésre továbbra is várni kell. FÁZ . Macska és egér címmel közölt szerdai számában rövid kommentárt a Frankfurter Allgemeine Zeitung iraki rendőrök esetleges magyarországi kiképzéséről. A német konzervatív lap kommentátora szerint a magyarok a szemüket dörzsölik: NATO- partnerük, Amerika játszik kormányukkal. Washington tavasszal már érdeklődött Budapesten, hogy kiké- pezhetnének-e a taszári támaszponton iraki rendőröket. A magyar kormány megtartotta magának a megkeresést, még a Taszárhoz közeli megyeszékhely, Kaposvár polgármesterét sem avatta be. Pedig nem mindegy a város vagy Taszár község számára, ha kurzusonként, mondjuk, 1500 férfi tartózkodna két hónapig a táborban. Az amerikaiak most megpróbálják korainak beállítani, csökkenteni a rendőrök kiképzésével kapcsolatos tervek nemzetközileg feltűnést keltő publikálásának a jelentőségét. Ám az is lehet, hogy meg akarták gyorsítani a vontatott tanácskozásokat Budapesten. Az amerikaiak már korábban emlegették, hogy fel kell adni a taszári repülőteret - ami Magyarország számára ugyanolyan dollárbevétel-kiesést jelentene, mint például Németország számára a ramsteini támaszpont bezárása -, mivel nem alkalmas tanfolyamokra. A magyar kormány ekkor készséget jelzett, ám ezt nyilvánosságra hozni már nem merte. LEVÉLBONTÁS Amit érdemes » volna lemásolni! Hetvenen túli pozsonyi magyar vagyok. Egyaránt beszélem a magyar és a szlovák nyelvet. így számomra nem probléma, hogy magyar vagy szlovák tv-műsorokat nézek. Annyiban nem probléma, hogy mindkettőt tökéletesen értem. A különbség a sugárzott műsorok érdekességében, színvonalában rejlik. A magyar és a szlovák kommersz televíziók műsorát itt nem említem. Sem a tv2-t, sem az RTL Klubot, de a Markízát vagy Jojt sem. Ezek egy külön fejezetet alkotnak. Csak azokat az adókat szeretném összehasonlítani, melyeket az állampolgárok törvényi alapon rendszeresen támogatnak. Amíg a szlovák közszolgálati tévé 1-es csatornája műsorának zömét reggeltől délutánig mexikói, brazil és argentin, semmitmondó, színvonaltalan szappanoperák alkotják, a 2-es csatorna a végtelenségig (hajnaltól délutánig) csak a monoszkópot sugározza. Mindezt megemelt koncessziós díjért. Ennyit a Szlovák Televízió műsoráról. Ezzel szemben áll a magyar közszolgálati adó néhány olyan műsora, melyet érdemes megnézni: 1. A magyar közszolgálati tévé fő erénye, hogy rendszeresen sugároz a parlamenti ülésekről. A néző - ha érdekli - figyelemmel kísérheti, hogy az általa megválasztott képviselő milyen gyakran és milyen minőséggel működik a parlamentben, hogyan szavaz és hogy hozza-e a tőle elvárt politikát. Ez felelősebbé teszi a honatyák munkáját. Nálunk is nagy szükség lenne erre. 2. A közszolgálati magyar televízió mindkét csatornája naponta 5.50-től 9.00-ig sugározza Napkelte című műsorát. Hét neves magyar újságíró és ismert közéleti személyiség naponta váltakozva vezeti a nagyon színvonalas műsort. Kormányon levő és ellenzéki politikusokat, minisztereket, ismert gazdasági és kulturális téren ténykedő embereket, sportolókat, orvosokat és más szaktekintélyt hívnak meg, és tesznek fel nekik testre szabott, néha nagyon is kellemetlen kérdéseket. Sőt, még a nézőknek is van lehetőségük kérdéseket feltenni. És mindez egyenes adásban. Olyan témákat feszegetnek, melyek nagy tömegeket érintenek, érdekelnek. 3. Végül a Mindentudás egyeteme című műsor. Ez azok közé a programok közé tartozik, melyek meg nem tekintését bűnnek nevezném. Neves tudósok, tanszékvezetők, professzorok tartják meg előadásaikat. A témakörök különbözőek, de mindig nagyon érdekesek. A hallgatók között egyaránt vannak fiatalok és idősek, nők és férfiak. Az adás időpontja is nagyon jól van megválasztva. Mint az adás címe is mondja, ez az adás valóban a mindentudást adja a nézőnek. Mindezzel nem azt állítom, hogy a magyar köz- szolgálati tv műsora tökéletes. Van még ott is mit javítani. Valószínű, hogy pont olyan pénzhiánnyal küszködik, mint a Szlovák Televízió. Szappanopera-programja az általuk elért átlagminőséget egyértelműen rontja. Kétségeimet fejezem ki afelől, hogy a magyar nézőközönség annyira igényelné ezt a gyenge műfajt. Ámde legyen. Aki ebben találja kedvét, nézze. Mindezt összevetve: ha a szlovák közszolgálati adó indítana a fentebb említett programokhoz hasonlójellegű műsorokat és ezzel lekopí- rozná a Magyar Televíziót - ami nem is volna olyan nagy szégyen -, biztosan nőne a Szlovák Televízió nézettsége és a szlovák köz- szolgálati tévét nézők informáltsága. Ami szintén nem elhanyagolható, hogy megszűnne a 2-es csatorna nézőket dühítő kihasználatlansága is. Szerintem ez minden igyekezetei és pénzt megérne. Tomanovics Zoltán Pozsony
