Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)

2003-08-07 / 181. szám, csütörtök

Sport ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 7. Verőn és Cole a Chelsea-ben London. A Manchester Uni­ted vezetői beleegyeztek ab­ba, hogy távozzon Juan Se­bastian Verőn, a csapat argen­tin középpályása. A „bele­egyezés” ára potom 15 millió font, ennyit ajánlott fel a Chelsea a játékosért. A tényt már a londoni tőzsdén is ki­hirdette a Manchester Utd., és Verőn szerződése már csak at­tól függ, hogy átmegy-e az or­vosi vizsgálaton, illetve sike­rül-e megegyezni a fizetését illetően a Chelsea főnökével. A londoni klub számára to­vábbi erősítést jelent Joe Co­le, aki egy kedd esti megálla­podás értelmében 6,6 millió fontért érkezik a West Hám­tól. (MTI) Ma eldől Vittek sorsa Blackburn. Róbert Vittek, a Slovan Bratislava válogatott labdarúgója vasárnaptól az angol Blackburn Rovers együttesénél van próbajáté­kon. Vittek kedden egy erőnlé­ti edzésen vett részt, szerdán pedig már edzómérkőzésen is bemutatkozott. Roman Dü­ben, a Slovan elnökhelyettese szerint a két klub csütörtökön köt megállapodást a gólerős csatár szerződtetéséről. A 21 éves és tizenhétszeres váloga­tottjátékos az előző évadban a Slovan házi gólkirálya lett, de eddig egyetlen kérővel (Genk, Birmingham City, Möncheng- ladbach, Fenerbahce, Marseil­le, Bolton) sem egyeztek meg a klubvezetők, pedig meg nem erősített hírek szerint a Bir­mingham City 2,3 millió fon­tot ígért a szlovák kiválósá­gért. (TASR) Kelendők a Beckham-mezek Manchester. Angliában több mint 8 ezer Real Madrid-mez kelt el David Beckham, a klub legújabb klasszisának nevével. Az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya július 1-jén 35 millió euróért írt alá a kirá­lyi gárdához. Egyes lapok véle­ménye szerint a fővárosi egye­sületnek a 28 éves futballistára elsősorban a reklámértéke mi­att volt szüksége. Érdekesség még, hogy az elmúlt egy évben összesen mintegy egymillió Real Madrid-trikót vásároltak a szurkolók. (MTI) Capello bírálja a világranglistát Mexikóváros. Fabio Capello, az AS Roma csapatának ve­zetőedzője szerint hiteltelen a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség havonta frissített világ- ranglistája. - Úgy gondolom, hogy az egyes válogatottak po­zíciója gyakorlatilag semmit sem jelent. A valódi játékerejü­ket egyedül a vüágbajnokság tükrözi - nyilatkozott az együt­tesével Mexikóban edzőtábo­rozó szakvezető. Akiváló tré­ner éppen a házigazdákat hoz­ta fel példának, mondván: fur­csa, hogy pusztán az Arany Ku­pa megnyerésével az ötödik helyre lehet kerülni, meg­előzve olyan válogatottakat, mint az argentin, a török, a né­met, az angol vagy éppen az olasz. (MTI) Guti Japánban maradt Tokió. Ugyan a Real Madrid focicsapata Tokióból Hong­kongba utazott távol-keleti tú­rája során, Guti mégsem tart­hatott társaival. A csatár azért maradt Japánban, mert el­hagyta az útlevelét, márpedig így a határőrök nem engedték felszállni a repülőre. Ideigle­nesen a spanyol nagykövetsé­gen tartózkodik. (MTI) Nem volt elégedett a nyíregyházi szereplésével (Somogyi Tibor felvételei) Annus ráhajt Gécsek magyar csúcsára, edzésen már többször túldobta a 84 métert Hibák és