Új Szó, 2003. augusztus (56. évfolyam, 176-200. szám)
2003-08-07 / 181. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2003. AUGUSZTUS 7. KOMMENTÁR Mire készül Dzurinda? V NAGY ANDRÁS Mikulás Dzurinda tegnapelőtt elismerte, már ő is komolyan gondolkodik azon, hogy ősztől az ANO nélkül kell tovább kormányoznia. Ezután persze rögtön mindenkit arról biztosított, hogy ez a kormánykoalíció a lehető legjobb választás, és ő mindent megtesz azért, hogy a négy párt a teljes választási ciklus végéig együtt maradjon. Hogy az egészet egy kicsit még megfűszerezze, azt is megsúgta az újságíróknak, a legfontosabb bizony az, hogy a maradék három párt, tehát az SDKÚ, az MKP és az KDH továbbra is összetartson. Mi ez, ha nem belső szövetkezés a negyedik kormánytag ellen? Mindenki nagyon jól tudja, hogy Pavol Rusko nem a legszendébb politikusunk, de nagyon gyakran, amikor szembeszállt a kormány többi pártjával, sokan neki és pártjának adtak igazat. Bármennyire nem tartotta vagy állítólag nem tartotta tiszteletben néhány szavazás során a koalíciós szerződést, a KDH-n kívül eddig senki sem támadt neki ideológiai alapon. Nagy kérdés, hogy a jövőben az ANO tagjai mennyire lesznek következetesek, de az sem elképzelhetetlen, hogy az elvtelen kompromisszumok elutasításának hangoztatása mögött valóban egy morális alapokra épülő, nem csak szavakban liberális párt rejtőzik. A kormányfő - bár eddig még nem mondta ki - már jelezte, honnét is szerezné be az ANO miatt hiányzó szavazatokat. Ugyanazon a sajtótájékoztatón, amelyen az ANO-tól lassan már búcsúzott, azt is elmondta, pártja, az SDKÚ és a Vladimír Meciar által vezetett HZDS között a viszony teljesen stan- dardizálódott. A kormányfő még meg is dicsérte elődje pártjának képviselőit, amiért olyan szorgalmasan megszavazták az ország jövője számára fontos szerződéseket. Azért, mert eltelt öt év Mecia- rék kormányzása óta, nem biztos, hogy mindent meg kellene bocsátani nekik. Bár az is igaz, hogy sokkal könnyebb most velük egyezkedni, mint a zabolátlan ANO-val. JEGYZET Nyár van, babám! SZABÓ GERGELY Panaszkodik a kedvesem: azt mondja, már napok óta csak az ágyra tud gondolni. Ez nem is lenne baj, mondhatnánk, ám ő nem arra gondol, amit némi egészséges fantáziával ki lehetne következtemi. Egyszerűen annyira őrjítő a hőség, hogy hovatovább azt veszem észre, csupa alvajáró imbolyog körülöttem, mindenki azt motyogja: ilyen éghajlati körülmények mellett csak aludni lehet. Bárcsak lehetne. De ha már egyszer dolgozni kell, legalább a cég gondolna az alkalmazottak felforrt agyvizére, izzadságban fürdő bőrére, észrevehet- né például, hogy a szemünk lassan felakad, lihegve szedjük a klímaberendezés által nem a megfelelő irányba megváltoztatott hőmérsékletű levegőt. Nem kell ehhez túl nagy befektetés, elképzelem például, hogy a főnököm kötényben, feltűrt ingujjal hűs cseppeket utal ki a két percnél több gondolkodást és két fokkal nagyobb testhőmérséklet-növekedést igénylő feladatok mellé. Lehetőleg egy egész kriglivel. Mennyire jobb volt télen! Amikor friss levegőt fújt arcunkba a szél, hópelyhek hűsítették arcunkat. Olyan jó volt a hidegről becaplat- ni a jól fűtött szobába! Istenem, de jó volt kinézni a hóvirágos ablakon, kezünkben fahéjas- szegfűszeges forralt borral! Mekkora meglepetést okozott mindennap az éjszakák hosszabbodása: „Esteledik, késő van, haza kell menni!” - mondtam a haveromnak, és elindultunk a sötétben a Piano bár felé, ahol