Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-18 / 190. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 18. KOMMENTÁR Próbálnak lapítani SZILVÁSSY JÓZSEF Közvéleményünk két, a szlovákiai magyarság megmaradása, jövője szempontjából lényeges ügyről vajmi keveset tud. Az egyik a komá­romi magyar egyetem problémaköre. Erről nagyjából annyi az érte­sülésünk, hogy a kormány törvény-előkészítő bizottsága jóváhagyta a felsőoktatási intézmény megalapításáról rendelkező törvényterve­zetet, ám az még nem dőlt el, hogy az oktatási nyelv magyar lesz-e. Lépett a komáromi önkormányzat is. Megvásárolta a védelmi mi­nisztériumtól azokat a létesítményeket, amelyek otthont adhatnak az egyetemnek is. Ugyanakkor az Akkreditációs Bizottság még min­dig nem hagyta jóvá a Selye János Egyetem létrehozását támogató határozatot. Igaz, el sem utasította, csupán felfüggesztette a vitát. Az indítványozók igyekeztek elsumákolni ezt a tényt. Albert Sándor a döntés elmaradását szépséghibának minősítette, holott a testület ajánlása nélkül a megalakuló állami egyetem nem hirdethet felvéte­lit, nem kaphat költségvetési támogatást. Csáky Pál pedig a nemzet- állami görcsök utolsó rúgkapálásaként minősítette a bizottság ma­gatartását. Sokkal tárgyszerűbb volt Bauer Edit, aki csak kimondta egy szakmai tanácskozáson, hogy a benyújtott anyag csupán azt a minimális szintet éri el, amely még lehetővé teszi az egyetemalapí­tást. A akkreditációs testületben szaktekintélyek foglalnak helyet. Mégsem hiszem, hogy csak olyan személyiségek alkotják, akik a magyar egyetem ügyében teljesen elfogulatlanul képesek dönteni. Azt azonban teljes joggal kérdezik: kik lesznek azok az egyetemi ok­tatók, akik kellő tudományos fokozattal rendelkeznek ahhoz, hogy szavatolják az intézmény és a pedagógiai program szakmai színvo­nalát? A Magyar Koalíció Pártja jogosan és kellő határozottsággal követeli a kormányprogram teljesítését, az egyetem megalapítását. Ám mindez mégiscsak szakmai kérdés. Ezért kellene még jóval az Akkreditációs Bizottság októberi ülése előtt összehívni a hozzáértő­ket, akik szót érthetnének legalább abban, hogy hazai magyar tudo­mányos és szellemi potenciálunk jelenleg hány és milyen kar meg­alapítására elegendő, s milyenek a szlovákiai magyar nemzeti kö­zösség igényei. Mert ez a lényeg. Az egyeteménél is cifrább a szlovákiai magyar egyházmegye ügye. A római katolikus hívők évről évre buzgón imádkoznak e nemes célo­kért, miközben a hátuk mögött a szlovák és a magyarországi egyházi méltóságok már három éve - talán vatikáni nyomásra - megegyez­tek abban, hogy ez a kérés nem teljesíthető. El nem hiszem, hogy az imanapon rendszerint ott feszítő politikusaink és más közéleti sze­mélyiségek közül senki sem tudott erről az egyezségről. Ha voltak bizonyos értesüléseik - leginkább az egyházakkal kapcsolatot tartó kormányalelnöknek -, akkor erről tájékoztatni kellett volna az érde­kelteket. És lépni annak érdekében, hogy bizonyos értelmes kompro­misszumként legalább magyar segédpüspököket nevezzenek ki a dé­li és a keleti egyházmegyékben. Ez a döntés természetesen a katoli­kus egyház szuverén joga, amelyet azonban bizonyos mértékig befo­lyásolni lehet. S az sem mellékes, hogy azóta már más az esztergomi