Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-14 / 187. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 14. KOMMENTÁR Forró politikai nyár NAGY ANDRÁS Egy normális parlamentben általában könnyedén elkülöníthetőek egymástól a koalíciós és az ellenzéki képviselők. Az egyik csoport a kormányjavaslatait meg szokta szavazni, a másik nem, vagy nagy ritkán. Néha vannak független képviselők is, de ez inkább azokra az országokra jellemző, ahol a képviselők egyéni mandátummal jutnak be a parlamentbe. A normális kormányokban a koalíciós partnerek nem szokták egymást feljelentgetni. A normális országokban a kormánypártok nem nagyon szokták elfogadni az ellenzéki képviselők felajánlkozásait. Nálunk ez most kicsit máshogy van. Minden újságíró, szakértő politológus, de maguk a politikusok is pattanásig feszült izmokkal várják a szeptembert, mert most már mindenki tudja, valami történni fog. Kora nyáron komolyan megremegett a koalíció, s az amplitúdó csak azért nem erősödött, mert hirtelen mindenki elment nyaralni. És mégis. Annak ellenére, hogy a parlament egyáltalán nem, a kormány pedig csak alapjáraton működik, a háttérben mozognak a képviselők. Tipikus példája ennek Ladislav Polka, aki a HZDS-listáján jutott be a parlamentbe, jelenleg a Népi Unió képviselője, de már jelezte, liberális szellemiségéhez az ANO áll a legközelebb. De ha az ANO-hoz hozzáadunk egyet, vegyünk is rögtön el egy másikat. Robert Nemcsics gazdasági miniszterről a sajtó pár napja elhíresztelte, hogy Mikulás Dzürinda át kívánja csalogatni az ANÖ-ból az SDKÚ-ba. Nemcsics ahelyett, hogy keményen tiltakozott volna, csak annyit mondott, hogy erről most nincs szó, de a jövőben bármi elképzelhető. Független képviselőből is egyre több van, de ebből is legalább háromfajtát ismerek. Az első a kormánypárti függeden, a második az ellenzéki függetíen, s csak a harmadik függeden függeden, aki szavazásonként dönti el, most éppen melyik oldalra áll. Ehhez jön a kormányfő sejtelmes leleplezése, mely nyilván nem erősíti a koalíciót, hiszen az eddig kiszivárogtatott információk alapján akár Pavol Rusko is vezethetné a sza- botőrök csapatát. Az egészhez a hab a tortán pedig maga Robert Fico. Ő az a politikus, aki már két éve vezeti a népszerűségi listát, mégsem tud igazán előretörni. Emlékszem, közvetlenül a 2002-es parlamenti választások után mindenki arról beszélt, hogy ez a fickó nem fogja kibírni, hiszen annyi kölcsönt vett fel a különböző lobbiktól kampányára, hogy ha nem kerül kormányra, egyszerűen kicsinálják. Eltelt egy év, Fico népszerűbb, mint valaha, pártját soha nem támogatták még ilyen sokan, s úgy tűnik, senki sem akarja a skalpját. Ha a skalpoknál tartunk, ő is kijelentette a múltkor, nem azért támadja állandóan Csáky Pált, mert a skalpját az övére akarja tűzni, hanem azért mert ez nemzeti érdek. Míg a rendes politikusok üyenkor nyaralnak, kikapcsolják a mobiljukat és agyuk egy részét, pár hétig teljesen normális életet élnek, Fico az ellenkezőjét teszi. Nemrég Ruskóval tárgyalt, s tegnap fogadta Bugár Béla. Aki azonnal leszögezte, hogy nem támogatja az előrehozott választások ötletét. Parlamenti alelnökként fogadta Robert Fico képviselőt. Ez teljesen rendben is van, de azért ez mégsem egy standard dolog, hogy kormánypárti és ellenzéki vezetőnek kelljen megbeszélnie azt, milyen kilátásai vannak a kormánynak. Sokkal biztatóbban hatna, ha mondjuk a koalíciós tanács utáni