Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-03 / 152. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 3. Nagyszünet Számtalan hely, alkalom van, hogy a médiával találkozzunk, s jelen is van hétköznapjainkban Az újságírás óriási kihívás Az újságírásra való hajlam nem örökölhető, nem tanulható, csupán fejleszthető. Kizárólag a tehetségtől függ. (hb.net) Minden embernek mást jelent a szó: újságírás. Újságírónak lenni a mai rohanó világunkban nehéz feladat és felelősségvállalás, főleg nekünk fiataloknak, hisz rengeteg kikötésnek meg kell felelnünk. TAR ÉVA Számtalan hely, alkalom van, hogy a médiával találkozzunk, s jelen is van hétköznapjainkban, sőt mára életünk aktív részévé vált. Talán ezért is van, hogy mi, fiatalok szeretnénk közelebb jutni hozzá, s nemcsak külső szemlélőként, de belső résztvevőként figyelni alapjait, fortélyait. Azt hisszük, hogy egyszerű megírni egy cikket, elkészíteni egy riportot, hisz csak írni kell, meg kérdezgetni, nem lehet olyan nehéz egy újságot összeállítani, megszerkeszteni. Óriási tévedésben élünk, s éltem én is, mígnem belecsöppentem ebbe az elvarázsolt, bonyolult, kacifántos világba, a média világába. A minap kezembe akadt egy statisztikai tanulmány: „Az újságírásra való hajlam nem örökölhető és nem is tanulható, csupán fejleszthető. Kizárólag a tehetségtől függ.” Irigylem azokat a kortársaimat vagy pár évvel idősebb fiatalokat, akiknek mérhetetlen nagy tehetségük van az újságíráshoz, és kiváló lehetőségeik is ehhez. Nekem, egy szlovákiai magyarnak nincs köny- nyű dolgom. Bárhogyan is szeretnék valaha én is ezzel foglalkozni, nincsenek olyan esélyeim, mint anyaországi társaimnak. Most sorolhatnék okokat, de gondolom, ezek mindenkinek nyilvánvalóak. Feltettem magamnak már sokszor a kérdéseket, hogy miért jó most egy suliújság szerkesztőségi tagjának és alkalmanként főszerkesztőjének lenni, és vajon miért lenne jó valaha újságírónak lenni. Nos, véletlenül csöppentem bele az egész újságírásba. Csak segítséget kértek tőlem egy pár szám elkészítéséhez, s végül ottmaradtam a szerkesztőségben. Nem azért kezdtem hozzá, mert muszáj volt, hanem mert érdekelt, mert jó volt kiadni magamból az érzéseket, gondolatokat, tapasztalatokat. Tanultam is a hibáimból, és mások hibáiból. Rengeteget olvastam, fejlesztettem magam, csupán a saját magam szórakoztatására. Aztán egyszer csak beleszerettem az írásba, s komoly szenvedéllyé vált, majd rájöttem, hogy hivatásomként szeretném továbbvinni tudásom. Nem tudom, hogy jó döntés-e a médiát választani, mint szakmát, de biztos ennek is megvannak a maga pozitív és negatív oldalai. Sajnos, amíg nem vagyok közvetlen kapcsolatban vele, addig nem tudok helyes döntést hozni. Talán csak próbaképpen is érdemes kipróbálni, megtudni, milyen óriási súly nehezedik egy újságíró vállára, rengeteg felelősséggel jár, akár csak egy cikk valóságalapú megírása, akár egy riportalany csavaros élettörténetének kinyomozása, a kérdések összeállítása, lényegében egy egész újság emberi érzéseket, és jogokat nem sértő mivoltának kialakítása. Mindezek után, nem az a lényeg, hogy egy újságíró mennyi és milyen témájú információt ad át nekünk, hanem, hogy hogyan adja át azt. Azt hisszük, hogy egyszerű megírni egy cikket, elkészíteni egy riportot, hisz csak írni kell, meg kérdezgetni, nem lehet olyan nehéz egy újságot összeállítani, megszerkeszteni (Képarchívum) RAJONGÓ VIGYORGÓ Mystikal bűnös: a vád nemi erőszak Bűnösnek vallotta magát Mystikal és két testőre az ellenük felhozott nemi erőszak vádjában. A rappert még tavaly tartóztatták le, majd rövid kihallgatás után 250 ezer dolláros óvadék fejében szabadon engedték. A sértett, a sztár negyven körüli fodrásznője, mindvégig kitartott vallomása mellett, amelyet rögtön a szörnyű eset után tett a legközelebA sértett mindvégig kitartott vallomása mellett (google.com) bi rendőrőrsön, és amelyet az orvosszakértői