érsek. Senki sem vitathatja el a hívőknek azt a jogát, hogy továbbra is eltökélten imádkozzanak papi hivatásokért. Magyar püspökért is. És senki sem feledheti, hogy ők juttatták - miként a komáromi ma­gyar egyetem ügyének alakulását nyomon követő polgárok is - poli­tikusainkat a parlamentbe, kormányba, más tisztségekbe. Joggal várják hát el, hogy őszintén tájékoztassák őket sikerekről, kudarcok­ról, mert mindkettő a politika és az élet velejárója. Csak a lapítást és a mellébeszélést nem szívlelik. Ha egyszer betelik a keserű pohár, büntetni fognak. Akár már a legközelebbi választásokon is. Knédli - Kucsmáélcnál TÓTH MIHÁLY Visszatetszést váltott ki, hogy köztársasági elnökünk Leonyid Kucsma ukrán államfő vendége volt, akinek demokráciaértelmezéséről jobb európai politikai szalonokban nagyon rosszul vélekednek. Mint más­kor is, amikor valamit a megkérdezettek 99 százaléka támogat, vagy amikor egy jelenséget az emberek maradéktalanul visszautasítanak, ezúttal is kérdezem: vajon nem a csordaszellem megnyilvánulása, hogy Rudolf Schuster kijevi látogatásának oly cudar a visszhangja. Sorra vettem a politikai spektrum különböző tartományaiból „forga­lomba került” és a sajtó által terjesztett kifogásokat, illetve Schuster el­lenérveit. Tény, hogy az 50 milliós Ukrajna Szlovákia tőszomszédja. Az elnöknek elméletileg igaza van, amikor a szomszédi kapcsolatok ápo­lását és a külkereskedelmi érdekeket emlegeti. Bírálóinak is igazuk van, amikor az ukrajnai demokrácia állapotát emlegetik. Például, hogy a hatalom miképp értelmezi a sajtószabadságot. A pozitív és a negatív érvek látszólag ellensúlyozzák egymást, így akár okvetetlenke- désnek is tűnhet, hogy már-már népszavazásra bocsátjuk, hova láto­gasson el az elnök, és hova ne. A két államfő találkozásának pikantériáját én egy egészen mellékes­nek tűnő mozzanatban látom. Mit válaszolt Schuster erre a kérdésre: Az ukrán ellenzékkel miért nem kereste a kapcsolatot? Válaszolhatta volna: az ilyesmi udvariatlanság a vendéglátó iránt; mondhatta volna, hogy az ellenzék épp évi rendes szabadságát tölti; állíthatta volna, hogy az oppozíció nem hajlandó Kucsma személyes jó barátjával talál­kozni. Elnökünk nem ezt tette, hanem úgy válaszolt, ahogy az 1989 előtti számos évtizedben minden moszkovita államfő csodálkozva vá­laszolt volna: Hol van itt az ellenzék? És ismét bebizonyította, hogy egy közvedenül a lakosság által választott államfő se szükségszerűen tartozik a politikai géniuszok gyülekezetébe. Az ukrán ellenzék senkit se képvisel - jelentette ki Szlovákia államel­nöke. Ezzel elárulta, hogy az 1989 ősze óta eltelt évek alatt semmit se felejtett és semmit se tanult. Ezt úgy is mondhatnám, hogy 1989-ben, azon a zimankós napon mégiscsak Ján Budajnakvolt igaza, amikor Schusternél tiszteletét tette. Budaj nem defenesztrálni akart, csak ki- tessékelni. Takaros kötetecskét lehetne összeállítani azokból az 1989 előtt elhangzott nyilatkozatokból, amelyekben a pártállami vezetők váltig állították, hogy Moszkvától Havannáig, Ulánbátortól Prágáig se­hol sincs ellenzék. Emlékszem rá, úgy 1980 táján a televízióban mek­korát derült Husák, amikor nyugati újságírók az ellenzékről faggatták. Ugyan kérem, mondotta, ezek csak elszigetelt csoportocskák. Elnö­künk most bebizonyította, valóban Husákhoz járt iskolába. Persze, a schusteriádák szaporodásában a lelki beállítottság is szerepet játszik. Elnök vagyok, gondolja Schuster, kinek mi köze hozzá, kinek javára gyakorolok gesztust. A forradalomkor lemondatott V. Ferdi- nándra emlékeztet. Azt akarták, ne legyen szem előtt, a prágai várba költöztették. Állítólag nem volt egy észkombájn. Orvosai tanácsára le kellett volna szoknia kedvenc ételéről, a knédliről. így tiltakozott: Csá­szár vagyok, jogom van knédlit enni. Schuster, minden szlovákiai el­nöke. Joga van Kucsmát látogatni.- A főnök lemondott, mert feketézéseivel nagyobb kárt okozott a cégnek, mint az erdőtüzek az országnak... (Lubomír Kotrha rajza) Az létrehozásról a koalíciós erők döntenek, de a minőségről nekünk kell gondoskodnunk Ha van politikai akarat, akkor egyetem is lesz A 131/2002. számú jogsza­bály 5. cikkelye értelmében felsőoktatási intézményt csak törvény által lehet lét­rehozni, illetve megszüntet­ni. Tehát a parlament jóvá­hagyásával. ALBERT SÁNDOR Az Akkreditációs Bizottság a létre­hozandó egyetem felkészültségé­ről mond véleményt, illetve meg­ítéli, hogy az oktatási intézmény alkalmas-e a meghirdetett szakok, pedagógiai programok megvalósí­tására. Az akkreditáció során a bi­zottság értékeli a pedagógiai prog­ramok tartalmát, a leendő hallga­tókkal szemben támasztott elvárá­sokat és a kiválasztás módját, az oktatáshoz szükséges személyi, tárgyi és műszaki feltételeket. A 83. cikkely 2. bekezdése értel­mében az új pedagógiai progra­mok első értékelésekor az Akkreditációs Bizottság egyéni kritériumok szerint is eljárhat. Ez azt jelenti, hogy a testület pozitív értékelést ad akkor, ha úgy ítéli meg, hogy nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy az egyetem az oktatási ciklus végéig képes lesz teljesíteni a pedagógiai prog­ramot, és a meglevő feltételek le­hetővé teszik, hogy az iskola első hallgatói teljes értékű egyetemi végzettséget szerezzenek. Ez a cikkely valószínűleg nem véletle­nül került be a törvénybe, hiszen egy induló, illetve még nem is lé­A cikkely valószínűleg nem véletlenül került be a törvénybe. tező egyetem hogyan nevezheti meg például azokat az oktatókat, akik az egyes tantárgyakat fogják tanítani a 3. vagy 4. évfolyam­ban? Az oktatók kiválasztását, a pro­fesszori, illetve docensi helyek be­töltését, a felvételi kritériumokat, de a pedagógiai programokat is az egyetem akadémiai szenátusa hagyja jóvá, miután a tudomá­nyos tanács véleményezte azt. Csakhogy a nem létező, illetve az újonnan létrejött egyetemnek még nincs szenátusa, sem tudo­mányos tanácsa. Ha a kormány és a parlament pozitívan dönt az egyetem létrehozásáról és ez poli­tikai döntés lesz, akkor kezdődhet meg a szakmai munka. Akkor már nincs akadálya a tantestület létre­hozásának. Ki lehet építeni az egyetem önkormányzati szerveit: az akadémiai szenátust és a tudo­mányos tanácsot. Meg lehet vá­lasztani az egyetem és a karok ve­zetőit, s véglegesíteni lehet a pe­dagógiai programot is. Az egyetemalapítás tehát politikai döntést igényel. Az akkreditáció viszont szakmai mérlegelés kelle­ne, hogy legyen. Ezért úgy gondo­lom, hogy há van politikai akarat, akkor egyetem is lesz. Az viszont, hogy milyen