Új Szó, 2003. július (56. évfolyam, 150-175. szám)
2003-07-07 / 154. szám, hétfő
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2003. JÚLIUS 7. KOMMENTÁR Felderítik? Eltussolják? SZILVÁSSY JÓZSEF Sokan már csak legyintenek, ha koalíciós válságról, főleg a liberális és a kereszténydemokrata kormánypártiak egymás közti marakodásáról hallanak. Vagy éppen arról értesülnek, hogy Jozef Majský milliárdost ismét visszatoloncolták vizsgálati fogságba. Mindezt olyan politikai cirkusznak tartják, amelyet kenyér - értsd: tisztességes megélhetés - helyett igyekeznek rátukmálni a gyalogpolgárok sokaságára. Pedig egészen másról, Szlovákia jövőjét lényegesen befolyásoló konfliktusról van szó, amelynek tétje: a rendszerváltás óta eltelt csaknem másfél évtized legnagyobb gazdasági bűntetteinek a felderítése vagy eltusso- lása. Nincs okunk kételkedni a nyomozóhatóságok és más rendőri szervek vezető képviselőinek nyilatkozataiban, akik szerint kellő mennyiségű és hitelességű bizonyítékot gyűjtöttek össze a legnagyobb bűntettekről, egyebek között a volt köztársasági elnök fiának erőszakos külföldre hurcolásáról, Robert Remiáš meggyilkolásáról, jórészt a kisbefektetők pénzéből megtollasodó B. M. G. Invest és Horizont Slovakia kifosztásáról, amelyből az egyik főkolompos vallomása szerint közvetve Pavol Rusko is hasznot húzott, habár ő ezt tagadja. Olykor siker koronázza a rendőrség erőfeszítéseit. Gondoljunk csak a pozsonyi és ipolysági vámosok lefülelésére s több más esetre. A legsúlyosabb ügyekben azonban még a vádemelésig sem jutottak el. A miértre sokan sejtjük, sőt: tudjuk a választ. Eric van der Linden, az Európai Unió pozsonyi nagykövete ki is mondta: a bíróságok működése és a korrupció a legnyugtalanítóbb az unióba tartó Szlovákiában. Ez a megállapítás egyértelmű válasz arra is, miként lehetséges az, hogy súlyos törvénytelenségekkel gyanúsított személyek néhány napon belül a rendőrök és a polgárok szemébe röhögnek, mert a bíró szabadlábra helyezte őket. Miként a kassai Jozef Poprocký kétszer is Majskýt. Egyetlen példa: az ugyancsak gyanúsított Patrik Pachingemél tartott házkutatás során megtalálták annak a dokumentumnak a fénymásolatát, amelyet a pénzügyőrök készítettek Majský vélt törvénytelenségeiről. Nem nehéz kitalálni, miként jutott ez a titkos irat a gyanúsítottakhoz. Dunaszerdahelyen évek óta makacsul tartják magukat azok a híresztelések, melyek pontosan tudni vélik, hogy mennyit kell leperkálni az illetékes kerületi bírónak azért, hogy valamelyik csallóközi nehézfiút szabadlábra helyezze. A kereszténydemokrata igazságügy-minisztert és a belügyi tárca vezetőjét lehet szlovákiai tálibnak, fundamentalistának nevezni, olykor nem is minden ok nélkül. Ám az tagadhatatlan, hogy ők és a rendőrség mostani vezetői bátor rendcsinálásba kezdtek. Ezzel együtt minden törvényes eszközt felhasználva igyekeznek végre fényt deríteni a nagy rablásokra és egyéb súlyos törvénytelenségekre is. Ha igazak az egyik gyanúsított kijelentései, akkor találunk magyarázatot arra, vajon az ÄNO elnöke miért cinkoskodik immár nyíltan az ellenzékkel. Mert eseüeg nincsenek ínyére ezek a törekvések. Ezért az sem elképzelhetetlen, hogy erőfeszítéseiket akár a koalíció szétverése révén is igyekszik megtorpedózni. Csecsen csöbör s vödör TÓTH MIHÁLY Cudar lelkiállapotban van, aki egyrészt szenvedő alanya volt mindannak, ami Csehszlovákiában 1968-at követően Moszkva vezényletével