sajtótájékoztatón hangzana el: Biztosan nem rendezünk 2004-ben parlamenti választásokat, hiszen a kormány egységes. Na ezt a mondatot egy ideig valószínűleg most nem fogjuk hallani. JEGYZET dókat kaszál abból, hogy szinte egyeduralkodó a piacon. Vele szemben a Linuxot programozók ezrei írják és tökéletesítik. Kapaszkodjanak meg: nagy többségük teljesen ingyen. Nem tudom, nevezhető-e harcnak a két rendszer rivalizálása. Egyik nap a Linux szerelmeseinek üdvrivalgásával vannak tele a lapok: München városa új számítógépeket vásárolt, és áttért a Li- nuxra. Pár napra rá nagy hangon jelentette be az ellentábor, hogy Magyarországon az önkormányzatok csakis Microsoft termékeket vásárolnak. Tisztelem azt a tényt, hogy a Windows a legelterjedtebb a világon. Csak hogyha egy aprócska biztonsági rést felfedeznek, akkor a világon az összes Windows-felhasználó napokig retteghet a vírustól. Persze minden hibát ki lehet javítani, a Microsoft ezt meg is tette. Sőt hangsúlyozom: meg is teszi, minden alkalommal, bár mostanában elég sok a hiba. Az óriáscég műszaki tanácsadást is nyújt, pénzért. A Linuxot azonban nem fejleszti semmiféle cég, hogyan járhatna mellé segítség, kérdezhetnénk. Egyszerűen: ha a világon bárhol bármilyen hiba előfordul, akkor azt a fejlesztők igyekeznek azonnal kijavítani, és szégyenkezés nélkül nyilvánosságra hozzák a tévedést. Ingyen. Hogy az a világ, amelyben még megvan a bizalom a programozók szabadon terjeszthető termékei iránt, ne rettegjen feleslegesen. Pénzért és szabadon SZABÓ GERGELY „A világ egyre szűkül, ahogy a részeit egyre több szál fűzi egymáshoz. Ha pedig az egyik résszel baj történik, az egész együtt szenved” - valószínűleg pontatlanul idéztem Nemere István egyik nagyszerű regényéből, az Ébredés előtt-ből. Tegnap estétől foglalkoztat ez a gondolat. Elolvastam a számítógépes vírusokkal foglalkozó honlapokat, mindegyik azt úja, hogy olyan aprócska program terjed, amelyik már nem is elektronikus levelekben bújik el, hanem csak „úgy” repked össze-vissza az interneten, tehát minden hálózatra kapcsolt számítógép potenciális áldozattá válhat. Csakhogy van itt egy kis bökkenő: ez a vírus csak azokat a számítógépeket támadja meg, amelyek Microsoft Windows operációs rendszert futtatnak. Az Apple Macintosh számítógépeket nem bántja, nem is beszélve a Linux operációs rendszerrel megtáltosított számítógépekről. Én különösen az utóbbit szeretem. Nincs különösebb bajom a Windowsszal sem, a munkahelyemen naponta használom. Csakhogy közte és a Linux operációs rendszerek között van egyje- lentős különbség: az előbbit egy cég fejleszti, amely dollár milliárFIGYELÖ Támogatják Bush politikáját Az amerikaiak 56%-a továbbra is támogatja George Bush elnök iraki politikáját, de a megkérdezettek felénél is kevesebben értenek egyet gazdaságpolitikájával. Ez derül ki a The Washington Post közvélemény-kutatásából. A felmérésben részt vevők 60%-a úgy vélekedik, hogy a háború indokolt volt. A Demokrata Párt hívei azonban megosztottak: 56 %-uk helyesli az iraki jelenlétet. a 3! 