Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-08 / 182. szám, péntek
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 8. KOMMENTÁR Rózsaszín tégla TÓTH MIHÁLY Királyhelmectől Kiskunfélegyházáig minden kis- és középvállalkozó tisztában van vele, hogyan kell lekáderezni a munkaerejét kínáló dolgozót. Az autójavító-műhely tulajdonosát az érdekli, az illető pl. be tudja-e állítani a gyújtást, a pékmester az illető szakmai gyakorlatára kíváncsi, az építési vállalkozó pedig elsősorban arra, tud-e a jelentkező falat rakni, tetőszerkezetet építeni. A Szövetség a Közös Célokért komáromi irodája, úgy tűnik, forradalmasítani készül a humánpolitikát. Munkaközvetítésbe ártotta magát, Magyarországon munkahelyet kereső szlovákiai magyarok számára. Ez önmagában dicsérendő lenne. Ha nem azzal kezdené e tevékenységet, hogy a magyarigazolvány - alapkövetelmény. Ha a Szövetség a Közös Célokért megalapítóinak a helyében lennék, minimum alapos átképzésben részesíteném e hálózat összes munkatársát. A magyarországi munkahelyek közvetítésének magyarigazol- vány-tulajdonláshoz kötésével olyan melléfogást követtek el, amely nehezen helyrehozhatóan sérti mind a jó ízlést, mind - ahogy Budapesten némely körökben mondani szokás - az összmagyarság érdekeit, de még a magyarországi kis- és középvállalkozókat is sikerült megsérteniük. Szeretném látni azt a celldömölki lakatosmestert, aki a nála jelentkező szlovákiai munkanélkülitől elsősorban azt kérdi: „Osztán van-e magának szentkoronás igazolványa?” Tegyük fel, hogy van ilyen lakatosmester. Ha van, azt a Szövetség a Közös Célokért munkatársai pénzért mutogatják. Nem nagyon tudott kihozni a sodromból, amikor Dzurinda miniszter- elnök - magát tökös szlovákként prezentálva - azt kifogásolta, hogy a magyarok a szlovákokat hátrányosan megkülönböztetik. Tudtam, hogy Szlovákia kormányfője körülbelül olyan színvonalon ismeri kisebbségünk problémáit, mint mondjuk Németh Zsolt, vagy Tabajdi Csaba. Amikor megszületett a kedvezménytörvény első változata, az ősbűnt nem a Fidesz követte el. A Fidesztől nem is lehetett mást elvárni. A méltatlan helyzet a Magyar Szocialista Párt gyávasága, vélt bi- zonygatási kényszerének hatására következett be. Rózsaszín féltéglával verik nemzeti mellüket. Ennek a következménye az is, hogy a Szövetség a Közös Célokért egyik munkatársa olyan ostoba nyilatkozatot tehet, mint a minap tett. Soha még senki úgy nem ártott az összmagyarság létszámának, mint a magyarigazolvány intézményesítése. Az ötlet megfogalmazói nem számoltak azzal, hogy nem mindenki egyformán akatja kimutatni, hogy magyar. Aki máshogy akaija kimutatni, az a magyarigazolvá- nyoshoz képest másodosztályú magyar? Ismerjük be, van, aki óvatosságból nem váltja ki az igazolványt. A felsorolást tovább folytathatnánk. Újból és újból nagyapám esete jut az eszembe. Falunkba úgy 1940-ben tudósok jöttek, és a jó öreget kiszemelték antropometriára. Fejére illesztettek egy mérőeszközt. „Mit akarnak ezek, fiam” - kérdezte apámtól. „Tudni akarják, papa, hogy maga magyar-e” - válaszolta apám. Öregapám erre úgy felfortyant, hogy hajszál híján falhoz vágta a királyi koronára emlékeztető szerkentyűt. „Bátyám - mondta a pesti ember -, tudja, milyen drága ez a műszer?”