Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-19 / 191. szám, kedd

22 Agrárkörkép - agrokomplex ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 19. Kerek évforduló jegyében isztelt hölgyeim, uraim, augusztus vége már hagyomá­nyosan azt az időszakot jelenti, amikor a szakmai és a laikus közönség figyelme Nyitrára összpontosul, ahol ezek­ben a napokban kerül megrende­zésre az Agrokomplex nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásár. A hazai és a külföldi szakvásárok körében elfoglalt elő­kelő pozíció az Agrokomplex szer­vezőinek hosszú évek során kifej­tett szervező és alkotó tevékenysé­gét dicséri, amelynek eredménye­ként az Agrokomplex szó jelenté­se a széles közvéleményben ma már ezzel a rendezvénnyel páro­sul. Az, hogy az idei seregszemlé­re több mint 450 hazai és külföldi kiállító jelentkezett a világ 18 or­szágából, önmagáért beszél. A 2003-as esztendő az Agro­komplex szempontjából különös jelentőségű, elsősorban azért, mert az idei kiállítás jubileumi, tehát idén 30. alkalommal kerül megrendezésre. Már maga ez a tény különleges jelentőségű, ugyanakkor a jelentőségét növeli az a tény is, hogy ebben az évben számtalan olyan esemény is tör­tént, amelyeket történelminek is nevezhetünk. Ez év áprilisában, miután Szlovákiai sikerrel lezár­ta az uniós előcsadakozási tár­gyalásokat, Athénban aláírtuk a csatlakozási szerződést. Ezt kö­vetően az ország lakosai a május 16-17-i népszavazáson egyértel­műen kifejezésre juttatták óhaju­kat, hogy a közös Európa tagjaivá kívánnak válni. Ennek köszönhe­tően országunk 2004 májusában a többi kilenc csatlakozásra váró országgal együtt végérvényesen besorolást nyer a demokratikus és haladó európai országok kö­zösségébe. Az Agrokomplex 2003 kiállítás tehát éppen ezért Szlovákia Eu­rópai Unióba való belépésének jegyében zajlik. Ebből a szem­pontból rendkívüli jelentőséggel bír a MINISZTEREK AGRÁRFÓ­RUMA 2003 szakmai rendez­vénysorozat, amely az idei Agrokomplex nemzetközi nagy­vásár szakmai kísérőrendezvé­nyeinek keretében kerül megren­dezésre. A kiállításra ellátogat­nak a visegrádi országok agrár­ágazatainak képviselői mellett a többi csatlakozásra váró ország és a jelenlegi tagországok agrár­ágazatának képviselői is. Jelen­létük nemcsak a kiállítás színvo­nalát emeli, hanem egyúttal gaz­dag tárháza lesz azoknak a szak­mai véleményeknek, amelyeket a rendezvény résztvevői a legille­tékesebbektől hallhatnak az in­tegráció időszerű kérdéseiről és az agrár-élelmiszeripari komple­xumra gyakorolt hatásáról. A további kísérőrendezvények kö­zé tartozik a Fogyasztók Fóruma, amely a fogyasztóknak szól, vala­mint a Szlovákiai élelmiszerek napjai rendezvénysorozat, amely „Élelmiszerek a saját udvarunk­ból” alcímmel elsősorban a hazai termékek eladását támogatja. Ezekkel a termékekkel a szerve­zők azt a gondolatot kívánják be­mutatni, hogy a szlovákiai élelmi­szeriparnak az egységes Európá­ban is lesz mit kínálnia, a szlováki­ai termékek minősége és egyedi jellege az EU egységes piacán is érvényesülni fog. Az idei kiállítás sokrétűségét minden bizonnyal a társadalmi-kulturális akciók is fo­kozzák majd, amelyeknek immár hagyományai vannak és a kiállítás szerves részét képezik. Az idei 30. Agrokomplex nemzet­közi mezőgazdasági és élelmiszer- ipari szakvásár kínálata valóban gazdag és színes, mind a