történt, másrészt 2003-ban arról próbál értekezni, hogy az oroszok és a csecsének konfliktusában melyik félnek van igaza. Az ember hajlamos az „akkor se higgy a görögnek, ha ajándékot hoz” jellegű antik bölcsességhez igazodni. Ugyanakkor mégiscsak szükségünk lenne az idő sebgyógyító hatására. Remarque, ha élne, és regényt írna a kommunizmus utáni kaukázusi konfliktusról, talán ezt a címet adná művének: Groznijban a helyzet változadan. Úgy változatlan, ahogy akkor a franciaországi fronton is változadan volt, „csak” éppen tízezrével haltak meg az emberek. Groznijba megérkezett a moszkvai döntés: októberben elnökválasztást tartanak Csecsenföldön. Minden közepesen tájékozott újságíró azt olvashatta ki e hírből, hogy napokon belül még aktívabbakká válnak az egyébként is mindenre elszánt robbantgatók. Megjósolható, hogy csecsenföldi elnöknek lenni - nem lesz életbiztosítás. Akkor se, ha Mohamed próféta zöld zászlaját lengeti, de kétszeresen nem, ha a csecsének Moszkva emberének tekintik az elnököt. Mélyen a történelemben gyökerezik, hogy még a felvilágosultabbak is „görög ajándéknak” tekintik, ami az oroszoktól érkezik. Már dolgozatom felénél tartok, de még mindig nem árultam el, Moszkvának szorítok-e, vagy Groznijnak. Ha most nagyon sarokba szorítanának is, csak azt tudnám mondani, a két ellenfél közül egyiket se tudnám igazán szeretni. Moszkvát azért nem, mert több mint tíz év alatt semmivel se tudott meggyőzni arról, hogy Oroszország 2003-ban szeretetreméltóbb, műit a Szovjetunió volt 1968-ban. Kétségtelen, hogy gyengébb lett, de ez nem elég ahhoz, hogy azt mondjam, Putyint jobban kedvelem, mint a csecsen robbantgatók parancsnokait. Áz oroszországi változások lényege, hogy a felvilágosultabb apparatcsikok átképezték magukat dollármüliomossá. De az se állítható, hogy a kórházi, vagy a színházi tűszszedő csecsen „szabadságharcosok”, vagy az öngyilkos robbantgatók jobban kedvelhetők a birodalomépítésről álmodozó, vagy bolsevik funkcionáriusból újgazdaggá lett oroszoknál. Egy világhírű gondolkodó a rendszerváltás másnapján azt jósolta, a kommunizmus bukásával megnyílik az út egy átfogó, felvüágosult világrend kialakulása felé. Ehelyett az esetek többségében a totalitarizmus romjain felvüágosult európai ember számára elfogadhatatlan koncepciók kezdtek megfogalmazódni, vagy újjáéledni. Lehet, hogy Putyin akarata ellen parírozik a nacionalistáknak, lehet, hogy egyetért velük. Tény, hogy a Kreml nem engedheti meg magának az orosz nacionalisták számításon kívül hagyását, így a csecsenekkel csak a fegyverek nyelvén képes tárgyalni. A csecsen vallási vezetők viszont az oroszellenességet kiaknázva építették ki bázisukat. A békére vágyó egyszerű emberek pedig a rendszerváltással csöbörből vödörbe kerültek. FIGYELŐ THE GUARDIAN A nemzetközi közösség Boszniában tevékenykedő brit főmegbízottjának „zavaros elképzelései vannak” a demokratikus politizálásról, és „abszolutista hatalom- gyakorlása” aláássa a demokrácia megteremtésére tett erőfeszítéseket - áll egy, a héten megjelenő tanulmányban. A15 oldalas jelentés szerint, amelyet az Európai Stabilitási Kezdeményezés nevű, Berlinben és Szarajevóban székelő, balkáni politikai elemzésekre szakosodott agytröszt készített, Lord Paddy Ashdown „Európa Rádzsot” csinált Boszniából; a kifejezés a XIX. századi indiai brit gyarmati uralomra utal.