bajnoki cím Az elmúlt hét végi magyar atlétikai országos bajnoksá­gon a várakozásnak megfe­lelően a dobó szakág képvi­selői szállították a legjobb eredményeket. ORIGO-INTERJÚ Annus Adrián 81,97 méteres do­bással nyerte a kalapácsvetést, Fa­zekas Róbert 67,94-gyel a disz­koszvetést; s mindkét eredmény a negyedik helyre lenne jó az idei vi­lágranglistán. Annus ob-győzel- mét jelentő dobásánál idén csak a japán Murofusi (84,86), a fehér­orosz Tyihon (83,64) és maga An­nus (82,73) ért el jobb eredményt. A diszkoszvetőknél Fazekas vezeti a rangsort (70,78), megelőzve a német Riedelt (69,50) és a litván Aleknát (68,86.). A nyíregyházi Városi-stadionban rendezett ob-n azonban szombaton este Annus csak az utolsó, hatodik kísérletével szerezte meg az aranyérmet azzal a bizonyos 81,97-tel, mert addig Botfa Péter állt az élen, 80,20-szal. Miként fordulhatott elő, hogy Európa-bajnokként és torony­magas esélyesként az utolsó pil­lanatig izgulnia kellett, megnye­ri-e az ob-t? Az első kísérletemet „szokás sze­rint” elszúrtam, a második, szerin­tem 81 méter körüli, szektoron kí­vüli dobásom után pedig olyannyi­ra megzavarodtam, hogy teljes ká­osz állt be nálam, azt sem tudtam, hol vagyok. Annak természetesen örülök, hogy végül megnyertem a bajnokságot, de ez a tőlem elvár­ható minimum volt. Előzetesen mivel lett volna elé­gedett? Ügy indultam el Nyíregyházára, hogy megdöntőm az országos csú­csot, s erre már van is esélyem, hi­szen az elmúlt hetekben edzése­ken többször is dobtam 84 méter körül. (A magyar csúcsot Gécsek Tibor tartja 83,68-al, amit 1998- ban ért el - a szerk.) Ám amikor pénteken megnéztem a nyíregyhá­zi stadion dobókörét, s láttam, hogy milyen érdes a felülete, tud­tam, hogy nem dobok országos csúcsot. Ha itt valaki 84 métert ér el, akkor az a világcsúcsot is meg­javítja. A második és a harmadik dobása is szektoron kívülre ment, a ne­gyedik pedig a hálóba vágódott. Utána állítottak is a dobóketre­cen. A rossz beállítás is zavarta? Azt, hogy három dobásom is elron­tottam, nem foghatom a ketrecre. Ezt egyébként úgy kell tekinteni, mintha ott sem lenne, csupán az a feladata, hogy védje a nézőket. Ha technikailag jól dobtam volna, ak­kor a kalapács oda megy, ahova kell. De sajnos még az ötödik dobá­som sem volt tökéletes, a kalapács nyele érintette a ketrecet. Az én hi­bámból. De így is 79,08-ig szállt a kala­pács, majd hatodikra jött a 81.97- es dobása. Ezt már a düh hozta ki önből? Fogalmam sincs. Inkább a bizonyí­tási vágy. Ezt az ob-t mindenkép­pen meg kellett nyernem, mert ha nem sikerül, akkor az árt a reno­mémnak. Három héttel a párizsi vb előtt a 81.97- es eredménnyel azért fel­tehetően nem elégedetlen, vagy igen? Nem vagyok elégedett. Igazából csak annak örülök, hogy a végén, amikor már csupán egyetlen dobá­som maradt arra, hogy megnyer­jem a bajnokságot, akkor sikerült összekapnom magam. De még egy­szer mondom, ennek nem lett vol­na szabad így alakulnia. Most vasárnap Szombathelyen, a MAL-kupa nemzetközi verse­nyen hazai pályán dobhat, a megszokott a dobókörből. Ismét ráhajt az országos csúcsra? Mindenképpen. Protic Krisztina ellenfeleket hajszolt, hogy egyáltalán elindulhasson versenyszámában Első, de mégsem