Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-23 / 195. szám, szombat
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 23. VENDÉG KOMMENTÁR A „buta” osztály BERECK JÓZSEF Nem tagadom, a közelgő tanévkezdés kapcsán az iskolaügy sokkal időszerűbb, húsbavágóbb kérdéseiről is elmélkedhetnék e rövid jegyzetben, mint a néhány hete tartott negyvenéves érettségi találkozónkról. Persze, azért ennek is megvan az önmagán túlmutató sztorija. Már az a tény, hogy a vakációs nyár kellős közepén zaklattuk egykori alma materünk mai pedellusát, eresztene be bennünket egy rendhagyó osztályfőnöki óra erejéig a nosztalgikus, keserédes hangulatokat ébresztő falak közé, hadd árasszanak el bennünket a hatvanas évek elején közösen megélt komoly vagy komikus, felemelő vagy porbasújtó helyzetek, mozzanatok, soha el nem felejthető szavak, mondatok, gesztusok, ízek, illatok, vidám vagy szorongással teli pillanatok emlékképei - szóval már ez a tény is arra utalhat, hogy különleges osztály volt a miénk. Mert tényleg az volt. A találkozó időpontjának megválasztásával csak egykori osztályelnökünk, az eszes és sportolónak sem utolsó Szemes Frici kérésének tettünk eleget, aki az Oxfordi Egyetem tanáraként elfoglaltsága miatt előbb nem vehetett volna részt a találkozón. Márpedig neki, a gyógyszerkutatóként már idehaza tudósi rangra emelkedett társunknak feltétlenül ott kellett lennie köztünk, mint eddig is minden alkalommal, hiszen ő ugyanúgy ama hatvanas évek eleji „gyengébb osztálynak” volt a tanulója, mint mi, a többi huszonhetek. Tudvalévőén gyakoriak kicsi hazánkban a különféle iskolareformok, gimistaként mi is beleszaladtunk egy ilyenbe, aminek az volt a lényege, hogy az addig tizenegy éves iskoláról zökkenőmentesen át kellett váltani a tizenkét évesre. A mi iskolánk igazgatósága ezt úgy oldotta meg, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Hogy ne legyen foghíj az érettségiző osztályok folyamatos sorában, a két akkori tizedik osztályt a tanulmányi eredmények alapján kategorizálták: az egyikbe kerültek a kitüntetettek, akik a tizenegyedik osztály elvégzése után érettségiztek, a másikba a gyengébbek, akikre, úgymond, úgyis ráfér még egy év tanulás, hogy aztán ők is „megérhessenek”. Nos, ezek voltunk mi, zömmel vásottabb, elevenebb, a gyűrődésekhez jobban hozzászokott falusi lányok és fiúk. Nem állítom, hogy ifjúi lelkületűnkben ez a megkülönböztetés semmilyen nyomot nem hagyott, hiszen az iskolai közösség az „okos” osztállyal szemben bennünket nyíltan „butának” aposztrofált, s bizonyára a tanáraink szabta mérce sem volt ugyanaz mindkét osztállyal szemben. Ehhez képest drága Lincsi nénink, érettségiztető osztályfőnökünk és matektanárnőnk nem egy esetben országosan ismert sikeremberek, vállalkozók, az írott szó és egyéb művészetek jelesei, közéleti tisztségviselők, tanárok és mérnökök névsorolvasását ejthette meg a nemrégi találkozónkon. Mi pedig hamarosan ugyanúgy hülyéskedtünk, mint régen, bizonygatván, hogy még mindig fasza gyerekek és leányok volnánk - csak az élet, az élet, annak van immár pici híja! zoltatásra, amellyel az életkort kideríthetné, nincs is felhatalmazva az eladó... Ilyen körülmények között aztán kétségesnek tartom annak a gyakorlatnak az eredményességét, amelyet egy szomszédos ország óvodáiban vezettek be, nevezetesen, hogy dohányzásmegelőző és dohányzásleszoktató programot érvényesítenek a nevelésben. Ám ebben a kánikulával sújtó időszakban nemcsak a dohányzó gyerekekre, hanem a cigarettázó felnőttekre is jobban oda kellene figyelni. Mint ahogy tette ezt Pozsony-Óváros polgármesteri hivatala is, amely a visszavonásig dohányzási tilalmat rendelt el a város három leglátogatottabb parkjában: eme intézkedéssel igyekezve elejét venni az ilyen száraz időben hamar fellobbanó és terjedő avartüzeknek, amelyeket esetenként a dohányosok számlájára lehet írni, mivelhogy a piros kakas pusztítása nem egy esetben felelőtlen magatartásuk következménye. (Csak egy példa: gyakran gyűjtögetem az erkélyemen a felső emeletekről kidobált, nem elnyomott cigarettavégeket. Nem értem, hogy a csikkdobáló miért nem tudatosítja, hogy ha tüzet fog az alatta lévő erkély, akkor bizony az ő lakása is egykönnyen kiéghet.) A polgármesteri hivatal meghozta és kiadta támogatást érdemlő és megszívlelendő rendeletét, amelyre azonban egyesek ugyancsak fittyet hánynak. Bőszen tüdőzik a füstöt a parkokban, ahol nem lenne szabad. De hát miért ne tennék: a tettenérés nem jár semmilyen büntető rendelkezéssel, mondjuk, az engedetlenek megbírságolásával. Holott lenne helye a pénznek. Én például egy korszerű, emelő- kosaras, mobilis tűzoltóautóra költeném. Füstölögjünk vigyázva! TALLÓSI BÉLA Pár évvel ezelőtt még tilos volt a fűre lépni, tilos szemetelni, tilos fákat, bokrokat tördelni. Beszédtéma volt az ilyen természetrongálás, megfeddtek bennünket az iskolában már akkor is, ha csak egy gallyban kárt tettünk. Ki figyel ma ilyesmire, kit botránkoztat meg a parkokon keresztül kitaposott ösvények látványa. A fákat, bokrokat napjainkban inkább csak a kártevők veszélyeztetik. A gyerekkori dac, az ifjonti hév lecsapódása, az erőfitogtatás kisülése ma, a T3-asok, a robotgépek lázadása korában egészen másban, lényegesen durvább, agresszívebb cselekedetekben nyilvánul meg, nem holmi ágtördelésben, gallyszaggatásban. Afelett is ki áll meg manapság, hogy unatkozó kulcsos gyerkőcök, akik kinézetükből ítélve talán még csak nem is felső tagozatosok, Pozsony parkjaiban, utcáin, terein csak úgy fújják a füstöt, aztán felnőttek által is megirigyelhető jártassággal pöckölik el maguktól az izzó csikket, be a járdát szegélyező betonágyba, a szénává szikkadt dísznövények közé. Nem téma, hogy gyerekek dohányoznak, mint ahogy az sem, hogyan jutnak hozzá fiatalkorúak a cigarettához. Kit érdekel, miért nem visszatartó erő az a rendelet, amely tiltja, hogy dohánytermékekkel és alkohollal kiszolgáljanak tizennyolc évnél aluliakat. Talán mert mindennél fontosabb a minél nagyobb forgalom és haszon, talán, mert olyan zse- náns valakitől személyi igazolványt kérni, talán mert az igaTALLÓZÓ DIE PRESSE Megszigorították a bécsi ENSZ-köz- pontban (VIC) a biztonsági intézkedéseket a bagdadi ENSZ-képviselet elleni merénylet után. A bécsi napilap beszámolója szerint a toronyházakat is magába foglaló épületegyüttesnél azokat a járókelőket is ellenőrzik, akik csak ajándéktárgyakért lépnek az ENSZ-központ területére. A rendőrség megnövelt létszámmal ellenőrzi az érkezők és a távozók személyi okmányait, fémdetektorokkal vizsgálja át ruházatukat és táskáikat, a központon belül állandó a rendőri járőrözés, nőtt a titkosrendőrök száma. Mauri Uusitalo, a központ biztonsági főnöke nem árult el részleteket a bécsi lapnak a biztonsági intézkedések részleteiről. Annyit közölt, hogy folyamatosan kapcsolatot tartanak az osztrák hatóságokkal, és nagyon biztonságosnak nevezte Bécset. Ezt erősítette meg pénteki számában a Kurier című bécsi lap is, amely a londoni World Markets Research Center összehasonlító adataira hivatkozva arról tájékoztatta olvasóit, hogy a terrorista-fenyegetettség mértéke alapján Ausztria a 109. helyet foglalja eí az országok sorában. HÉTVÉG(R)E Kiscsoportos terminátor Gyermekkorom kedvenc foglalatossága volt műanyag vagy gumi indián és cowboy figurákat gyűjteni. Szembeállítottuk őket, hatalmas háborúkat vívtunk a testvéremmel, mígnem egy szép napon kiraktuk őket a farakásra, és Slavia 631-es légpuskával módszeresen szétlőttük mindegyiket. Vagy kétszázat. Mikulás Dzurindának szerintem nem volt gyerekkora. MOLNÁR NORBERT Először azt hittem, Dzurinda természetes hendikepjét behozandó otthon puzzle-t rakosgat, felelősségteljesen, ahogy ő szokott, vagy új, „már válaszoltam a kérdésre”, „kivizsgáljuk”, „az ország érdekében” típusú falszövegeket tanul, de csalódnom kellett, mert valószínűleg most jött el az indiános- cowboyos korszaka. Matt szobácskájábán először zsírkrétával fölrajzolja az ellenségképet (pl. Vak Ló, Fehér Máj, Ján Mojzis), kivágja és ráragasztja a figurára, majd kisebb csoportokba gyűjti őket, és a nyilvánosság előtt beléjük ereszt egy sorozatot. A kis komisz. Próbáltam megfejteni e heti játékának lényegét, de arra jutottam, hogy valamit túlkalkulált a gyermek, vagy meg egyáltalán nem kalkulált, tudja a halál, melyik a szerencsésebb eset. Először nyilvánosan nekirontott az ANO-nak (ez az a globalizált csoport, amely eretnek tettekre próbálja rábírni a társadalmat, például magzatelhajtó versenyeket rendezne), majd sorozatot eresztett egy másik kis csoportba is, amelyik alá akarta aknázni a játékteret, mármint az államot, meg egy másik kis csoportot, amit SDKÚ-nak szoktak nevezni. Itt meg kell állni pár mondatra. Ez a csibész Dzurinda vallott a spéci bíró előtt arról, hogy ki dolgozik az állam ellen. Róbert Kalinák, akinek viszont volt gyerekkora, és még most is tart, tudni vélte, hogy Dzurinda kiket is emlegetett kis csoportként a spéci előtt, és állítólag az SDKÚ-s kiscsoporttól tudta meg ezt. Ügyes kis Biberach ez a Kalinák, mert állítólag olyanokat is megemlített, akikről Dzurinda a spécinek nem beszélt. Visszatérve, azok az emberek, akikről Biberach beszélt, általában mind a kereszténydemokraták holdudvarához tartoznak. Ugye értik, mit nem értek: Miért megy neki egyszerre két koalíciós partnerének a csintalan Dzurinda? Lehet, hogy csak Kalinák csalt bennünket csapdába, és nincs mit nem érteni, de manapság jobb, ha résen van az ember. Ami a legkínosabb ennek a miniszterelnöknek az egészben, az a könnyű mozdonyok esete, amelyet még a spécinek is elpanaszkodott. Nem tiszta, mármint a lelkiismerete. Dzurinda úgy cipeli hátán a vonatbotrányt, mint a keresztet pártja nevében. Annyit adjunk meg Dzurindának, hogy jól taktikázott, mert az ANO kis csoportja berezelt, és mindjárt egyben maradt a koalíció, mert a miniszterelnök kemény hangon fenyegetőzött, sőt, az ördöggel is leült tárgyalni, no, meg a többi koalíMiért megy neki egyszerre két koalíciós partnerének a csintalan Dzurinda? ciós partnerrel. Bár szerintem csak azt beszélték meg, hogy Tkácék ne támogassák az abortusztörvényt, de ennyi is elég ahhoz, hogy tele legyen a liberális pelus. Kíváncsi vagyok, mi kerül a pelenkába azután, hogy Ruskóra ráült a belügy, s elveszítheti immunitását. Csak az feltűnő, hogy a koalíciós négyes utálkozásából kimaradt az MKP. Mikor Amerikában jártam, azt vettem észre, hogy a metró, a megállók, az utcák everyday herókkal, értsd mindennapi hősökkel vannak kiplakátozva. Nem Lincoln, Washington vagy éppen idősebb Bush arcképe borítja unalomba a városokat, hanem tűzoltóké, tanároké, olyanoké, akik nem kiválasztottságból, hanem hivatásból tettek valamit a közért. (Megjegyzem, mindez 2001. szeptember 11. előtt történt, amikor még nem volt olyan nagy divat tűzoltónak lenni Amerikában.) Persze, motyoghatunk, hogy a naiv, álszent amik, pedig igazuk van. Az ő faragott szobraik nimbusz- és botránymentesek. Nálunk meg koporsókat temetnek újra, mindenféle kétes, vagy nem kétes egyének képeivel vonulnak az utcára az emberek, olyan egyenruhákba öltöznek, amilyenek nem éppen dicsőséges korszakokra emlékeztetnek. Nem lehetne valahogy megoldani, hogy például a párkányi háztűz hőseivel legyen tele az utca, és ne Andrej Hlinka pillanatnyilag nem létező földi maradványait állítsuk ki, és képeivel vonuljunk föl? HETI HAZDA(G)SÁG A héten megtáltosodott a kormány TUBA LAJOS Bocs, elütés történt - szólalt meg a héten a pénzügyminisztérium, miután a jövő évi állami költségvetés tervezetének nyilvánosságra hozatalával a frászt hozta elég sok emberre. A jövő év eleji, zsebet érintő változásokat kedvező és kedveződen hatásúakra csoportosítva sokunk számára a pozitív oldalon áll a családi pótlék változása. A gyermekek száma vészesen fogy, tavaly óta az ország lakossága is csökken, így nagyon helyes, ha motiválni igyekeznek a gyermekvállalást - mondtuk, amikor bejelentették az új modellt. Igaz, csak azoknak a családoknak jár majd, ahol legalább az egyik szülő dolgozik, de hát Eudovít Kaníktól ez várható volt, mindenki tudja, miért van így. Azon sem csodálkozhatunk, hogy azonnal megjelentek a „már megint a milliomosok gyermekeit támogatják” típusú kommentárok. Ez jó nagy adag populizmus, a statisztikai hivatal jövedelem-elemzései alapján mindenki meggyőződhet róla, hogy a valóban magas keresettel rendelkezők legfeljebb a lakosság három százalékát alkotják. Ennél legalább egy nagyságrenddel többen vannak azok, akik az átlagos vagy annál valamivel magasabb jövedelemmel kimaradtak a támogatásból. Márpedig senki sem állíthatja teljes komolysággal, hogy havi 15 ezer koronás fizetés mellett néhány száz koronás családi pótlék nem jelent értékes segítséget. Ezért is volt furcsa, amikor a pénzügyminisztériumi anyagban a 400 koronás adó- kedvezmény helyett csak 340 szerepelt. Szerencsére ezt elütésre hivatkozva gyorsan visszaszívták, kíváncsiak vagyunk, megkérdezte-e vaÖsszesen száz, fontosabbnál fontosabb anyagot tárgyalt meg a kabinet. laki, hogy miért nem tűnt fel egy két és fél milliárd koronás végösszegű hiba. Az állami költségvetést egyébként az első kommentárok kedvezően fogadták, ez az első uniós büdzsé, meg a nagy reformok is már tükröződnek benne, vagyis akár még forradalomnak is tekinthetnénk az egészet, ha még nem szoktunk volna le a lelkesedésről. Már csak az oktatásügyi költségvetés homályos, Martin Frone miniszter hagyott benne egy csomó kiskaput, amelyeken keresztül ugye, mindenki a maga kutyáit eteti, de lehet, hogy ez az ügy még nem zárult le. így maradjunk annyiban, hogy ha a hangulatunk nem is nagyon javul egyelőre, de legalább nem romlik tovább, és ha már nem fűrészelik alattunk tovább a fát, akkor talán jobb is lesz lassanként. Érvényes ez a kormány e heti tevékenységére is. Lassan már kezdtünk begyulladni, hogy a piti kis vitáik és szűk célcsoportjukon belüli imidzsépítésük miatt a cél előtt el- botlanak, erre szerdán és csütörtökön a miniszterek valósággal megtáltosodtak. Összesen száz pontot tárgyaltak meg, köztük csak úgy hemzsegtek a fontosabbnál fontosabb anyagok. Valahogy úgy jártak, mint az előző Dzurinda-kor- mány az uniós anyagokkal - piti kis vitákkal eltotojázta az időt, utána pedig egyszerre hagyott jóvá mindent. Nyilvánvaló, hogy a miniszterek a héten sem tudtak elolvasni szinte semmit az előttük fekvő anyagokból, de örüljünk, hogy így is jóváhagyták azokat. Most a parlamenten a sor, hogy gyorsított ütemben végezze a dolgát, és januárban felébredhessünk az új világban. Nyilvánvaló, hogy sok a kockázat, de inkább ez legyen, mint az eddigi tespedtség és óriási veszteségek. A kormány e heti kétnapos rohammunkájával kapcsolatban érdemes áttanulmányozni részleteket. így a régebbi autók tulajdonosai örülhetnek, hogy nem kell téli abroncsokat vásárolniuk, a kézművesek reménykedhetnek, hogy talán mégsem törlik el az átalányadót, a kerületi székhelyeken nem emelkedik az ingatlanadó, aki pedig a kilencvenes évek elején nem tudta keresztülverekedni magát a bürokrácián, újra megpróbálkozhat a szüleitől elkobzott földek visszaszerzésével. Hivatalnokból is kevesebb lesz, ők ráadásul ezentúl kockáztatják, hogy megfizettetik velük a munkájukkal okozott károkat. A sok kis jó hír mellé tegyük oda a hajmeresztőén rossz hírt: jövőre várhatóan újabb 40 százalékkal lesz drágább a földgáz, ehhez kisebb mértékben a többi közüzemi díj is társul, havonta újabb 550 koronával növelne meg a családi kiadásokat. De ez az emelés lesz a végső, ezután már legfeljebb az infláció vagy a pénzromlás hathat ki a közüzemi árakra.- Jenő, ne beszéld ki magad a koalíciós válságra! Végre bizonyítsd, hogy nincs válságban a férfiasságod! (Peter Gossányi rajza)