kiderült, mindössze hat óra van. Ja, és persze, milyen jó volt olyankor várni a tavaszt! Igen, a tavasz sem rossz. Amikor bokáig gázoltunk a latyakban, engedeüen kiskölyök módjára minden pocsolya közepéig szaladtunk. Megálltunk a híd alatt, és láttuk, ahogy a Duna fölött költöző madarak ezrei húznak északkelet felé. Szinte láttuk, hogy nő a fű, szemünk előtt rügyeztek ki a fák. Ledobhattuk a nagykabátot, de még nem kellett a forrónadrág, tehát felvehettük legjobb gönceinket. Az sem volt baj, hogy csak egy délutánra, mert másnap rögtön húsz fokkal több volt a hőmérséklet, jött ez a nyirkos nyár. Akkor legyintettünk: az ősz talán hosszabb lesz majd, mint az idei tavasz. Ősz. Kedvenc évszakom. Már az óvodában megtanultam, hogy az ember ilyenkor teleeheti magát körtével, szőrös, zaftos őszibarack gurul most is a szemem előtt. Ősszel ki lehet menni a varjak közé a szántásra, lehet idegeskedni a kezdődő iskolaév miatt - sajnos és szerencsére ez most először életemben elmarad. A nyár azonban nem marad el, még jó ideig. Egy városi legendát írok a végére: Mátyás király egy városban járván találkozott egy falu követével, ki a ezt kérést intézte hozzá: legyen egy évben egymás után két nyár. Igazságos Mátyás meg is ígérte, csupán azt a megjegyzést fűzte hozzá: lesz két nyár egymás után, mindössze lesz egy ősz, egy tél, meg egy tavasz is a kettő között. Ebben bízhatunk. FIGYELŐ T.^.LYP.SCOW TIMES Roman Abramovics olajmágnás szerint Oroszország nem szabad állam, az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy mindenki saját belátása szerint költse el a pénzét. A 36 éves dollár- milliárdos üzletember-politikus az orosz pénzügyi-üzleti oligarchia egyik legismertebb alakja. Abramovics egy hónapja azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megvásárolta a patinás brit labdarúgóklubot, a Chelsea-t. Múlt héten Jurij Luzskov moszkvai polgármester kikelt ellene, mondván: a Chelsea megvásárlása 220 millió dollárért nem volt hazafias cselekedet, úgymond, ezzel köpött az orosz sportra. Abramovics visszautasította azoknak a magukat patriótáknak nevezőknek a vádjait, akik szerint inkább az orosz sportot kellene támogatnia anyagüag. Mint mondta, ne akarják megmondani, hogy mire költse el a pénzét. A csukcsföldi kormányzó elmondta: nem gondolkodott el azon, hogy mennyi pénzt költ focira, de öt új játékost már kinézett a klubjának 58 millió dollárért. Ezzel azonban korántsem értek véget vásárlási szándékai, s a siker érdekében bármelyik játékos megvételét elhatározhatja. Abramovicsnak a West Sussex-i erdőségben épülő 4 millió dolláros villájáról a Daily Mail közölt a napokban fotót. A napokban arról lehetett olvasni a moszkvai lapokban, hogy az orosz főügyészség kiterjeszti a gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos vizsgálatait Abramovicsra is. Hírügynökségijelentések szerint újabb hatalmas vizsgálatsorozat kezdődhet, amely Abramovics elleni vádemeléssel zárulhat. TALLÓZÓ NÁRODNÁOBRODA A lapnak adott interjújában Robert Fico azt állítja, ha Mikulás Dzurinda kormányfő visszahívja Csáky Pált, nyilvánosan köszönetét mond neki. A Smer elnöke szerint az MKP-nak biztosan több száz jelöltje van, akik jobban el tudnák látni a miniszterelnök-helyettes munkáját, mint Csáky. Nevet nem kívánt elárulni, de szerinte olyan ember tudná a legjobban ellátni ezt a feladatot, aki elég időt töltött, mondjuk, Brüsszelben vagy az Európai Unió szervezeteinél. Az ellenzéki vezér szerint a