Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-18 / 190. szám, hétfő
14 Női szemmel ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 18. A nőmelléklet írásai a nők szempontjából vizsgálódnak az élet különféle területein, s nem szépítik a feltárt tényeket, egyértelmű következtetéseket vonnak le Tűsarok a Magyar Narancsban Fred Aster és Ginger Rogers egyforma jól kellett, hogy táncoljon, hiszen hosszú éveken keresztül alkottak párost. A világ viszont csupán Fred Astert imádta, miközben Ginger Rogersnek ugyanazt a teljesítményt kellett nyújtania, csak tűsarkú cipőben és hátrafelé... ISMERTETÉS Nem tudom, hogy a feministák eme híres kijelentése alapján kapta-e a Magyar Narancs nőmelléklete a Tűsarok nevet, vagy valami másért, mindenesetre az anyagok témái és feldolgozásuk minősége nem hagy kívánnivalót maga után. KÉKHARISNYA,... Rövid bemutatásukként először is szeretném figyelmükbe ajánlani Forrai Éva „Kékharisnya, agitátorok, istennők” című írását, amely a Miért kell nekünk feminizmus? alcímet viseli, s nagyon pontos rövid összefoglalása a nemcsak Magyarországon, hanem nálunk is jellemző közfelfogásnak, a feminizmus helyzetének. Az alábbiakban a cikk néhány találó megállapítását olvashatják, amely szinte egy az egyben nálunk is érvényes. „A feminizmusnak Magyarországon rossz sajtója van. Egyrészt mert nagyon nincs is neki, másrészt mert félreértik és félreértelmezik. A köznyelvi tudatzavar odáig tart, hogy a leszbikust és a feministát felcserélhető fogalmakként kezelik. De miért is kellene neki jobb sajtó? És miért kellene nekünk feminizmus? Mire jó az? Hisz a nemzet vesztére tör, mint minden más kozmopolita összeesküvés: szőrt növeszt szőke bombázóink lábára, lezúzza az érzékeny magyar férfilibidót, kihalasztja a magyart. És valóban: veszélyes is a feminizmus, csínján kell vele bánni, hiszen alapjaiban kérdőjelezi meg a „férfi” és a „nő” fogalmát és azokat a társadalmi szerkezeteket, amelyek a köztük fennálló különbségeket konzerválják. Nem a férfiak igába hajtása, le- alázása a célja, hanem a nők helyzetének javítása. Nem is muszáj feminizmusnak hívni: másik neve lehet a progresszív nőpolitika, az esélyegyenlőség, a demokratizálás, az életminőség javítása. Ez pedig nem kizárólag a nők ügye, hanem a társadalom egészéé. Ennélfogva számos férfi feministát ismer a világtörténelerfi. Ma Magyarországon a feminizmus nem lehet lejárt lemez, mert még egyszer sem játszották végig. Márpedig a feminizmus - a nagy emancipáló törekvések és mozgalmak egyike - addig tart, míg az egyenjogúság meg nem születik. Aktualitása Magyarországon annál is égetőbb, mert a rendszer- váltás óta a nők helyzete nemA leszbikust és a feministát felcserélhető fogalmakként kezelik. hogy javult volna, de romlott. A bársonyért, ami ebbe a forradalomba kellett, a nők, a gyermekek, a kisebbségek fizettek. A magyar nők jelentős része nem tudja sikeresen érvényesíteni a létbiztonsághoz, a munkához, a félelem nélküli élethez való jogát. Keresetük 40 százalékkal kevesebb, mint a férfiaké. A társadalom legszegényebb rétege a gyermeküket egyedül nevelő anyáké, ők ötször szegényebben az átlagnál. A magyar gyermekek több mint fele szegénységben nő fel. Az esetek zömében a bűnüldözés és a jogalkalmazás nem nyújt hathatós védelmet és orvoslatot a házasságon belül elkövetett erőszak ellen. A mai magyar politikai-kulturális közbeszéd tele van lekezelő, tár- gyiasító kitételekkel. Reklámok, kabarék, esszék hemzsegnek a nők ostobaságáról, szőkeségéről, felületességéről, ürességéről szóló