. A Szövetség a Közös Célokért most idétlenkedik, én pedig azt kérdem: öregapám vajon nem sértődne meg, ha igazolvánnyal kellene bizonyítania, hogy magyar? Kockahasú kormányzó JUHÁSZ LÁSZLÓ „FII be back” - ígérte Arnold Schwarzenegger a Terminátor 2. végén. És íme - anyám, a filmek nem hazudnak - a robotarcú osztrák beváltotta fenyegetését, hogy visszajön, sőt most már úgy tűnik, meg sem áll Kalifornia állam kormányzói székéig. Nem is akármüyen módját választotta a hónapok óta keringő fámák megerősítésének: az amerikai fábrisanyi, Jay Leno beszélgetős műsorának felvételén jelentette be, indulni kíván a kormányzóválasztáson. És ezzel nem is lepett meg túlságosan senkit. Arnie politikai ambícióiról évek óta cikkeznek a lapok, elemzők tudni vélik, hogy az elnöki posztért is csak azért nem száll ringbe, mert az Egyesült Államok alkotmánya csak tősgyökeres amerikaiaknak engedélyezi az elnökjelöltséget. Gray Davisnek, a legnépszerűbb amerikai tagállam eléggé népszerűtlenjelenlegi kormányzójának főhet a feje a kaliforniai napon: Schwarzenegger tetszési indexe olyan magasra nőtt, mint ő maga a százkilencven centijével. A közvélemény-kutatók szerint az állam polgárainak olyan politikai outsiderre van szükségük, aki új seprőként rendet rak a demokrata, de meglehetősen hiteltelen Davis után, akinek a kormányzósága eddig mindössze 38 milliárdos deficitet hozott Kaliforniának. Amié kijelentette, a filmjeivel elég pénzt keresett, neki nincs szüksége Kalifornia dolláijaira. így elképzelhető, kockahasú kormányzóként valóban azon lesz, hogy minél több zöldhasú maradjon a kaliforniaiak pénztárcájában. Az egykori Mr. Universe a liberális republikánusok új keletű kasztjába tartozik, az amerikaiaknál rendkívüli fontossággal bíró abortusz- és melegjogi kérdésekben szabadelvű állásponton van, ami azoknak a szavazatait is a tagbaszakadt osztrák jól szabott zakózsebébe juttathatja, akik nem csípik különösebben a Ter- minátor-filmek akcentusos akcióhősét. Hogy mennyire cirkusz a politika Amerikában, mi sem példázza jobban, mint hogy Larry Flint, a Hustler magazin elhíresült alapítója és Mary Carey pornószínész is fontolgatja jelöltetését Kalifornia állam legmagasabb posztjára. Meg aztán az amerikaiaknak abban is van némi gyakorlatuk, hogy kedvenc színészeiknek politikai bizalmat szavazzanak. Ronald Reagan, a meglehetősen másodosztályú színészből lett amerikai elnök is kaliforniai kormányzóként kezdte politikai pályafutását, így aztán Schwarzeneggernek minden esélye megvan rá, hogy az októberben esedékes kaliforniai kormányzóválasztáson azt mondja Gray Davisnek: „Hasta la vista, baby!” FIGYELŐ Kivándorlást indít el az EU-bővítés A Deutsche Bank felmérése szerint Kelet- és Közép-Európából 2015-ig mintegy 3 millióan költöznek az öreg kontinens nyuga ti részébe - írja az euro.hu. Tíz évig évente mintegy 200 ezer ember hagyja el kelet-közép-eu- rópai otthonát, hogy nyugaton vállaljon munkát. A következő években a migráció évi 100 ezer személyre csökken, ám ezzel együtt a közép-európai országok 2050-ig évente átlag 75500 személyt veszítenek el a nyugati munkaerőpiac vonzóereje miatt. TALLÓZÓ .NÁRODNÁobroda Rastislav Tóth politológus szerint a Dzurinda-kormány ebben a formában nem bírja ki négy évig. Ha az ANO nem hátrál meg az abortuszvitában, s a kormányfő nem tudja megnyugtatni a KDH-t, Ruskóékat fogja kitúrni a kormányból. Egyelőre úgy tűnik, ez a lehetőség tetszik neki a legjobban, a kérdés az, vajon tudja-e biztosítani a kisebbségi kormány számára a fontos szavazásoknál a parlamenti többséget. A megoldás kulcsa a HZDS kezében van, tőlük várható, hogy a lehető legkevesebbet kérve lesznek hajlandók megtámogatni Dzurin- dát. A kormányfő hét eleji dicsérő szavait egész biztos titkos tárgyalás előzte meg, mert így politikus csak akkor beszél az ellenzékről, ha valamiben már megegyeztek. A HZDS kétszer nyert úgy választást, hogy nem jutott hatalomra, ezért szüksége van arra, hogy a döntéshozó szervekben helyet kapjon.