kormány legnagyobb hibája az, hogy csak olyan befektetőket csalogat az országba, akik az olcsó munkaerőt használják ki, s nem termelnek elég nagy értéket. Veszélyesnek tartja, hogy Szlovákiának már egy éve nincs nagykövete Budapesten. Mint megjegyezte, a szomszédos államokkal különösen jó kapcsolatot- Látom, hogy felhőtlen az égbolt, de amilyen őrült a mostani időjárás, bármikor ránk zúdulhat egy felhősza- kellene fenntartani, s Pozsony ré- kadás, amely elöntheti a falunkat... (Lubomír Kotrha rajza) széről a halasztgatás tiszteledenség iww»»8imwBwmiMOT»wiCTi jB8Bswstaa«íiiM«rw:wB»ima»i 1 • «iiií»ihmwiiiwmt«»rroMtMMW,iamagit™iWiii>MfOTi»w«:iiiiwi) Magyarországgal szemben. Kubát A posztkommunizmus és a demokrácia címmel írt nem túl terjedelmes, de figyelemre méltó könyvet Ingatag jogok és intézmények Egy cseh politológus a demokrácia szilárdsága szerint három osztályba sorolta a posztkommunista országokat. Magyarország és a Cseh Köztársaság az első, Szlovákia a második kategóriába tartozik. E. FEHÉR PÁL Michal Kubát A posztkommunizmus és a demokrácia címmel írt nem túlságosan teijedelmes, de mindenképpen figyelemre méltó könyvet. Újdonságát igazában nem a bevezetőben idézett demokráciaosztályozás jelenti. Ugyanis nagyjából eddig is tudható volt, hogy a demokratikus intézmények a korábbi szovjet befolyási övezetben a cseheknél, az észteknél, a litvánoknál, a lengyeleknél, a szlovénoknál és - persze - Magyarországon a legszüárdabbak. A gyengébb tanulók közé, abba a bizonyos második kategóriába tartozik Bulgária, Horvátország, Lettország, Macedónia, Románia és Szlovákia. Ezt az osztályzatot leginkább azért kapták, mivel a demokratikus társadalmi életet túlságosan sokszor fenyegetik válságtünetek: Szlovákiában Meciar országlása idején, a horvátoknál Tudjman hatalomgyakorlása és halála utáni, máig tartó kultusza az ok. „Konszolidálatlan demokrácia” jellemzi Albániát, Szerbiát, Montenegrót, Moldáviát, Oroszországot és Ukrajnát. Kubát nem részletezi osztályozási szempontjait, és az is kérdéses, hogy egyáltalán létezik-e „konszolidálatlan demokrácia”, de mindenki, aki csupán egy kicsit ismeri a Szovjetunió felbomlása utáni Közép- és Kelet- Európát, nem vonhatja kétségbe, hogy alapjában helyes, valósághű ez a rendszerezés. Kubát elemzésének valódi nóvuma - összehasonlító szemlélete. Ennek a térségnek a XX. századi történetében is rengeteg hasonlóság található, következésképpen jogosult a jeleit komparatív vizsgálata is. Új és örvendetes jelenség ez a cseh társadalomtudományokban, hogy művelői fokozottabban figyelnek a közép-európai történel- -mi-kulturális-politikai folyamatokra. A magyar tudományosságban már jóval korábban jelentkezett az az igény, hogy a térséget a maga teljességében mutassák be, s ennek volt köszönhető - egyebek között- a magyar történettudomány megújulása. A szlovákoknál, sajnos, egyelőre nem tapasztalható számottevő érdeklődés a térség dolgai iránt. Visszatérve a csehekhez: ezeken a hasábokon már ismertettem brünni politológusok Vörösök és rózsaszínűek címmel kiadott tanulmánykötetét, amely a posztkommunista országok baloldali mozgalmait vizsgálta. Jindrich Dejmek Csehszlovákia, szomszédai és a nagyhatalmak a XX. században című, roppant érdekes könyvéhez pedig éppenséggel Václav Klaus írt ajánló bevezető szavakat, noha a cseh elnök amúgy nem túlságosan lelkesedik, ha a visegrádi négyekről esik szó, s egyáltalán, ha hazáját nem a Nyugathoz kapcsolják, hanem