7 1fj ______1 Aél/- Tudod, a nyugdíjam összegét és az áremeléseket ismerve, már csak abban bízom, hogy egyszer legalább mannával jóllakhatunk... (Lehoczki István rajza) TALLÓZÓ FINANCIAL TIMES Drámai változást jelent a hidegháborús idők biztonságpolitikai feszültségei között elrettentésként létrehozott NATO-nak az Afganisztánban vállalt új szerepkör, az ottani nemzetközi biztonsági erő (ISAF) vezetése, véli a brit lap. Az észak-atlanti szövetség a hidegháború vége óta még mindig keresi a helyét a politikai életben. Keleti bővítésével a szervezet máris elmozdult a politikai szövetség irányába, és csökkent egységes katonai szövetségi jellege. Afganisztáni sikere segíthet meghatározni jövőjét és bizonyítani hasznosságát. A NATO csak akkor maradhat fenn tartósan, ha tagjai célokat és jövőt látnak benne, egyébként puszta beszélgető-fórummá alantasulhat. Már így is kérdéses, hogy az afganisztáni feladat egy olyan szervezet számára szabatott- e, amely megpróbálja feltalálni magát az új világrendben, vagy egy lényegében kimúlt intézménynek próbál új szerepet adni. A magyar nemzetiség keserű sorsáról, „a hontalanság éveiről" nincsen igazán hiteles szlovák művész-tanú A kimondatlan bűnről A világhírű filmrendező Andrzej Wajda a következő filmjét a sztálini hatóságok által elrendelt és végrehajtott katyni tömeggyilkosságról készíti. A több mint 21 ezer kivégzett lengyel katonatiszt között volt Wajda édesapja is. E FEHÉR PÁL A moszkvai Izvesztyija közölte a közelmúltban azt a terjedelmes interjút, axhelyben a 77 éves Andrzej Wajda visszatekint életútjára. Talán mellőzhető a filmjeinek felsorolása, ezek mind klasszikus alkotások immár, hiszen láttuk, átéltük éppen úgy, mint a világon bárkit a megélt múlttal. A közös tragédiákkal, a közös bűnökkel, és mindenkor azzal a reménykedéssel, hogy a katarzis, a megtisztulás talán jobbá, nemesebbé tehet bennünket, talán megakadályozhatja a tragédiák megismétlődését. Persze, teszem hozzá, valószínűsíthető, hogy Wajda alkotásait sohasem azok élték át, akik a bűnöket elkövették, vagy éppen szembesülni kívántak volna múltjukkal. Mert a bűnök megismétlődtek. A nemzetnek az a végzetes megosztottsága, amelyet az Andr- zejewski regény nyomán készült Hamu és gyémánt mutatott meg sem a lengyel históriából nem tűnt el, és feltalálható az a lelkiállapot akár a magyar történelemben is. Az a tömegmanipuláció, amelyet a Vasember ábrázolt, természetesen, korántsem csak a sztálinista diktatúrára vagy annak lengyel változatára vonatkozott, hanem a mindenkori propagandára, amelyet a hatalom arra használ, hogy megtévesszen bárkit, hogy elfedje a realitásokat. Egészen megdöbbentő volt viszont az, amit Wajda műveinek világbeli fogadtatásáról nyilatkozott. Nemrég valamelyik budapesti tévéállomás is közvetítette Wajdá- nak azt a megrendítő filmjét, amely Janusz Korczakról szólt. Arról a lengyel orvos-pedagógusról, aki a két világháború között amolyan gyerekköztársaságot alapított abban a varsói zsidó árvaházban, amelyet ő vezetett, és aki személyesen megmenekülhetett volna a náci gázkamrától, ha sorsára hagyja a gondozására bízott gyerekeket. Korc- zak önként vállalta a halált. És az amerikai filmproducer, aki Wajda filmjeinek Egyesült Államok-beli forgalmazásából tisztes vagyonra tett szert, a Korczakról szóló filmet egyszerűen nem értette: ugyan, miféle hős az - fejtette ki a rendezőnek -, aki önként megy a halálba, aki nem tud megmenteni néhány tucat zsidó gyereket... És a Korczak-film nem is került az amerikai nézők elé. De hát én nem Wajdáról értekezem, hanem ennek a beszélgetésnek csupán egyetlen momentumáról szeretnék írni. Wajda elmondja az orosz újságírónőnek, hogy szeptemberben kezdi el a katyni tömegmészárlásról szóló filmjének folytatását. És személyes elkötelezettséget érez eme téma iránt, mivel