- Azelőtt a férjem mindig jó mélyen beúszott a Balatonba. Most is messze jár. Nézze, ott ácsorog a távolban, abban a sárga fürdőgatyában! (Lehoczki István rajza) KRONOLÓGIA ♦ 2003. június 5.: Észak-Kaukázus- ban egy csecsen nő a levegőbe röpítette az orosz légierő egyik autóbuszát. A terrorista 18 embert rántott magával a halálba. ♦ 2003. május 14.: öngyükos merényletet hajtott végre két terroristanő a Gudermesz mellett Iliszhan-jürt településen. 18 ember meghalt. ♦ 2003. május 12.: csaknem 60 ember életét oltotta ki és 436-ot megsebesített egy öngyükos merénylő, amikor egy robbanószerrel megrakott Kamaz teherautó nekihajtott Nadtyerecsnij körzet központjában, Znamenszkoje településen. ♦ 2002. december 27.: Groznij központjában két pokolgép robbant egymás után a Moszkva-barát csecsen kormány székházánál-A merényletben 83 személy meghalt, s 152 megsebesült. ♦ 2002. október 23-26.: Moszkvában a golyóscsapágygyár egykori kultúrpalotájában, a Dubrovka Színházban a Nord-Oszt című musical előadásán 50 álarcos csecsen fegyveres terrorista túszul ejtett 800 embert - köztük 75 külföldit. A támadók az épület felrobbantásával fenyegetőztek és az orosz csapatok csecsenföldi kivonását követelték. Három napig tartó patthelyzet után a biztonsági erők megrohamozták az épületet: 129 túsz és az összes túszszedő életét vesztette. (MTI) A koronázási ékszerek nem hagyták el azt a földet, amelyet a cseh uralkodók az adott korban a magukénak mondtak Bosszút állt a királyi korona? Nemcsak az embereknek, hanem a koronázási ékszereknek is megvan a maguk sorsa. Míg, mondjuk, a magyar koronázási ékszerek még Amerikát is megjárták, addig a cseh koronaékszerek sosem hagyták el azt a földet, amelyet a csehországi királyok az adott korban a magukénak mondhattak. KOKES JÁNOS Másrészt a magyarok szinte bármikor megtekinthetik legbecsesebb ékszereiket, államiságuk jelképét, míg a cseheknek ugyanerre bizony igen ritkán van alkalmuk. Ezért nincs is mit csodálkozni azon, hogy hatalmas érdeklődést váltott ki a cseh koronaékszerek legújabb közszemlére tételé. Az ereklyék július 13-áig láthatók a prágai Hradzsin régi királyi palotájának dísztermében. A 20. században csak kilenc alkalommal állították ki a cseh koronázási ékszereket, legutóbb 1998-ban. A mostani kiállítás tehát századunkban az első. Egyébként a legendás IV. Károly cseh király és német-római császár a ludas abban, hogy az értékes koronázási ékszereket csak rendkívüli alkalmakkor lehet megtekinteni. A kiállítás legértékesebb darabja - a Szent Vencel-korona - először éppen Károly fejét illette, amikor 1347. szeptember 2-án cseh kiráüyá koronázták. A mintegy 2,5 kilós, drágakövekkel díszített (néhány közülük a legnagyobb a maga nemében a vüágon), 21 karátos aranyból készült koronát első ízben Kelemen pápa 1346-ban kiadott bullája említi. IV. Károly döntése volt, hogy a cseh koronázási ékszerek - a Szent Vencel-korona, az országalma és a jogar - az ország patrónusának, Szent Vencelnek a síija közelében legyenek elhelyezve a Szent Vitus- székesegyházban, s csak különleges alkalmakkor tekinthetők meg. Ennek ellenére fia, Zsigmond, aki magyar király is volt, a maga idejében Magyarországra is magával vitte a koronát. Később évszázadokon keresztül a Prágához közeli királyi székhelyen, Karlštejnben őrizték őket, majd ismét a Szent Vitus- székesegyházba kerültek. Karlštejn- be egyébként a huszita felkelések idejében kerültek az ékszerek, mert az akkori uralkodó tartott attól, hogy Prágában