Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-21 / 193. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 21. Riport Az elsődleges cél a tradicionális guineai kultúra bemutatása volt - a fiatalok alig másfél év alatt sajátították el az európai artistaképzőkben négy éven át oktatott technikákat A fekete kontinens cirkusza A rendezés tele van ötletekkel, finomságokkal (Somogyi Tibor felvételei) Egy hatalmas, stilizált fa áll a tér közepén, csak az ágakról lelógó kötelek és hálók engedik sejtetni, hogy nem színházi díszletről van szó. Tényleg nem, hamarosan a csimpánzok mozgását utánozó szere- csenek lepik el a fát, lengnek, ugrálnak, kapaszkodnak, csak győzze kapkodni a fejét a kedves néző. Ráadásul odalent jelmezes dobosok verik a tamtamot, és törékeny lányok táncolnak. JUHÁSZ KATALIN A cirkusz Afrikában ismeretlen műfaj. Ezért eleinte igencsak megmosolyogták azt a Guineában forgató francia filmest, aki az afrikai törzsi táncokban az európai cirkuszművészettel rokon elemeket vélt felfedezni. Laurent Chevallier egy világhírű artistaképzőhöz, Pierrot Bidonhoz csengetett be egy merész ötlettel, aki látott fantáziát a dologban, és ketten együtt létrehozták Afrika első akrobataiskoláját. Az intézmény 1998-ban nyitotta meg kapuit, a másfél éves képzés során a legkülönbözőbb területekről érkező helyi fiatalok ismerkedhettek számukra teljesen idegen technikákkal, amelyek az akrobatikus táncból eredően mégis közel álltak hozzájuk. A legügyesebb növendékekből alakult a Circus Baboab, ez a stílusteremtő összművészeti csoport, amely mára meghódította a világot. Augusztus elején a Sziget fesztiválon léptek fel, méghozzá hat egymás utáni estén. Előadásuknak gyorsan híre ment, az utolsó napon már egy banánt se lehetett volna a nép közé dobni. Légi, trapéz- és talajakrobatika, zsonglőr- ködés, és persze tánc minden meny- 'nyiségben, fergeteges tempóban, hatalmas adag humorral, és egy meseszerű történet köré építve. A koreográfus, Ibrahima Camara nagyon vigyázott arra, hogy a közönség meg tudja különböztetni a táncelemeket az akrobatikától. A vizuális kaval- kád szigorú rend szerint zajlik, improvizációra kevés a lehetőség, hiszen nem egyszer tizennégy artistát és hét zenészt kell mozgatni a színpadon. A rendezés tele van ötletekkel, apró finomságokkal. A zsong- lőrködéshez szükséges bábukat például hagyományos afrikai kosárban, a fején hozza egy nő, a „majmok” pedig közben a közönséggel incselkednek. A főszereplő néhány banánt dob a közönség közé, mi pedig jót mulathatunk magunkon, tanulmányozva, hogyan vívnak felnőtt emberek közelharcot hat darab túlérett gyümölcsért. „Rosszabbak vagyunk, mint a majmok” - mondja valaki ■mellettem, és mennyire igaza van! A produkciós vezető, Isabelle Sage sokatmondóan mosolygott, amikor álmélkodni kezdtem neki a látottakon. „Az elsődleges cél az volt, hogy bemutassuk a tradicionális guineai kultúrát. Az artistaképzőben olyan tehetségekre leltünk, akiknek adottságait vétek lett volna nem kihasználni. A szereplők számára igazi varázsszó volt Európa, mivel az előző rendszerben ki sem tehették a lábukat Guineából, nem hogy egy másik kontinensre utazhattak volna” - meséli Isabelle, hozzátéve, hogy a kivételes képességű növendékek egy része szó szerint az utcáról toppant be. A cirkuszművészet mellett olyan alapvető dolgokra is meg kellett tanítani őket, mint a higiénia, az evőeszköz-használat, vagy a fogamzás- gátlók használata. „Ha egy falat a földre esett, sokan úgy nyúltak le érte és tették a szájukba, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nehezükre