szakmai, mind pedig a laikus közönséget megszólítja. Meg vagyok győződ­ve róla, hogy az idei jubileumi év nemcsak megőrzi, hanem még emelni is fogja a kiállítás jó hírne­vét itthon és külföldön egyaránt. Mindez azért is fontos, mivel az EU-ba való belépésünkkel lehető­vé válik számunkra is, hogy a ter­mékeinkkel az egységes piacon is érvényesüljünk, ami nemcsak ne­künk, hanerm Európa számára is előnyt jelent. Ezért az Agro­komplex nemzetközi mezőgazda- sági és élelmiszeripari szakvásárt a szakmai bemutatkozás és az új üzleti kapcsolatok kiépítésének rendkívül hasznos fórumának tar­tom mind a hazai, mind pedig a külföldi kiállítók és látogatók szá­mára. Bízom abban, hogy az idei Agrokomplex látogatói élmények­ben gazdagon és azzal a tudattal távoznak majd a kiállításról, hogy az itt szerzett tapasztalatok, isme­retek és új kapcsolatok sokat segít­enek majd további munkájukban. Simon Zsolt, az SZK földművelésügyi minisztere Mezőgazdasági szakmai fórum az EU-csatlakozásról Miniszterek fóruma FM-INFORMÁCIÓ Az a tény, hogy 2003 Szlovákia szá­mára az utolsó év az Európai Unió­ba való belépés előtt, rányomta bé­lyegét az idei Agrokomplex kísérő rendezvényeire is, amelyek közül a MINISZTEREK AGRÁRFÓRUMA 2003 nemzetközi szakmai tanács­kozás lesz a legjelentősebb. A ta­nácskozáson elsősorban az EU-ba belépő 10 ország agrár-élelmiszer­ipari ágazataira gyakorolt várható hatásokat vitatják meg a szakembe­rek. Ebből a szempontból érdekes­ségnek számít, hogy a rendezvé­nyen mind a jelenlegi, mind pedig a majdani EU-tagországok agrárága­zatainak képviselői jelen lesznek, s ez lehetőséget nyújt a problémakör mindkét szemszögből való megvi­lágítására. A tanácskozáson az egyes országok EU-belépésre való felkészültségének elemzése mellett megvitatják az EU Közös Mezőgaz­dasági Politikájának bevezetésére való felkészülés tapasztalatait, el­sősorban annak hatásait a terület­alapú kifizetési rendszerre. Szó lesz az egyes agrárágazatok regionális jellegzetességeinek megőrzéséről és figyelembe vételéről a kibővített Európában. A résztvevők egyúttal tapasztalatot cserélnek az agrár­élelmiszeri termékek specifikus jel­legét igazoló bizonylatok megszer­zésének területéről is. A rendez­vény a szakmai közönség számára nyilvános. A MINISZTEREK IDEI AGRÁRFÓ­RUMÁNAK RÉSZTVEVŐI: Csehország: Dusán Vanék, a cseh mezőgazdasági miniszter első helyettese; Magyarország: Benedek Fülöp kormánybiztos, a Földművelési és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium címzetes államtitkára; Litvánia: Dalia Miniataite, a mezőgazdasági miniszter helyettese; Lengyelország: Wojciech Olejniczak mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter (29 éves, tisztségben 2003. július 2-tól); Szlovénia: Franc But mezőgazdasági, erdőgaz­dálkodási és élelmiszeripari minisz­ter (40 éves, tisztségben 2000. decem­ber 1-től); Észtország: Helme Mart, a mezőgazdasági mi­niszter tanácsadója; Holandia: Patricia de Vries-van Loon mezőgaz­dasági tanácsadó, a Holland Király­ság prágai nagykövetsége; Lettország: Martins Roze mezőgaz­dasági miniszter (tisztségben 2002. november 8-tól). Az AGROKOPMPLEX 2003 nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásár PROGRAMJA NYITRA, 2003. 8. 