vizsgálat is alátámasztott, mi több, a házkutatás során a széfből előkerült egy videókazetta is, amelyre az egész borzalmat rögzítették. Mystikal, Leland Ellis és Vercy Carter azzal zsarolták a nőt, hogy ha nem hajlandó velük szexuális játékokra, azzal a váddal adják őt fel a rendőrségen, hogy a rapper bankszámlájáról hamis csekkel vett fel pénzt. A vallomás szerint a sztár orális szexre kényszerítette a sértettet, azután áthívta két társát és négyesben folytatták, majd dolguk végeztével szabadon engedték. A szerencsétlen asszony a közeli kórházban azonnal jelentkezett, és az orvosi szakvélemények is megerősítik vallomását. Mivel az Egyesült Államokban borzasztó komolyan veszik a szexuális erőszakot, nagyon is elképzelhető, hogy Mystikalt akár egy életre börtönbe zárják, bár ismerve a sztár anyagi helyzetét és a trükkös ügyvédeket, akiket meg tud vásárolni magának, lehetséges, hogy enyhébb büntetést fog kapni. Megtalálták Liľ Kim vagyont érő ékszereit Múlt héten Liľ Kim jókora botrányt rendezett a JFK repülőtéren, ahol kiderült, hogy közel 250 ezer dollár értékű ékszertől szabadították meg, mialatt a BET díjkiosztóra utazott. Egy sajnálatos tévedés során a csecsebecséket tartalmazó kézipoggyásza is a repülőgép csomagterében kötött ki, és mire előkerült, már nyitva volt, és hiányoztak belőle a vagyont érő holmik. A nagyszájú rappernek szerencséje van, ugyanis a repteret azonnal elkezdték átkutatni, és az egyik dolgozó öltözőszekrényében, egy rongyba csomagolva megtalálták a híres, gyémántokkal kirakott Queen Bee nyakláncot, valamint a gyémántokkal díszített platinakutyuso- kat is. (zn) Mázli (google.com) Egy elhagyott szigeten találkozik két hajótörött. Megkérdezi az egyik:- Nem tudja véletlenül, hogy hol vagyunk?- Sajnos nem vagyok idevalósi... Az apa az állatkertben sétál rosz- szaságáról hírhedt kisfiával. Szorosan fogja a gyerek kezét és így szól:- Ne menj közel a vadállatokhoz! Mire a fiú:- Ne félj, apu, nem bántom őket! Nagy bajuszú, a fővárosban igen ritkán járó vidéki bácsi tudakozódott a Keleti pályaudvar kijáratánál:- Tessék mondani, hol lehet felszállni a makk ászra? Az emberek megütközve néztek rá, azt gondolták, biztos részeg, pedig nem volt az.- Talán nem is makk, hanem... tök alsó! - csülant fel a bácsi szeme.- Nem a piros hetes megállóját keresi a bácsi? - segített egy fiatalember.- Hát, lehet, hogy az lesz az. Csak arra emlékszem, hogy valamelyik kártyalapról nevezték el... Most elkaptalak! (vicclap.hu) MIXERSULI Mit igyunk nyáron? AJÁNLÓ Mi mást ihatnánk a nagy melegben, mint egy hűsítő és nagyon ízletes koktélt! Több óra játék és szórakozás a napon igencsak kitikkasztja az embert, és ilyenkor szinte újjászülethetünk egy jó hideg, finom italtól. Nyáron mindenki szereti a különleges innivalókat, miért lennénk akkor mi kivételek ezalól? Újításul egy teljesen eltérő finomságot fogunk elkészíteni, ez a koktél valóban különlegességnek számít. A különlegessége pedig abban rejlik, hogy gyümölcsdarabokkal is tele van, ezért nem csupán inni kell, hanem egy kiskanalat mellékelve ki kell belőle enni az ellenállhatadan gyümölcsdarabokat. A koktél neve mi más lenne, mint Summertime, amit egy kis angol nyelvtudással még ti magatok is le tudtok fordítani. Mindenekelőtt szerezd be a hozzávalókat, melyek közül az egyik gyümölcsnek éppen most lesz a szezonja. Ez pedig nem más, mint a sárgadinnye. A hozzávalók tehát a következők: kb. 20 dkg sárgadinnye, 1 kivi, 2 dl almaié, 2 dl narancslé, tonik. Amikor hazaérsz a strandolásból vagy az egész délután tartó játékból (hiszen mi mással tölthetnéd a napjaidat most, hogy teljes szabadságot nyújt neked a nyári szünet), rövid idő alatt elkészítheted a Summertime koktélt, csak figyelj és kövesd az utasításokat. Javasolnánk, hogy amikor elindulsz otthonról, a tonikot még akkor hűtsd be, hogy mire hazaérsz, és sor kerül az elkészítésre, jó hideg legyen. A sárgadinnyét és a kivit vágd fel apró darabokra, és jól nyomkodd meg egy kanállal. A legcélszerűbb egy tálban megkeverned a koktélt, mert nem egy embernek való adag és biztos, hogy csak így fogod tudni megkeverni anélkül, hogy kifolyna az egész az asztalra. Az összenyomkodott gyümölcsökre öntsd rá az almalevet és a narancslevet, majd töltsd fel az egészet ízlés szerint tonikkal. A poharak aljára tehetsz néhány jégkockát is, majd erre töltsd rá a tálból egy kis merőkanállal a koktélt. A poharat díszítheted narancskarikával vagy kivikarikával, és egy hosszú koktélos kanállal kiegészítve már fogyaszthatjátok is. Egészségetekre! (n) Rövid idő alatt elkészítheted a Summertime koktélt (dubreucq.net) OLIMPIA Híres bajnokok az ókorban ISMERTETÉS Az olimpikonok nevét ma már nem nehéz megjegyezni, hiszen, bemondja a tévé, a rádió, olvashatjuk a neten is! De gondoltad volna, hogy egyes ókori bajnokok nevét 2500 év távlatából is számon tarthatjuk? Bizonyára nem akármilyen teljesítményt nyújtottak! Nézzük csak, mitől is váltak híressé! Ma már talán nem könnyű elhinni, hogy az ókori olimpiákon voltak akkora győzelmek, amelyek a mai napig nem merültek a feledés homályába. Pedig voltak olyan sportolók, akiknek az erejét, ügyességét ma is megirigyelhetnénk. Gondoltad volna, hogy van olyan ember, aki képes egy egész ökröt a vállára kapni? Sőt, nem is csak felkapni, hanem 1500 méteren keresztül vinni és egy tiszteletkört is futni vele? A legenda szerint az ókori Milón megtette ezt! Ez a birkózó Krotónból származott, ami az ókorban egy olyan görög városállam volt, ahol a sportolóknak felkészítő iskola is működött. Milón állítólag naponta 17 kg húst és ugyanennyi kenyeret fogyasztott el. Ez a monda valószínűleg hamis, de annyi bizonyos, hogy a bivalyerős Milón minden idők egyik legnagyszerűbb olimpikonja volt. Már Kr. e. 540-ben, 14 éves gyerekként babérkoszorút szerzett birkózásban. Ám a krotóni Milónt mégsem az olimpiai játékok tették híressé, hanem az, hogy megszerezte a periodonikész címet. A periodosz görögül időszakot jelent, az ókori Görögország négy szent ünnepi játékának körét. Az ókorban ugyanis nemcsak Olympia városában rendeztek ünnepi szent játékokat, hanem más városállamokban is: Püthóban, Iszthmoszban és Nemeaban. A periodonikész címet pedig az kaphatta meg, aki mind a négy ünnepi játékon győzelmet aratott, azaz mind a négy periódust megnyerte. Milón hatszor lett a periódusok győztese, és csak Kr. e. 512-ben győzte le őt Timaszitheosz, aki szintén krotóni birkózó volt. A krotóni iskola ugyan nagyon sok hírességet adott az utókornak, mégsem onnan származott az összes olimpikon. Az ökölvívó Theogenész például thasszoszi volt (amely szintén egy görög városállam volt). Az ő nevét a boksz- és a pankration játékokon aratott győzelmei miatt jegyezték fel. A pankration szó magyarul összharcot jelent, és a mai birkózás és ökölvívás egyvelege. A görög történetíró Pausanius írásaiból tudjuk, hogy Theogenész összesen 1400-szor szerezte meg a bajnoki címet. A mai bokszmérkőzésekre gondolva ez egy kicsit hihetedenül hangzik, ám az adat hitelességéhez mégsem férhet kétség, hiszen egy másik történetírónál, Plutarchosnál ugyanezt olvashatjuk. Theogenész húsz éven át véredén maradt ökölvívásban és pankrációban, és kétszer szerezte meg a periodonikész címet. A thasszoszi sportoló teljesítményét még fantasztikusabbá teszi az, hogy annak idején párnázott kesztyűk nélkül, csupasz, bőrszíjakkal átkötözött kézzel harcoltak. A Kr. e. 3. századtól azonban lassan csorbult az olimpiai játékok tekintélye: szinte csak hivatásos sportolók indultak, és megvesztegetésekre is sor került. Ezt a szép hagyományt azonban az újkorban felelevenítették. Azt, hogy hogyan is történt ez, és hogy milyen események tették lehetővé, hogy ma is szurkolhatunk ezeken a sportrendezvényeken, hamarosan megtudhatod. Tarts velünk holnap is! (s)