színvonalú, milyen minőségű lesz az oktatási intéz­mény, csak a mi szakmai felké­szültségünkön múlik majd. TALLÓZÓ DER SPIEGEL Tizenhét évvel a nyugat-berlini La Belle diszkó ellen elkövetetett me­rénylet után Líbia hajlandó kártérí­tést fizetni az áldozatoknak, illetve családtagjaiknak - írja legújabb számában a hírmagazin. Tripoli már hónapokkal ezelőtt tájékoztat­ta a berlini kormányt hajlandóságá­ról. A főleg amerikaiak által látoga­tott La Belle ellen 1986-ban követ­tek el merényletet: hárman meg­haltak, több mint kétszázan megsé­rültek. A berlini bíróság 2001 no­vemberében kelt ítéletében a líbiai titkosszolgálatot tette felelőssé a robbantásért. A Der Spiegel értesü­lése szerint a 67 nem amerikai áldo­zat érdekeit képviselő ügyvédi cso­port, karöltve a német külügymi­nisztérium jogászaival, már dolgo­zik a megoldáson. Az ügyvédek azt javasolják, hogy minden egyes se­besült számára 500 ezer eurót kö­veteljenek. Később a kártérítés mértékét finomítanák, annak függ­vényében, hogy milyen súlyos volt az illető sérülése. A merényletben meghalt török nő családjának, va­lamint a diszkó egykori tulajdono­sának egymillió eurót követelné­nek. A Der Spiegel értesülése nem sokkal azután látott napvilágot, hogy Líbia hajlandónak mutatko­zott 2,7 milliárd dollárt fizetni a Lockerbie-merényletben elhunyt személyek hozzátartozóinak. 1988-ban a skóciai Lockerbie fölött felrobbant a PanAm amerikai légi- társaság gépe, 270 ember halálát okozva. Líbia az ENSZ Biztonsági Tanácsához írt levelében hivatalo­san is vállalta a felelősséget a me­rényletért, ami előfeltétele az or­szág ellen elrendelt nemzetközi szankciók feloldásának. VECERNJI ÜST Egy nappal az amerikai és a kana­dai katasztrofális áramszünet után Dalmácia kapuja, Zára (Zadar) is áramellátás nélkül maradt - írta tegnap a zágrábi újság. A legna­gyobb példányszámú horvát napi­lap szerint 18 órán át áram nélkül voltak Zára nyugati részének nya­ralóvendégekkel teli előkelő város­negyedei. „Több tízezer turista kényszerült romantikus gyertya­fényre a nyári kánikulában. Az üre­sen maradt éttermek tulajdonosai a kezüket tördelték péntek estétől szombat délutánig” - írta az újság. Szakértők szerint Horvátországot nem fenyegeti áramkorlátozás vagy a rendszer szétesésének ve­szélye. Noha a horvát energiaszol­gáltató rendszer a háborús évek utáni legnagyobb megpróbáltatá­sának van kitéve, pillanatnyilag sem a nyaralóvendégeknek, sem az ország lakosságának nincs oka ag­godalomra. Viszont a több hónapos szárazság következtében keletke­zett vízhiány miatt a vízerőműve­ket csak a csúcsfogyasztás fedezé­sére használhatják, a hőerőművek­ben pedig a hűtővízzel van gond. Horvátországban a szárazság és az erdőtüzek okozta károk mintegy 300 millió kunával drágították az áramtermelést. Az oroszországi elitnél egyértelműen felismerhetők a törekvések a szocialista irányítási módszerek újrahonosítására Doktorok helyett katonák, titkosszolgálati tisztek HOFER LÁSZLÓ Több mint kétszeresére nőtt a ka­tonák, biztonsági tisztek, és keve­sebb mint felére apadt a doktori, kandidátusi címmel rendelkező személyek aránya az orosz hatal­mi elitben Vlagyimir Putyin elnök hatalomra kerülése óta. Az Oro­szországot vezető gárda szerkeze­tének 2001- 2003-as