az általa amolyan gettónak tartott Közép- és Ke- let-Európához. Éppen ennek a komparatív módszernek az egyik eredménye, hogy - a deklarált elvek dacára - mennyi a bizonytalanság a demokrácia és a nemzetiségi jogok kapcsolódásának problematikájában. Ebben a térségben a nemzetiségi kérdésnek különleges jelentősége van, hiszen aligha találunk olyan államot, amely tiszta nemzetállamként lenne minősíthető. Talán csak a csehek és a magyarok mostani állama kivétel, hiszen az ottani kisebbségek létszáma nem igazán jelentős, viszont a múltban bőségesen akadtak a nemzet sorsát döntő módon befolyásoló nemzetiségi gondok. Viszont a magyarság egyharmada jelenleg a magyar állam határain kívül él. De - hadd soroljam az ismert tényeket - létezik két román állam, a volt jugoszláv tagköztársaságok nemzetiségi viszonyait senki pontosan át nem láthatja, és az utóbbi évtized fejleménye „a szomszédos országokban élő” csaknem harminc- millió (?) orosz. A csecsenekről pedig még szót sem ejtettem, holott éppen ennek a megoldatlansága és reménytelensége teszi egyáltalán kérdésessé az oroszországi demokrácia létét, akár csak „konszolidálatlan” formában. És ez korántsem a teljes lajstroma a posztkommunista országokban annyi fejfájást okozó nemzetiségi gondoknak. Kubát általában - a cseh közfelfogásnak megfelelően - nem hangsúlyozza a nemzetiségi jogok érvényesülésének minőségét mint a demokrácia egyik alapvető kritériumát. Kubát álláspontja az, hogy ott, ahol a demokratikus intézményrendszer sziTalán csak a csehek és a magyarok mostani állama kivétel. lárd, nemigen lehetséges a nemzeti kisebbségek hátrányos megkülönböztetése, hiszen ez a demokrácia súlyos sérelme lenne. Automatizmusban hisz, holott a realitások szerint még a nagyon fejlett nyugati demokráciában is sokszor csődöt mondanak ezek az automatizmusok. Egyetlen kivételt tesz. A balti államok közül Lettország azért került ki a jó tanulók első csoportjából, mert az orosz kisebbség nem rendelkezik az alapvető állampolgári jogokkal. Nos, a Baltikumban Lettországban és Észtországban is az orosz kisebbség arányszáma több mint harmincszázalékos. (Litvániában ez az arány mindössze 9 százalék, tehát csekélyebbek azok az indulati elemek, amelyek annyira súlyosbítják a lettországi szituációt.) Mind Észtországban, mind Lettországban ugyancsak rigorózus szigorúságú nyelvtörvények kényszerítik az oroszokat az észt, illetve a lett nyelv elsajátítására, az állam- polgárság elnyerését pedig - egyebek között - a sikeres nyelvvizsgához kötik, még abban az esetben is, ha az illetőnek esetleg már a nagyszülei is a mai állam határain belül születtek. Miért kaphattak akkor az észtek jó bizonyítványt demokráciából, a lettek pedig rosszat? A különbség a két balti állam között részben történeti, részben külpolitikai okokra vezethető vissza. Az észtországi orosz értelmiség a szovjet megszállás idején is rokonszenvezett az észtekkel, és köztudomású volt, hogy ebben a kis köztársaságban meglehetős tolerancia volt tapasztalható. (Személyes tapasztalásból tudom, hogy Brezsnyev uralma idején észtül megjelenhettek olyan magyar irodalmi művek is, például Lengyel József lágertörténetei, Fejes Endre Rozsdatemetője, amelyeket Moszkvában „problematikusnak”, magyarán be- tiltandónak tartottak.) Rigában viszont pápábbak voltak a pápánál, keményebben érvényesült az erőszakos oroszosítás. És Moszkvában gondosan ügyeltek arra is, hogy egy észtországi durva oroszosítás ne sértse