21-26. Csütörtök 2003. augusztus 21 09.00 A KIÁLLÍTÁS ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSA Hivatalos ünnepi beszédek: Az SZK földművelésügyi miniszterének és a kormányküldöttség vezetőjének üdvözlő beszé­de M4-es pavilon 11.00 Sajtótájékoztató az FM képviselőjének jelenlét­ében Stredoslovenská koliba 13.00- 17,30 Fogyasztók fóruma 2003 A nap témája: Az élelmiszerek minősége és biztonsága A nyitrai Agroinstitút bemutatói az alábbi té­mákban:-Új irányzatok a lakosság élelmezésében az EU-ba való belépés után;-A lakosság egészségének javítását szolgáló program „Egészséges élelem az egészséges szívért“;-Egészségügyi követelmények az EU-ban a modern élelmiszeriparral szemben (megelő­zés);-A cikóriarépa termesztése és az inzulin élel­miszeripari kihasználása;-Az élelmiszerek biztonságát bemutató inter­netes honlap K pavilon 13.00 Állattenyésztés: állatok bemutatása A Z pavilon melletti bemutató terület 15.00 VERSENYEK ÉRTÉKELÉSE „Zlaty kosák“, Sampión vystavy“, „Cestné uzna- nie ministra“, Agrovíno a „Dizájn“ 2003 M4 pavilon 19.00 Ünnepi műsor M4 pavilon Péntek 2003. augusztus 22. 10.00- 14,30 MINISZTEREK AGRÁRFÓRUMA Agroinstitút 10.00- 10,30 Hivatalos megnyitó Csáky Pál, a kormány integrációért felelős alel- nökének bevezetője Simon Zsolt, az SZK földművelésügyi miniszte­rének felszólalása Téma: A szlovákiai mezőgazdaság felké­szültsége az EU-ba való belépésre 10.30- 12,00 Az egyes miniszterek és államtitkárok hozzá­szólásai A vita tárgya: Az egyes országok felkészült­sége az EU-ba való belépésre - a regionális jellegzetességek figyelembe vétele a kibő­vült Európában A szakmai vita korodinátora: Karol Zimmer 12.00- 13,30 Ebéd 13.30- .14,30 A szakmai közvélemény vitája a miniszterrel és az államtitkárokkal az adott témában A szakmai vita korodinátora: Karol Zimmer Agroinstitút - Kongresszusi terem 14.30- 15,00 Sajtótájékoztató Agroinstitút - Zöld szalon A NAP KÍSÉRŐRENDEZVÉNYEI 11.00- 16,00 „Élelmiszerek a saját udvarunkból“ - a hazai élelmiszerek eladásának támogatási programja Játékos kulturális program szülők és gyerme­kek részére. Szerplők: Fitka bohóc, Jarka disco, N mester és a gólyaláb-színház Az A és B pavilon közötti szabad terület 9,00-17,00 Fogyasztók fóruma 2003 A nap témája: A szlovák mezőgazdasági tu­domány és ismeretterjesztés napja A nyitrai Agroinstitút bemutatkozása a követ­kező témákban:-A szlovákiai mezőgazdaság gazdasági hatá­sai az EU-ban, a tagság hatása az ország gaz­daságára;- Információs rendszerek a tudomány és a technika támoagtásárá a mezőgazdaságban;- Szlovákia EU-ba való belépésének feltételezett hatása a termesztett növényi struktúrára;-A gazdasági állatok egészségügyi ellenőrzé­sének rendszere az EU-ba való belépés után; -Az állatok védelmét szolgáló minimális szab­ványok az EU-ba való belépés után;- A genetikailag módosított élelmiszerek prob­lémája (rekombináltan készített fehérjetartal­mú étrend)- Zöld Kína program (Green China) - (transfer know-how) K pavüon 11,00 Állattenyésztés: állatok bemutatása A Z pavilon melletti bemutató terület 12,00 Állattenyésztés: kombinált típusú szarvasmar­hák tenyésztőinek bemutatója A Z pavüon melletti bemutató terület Szombat 2003. augusztus 23. 11.00- 12,30 ORSZÁGOS ARATÓÜNNEPÉLY, SZÖVETKE­ZETI NAP, AZ AGROKOMPLEX KIÁLLÍTÁS 30. ÉVFOR­DULÓJÁNAK ÜNNEPSÉGEI 11.00- 11,30 Kulturális program:- A Sarisan táncegyüttes és Miroslav Dudík, va­lamint szólistái 11.30- 11,45 Ünnepélyes megnyitó A Szövetkezeti Szövetség képviselőjének beszéde A mezőgazdasági és élelmiszeripari kamara el­nökének beszéde Az aratási koszorú átadása a földművelésügyi miniszternek 11,45-11,53 A földművelésügyi miniszter ünnepi beszéde 11,58-12,03 Az Agrokomplex kiállítási vállalat igazgatójá­nak beszéde a kiállítás 30. évfordulója kapcsán 12,03 A Kassai Állami Filharmonikusok koncertje 13.15 -13,40 Az ágazat és az Agrokomplex dolgozóinak ki­tüntetése 13,40-14,45 Ebédszünet 15,00 Kitüntetések átadása az állattenyésben elért eredményekért Stredoslovenská koliba KÍSÉRŐRENDEZVÉNYEK 11.00- 16,00 „Élelmiszerek a saját udvarunkból“ - a hazai élelmiszerek eladásának támogatási programja- a tejtermékek propagálása Játékos kulturális program szülőknek és gyer­mekeknek. Szerplők: Fitka bohóc, Jarka disco, N mester és a gólyaláb-színház Az A és B pavilon közötti szabad terület 10.30- 16,15 Fogyasztók fóruma 2003 A nap témája: A vidékfejlesztés A nyitrai Agroinstitút bemutatója a következő témákban:- Az állattartásnak a környezetre gyakorolt ne­gatív hatásainak ellensúlyozási lehetőségei;-Az ökológiai mezőgazdaság jelenleg nálunk és fejlődési lehetőségei az EU-ba való belépés után;-A mezőgazdasági technika kihasználásának irányzatai a mezőgazdaság ökologizálásának eszközeiként;-Az ammónia szennyezettség helyzete Szlovákiá­ban és annak kialakulását befolyásoló tényezők; -Az agrárturizmus propagálása az interneten és a vidékfejlesztésre szolgáló EU-alapok;- A vidékfejlesztés időszerű kérdései K pavilon 11,00 Állattenyésztés: állatok bemutatása A Z pavilon melletti bemutató terület Vasárnap 2003. augusztus 24 A NAP KÍSÉRŐRENDEZVÉNYEI 11,00-16,00 „Élelmiszerek a saját udvarunkból“ - a hazai élelmiszerek eladásának támogatási programja Játékos kulturális program szülőknek és gyer­mekeknek Az A és B pavilon közötti szabad területen 11.00 -15,00 Fogyasztók fóruma 2003 A nap témája: Erdőgazdálkodás- AZ SZK erdőgazdálkodási politikája az EU tel­jes jogú tagságának megszerzése idején;- A Zöld Kína program - transfer know-how; -Az erdők alkalmazkodása a globális légköri' feltételekhez az SZK-ban;-Tartósan fenntartható gazdálkodás a hegyi erdőkben;- Az erdők egészségi állapotának monitorozása aDPZ módszer szerint K pavilon 10.00 -12,00 Állattenyésztés: juh- és kecsketenyésztők napja A Z pavilon melletti bemutató terület 12,00 Állattenyésztés: állatok bemutatása A Z pavilon melletti bemutató terület 13,00 -15,00 Állattenyésztés: lótenyésztők sportdélutánja A Z pavilon melletti bemutató terület Hétfő 2003. augusztus 25. DIPLOMATÁK NAPJA KÍSÉRŐRENDEZVÉNYEK 10,30 -16,00 Fogyasztók fóruma 2003 A nap témája: Új technológiák a mezőgaz­daságban, a termőföld A nyitrai Agroinstitút bemutatója a következő témákban:-Földnyilvántartás - a közvetlen kifizetések feltétele az EU-ban;-A talaj ugaroltatásának időszerű kérdései;- Szüksége van a szlovákiai mezőgazdaságnak a termőföld alokációjára?-Az EU információs forrásai és az UVTIP szere­pe az európai integráció folyamatában;- Irányzatok a szlovákiai zöldségtermesztésben Speciális zöldség- és gyógynövényfajták ter­mesztése K pavilon 11,00 Állattenyésztés: állatok bemutatása A Z pavilon melletti bemutató terület Kedd 2003. augusztus 26. 11,00 Állattenyésztés: állatok bemutatása A Z pavilon melletti bemutató terület

Next

/
Thumbnails
Contents