- Képzeld, anyjuk, találtam olyan helyet, ahol ma olcsóbb a cigi meg a sör, mint tegnap volt! (Peter Gossányi rajza) A délvidéki magyarság egyes képviselői által nemrégiben bejelentett igény a kettős állampolgárságra újra reflektorfénybe állította e kivételes, ám korántsem példák nélküli jogi státust, amelynek alkalmazását az államok inkább kerülni igyekeznek. ILLÉNYI BALÁZS A kettős vagy többes állampolgárság nemkívánatos, abnormális helyzet - áll Nagy Károly 1999-es Nemzetközi jog című munkájának az állampolgárságra vonatkozó fejezetében. Már csak azért is, mert nehezen képzelhető el, hogy valaki egyszerre két vagy akár több állam felé lojális tud lenni - különösen ha az érintett országok között konfliktus tör ki. Arról nem is beszélve, hogy az állampolgár- ság(ok)ból adódó kötelességek, a különböző jogrendeknek való egyidejű megfelelés - például házasság érvénytelenítése esetén - jelentős többletterhet ró(hat)nak az érintettre. Állampolgársághoz az elmúlt két évszázad során kifejlődő polgári jogrendben alapvetően kétféle módon lehetett jutni: vagy a származás, vagy a születési hely alapján. Az európai államok többsége - az ezt 1804-ben kodifikáló Franciaországgal az élen - az előbbit választotta, vagyis a gyermek, függetlenül attól, hogy hol született, apjának (vagy ha ő ismeretlen, anyjának) állampolgárságát örökli. A másik elv szerint a születési hely a döntő, ezt „az angolszász államok és azon országok alkalmazzák, ahol a lakosság nagyrészt bevándorlókból áll. Ily módon a második generáció (...) már a születési ország állampolgárává válik, és így elkerülhető, hogy az állam lakossága többségében idegen állampolgárokból álljon” - olvasható Nagy Károly említett munkájában. A két elv kizárólagos alkalmazása azonban igen hamar megteremtette a maga anomáliáit. A polgárait a születési hely alapján választó Argentínában például egészen a legutóbbi időkig egy bevándorló olasz család gyermekei két állam polgárai is lettek, mivel Itáliában e tekintetben a szülők állampolgársága számított. Fordított esetben, argentin szülők Olaszországban született gyermeke viszont hontalan lett, mivel egyik ország sem számította őt a polgárai közé. Az ilyen problémák elkerülése érdekében az utóbbi évszázadban a kétséges esetekben a helyi fő elv mellett a másikat is alkalmazzák. A származási elvet bevezető Franciaországban például „a 19. század folyamán azért kellett a helyben születés elvét is belekombinálni a törvényekbe, mert számos bevándorló ki tudott volna csúszni a kötelező katonai szolgálat alól. Ezért aztán a harmadik ott született generáció, ha kéri, ha nem, francia állampolgár lesz” - írja le a két elv keveredésének furcsa történetét Patrick Weil, a párizsi Tudományos Kutatások Országos Központja (CNRS) kutatója Út az állampolgársághoz című, az interneten is olvasható tanulmányában. A kettős állampolgárságból adódó jogi nehézségek és kibúvók kiküszöbölése érdekében egyébként „már a probléma 19. századi, első megjelenései óta a nemzetközi jogban és diplomáciában elterjedt az az elv, hogy azon országok, amelyek nem tiltják a többes állampolgárságot, az ilyet szerző polgáraikat mégis úgy tekintik, mintha csak saját állampolgáruk volna” - említ egy, a lehetőségeket jelentősen csökkentő jogelvet Parragi Mária, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala állampolgársági főosztályának vezetője. így ez a jogi státus kevéssé alkalmas eszköz arra, hogy két ország törvénykezését egymás ellen kijátssza. Annál is kevésbé, mivel egy ugyancsak igen régen kialakult joggyakorlat szerint egy állam nem nyújthat diplomáciai védelmet egy olyan állammal szemben, amely az érintett személyt szintén állampolgárának tekinti. A többes állampolgárság - a jogalkotók által egyébként nemkívánatosnak mondott - állapotát Magyarországon már az ilyen kérdéseket szabályozó első, 1879-es állampolgársági törvényben is megengedhetőnek tartották, illetve nem tiltották. Bizonyos helyzetekben azonban „már a 19. század végén kétoldalú szerződésekkel akadályozták az ilyen státusok létrejöttét. Például az USA-ba tömegesen kivándorlók esetében, akiknek a tiszta jogi helyzet érdekében le kellett mondaniuk korábbi magyar állam- polgárságukról” - említ egy hajdani praktikus megfontolást Parragi Mária. Az 1920 nyarán megkötött trianoni békeszerződés pedig külön kitért arra, hogy a több millió, külföldre került magyar esetében - úgymond - tiszta helyzetet teremtsen: mindenki automatikusan annak az országnak a polgára lett, amelynek területén volt az - egy ma már nem használatos jogi kategória szerinti - úgynevezett községi illetőségi helye. Bár a határokon kívül rekedt magyarok még egészen 1922 nyaráig jogosultak voltak eredeti állampolgárságukat igényelni, Az EU a tagországokra bízza a polgárjoghalmozás engedélyezését. annak megszerzésekor azonban át kellett költözniük Magyarországra. Ráadásul a visszamagyarosítás nem pusztán a kérelem tényéhez, hanem annak (magyar) belügyminiszteri engedélyezéséhez volt kötve. Ezt pedig - az akkoriban amúgy is nagy menekülttömegekkel bajlódó országban - nem sokan szerezhették meg. Ugyanígy egy tömbben kezelték a bécsi döntések révén 1938 és 1941 között visszacsatolt országrészek lakóit, akik - kivéve az oda beköltözőket és a frissen létrehozott új államok polgárságát 1921-ben maguk választókat - egységesen kaphatták vissza eredeti állampolgárságukat (majd veszítették el ismét az e döntéseket érvénytelenítő 1947-es párizsi békeszerződés nyomán). Hasonlóképpen jártak el az 1946-os magyar-csehszlovák lakosságcsereegyezményben részt vevőkkel, illetve a kényszerrel kitelepített német nemzetiségűekkel is. A II. világháború után amúgy is divat lett a többes állampolgárság eseteinek csökkentése. Az Európa Tanács 1963-ban e tárgyban tagjainak készített egyezménye kifejezetten szorgalmazta, hogy az új állampolgárságot megszerzők veszítsék el az eredetit. Bár Magyarország nem volt részese ennek az egyezménynek, 1957 után sorra kötött kétoldalú szerződéseket a szocialista országokkal a kettős állampolgárság kizárásáról, ami nem utolsósorban a status quo fenntartását is szolgálta. A nyugati államokkal ilyesmire nem került sor, így arrafelé jóval többen szerezhettek efféle, az akkori hivatalos magyar politika (és nemzetközi jog) által nemkívánatosnak tartott jogi státust. Sőt. Mivel a befogadó államok általában a születési hely alapján osztogatják a polgátjo- got, Magyarország pedig következetesen ragaszkodott a származási elvhez, így elvben és gyakorlatban (például az USA-ban) egyre több, magyar emigráns szülőktől származó vált kettős állampolgárrá. Még ha sokuknak nincs is erről tudomása. Magyarországon ugyanis - ha kérné - minden további nélkül megállapítanák idetartozását. Az EU-ban nemigen foglalkoznak e témával. Az 1992-es maastrichti szerződés bevezette az uniós állampolgár fogalmát, ám ez önmagában nem ad külön jogosítványokat, hiszen a tagállamok polgárai tartoznak ide. Egyébiránt a kontinensen az Európa Tanács 1997-es, az állam- polgárságról szóló Európai Egyezményének az iránymutatása a mérvadó, amely a korábbival ellentétben - elsősorban a 20. század második felében kialakult, nemzetek közti mobilitásra hivatkozva - megengedhetőnek tartja több állam polgárjogának egyidejű birtoklását. Pontosabban mondva: az országokra bízza a polgárjoghalmozás engedélyezését. Ám olyan országokban is engedélyezni kell a születéssel vagy a házasságkötéssel automatikusan létrejövő kettős állampolgárságot, ahol amúgy azt nem tartják megengedhetőnek. Ez vonatkozik Ausztria és Németország mellett például a skandináv országok többségére, ahol nem támogatják a polgárjoghalmozást. Németországban egyébként, bár a származási elv alapján honosítanak valakit, az úgynevezett népi németek (erdélyi szászok, magyarországi svábok, volgai németek) csakáttele- pülésük után - igaz, könnyített eljárással - kaphatnak állampolgárságot, miközben az eredetiről többnyire le kell mondaniuk. Ausztria sem adta meg az osztrák állampolgárságot az első világháború után Dél-Tirolban rekedt kisebbségnek, hanem az 1946-ban aláírt nemzetközi egyezmény alapján biztosított autonómiájukat igyekszik egyengetni. Ezzel ellentétben van, ahol kifejezetten bátorítják a kettős státusok létrejöttét. Az utóbbi időben az USA- ba vándorolt mexikóiak körében például anyaországuk kifejezetten kampányt folytat eredeti állampolgárságuk visszaszerzése érdekében. Az Ukrajna és Moldova területére szakadt románok számára pedig az utóbbi évtizedben tulajdonképpen formaság volt az anyaország polgárává is válni. Az egykori nagy gyarmattartók országaiban egyébként nem is a kettős, hanem a szimpla polgárjog megszerzése az igazi kérdés - ami a hajdani alattvalók számára egyébként általában jelentősen meg van Egyik állam sem nyújt diplomáciai védelmet a másikkal szemben. könnyítve. A II. világháború előtt a polgárjoggal az egész birodalom területén bőkezűen bánó Nagy-Bri- tanniában például meglehetősen bonyolult, többszintű polgári státust vezettek be az országot ellepni igyekvő gyarmatosítottak számára. Igaz, ha egyszer már bejutottak a szigetország területére, és ott eltöl- töttek bizonyos időt, akkor már könnyebb a „honosodás”. Franciaországban nem ennyire bonyolult szisztémával ugyan, de hasonlóképpen könnyített művelet a hajdani gyarmatok lakóinak honosítása, másoknál jóval kevesebb időt kell el- tölteniük az országban a polgárjog megszerzése előtt. A nemrégiben a délvidéki magyarok és a magyarországi ellenzék által felvetett, praktikusan az EU-ba történő vízummentes közlekedést célzó kettős polgárjog - mondják az ellenzők - azért lenne aggályos, mivel ellentmondana a még mindig hatályban lévő (trianoni és párizsi) nemzetközi békeszerződéseknek. A magyar állampolgárságukat akkor elveszítettek és leszármazottaik részére ugyanis a máig érvényes nemzetközi szerződések ellenére kellene visszaszolgáltatni magyarországi jogaikat. Az erre leginkább hasonlító nemzetközi példa Olaszországé, ahol 1992-ben és 2000-ben is hoztak olyan törvényeket, amelyek alapján a hajdanán a Monarchiához tartozó, illetve az 1947 után Jugoszláviához csatolt területeken korábban születettek és leszármazottaik kaphatnak olasz állampolgárságot is. Bár a jugoszláv utódállamokkal arról még nem sikerült megállapodniuk, hogy mindez érvényes legyen az ott élő, 1947 után születettekre is, máris nagy tömegeknek - elsősorban Amerikában élőknek - juttattak kettős polgárjogot. Amire az EU hivatalos formában eddig nem reagált. A szerző magyarországi publicista Variációk a kettős állampolgárságra - több állam kimondottan ellenzi, de van, ahol kifejezetten szorgalmazzák Kinek hol a határ?
