Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-13 / 186. szám, szerda
2 Vélemény és háttérúj SZÓ 2003. AUGUSZTUS 13. KOMMENTÁR Blair és blairizmus . MALINÁK ISTVÁN Bár még csak két év telt el 2001. szeptember 11-e óta, máris kitapintható, hogy a nemzetközi politikában fordulópontnak számító Ameri- ka-ellenes terrortámadás felgyorsította a nemzeti politikákban a hagyományos kategóriákés értékrendek elmosódásának folyamatát. A választási hadjáratokban a pártok besorolására még élnek az olyan bevett kategóriák, mint a jobb- és á baloldal, hiszen egyrészt azért adnak némi eligazodást, másrészt pedig hozzátartoznak a politikai folklórhoz: a régi szép, úgynevezett nagy idők nagy politikai csatáit idézik főleg az idősebb nemzedékek számára. Általános jelenség a világ boldogabbik felén: a fiatalabb választók már más, gyakorlatiasabb kritériumok alapján döntik el, hogy kire adják voksukat. Ami azt jelenti, hogy ránk ez nem vonatkozik, a posztkommunista országokban sokkal nagyobb szerepet játszik a jobb- vagy baloldali besorolás, itt sokkal erőteljesebben rezonál a múlt. Látszólag még Amerikában is nagy csatákat vívnak a demokraták és a republikánusok, de a színfalak mögött ez már csak a gazdasági-politikai elitek háborúja, és nem az értékrendeké. Bili Clinton azért tudta megnyerni különösen a második ciklust, mert gazdasági és szociális politikájában a hagyományosan demokrata értékrendtől a republikánusok felé közeledett, tehát valamilyen centrum felé. Tony Blairnek 1997-ben senki sem adott esélyt arra, hogy egy leszálló ágban levő Munkáspárttal győzni tudjon. Tudott, véget vetett a konzervatívok 18 éves uralmának. De előtte át kellett alakítania a Labourt: megnyirbálta a baloldali szakszervezetek hagyományosan nagy befolyását a munkáspárti politikára, programjával a hagyományt felrúgva már nem elsősorban a kékgalléros osztályt célozta meg, hanem a középrétegeket, a fehérgallérosokat. Ő is valamiféle centrum felé mozdította el a Labourt. Az iraki háború még jobban összekuszálta a dolgokat, hiszen a régi besorolás szerint azt kell mondani, hogy a jobboldali Bush legkövetkezetesebb szövetségese a baloldali Blair, az ellentábor hangadójának számító jobboldali és bizony eléggé populista Chirac pedig a baloldali Schröderre támaszkodhatott. De ennek így nincs semmi értelme, ami egyben azt jelenti, hogy megkezdődött az új értékrendek mentén való politikai tagolódás folyamata. Arról nem is beszélve, hogy a posztkommunista világ politikai pártjainál még teljesebb volt a zűrzavar. Mindez azért érdekes, mert hétfőn Nagy-Britanniában a Kelly-ügy kapcsán megkezdte munkáját a független vizsgálóbizottság, hogy a fegyverszakértő öngyilkossága okán fényt derítsen arra is, manipulálták-e a közvéleményt az iraki háború szükségességének alátámasztására. Ennek kapcsán sokan jósolják Tony Blair kormányának bukását, azt, hogy nem éri meg a 2006- ban esedékes választásokat. Blair pillanatnyilag Európa legmarkán- sabb politikusa, a hónap elején rekordot döntött: kabinetje minden idők leghosszabb ideig hatalmon levő munkáspárti kormányává vált. (Augusztus 2-án döntötte meg Clement Attlee 1951-ben beállított rekordját.) Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy Blairnek sikerült az, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Bizonyos kérdésekben, történetesen az iraki háború kérdéseiben jobban számíthatott az ellenzéki toryknak, mint saját pártja képviselőinek támogatására. Egyrészt ezért korai temetni őt, elhamarkodottak az olyan jóslatok, hogy az iraki háború fogja derékba tömi politikai kárrieijét. Másrészt a toryknak Thatcher óta nincs igazi vezéregyéniségük, ezért inkább valószínű az, hogy ha Blairnek mégis mennie kellene, a hatalom a pártjáé maradna. De mindenképpen a Labourra hagyja örökül a blairizmust, ahogyan anno a vaslady a torykra a thatcherizmust. másabbat kaptak látványban, távolságban, képben, azon kezdtek el vitatkozni, hogy a napraforgómező ugyan már melyik együttes melyik lemezén volt lemezborító? Mikor és melyik korong volt az, milyen számok vannak rajta, hol látták és hallgatták utoljára ezt a lemezt, melyik házibuli műsorán szerepelt, ahol éppen kik voltak jelen, és kik nem, azok pedig miért nem. A táj pedig elfordította az arcát felőlük. Már hiába értek el a várva várt célhoz, a malomhoz, hiába a bányatóhoz, ahol nyugodtan el lehet képzelni a Tüskevár helyszínét, nem láttak már semmit. Csak a lemezborítót, csak a határköveket, csak a távolságot érezték egyre jobban vidék és város között. Én pedig egyre halkabb és halkabb lettem, nem jutott eszembe egy számnak a dallama sem az ominózus együttes nevezetes lemezéről. Csak a gólyák kelepelését hallottam, a békák kora esti kvartettjét, a nádasban trittyegő vízimadarak neszét, egy mezei nyúl lomha futásának árnyékát, néhány vízre menő őzet, szarkák veszekedését, egy sikló surranását a zsilipnél. Meg a fákat, a füveket, a napraforgók sárga koronáját, amelyben dongtak a méhek, hogy alkonyat előtt még egyszer megrakodjanak a tüsszentésre késztető virágporból. Nem lesz belőlem jó felderítő. Nekem nem térkép a táj. Lemezborító a táj SZÁSZI ZOLTÁN Ki gépen száll fölébe... - mormolja az ember, s máris beugrik a következő sor. Térkép lett-e a táj, amiben élek? Vagy esetleg más? Vendégekkel csavarogtunk Nóg- rád délnyugati csücskében, az Ipoly völgyének kies szép táján, ott, ahol még éppen elválaszt a víz, ott ahol remélhetőleg nemsokára összeköt majd a folyó. Apró falvak tornyai tartották a forró, szinte olvadt eget, összemosódott az esti harangszó a víz csobogásával, a szél pedig fésülgette a még megmaradt néhány nyárfa ezüsthasú levelét, meg a ringó füzeket, amelyek alatt tikkadt horgászok várták a kapást. A mező, amely éppen az államhatár mellett van, egyetlen hatalmas virágtenger, sárga, bólogató napraforgók szomorúságából olvasztott aranymező. Szódanul figyeltem a vendégek beszélgetését. Lelkendeztek előbb, majd tikkadtak később, majd elunták a zöld és sárga tobzódását, a forró levegőben susogó fák nem igazán emlékeztették őket természetes nagyvárosi közegükre, amelyben a decibelek ugatása, az állandó morajlás a háttérzaj. Mivel unatkoztak, mert előre kész érzéseiktől ugyancsak THE MOSCOW TIMES A csecsen kormány ígéretei ellenére az utcán kell aludnia Groz- nijban az ingusföldi sátortáborokból hazájukba visszatért menekültek első csoportjának. A kabinet bejelentette, hogy még a tél beköszönte előtt minden menekültet hazatelepítenek. Alap megszólaltatott egy menekült asszonyt, aki fétjével és öt gyermekével egy sátorban lakik. Elmondta, hogy 115 dollárt fizetett a sátorért, és nem megy haza, mert Csecsenföldön nincs számukra hely.