esett megszokni, hogy tányérjukat ne a földre tegyék, hanem az asztalra” - mondja a produkciós vezető, aki már pár hónap alatt jelentős változást tapasztalt a növendékek viselkedésében. A fejlődést egyébként magam is lemérhettem: amíg Isabelle-re várva ácsorogtam a díszlet mellett, egy artista észre vett, hátra szaladt a sátorba, és mosolyogva egy széket penderített a fenekem alá. „Némelyiküket franciául is meg kellett tanítanunk, mert a törzsi szuszu nyelvben sok mindenre nincsenek szavak. A legtöbben sosem jártak iskolába, írni- olvasni sem tudnak, ezt is a franciával együtt kellett úgy-ahogy megtanulniuk. Számukra az akrobataképző volt az egyetlen lehetőség a ki- emelkedésre, ezért a guineai kulturális minisztériumtól is támogatást kaptunk a programra” - magyarázza az előadás vezetője, aki örömmel konstatálta, hogy a növendékekben hazafias érzés is munkál. Ünnepekkor ma is felöltik a hagyományos viseletét, és a jelmeztervezők munkáját is aktívan segítették. Az előadás kosztümjeit nem a show kedvéért, hanem büszkeségből viselik, még akkor is, ha tornadresszben egyszerűbb lenne végrehajtani a nyaktörő mutatványokat. A zenészeket szintén ugyanabban az iskolában képzik, némelyikük tizenkét évesen került oda. A Szigeten bemutatott „A doboló majom legendája” című előadás zenei rendezője afrikai ütős- alapokat kevert dzsesszelemekkel, ám a hetvenhét éves Momo Wandel Suma a tavasszal elhunyt, így jelenleg csak dobosok kísérik a mutatványokat. Ez számomra egyáltalán nem volt zavaró, mivel ritkán látok hét dobost bonyolult ritmusokat verni teljes szinkronban. Isabelle viszont maximalista, szerinte az előadás nem teljes a Parker- és Cloeman hatásokat idéző dzsessz- futamok nélkül. A tanulási folyamat legnagyobb meglepetése egyébként az volt, hogy az afrikai fiatalok alig másfél év alatt sajátították el az európai artistaképzőkben négy éven át oktatott technikákat. Ezen még a sokat tapasztalt Pierrot Bidon is elcsodálkozott. A világsikerhez szükséges pluszt az adta, hogy a képzés során a növendékek természetes mozgáskultúrájára építettek, azaz nem átformálni akarták őket. Ettől a produkciónak olyannyira spontán hatása lesz, hogy a néző azt hiszi, improvizációt lát. Ráadásul itt nem kíséri diszkrét dobpergés a hármas szakokat és halálugrásokat, melyek végén az artista nem pukedlizik, hanem vidáman táncol tovább. Az európai cirkuszon nevelkedett nézők csak fokozatosan döbbennek rá, micsoda nyaktörő attrakciókat látnak. A Circus Baobab társulatának tagjai Guineában ma már a leghíresebb emberek közé tartoznak, felismerik őket az utcán, egész családjukat el tudják tartani, megvették első tévéiket, azóta olyan farmerben és izompólóban pompáznak, mint az amerikai sorozatok sztárjai. Európában pedig szinte szétszedik őket. Spanyolország, Portugália, Olaszország, Hollandia, Belgium, Dánia, Anglia és Magyarország után az afrikai „cirkuszos kocsik” Németország felé vették az irányt. Csak remélni merem, hogy a hazai szervezőirodák valamelyikének emberei ott ültek a Sziget gyepén, és most azon ügyködnek, hogyan lehetne minél hamarabb meghívni tájainkra ezt a világra szóló produkciót. íme, egy kis segítség számukra: ww. circusbaobab.org Az európai cirkuszon nevelkedett nézők csak fokozatosan döbbennek rá, micsoda nyaktörő attrakciókat látnak Az elmúlt másfél évszázadban elkövetett valamilyen építési, alapozási hiba miatt a gótikus templomhoz épített klasszicista stílusú torony lassan kifelé, a falu felé dől Még egy kemény telet már nem bír ki a zeherjei református templom SZÁSZI ZOLTÁN