bajnok a csúcstartó J. MÉSZÁROS KÁROLY Roppant gyér mezőny gyűlt össze a hétvégi, kassai szlovák atlétikai baj­nokság női versenyszámaiban. A legkirívóbb eset a 3000 méteres aka­dályfutásban történt. Protic Kriszti­na, a MAC Raca Amerikában tanuló versenyzője a bejelentkezésnél érte­sült arról, hogy el sem indulhat, mert rajta kívül senki sem nevezett, s olyankor a szabályok szerint még a rajtpisztoly sem dördülhet el. „Gyor­san beírattam a barátnőmet, hadd legyünk legalább ketten, s akkor már lesz verseny. Én erre a számra készültem, így mindenképpen in­dulni akartam - idézi fel a történte­ket pozsonyi otthonában a futónő. Nem tűnik csalódottnak, de azért őt is meglepte a szokatlan helyzet. Amerikában üyesmi aligha fordul­hatna elő, az ottani egyetemi baj­nokságon 42 lány indult a női 3000 méteres akadályfutásban. „Később az is kiderült, hogy hiába vagyunk ketten, győzelmem esetén bajnoki címet nem szerezhetek, mert ahhoz legalább három ver­senyzőnek kell rajthoz állnia. Mivel a legerősebb ellenfelemnek vélt Styková átpártolt 1500 méterre, nem maradt más választásom, mint felhajtani egy újabb riválist, Talál­tam is egy érsekújvári lányt, aki be­melegített és fel is állt velünk a rajt­vonalhoz, de ekkor elküldték onnan a bírók, mert állítólag későn, csak egy órával a verseny előtt jelentet­tem be őt” - folytatja a kassai kaland történéseit Krisztina. Végül szólóban futotta le a távot, és szlovák csúcsától 97 századdal el­maradva, 10:51,57 perc alatt ért célba. „Meg sem fordult a fejem­ben, hogy más számban induljak. Erre készültem, s bíztam abban, hogy ellenfél nélkül is csúcsot fu­tok. A végén pont az hiányzott, hogy valaki megszorítson, akkor biztosan többet kihozok magam­ból. Edzőm, Bill Taylor gratulált a jó időhöz, s azt írta, hogy ne szo- morkodjam, hiszen bajnok lettem az amerikai egyetemi bajnoksá­gon” - zárta le a szombati esemé­nyek felidézését a tavalyi ezüstér­mes, a szám csúcstartója, aki hiába győzött, neve nem került az idei bajnokok névsorába. Másnap még elindult az 5 km-es ver­senyen is. Harmadik lett, kapott egy oklevelet, de érem nem járt érte, mert arra már nincs pénze a honi at­létikai szövetségnek, hogy a dobo­gósoknak még medált is akasszanak a nyakukba. „Utólag már okosabb vagyok, s tudom, hogy hiba volt rajt­hoz állni, Fáradtan futottam, s ez megmutatkozott az időeredménye­men is: két perccel rosszabb a leg­jobb egyéni teljesítményemnél. Csak azért fejeztem be a számot, mert már úgy sem érhetett utol senki, hi­szen csak hárman versenyeztünk” - tárja fel a kassai bajnokság újabb ag­gasztó részvételi hiányosságát Protié Krisztina, aki még három hetet tölt itthon, de versenyen már nem indul. Augusztus végén visszamegy Ameri­kába, ahol szeptember ötödikén már az első terepfutóversenyen áll rajt­hoz. Ott biztosan nem kell majd el­lenfeleket hajszolnia. MEGKÉRDEZTÜK Árvái Renátát, a szlovák női futballválogatott kisudvarnoki játékosát Számított-e arra, hogy meghív­ják a nemzeti együttes nemsovái edzőtáborozására és nevezik a csehek elleni barátsá­gos mérkőzésekre? Februártól májusig részt vettem ugyan a válogatott keret edzőtá­borozásán és a Svájc elleni vesz­tes mérkőzésen, mégis kevés esélyt