édesapja, Jakub Wajda százados neve a 0844 szám alatt szerepel az áldozatok listáján. És ezután konstatálja azt a számára megdöbbentő tényt, hogy a szörnyűségekben amúgy bővelkedő második világháborús histórián belül is különleges kegyetlenségével riasztó gyilkosságról még nem született sem a lengyel, sem az orosz irodalomban semmilyen regény, elbeszélés, dráma. A szovjet rendszer, mind a lengyeleknél, mind az oroszoknál, magától értetődően kötelezővé tette azt a hazugságot, hogy Katyn a nácik műve volt. Kétségtelen, hogy az 1940-es mészárlás áldozatait rejtő tömegsírokat Hitle- rék találták meg és 1943-ban a saját propagandájuk céljaira használták fel: meg akarták bontani az antifasiszta koalíció egységét és ez sokáig megtéveszthetett sokakat, tehát a hitleri propaganda helyett a sztálini hazugságot hitték el. Ez azonban régen volt. Azonban mégiscsak kell valami okának lennie, hogy az azóta eltelt három évben viszont még a lengyel, vagy az orosz emigránsok sem nyúltak ehhez a témához. „Feltétlenül megcsinálom ezt a Katynról szóló filmet” - mondotta Wajda - „Ám be kell vallanom, hogy még soha nem találkoztam az ábrázolásra kiválasztott valóság ennyire pokoli ellenállásával. Az világos, hogy ez a film nem lehet személyes hangvétel?... Katyn ugyanúgy nemzeti tragédia, mint a varsói felkelés, vagy a holocaust. Mit keres itt az én gyónásom? Aztán: ez a história egyszerre totális és arctalan, hiszen tulajdonképpen sem az áldozatokat, sem a hóhérokat nem ismerjük... Olyan ez, mint egy antik dráma: mindenki sorsával az Olimposz, azaz az adott esetben a Kreml rendelkezett.” Elegendő ez a magyarázat? Rengeteg irodalmi alkotás született a náci haláltáborokról éppen úgy, mint a sztálini GULAG-ról. Jorge Semprun- tól a lengyel Tadeusz Borowski-ig és Kertész Imre Nobel-díjas alkotásáig, és a másik oldalon elegendő akár csupán Alekszandr Szolzsenyicint, vagy Lengyel Józsefet említeni. Hát akkor miért éppen Katyn marad megíratian, megírhatatlan? Valóban csak Katyn maradt megíratian? A cseh irodalom ugyancsak jeles alkotásokat köszönhet annak, hogy íróknak volt elég kurázsijuk a múlttal való szembenézésre. És sok-sok kiváló alkotás foglalkozik a német megszállás időszakával. Nemcsak a hősi epiA hat évtized sem volt elég, hogy a görcsöket kimondhatóvá tegye. zódokat említve, hanem a megalkuvásról, az árulásról, a túlélés megannyi technikájáról is sokszor és sok szempontból szóltak. Viszont kimaradt a cseh irodalomból, például, a németek kiűzetése a második világháború után. Mintha nyomtalanul múlott volna el, hogy a köztársaság német nemzetiségű egykori állampolgárai „eltűntek”. Talán egy-egy mondat említése, hogy voltak ilyen szomszédok, de még ma is gátlásai vannak egy cseh írónak, ha erről a témáról szólni akar. Például Bohumil Hra- bal személyesen is érintett volt, mivel feleségének szüleit osztrák származásuk és, ezért ezt se feledjük, Hitler-imádatuk okán kitelepítették... Vagy Ferdinand Peroutka a cseh polgári újságírás büszkesége, aki 1948 után emigrációba kényszerült, három évvel korábban ekként ír: „nem hiszünk a mai felnőtt németeknek. Nem hiszünk a német ifjúságnak. Nem hiszünk azoknak a németeknek sem, akik ma születnek...” Igaz, és ez az igazság másik oldala, ezeket a mondatokat közvetlenül a német koncentrációs táborból való kiszabadulása után fogalmazta Peroutka, ahol csaknem öt évet töltött. Persze, ugyanez elmondható a szlovák