Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-14 / 187. szám, csütörtök
Régió ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 14. Az egyik Laktanya utcai háztömb, amelynek lakóinál a vérhas tüneteit észlelték (Száz Ildikó archív felvétele) A két érsekújvári lakótelepen a szakértők szerint rosszabb a helyzet, mint gondolták Dúl a vérhasjárvány Megvalósíthatósági tanulmánytervet dolgoznának ki Lépés az új Duna-hídért V. KRASZNICA MELITTA Galántai Vásár sörfesztivállal Galánta. Mától szombatig tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a hagyományos Galántai Vásárt, amelynek - immár tizenegyedszer - sör- fesztivál is része. A vásár a szabadtéri színpad és a sportpálya környékén, illetve a Nálepka utcában ma 9.00 órakor kezdődik, s mindhárom napon délelőtt 9.00 órától este 19.00 óráig tart. A rendezvényt ma délelőtt 11.00 órakor nyitják meg a régi kórház épülete előtt - mazsorettek bemutatójával és népzenével. Délután 15 órától térzene, 18.00 órakor az amfiteátrum nagyszínpadán ünnepi műsor várja az érdeklődőket: 19.30- tól a szeredi Dixiland Band, 21.00-tól a Tip Top együttes koncertezik, majd hajnalig tartó diszkó kezdődik, (gl) Dzurindát okolta a balesetért Királyhelmec. Közlekedési baleset miatt kedden este és éjszaka a gépjárművek számára több órán keresztül járhatatlan volt a Királyhelmecet Perbenyikkel összekötő útszakasz. Egy a községből a város irányába szabályosan közlekedő Lada személygépkocsiba fékezés nélkül egy Renault rohant bele. A balesetet okozó autó vezetője hirtelen áttért a szemközti sávba, s bár a Lada vétlen vezetője megpróbálta őt kikerülni, nem tudta megakadályozni az ütközést. Csak a vakszerencsének köszönhető, hogy a baleset emberéletet nem követelt. A vétkes gépkocsivezető a balesettel kapcsolatban mindenféle felelősséget elhárított, s a történtekért a jelenlegi kormánykoalíciót, sőt, személy szerint Mikulás Dzurindát okolta. A rendhagyó mentegetőzést érthetőbbé teheti a tény, hogy a helyszínelő rendőrök komolyabb alkoholos befolyásoltságot állapítottak meg nála. (leczo) Kézilabdatorna és vásár Gután Guta. Szombaton és vasárnap rendezik meg a városban a 19. Gutái Vásárt, amellyel párhuzamosan már mától zajlik a tizedik, jubileumi Kolárovo Cup kézilabdatorna. Ez utóbbira négy országból - Szlovákián kívül Magyarországról, Lengyelországból és Csehországból - összesen 62 csapatot várnak. A tornán hét helyszínen folynak a küzdelmek, a négy szabadtéri pályán és a sportcsarnokon kívül két pályát a város központjában, közúton alakítanak ki. Emiatt augusztus 15. és 17. között útlezárásra kell számítani a Templom téren, a Győr, a Palkovich és az Iskola utcában. A terelőutat táblák jelzik majd. A torna döntői vasárnap lesznek a sportcsarnokban, ahol a mérkőzések között teremkerékpár-bemuta- tókkal szórakoztatják a közönséget. (vkm) Vendégeket vár • a sajógömöri tábor Sajógömör. Holnapig még várja az alapiskolás gyerekeket a sajógömöri kézműves nyári tábor a helyi kultúrház- ba, amelyet idén negyedik alkalommal sikerült megrendezni a tornaijai Csemadok- nak és a sajógömöri önkormányzatnak. Szövéssel, fafaragással, batikolással, üvegfestéssel, gyertyamártogatás- sal, gyöngyfűzéssel, gyöngyszövéssel és tojásfestéssel lehet ismerkedni, de kirándulnak majd a gömöri hegyen át a beretkei strandfürdőre is. Az egyhetes tábor végén kopjafát állítanak a rendezvény emlékére, (kov) Érsekújvár. A város legnagyobb lakótelepén két háztömbben fertőzéses vérhasjárvány dúl, és a helyzet a szakértők szerint rosszabb, mint eredetileg feltételezték. SZÁZ ILDIKÓ A város vezetése ezzel kapcsolatban kedden két ülést is tartott. „A délelőtti találkozón a fertőzés megfékezésének egyes fázisait beszéltük meg a szakemberekkel. Milan Kr- koska, az Állami Közegészségügyi Intézet érsekújvári központjának JUHÁSZ KATALIN Kassa. Szeptemberben vélhetően közös irodába költözik a pozsonyi és a kassai megyei önkormányzat brüsszeli képviselete. Az „összeköl- tözésre” Eubo Roman pozsonyi megyei