a rokon finneket, akik a II. világháború után, kihasználva különleges nemzetközi státusukat, minden lehetséges alkalommal kifejezték érdekeltségüket az észtek irányában. A lettekért pedig senki nem emelt szót. És valószínűsíthető az is, hogy a finnek példás nemzetiségi politikájukra is hivatkozva inthették az észteket, hogy függetlenségük visszanyerése után ne álljanak bosszút az ottmaradt és döntő többségében véüen orosz kisebbségen. Ekként juthatott az Észt Köztársaság ilyen, egyáltalán nem lebecsülendő előnyhöz. Michal Kubát könyve egyébként figyelmeztetésként is értelmezhető: a demokrácia törékeny és intézményrendszere ezen a tájon legfeljebb relatíve lehet jobb vagy gyengébb. És nem is kétséges, hogy komolyan kellene tisztázni a demokrácia intézményrendszerében a nemzetiségi jogok helyét. Ha a szülők úgy érzik, a doktor elbagatellizálja gyermekük ellátását, jogukban áll máshoz fordulni Egy körzeti orvos (végzetes?) tévedése PETERFI SZONYA Mit tegyen az a szülő, aki úgy érzi: az a körzeti orvos, akire rábízta féltett kincsét, elbagatellizálta gyermeke panaszait, nem kezelte kellőképpen, és nem is kereste a bajok okát? Jogában áll máshoz fordulni. De mit tehet az a szülő - noha az illetékesek a szabad orvosválasztást hangsúlyozzák -, aki kénytelen a lakóhelyhez legközelebb eső gyógyintézetet választani, ám baj esetén nem kapja meg a lehető leggyorsabban a segítséget? Miközben a szakértelem, az emberi bánásmód hiányát nem lehet az ágazat pénztelenségével magyarázni. Tehet-e valamit az a szülő, akinek nyolcéves gyermeke ahelyett, hogy éívezné a vakációt, a gyermekonkológián fekszik, ahol hamarosan mérgekkel és sugarakkal megpróbálják visszaszorítani a testében elhatalmasodott és áttéteket képző daganatos betegséget? Az édesanya és édesapa erejéből jelenleg csak arra futja, hogy éjjel-nappal kislányuk ágyánál váltsák egymást, eltereljék a figyelmét, amikor rátör a rosszullét, szórakoztassák, s megpróbálják megértetni vele, miért kell megválnia gyönyörű szőke hajtincseitől, s nemsokára azt is, hogy a rövidre vágott haja is kihullik? A szerencsétlen, kétségbeesett szülők milliószor végiggondolják, hogy két hónapja, amikor kislányuk fájlalni kezdte az oldalát, hova máshová vihették volna, mint a körzeti gyermekgyógyászhoz? Ők nem követtek el mulasztást, hiszen veserendellenességre gyanakodva, azonnal vizeletmintával állítottak be a rendelőbe. Ám az orvos a számítógép előtt ülve, további vizsgálatok nélkül megelégedett a negatív eredménnyel, s tavaszi fáradtságot „állapított meg”. A szülők nem fogadták el ezt, nem hagyták annyiban, ortopéd szakorvost kerestek fel, aki röntgenezésre utalta és fájdalomcsillapítót is adott, és igazán nem az ő hibája, hogy a vidéki intézet műszerén olyan felvétel készült, amelyen nem íátszódott semmi rendellenesség. Holott a kór a gyerek csontjait támadta meg... Újabb ismeretség révén a múlt héten végre eljutottak a pozsonyi gyermekklinikára, ahol beindult a gépezet, s az orvosok a legrosszabb diagnózist közölték velük. Azt is, hogy mindent megtesznek a kislányért, ám ha előbb jöttek volna... Mit tehet ilyenkor a szülő? Feljelentse a felelőtlen doktor urat? Ha nem akar lakóhelyet cserélni és ha van családja, több gyermeke, tart a fehérköpenyesek esedeges összefogásától és bosszújától. Es ha történetesen torkon is szeretné ragadni, jelenleg nem teheti. Mert a doktor úr valamelyik márkás kocsijába ültette szeretteit, és tengerparton nyaral.