literatúráról... Merész, szókimondó művek születtek arról, hogy mi történt 1945 után. Miként formálódott és deformálódott a háború utáni új szlovák társadalom: vaskos kötet lenne csupán a címek felsorolása. És a szlovák irodalom élvonala lenne a szerzők listája: Peter Karvastól Ladislav Mnackóig, Dó- minik Tatárkától Juraj Spitzerig és Peter Jilemnickyig. Jilemnickyt azért említem, mert róla tudható, hogy konkrétan segített a kitelepítésre kijelölt magyaroknak. Viszont a magyar nemzetiség keserű sorsáról, „a hontalanság éveiről” nincsen igazán hiteles szlovák művész-tanú. Es az sem segített, hogy a szlovákiai magyar irodalom egyik legfontosabb témája éppen ennek a tragédiának a feldolgozása volt. A magyar nacionalizmus egyik örök szólama, hogy túlságosan sok a magyar irodalomban az önosto- rozás, a saját bűnök ábrázolása. Valójában Cseres Tibor nevezetes Hidegnapok-ja és a regény alapján készült Kovács András-film mellett nem nagyon található olyan irodalmi alkotás, amely a második világháborús magyar hadsereg fasi- zálódását ábrázolná. Valóban csak Katyn maradt megíratian? Úgy tetszik, az a hat évtizednél is hosszabb idő még mindig nem volt eléggé gátlásoldó, hogy ezeket a közép- és kelet-európai görcsöket kimondhatóvá tegye. Andrzej Wajda tulajdonképpen erre figyelmeztet. Jó lenne, ha mielőbb elkészülne ez a Katyn-film. Nekünk is segítene. Vagy olyanok lennénk, mint az az amerikai producer, aki nem értette Janusz Korczak hősies mártíromságát? Összesen 11 ezer embert állítottak elő és hallgattak ki, 27-en most is előzetes letartóztatásban vannak Vádemelés a Djindjics-gyillcosság ügyében ' MTI-HÁTTÉR Lezárult a nyomozás Zoran Djind- jics egykori szerb miniszterelnök meggyilkolása ügyében, a tárgyalás várhatóan szeptemberben vagy októberben kezdődik meg. Zoran Djindjicset március 12-én lőtték le a kormány épülete mellett. A rendőrség negyvenöt gyanúsítottat nevezett meg, közöttük egy ismert bűnbanda tagjait, illetve a „vörössapkásként“ ismert különleges rendőri egység több tagját. Egyikük, Zvezdan Jovanovics beismerte, hogy ő követte el a gyilkosságot. Az egység egykori parancsnoka, a Legija gúnynéven ismert Milorad Lukovics, akit a gyilkossággal való felbujtással gyanúsíta- mak, jelenleg is szökésben van. Bűnügyi nyomozók az AP amerikai hírügynökségnek elmondták, hogy a több tucat gyanúsított ellen tizenöt napon belül vádat emelnek. Közöttük van Vojiszlav Seselj szélsőséges nacionalista vezető is. Seselj röviddel a gyilkosság előtt adta meg magát a jugoszláviai háborúban elkövetett bűntettek ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Vucko Mircsics vizsgálóbíró a Tan- jug hivatalos hírügynökségnek elmondta: elegendő anyag gyűlt össze a vádemeléshez. Vladan Ba- tics igazságügy-miniszter a Beta hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalás szeptemberben vagy októberben kezdődhet. A gyilkosság után mintegy 11 000 embert állítottak elő és hallgattak ki, huszonheten vannak most is előzetes letartóztatásban, 17 gyanúsított pedig szökésben van. A hatóságok Djindjics meggyilkolásával egy alvilági csoportosulást, az úgynevezett zimonyi klánt és szerb nacionalista szövetségeseit vádolják, akik Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök párthíveivel kívánták leváltani a nyugatbarát miniszterelnököt. Djindjics irányította 2000-ben Milosevics hatalomból való elűzését és 2001 júniusában a hágai törvényszék részére történt kiadatását.