elnök tett ajánlatot valamennyi megyének, a kassaiak pedig éltek a lehetőséggel. Az együttműködés feltételeiről szóló szerződést ugyan még nem írták alá a felek, e hónap végéig azonban vélhetően erre is sor kerül. A hír azért is váradan, mert a kassaiak eddig minden fórumon azt hangsúlyozták, hogy a csatlakozást követően a fejlettebb Pozsony megye és az elmaradottabb keleti régiók egymás vetélytár- sai lesznek a strukturális támogatások megpályázásánál. A pozsonyi megyei hivatal szóvivőjének tájéRozsnyó. A Szentatya rozsnyói szentmiséjére augusztus 20-ig igényelhetők ingyenes jegyek. A Rozsnyói Újság hamarosan különszám- ban jelenteti meg a szertartással kapcsolatos információkat. A látogatás alkalmából külön levelezőlapok és postabélyegek is megjelennek. INGYENES JEGYEK IGÉNYLÉSE AUGUSZTUS 20-IG A lakhelyük szerinti plébániákon jelenthetik be jegyigényléseiket azok, akik szeptember 13-án részt akarnak venni II. János Pál pápa rozsnyói szentmiséjén. A rozsnyói püspökség a plébániákról beérkezett rendelések számának megfelelően postázza a jegyeket a plébániákra - tudtuk meg Rastislav Suchy szóvivőtől. „A jegyek ingyenesek. Aki külföldről érkezik, annak is ajánlatos a plébániákon beszerezni a pecséttel ellátott jegyeket, hogy igazgatója összeállított egy munka- csoportot, amely megtekintette a lakóházakat. Még a héten döntünk a járási higiénikussal a következő lépésről, aki éppen szabadságát tölti, de napi telefonkapcsolatban vagyunk. A végső döntést ő hozza meg” - tájékoztatott Pischinger Géza, a város polgármestere. A városi tanács keddi ülésén olyan átfogó megoldást kerestek, amely az érintettek, illetve a város más lakosai számára egyaránt elfogadható. Érsekújvár egy projektum révén a gyermekek kötelező iskoláztatását, tisztálkodási szokásaik kialakítását szeretné elősegíteni. „A helyzet rosszabb, koztatásában ezzel szemben az áll, hogy egy közös alkalmazott fog lobbizni az európai intézményeknél a két megye, tágabb értelemben véve pedig Szlovákia érdekében. A szabadságon lévő kassai megyei elnök, Rudolf Bauer véleményét nem sikerült megszereznünk, a hivatal szóvivője azonban úgy tudja, nem egy, hanem két hivatalnok tevékenykedik majd a közös brüsszeli irodában, mivel a sikeres lobbizáshoz, kapcsolatteremtéshez elengedhetetlen a kelet-szlovákiai régió gazdaságának alapos ismerete. Sofia Jakesová elmondta, hogy a kassaiak néhány hónappal ezelőtt kiküldték a saját emberüket, akinek a helyzetfelmérés és a lehetőségek számbavétele volt a feladata. Egyelőre azt sem tudni, a „közösködés” mennyivel csökkenti a korábban elkerüljük az esetleges manipulálást. Egyéb okokból kifolyólag a püspöki hivatalhoz is fordulhatnak jegyigényléssel, de legjobb, ha a helyi plébániákon rendelik meg azokat” - mondta Suchy. A rozsnyói szertartás helyszíne 200-250 ezer ember befogadására lesz alkalmas. Az ún. biztonsági vagy éles zónában körülbelül kétezer ülőhely is lesz, amelyeket a közélet képviselőinek, politikai és egyházi személyiségeknek és a vendégeknek tartanak fenn. A helyszínt szektorokra osztják, a jegyen pedig feltüntetik, hogy az mely szektorba és melyik helyre szól. ROZSNYÓN TÍZEZER JEGYET IGÉNYELTEK Rastislav Suchy azt tanácsolja, hogy a hívek hozzanak magukkal hordozható székeket, és semmi esetre se felejtsék otthon a személyi igazolványaikat és az egészség- ügyi kártyáikat. A rozsnyói plébániáit eredetileg feltételeztük. A volt szovjet laktanya bérházai lakhatatlanok. Az ablakkereteket ellopták, a padlótól fél méteres magasságig hulladék borítja a lakásokat” - tájékoztatott Krkoska. Elmondta, az ottani közrendre is felügyelő városi rendőröket önkormányzati költségen beoltották sárgaság ellen. „Sajnos, az oltás sem számomra, sem a tegnapi szemlét végző munkatársaim számára nem jelent védelmet, mivel a vérhas bakteriális eredetű fertőzés” - jegyezte meg ezzel kapcsolatban. Az eset felől már Klára Orgovánová, a kormány romaügyi biztosa is érdeklődött. tervezett fenntartási költségeket. Kassa megye eredetileg