átalakulásá­ról az orosz tudományos akadé­mia szociológiai intézete végzett felmérést. A katonák és titkos- szolgálati tisztek részaránya Bo­risz Jelcin elnöksége alatt 11,2 százalékot tett ki, utóda, Putyin idején 25,1 százalékra nőtt. A kandidátusi, doktori fokozattal rendelkezők aránya viszont ezzel párhuzamosan 52,2-ről 20,9 szá­zalékra fogyott - derült ki a kor­mány, az elnöki adminisztráció, parlamenti képviselők, oligar­chák és vezető állami tisztségvise­lők, azaz a hatalmi elit 3500 tagja körében végzett kutatásból. Ug­rásszerűen nőtt az üzletemberek aránya: 1,6 százalékról, 11,3 szá­zalékra. Ugyancsak erősödtek az elnök „földijeinek” pozíciói a ha­talmi elitben, arányuk 13,2-ről 21,3 százalékra emelkedett. A nők korábban is sovány részese­dése tovább csökkent, 2,9-ről 1,7 százalékra. Mint a szociológiai in­tézet kimutatta, különösen erős a „váll-laposok” hatalmi térnyeré­se: a miniszterhelyettesek 35 szá­zaléka katona, és döntő a befolyá­suk a gazdaságfejlesztési, az ipari és távközlési, valamint az igaz­ságügyi tárcánál is. Megfigyelhe­tő az is, hogy a nagyvállalkozók közvetlen hatalmi részvétele szö­vetségi szinten visszaszorulóban van, a régiók törvényhozó szerve­iben viszont arányuk eléri a 70 százalékot. A katonák térnyerése részben azzal magyarázható, hogy Putyin is katonai múlttal rendelkezik, részben pedig azzal, hogy a jelcini káosz után a társa­dalom - az elit és a nép is - rend­re, „katonás elnökre” vágyott. Putyin felszámolta a káoszt, meg­állította a jelcini forradalmat - vélekedik Olga Kristanovszkaja, az akadémia szociológia intézeté­nek elitkutatással foglalkozó szakértőjét. A szociológus úgy vé­li, hogy az ország nehezen, de el­fordult a kommunista, szocialista társadalmi modelltől, és - a köz­vélemény-kutatások erről tanús­kodnak - a jelcini évek után a de­mokráciától is. A nép a reformok helyett szociális védettséget, sta­bilitást kíván. Az utóbbi két évben olyan katonai csoportok kerültek hatalomra, amelyek ismerik a szocialista társadalomirányítás mechanizmusait. A mai elitnél egyértelműen felismerhetők a tö­rekvések a szocialista irányítási módszerek újrahonosítására. Kris­tanovszkaja szerint Oroszország­ban az irányító elit lassan önkény­uralmi jegyeket ölt magára, s ez a folyamat különösen Putyin máso­dik elnöki periódusa alatt fog fel­erősödni. Vitalij Tretyjakov poli­tológus úgy véli, hogy az elit át­alakulása természetes folyamat. Jelcinnek a demokratikus fordu­lathoz nagyobb szüksége volt tu­dományos szakértőkre, és az is érthető, hogy Putyin „otthona”, Szentpétervár összehasonlíthatat­lanul magasabb intellektuális színvonalat képvisel, mint Szverd- lov megye, ahonnan Jelcin földijei a hatalomba katapultálhattak vol­na. A politológus megállapította, Putyin - Jelcinnel ellentétben - nem elkötelezett liberális demok­rata, hanem centrista, konzerva­tív politikai figura, s a hadsereget és a biztonsági szolgálatokat be­csüli, mert azokon nyugszik az ál­lam épülete. Jelcin sokkal inkább autoriter személyiség volt, mint Putyin, aki, jóllehet, titkosszolgá­lati múltjából szintén ez következ­ne, csak a vele nyíltan szembefor­dulok ellenében folyamodik ön­kényuralmi eljárásokhoz - jegyzi meg Tretyjakov.

Next

/
Thumbnails
Contents