láttam a keretbe való újbóli besorolásra. A nyári holtidény­ben ugyanis keveset hallani ró­lunk, gólerős csatárokról. Ki em­lékszik már arra, hogy a 2002/2003-as idényben 32 gólt szereztem a bajnokságban, s ez­zel a góllista második helyére ke­rültem? Azért sem számítottam a meghívásra, mert Frantisek Ur- vay vezetőedző már jó előre ki­nyilvánította, ezúttal hazahívja legjobbjait, a Németországban profiskodó Gajdosovát, valamint a Csehországban légióskodó Matysovát és Budosovát. Ráadá­sul én ez idáig csupán csereként kerültem pályára, gólt címeres mezben csupán a Kisudvarnok el­leni felkészülési meccsen lőttem. A nevezés azt sugallja, nem epi­zódszerepet szán nekem a szak­vezetés, ez a felismerés önbiza­lommal tölt el. Egyébként jó for­mában és erőállapotban vagyok. A csehek elleni két mérkőzésen azon leszek majd, hogy jó teljesít­ménnyel, ha lehet, gólokkal iga­zoljam, ott a helyem a helyem a legerősebb összeállításban játszó válogatottban is. (ái) Forma-1: a FIA 19-én dönt Ralf Schumacher ügyében Fellebbezési kísérlet MTI-HÍR Párizs. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékes bizottsága tegnap úgy határozott, hogy au­gusztus 19-én tárgyalja a Williams- BMW Forma-1-es istálló Ralf Schumcherrel kapcsolatos fellebbe­zését, az ítéletet ugyanakkor várha­tóan csak egy nappal később hozza nyilvánosságra. A versenybíróság vétkesnek találta a német pilótát a vasárnapi Német Nagydíj rajtbale­setében, s ezért úgy döntött: az időmérő edzésen kiharcolt pozíció­jához képest csak tíz hellyel hát- rábbról kezdheti majd meg augusz­tus 24-én a Hungaroringen a Ma­gyar Grand Prix-t. A csapat nem ért egyet a büntetéssel, s maga a ver­senyző is ártatlannak vallja magát. A futam rajtja után a Rubens Barri- chellót (Ferrari) támadó Kimi Ráik- könennek (McLaren-Mercedes) nem sikerült előznie, s a rendkívül szoros csatát vívó két autó összeüt­között, mert az előttük haladó Ralf Schumacher lezárta a menekülés lehetőségét. A finn klasszis a gumi­falnak csapódott, s a brazil pilóta is feladta a GP-t. Az ütközés a német versenyzőt is érintette, alaposan megrongált kocsijával ugyan még megtette az első kört, azután vi­szont feladta a viadalt. Rajtuk kívül az ír Ralph Firman (Jordan-Ford) és a német Heinz-Harald Frentzen (Sauber-Petronas) is kiesett a start utáni incidenst követő kavarodás következményeként. Szuper GP, Stockholm: Dobos hetedik, Győrffy nyolcadik Varga magyar csúcsa MTI-JELENTÉS Stockholm. Varga Judit ötödik lett 1000 méteren, Dobos Gábor pedig a hetedik helyen végzett a 100 mé­teres síkfutásban a stockholmi atlé­tikai Szuper Grand Prix-n. Varga 2:37,36 perces eredménye új ma­gyar csúcs. A régit 2:37,9-cel Lip- csey Irén tartotta 1978. augusztus 23-a óta. Győrffy Dóra 1,84 méte­res teljesítménnyel csak a nyolca­dik helyet szerezte meg. ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK, fér­fiak - 100 m: 1. Gatlin (amerikai) 10,15 ...7. Dobos 10,44. Nők -1000 m: 1. Mutola (mozambiki) 2:33,15, ...5. Varga 2:37,36; távol: 1. Klüft (svéd) 6,59 m; 100 m: 1. Arron (francia) 11,11; magas: 1. Cloete (dél-afrikai) 2,01 m, ...8. Győrffy 1,84. (CTK/AP-felvétel) Cloete a 201 cm átugrása után

Next

/
Thumbnails
Contents