a szomszédos, hasonló elmaradottságú Eperjes megyével szeretett volna közös képviseletet nyitni Brüsszelben, ám az eperjesiek váratlanul megelőzték őket, és májusban önállóan nyitottak irodát az Európai Unió fővárosában. Rudolf Bauer ekkor azzal magyarázta a meglepő fordulatot, hogy náluk tovább tartanak az előkészületek, mivel egy szlovák állampolgár részére kell külföldi munkavállalási engedélyt intézniük, az eperjesiek viszont belga alkalmazottat vettek fel. A propa- gációs, tájékoztató és marketingte- vékenyéséget végző iroda ötlete először Kassán került szóba a múlt év nyárán. Brüsszelben jelenleg mintegy kétszáz régió működtet információs képviseletet. nián Kelemen Ignác esperes elmondta, hogy tízezer jegyet rendeltek, de még nem kapták meg azokat. „Mihelyt megkapjuk, kijelentjük a templomokban, és a templomban vagy a plébánián személyesen lehet kiváltani a jegyet”. Ajánlatos feltüntetni a jegyek hátoldalán a személyi igazolvány számát, hogy ezzel is megkönnyítsék az ellenőrzést. Mivel az első hívők már valószínűleg pénteken este megérkeznek, éjjel virrasztás várja a résztvevőket, s különféle programok is lesznek. TUDNIVALÓK A ROZSNYÓI ÚJSÁG KÜLÖNSZÁMÁBAN A városi hivatal a jövő héten a Rozsnyói Újság rendkívüli számában teszi közzé a szertartással kapcsolatos tudnivalókat. A lapban fontos és hasznos információk lesznek a kijelölt parkolóhelyekről, az étkezési és szálláslehetőségekről és a különféle egyéb szolgáltatásokról. Az újságKomárom. Még április elején szándéknyilatkozatot írt alá a helyi vasúti Duna-híd közúti híddá történő bővítéséről a két Komárom polgár- mestere, Bastrnák Tibor és Zatykó János. Azóta a kérdés már több fórumon, egyebek között a szlovák és magyar közlekedési tárcák illetékes osztályvezetőinek júniusi, kassai találkozóján is felmerült. Annak érdekében, hogy a majdani döntéshozók, tehát az érintett országok kormányai minél szélesebb körű, szakmailag megalapozott információkra hagyatkozva hozhassák meg a híd felépítésével kapcsolatos dönV. KRASZNICA MELITTA Guta. Elsősegélynyújtó szobával bővült tegnap a helyi egészségügyi központ. A berendezés megvásárlásához szükséges pénz az OPAL Egészségügyi Polgári Társulás által kezdeményezett közadakozásból gyűlt össze. Balázi Vladimír körzeti orvos, az OPAL egyik alapítója és ügyvezetője a keddi átadási ünnepségen hangsúlyozta: „Mindazok, akik akár csekély, akár nagyobb összeget ajánlottak fel e nemes célra, tulajdonképpen a reményt adományozták a majdani rászorulóknak; akik történetesen maguk az adakozók is lehetnek.” Az elmúlt két év alatt összesen 164 ezer korona gyűlt össze magánszemélyektől, társadalmi szervezetektől és vállalatoktól. E pénzből vásárolták meg az alapvető felszerelést, a lélegeztetőkészüléket, az oxigénpalacKORPÁS ÁRPÁD Pozsony. Egyelőre megoldatlan, hogy a pápa szeptemberi pozsonyi szentmiséje idején a társszervezők közül melyik és miként biztosítja az egészségügyi ellátást a ligetfalui helyszínen - egyebek mellett ez derült ki a fővárosi önkormányzat tegnapi sajtótájékoztatóján. Karol Kolada, a főpolgármester közlekedésügyi kérdésekért felelős helyettese elmondta, a sürgősségi ellátásról - amelybe a ligetfalui kórházat és az egyik rendelőintézetet szeretnék bevonni - még e héten egyeztetnek. A gond az, hogy a mise szervezésére kapott állami támogatás az egészségügy területére nem terjed ki. Pozsonyba becslések szerint 150-250 ezer zarándok érkezik. A vonatok a ligetfalui pályaudvarra érkeznek majd. A buszoknak a Panónska úton is helyet biztosítanak, és 8500 személyautónak parkolókban, további 14 ezernek pedig a lakótelep zöldteban továbbá közlekedési információk jelennek meg a rozsnyói szentmise idejére lezárt útszakaszokról és a forgalom eltereléséről. Orvosi és rendőrségi tanácsok, eligazítások és utasítások ugyancsak szerepelni fognak a lapban, egy a városról, valamint a mise szektorokra osztott helyszínéről készült részletes térképpel együtt. „Eredetileg a püspökséggel közösen terveztünk ltiad- ványt megjelentetni, ám nem jutott rá pénz, ezért ettől eltekintettünk” - tájékoztatta lapunkat Kardos Ferenc, Rozsnyó polgármestere. A lapban a város rövid története, valamint II. János Pál pápa és Eduard Kojnok rozsnyói püspök életrajza is olvasható majd. A város mellett szponzori támogatásból a püspökség is készíti már a szentmise liturgikus szövegének kiadását. A polgár- mester elmondta, hogy a lap százezres példányszámban kerül ki a nyomdából szlovák és magyar nyelven, és a helyszínre érkezőknek fogják osztogatni, de kapható lesz a fésűket, a két város megvalósíthatósági tanulmánytervet készül kidolgozni. Ez tartalmazná a hídnak a térség gazdaságára, foglalkoztatáspolitikájára, fejlesztésére gyakorolt hatásának komplex vizsgálatát. A tanulmányt főleg uniós pénzekből szeretnék elkészíteni. A két város önkormányzata közös pályázatot nyújt be a szlovák régiófejlesztési minisztérium által meghirdetett szlovák-magyar Phare-CBC határon átívelő kistérségi program keretében. A pályázat kidolgozásában komoly szakmai segítséget nyújt a révkomáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség, a Komárom-Esztergom Megyei Állami Útkezelő Kht. kokat, a hordágyat, a rögzítő síneket, a gyógyszereket stb. Hiányzik még egy defibrillátor, amely mintegy 130 ezer koronába kerül. Az ösz- szeg előteremtésére várhatóan újabb gyűjtésbe kezd a társulás. A szoba létrehozására azért volt szükség, mert a gútai orvosok eddig nem rendelkeztek olyan speciális eszközökkel, amelyre súlyos balesetek esetén lehet szükség. „Ezentúl addig is szakszerűen el tudjuk látni a balesetet szenvedőket, amíg megérkezik a gyorsmentő Komáromból” - magyarázta Balázi. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy munkaidőn kívül, illetve hétvégeken még megoldatlan az ügyelet kérdése. Árgyusi Imre, Gúta polgármestere a keddi megnyitón bejelentette, hogy az ügyelet kérdését az önkormányzat a lehető legrövidebb időn belül napirendre tűzi. rületein kialakított zöldterületeken juthat hely. A főpolgármester-helyettes szerint a reptéren nem gond további 20 ezer parkolóhelyet biztosítani. A távolabbi parkolókból a tömegközlekedési vállalat ingyenes ingajáratokat fog közlekedtetni, ezért a szervezők kérik a szertartásra készülőket, ne igyekezzenek személykocsival jutni a helyszín közelébe. Ä helyszín környékén élőket utasítani fogják, hogy szeptember 13- án és 14-én ideiglenesen máshol parkoljanak a járműveikkel, s akik ennek a felszólításnak nem tesznek eleget, azok kocsiját - az önkormányzat terhére - elvontatják. Egyelőre tisztázatlan, miként biztosítják a mobü vécéket, bár az osztrák Toy Toy céggel már előrehaladott tárgyalásokat folynak. Frantisek Guth, a ligetfalui önkormányzati hivatal vezetője elismerte, hogy a helyszín környékén patkányok is veszélyeztethetik a résztvevőket, ám még augusztusban elrendelik az irtásukat. Rozsnyói Turisztikai Információs Központban is. LEVELEZŐLAP, BÉLYEG, PLAKETT Elsősorban a gyűjtőket érdeklik majd azok a levelezőlapok, amelyeket a Rozsnyói Turisztikai Információs Iroda kezdett árusítani a közelgő pápalátogatással kapcsolatban. Négyféle levelezőlap kapható, korlátozott sorozatszámban 13 koronás egységáron, ezeken a rozsnyói ka- tedrális látható a megyéspüspök címerével, továbbá a város látképe, a püspöki palota a rozsnyói püspökség címerével, valamint a Szentatya portréja. A pápalátogatás alkalmából kezdik meg augusztus második felében a postabélyegek árusítását is 14 koronáért, főként azokban a városokban, ahová a pápa ellátogat. Az éremgyűjtők pedig nemsokára egy ezüst plakettnek is örvendhetnek, amelyen a pápalátogatás helyszíneit ábrázolják. Várhatóan együtt tart fenn irodát Pozsony és Kassa megye az Unió fővárosában Közös „albérlet” Brüsszelben? PÁPALÁTOGATÁS A rozsnyói plébánia tízezer jegyet kért a pápai szentmisére . KOVÁCS ÁGNES Közadakozásból létesült elsősegélynyújtó szoba Gútán Reményt adományoztak • A fővárosi vezetés a Szentatya pozsonyi szertartásáról Negyedmillió zarándok?