Hogy mennyi viszontagságon, bajon és megrázkódtatáson ment át az elmúlt évszázadok alatt egy-egy falu Gömör-Kishont egykori vármegyében, senki nem tudná számát adni. így van ezzel Zeheije község is, amely Rimaszombat városától keletészakkeleti irányban fekszik, egy csodálatos természeti környezetben, a Pokorágyi Tábla és a Vályi Dombvidék találkozásánál. Egy Ids ékkő ez a falu, a rimaszombatiak úgy emlegetik, mint igazi jó szomszéd falut. A történelem is igazolja ezt a mondást, hiszen amikor az 1771-ben Rimaszombatban végbement vallási békétlenség miatt a reformátusoktól császári parancsra elvették a templomot, a zeherjeiek adtak helyet a rimaszombati gyülekezet istentiszteleteinek. Zeherje első írásos emléke 1320-ból való, a település környéke azonban már az eneolit korszakban valamint a középső és kései bronzkorban is mondhatni sűrűn lakott volt. A középkor vége felé a Derencsényi család birtokaiként jegyzik az iratok, majd ozsgyáni földbirtokosok nyertek itt tulajdont. 1441 és 1460 között a kelyhesek, a husziták hadinépe uralta Rimaszombatot és környékét, erre az időre teszik a zeherjeiek templomuk építésének idejét. A helyben élő legenda szerint az egyik kelyhes vezért is itt temették el, sírkövének helyét ötven évvel ezelőtt még megtalálták az akkori festéskor, azonban már senki nem tudja pontos helyét megmutatni. Ez az az épület a faluban, amely egyszerre gond is és öröm is. A Gömöri Múzeum 1988-as Híradójában eredetileg gótikus építményként említi a templomot. Ezt a meghatározást annak idején a templomhajó ablakainak jól megmaradt csúcsíves kőelemeiből lehetett egyértelműen meghozni. AXIX. században ez a templom nagyméretű átépítésen ment át, ekkor építették hozzá a klasszicista stílusú tornyot, amit ma már zeheijei ferde toronyként emlegetnek, ugyanis az elmúlt másfél évszázad alatt valamilyen építési - számítási - alapozási hiba miatt a torony lassan kifelé, a falu felé dől. Állapota a műemlékvédők és a statikusok szerint enyhén szólva is kritikus, ami tulajdonképpen azt jelenti, menthetetlen és életveszélyes. A templomot emiatt, valamint beázás és omlásveszély miatt jó pár éve nem használják istentisztelet céljaira. A faluban az elmúlt negyven, ötven év alatt óriási változás ment végbe. AII. világháború után a módosabb családokat kitelepítették, a szövetkezetesítés felhígította az őslakosságot, s mára Zeherje község oda jutott, hogy már kevesebb mint 20 százaléka magyar, tehát hivatalosan is elveszíti kétnyelvűségét. Történik ez biztosan majd mindazok örömére, akik ennek a falunak az egyik kis parkjában, kétembernyi magas kettős keresztet állítottak fel, hármas halomra. Igaz a hármas halom kőből van és semleges színű, a kettős kereszt meg fából, ami természetes színében pompázik. Nincs arról információm, mibe kerülhet egy ilyen emlékhely, de hogy harminc négyzetméternyi hódfarkcserépből készült tetőt meg lehetett volna javítani belőle, abban majdnem biztos vagyok. Mert a becslések alapján ennyi tetőfelületet rongáltak meg vagy készakarva, vagy csupán a templomba való betörés szándékával, vagy unatkozó barbárságból azok a nem igazán bennszülöttek, akikből egyre több van a faluban. Néhányukkal ottjártamkor találkoztam, amint röhincsélve próbálták meg berúgni a templom ajtaját. Magyarul már nem igazán értettek, de szlovákul sem tudtam velük boldogulni. Az a tizenöt, húsz református, aki még az egykori papiakba el-el- megy istentiszteletre nagy ünnepeken, nem képes megőrizni, felújíttatni, rendbetenni a templomot. Ebben a felújításban nyújthat segítséget viszont egy a közelmúltban történt felfedezés. A rimaszombati székhelyű, a Szlovákai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei elnevezésű, a szlovákiai reformátusság történetét kutató, feldolgozó és dokumentáló intézmény munkatársai július közepén a zeheijei református templom hajójának nyugati oldalán sikeresen feltárták az egykori, gótikus kapubejáratot. A három méter magas és két méter széles, bélelt, későgótikus stílusban épült kaput valószínűleg még a reformáció elterjedése előtt készíthették. Az ugyanis majdnem teljesen bizonyos, hogy a zeherjei templomot nem a husziták építették, nem eleve kelyhes vagy református templomnak épült. Ezt a tényt az is alátámasztja, hogy a tudományos gyűjtemény munkatársai a templom belső terének megfigyelésekor a nemrégiben az északi falról leemelt I. világháborús emléktábla helyén középkori freskónyomokat fedeztek fel, sajnos nagyon rossz állapotban. A most megtalált egykori kapubejárat ugyancsak impozáns, méreteiben és díszítésében sem hétköznapi és ugyancsak gazdag javakról vagy egykori templomfenntartóról tanúskodik. Egy átépítési fázis is megfigyelhető volt a feltárás folyamán. A csúcsíves, hornyolt kapuívet még valamikor a reneszánsz vagy a kora barokk korszakban átalakították, négyszögletű kapubejárattá tették, egy fából készült keresztgerendát helyeztek bele, a gótikus hornyokat pedig bevakolták. Valószínűleg ez már a reformátusok keze nyomát viseli, az ő puritán hitvallásuknak, templomjavító-átépítő munkájuknak eredménye. Ez az új felfedezés talán megmentheti az egész templomot. A falubeliekkel közösen most azt kell megszervezni, eltervezni, hogyan és miként lehetne megmenteni a templomot. Az biztos, hogy nem lesz könnyű feladat. A torony életveszélyes, a hajó tető- szerkezete még egy kemény telet már nem bír ki. Hogy az alig húsz főnyi gyülekezet nem képes már saját erejéből megmenteni az ősök templomát, az tény. Sajnos nem tízezrekről van szó, hanem komoly százezrekről. Hogy lesz-e rá a közeljövőben pénz, nem tudni. A hívek szeretnék megmenteni, az egyház számára is fontos, s most, az új tények ismeretében talán nagyobb figyelmet kaphat a templom. Ott, abban a faluban, amelynek községtáblájáról a törvények értelmében immár le kell kerülnie a magyar feliratnak. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA DERÜLT ÉGBOLT, 27-31 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.55-kor- nyugszik 19.54-kor A Hold kel 23.59-kor- nyugszik 15.48-kor A Duna vízállása - Pozsony: 265, apad; Medve: 30, apad; Komárom: 135, árad; Párkány: 70, árad. ORVOSMETEOROLOGIA Jobbára derült lesz az égbolt, helyenként megnövekedhet a felhőzet, ezeken a helyeken elvétve némi eső is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul, északon és az esős területeken pár fokkal hidegebb várható. Gyenge, változó irányú szél. Éjszaka a hőmérő higanyszála 16 és 12 fok közé süllyed. Holnap enyhén felhős égbolt várható, az ország északi és keleti területein borult idő, esetleg záporesők is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között alakul. A szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőknek alapvetően kedvez a mai időjárás. Az alacsonyabb vérnyomásúak esetében is javul az összpontosító-készség, legtöbbünknek nagyobb a szellemi és fizikai teherbírása. Az időjárás elsősorban a reumatikus és mozgásszervi panaszokkal küszködök fájdalmait erősítheti. Gyakoribb lehet a hátgerincbántal- mak miatti fejfájás. Az időjárásra érzékenyebbeket akár depressziós roham is érheti. Egyes ekcémás eredetű bőrbetegségek tünetei is jelentkezhetnek.