- Apjuk, nem loptál, nem csaltál, akkor meg mit zsörtölődsz, hogy a szomszéd újgazdagékkal ellentétben mi csak ilyen vacak kis hétvégi házra tudtunk összekuporgátni! (Lehoczki István rajza) *»»**«T|6W*í«fv»ia^^íSW'1WWW**W<1WW^»,SI»ewmWW*^ Václav Jakes dél-csehországi parasztembert 1951-ben ítélték halálra egy kirakatperben Ötezer nap a szocialista akasztófa árnyékában Tizenöt évet - mintegy ötezer napot - töltött el az akasztófa árnyékában egy erdőszéli tanyán megbújva Václav Jakes (79). A délcsehországi parasztembert 1951-ben ítélték halálra egy, az akkori csehszlovák kommunista állambiztonsági hivatal által kezdeményezett koncepciós perben. KOKES JÁNOS Bár Jakes 1966-ban önként feladta magát a csehszlovák kommunista hatóságoknak - amelyek miután ártatlansága bizonyítékot nyert, felmentették, s azóta szabadon élhet -, bujdosásának részleteit csak a napokban fedte fel. Kálváriája 1951 tavaszán kezdődött, amikor bátyját feleségével és gyermekükkel együtt a határőrség Nyugatra való illegális menekülés közben elfogta. A kemény vallatáskor azt mondták, hogy a menekülés tervéről a fiatalabb testvér is tudott. Václavot azonnal kihallgatták, de néhány órán belül szabadon engedték. Alig egy-két hónap telt el, s Václav Jakes körül is kezdett szorulni a hurok. Júniusban ezért az erdőbe vetette magát, ahol októberig élt. Valaki azonban elárulta rejtekhelyét, mert egy napon arra ébredt, hogy az erdő katonákkal és rendőrökkel van körülvéve. Szerencséjére sikerült még kicsúsznia a gyűrűből, s barátai segítségével egy tanyán bújt el, éspedig Jan Pec- ka családjánál Dél-Csehországban, nem túl messze az osztrák határtól. Az állambiztonsági hivatal a köztársaság felforgatásával és egy állambiztonsági ügynök meggyilkolására tett kísérlettel gyanúsította, s mint menekülő politikai bűnözőt körözte. 1954-ben távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert Milevskóban állítólag részt vett a helyi kommunista szervezet székháza elleni támadásban, és felelős a tisztségviselők meggyilkolásáért. Mindez persze nem felelt meg a valóságnak, de szerencsére a körözés is sikertelen maradt. Václav Jakes 1951 októberétől 15 évig nem hagyta el rejtekhelyét, az említett tanyát. A másfél évtizedet a bujdosó ház körüli munkákkal töltötte el. Legnagyobb szerencséjének azt tartja, hogy sosem volt komoly beteg, ezért orvosra sem volt szüksége. „Időnként fájt a fogam. Az nagyon kellemetlen volt, de ki kellett bírni” - meséli. A számára akkor még teljesen ismeretlen család nem árulta el, gondoskodott róla. Ma Peckáék vállalását hőstettnek minősítik, de a család tagjai nem szívesen beszélnek a dologról, mert természetesnek tartják. „Nem akarok erről sokat beszélni. Természetes volt, amit tetA másfél évtizedet a bujdosó ház körüli munkákkal töltötte el. tünk, hiszen Jakesnek szüksége volt a segítségre. Nehéz idők voltak, sok embert likvidált a hatalom” - nyilatkozta ifj. Jan Pecka (77). Szerinte Jakes bújtatása nem okozott problémát a családnak. Egyetlen gondként abból az időből csak azt említi, hogy hosszú ideig nem mert megnősülni, mert attól tartott, hogy egy idegen esetleg nem értené meg a helyzetet, s elárulhatná titkukat. Végül 1967-ben mégis megházasodott. „Akkorra a dolog már rendeződött. így nem volt semmi akadálya nősülésemnek” - mondja az őszülő férfi. Miután a hatvanas évek elején Csehszlovákiában enyhült a