esetleg a lázadók kezébe kerülhetnek. A hagyomány szerint a Szent Vitus-székesegy- házban Szent Vencel koponyáján kellene őrizni a koronát, de mivel az igen súlyos, valójában egy bársonypárnán fekszik, mert a csont idővel bizony összeroppanna. A koronázási ékszerek egy speciális, klimatízált üvegvitrinben vannak elhelyezve, amelyet 1929-ben készítettek. A vitrin pedig a székesegyház koronakamrájában, lényegében pincéjében van elhelyezve, amely hét kulcsra nyílik. A kulcsok az ország hét állami és egyházi méltóságánál vannak, s azok csak közösen tudják kinyitni a széf ajtaját. Egyetlen kulcsról sincs másolat. Mi látható Prágában? Elsősorban a már említett Szent Vencel-korona, amelynek legrégibb részei a 11-13. századból származnak. Mai formáját a 14. században, IV. Károly idején nyerte el. A cseh államiság másik két jelképe - ezek együttesen alkotják a koronázási ékszereket - a 18 karátos aranyból készített, drágakövekkel díszített jogar és országalma a 16. század elejéről valók. Mind a három ékszerhez megfelelő dísztok is tartozik. A kiállításon látható még egy vörös bársony királyi palást is, amely a szakértők szerint a 17. század első felében készült. Ezt is a koronázáskor használták ugyan, de a múltban minden uralkodó új és új palástot készíttetett magának. További rendkívül értékes darab a Szent Vencel-kard és az uralkodók által használt kereszt; ezek a 14. század első feléből valóak. A koronázási ceremóniákon ezeknek is szerepe volt, de nem tartoznak a szigorúan vett koronaékszerek, a cseh államiság jelképei közé. A cseh koronázási ékszereket egyébként rendeltetésüknek megfelelően legutoljára 1836. szeptember 7-én használták, amikor a Habs- burg-házból származó Ferdinándot cseh királlyá koronázták. A két utolsó Habsburg-házi uralkodó - I. Ferenc József és I. Károly - sosem koronáztatta magát cseh királlyá. A cseh királyi koronánál Európában csak az osztrák, a francia és a magyar királyi korona régebbi. Az osztrák uralkodók a római császári koronát örökölték, míg a franciák az úgynevezett vaskoronával büszkélkedhetnek. Ebben a koronában állítólag megtalálható annak a töviskoszorúnak az egyik szüánkja is, amelyet Jézus Krisztus fejére tettek a zsidók, amikor Isten fiát keresztre feszítették. Mint szinte minden királyi koronához, a cseh koronához is különféle legendák fűződnek. A francia legendát már említettem. A magyar királyi koronán pedig állítólag akkor dőlt meg a kereszt, amikor Magyarországot, s a magyar nemzetet az első világháború után Trianonban a nagyhatalmak erőszakkal feldarabolták. A cseh királyi koronához fűződő legismertebb legenda a II. világháború idejéből való. Reinhard Heydrich, a náci Németországnak teljes mértékben alárendelt Cseh-Morva Protektorátus első birodalmi helytartója 1941 novemberében fiai és későbbi utódja, K. H. Frank kíséretében felkereste a koronázási ékszereket rejtő kápolnát, s megnézte a kincset. Állítólag miután kezébe vette a koronát, mérlegelte annak súlyát, a saját fejére helyezte, s nevetve kijelentette: „Hiszen ez olyan, mint egy játékszer.” Ezután két fia, Klaus és Heider fején is kipróbálta a koronát. Kisebbik fia a koronát le is ejtette. A csehek szerint Heydrich ezzel azt a legendát kívánta nevetségessé tenni, hogy aki egyszer önhatalmúlag a fejére teszi a Szent Vencel-koronát, az meghal. Mint tudjuk, a beképzelt helytartó 1942 májusában merénylet áldozata lett. Bár egyéneim? bizonyítékok