kitételektől.” A cikk további részében a szerző felteszi azt a kérdést is, hogy vajon a nők mennyire veszik észre a női emberi méltóság leárazását, mennyiben kiszolgálói ők maguk is annak a renszernek, amely kiszolgáltatottá és jogfosztottá teszi, tárggyá alázza őket. MÁS GONDOLKODÁS A melléklet egyes számaiban olvashatunk még a nők szexualitásáról teljesen más megközelítésből, mint eddig. Egy felmérés szerint a nők háromnegyedének minden rendben van a szexuális életében, a mellékletben közölt beszélgetések azonban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Egy másik cikkben megszólal egy 25 éves, tolószékben élő fiatal nő, akinek őszinte vallomása testéhez fűződő viszonyáról olyan területet, érzéseket tár fel, amelyről sehol sem olvashatunk, hiszen a reklámok sugallta hamis világban mindenki fiatal, szép, egészéges. Nem beszélünk arról, milyen az életérzése például annak a lánynak, akinek 11 hónapos korában bekövetkezett betegsége óta teste nem engedelmeskedik. Például minden intim dolgot, amit az átlagember egyedül csinál, azt ő nem csinálja, más segítségére szorul ebben is. Önvallomása azzal zárul, hogy táplál ugyan valamilyen halvány reményt arra, hogy a fájdalmon kívül mást is érezhet- ne, de fél kockára tenni a nehezen megszerzett egyensúlyt, s fél attól, hogy ha valakit közel engedne magához, csak viszolygást látna a szemében. ESÉLYMINISZTER Beszélgetést olvashatunk Lévai Katalin tárca nélküli esélyegyenlőségi miniszter asszonnyal. Megtudhatjuk, hogy szociálpolitika A feminizmus nem lejárt lemez, hisz még egyszer sem játszották végig. szakon szerzett diplomát, majd 1989-ben megalapította az Esély című folyóiratot, melynek a kire- kesztődés-ellenesség volt az alap- gondolata, s azt akarta közvetíteni vele, hogy az ember úgy élhessen, ahogy az neki megfelel. A női esélyegyenlőséggel akkor kezdett el foglalkozni, amikor 1995- ben a Munkaügyi Minisztérium felkérte, hogy vezesse az akkor alakított női esélyegyenlőségi titkárságot. A kormányváltás után, mivel nem értett egyet az akkori politikával, köztisztviselőből a Nők és férfiak közötti esélyegyenlőség alapítványának megalapítója lett, és könyveket írt. Az alapítvány főként képzéssel foglalkozott országszerte, s elmondása szerint ebben a munkában rengeteg tapasztalatot szerzett, és munkatársaival együtt sokat tett azért, hogy a nők tisztábban lássák helyzetüket, s megismerjék azokat az eszközöket, amelyekkel javíthatnak rajta. A legutóbbi kormányváltás után ismét köztisztviselőként dolgozott a Munkaügyi minisztériumban, a titkárságból időközben főigazgatóság lett, néhány hónapja pedig tárca nélküli esélyegyenlőségi miniszterként még nagyobb teret kapott ahhoz, hogy a nők érdekeit méltóképpen képviselhesse az állam- igazgatás legmagasabb szintjén. Sokáig sorolhatám még a Tűsarok témáit, de már csak néhányat emelek ki az említettek mellett: létezik-e anyai ösztön, egy roma nő életútja, az erkölcsi devianciák elemzése, beszélgetés a transzvesztita dívával, aki nővé operáltatta magát, a gyermeküket bántalmazó anyák viselkedésének elemzése és még folytathatnám. Az ismertetést tehát lezárhatjuk azzal a tudattal, hogy végre van egy olyan orgánum, amely nem fél a másságtól és az általánostól eltérő véleménytől sem. Ez a tulajdonsága remélhetőleg tartós lesz. (-bli-) Ha Behn asszonyt olvassák még, az kizárólag a tisztességtelenség, sőt a szégyentelenség szeretetéből fakad Shakespeare leánytestvérének sorsa FELDOLGOZÁS „Behn asszony könyveit még egynémely öreg ház féregrágta könyvei között megtalálni, de általában véve a tisztességes társadalom már két generációval ezelőtt kitaszította őt magából. Ha Behn asszonyt egyáltalán olvassák még, az kizárólag a tisztességtelenség, sőt a szégyentelenség szeretetéből fakadhat. Behn asszony életművének már saját korában is botrányos híre volt... igaz, ez nem volt akadálya annak, hogy tisztességesen eltemessék a Westminster-apátság- ban, de nagy kár, hogy könyvei nem rohadtak el testével együtt. És az, hogy ezeket most előbányász- szák a feledés homályából, valóban megbocsáthatatlan.” így ír 1862-ben az angol Saturday Review. Aphra Behn egyike volt a XVII. század vége kedvelt angol színdarabíróinak. Tizenhét év alatt tizenhét színdarabot írt, amelyek a közönség körében rendkívüli népszerűségnek örvendettek. A kalandokat kedvelő nő hírében állta: Nyugat- Indiába utazott, részt vett a rabszolgalázadásban, megismerkedett egy indián törzzsel, amelynek tagjai soSem láttak még fehér embert, II. Károly király kémje volt. Harcolt a rabszolgaság és a nők alárendeltsége ellen. Színdarabjai mellett tizenhárom regényt is írt, abban a korban, amikor Angliában még nem írtak regényeket. Ha férfi lett volna, csodálatos élete beletartozna abba a néphagyomáhyba, amelybe Robin Hood is tartozik. De már saját korának írói is figyelmeztettek arra, hogy a nő, akinek nevét nyilvánosan ismerik, elveszíti „hírnevét”. A későbbi irodalomtudomány egyenesen azt próbálta meg bizonyítani, hogy valójában soha nem is létezett. Aphra Behn művei bátrak, szókimondó- ak. Hasonlók voltak persze a férfiak által írott színdarabok is, de ez a kor szokásához tartozott. Aphra Behn nem kapott klasszikus nevelést, melyben beletartozott a latin és grog nyelv ismerete. Színdarabjaiban nem nyüzsögnek az antik istenek, és nem találunk utalásokar római mondákra, ami pedig a kor kritikusainak szemében a jó színdarab ismérve lett volna. A legrosszabb azonban az volt, hogy színdarabjaiban olyan dolgot ho- zbtt felszínre, amelyet ma női nézőpontnak nevezünk: azt, hogy a nők másként élik meg a dolgokat, mint a férfiak. A férfiuralmú társadalomban a férfiakat a nők szemével láttatta. Ezt szégyenletes sértésként értelmezték, annak ellenére, hogy Aphra Behn igyekezett úgy fogalmazni, hogy ne űzze el közönségéből a férfiakat, akiktől megélhetése függött. Életművében két erő áll egymással szemben: egyfelől a vágy, hogy komolyan szóljon a nők életéről ebben a fojtogató világban, másfelől az a nem kevésbé erőteljes vágy, hogy közönsége kedvében járjon. Köszönetképpen gúny és feledés lett osztályrésze. Csak e század nőmozgalma emelte Aphra Behnt típusesetté: példaként arra, mi történik a nővel, aki nem rendeli magát alá a közösség szabályainak. A kultúrában a nők számára leginkább a modell és a fogyasztó szerepét engedélyezték. Mind modellként, mind közönségként a nő csupán célpont volt, aminek a teremtő munkához semmi köze. Ez a helyzet kitűnően beleillett a patriarchális gondolkodásba, amely szerint a férfi aktív alkotó, a nő pedig passzív befogadó. A nők művészete különbözött a férfiakétól, s mivel a művészetet mindig a férfiak határozták meg, a női kifejezésmódot nem fogadták el művészetnek. A hímzés, a szövés, a bőrdíszmű, a virágcsendélet nem marad meg úgy, mint a falra akasztott festmény. Aphra Behn történetét Kaari Utrio finn történész-írónő könyvében olvastuk, amelyet a világ sok nyelvére lefordítottak 1984, megjelenése óta. 1989-ben látott napvilágot a magyar kiadás. Az írónő kisebb- nagyobb felháborodást keltett azzal az állításával, hogy a történelmet eddig férfiak írták férfiak számára, következésképpen hamisan vagy legalábbis egyoldalúan. S hogy a világ rendje helyreálljon, ő megírta az európai nők történetét a nőknek. „A nem alkalmazkodó ember sorsa a szenvedés, akár férfi, akár nő az illető. Szenvedésük árán Európa lassanként humánusabb és jobb világgá változott. Ezért mondok köszönetét valamennyi múltbeli testvéremnek, különösképpen azoknak, akik nem alkalmazkodtak.” (bol) JEGYZET A férfiak kiirtása ellen BOLEMANT LILLA Hiába válaszolom, hogy nem gyűlölöm a férfiakat. Ezért aztán az utóbbi időben csak néhány szóban mondom el, ha furcsa tekintettel megkérdezi valaki: miért csinálod ezt? Vagyis miért írok ilyen szörnyűségeket, miért akarom kiirtani a férfinemet? Nem akarom. Csak annak érdekében teszem, amit teszek, hogy más szempontból - a nő szempontjából láttassam a világot, még ha sok nő nem is ért egyet velem, hiszen annyira megszokták, hogy a sok évszázad alatt férfiak által kialakított szemlélet szerint értékeljék a világot, s benne önmagukat. Ha nekik ez így megfelel, senki sem írhatja elő, hogy ezen változtassanak. Nekem sem lehet ez a célom. Viszont nekem se írja elő senki, hogy miként gondolkodjam, ráadásul egy olyan időszakban, amikor pélául az ENSZ emberi jogokról szóló közleménye alapján kormányunk évekkel ezelőtt kötelezte magát arra, hogy kialakítja a női esélyegyenlőség feltételeit, s Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országunkat több EU-határozat is kötelezi ugyanerre. A munkaügyi minisztérium esélyegyenlőségi főosztályán szakemberek foglalkoznak az idevágó problémákkal, civil szervezetek hallatják a hangjukat a családon belüli erőszak és mindenfajta diszrimináció ellen... Az emberek többsége azonban általában keveset tud a témáról, márcsak ezért is, mert a médiumok nagy része egyáltalán nem •tartja fontosnak, hogy érdemben tájékoztassa a nagyközönséget. Csak a szenzációt kergeti, s csak akkor kezd feltérképezni egy feleségverést, amikor az már családi tragédiába torkollott. A szomszédság meg azt tartja, magánügy a zárt ajtókon belüli verekedés. A fent leírtak miatt is örülök, hogy legalább hetente egyszer ezen az egy oldalon foglalkozhatunk a nők gondjaival, nyilvánvaló és a felületes szemlélő számára rejtve maradó kirekesztésükkel a világ dolgaiból. Nem célom a támadás, csupán a tényfeltárás. Csupán tovább szeretném adni azokat az információkat, amelyek a feminizmuson keresztül eljutottak hozzám, s biztos vagyok benne, hogy sok nőnek segítenek majd abban, amiben nekem jelentettek nagy segítséget: különféle gondjaim megoldásában, amelyek másféle - női - gondolkodásmódomból adódtak, hiszen kiderült, hogy nem kell magam rosszul éreznem attól, hogy másként gondolkodom, mint ahogy azt elvárnák tőlem, hogy elégedetlen vagyok a nők és férfiak közötti viszonyok minőségével, hogy nem fogadom el, hogy másodrendűként kezeljenek bizonyos helyzetekben, és a komoly döntések idején keressék mellettem a férfit, akié a döntés joga. A téma irodalmában elmerülve, szakemberekkkel való beszélgetések eredményeként kiderült, sokan mások osztják a világról alkotott véleményemet, a változásokat szükségszerűnek tartják, férfiak és nők egyaránt. Nem gyűlölök tehát senkit, viszont szeretném, ha a nők társadalmi megbecsülése és helyzete jelentősen és belátható időn belül javulna. Tisztában vagyok vele, hogy én ezt nem tudom egyedül elérni, viszont biztos vagyok abban is, hogy néhány embernek segítek azzal, hogy ezen az oldalon időnként megjelenhetnek a számomra fontos gondolatok.