belpolitikai helyzet, s az ötvenes évek koncepciós pereinek áldozatai nagyrészt kikerültek a börtönökből, Václav Jakes húga is ismét keresni kezdte bátyját. A korábbi években leveleztek ugyan, de hogy valójában hol tartózkodik Václav, azt a családban senki sem tudta. Eleinte úgy vélték, külföldön van, később arra a meggyőződésre jutottak, hogy mégiscsak otthon bujdosik, ezért megpróbálták felkutatni. Miután sikerült felvenniük a közvetlen kapcsolatot, hosszú hónapokba került, míg rábírták: jöjjön elő rejtekhelyéről, adja fel magát, s tisztázza helyzetét, hiszen bizonyíthatóan ártatlan. Végül beadta derekát, s 1966 nyarán Písekbe utazott a család által megbízott jogászhoz, hogy megbeszéljék a részleteket. A píseki állambiztonságiak azonnal letartóztatták, s három hónapig tartott, míg leellenőrizték az összes bizonyítékot, s tisztázódott, hogy valóban nem vett részt a Milevskóban elkövetett merényletben, s rendőrökre sem lőtt. Václav Jakes 1966 őszétől kezdve így ismét szabad emberré vált. Az első időben húgánál lakott a nyugat-csehországi Pil- zenben, s munkásként kereste kenyerét. Később Prágába költözött, ahol a vasútnál talált munkát. 1972-ben megnősült, a Pecka család egyik közeli rokonát vette feleségül. A bíróság 1994-ben rehabilitálta, s a 15 évi bujdosásért kárpótlást ítélt meg neki. Jelenleg feleségével együtt a közép-csehországi Príbramban él. Arra a kérdésre, hogy rejtekhelyét, illetve bujdosásának részleteit miért nem árulta el már rehabilitációja idején, csak annyit mondott: akkor még nem volt biztos abban, hogy a kommunista rendszer nem tér vissza. Most már úgy érzi, hogy az a rezsim valóban a múlté. TALLÓZÓ BRITSAJTÓ Vizsgálatot indítottak a londoni Heathrow repülőtéren, miután egy magát csomagkezelőnek kiadó újságíró sikeresen csempészett át késeket és pengéket a biztonsági ellenőrző pontokon. A Daily Express című napilap munkatársa magas szárú cipőjében vitte át a fegyvernek is használható eszközöket. Mint az újságíró a Sky News hírtelevíziónak elmondta, egyetlen biztonsági ponton sem vonták felelősségre. A repülőtér vezetése úgy döntött, belső vizsgálatot indít. Illetékesei azonban már jelezték, hogy az ellenőrző pontokon fémdetektorokkal észlelték a fém jelenlétét a férfinál, de mivel ismerték, nem tartóztatták fel. Tudtak állítólag arról is, hogy az illető újságíró volt. Nagy-Britanniában - különösen Londonban - az elmúlt hetekben ismét fokozták a biztonsági ellenőrzéseket, miután az Egyesült Államokból újabb terrorveszélyről érkeztek jelzések. A sajtó a hét végén arról írt, hogy az al- Kaida terrorszervezet aktivizálódása miatt - amerikai figyelmeztetésekre - a londoni rendőrség számára legmagasabb szintre emelték a készültségi állapotot. Hétfőn jelentették be, hogy ősszel a londoni metróban is tartanak egy nagyszabású terrorelhárító gyakorlatot. Elsősorban azt tesztelik, hogyan és milyen gyorsan reagálnának a mentők, a rendőrség, a tűzoltók és a katasztrófavédelmi szervek, ha valamelyik metróállomást vegyi vagy biológiai támadás érné. MTI-PRESS A gépeltérítések korában az ilyen akciók már nem csupán katasztrófafilmek kedvelt témáját adják, há- nerfl magát a valóságot is jelentik. Az utóbbi évek tapasztalatai arra késztetik a mérnököket és a védelmi szakembereket, hogy a terroristák célpontjait is új módszerekkel védjék. Az egyik ilyen lehetőség: elektronikus védőkupolát „építeni” a veszélyeztetett objektumok köré. A 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadások óta légvédelmi föld-levegő rakétákat telepítenek az USA legfenyegetettebb körzeteibe, a netán eltérített és a célra zuhantatható repülőgépek lelövé- sére. A légierő is állandó riadószolgálatot tart fenn. A Northrop- Grumman cég kezdeményezi, hogy a pilóta nélküli Global Hawk repülőszerkezetek irányító automati- káját építsék az eltérítéssel veszélyeztetett utasszállítókba, hogy baj esetén a földi irányítás vehesse át a gép kényszerű kormányzását, esetleg földi távparanccsal irányítsák a gépet a legközelebbi leszállító rendszerhez. Ám mindkét esetben szükséges a gép és a földi irányítás közti zavartalan rádiókapcsolat, ezt pedig a gépen a terroristák kikapcsolhatják. Ha pedig nem boldogulnak a rendszerrel, lemészárolják a gépen levőket, majd öngyilkosságot követnek el, miután a gépet az ajtók és a vészkijáratok kinyitásával, a hajtóművek leállításával zuhanásra kényszerítik. A Berkeley Egyetem kutatói ezért inkább azt javasolják: a gépek fedélzeti navigációs elektronikáját úgy módosítsák, hogy a műholdas GPS-vezérlésük a tiltott légterekbe a gépeket egyszerűen ne engedje be. A GPS-be ugyanis be lehet táplálni a védeni kívánt régiók földrajzi és magassági koordinátáit. Ha a gép azokat megközelíti, a fedélzeti komputerek a GPS-től kapott tiltó parancsnak megfelelően előbb finoman, majd határozottan elkormányozzák, azaz másfelé fordítják. LEVÉLBONTÁS Dolgozzatok, míg meg nem haltok • Parányi országunkat nevezhetnénk akár Meseországnak is. Ugyanis nemcsak a mesékben, hanem az ország vezetői között is mindig van úgynevezett hármas fogat. Az előző kormányban ott volt a Malíko- vá-Slota-Slavkovská magyargyűlölő hármas. Most itt az újabb: Miklos-Zajac-Kaník. Hát ezek nagyon megtalálták egymást: embergyűlölők. Miklós az áremeléseivel már nem tud a nadrágszíjunkon húzni, mert nemhogy nadrág- szíjunk, lassan már nadrágunk sem lesz, amit felhúzzunk. Vagy ha még lenne is, már erőnk nem lesz hozzá, hogy felhúzzuk, mert a következő lépést Zajac úr megtette egészségünk érdekében. Korábban betegségmegelőző vizsgálatra küldték a dolgozókat, hogy egészséges emberek legyenek a társadalomban, most Zajac bevezette a fizetéses rendszert. Nehogy véletlenül meggyógyítassuk, illetve enyhíttes- sük fájdalmainkat. Kaník úr pedig jó próféta módjára megadta a kegyelemdöfést a nyugdíjreformjával: „Nesze nektek, akik eddig dolgoztatok, csináljátok tovább. Nem fogtok ti úgyse nyugdíjat kapni, mert nem éritek meg.” Es mindenki rábólintott erre a modern mesére. Csakhogy a mese általában úgy végződik, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, viszont esetünkben úgy van,-hogy dolgozzatok, míg meg nem haltok. Hát nagyon köszönjük, kedves uraim. Csak ne feledjék el, hogy lesznek még parlamenti választások, és önök újra könyörögni fognak majd a voksokért. Csakhogy a nép már nem hiszi egy szavukat sem. Mi, a szegény nép már tudjuk, hogyan kell a fillért megbecsülni, de eljön az idő (remélem), hogy fordul a kocka, és nekünk is lesz a fillérből koronánk; ha munkánk lesz, kenyerünk is lesz, mert mi tudjuk, hogy kell megkeresni, de a miniszter nem biztos, hogy holnap is az lesz, és nem biztos, hogy kenyere is lesz. Isten adja, hogy így legyen. Lévai Józsefné Izsa