nincsenek arra, hogy Heydrich valóban a fejére tette a koronát, a csehek ma is azt állítják, hogy ez a Szent Vencel-korona bosszút állt megszentségteleníté- sért... az oktatásügy esetében is A változás, a változtatás ellenállást fejt ki mindenütt a világon és minden szakmában Reformra van szükség, vagy csupán kevés a pénz? ALBERT SÁNDOR Az állami tanfelügyelői hivatal az elmúlt napokban tette közzé a 2001/2002-es tanévről szóló jelentését. A dokumentum leszögezi, hogy a tanítási órákon a hagyományos oktatási módszerek dominálnak; az iskola elhanyagolja a tanulók önállóságra való nevelését és alkotóképességének fejlesztését; a diákok számára gondot jelent az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása; a szakiskolák többsége nem rendelkezik korszerű taneszközökkel; a tankönyvellátás elégtelen stb. A jelentés negatívan értékeli az iskolavezetők hospitációs tevékenységét is, az óralátogatásokat pedig rendszertelennek és formálisnak tartja. Az iskolavezetők és a szakközépiskolák tanárai viszont másképpen vélekednek. A közelmúltban egy szakmai találkozón vettem részt. A jelenlevők a szakképzés jelenlegi helyzetét elemezték, és megállapították, hogy az oktatás színvonala jó, gyökeres változtatásra nincs ok, de iskoláinknak több pénzre lenne szüksége. Az egyetlen gond tehát az, hogy kevés a pénz. Megdöbbentő leegyszerűsítése ez a problémának, és azt igazolja, hogy szívesen lubickolunk a langyos vízben. Elégedetlenkedünk, de a kényelmünket nem szívesen adjuk fel. Félünk a változástól, mert megváltozni kényelmetlen és az eredmény bizonytalan. A változás, a változtatás ellenállást fejt ki mindenütt a világon és minden szakmában. Az oktatásügyben, az iskolákban is. Horn Gábor egy szakmai találkozón a magyar közoktatással kapcsolatban szögezte le - de véleményem szerint Szlovákiára is érvényes -, hogy „bármilyen furcsán hangzik: a több pénz esetleg még árthat is, mert konzerválja a jelenlegi viszonyokat”. A közoktatás jelenlegi helyzete viszont enyhén szólva kívánnivalókat hagy maga után. Ezt igazolja a 2001/2002-es tanévről szóló jelentés is. Nagy űr tátong a szlovákiai és az európai uniós iskolarendszer között. Ezt a helyzetet viszont nem lehet változatlanul hagyni, hiszen 2004. május 1-jén Szlovákia is az EU tagjává válik. Újra Horn Gábort idézve: „Az iskolahasználóknak, különösen a szülőknek látniuk kell, hogy a mai iskolarendszerünk disz- funkcionális, nem arról szól, amiről szólnia kellene; a tanulók frusztráltak, túlterheltek, iskolateljesítményük gyenge (lásd példálűul a Moni- tor-eredményvizsgálatok eredményeit). Ugyancsak gyenge a kudarctűrő, az egymást elviselő, a játszani tudás, valamint a kommunikációs képességük. A rendszerből hiányzik az alapvető készségek, képességek fejlesztése.” Középiskoláink még mindig központi tantervek alapján dolgoznak, ezért rugalmatlanok. A szakképzési struktúra elavult, nem illeszkedik a munkaerő-piaci igényekhez. Ezt igazolja az is, hogy a szakközépiskolák végzősei gyakorlatilag képtelenek képesítésüknek megfelelő munkahelyet találni. A Kassai kerületben például az elmúlt tanév végzőseinek több mint az 50%-a a munkaügyi hivatalokban kötött ki. Ne áltassuk tehát magunkat. Nem csak a krónikus pénzhiány jelent gondot. Talán még nagyobb probléma az, hogy nem merünk vagy talán nem is akarunk elindulni a reformok útján. Vajon miért? A szerző a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője
